Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-22 / 195. szám

1973. augusztus 22. • PETŐFI NÉPE 9 5 VERS ÉS ESZTERGAPAD „Ugyan, rólam írni! Nem érdemiem én azt. A KISZ-mun- káért nem jár külön elismerés; és a szavalást én annak fogtam fel mindig. Hogy szerveztem olykor ezt, azt? Hisz szervező tit­kár voltam. Tehettem volna többet is.” AZ EGÉSZ TÁRSADALOM KÖZREMŰKÖDÉSE SZÜKSÉGES Miért ők a „menő fejek”? Heltai Nándor Ki legyen a „menő fej”? című cikkét olvasva első gondolatom volt, hogy nagyon időszerű, több figyelmet érdemlő kérdést vetett fel, de ezek megoldását mintha túl egy­szerűnek látná. ...... Nem vitatkozni akarok véleményével. Megállapitasaival egyetértek, de a proléma sokkal összetettebb, mint első látásra tűnik. Nem valószínű, hogy azért választják követendő pél­dául a fiataljaink a „menő fej”-eket, mert nem ismernek elég kiváló embert. Az se biztos, hogy a „menő fejek” leépítésével megoldódik a kérdés. Ez utóbbi nem is olyan egyszerű és az sem biztos, hogy a „menő íej”-ek minden esetben értéktelen emberek. Én a témát elsősorban lélektani oldaláról közelíte­KÖNYVESPOLC Ágoston L.: Távlataink A szerző utal a nyugati orszá­gokban tapasztalható „jóshul­lámra” (a tenyérjóslás, az asztro­lógia, a jóskönyvek divatjára), röviden jellemzi a kapitalista társadalomnak belső egyensúly- zavarait, torzult értékrendjét, fo­gyasztásközpontúságát, vázlatos áttekintést ad a burzsoá ideoló­gusok nézeteiről. A kapitalista futurológiái intézetek sem men­tesek a manipulativ, apologeti- kus, vagy éppen fatalista szán­déktól. A szerző dióhéjban ismerteti a munkásosztály „elpolgáriasodásá- ról” a „fogyasztói társadalomról” terjesztett elképzeléseket, s mind­ezzel a szocializmus optimista jövő képét, konstruktív társadal­mi programját, a tudományos alapokra támaszkodó prognoszti­kát szegezi szembe. Emlékeztet a tervgazdálkodás első megjelené­sére, a GOELRO terveire, ismer­teti a magyar népgazdaság 15 éves távlati fejlesztési tervét, s végül összegezi a jövő szocialista társadalmáról alkotott elképzelé­seinket. A füzet a fiatalok alapfokú tá­jékoztatását szolgálja. Főnévi vonatkozó névmásaink (aki, amely, ami) használatát pontosan kell tudnunk, hogy a velük kapcsolatos nyelvtani hibá­kat elkerülhessük. A nyelvtani szabály szerint személyt jelentő főnévre az aki névmással utalunk: „Aki mer, az nyer.” Megnevezett dologra az már a könyvet, amelyet ajánlot­tam?” A mindennapi beszédben amely helyett am.i is előfordul: „Válogatás nélkül elolvastam minden könyvet, amihez hozzáju­tottam.” És végül a meg nem ne­vezett dologra az ami vonatko­zik: „Ami késik, nem múlik.” Tudnunk kell róluk azt is, hogy régi alakjuk ki, mely, mi volt. Később a főmondat rámutató az szava tapadt a mellékmondat elején álló névmásokhoz, így lett az az Jct-ből aki az az mely-bői amely és az az mi-ből ami. Sokan azt állítják, hogy a rö- videbb ki, mely, mi alakok kér­dő névmások (ki? mely(ik)? mi?). Régen csak a rövidebb forma volt meg, de ma már a hosszabb alakok váltakozhatnak a rövi- debbekkel Tehát a ki? mely? mi? kérdő névmás, de vonatkozó névmásként a rövidebb és hosz- szabb alakok egyaránt használ­hatók. „Ki korán kel, aranyat lel.” Ebben a közmondásunkban még a régi, rövidebb alakot találjuk. A népdalokban mindkét változat szerepel: „Aki a rózsáját igazán szereti, Záporeső