Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-20 / 220. szám

1973. szeptember 20. ® PETŐFI SíEPE ® K KÖNYVESPOLC KertaiPál: Korunk biológiája „Amint a fizika és a kémia a molekulákig és altomig ha­tol, a biológiai tudományok­nak is ezekig az egységekig kell eljutnáak, hogy ezek kap­csolataiból magyarázza meg az élő világ jelenségeit.” (Hugo De Vries 1848—1935) Az Élet — természetesen, nagy­betűvel — nem hiányozhat egyetlen kincstári bölcselkedő szótárából sem. Az Élet kifür­készhetetlen titkaira általában szívesen hivatkozik mindenki, de arra már kevesebben vállal­koznak, hogy tudományos kíván­csisággal közelítsenek a témá­hoz, megismerjék az élő rend­szerek szerkezetét, működését, viszonyukat környezetükhöz, vál­tozékonyságuk és konzervativiz­musuk törvényszerűségeit. Mind­azokat a tudományos eredmé­nyeket, amelyeket az emberi ész mind ez idáig felfedett. Igaz az is, hogy az ilyen té­májú szakkönyvek, dolgozatok nem olvasmányosak, nem szó­rakoztatják, esetleg száraz szak- kifejezéseikkel eltántorítják az olvasástól azt is, akit esetleg érdekelne, hogy hol is tart ma a biológia tudománya? Kertai Pál összefoglaló műve hiányt pótol: nagyszerű, olvasmányos stílussal segíti át a laikus ol­vasót is az olyan — kívülálló­nak többnyire nehezen megkö­zelíthető fogalmakon, mint bio­kémia, biofizika, evolúció, ge­netika. Az élő rendszerek szer­kezetével, működésével és evo­lúciójával, valamint az élő rend­szerek és a környezet összefüg­géseivel foglalkozó mű szerzője azt is megmutatja, hogyan ju­tott el a tudomány a mai ered- ményekik, s számos kutatóval, tudóssal, gondolkodóval is meg­ismertet. A kötet nagy érdeme, hogy megkönnyíti a tájékozódást a felhalmozódó adatok valóságos tengerében. Elég sokat beszélünk árról, hogy a biológiában forra- Balom van. Valójában ez a for­radalom már 150 éve tart. Schwann sejttana éppen úgy for­radalom, mint Darwin fellépte, s a felhalmozódó tudásanyag lassan befogadhatatlanná növek­szik. Ez a könyv azt a célt szol­gálja hogy a biológiai tudomá­nyok szerteágazó részleteit ösz- szefogja és rövid tájékozódásul szolgáljon az érdeklődők számá­ra: milyen nagy jelentőségű fel­fedezések történtek az elmúlt év­tizedekben és hogyan látjuk ma az élő szervezetek működését, fejlődésének irányát. Egyszóval: az információszerzés módját kívánja megkönnyíteni. Ezért és nem többért íródott. Elsősorban tehát a nem bioló­gus, de a biológia iránt érdeklő­dő, főiskolát, vagy középiskolát végzett olvasóknak ajánljuk. A szakemberek számára ismerős adatokat tartalmaz, mégis hasz­nát vehetik az agronómusok és orvosok, sőt segítséget nyújthat a diákoknak is, de tankönyv he­lyett nem használható, mivel teljességre, vagy részletességre nem törekszik. V. Üjhelyi Imre élete és munkássága „Üjhelyi Imre élete a közérdekű alkotó munkának olyan kincsesháza, hogy nem lehet a mai kor állattenyésztésének irányítói elé az övénél korszerűbb, eredményekben gazdagabb pályafutást példaképül állítani.” (Schandl József, Kossuth-díjas akadémikus) Dunapataion született, 1866- ban; egy jómódú parasztgazda népes családjában. Tíz testvére közt ő volt a legfiatalabb. Kalo­csán, Baján, s Szekszárdon vé­gezte iskoláit, maid gazdasági akadémián, s később , állatorvosi főiskolán tanult tovább. Kiemelkedő tehetségét mutat­ja, hogy nagyon fiatalon huszon­négy éves korában már a moson­magyaróvári mezőgazdasági aka­démia tanára. Ugyanitt később igazgató. Több nemzetközileg el­ismert tudóst mondhatott mun­katársának az intézményben: együtt tanított Cselkó Istvánnal, a takarmánvozástan tudósával, s Linhart. György botanikussal, a magyar növényvédelmi kutatás megalapozójával, aki több más emlékezetes munkája mellett korszerűsítette a vetőmagvizsgá­lat módszereit. Cserháti Sándor, a magyarországi tudományos nö­vénytermesztés megalapítója, a talaiművelés kiváló szakembere is a magyaróvári akadémián ta­nított, az ő ideiében. 1896-ban megszervezte a Ma­gyaróvári Szarvarmarha-tenyész- tők Egyesületét maid ugyanott később a teikísérleti állomást. Kitűnő pedagógus hírében állott, hallgatóira hatalmas vonzást gya­korolt. Szerette és tisztelte a né­pet: köztük élt mindig, segítet­te őket. 1923-ban bekövetkezett haláláig fáradhatatlanul munkál­kodott. Működési területeit, tudomá­nyos eredményeit a rendelkezés­re álló helyen alig tudnánk fel­sorolni. A tenvészállait-kiválasz- tásban a termelési adatokat emel­te ki; hangsúlyozta, hogy az ál­latokat nem a külső formájuk alapján kell megítélni. Felismer­te, hogy a tudományt naponta szembesíteni kell a gyakorlattal, a termeléssel. Hangoztatta, hogy a leglátványosabb felfedezés, tu­dományos kutatási eredmény sem vezethet célhoz az állattenyész­tésben szorgalmasan munkálkodó j! kisemberek iólr szervezett tévé-1' wnn »)i . ;«■ v> Huh1! fi kenysége nélkül. Ezért szervezte a tejszövetkezeteket, a tejelőver­senyeket. A legjobb fajták kivá­lasztására és megtartására, meg­erősítésére bevezette és elterjesz­tette az állatok törzskönyvezését. Mintaistállóit, messze földről érke­zett érdeklődők látogatták. Üj és sokaknak szokatlan, sőt meglepő elveiért, elgondolásaiért sokan támadták, gúnyolták; sok­szor rosszindulatú áskálódások vették körül. Ám ő mit sem tö­rődött ezzel, mert tudta, hogy az állattenyésztésben évszázados le­maradást kell pótolni. Igazgatta az akadémiát, tanított iskolában és iskolán kívül, nép­szerűsítette a tudományt, össze­fogásra serkentette a kisterme­lőket. Közben jutott ideje kísér­letezésre is. Elgondolásait, ta­pasztalatait cikkekben, könyvek­ben tette közkinccsé, összesen ti­zennégy kötete látott napvilágot; köztük olvan is. melveti idegen nyelvre lefordítottak. Többek kö­zött az alábbi művek tették is­mertté nevét: Tei vizsgálatok a hazai tejgazdaságban»: Kísérleti védőoltások a sertésvész ellen; A gümőkór elterjedéséről és az ellene való védekezésről. Gaz­dag életét az egvik jóbarátja, az agrárpolitikus publicista Buday Barna így foglalta tömör sza­vakba: „Pályafutása buzgalmával,, hasznosságával. önzetlenségével egyaránt példaadó! Méltó arra, hogy a magyar nép őt halhatat­lanjai közé avassa. A mezőgazda- sági haladás és a népiólét oltá­rán égette el élete lángját.” A mosonmagyaróvári akadé­mián dolgozott, de tudós munká­ja. állandó szervező tevékenysé­ge az egész országra kisugárzott. Találóan írta nemrégiben Schandl József akadémikus, az Állattenyésztési Kutatóintézet igazgatója, hogy Üjhelyi ottani évei alatt Moson megye „az ál­lattenyésztők Mekkája” lett. Életében nem kaphatta meg a teljes eiísftierést’. Nyilván Tíalá­::.w \r,rV... öiM dó gondolkodásával is magyaráz­hatjuk, hogy például 1942-ben megjelent Révai Nagylexikon­ban hiába keressük a nevét. A világnak nagyot kellett változnia ahhoz, hogy ma már tekintélyes lexikonok* és folyóiratokban meg­jelent cikkek hangsúlyozzák je­lentőségét. A Magyar Agrártudományi Egyesület kiadásában hamaro­san megjelenik az életrajza. Szer­zői Kecskés Sándor és Kovács Miklós. Pastvik István múzeum­igazgató, Dunapatai múltjának szorgos kutatója feldolgozta az Újhelyi család történetét. Eddig Pátzay Pál. Takács Ödön és Li­geti Erika készített róla szobrot; s épp a mai napon avatják fel a negyediket is. Nagy Géza al­kotása a szép patai i művelődési ház előtt beszédesen őrzi majd a nagy tudós emlékét. 1966 óta a kimagasló eredményt elért állattenyésztési szakembe­reket a róla elnevezett emlék­éremmel jutalmazzák. Élete és életműve tehát egyre ismertebbé válik, hatása az őt követő tudós nemzedékekre egvre növekszik az idővel. Ma az ország minden részéből egybegyűlt több száz tudós, ku­tató, mezőgazdasági és állatte­nyésztési szakember tudomá­nyos emlékülés keretében a szü­lőfaluban. Dunaoatalion vitatja meg a kiváló tudós életművét. Az esemény jelentősége csak nö­vekszik előttünk, ha az MSZMP X. kongresszusa határozatából egy fontos mondatot felidézünk: „Gyorsabban kell kiterjeszteni és fejleszteni a modern, iparsze­rű nagyüzemi állattenyésztést, különösen a sertés- és szarvas- marha-tenvésztésben.” A Magyar Agrártudományi Egyesület Állat tenyésztők Társa­sága és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szerintünk helyesen járt el, amikor Üjhelvi Imre halálá­nak ötvenedik évfordulójának al­kalmából megszervezte e konfe­renciát. Azt külön is hangsúlyoz­zuk: Dunapatai község most is példát mutat hagyományainak ápolásával, mint ahogyan tette ezt már eddig is: többek között falumúzeumának, s gazdag össze­tételű helytörténeti könyvtárának létrehozásával. /'üIttj! ' 1 : Varga Mihály aírtfiíööi Sb :tau. .aopiwoq vnorí VASUTASGYERMEKEK HÍRES EGYÜTTESE Szemjon Dunajevszkij 40 évvel ezelőtt kapta a leiadatot, hogy alakítsa meg Moszkvában a vas­utas dolgozók gyermekeinek együttesét. Maga kö­ré gyűjtötte a tehetséges lányokat és fiúkat és a legkezdetlegesebb eszközökből: fésűből, selyempa­pírból, cipődobozból primitív „hangszereket” ké­szítettek. Így kezdődött a gyermekegyüttes tör­ténete. A Szovjetunió Közlekedésügyi Minisztériuma hamarosan pénzt adott igazi hangszerek vásárlásá­ra, s a gyerekek a vasutas dolgozók otthonában kaptak helyet. Az együttest, amelyben kórus, népi zenekar és lánccsoport működik, ma is Szemjon Dunajevszkij vezeti. Jelenleg a Szovjetunió leg­népszerűbb gyermekegyüttese. Több alkalommal felléptek a televízióban és neves szovjet zeneszer­zők írnak az együttes számára darabokat. A vasutasgyerekek gyakran szerepelnek a Szov­jetunió különböző városaiban. Példájukat követve több gyermekkórus, zenekar és táncegyüttes ala­kult az országban. Minden tavasszal megrendezik azt a versenyt, amelyen az együttes tagjai számot adhatnak „pedagógiai tevékenységük” eredmé­nyeiről. A gyerekek ilyenkor elhozzák barátaikat, akiket ők tanítottak meg balalajkán játszani, tán­colni, énekelni. Képünkön: Szemjon Dunajevszkij, az OSZSZK népművésze és a muzsikáló vasutasgyerekek. (Foto: APN—KS — A. Gersberga felvétele) FILM JEGY ZET János vitéz Petőfi Sán­dor János vi­téze a leg­szebb mese, amit valaha költő kitalált az embereknek. Anyaga kita­pintható és megfoghatat - lan. Természeti tünemény mint a szivár­vány, valósá­gos, mint egy csokor frissen szedett virág, stilizált, mint a népi képzelet égig érő mese­fáját díszítő csodálatos alakzatok, fe­szesen, zárt mint a versek általában és hullámzóan szétnyíló, az el­képzelhetetlent is megfogal­mazó, a meg- mászhatatlant is megmászó. Mese. Ezért nincs is sem­miféle pontos és kötelező sza­bály arra, hogy milyen alak­ban jelenhet meg, melyik stílusköntös vagy művészeti ágazat illik leg­inkább, a versbenszületett, nagy- álmú és nagyerejű pásztorlegény daliás alakjára. Otthon van ő a zenében és a prózai színpadon, a filmvásznon és a kicsinyek aranyos bábjátékában, illusztrá­ciók, korok és ízlések sokfélesé­gében, valamenyiünk szívében és képzeletében, s innét pattant most elő! Sokféle közös ismerte­tőjegyből egyéni rajzfilm főhőssé ötvözve, minden eddigi megfor­mált ősétől fiatalosan elrugasz­kodva, de azért tréfásan vissza- visszakacsintva rájuk. Milyen is ez az első, egész es- tés magyar rajzfilm, Petőfi elbe­szélő költeményének legfrissebb, s túlzások nélkül mondhatjuk, legmerészebb változata? Nehéz volna meghatározni a formai ho­vatartozását. Semmi agyonraj- zoltság, ahogy a nyugtalan hul­lámvonalak útját követjük, mint ha az újdivatú, modern szecesz- sziós plakátok elevenednének meg a szemünk előtt, aztán fel­figyelünk a vágások, a képi be­állítások nagyszerű filmes ötle­teire, trükkjeire, majd gyorsan áttűnünk egy gyönyörűségesen absztrakt szimbólum villódzó mo­tívumaiba, gyerekként féljük a baljósán felbukkanó sötét erdő gonosz titkait és felnőttként él­vezzük a képtelenségeket játéko­san kinagyító humor olyan bra­vúros pillanatait, mint amikor a huszárnak felcsapó János vitéz bebizonyítja jártasságát a lovag­lásban. A rajzlilmkészítésben járatlan néző legfeljebb a szokatlanul hosszú főcímlistából sejtheti a vállalkozás nagyságát, s jóllehet a rengeteg név közül, talán egye­dül a rendező, Jankovics Mar­cell nevét jegyzi majd meg el­ismeréssel gondol — vagy kelle­ne gondolnia, — mindazokra, akik ebben a nagy munkában közreműködtek. Egyebek között a kecskeméti rajzfilmstúdió mun­katársaira, akik lelkesen osztoz­tak a munkában, s most joggal osztozhatnak a dicsőségen. Mert a János vitéz sikerült gyermeke, maradandó értékű műve a ma­gyar rajzfilmgyártásnak. Hódító útja szinte biztosra vehető, erre vall az is, hogy a budapesti Pus­kin moziban százezren nézték meg három hónap alatt. Remél­hetőleg „szűkebb hazájában”, Kecskeméten, majd ezt követően a megye filmszínházaiban is szíves és értő fogadtatásra talál. V. Zs. „Orvos-mérnökök” Lengyelországban A modern technika egyre szé­lesebb alkalmazási területet „ta­lál magának” az orvostudomány­ban, hiszen a klinikákon és a la­boratóriumokban használatos bo­nyolult orvosi műszerek kezelése napjainkban már mérnöki tudást és képzettséget igényel. Az „or­vos-mérnökök” képzésére Glivice városában, a sziléziai Műszaki Egyetem automatikai fakultásán új szakot — voltaképpen intéze­tet — hoztak létre. Az intézet or­vosi műszerek tervezésére, vala­mint kórházi és klinikai beren­dezések kezelésére képez ki ma­gasan kvalifikált szakembereket. Az „orvos-mérnökök”-kel szemben szigorúak a követelmények: szé­les körű technikai ismeretekkel kell rendelkezniük és jól kell is­merniük az orvostudomány és a biológia alapvető problémakörét A diákok gyakorlati foglalkozá­sokon vesznek részt a sziléziai orvostudományi egyetem klini­káin, valamint a nagy elektroni­kai iparvállalatoknál. (INTER- FRESS) F. JÉG O R O Y' A szálak Schönhausen tábornokhoz vezetnek Fordította: Havas Ervin 15. Váratlan hír Rumjancev végre talált egy kis időt rá, hogy elmenjen Kuli- jevhez, megtekintse a miniatű­röket. Aligha gondolta vodna va­laki is, hogy ez a magas, szür­keszemű, gesztenyebarna férfi már ötven esztendős. Hajába még egyetlen ősz hajszál se vegyült, arcának üde pirossága pedig kü­lönösen megfiatalította. Érdekes ez, mert Rumjancev szinte so­sem alhatta ki magát, ma is tíz órán át megszakítás nélkül dol­gozott a nérbiztosságon. Egy óraja írta alá javaslatát Kulijev előléptetésére a követ­kező katonai rendfokozatba, s* még mindig az átolvasott sze­mélyi jellemzés hatása alatt állt. A személyi dokumentumokból kibontakozott Kulijev apjának nagyszerű alakja. Dzsafar Kulijev segédmunkás­ként dolgozott a bakui olajipar­ban. 1902-ben csatlakozott a mun­kásmozgalomhoz, s rövid idő alatt, hallatlan szorgalmával az írástudatlan munkásból Marxot, Lenint olvasó aktív küzdőtárs vált, akit energiájáért, elvhűsé­géért nagy tisztelettel illettek a bakui munkások. Nem érhette meg a győzelmet: a rendőrség bérgyilkosai orvul megölték. A három kiskorú gyermeket Mehtyi anyjának kellett felnevel­nie, de elvtársai nem feledkeztek el a családról, rendszeresen tá­mogatták anyagilag. Nemsokára Bakuban is megalakult a szov­jet hatalom, Mehtyi elvégezte a középiskolát, majd az egyetemet. Néhány esztendeig mérnökként dolgozott azután az ifjúsági szer­vezet mozgósítására az OGPU- szervezetébe került. Rumjancev arra gondolt: mily sokat örökölhet egy gyermek az apjától. Mehtyi Dzsafarovics min­dig vállalta és végrehajtotta a legnehezebbnek látszó feladato­kat is. Észre sem vette, hogy megérkezett Kulijev házához. Mehtyi Dzsefarovics nyitott aj­tót. — Ó, ön az? — Mehtyi öröm­teli mosollyal szorította meg a kezét. A szobába vezető nyitott ajtón át Rumjancev belátott az egy­szerű, európai módon berende­zett lakásba, amelyről ennek el­lenére érződött, hogy kaukázusi emberek lakják. Meggyőzően bi­zonyította ezt az egyik sarokban álló mangal és a nagyméretű agyagkorsó, amelyben — az azer­bajdzsán otthonokban — az ivó­vizet tartják. A konyhában faggyúban készített keleti pecse­nye illata szállongott. Rumjancev és Kulijev a ven­dégszobában, egy mintás terítő­vei letakart, kerek asztal körül helyezkedett el. Rumjancev fi­gyelmét az asztalon álló, kristály petróleumlámpa vonta magára. Nagyon szép, régi világítóeszköz volt, s bár most elektromos izzó égett benne, az eredeti sugárzás hatását kelte'tte. Mehtyi a szekrényből elővette a miniatűröket, s örömmel az asz­talra tette. —A féleségem nagyapja hagyta ránk. Képzett, művészetszerető ember volt. Váratlanul kicsapódott az ajtó és egy ötéves kislány szaladt be a szobába, kerek szemei, fényes, fekete, göndör haja teljesen az apjára emlékeztetett. — Papa, a mama azt mondja, hogy szófogadatlan vagyok. Ugye nem igaz? — Felkapaszkodott az apja térdére, érdeklődve nézeget­te a vendéget. Látszott, hogy nem annyira a vígasztalás vágya haj­totta be, mint inkább a kíván­csiság: kii az a vendég, akiinek oly nagy gonddal készül a tea, s az ő kedvenc báránypecsenyéje. — Azt hiszem, a mamának igaza van, ide is engedély nélkül rontottál be. Menj csak ki, segíts a mamának. — Kulijev játékosan megpaskolta a kislányt. Az ajtó­ból visszafordult, hogy mégegy- szer megnézze magának a papa vendégét. A két férfi a rajzok fölé hajolt. A kis festmények tájakat ábrá­zoltak. Erdővel, hegyekkel öve­zett völgyek. A szemnek ismerős puszpáng, akác, ibolya, kamilla­fű fantázia szülte fákkal, virá­gokkal, élőlényekkel keveredett, s mindez valami csodálatos köny­nyed vonalvezetéssel, sajátos szín­hatással. — Micsoda mesterségbeli tu­dás! Fantázia! Alkotó egyéniség! — lelkesedett Rumjancev. — Ezek a képek sok örömet okoznak nekem, Szergej Vlagyi- mirovics. Jövök haza a munká­ból fáradtan, kimerülve, leülök közéjük és felfrissülök. Mindig találok valami új és új vonala­kat, színeket, a kompozíció vá­ratlan csodáit. — Akkor siessünk gyönyörköd­ni bennük, Mehtyi Dzsafarovics. Nem sokáig lesz időnk rá — mondta Rumjancev és nagy óva­tosan félretolta a miniatűröket. — Szergej Vlagyimirovics, a közelgő háborúra gondol? — Von Schönhausen aktivitása — rossz előjel. Szemtől szemben állunjc az Abwehrral. A jelek szerint nagyon sürgős nekik. — Elsőként mindig mi érzékel­jük a háború közeledtét. — Ezért nem adhatjuk alább mi sem az ellenségnél. Mi újság Kazancevvel? Kulijev az órájára nézett. — Egy órával ezelőtt kellett ta­lálkoznia Szerebrjakovval, hogy kapcsolatot teremtsen vele. Min­denesetre váratlan találkozás lesz. A németek az első világháború óta nem használták fel őt sem­mire. Csengett a telefon. Mehtyi Dzsafarovics felemélte a kagylót, az első szavak után nyugtalan pillantást vetett Rumjancevra. Az megértette, hogy valami kel­lemetlen dolog történt. — Szerebrjakov a Kazancevval való találkozás után agyonlőtte magát. — Nem akarta elárulni a ha­záját — Rumjancev fölkelti és járkálni kezdett a szobában. — Mikor kell találkoznia Kazan­cevval ? — Holnap, kilenc órakor. — Még ma találkozniok kell. Meg kelktudnunk, hogyan visel­kedett Szerebrjakov. Kazancev pedig értesítse rádión a történ­tekről von Schönhausent. Gon­doskodjék róla, hogy az újságok közöljék le a színház hivatalos értesítését Szerebrjakov haláláról. Nem szabad, hogy a németek ké­telkedjenek Kazancev közlemé­nyében. — Azonnal értesítem Kazance- vet. — Helyes. Lásson munkához Mehtyi Dzsafarovics, várni fogom a népbiztosságon. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents