Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-03 / 180. szám

Várható időjárás ma estig: főként nappali felhőképződés, elsősorban nyugaton szórványosan zápor, ziva­tar. Éjszaka gyenge, napközben kissé élénkebb változó irányú szél. Meleg marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, legmagasabb nappali hőmérséklet 2T7—31 fok között. IDŐJÁRÁS VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAP! XXVIII. évf., 180. szám Ára: 90 fillér 1973. augusztus 3. péntek Folytatódik a berlini VIT Kubai és iiiagyar fiatalok találkozója ták Észak-írország és Latin-Ame­Szerda délután éta félárbocon lengenek a zászlók Berlinben, jelzik a gyászt, Walter Ulbricht halálát. A már korábban súlyos beteg államfő kívánsága az vplt, hogy a Világitjúsági Találkozót — amely nagyszerűen kezdődött — eredményesen fejezzék be, még abban az esetben is, ha vele a legrosszabb történnék. így Berlinben a tegnapi napon változatlan gyorsasággal és sű­rűséggel folytatódtak a fesztivál rendezvényei. A csütörtöki nap a monopóliu­mok, a kizsákmányolás, a milita- rizmus, a fasizmus ellen küzdő népek és fiatalok harcával való szolidaritás jegyében zajlott. ' Délelőtt ismét nagygyűlést, tar­tottak a Bebel Flatzon, ezenkívül a város különböző pontjain öt gyűlést tartottak, amelyeken Spa­nyolország, Portugália és Görög­ország népének a fasiszta rend­szer elleni harcával nyílvánítot­ták ki szolidaritásukat a résztve­vők. s támogatásukról biztosítot­rika népeit is. , A délelőtt folyamán Angela Davis' sajtótájékoztatót tartott, amelyen' a szokottnál is több új­ságíró jelent meg. Délután talál­koztak a fiatal eszperantisták és a motorkerékpárosok is. Az utób­biak Ausburgban, valamint Karl- Marx-Stadtban. Érdekes műsQro- kat rendeznek a fiatal művészek nemzetközi klubjában s az ifjú filmművészek fórumán. A magyar delegáció tagjai rendkívül népszerűek Berlinben és nagyszerűen képviselik hazán­kat.' Szinte valamennyi fórumon és rendezvényen részt vesznek, s hozzászólásaikkal, magatartásuk­kal nemcsak a berliniek, hanem új ismerőseik, más országok kép­viselői előtt is tekintélyt szerez­tek. Nem véletlen, hogy megje­lenésükkor tetszésnyilvánítással fogadják őket a külföldi fiatalok. A tegnapi napon a magyar de­legáció számára különösen fontos volt az a találkozó, amelyen Ku­ba fiataljainak életével: ismerked­tek meg. Ülést tartott a Minisztertanács V A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta és jó­váhagyólag tudomásul vette a Vietnami Demokratikus Köztár­saság miniszterelnöke. Pham Van Dong vezette párt- és kormány- küldöttség július 16. és 23. között hazánkban tett hivatalos, baráti látogatásáról szóló tájékoztatót. Az elvtársi barátság és a testvéri megértés szellemében lefolyt tár­gyalásokon valamennyi megvita­tott kérdésben a két cárt és kor­mány teljes nézetazonossága nyil­vánult meg. A Minisztertanács meggyőződését fejezte ki. hogy a látogatás és a tárgyalások ered­ményei tovább bővítették a két ország megbonthatatlan barátsá­gát és testvéri együttműködését. A kormány megtárgyalta Pierre Messmer francia miniszterelnök július 18. és 20. között Magyar- országon tett hivatalos látogatá­sáról szóló jelentést, A két fél át­tekintette az időszerű nemzetközi kérdéseket és megvitatta a két­oldalú kapcsolatok helyzetét, to­vábbfejlesztésének lehetőségeit. A Minisztertanács úgy ítélte meg. hogy a tárgyalások hozzájárultak a két ország közötti együttműkö­dés ''íterjesztéséhez és a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A külügyminiszter tájékoztatta a kormányt Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának július 28. és 31. között hazánkban tett hi­vatalos látogatásáról. A magyar politikai vezetőkkel folytatott tárgyalásokon ismertettek egy­mással nézeteiket a rfemzetközi helyzetről, valamint több. mind­két felet érdeklő témáról. A Mi­nisztertanács a látogatást hasz­nosnak' ítélte, s a beszámolót tu­domásul vette. Az iga'zságügy-miniszter elő­terjesztése alapián a kormány megtárgyalta és elfogadta a Mi­nisztertanács tagjai és az állam­titkárok jogállásáról és felelős­ségéről, valamiül a Magyar Nép- köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavas­latokat. Ügy határozott, hogy azo­kat az országgyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács megtárgyal­ta és elfogadta a könnyűipari mi­niszter jelentését a ruházati ipar rekonstrukciójának helyzetéről. Á rekonstrukció végrehajtása álta­lában megfelelő, de a megvalósí­tás ütemében némi késés mutat­kozik. További erőfeszítésekre van szükség elsősorban a kapa­citások jobb kihasználása, vala­mint a hatékonyság és a jövedel­mezőség javítása érdekében. A kormány felhatalmazta a köny- tiyűipari minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket azoknak a beruházásoknak az előkészítéséhez, amelyeket az 1975 után várhatóan növekvő belföldi és exportigények indokolnak. A, Minisztertanács megtárgyal­ta a közlekedés- és postaügyi mi­niszter előterjesztését Budapest, Miskolc, Debrecen. Győr. Pécs és Szeged,. tömegközlekedésének helyzetéről és fejlesztési lehető­ségeiről. A munkaügyi miniszter beszá­molt az utóbbi 3—4 évben, több­ségében vidéken létesített ipari és más telephelyek működését felmérő vizsgálat tapa«"‘"1atairól. Az új telephelyek szervezettsége és termelékenysége általában el-’ éri az országos átlagot. A Minisz­tertanács a jelentést tudomásul vette és határozatában felhívta a telepítést végző vállalatok fel­ügyeleti szerveinek vezetőit, hogy a 'jövőben az új telephelyek léte­sítésénél jó előkészítő munkával biztosítsák azok hatékony műkö­dését. A jelenleg nem kielégítően gazdálkodó telephelyek tevékeny­ségének javítására a vállalatok­nak programot kell kidolgozniuk. (Folytatás a 2. oldalon) 0 Walter Ulbricht, az NDK álr lamtanácsa elnökének elhunyta alkalmából félárbocra bocsá­tották a lobogót az. Államta­nács épületén a fesztivál vá­rosában, Berlinben. (Telefoto— AP—MTI—KS) Learattak a megyében • Szabó József almolnár, vizsgálja az újbúza lisztjét a kecskeméti villanymalomban (Pásztor Zoltán felvétele) Héthetes megfeszített munka után végétért az aratás Bács-Kis- kun megyében. Az állami gazdasági, szövetke­zeti dolgozók, szakszövetkezeti gazdák kitettek magukért; A ta­valyinál jóval cövidebb idő alatt, nem végleges adatok szerint, hek­táronként két mázsával magasabb termést takarítottak be. Különö­sen kiemelkedőek az állami gaz­daságok eredményei, ahol a hek­táronként 40 mázsát is meghalad­ja a megyei átlag. A szövetkeze­tek között a bácskaiak érték el az idén a legjobb eredményt, A bácskai körzetben 39 mázsa fölött van a búza átlaghozama. Ezen­kívül néhány szövetkezetben, mint a két katymári téeszben hektáronként 45 mázsánál is töb­bet arattak, 'csépeltek a kombáj- nosok. A leggyorsabban ji Duna men­tén, a kalocsai járásban és a kecskeméti járás nyugati felé­ben haladt a munka. A Duna menti és Kiskunsági TESZÖV körzetének 48 szövetkezete a me­gyében az elsők között helyezte ■ magtárba terményét. Dicséretes szorgalommal dolgoztak a duna? egyházi Haladás, a dunavecsei Űj Élet és Virágzó, a tassi és szabadszállási Lenin, a szalk- szentmártoni Petőfi, a kunszent- miklósi Egyetértés és Kossuth, a drágszéli Üj Barázda, a homok- mégyi Aranykalász, a kalocsai Iszkra Tsz gazdái. Jól szervezett munka jellemezte a dunapataji Uj Elet Termelőszövetkezet be­takarítását. A mérleghiány miatt a múlt esztendőben szanált közös gazdaságban hektáronként 38,8 mázsás terméssel fizetett a búza, és jól zárta az idei első félévet a termelőszövetkezet. A Duna men­tén kimagasló termés mutatkozik kukoricából és a többi kapásnö­vényből. Éppen ezért tekintenek bizakodással a következő hóna­pok elé a dunapataji szövetkezet gazdái. Augusztus első napjaira meg­teltek a gabonafelvásárló vállalat állandó és ideiglenes raktárai. A körzeti üzemek földszintes táro­lóhelyein a korábbi két méter helyett három—három és fél mé­ter magas az ömlesztett búza. Szerencsére nedvességtartalma alacsony, szérmyezettsége, idegen- anyag-tartalma csekély. A tárolá­sa nem okoz olyan gondot, mint 1972-ben. A gabonafelvásárló vál­lalat szárítóberendezéseit ennek ellenére a napokban üzembe he­lyezték. Szabolcs-Szatmár megyé­ben felhőszakadás áztatta el a lábon álló, vagy a rendre vágott terményt, öt-hatszáz tonnát a Nyírségből ideszállított kenyérga­bonából szárít meg a Bács-Kis- kun megyei vállalat. A malmokban megyeszerte az újbúzát őrlik. A kecskeméti vil­lanymalom dolgozói eddig hetven vagon őrleményt zsákoltak az új termésből a sütőipar és a liszt­csomagoló üzem számára. A ta­valyinál magasabb, 82—85 kilo­gramm hektoliter súlyú a búza. Sikértartalma is megfelel a köve­telményeknek. Jó kenyér süthető belőle. K. A. Saválló tartályok sorozatgyártása Kiskunfélegyházán a Vegyipari Gépgyárban sorozatban készülnek saválló anyagból az aszeptikus konzervgyári gyümölcslétartályok. Ezek legnagyobb megrendelője a Szovjetunió. Az idén eddig 90 tar­tályt gyártottak le, s december 31-ig még további 90-et készítenek. • A sorozatgyártás igényeinek megfelelően a gyár kísérleti műhelye félautomata fenékcsiszoló gépet szerkesztett. Ennek előnye, hogy háromszorta gyorsabbá vált a fenékcsíszolás, mint az eddigi kézi módszerrel, és a termékek minősége is javult. Képünkön Patyi Zoltán gombnyomással irányítja a fenékcsiszológépet. • A szállításra előkészített tartályok (Pásztor Zoltán felvételei) Újabb öntözőtelep épül Kihasználatlanok a meglévők Bács-Kiskunban A két folyóval határolt Bács-Kiskun megyében — a Tisza és a Duna mentén — újabb telepek építésével bő­vítik a csapadékpótlás lehető­ségét. 1975~ig összesen két­száz millió forintot költenek erre a célra. Ennek jelentős részét már felhasználták a gazdaságok. Elkészült és mű­ködik a tiszai öntözőtelep és befejezéshez közeledik a har- tai .öntözőfürt második szaka­sza. A napokban újabb telep épí­téséhez fogtak Nemesnádudvar hatarában. Ez Utóbbi további 500 hektár szántóföld öntözését szolgálja majd, s a vizet a Du- navölgyi Főcsatornából nyerik. A kiskunsági öntözőhálózat újabb fürtjeként épül meg a szabadszállási öntözőmű, amely 1500 hektár területet von mes­terséges eső alá. A kivitelezést késlelteti a terv módosítása — így 1975-re készül el — amit a felszíni hálózat korszerűsítése indokol. Az eddigi tapasztalatok alapján a felszíni vezetékek ké­zi erővel történő mozgatása ne­hezíti, drágítja az öntözést. A meglevők kihasználatlanságát is ennek tudják be a szakembe­rek. Bács-Kiskun megyében egyedül a hartai Űj Élet Tsz rendelkezik traktorral könnyen mozgatható felszini öntözőháló­zattal. Másutt még mindig ké^i erővel hordozzák a csöveket, amihez nincsen elegendő murL- kaerő a tsz-ekben. A megye 38 000 hektárnyi ön­tözött területéből eddig 18 000 hektár kapott mesterséges csa­padékot. A „szűkített” öntözést a gyakori esőzések sem indokol­ják, mert egyenletlen volt a természetes csapadék megoszlá­sa,. s fejlődésük kritikus idősza­kában nem mindenütt jutottak elegendő vízhez a növények. »Sínen van« az ifjúsági törvény Az idén lesz két éve annak, hogy megszületett az ifjúság­ról szóló törvény. Az esztendő elejére napvilágot láttak a mi­niszteri végrehajtási utasítások is, amelyeknek a révén érzé­kelhetőbbekké váltak, mondhatni testközelbe kerültek a jo­gokat és kötelességeket rögzítő paragrafusok. A vasútnál még tovább gyűrűzött ez a folyamat, s a MÁV Szegedi Igazgatósága — amelynek a hatókörébe tartozik Bács-Kiskun is — intézkedési tervet dolgozott ki. Az így, központilag megszabott feladatokat aztán a helyi sajátossá­goknak megfelelően módosítják az egyes szolgálati főnöksé­gek. Az ifjúsági törvény végrehajtása „sínen van”, a meg­valósítás szervezettebben történhet. A szegedi igazgatóság körze­tében dolgozó 13 ezer vasutas­nak több mint 42 százaléka még nem töltötte be a 30. életévét. A jövőben mindenütt megszerve­zik a munkába álló fiatalok ta­lálkozóját, amikor a gazdasági vezetők ismertetik a jelentke­zőkkel a MÁV feladatait, a be­töltendő szolgálati hely szerepéi, az anyagi és erkölcsi elismerés formáit, a továbbtanulás lehe­tőségét. Azok számára, akik nem végezték el a nyolc osztályt, ki­helyezett iskolai tagozatokon nyújtanak segítségei az általá­nos műveltség megszerzéséhez, a soron következő tanévtől k^d- ve. Önköltséges nyelvtanfolya­mokat szerveznek, hogy mind több ifjú vasutas tehessen kö-j, zép-. illetve felsőfokú nyelv­vizsgát. A szállítási és belső üze­mi feladatok megoldása során az. eddiginél több fiatalra számíta­nak az újító- és a szocialista brigádrríozgalomban is. Az in­tézkedések ugyanakkor ponto­san rögzítik a jó munka mél­tánylásának módjait, meghatá­rozzák a kitüntetésekkel járó jutalmak összegét, illetve a többletszabadság mértékét. Az arany koszorús KISZ-jelvénnyel például — amelynek a kiérdem- lése igazán nem tartozik az el­érhetetlen vágyálmok közé — 1500 forint és három nap ju­talomszabadság jár együtt. Az igazgatóság — a Szakszer­vezet Területi Bizottságával közösen — megvizsgálja, hogy milyen lehetőségek adódhatnak a családalapítás elősegítésére, az óvodai és bölcsődei helyek nö­velésére. Ilyen célra csaknem félmillió forintot irányoztak elő évente. A lakásépítés támogatá­sához rendelkezésre álló összeg­nek az idén 47 százalékát kap­ták meg a fiatalok. A kecskemé­ti főnökségen nyolc, otthonte­remtésre készülő család jutott 60—60 ezer forintos kölcsönhöz, amelynek egy részét — a hűség és a jó munka bizonyítása után — nem is kell visszafizetni. A megyeszékhelyhez közeli Kato­natelepen, a városnak ezen a kis „bolygó településén”, ahol viszonylag olcsók a telkek, egész vasutas utca alakul ki. Szintén gondoskodást tük­rözi, hogy anyagilag is segítik a tényleges katonai szolgálatu­kat letöltőt^ és visszatérő fiatal­jaikat. A bért pedig úgy kell megállapítani, hogy sem ők, sem a gyermekgondozási segélyt kö­vetően ismét munkába álló anyák né szenvedjenek hátrányt a kieseti idő miatt a többiekhez képest. H. F. 0 A lakásépítési támogatás egyik következő várományosa Punyi Antal, húszéves mozdonyvezető, aki a MÁV kecskeméti vonta­tási főnökségen dolgozik a gőzösével. (Tóth Sándor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents