Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-24 / 197. szám

1973. augusztus 24. 9 PETŐFI NÉPE • 5 Római város a Sárvíz partján... VITA CSODÁLATOS kincseket rejteget a Sárvíz partján a Fövényesi puszta. A nagy idegen- forgalmi vonulásban az autók százezrei szá­guldanak el a szabadbattyáni elágazásnál fel­állított tábla mellett, amely a Tác határában folyó gorsiumi ásatásokat jelzi. A Balatonhoz siető utasok nem is sejtik, hogy a táblától né­hány kilométerre a római kori építészet egyik legszebb kisvárosát láthatnák, ha fáradságot vennének az odakanyarodásra. A magyarországi római települések feltárása eléggé körülményes. Sem Sophianae, azaz- Pécs, sem Aquincum, sem a szombathely; Isis-szentély szépséget nem tudja az ember a maga valóságá­ban élvezni. Aquincumot körülveszik a modern épületek, az Isis-szentély házak köze ékelődik, (a pécsi emlékek fölött nagyrészt épületek emelked­nek. Gorsium azonban a maga eredeti hangulatá­ban tárul a látogató elé épületeivel, kútjaival, templomaival. A Sárvíz partján két. négyzetkilo­méternyi területen feküdt ez a csodálatosan szép hajdani római városka, amelynek feltárása ha las­san is, de egyre inkább előre halad. A Fövényesi puszta, amely a városkát évszázadokon át takarta, ma is puszta, így a feltárást nem. akadályozza a környezet. A műit század hatvanas éveiben Römer Flóris, a magyar régészet európai hírű úttörője felhívta a figyelmet, hogy a táci országút beszögellésében, a pusztán római kori településnek kell lennie. A hellyel-közzel felbukkanó leletekből jutott erre a következtetésre. A Sárvizet átszelő híd építésekor előkerült úl- maradványok arra mutattak, hogy ezen a vidéken vezetett el a Sophianae-tól Aqvincumba vezető ha­di út. Ezt egyébként az Intenerarium Antomni, a leg­fontosabb római utakat ismertető útikönyv is meg­erősíti. Ezeket a megfeketedett, megkopott köveken hajdan római légiók vonultak nagy csatákba, vagy éppen állomáshelyeikre. A ROMAI HÓDÍTÁS korszakában éppen kedve­ző földrajzi helyzete következtében lett Gorsium az I. század közepén római állomás. Az I. és II. században szerte a vonuló utak mentén kőből állo­másokat építettek, amelyeket a birodalom belsejé­ből elszállított, megbízható római polgárokkal né­pesítettek be. A római műveltséggel rendelkező lakosság azután elkezdte, majd folytatta az építke­zéseket, így honosodott meg a római életforma és a latin termelési viszonyok. Egy ilyen kis római kori településen nélkülöz­hetetlen volt az iparosok munkája. Bizonyíték er­re, hogy a Villa Amasia keleti oldalán két külön­böző szintű négy szögű épületet találtak. Az épü­let sarkain faoszlopok tartották a tetőzetet, a pa­dozat téglából készült. Kemence van az épület mellett, közvetlen szomszédságában nagy meny- nyisegű vasröggel. Mi mást bizonyít ez, minthogy kovácsműhely volt ebben a helyiségben, ahol har­ci- és társZekerek vasalását végezték, lándzsákat és íjvégeket kovácsoltak. A Villa Amasia-hoz vezető út két oldalát meg­hökkentő szépségű kőemlék, sírlöredekek, oltár­kövek, épületelemek és szobrok díszítik. A Villa Amasia — ez a csodálatos kiképzésű épület — méreteiben igen tekintélyes: hossza Hő méter, szé­lessége 49 méter. A római kori építkezések kul­turáltságának bizonyítékai közül itt is számosát láthatunk: a padozat alatti légfűtés vezetékei ma is megvannak, továbbá a helyiségek, ahonnan a lűtés történt. A fürdőszobák azt a közismert tényt erősítik meg, hogy a rómaiak a testkultúrára igen nagy gondot fordítottak. A fürdő négy helyiség­ből áll. Első az apodyterium, a vetkőző, ezt követi a frigidarium, a hideg fürdő, a tepidarium, vagyis a langyos és végül a caldarium, a meleg fürdő. A hatalmas bazalt lapokkal borított padló alól forró levegőt áramoltattak a fürdőbe. A fürdő alatt ma is jó állapotban levő ólomcső vonul el, ez gondoskodott az egész épület vízellátásáról. AZ EDDIG feltárt leletekből következtetve Gor­sium nem nagy, de annál jelentősebb település volt a maga korában. Ezt több nevezetes temploma is bizony'ítja. Ezek közül az egyiket Severus és Caracalla császár emelte, egyr másikat Marcus csá­szár szentelte fel. A Septimus Severus által emelt templomot akkor avatták fel, amikor a császár — 202-ben — családjával együtt Pannóniában járt. 9 A Villa Amasia. A' kcp bal oldaláról kiindulva két fürdőhelyiség látható. A padozat alatti nyílá­sokon áramoltatták be a forró levegőt. 9 A Villa Amasia egyik clíszkúíja. A vízmedencé­be a vizet ólomcső hozta, a medence kél szé­lén márványpillérek tartották a kút felett át­hajtó ívet. A kutat felül díszes párkány zárta le, s falát freskók díszítették. (Foto: Rajó) A városka keleti oldalán négy méter mélységű kutat találtak, benne rengeteg hajtűvel, csattal. Bizonyára a kút mellett trécselő assznnyok-lányok ejtették bele.. Továbbá korsók, kancsók, vödrök, bronzmaradványok kerültek elő, .számszeri ni mint­egy kétezer lelet darab. A legmeglepőbb és leg­titokzatosabb azonban a kút mélyén talált férfi- csontváz, homlokán kardvágással. Á csontváz mel­lén hatalmas kő. Gyilkosság? Háborít? A Htokra nyilván sosem derül fény. A városkát körülvevő, úgyszólván teljes épség­ben megmaradt temető egyik legérdekesebb része annak a csodálatos antik világnak. Különösen feltűnő a másutt eddig nem alkalmazott téglako­porsó, amelyet tetőcsieréppel borítottak be. A sze­gényebbeket azonban csak csupasz gödörbe te­mették. SAJNOS, a pusztulás, a pusztítás Gorsiumot sem kímélte. A legnagyobb károsodás akkor érte, ami­kor? — az országalapító I„ István korában — a már elhagyott épületek építőköveit a székesfehérvári nagy építkezésekhez elhurcolták. A fehérvári bazi­lika feltárásakor számtalan innen származó kő­darabot találtak. A mintegy két négyzetkilométeren elterülő Gor­sium teljes feltárásaira több évtizedes programot dolgoztak ki. Balogh József gondjairól (II.) Az ország lakosságának 80 százaléka a televízión kívül úgyszólván semmiféle közművelődési szolgáltatást nem igé­nyel. — Az egymillió tanyai, külterületi lakos közül 894 ezer 348 ember nem véguzte el az alapműveltséget „biztosító” nyolc osztályt. — Megyénkben a gazdálkodó szervek támo­gatása annyira elenyésző, hogy megyei szinten éves költség- vetésünknek mindössze 1—1,2 százalékát teszi ki. (Gál Sán­dor.) — Torsten Húsán: „az 1960-as években hozott döntések a 21. század közepéig éreztetik majd hatásukat”. Hosszú, langyos csütörtök Különösen a televízió térhódí­tása változtatta meg a hagyo­mányosan értelmezett népműve­lési formákat, csökkentette az emberek közösségi, közművelődé­si mozgásigényét. A tv’ és a nép­művelés kapcsolatáról a legszél­sőségesebb álláspontok láttak és erejüket vesztve látnak napvilá­got. Feladatunk az, hogy egy le­hetőség legyen a sok közül. A népművelők főleg a soroza­tok ellen fanyalognak. Már de­cemberben el kell készíteniük a művelődési ház működési tervét, három-négy hónappal az író—ol­vasó találkozó előtt kell meghív­ni az elfoglalt írót, művészt, s akkor közbevág egy kalandos szentimentális filmsorozat, s hó­napokra agyonüti a csütörtök es­téket. Akinek szándékában volt elmenni, az önmagában viasko­dik (legalább viaskodik), s álta­lában maiad a képernyő előtt. Mii lehetne tenni? Egyrészt a televízió 'műsorosztálya akár egy év távlatában előre jelezhetné a sikerfilmek, a hosszú sorosatok játszási időpontját, s így kerül­ni