Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-27 / 226. szám
Lengyel mezőgazdászok látogatása PETŐFI NÉPE A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának meghívására, egyhetes látogatásra hazánkba érkezett a Lengyel Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Központi Szövetségének négytagú delegációja. A küldöttséget Antoni Pasko, a központi szövetség elnöke , vezeti. A lengyel szövetkezeti szakemberek országjáró Román újságíró vendégeink A Magyar Ojságírók Országos Szövetségének vendégeként hazánkban tartózkodó román mezőgazdasági újságíró-delegáció tegnap Bács-Kiskun megyébe látogatott. N. Simionescu, a Szocialista falu című napilap főszerkesztője, J. Straut, a Falusi asz- szony című hetilap szerkesztője, és G. Malaj, a temesvári Vörös Zászló szerkesztője, Aurel Popnak, a Scinteia és a Román Távirati Iroda budapesti tudósítójának társaságában először a Petőfi Népe . szerkesztőségét kereste fel, ahol dr. Weither Dániel főszerkesztő adott áttekintést a megyei lap munkájáról. Délután román vendégeink a Kecskemét-szikrai Állami Gazdaságba látogattak, ahol megtekintették a gépi szüretet, majd megismerkedtek a gazdaság borkombinátjában folyó munkával. Az ötéves terv félideje a megyeszékhelyen Ülést tartott Kecskemét Város Tanácsa Tegnap délelőtt ülést tartott Kecskemét Város Tanácsa. A testület tágjait, a meghívottakat és .a vendégeket dr. Kőrös Gáspár tanácselnök üdvözölte, majd felkérte dr. Mező Mihályt, a városi tanács általános elnökhelyettesét, hogy tartsa meg az első napirendi ponthoz kapcsolódó szóbeli kiegészítőjét. A tanácsülés első témája: Tájékoztató Kecskemét város negyedik ötéves tervének félidei eredményeiről, különös tekintettel a ta- / nácsi fejlesztési alap gazdálkodására. Dr. Mező Mihály többek között elmondta, hogy Kecskemét lakossága* az elmúlt év végén elérte, sőt valamivel meg is haladta a 85 ezer főt, és a város- fejlesztési igények, valamint a lehetőségek közötti feszültség elsősorban ezzel magyarázható. — Jelentős változások következtek be a város foglalkoztatási struktúrájában. Kecskeméten, a mintegy 42 ezer foglalkoztatottból 30 ezren az iparban dolgoznak, s ez a tény különösen sürgeti és fontossá teszi annak a párthatározatnak a végrehajtását, amely a munkásosztály életéletviszonyainak rendszeres és -folyamatos javítását jelöli meg feladatként. Elmondta a továbbiakban dr. Mező Mihály, ho^ a negyedik ötéves terv első felében milyen fontosabb ipari beruházások fejeződtek be Kecskeméten, s utalt azokra, amelyek folyamatban vannak, illetve 1975-re készülnek el. A megyeszékhely szolgáltatási gondjait érintve többek között a következőket hangsúlyozta : — Ismeretes előttünk, hogy az egyre korszerűbb életviszonyok között milyen nagy szerepe és fontossága van a lakossági szolgáltatásoknak, amelyek iránt egyre. növekszik az igény. Jó eredmények születtek a gépkocsijavítás terén, hiszen üzembe lépett az AFIT-szerviz, a Dózsa Termelőszövetkezet autójavítója, bővült az Autó- és Gépjavító Szövetkezet tevékenysége. Ugyanakkor megnyílt a Luther-udvar- ban a gyorsmosoda és vegytisztító szalon, a széchenyivárosi fodrászat, javult a kereskedelmi szolgáltatások köre. Mindezek ellenére nem lehetünk elégedettek a fejlődéssel. Fő figyelmünket arra kell irányítanunk, hogy megépüljön a tervek között szereplő 600 négyzetméteres új GELKA-szerviz, megvalósuljon a kecskeméti Ruházati Szövetkezet mosodájának bővítése, korszerűsítése. Különösen nagy a lemaradás a mosó- és vegytisztító, valamint a lakáskarbantartó szolgáltatás terén. Tovább kell növelnünk a magánkisipar kiegészítő szerepét, szolgáltató tevékenységét. A továbbiakban a városi tanács általános elnökhelyettese a város kereskedelmi hálózatáról, a lakásépítés és közműfejlesztés gondjairól, a víz- és gázellátásról, közlekedési problémákról, a vendéglátás helyzetéről, valamint közművelődési kérdésekről beszélt, majd befejezésül azt hangsúlyozta, hogy már most meg kell kezdeni az ötödik ötéves terv feladatainak meghatározását. A témával kapcsolatos vitát — amelynek során több tanácstag elmondta véleményét, javaslatát és észrevételét — dr. Mező Mihály és dr. Kőrös Gáspár foglalta össze. A tanács tudomásul vette a tájékoztatót és többek között olyan javaslatot fogadott el, hogy a tanácstagok választókerületükben a tanácstagi beszámolók során ismertessék meg a lakossággal az elért eredményeket és a további feladatokat Kecskemét Város Tanácsának ülése ezután a végrehajtó bizottság bejelentéseivel folytatódott, majd a tanácstagok közérdekű bejelentéseivel, javaslataival és interpellációival ért véget G. S. SIKER DEBRECENBEN A napokban rendezte meg a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Debrecenben a tag- egyesiileteik színjátszó csoportjai részére meghirdetett területi versenyt. A kecskemétiek egy iskoladrámát, Kocsonya Mihály házas- iágát mutatták be, nagy sikerrel, rovábbjutottak az országos dön- őbe. Néhány esztendeje működik a elkés csoport. Tavaly a rendezés Jső díját kapták. Egy Gárdonyi gyfevonásost játszottak. Nagyon rossz körülmények között dolgoznak. Olyan kicsiny színpadon próbálnak, ahol alig lehet mozogni. Otthonról hozzák magukkal a szerepléshez szükséges kellékeket, mert a szövetség nagyon szegény. Dolgoznak. Elkeseredés nélkül, kitartóan, örömmel. A legfiatalabb színjátszó 18 éves, a legidősebb 62. Ifjak és idősebbek egyaránt szeretik a csoportot és biznak a további sikerben. Köves Zsuzsanna kőrútjuk során szerdán a kiskőrösi járásba látogattak. Délelőtt a járási székhelyen, a területi szövetség székházában Kői Béla titkártól kaptak áttekintést ä szövetkezetek munkájáról. Ezt követően a helyi Toldi Szakszövetkezetbe látogattak. A délutáni program a keceli Kinizsi Szakszövetkezetben zárult. KISZ-klub készül Hartán A Lenin Termelőszövetkezet az elmúlt napokban hozta meg a határozatot, hogy a Bajcsy-Zsi- linszky utcában levő épületét átadja a szövetkezetben dolgozó KISZ-fiataloknak, létesítsenek benne klubot. A társadalmi munkában készülő klubhoz a fel- szerelési tárgyak vételéhez 20 ezer forint támogatást kapnak a KISZ-esek. Munkaidő-beosztás az év végi munkaszüneti napok előtt Ebben az évben november 7-e szerdára esik. Mivel a megelőző vasárnaptól két munkanap választja el, a munkaidő-beosztás nem változik. Ennek megfelelően hétfőn és kedden g szokásos munkarendet kell követni. December 25-e és január 1-e keddre esik, a megelőző vasárnaptól csak egy munkanap választja el. Ezért a heti pihenőnapot az általános érvényű rendelkezések értelmében a' közbeeső munkanapon, vagyis hétfőn kell kiadni. A munkaidő-beosztás tehát az alábbiak szerint alakul: December 22-én és 29-én (szombaton) hétfői, 23-án és 30- án (vasárnap) szombati munkaidő-beosztás szerint kell dolgozni. 24-e és 31 -e (hétfő) heti pihenőnap, december 25, 26, és január 1. munkaszüneti nap. Zsúfolt nézőtér fogadta Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Központban a budapesti vendégművészeket, akik a Duna—Tisza közi * nanok keretében a „Szeptember végén’’ műsorsorozat irodalmi estiének megtartására érkeztek a városba. Mécs Károly, a Thália Színház és Madaras József, a Nemzeti Színház művészei már első mozdulatuknál megteremtették a kapcsolatot a közönséggel, s a lelkes hangulat minden műsorszámnál tovább fokozódott. Annyi tapsot kapott az est többi neves szereplője: Ronyecz Mária. Meggyesi Mária. Lukács Margit, Gyarmati István, Benedek Miklós és Ha- dics László is, hogy a kétórásra tervezett műsor háromórásra sikerült. Az irodalmi est rendezője, az ÁFÉSZ — a művelődési ház és az asszonyok klubja segitségével — bebizonyította, hogy igenis van érdeklődés az ilyen rendezvények iránt is Félegyházán, ha jó a szervezés és a műsor is színvonalas. Tóth Miklós • Mécs Károly a színpadon. (Rádi József felvételei.) és a hálás közönség. A javítás minőségének garanciája A Videoton, a GELKA és a kereskedelem megállapodása Tegnap Kecskeméten a Videoton gyár, a GELKA és a megye iparcikk-kereskedelmének képviselői egy új rendszerű garanciális javítás bevezetéséről tanácskoztak. A cél az •— hangsúlyozták a gyártó cég és a GELKA megbízottai —, hogy aki a jövőben Videoton tv-t vásárol, minél elégedettebb legyen a készülékkel, illetve annak meghibásodása esetén garanciális javításával. Eddig abból fakadt az ellentmondás, hogy a javítást végző műszerész teljesítménybérben dolgozott, s ily módon az elvégzett munka mennyisége, nem pedig a minősége volt az érdeke. Az új jótállási rendszer alapja, hogy a javító műszerésznek személy szerint a gondjaira bízzák a működési területén levő tv-ké- szülékeket. amelyekért meghatározott összeget kap. Ennek ellenértékeként feladata hogy a tulajdonos megelégedésére . — az előforduló hibák számától függetlenül — a készüléket üzemképes állapotban tartsa. Miután a javítást végző műszerésznek anyagi érdeke, hogy minél kevesebbet kelljen egy-egy készülékkel foglalkoznia, igyekszik a legjobb tudása szerint elhárítani a hibát. Az új javítási rendszerben tehát a készüléktulaidonos és a javító műszerész érdekei találkoznak. Panasz esetén viszont a javításért felelős szerv személytelensége megszűnik, hiszen a ké- szüléktujajdonos tudja, ki az, aki meg van bízva tv-ie karbantartásával. Az új szolgáltatás a Videoton Elektron, és ennél újabb típusú készülékeire vonatkozik, a korábbi tv-k gyártását ugyanis már leállították. A kereskedelem feladata, hogy a vásárolt készülékek eladásáról a vevő lakhelye szerint illetékes GELKA-szervizl, illetve garanciális javítást végző szövetkezetét, szolgáltató vállalatot értesítse. Ennek alapján az említett szervizek azonnal felkeresik a vevőt és új készülékét beállítják, megmutatják helyes kezelését, s az antenna telepítésével kapcsolatban is tanácsokkal látják el. Ez egyébként újabb szolgáltatás. A tanácskozás végén a Videoton, a GELKA és a megye kereskedelmének képviselői megállapodást írtak alá az új szolgáltatási rendszer bevezetéséről, amely még az ősz folyamán életbe lép. N. O. • Találkozás a Finn Kommunista Párt vezetőivel. A Finn Köztársaságban tartózkodó Kádár János, az MSZMP KB első titkára hazánk helsinki nagykövetségén szerdán délután találkozott a Finn Kommunista Párt vezetőivel: Aarne Saarinennel, az