Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-31 / 203. szám
1973. augusztus 31 ® PETŐFI NÉPE • 5 A Forrás új számát lapozgatva Röviden már hírt adtunk a Forrás összevont, 36 szerzőt foglalkoztató, 31 illusztrációt tartalmazó új számáról. A kiadvány alapos, részletes ismertetése helyett most célszerűbbnek véljük, ha — ízelítőül, tájékoztatásul — három írásból közlünk részleteket. Ebben az évben már harmadszor gazdagítják a folyóiratot a dolgos társadalomért munkálkodó Veres Péter jegyzetei. Tacitus-, Csehov- és Jókai-köny veket tallózva vetette papírra alábbi gondolatait. Veres Péter: Kiadatlan jegyzetek Ugyan, hol, mikor és hogyan jöttek rá az emberek a mosdás szükségletére? Tibet és egész Közép-Ázsia jeges országaiban és az eszkimóknál, illetve az északi és déli hideg vidékek népeinél nem is mosdanak még ma sem. Igen ám, de mivel magyarázzuk, hogy a finnek meg, akik szintén északon laknak, még a szauna rendszerét is megteremtették? Honnan jöttek a finnek? Délebbről, az erdőzónából? Valószínűleg, de még akkor is érdekes, hogy miként tudtak erőt venni az emberi természeten, hiszen a víztől nemcsak a vadember, de minden gyerek is irtózik, még mindmáig is. Oh Tacitus! Okos és nagy ember! Azt írja Agricolája elején: „ ... hiszen az üldöztetések miatt már beszélni és hallgatni sem lehetett”. A hitleri módszer, a „gleichschaltung” nem új dolog a nap alatt. Se beszélni, se hallgatni ! Ha hallgatsz, azt hiszik, azért hallgatsz, mert más véleményen vagy, ha beszélsz... nos ha beszélsz, hát baj lehet. Vagy igazat beszélsz, és ekkor véleményed van, vagy hazudsz és akkor azt mondják, nem vagy őszinte, opportunista vagy. Nehéz eset. Attól tartok, az utánunk következő írónemzedékben nincs annyi elégedetlenség a mi írásainkkal szemben, mint bennünk volt, még Móriczékkal szemben is. Ez baj. Sólymos Ede: A dunai ,,malmok kora” Baján A bajai múzeum tudós igazgatója maga is sokat kószált a vén Duna nagy vizén gyűjtögetve öreg halászoktól a molnárélettel kapcsolatos szokásokat, hagyományokat, a régi malmok adatait. Pompás tanulmányából A „készség” és a házhajó című szakaszt közöljük. A malmok a Dunán voltak, a víz sodrása forgatta a „készséget”, a nagy kereket, mely a „házhajó” és a „völgyhajó” között feküdt. Ennek tengelye a házhajóban a „nagykereket”, egy fából való fogaskereket, az pedig a kiskereket mozgatta. A régi malmokban csak két malomkő volt, ami „parasztra őrölt”, nem választotta szét a korpát a liszttől. Ezt a gazdasszonyok szitálták ki odahaza. 1890 körül már a dunai malmokban is kezdték beszerelni, a hengerszéket, s attól kezdve ugyanannyi fajta lisztet, s egyéb őrleményt tudták előállítani, mint a gőzmalmok. Csak lassabban. A dunai malmok teljesítménye 24 óra alatt 10—25 mázsa volt. Ez függött a malom nagyságától és a víz erejétől is. A molnár a „finakkal”, egy nyeles kis faedénnyel mérte a víz erejét. Rugós mérlegre akasztotta, s a ladikból a vízbe tartotta. A víz sodra nyomta az edényt, a mérleg mért. Ha legalább 3—4 kilót mutatott, lehetett' őrölni. Két kiló kellett csak az üres szerkezet mozgásban tartásához. Ha gyenge volt a víz, vagy a készség erejét növelték azzal, hogy pótdeszkákat, „bivalyokat” erősítettek fel, vagy a váltóhelyekre vitték a malmot. A hatóság ugyanis minden malomnak kijelölte az állandó helyét, de a váltóhelyét is. Ilyenkor átkötöttek oda. A malom rögzítése három módon is történhetett. Mint az emlékezetben él, nagy fűzfakosarat megtöltöttek kövekkel, s ezt engedték le horgony helyett. Általánosabb volt azonban a „malomkaró”. A bajai m. kir. fo- lyamfelvigyázóság kimutatása szerint 1888-ban a bajai felső révben levő 38, és az alsó révben levő 22 malom mind karón áll. A karóverés úgy történt, hogy két nagy tutajt lemacskáz- tak a megfelelő helyen, ezen állt a karóverő, a tutajok közt a fenékre nyomták a leverendő karót, villanypózna vastagságú fenyőt, melynek alsó részén egy keresztbe szegezett rúd, „áll” volt, e felett pedig félig befűrészelve. A karót a súlyos karóverővel, a bikával verték megfelelő mélységbe. Ha ez megtörtént, a nagy dereglyével jól feleveztek, aztán teljes erővel neki a karó kiálló részének. Mire az a fűrészelésnél eltört. A malom „bekötésekor” két ladikról láncot húztak a fenéken, „megtaesol- ták” a karót, beakasztották az állába. A karó veréshez 14 ember kellett. A horgony ledobása egyszerűbb volt, dereglyével a megfelelő helyre vitték és a vízbe dobták. Ha nem kapaszkodott jól meg, akkor a malom „leszáll”. De ha a macska nem csúszik, hanem ugrik, akkor a malom kiszakadt, s ha nem tudják időben megfogni, akkor kiveri a mögötte állókat is. A kiszakadt malmot „felbugarázzák” a helyére, hosszú kötéllel egy parti fához kötik, aztán száraztekerővei fel von tátják. Ősmagyar időmutató csillagok és csillagképek Schalk Gyula érdekes tanulmányt írt arról, hogy az ősmagyarok milyen módszerekkel rendszerezték a csillagokat, hogyan neveztek a jellegzetes csillagképeket. Ebből az írásból idézünk most egy rövid részt. A legrégibb csillagos égbolttal kapcsolatos hagyományunk az időmutatő csillagok sora. Még azon népeknek is, amelyek nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget a csillagképeknek, van időmutató csillaguk és csillagképük. Nálunk is, jeléül annak, hogy népünk életében az időmérés szükségletét a csillagos égbolt fedezte. Ilyen csillagkép a Nagy Medve (Nagy Göncöl) és a vele járó Kisbéres (Alcor). Ennek állásáról a nép pontosan tudja hogy éjfél előtt, vagy éjfél után van-e. Az ősmagyarok is rájöttek arra, hogy az egyes csillagképek egy teljes fordulatot 23 óra 56 perc és 5,049 másodperc alatt tesznek meg. (Persze ezt a pontosságot a nomád népek nem érhették el, ez a Földtengely forgásának pontos ideje.) ... De óracsillag még a Hajnalcsillag és a Virradó csillag is. Egyikük nyilván a Venus bolygó, amely a Nap előtt kel. Időmutató szerepük volt még a régi magyarok életében a következő ősi magyar néven szereplő csillagoknak is: Hajnal hírmondója, Alkonycsillag, Esthajnalcsillag, Vacsoracsillag, Álomhozó csillag, Virrasztó csillag, Határjáró csillag, Éjfélcsillag Pásztorok serkentő csillaga. • Székely bokály 1848-ból. (Mól nár János tulajdona.) 0 Két cikk is olvasható Nagy Istvánról, a Művészet rovatban. Képünkön a bajai Klossy család gyűjteményében őrzött egyik hires tájképe látható. (Pásztor Zoltán felvételei) FILMJEGYZET Öt könnyű darab nek is jutna eszébe, aki csak a használati cikkek megszerzésében lát egyedüli célt és értelmet? Persze, vannak, akik tisztán látnak, őszintén éreznek és menekülni szeretnének. Menekülni á felbomló társadalom, a felbomló otthon fullasztó sivársága elől, menekülni igen, de hová? Ezzel a válasszal: a film is adós marad. A lázadó fiú kitépi magát a látszólag egymásért élő, valójában csak önmagával foglalkozó család megszentelt és áporodott kötelékéből, de amerre csak megy, mindenütt szembetalálja magát egy beteg ország fizikai és morális nyomorával. Mindezt nagyszerű tempóban tárja elénk a film rendezője, Bob Fafelsőn és az operatőr: Kovács László. A kitűnő színészegyüttesből is kiemelkedik a főszereplő: Jack Nicholson és Karon Black, aki egy pincémőt alakít. Tipikus amerikai reklámbébi, plakátokról tanult mosolyogni, giccsekből merítette az érzelgős falvédő szövegéit, az amerikai életforma rideg valóságából a ragaszkodást is irányító számítását. Mintha egy nőnek álcázott automatát látnánk, aki gépiesen szajkózza a beléprogramozott mondatokat! Csodálatos, „hibátlan” szerkezet: nem érez, nem gondolkodik. Szerencsére, akadnak akik ezt megteszik helyette. V. Zs. Mintha váratlanul sarkig tárnák egy kívülről tisztes családi ház ajtaját: a benne- élők ott állnak pőrén, másoknak tartogatott pózaikból kivetkőzve, igazi valójukban, a képmutató polgári illem és morál szalonképes ruhadarabjai nélkül. A rendezettség látszata felbomlik, a nyájas családi ösz- szetartozás idilli csoportképe eltorzul, darabokra hullik. Tarthatatlan állapot, mégis fenntartják bármilyen áron — egy beteg társadalom erőlködése ez: legalább mások ne vegyék észre, amit mi már úgyis tudunk — a feltartóztathatatlan pusztulás tüneteit. De meddig lehet becsapni magunkat? — ezt kérdezi tőlünk, önmagától, filmbeli jelenléte minden pillanatában a főhős, aki egészséges ösztönnel lázad a hazug szavak, a hazug életformák ellen, lázad és menekül. Családja, barátnője, a látszólag szabályos, „normális”, valójában önző, üres és értelmetlen kapcsolatok elől. Mostanában igazán nem panaszkodhatunk: a hollywoodi giccsáradat mellett lassacskán megjelennek azok az amerikai filmek is, amelyekből kiderül, hogy ebben a dollárokkal és művirágokkal ékes meseországban van súlyos, emberi nyomorúság is, azoké, akik a tökéletesen felszeréit, kényelmes babaotthonaikban tökéletesen boldogtalanok. Nem találják a helyüket, pusztán azért, mert emberi méreteik eltérnek a jóváhagyott tömegmérettől. Szabadon, kötöttségek nélkül kívánnak élni ott, ahol a szabadságot ugyanúgy reklámozzák, mint az üzleteket és otthonokat elborító áruzuhatagot. Hogy ez a raffináltan szervezett és részletre is megkapható árubőség, éppen az önként választás, a szabadság, a gondolkodás lehetőségeit torlaszolja el, ugyan kiA FARAGVÄNYOK HATÁSOS VÉDŐSZERE A bolgár műemlékvédelmi intézet munkatársai régi bútorok, faoszlopok és szerkezetek, valamint faragvánvok megóvására új fajta impregnáló szereket készítettek. amelyek tökéletesen védenek baktériumok, férgek és az elgombásodás ellen. Gyermekrajzolóink a fővárosban Aki szereti a szépet, a szép rajzokat, aki szeret gyönyörködni mindabban, amit a gyermekek, a kisiskolások lelkesült perceikben, óráikban megalkottak, ne sajnálja a fáradságot és nézze meg Budapesten jártában azt a kiállítást, melyet a BácsrKis- kun megyében élő gyermekek rajzaiból állítottak össze. A Józsefvárosi Művelődési Ház adott helyet — a főváros centenáriuma tiszteletére — azoknak a műveknek, melyek az általános iskolások részére meghirdetett pályázatra készültek az elmúlt esztendőben. A Józsefvárosi Galériában látható a kiállítás, a nyolcadik kerületi Déri Miksa utcában; szeptember 27-ig lesz nyitva, naponta 10—18 óra között. Értesüléseink szerint a tárlatot már az első napokban sokan meglátogatták. Ez jó jel, mert azt mutatja ez: a legfiatalabbak is tovább képesek erősíteni megyénk hírnevét a fővárosban. V. M. , Óvoda száz gyereknek Jó ütemben halad Kecskeméten, a Hunyadivárosban egy körülbelül száz gyereknek kényelmes elhelyezést nyú.itó óvoda építése. A tervek szerint az új létesítményt még ebben az évben birtokba veszik a kis lakók, de ehhez szükséges, hogy azok az üzemek, vállalatok, amelyek társadalmi munkát ajánlottak fel az építkezéshez, eleget is tegyenek ígéretüknek. Ez ugyanis komoly pénzt jelent, hiszen a négymillió forintos költségből a vállalatok és üzemek — igen tiszteletre méltó és dicséretes módon — több, mint egymillió forint értékű munkát vállaltak. (Pásztor Zoltán felv.) DR. SIMON GYULA FŐTITKÁR NYILATKOZATA Az oktatási reform és a Magyar Pedagógiai Társaság A megnövekedett oktatási-nevelési feladatok az eddigieknél is többet követelnek a tanároktól, tanítóktól. Többet és mást. Eltérőt a megszokottól. A kötelezően előírt tananyag és a választható részek arányának a változása, az összefüggések alaposabb megértetése mindenkitől nagyobb elmélyedést kíván. Az oktatási reformok megkövetelik a szilárdabb elméleti alapozást, az új jelenségek elemzését, a jó módszerek gyors terjesztését, a szakirodalom állandó tanulmányozását. Érthető, hogy napról napra fontosabb szerepet kap a Magyar Pedagógiai Társaság. Mind nyilvánvalóbbá válik, hogy részben az egyesület tevékenységének a hatékonyságától függ az oktató-nevelő munka színvonala. Aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság idei tervei közérdeklődésre tartanak számot. (Az iskola mindinkább össztársadalmi üggyé válik!) Olvasóink tájékoztatása érdekében ezért felkerestük dr. Simon Gyulát, az egyesület főtitkárát és megkértük, hogy válaszoljon kérdéseinkre. A pedagógiatörténeti kutatásokban, a tanárok, tanítók, óvónők tudományos tevékenységének szervezésében egyaránt nagy érdemeket szerzett főtitkár szívesen fogadta a Petőfi Népe szerkesztőségének kívánságát és alapos válaszokat adott. Sokat járja az országot — mondotta —, bárhova szívesen utazik. Ez a megye mégis különösen a szívéhez nőtt, mert a megyei párt- és tanácsi vezetők itt mindig megkülönböztetett figyelemmel támogatták a pedagógiai társaság megyei szervezetét. — Milyen alapelvek szerint készítették el az 1973 74-es munkatervet? — Feladataink és céljaink részben a Magyar Pedagógiai Társaság megalakulásának indítékaihoz vezethetők vissza, részben eddigi tevékenységünkből következnek. Társaságunk életében mondhatni mérföldkövet jelentett az V. nevelésügyi kongresszus. Múlt évi küldöttközgyűlésünk ennek és az 1972. évi júniusi oktatáspolitikai párthatározatnak szellemében jelölte meg — öt témakörbe csoportosítva — teendőinket. — Kérjük, hogy ismertesse a legfontosabb tématerületeket. — A nevelés az egész, társadalom ügye. — Az iskolai élet és a megterhelés. — Iskola, hivatás, tehetség. — A pedagógusképzés és továbbképzés. —, A nevelés- tudomány feladatai az általános és a középiskola pedagógiai problémáinak a megoldásában. Véleményünk szerint az öt témakör szorosan összefügg és dialektikusán hat egymásra. Mégis úgy látjuk, hogy napjainkban az „Iskola, hivatás, tehetség” téma kiemelésével nyújthatjuk a szocialista oktatásügy fejlesztéséhez a legnagyobb segítséget. A már megszervezett szakbizottság a társadalmi és iskolánkívüli tényezők kölcsönhatásában vizsgálja az iskola szerepét, ezen belül az osztályozás problematikáját, hangsúlyozva a nevelést, mint a tehetség és a képességek kibontakozásának legfőbb feltételét. Természetesen a másik négyben is folyik a korábbi tervekben meghatározott kutatás. — Kiváncsiak vagyunk a társulat Bács-Kiskun megyei szervezetéről kialakított véleményére. — Résztvettem az elmúlt tanév végén tartott tudományos ülésen. Csak a legjobbakat mondhatom. Fontos kérdéseket vitattak meg, hozzáértően, a helyi sa- játékosságok figyelembevételével. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy magam is felolvashattam egyik dolgozatomat. Beszélgetésünk elején már említettem, hogy milyen sok függ a helyi irányítástól. Mennyiben hisznek a társulatban, mennyire táplálja hittel; bizalommal, feladatokkal, mennyiben kérik ki véleményét, milyen szervezeti és anyagi segítséget adnak. Bács-Kiskun megye a legaktívabbak közé tartozik. Egyenletes jó munka folyik itt, mert ilyen típusú, erre „predesztinálja” a megyei szervezet vezetősége. Dr. Szvétek Sándor irányításával gazdag, tartalmas programot dolgoztak ki. Kellő időben. Már 1973 júniusában elfogadták — például — az 1974-es tudományos ülés napirendjét. Tegyük hozzá: demokratikus módon, a tagság javaslatainak a mérlegelése után. Az is jó, hogy az évenkénti tudományos ülésnek mindig van egy aktuális témája. Követendő példa: az elhangzott előadásokat nyomtatásban is hozzáférhetővé teszik. — Végezetül a társulat ösz- szetételéről kérünk tájékoztatást. Van-e elegendő erő a feladatok ellátásához, tömöríti-e az egyesület a legaktívabb, a legképzettebb pedagógusokat, fórumot nyújt-e a fiataloknak? — Kétszáz pedagógus közül három tagja a társulatnak. Ez az arány az első pillanatra kicsit kedvezőtlennek látszik. Ha tekintetbe vesszük társulatunk jellegét, módszereit, a felállított mércéket, akkor nincs okunk az elégedetlenségre. A másfél százalékos részvétel is több ezer tanárt, tanítót, óvónőt jelent. A tagság átlagos életkora 42,5 év. Ügy gondolom, hogy ez nem rossz. Magam is a fiatalokat pártolom, de a társulat elsősorban olyanokra számíthat, akik már némi gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. Az elméleti tevékenységre vállalkozó, jól felkészült fiatal kollégákat ás várjuk természetesen.- Kevésbé tartjuk kedvezőnek a körünkben dolgozó nők arányát (26,5 százalék), mert ez nem tükrözi a valóságos helyzetet. Eleinte kissé háttérbe szorultak a gyakorló pedagógusok. A társulatban a szükségesnél talán nagyobb szerepet kaptak az irányításban dolgozó kollégák. Jelenleg a gyakorló tanárok, tanítók aránya 51 százalék; további javításra szorul. — Köszönjük a bőséges tájékoztatást. Heltai Nándor