lehelne az ütközőpontokát. Másrészt a művelődési házak, in­tézmények hagyományos formáin kell változtatnunk. Ez 0*0001 ne­hezebb. Művészeti esteket Olyan összetett irodai mii-mű­vészeti esteket kell szerveznünk, amely vonzó környezetet (képző­művészeti kiállítás, könyvbemu­tató) teremt, megismertet (az iro­dalmi színpad bemutatja az írót, költőt), játékra nyújt lehetősé­get (könyvtombola). Olyan han­gulatot alakít ki, amely termé­keny talaja lesz az író és a kép­zőművész gondolatainak. Mind­ezeket egynéhány valóban jól si­került, élményt adó lakiteleki művészeti est tapasztalata jogán írtam le Itt kérdezem meg: vajon mi­kor érjük már el, hogy a műve­lődési házba érkezőket (jöjjenek akár bálba, moziba vagy magyar­nótára) kéthetente változó kiál­lítás fogadja? A várakozás, a szünet alatti percek így haszno­sabban lelnének. Igaz. hogy a kiállítások szervezése nehézkes, de a művelődési központok miért nem szerveznek vándorkiállításo­kat? Nem hurrá-íellángolásra gondolok, hanem egyidöben több vándorkiállításra, amit összehan­golt időegyeztetéssel cserélnének, továbbítanának. A változatossá­got a lehetőségek bősége (fest­mény, szobor, grafika, könyvbo­rító, ex libris, levéltári, népmű­vészet stb ...) biztosítaná. Tájelőadások Sok esetben kényszerűség ez színháznak, művelődési háznak egyaránt. Mindössze két nyugtalanító je­lenséget emelnék ki: művészileg nem lehet teljes az az előadás, amelyből a díszletek miatt ré­szek kimaradnak. Előfordult! És vajon olykor kritikán aluli játé­kával miért azokat bünteti a szí­nész, akik nézik az előadást? A közönség úgy válaszol, ahogy tud: marad a képernyő előtt... A színháznak többet kellene törődnie a gyermekekkel. Leg­alább háromhavonta vihetne a községek művelődési házába me­sejátékokat, gyermekszíndarabo- kal, az általános iskola irodalom- és történelemtanítását színesítő, gazdagító műsorokat. A mai gyerekek szinte a tele­vízióval születtek. Érdemes át­gondolnunk Fekete Gyula sza­9 A ZIM irodalmi színpada az egyik falnsi művelődési ott­honban. vail, aki a miskolci Napjaink 1972 11. számában ezt írja: „Ha 5—6 éves korától odaszokik a fotelbe, ha mindig csak befogad, s a felfedezés izgalmaira máj nem jut sem energia, sem idő, ha csak a válogatás nélkül elébe tálalt menüből táplálkozik és nem nevelődik rá, hogy önállóan keresse — válogassa szellemi táp­lálékát, akkor éppen az egyéni­ségnek, az eredetiségnek, a te­hetségnek a legértékesebb csírái fonnyadhatnak benne.” (Elektro­mos nagymama). Gyermekművelődés Az ellensúlyozást az iskola mel­lett a művelődési háznak kell megoldani. A szakkörök az ifjú­sági mozi (de könyörgünk: ne feliratos filmeket küldjenek'.!), a színházi előadás mellett sokrétű, közös művészeti élményt adó mű­sorokat kell szerveznünk. Jó vol­na, ha a Népművelési Tanácsadó állandóan fiigyelemmel kísérné az irodalmi színpadok, színjátszó csoportok, néptáncosok, bábszak­körök. énekkarok munkáit, be­mutatóit és elősegítené (körleve­lekben) azok szerepeltetését. így felfrissülne a mesedélelőttök mű­sora, bő szereplési lehetőséget kapnának a művészeti csoportok is. Lezsák Sándor Két szovjet együttes vendégszerepei a budapesti nemzetközi versenyen Bemutatjuk a Grúz Állami Kvartettet A Grúz Állami Kvartett részt vesz a szeptember elején Buda­pesten megrendezésre kerülő nemzetközi kvartettversenyen. Az együttes érdekes programmal készült a művészeti vetélkedőre. Mozart, Beethoven, Bartók és Brahms, valamint Szervánszky kvartettjeit adják elő. Program­jukon szerepel Sz. Cincadze vo­nóskvartettje is. Az együttesnek ez lesz a har­madik külföldi szereplése. Első nemzetközi sikerüket az NDK- ban megrendezett grúz nemzeti napok alkalmából aratták. Há­rom évvel ezelőtt sikerrel lép­tek fel a Drezdai Filharmónia fennállásának századik évfor­dulója alkalmából rendezett ün­nepi hangversenyen. A kvartett tagjai fiatalok. Já­tékukat a sokszínűség, a nagy­fokú hangkultúra és a remek összjáték jellemzi. A grúz kvartett gyakran ven­dégszerepei, nagy sikert aratott például Ukrajnában, részt vett a Szahalinban rendezett grúz kulturális héten, s a nemzetkö­zi vetélkedő előtt koncerteket ad Leningrádban és a környező vá­rosokban. A szovjet zeneművészetet Bu­dapesten a grúz együttesen kí­vül egy moszkvai kvartett is képviseli. (APN—KS) Ä levégőkeréskedő' (31.) —Így nem bír juk sokáig — mondta komoran. — Alig az egyharmadát bontottuk ki. Nem dolgoztunk gazdaságosan. Ki­sebb darabon kell törnünk, és váltanunk kell egymást. Eltelt még egy nap, ha nem csalt az időérzékünk. Újból megpróbáltunk aludni. Most egy csillébe feküdtünk, hogy mele­gítsük egymást, de a hideg egy­re jobban kínozott. Nem tud­tam elaludni. Az éhség görcsbe fogta a gyomromat. A lábam meggémberedett, a fejem tüzelt, sajgott minden porcikám. Hiába próbáltam elűzni borongós gon­dolataimat, nem hagytak nyug­ton. Már nem bíztam benne, hogy kijutunk. Beszélgetni akar­tam, Engelbrekt mozdulatlanul feküdt, talán aludt. Sajnáltam fölkelteni. Látva, hogy végképp nem tudok elaludni felkeltem, a sö­tétben kitapogattam a rést. amelyet eddig vágtunk, s mére­gettem, hogy mennyit halad­tunk előre. Egy kő kigurult a lábam alól, felverte a csöndet. — Ki az? — kiáltott fel En­gelbrekt. — Én vagyok — feleltem. — Nem alszik? — Nem. Az átkozott gondola­tok nem hagynak nyugton. Hi­deg van ... Gyerünk, meleged­jünk fel. Felkelt, megfogta a csákányt. — Az ördögbe is. milyen ne­héz lett! — dörmögte. Egy ideig csákányozott, aztán hirtelen csend lett. — Nem bírom — mondta li­hegve. — Kiesik a kezemből... De kell. kényszerítem magamat! — S meglepő erővel újra lecsa­pott. hogy szikrák pattantak a csákány alól. Ez már az utolsó fellobbanás volt. A csákány kieseti a kezé­ből. s Engelbrekt rázuhant a kő­rakásra. — Pihenjen. Most. majd én — mondtam, és munkához láttam. De én még rosszabbul jártam. Azt hittem, teljes erőből töröm a követ, pedig csak kanargattam a sziklát. Csupa amó kis darab­kákat törtem le belőle. Ilyen ütemben tíz nan alatt sem ju­tunk ki! Az éhhalál sokkal ha- marabh végez velünk ... Azt hiszem, elaludtam. Vagy talán elájultam. Nem tudom, mennyi ideig tartott. Lehetséges, hogy teljes napot feküdtem így, de talán csak néhány nercet. Az idő megállt, fogalmam sem volt róla, hányadik nania zártuk be magunkat ebbe az egérfogóba. Egyre mélyebbre zuhantam az önkívület sötét szakadékába. Időnként átvillant raitam a ha­lál gondolata, de már ez sem iz­gatott. Olvkor feltísztult a tuda­tom. mintha életerőm összesze­degetné a maradék ..üzemanya­got”. Hiszen csak a tudat talál­hat. kiutat és mentheti meg a haldokló szervezetet Az egyik ilyen világos pilla­natban nagyon halk. nagyon tá­voli csákánvütésekre lettem fi­gyelmes „Engelbrekt újra kezdte. Eny- nyire meggyöngül az éhhalál kü­szöbén az ember hallása? — gondoltam. Vagy ez már eszmé­letlenség.” — Maga kopog, professzor? — kérdeztem Engelbrekttől. — Éppen ezt akartam kérdez­ni magától én is — válaszolt el­haló hangon, amelyet azonban nagyon jól hallottam. — Nem süketültem meg és nem is hallucinálok — gondol­kodtam fennhangon. — Vajon miféle konácsolás ez? Honnan hallatszik? — Néhány perce, vagy talán órája én is ezen gondolkodom — felelte Engelbrekt. — Azt hit­tem. maga kezdett el dolgozni. Aztán sokáig nem hallottam. In­nen jön. a járat túloldaláról, mellette fekszem. — Rövid szü­netet tartott, maid így folytatta: — Ügy látszik, Bayley mi­előbb végezni akar velünk, s pa­rancsot adott, hogy törjék át a falat. Bayley tiszteli a törvényt, és szabályosan akar elítélni ben­nünket, hogy aztán megfagyasz- szon és beállítson a ..panteonba”. Hallgatóztunk. A zai erősödött, közeledett, maid hirtelen félbe­szakadt Most másféle zajt hal­lottunk —. egy fúró zúgását. — Már fúrnak is — jegyezte meg nyugodtan Engelbrekt. — Ezek szerint hamarosan ideér­nek ... Az újabb veszély mintha visz- szaadta volna erőnket... — Mitévők leszünk? — kér­deztem. — Váriuk az ellenséget és harcban halunk meg. ahogy fér­fiakhoz illik — válaszolt Engel­brekt. Gúnyosan elmosolyodtam, mert nem kellett- attól tartanom, hogy Engelbrekt észreveszi. — ön még fel tudia emelni a kezét? — Ahhoz még van erőm. hogy cgv kővel fejbe vágjam, aki elő­ször bújik be. Húzódjon mellém. Az általunk vágott kis járat­hoz kúsztunk. Kétoldalt hasal­tunk. s éles köveket készítettünk a kezünk ügyébe. Egyhangúan zúgott a fűró. de küzdöttem az álmosság ellen. Amikor már egé­szen közel hallatszott a zaj, el­múlt az álmosságom. Mozdulat­lanul feküdtem, mint az egeré- sző macska. — Még néhány pillanat, és itt lesznek — súgta Engelbrekt. A fűró felsivított. a fal meg­repedt, apró kövek hullottak a mi oldalunkon. A sivító, csikor­gó hangokat, tomna zúgás vál­totta fej. Az el vékonyodott falon, melv elválasztott bennünket el­lenségeinktől. előbb egy keskeny rés jelent meg. majd még egy ... Aztán megint csákánvütések. A rés már akkora volt. hogy át­fért raita egv ember. A munka abbamaradt, a sötétben halk li- hegés hallatszott. Valaki tehát már kúszik a nvílás felé. Meg­feszítettem elernvedt izmaimat, felemeltem a követ. Figyeltem minden zörrenésre. Közeledett, egyre közeledett .. Már itt is van. „Most” — gondoltam és előre lendültem. De a kő kiesett a ke­zemből. mert ismerős suttogás ütötte meg a fülemet. — Erősen sötét van ... — Nikola! — üvöltöttem fel. — Nahát! Klimenkó elvtárs! Prémkesztvűs keze az én ke­zemet szorongatta, amellyel kis híján fejbe vágtám. — Hogv kerülsz ide? „Szétpukkadt a kupec” — Erősen kiabálsz! — csönde- sített Nikola. maid visszafordult valakihez, aki mögötte állt a nyí­lásban. — Kússzatok, elvtársak. Mi embereink itt. Mi — fordult a professzorhoz — jöttünk téged menteni, a kuDec Bellit meg­ölni. — Kik vagytok? — Hát a Vörös Hadsereg! — De miért pont itt fúrtatok járatot. Tudta, hogy itt va­gyok? — Nem tudni semmit. Te mondtad magad, hogv itt erősen könnyű bejutni — felelte Nikola. Nem emlékeztem, hogy vala­ha is mondtam volna ilyesmit. Csak jóval később jutottak eszembe azok az éjszakák, ami­kor Nikolával tervet latolgattuk, és eszembe jutott, hogy valóban megmutattam neki ezt a barlan­got. ahol a legkönnyebben lehet bejutni a föld alatti telepre. Nem hittem volna, hogv Nikola eny- nyire értelmes, ilyen ió az em­lékezete. A véletlen ebbe a bar­langba sodort bennünket, s így kerülhetett sor a szerencsés ta­lálkozásra. Nikola sietve elmondta, ho­gyan jutottak idáig. Parancsnokságunk egyetlen percre sem mondott le arról, hogy elfoglalja a föld alatti te­lepet. Amikor kiderült, hogy a légitámadások eredménytelenek, a tüzérség sem lőhet, akcióba léptek a műszakiak Eldöntötték, hogy alagutat ásnak. A munkát megkönnyítette, hogy a krátert vastag hóréteg takarta. Nem volt nehéz alagutat vágni benne és a szikláig eljutni. A műszakiak majdnem egv hónapig filrtak. A helyet jól választották meg. Ni­kola többször is dolgozott ebben a barlangban, tudta, hogy nem lakik itt senki, és éjszaka, ami­kor nem dolgoznak benne, ész­revétlenül bejuthatnak. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents