Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-28 / 227. szám

Százhatvanezer doboz naponta Őszi kisbárányok a Kiskunságban Megszűnt a báránynevelés idényjellege a Kiskunság juhá- szataiban: az idén másodszorra elletik az anyákat. Ezzel egyidő- ben megkezdődött a tejesbárá­nyok exportja. Az első szállít­mányt az Izsáki Állami Gazda­ságból, a szabadszállási, a kis­kunfélegyházi termelőszövetke­zetekből indították Olaszország­ba. A további szaporulatból mintegy ötezret értékesítenek majd. A kínálat tovább-bővítését azonban az állomány lassú gya­rapodása korlátozza. A nagy múltú kiskunsági juhászatokban — ahol öt-hat évvel ezelőtt meg­közelítőleg félmilliós állományt számláltak — jelenleg 240 000 juhot terelgetnek a szikes lege­lőkön. A juhtenyésztési program megvalósítását — amelyből az állam is részt vállal — hátrál­tatja a kiöregedett' állomány és a fajta alkalmatlansága a hús­termelésre. A kívánalom az len­ne, hogy a jelenlegi gyapjúho- zam tartása mellett, növekedne az ellesi súly, formásabbak, tes­tesebbek lennének a kisbárá­nyok. Az idén ennek figyelembe­vételével láttak hozzá a tenyész­tőmunkához. Húsjellegű koso­kat importáltak, s ezektől vár­ják a szaporulatot. Sok százezeV „Aranyfácán”, „Glóbus” és egyéb védjegyű konzervdobozt töltenek meg naponta külön­féle finomsá­gokkal az or­szág tartósító­üzemeiben. A dobozos cso­magolás nagy előnye, hogy nem törik, ami elsősorban a szállításnál igen fontos kö­vetelmény. A Kecskemé­ti Konzervgyár „házon belül” oddja meg ter­mékeinek ilyenfajta tála­lását. A gyár I-es telepén ugyanis — 150 dolgozóval — egy külön üzem működik, s itt az NDK- beli Blema cégtől 12 mil­lióért vásárolt gépek ontják a különböző nagyságú, óno­zott lemezből készült csomagoló­eszközöket, naponta 160--180 ez­ret Ez a dobozmennyiség jóval meghaladja a gyár saját szükség­letét, így jut belőle a Konzerv­ipari Tröszt más vállalatainak is. Kecskeméten készült dobozokban hozza forgalomba készítményei­nek jelentős hányadát a Szegedi Konzervgyár, a Szegedi Paprika- feldolgozó, s eljutnak azok a nagyatádi, szigetvári, debreceni és budapesti konzervgyártó üze­0 Kiss Éva a doboz oldalát összeforrasztó automatát kezeli. mekbe is. A dobozgyártó egység 154 milliós évi termeléséből mint­egy 84 milliót tesz ki a társvál­lalatoknak eladott csomagoló­eszközök értéke. , Kettős hasznot hajt tehát ez a melléküzem a konzervgyárnak: mindig elegendő fém csomagoló eszköz áll a rendelkezésre, s ezenkívül nem megvetendő a be­lőle származó közvetlen jöve­delem sem. A. T. S. 0 Földházi Ilona fedőlapokat présel, amelyekkel megtöltés után zárják majd a dobozokat. (Pásztor Zoltán felvételei.) A korszerű zöldségtermesztést segíti Külföldi rovartani szakértők megyénkben 1973. szeptember 25—28 között zajlanak hazánkban az V. nem­zetközi közép-európai entomo- faunisztikai szimpózium esemé­nyei. Tizenhét ország tötyb, mint 300 rovartannal foglalkozó szak­embere, tudósa cseréli ki tapasz­talatait és ismerkedik Magyaror­szággal. A plenáris ülés — ünne­pélyes keretek között — a Ma­gyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében zajlott le. A Nemzeti Múzeumban adott fo­gadáson a vendégek megtekintet­ték az állattani kiállítást és a rovartani témájú képzőművészeti alkotásokból válogatott tárlatot. A nemzetközi állandó bizottság rendkívüli ülésének a Természet­tudományi Múzeum adott otthont. A Magyar Tudományos Akadé­mia termeiben szekcióülések ke­retében több, mint 40 tudomá­nyos előadás hangzott el. A résztvevők szeptember 28-án -egész napos szakmai kiránduláson ismerkednek Magyarország neve­zetes tájaival, köztük a bugaci ősborókással. A csoport felkeresi az ágasegyházi homokbuckákat is. A jellegzetes homokvidék bemu­tatása a Kecskeméten levő Er­dészeti Tudományos Intézet Du­na—Tisza közi Kísérleti Állomá­sának — mint vendéglátónak — lesz a feladata. Megalakult Tomatocoop nevű zöldségtermesztési társulás terü­leti irodája, amely a Kecskemét- szikrai Állami Gazdaságban kezd­te meg működését. A társulás a zöldségfélék zártrendszerű ter­mesztésének kidolgozását, meg­valósítását tűzte ki célul. Fog­lalkozik a paradicsom, a vörös­hagyma, a zöldbab, valamint az uborka termesztésének teljes gé­pesítésével. Az együttműködés, amelynek tagja a Kecskemét-szik­rai Állami Gazdaság is, nagy­részt magyar gépsorokkal kíván­ja megoldani a korszerűsítést. A társulás jövőre ezer hektáron va­lósítja meg a zártrendszerű zöldségtermesztést. A Tomatocoop segítséget nyújt Tisza menti zöldségtermesztési együttműködés terveinek kidol­gozásához. Mint ismeretes, ennek a Kecskemétr-szikrai Állami Gaz­daságon kívül tagja még tíz kör­nyékbeli termelőszövetkezet. Takarékossági verseny az iskolák között Az 1972—73-as tanév iskolai takarékossági versenyét értékel­te tegnapi ülésén a megyei ta­karékossági albizottság. A me­gyei tanács és az úttörőszövet­ség által indított versenyben a tanulók létszáma alapján négy kategóriára osztották az iskolá­kat. Az első kategóriába sorolt is­kolák közül a nyárlőrinci 2-es számú általános iskola diákjai gyűjtöttek legtöbb bélyeget, s így ők lettek az elsők. A máso­dik kategóriában a homokmégyi általános iskola, a harmadik ka­tegóriában a kecskeméti 2-es számú általános iskola, a ne­gyedik kategóriában pedig a kiskőrösi Petőfi általános iskola nyerte meg a versenyt. Kategó­riánként az első öt helyezett tárgyjutalmat kapott. Az úttörő­szövetség összesen 10 ezer 'forint értékű jutalmat osztott ki. Ezen­kívül 12 tanuló a megyei ta­nács ajándékaként két hétig üdül­hetett ingyen a nógrádverőci úttörőtáborban. Mint a tanácskozás résztve­vői elmondták, ebben a tanév­ben is meghirdetik a takarékos- sági versenyt az iskolák között. Ezután Lakos Kálmán titkár az albizottság jövő évi munkater­vét ismertette. Bélyegkiállítás Csaknem kétezer bélyeg, em­lékplakett, bélyegző látható a ma délután 5 órakor Kecskemé­ten, a városi művelődési ház nagytermében megtekinthető „Fegyverrel a hazáért, a szabad­ságért” című kiállításon. A tár­laton ünnepi bélyegzőt használ­nak, alkalmi posta működik és emléklap áll rendelkezésre. Na­pi nyitvatartási idő 10—12, 17— 19 óra között. Különösen érté­kes sorozatok érkeztek hazánk felszabadulásának időszakából, de nagyon szépek a szabadság- harcra vonatkozó sorok, vala­mint Petőfi Sándor életművével kapcsolatos bélyegek. A kiállítás október 3-án zárul. Munkavédelmi vetélkedő a reszelőgyárban Tegnap délután munkavédelmi vetélkedőt rendeztek a Kéziszer­számgyár kecskeméti reszelő­gyáregységének klubhelyiségében. Az üzem munkásainak jelenlété­ben 6 csoport, három-három ver­senyzője mérte össze tudását ál­talános és speciális munkavédel­mi témákból, öt „fordulóval”. A részt vevők mintegy két hónapja készültek a vetélkedőre, s’ en­nek során alaposan áttanulmá­nyozták az óvórendszabályokat, a vállalati munkavédelmi sza­bályzatokat. Fáradozásuk vég­eredményben az egész gyári kol­lektíva szempontjából gyümöl­csöző volt, hiszen a vetélkedőn feltett kérdésekből, illetve az azokra adott válaszokból a ver­sengő szaktársaknak drukkoló munkások is gyarapodtak munka- védelmi ismeretekben. Az első helyezést elért csoport 1200, a második 99, a harmadik pedig 600 forint jutalomban ré­szesült. Ételkülönlegességek a Hírősben Két súlyos sérülés1 Ittas motoros, szabálytalankodó kerékpáros Vasárnap befejeződik a Duna —Tisza közi napok Változatos eseménysorozata. Eddig közel száz bemutatót, kiállítást, ma- gyamótaestet, kultúrműsort ren­deztek megyeszerte. Az utolsó napokban is színes, tartalmas program várta a kecs­kemétieket. Ezen a héten került sor a Katona József Színházban az OKISZ Labor által rendezett őszi divatbemutatóra. A Duna vidéki Vendéglátó Vállalat a Hí­rős étterembe hívta meg az ételkülönlegességet kedvelő ven­dégeit. Az ízletes ételeket Baján László mesterszakács és Tóth Dezsőné, a szakma ifjú mestere készítették. Ugyanekkor a Hírős étteremben a Közép-magyaror­szági Pincegazdaság sorakoztatta fel ’ palackozott borait és dísz­dobozait. Kecskemét határában súlyos baleset történt. Szabó Gyula, a kecskeméti UNIVER Szövetkezet gépkocsivezetője, Kecskemét, Po­zsonyi utca 6. szám alatti lakos Nagykőrös irányából a megye- székhely felé közlekedett motor- kerékpárjával. Későn vette észre az út szélétől két méterre kerék­párját toló Kakas Lajosné, 73 éves, Kecskemét, Ceglédi út 54. szám aíatti lakost, aki kerékpá­ron keresztben rakva kétméteres faágakat szállított. A motoros a kerékpárosnak ütközött, s a bal­eset következtében Kakas Lajos­Letartóztatták a A rendőrség közveszély okozá­sa bűntettének alapos gyanúja miatt letartóztatta Tyavoda Zsig- mond 41 éves, Tiszakécske, Ara­di utca 5. szám alatti lakost. Tyavoda hétfőn, a késő esti órák­ban ittas állapotban összeszólal­kozott feleségével, akit tettleg bántalmazott. A részeg férfi ez­után a lakás berendezését össze­törte, az udvaron levő gyömülcs- fákat pedig fejszével kivágta. Amikor felesége elmenekült, a lakás berendezéseit felgyújtotta, az ajtót bezárta és elment. A tü­zet a szomszédok vették észre és nyomban eloltották. Az ingósá­gokban mintegy 13 ezer forint nét életveszélyes. Szabó Gyulát súlyos sérüléssel a kórházba szál­lították. A motorkerékpár utasa, Farkas Pál könnyebben megsé­rült. A balesetért mindkét jármű vezetőjét felelősség terheli. Részegen vezette motorkerék­párját a megyeszékhely belterü­letén a Kossá István sétány 1. számú ház előtt Bugyi József, Kecskemét, Kertváros, X. utca 19. szám alatti lakos. Az útke­reszteződésben elvesztette a jár­mű feletti uralmát, s egy villany- oszlopnak .ütközött. Bugyi Jó­zsefet a kórházba szállították. gyújtogatót anyagi -kár keletkezett, ám a tűz tovaterjedésének megakadályozá­sával a szomszédok több mint százezer forint értéket mentet­tek meg. Kedden súlyos tűz keletkezett a kiskunfélegyházi Ruhaipari Vál­lalat Felszabadulás útja 62. szám alatt levő üzemében. A kész- és félkész ruhaanyagok égtek. A rendkívül veszélyes tüzet a kis­kunfélegyházi állami tűzolták ol­tották el, ám az anyagi kár így is mintegy 15 ezer forint. A tűz keletkezésének tisztázására a rendőrség a tűzoltóság szakértői­vel vizsgálatot indított. G. G. 0 A Közép-magyarországi Pincegazdaság bemutatója a Hírős étteremben. (Kovács János felvétele) 0 Tanaka—Messmer találkozó. Párizsban csütörtökön megkezdődött Messmer francia és Tanaka japán miniszterelnök tárgyalássorozata. (Telefoto — AP—MTI—KS.) 0 Portugália nem reagál. Az Algériai Népi Demokratikus Köztár­saság és a Kongói Népi Köztársaság elismerte a szeptember 24-én kikiáltott új afrikai államot, a Bissau-Guinea Köztársaságot. Portu­gália, a terület egykori gyarmattartója eddig érdemben még nem reagált a Bissau-Guinea Köztársaság kikiáltására. 0 Építő katonák kitüntetése. Bondor József építésügyi és város- fejlesztési miniszter néphadseregünk egyik építő-műszaki alakulatá­nak körletében csütörtökön a fegyveres erők napja alkalmából foga­dást adott azoknak a katonáknak tiszteletére, akik több éve áldozatos, munkát végeznek az ország nagy építkezésein. A miniszter ez alka­lomból 35 kiemelkedő munkát végző tisztnek, tiszthelyettesnek, hon­védnek és polgári alkalmazottnak nyújtott át miniszteri kitüntetést, dicsérő oklevelet, illetve jutalmat. 0 A néphadsereg irodalmi pályázatának eredményhirdetése. Csü­törtökön a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában kiosztották a díjakat az 1972 decemberében meghirdetett katonai irodalmi pályá­zat legsikerültebb alkotásaiért. A Honvédelmi Minisztérium és az írószövetség közös pályázatára ézúttal 25 író 30 alkotással jelentke­zett, melyek között 6 vers, 21 novella, 1 kisregény, 1 színpadi mű és 1 tanulmány szerepel. A pályázatra érkezett művek a néphadsereg életéről szóló alkotások. Az ünnepélyes eredményhirdetésen dr. Bán Károly ezredes, a magyar néphadsereg politikai főcsoportfőnök­helyettese nívódíjat adott át Gáli Istvánnak „Szobor ingatag talap­zaton” és „Olasz” című novelláiért, Gerencsér Miklósnak „Aradi napló” című kisregényéért és Galambos Lajosnak „Végleges állo­mányban” című elbeszéléséért. Rajtuk kívül jutalomban részesült Varga Domokos „Emberek a homokon” című elbeszéléséért és Mun­kácsi Miklós „Párbaj” című novellájáért. 0 Október elsején nyeremény betétkönyv-sorsolás. Az Országos Ta­karékpénztár 1973. október 1-én Hevesen a Móricz Zsigmond Műve­lődési Központban rendezi meg a nyereménybetétkönyvek 1973. III. negyedévi sorsolását. A sorsoláson az 1973. szeptember 29-ig váltott, és a húzás napján még forgalomban levő nyereménybetétkönyvek vésznek részt. (MTI) 0 Javaslat Allende béke Nobel-dijára. Az Európa Tanács Stras- bqurgban ülésező elnöksége szerint béke Nobel-díjra kell fölterjeszteni Salvador Allendét, a meggyilkolt chilei államelnököt. Az erre vonat­kozó határozati javaslatot aláírás végett 10 ország 140 képviselőjének nyújtotta át az elnökség. (DPA) 0 Izland megszakítja diplomáciai kapcsolatait Nagy-Britanniával, ha a brit kormány október 3-ig nem vonja vissza az izlandi vizeken állomásozó hadihajóit — jelentették be hivatalosan csütörtökön Reykjavíkban. A határozatot az izlandi kormány csütörtöki ülésén k nrf (-Ö I —■ 0 Tiltakozás. Nairobiban a Nemzetközi Valutaalap és a Világ­bank konferencián — tiltakozásul a dél-afrikai pénzügyminiszter fel- • szólalása ellen — az afrikai és az ázsiai küldöttek egy csoportja el­hagyta a termet. (Telefoto — AP—MTI—KS.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a TEirifon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 Jeizőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065

Next

/
Thumbnails
Contents