FKP elnökével, Taisto Sinisalo és Olavi Haenninen alelnökkel, Arno Aalto főtitkárral, a politikai bizottság, a titkárság tagjaival, központi bizottsági tagokkal, köztük Vilié Pessivel, az FKP tiszteletbeli elnökével Kádár János a testvérpárlnak átadta az MSZMP Központi Bizottságának üdvözletét. A párt első titkára és a finn testvérpárt vezetői meleg, baráti hangulatú, elvtársi beszélgetést folytattak. (MTI) Azoknál a vállalatoknál, ahol december 22-én vagy 29-én szabad szombat lenne, ezt 23-án, illetve 30-án kell kiadni. A munkaidő-beosztás ezeknél a vállalatoknál tehát a következő1: December 22 és 29-e (szombat) rendes munkanap, 23-a és 30-a (vasárnap) szabadnap, 24-e és 31-e (hétfő) heti pihenőnap, december 25—26 és január 1. (kedd, szerda, illetve kedd) munkaszüneti nap. E rendelkezések nem alkalmazhatók a megszakítás nélkül üzemelő vállalatoknál. A kereskedelmi, a közlekedési és a lakosság ellátását szolgáló más vállalatok működési rendjét a felügyeletet gyakorló miniszter, illetve a tanács határozza meg. (MTI) „Szeptember végén” • Belga küldöttség Budapesten. A hazánkban tartózkodó belga parlamenti küldöttséget szerdán fogadta Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Képünk: Hervé Brouhont, a delegáció vezetőjét üdvözli az Elnöki Tanács elnöke. (MTI foto — Szebellédy Géza felv. — KS) 0 Magyar kiállítás Kijevben. Szerdán Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettes vezetésével delegáció utazott Kijevbe a szeptember 28-tól október 7-ig tartó kijevi magyar híradástechnikai és műszeripari kiállítás megnyitására. • Jugoszlávia—Magyarország 1:1 (1:0). A tegnap este Belgrádban lejátszott nemzetek közötti barátságos labdarúgó-mérkőzés döntetlen eredménnyel ért véget. A jugoszláv válogatott az első félórában jobban játszott a mieinknél és gólt ért el. A második félidőben a magyar válogatott felülmúlta éllenfelét és Bene, góljával egyenlített. Az eredmény a jugoszlávok számára hízelgő. • Finnország—Közös Piac. Finnország elhalasztotta a Közös Piac tagországaival kötött szabadkereskedelmi megállapodásé- nak aláírását. A Finnország és a Közös Piac tagországai közötti szabadkereskedelmi szerződés részleteit az Ausztriával, Svédországgal, Svájccal, Izlanddal és Portugáliával kötött szerződésekhez hasonlóan tavaly megtárgyalták. Finnország az egyezményt eddig még csak parafálta. • Marchais chilei küldöttséget fogadott. Georges Marchais, az FKP főtitkára fogadta a chilei Népi Egység külföldi titkárságának küldöttségét. A delegáció tájékoztatta g FKP főtitkárát a chilei helyzetről. Georges Marchais biztosította a küldöttséget: a FKP mindent megtesz annak érdekében, hogy a francia munkásosztály és a francia nép továbbra is aktív szolidaritással támogassa a chilei munkás- és demokratikus erőknek a fasiszta junta ellen vívott küzdelmét. • Szeretetteljes fogadtatás. Kádár János felesége szerdán látogatást tett a híres helsinki Wärtsilä kerámiagyárban. (Telefoto — AP-MTI—KS) FÉLREÉRTETT SEGÍTSÉG (A Wochenpresse-ből) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel , Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér X/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122 Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesitőknél Előfizetési díj: havi 20,- forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6 Telefon: 13r729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065