esik, mégis megkeresi”, „Ki az urát nem sze­reti, Sárgarépát főzzön neki”. A rövidebb ki névmás ma már tit­ka. Ugyanígy változik a mely az amely-lyel Ezek közül meg in­OLVASTUK Segítség a hamisjátékosoknak Az atomkorszakban is tovább virágzik nyugaton a hamiskár­tyázás ősi művészete, sőt, igyek­szik lépést tartani korunkkal. Ezt különösen elősegíti az a chicagói cég, amely különféle technikai felszereléseket bocsát a kevéssé tiszteletreméltó szakma képvise­lődnek rendelkezésére. Az általa kínált listán első helyen állnak a „vetésmentes” kockák, amelyek súlypontját kissé áthelyezték (10 dollár). Következik az övbe be­varrott mágneses berendezés, amely távirányítással gondosko­dik róla, hogy az említett kockák a kívánt irányba essenek. (125 dollár.) Valamivel többe kerül az a zakóujjba beszerelhető rend­szer, amely rugóival éri el, hogy a szükséges kártyalap a kellő pillanatban ugorjék ki (19? dol­lár), de kínál a chicagói cég más agyafúrt szerkezeteket is. A jó­módú hamiskártyások potom 1125 dollárért olyan csodagyűrűt szerezhetnek, amely prizmákból és nagyítókból álló szerkezetével lehetővé teszi, hogy viselője ké­nyelmesen belelásson a mellette, vagy vele szemben ülő partnerek 1 ártyáiba. kább a rövidebb forma haszná­latos: „Ez az a könyv, melyet ajánlottam”. Az ami, mi változa­tok közül pedig a hosszú haszná­latos: „ez az, amit régen keres­tem.” A mindennapi beszédben bizo­nyos esetekben használjuk a ki, mi névmásokat is. PL: írnék, ha volna kinek (azaz ha volna olyan ember, akinek írhatnék). Ha valamit megköszönnek, azt szoktuk mondani: Nincs mit (az­az nincsen semmi, amit meg kel­lene köszönni). Jegyezzük meg azt is, hogy jelzőként mindig csak a hosz- szabb aiki, amely, ami vonakozó névmásokat használjuk. PL: Aki áldója van! Ami pénzem volt már mind elköltöttem. Amely gyermek megijed, anyja ölébe siet (közmondás). Ä személyt jelentő főnévre áz aki névmás mellett használjuk az amelyik névmást is (sőt néha nem személyre vonatkoztatva is). Akkor helyes a használata, ha két vagy több személy közül az egyiket kiemeljük. Arany János a Családi körben ezt írja: „Ret­tegve sikolt fel, amelyik belé- nyúl.” Gyulai Pál Pókainé című versében a fejedelem Pókainé egyik fiának megkegyelmez, de az anyának kell kiválasztania, hogy melyik legyen az: „Egyik­nek kegyelem, a másik haljon meg, Válaszd ki, amelyik kedve­sebb szívednek.” Birtokos személyraggal is így kell mondani: Az váltsa meg a jegyet, amelyikünk előbb ér az állomásra. Kiss István Károlyi Júlia a BRG-ben ta­nulta az esztergályos szakmát. Amikor júniusban kitűnő ered­ménnyel szakmunkásvizsgát tett, a Kecskeméti MEZŐGÉP Javító Vállalathoz került. Szeretettel be­szél az új munkahelyéről. Külö­nösen azt tartja vonzónak, hogy megbecsülik ott a fiatalokat. * — Mikor szerette meg a köl­tészetet? — Még a Czollner téri általá­nos iskolában. Makai Lajosné volt a magyartanárom. Nagyon érdekesen beszélt a művekről mindig, lelkesedtünk érte. Az ő biztatására kezdtem el szavalni is. Először Hat évvel ezelőtt sze­repeltem kulturális szemlén. A többi csak úgy jött, magától. Szakmunkástanuló koromban sok­szor mondtam verset közönség előtt, s versenyeken, zsűri előtt is. — Emlékszik az első sikerére? — Gál Farkas egyik versét mondtam területi szavalóverse­nyen, ahol három megye vers- és prózamondói vettek részt, örül­tem az aranyéremnek. — A sok közül melyik szerep­lésére emlékszik legszívesebben? — Az idei EDÜ-re. Boldoggá tett a gyulai ezüstérem. * — A gyári dolgozók, a munka­társak hogyan fogadták a szinte rendszeresnek mondható szerep­léseit? — Sejtem, miért kérdezi. Én is hallottam már olyat, hogy a sza­való, zenélő vagy éppen áriákat éneklő, művészeti szemléken, be­mutatókon szereplő munkatársat, tanulótársat megmosolyogták. Sőt olyat is, amikor akadályozták a fiatalt felettesei a szereplésben. Bizony, én nagyon szerencsés vol­tam. Támogattak, biztattak, szur­koltak értem. Velem örültek, ha sikerült szép eredményt elérni. Nem egyszer arra kértek, mond­jam el nekik is a verset, amivel éppen díjat nyertem. Vagy más egyebet is. Volt rá eset, hogy a munka szünetében szavaltam tár­saimnak, az esztergapad mellett. * Júlia nemrégiben kilépett a várva várt felnőttéletbe. Űj munkahelyének elfoglalása után egyik legelső ténykedése volt, hogy beiratkozott a dolgozók esti szakközépiskolájába. Nem tartja elégnek még azt, amit eddig meg­tanult. S azt ígéri, hogy a ver­sekhez sem lesz hűtlen ezután sem. .Éppen eléggé részesévé vált már a költészet az életének, hogy megválni ne tudjon tőle. Varga Mihály ném meg. Ha a serdülő korú fiatalok lel­ki alkatát vizsgáljuk, sajátos el­lentmondást figyelhetünk meg: vágyaik már felnőttelek, erőik viszont gyermekiek. A serdülő önállóan akar élni, szeretné ha felnőttnek tekinte­nék. Ezt elsősorban a felnőttek világában látott, tapasztalt je­lenségek utánzásával akarja elér­ni, hiszen értékítélete még fej­letlen. Leggyakrabban olyan dol­gokban utánozzák a felnőtteket, melyek addig tiltva voltak szá­mára: dohányzás, ital, szabadszá- júság, csavargás stb. Törekvései gyakran vezetnek konfliktusok­hoz, mert sokszor helytelenül és túlzottan keresi az önállóságot, felnőtt környezete viszont ezt nem érti meg. A konfliktusból a dacba, a cinizmusba menekül a serdülő. Sokszor a „pökhendi”, pimasz magatartás mögött is lé­lénk, szeretetre vágyó, meg nem értett gyerek lapul. A felnőtté válás folyamatában a gyermeknek éppen a serdülő korban van a legnagyobb szük­sége szeretetre, tapintatra, meg­értő, okos barátokra. Az útkere­sés, az önmegismerés időszaka ez, mikor számtalan, számára szinte feloldhatatlannak tűnő ellent­mondással, érthetetlen jelenség­gel kell szembenéznie és kike­resni helyét a társadalom —szá­mára — kiismerhetetlen szövevé­nyében. Ha nem talál magának segítő barátot az őt körülvevő felnőtt társadalomban, maga ke­resi a kiutat és vagy ő válik „menő fej”-jé, vagy a „menő fej”-ekben látja a követendő pél­daképet, mert úgy véli, azok már megoldották konfliktusaikat. Sajnos, nevelői munkánk össz­társadalmi szinten közel sem áll még a kívánatos színvonalhoz, ennek is következménye a „menő fej” jelenség. Nem nehéz felfedezni azt a két végletet nevelésünkben, melyet T. Nowogrodzki állapít meg Fejlő­déslélektan című könyvében: „Egyesek a legteljesebb mérték­ben elfogadják az ifjúság gondo­lati és cselekvési önállóságra va­ló törekvését, azokat a legértéke­sebb vonásnak tartják. Ez az if­júságot a liberalizmus és indivi­dualizmus tévútjára juttatja és olyan jelenségek kifejlődését se­gíti elő, mint a kötelező fegye­lem megszegése, mások terrorizá­lása, heképzeltség. önhittség, má­sok lebecsülése ...” „Más nevelők hibája, épp ellenkezőleg, a ser­dülő pszichikum megalkuvást nem tűrő elnyomásán alapszik. Ez a hiba vagy megtöri a serdü­lők akaratát-és jellemét... vagy despotákká változtatja, akik a maguknál gyengébbekre nincse­nek tekintettel.” Nowogrodzki a „huligán” visel­kedés leggyakoribb forrásaiként az alábbiakat tartja: Az ifjúság szabad idejének el­töltéséről nem gondoskodnak, a tanulók szabad idejét otthon nem ellenőrzik megfelelően. Az idő­sebb társadalom és a hatóságok túlságosan elnézően kezelik a ki­lengéseket. A képzettség és élet- tapasztalat értékcsökkenése, va­lamint könnyű társadalmi előme­netel: az idősebb nemzedéknél megfigyelt kettős erkölcs. A fiatalság nevelésének, he­lyes útra való vezetésének fel­adatát nem lehet csak a KISZ- re, az iskolára és néhány ifjú­sági klubra testálni. Többre van ennél szükség, az egész társa­dalom közreműködésére. Igaz, az iskolának, a KISZ-nek döntő szerep jut ebben a munkában, de a társadalom hozzáértő segít­sége nélkül nem birkózhatnak meg maradéktalanul feladatuk­kal, mely egyre növekszik a csa­lád életvitelének változásával. Célszerű lenne pedagógiai pro­pagandánkat szélesebb körre ki­terjeszteni. Biztos vagyok ab­ban,, hogy minden pedagógus ta­lálkozott már a pedagógiai já­ratlanság megdöbbentő követ­kezményeivel. Ma már elkép­zelhetetlen, hogy szakmai isme­rettel nem rendelkező emberre bízzanak egy gépet, de vajon minden szülő, minden ifjúság­gal foglalkozó, vezető rendelke­zik legalább alapvető -pszicholó­giai és pedagógia jártassággal? Pedig rájuk a legértékesebb, a jövő embere van bízva. Az iskolák tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesznek a peda­gógiai ismeretek terjesztéséért, de elég-e ez? Az emberré formálásban dön­tő szerepe van a családnak. Olyan családi légkör, amelyben a szeretet uralkodik, amelyben él az egymás iránti érdeklődés, értékelés — az egészséges szellemi élet legbiztosabb támpontja. Nagy károkat okoz gyermekének az a szülő, aki csak anyagi fel­tételek biztosításával akarja le­tudni vele szemben a kötelessé­gét. Sávolt Béla Aki, amely, ami iisililgfl®s**» 'Ä lévégőkeréskedő' (29.) „Kedves barátom! Bocsássa meg, hogy kellemet­len perceket szereztem magának. De féltem, hogy maga nélkül nem tudom megtenni, amit meg kellett tennem. Jelenléte erőt adott. Beszéltem apámmal. Rábír­tam, hogy mindent elmondjon. S most már tudom, mi kény­szerítette rá, hogy Bayleyvel dolgozzon. Mr. Bayley becsapta apámat. Ide csalta azzal az ígérettel, hogy egy év múlva távozhat. De amikor letelt az esztendő, Bayley nem engedte el. Ha nem engedelmeskedik, mind a ket­ten életünkkel fizettünk volna. De ő mindennél jobban szeret engem, nem merte kockáztatni az életemet. Maradt. Nem akar­ta beismerni, hogy fogoly, ezért próbált meggyőzni arról, hogy a munkája tartja vissza. Miattam volt tehetetlen. Miattam volt kénytelen részt venni a szörnyűségekben. Egyszer maga szememre ve­tette. hogy nem hasonlítok for­radalmár elődömre, a bányász Engelbrektre. Igen, be kell val­lanom, hogy belőlem hiányzik az ő akaratereje, törhetetlen energiája. Nem tudtam rászán­ni magam, hogy végezzek Bayleyvel. És sokáig nem tud­tam egyenesen megkérdezni apámat sem, részt vesz-e a bűntényben. Engelbrekt déd­unokájához méltóan akarok meghalni. Ez minden, amit te­hetek. Most már szabad lesz apám. Nem tudok írni neki, de kérem, adja át üzenetemet: „Apám, most már szabad kezet kaptál. Tégy úgy, ahogy a he­lyedben a bányász Engelbrekt cselekedne. Nóra” Többször elolvastam a levelet. Szegény Nóra ... Ha vár.. Ha elmondhattam volna neki, amit Loocktól hallottam, talán még élne ... Nóra ... szeretett en­gem. De most már mindennek vége! A levélben azonban nem mindent értettem. Talán az ap­ja megmagyarázza. Közben reggel lett. Felkeres­tem Engelbrekt professzort. A dolgozószobájában ült, kép­letei mellett. Amint meglátott, felemelte fejét és nyugodt han­gon megkérdezte: — Nem látta a lányomat? — Az ön lányával... Miss Eleonórával, borzalmas szeren­csétlenség történt — válaszol­tam. Engelbrekt elsápadt. — Mi történt? Beszéljen! Szó nélkül letettem az asztal­ra Nóra levelét. A professzor keze remegett, de igyekezett uralkodni magán. Elolvasta a levelet, rám nézett, és halkan megszólalt: — Mi történt vele? Kissé megnyugodtam már, és elmondtam, mi történt a bar­langban. Engelbrekt a kezébe temette az arcát. Így ült néhány per­cig. Amikor felemelte a fejét és rám nézett, alig ismertem meg, annyira megváltozott, megöregedett. Nagy nehezen felállt, de meg- tántorodott és újból leült. — Én öltem meg .., Majd hirtelen ököllel az asz­talra csapott, szemében gyűlölet villant. — Bayley ölte meg! Jöjjön velem ehhez a gonosztevőhöz! — kiáltott fel. — Csak egy kérdést, profesz- szor úr. — Beszéljen gyorsan .., — Miss Eleonóra azt írja, hogy Bayley halállal fenyegette önöket, ha netán el akartak volna menni. Miss Eleonóra vi­szont azt mondta, hogy Bayley nem tartóztatta őt. — Játék volt csak, pszicholó­giai játék. Bayley tudta, hogy Nóra nem megy el nélkülem. Én viszont kénytelen voltam azt a látszatot kelteni, hogy Nó­ra bármikor elmehetne. Még nehezebb lett volna a helyzet, ha tudja, hogy fogoly. — És ha mégis el akart volna menni? — Bayley soha nem engedte volna el. — De hát ön ... miért nem ölte meg Bayleyt? — Többször gondoltam erre. De mit változtattam volna a helyzeten, ha megölöm? Bayley csak egy szem a bűnös láncban. Tudja, kik élnek ezen a telepen? Néhány jakut segédmunkást ki­véve bankárok, befolyásos em­berek fiai! És nem kegyelmez­tek volna nekem, ha megölöm Bayleyt. Megöltek volna engem és Nórát is. Vagy csak engem ... Mi történt volna vele? Szegény gyermekem, milyen igaza volt: valóban megkötötte a kezemet. Ha tudom, mire készül... De ezen most már hiába keser­günk. Igen, Bayley nem tréfál Velem is úgy tett volna, mint két kollégámmal, akik az Arcti- con lelték halálukat. ' Azért öl­ték meg őket, mert nem' akar­tak engedelmeskedni Bayley- nek. Engelbrekt valamit keresett az íróasztal fiójában. — Az ördögbe is, hova lett a pisztolyom ? Meg akartam mondani neki, hogy már Nóra is hiába keres­te, de hallgattam. — Enéjjcül is megleszünk! Jöj­jön, Mr. Klimenko. — Mit szándékozik tenni? — Megmondom a magamét Bayleynek ... Nem a legjobbkor érkeztünk. Bayley a karosszékben ült, bizal­masai körében. Tízen lehettek. Engelbrekt elkomorodott, ami­kor meglátta őket, de már nem vonulhattunk vissza. — Ó, professzor úr, kapóra jött! — szólalt meg Bayley. — Éppen kéretni akartam. Kisebb haditanácsot tartunk. Csakhogy még elég nehezen működik az agyam... Bayley elhallgatott és az előtte fekvő kis lapos tálon csillogó gömböcskéket rakosgatta. Engel­brekt legújabb találmánya volt, különleges burokban sűrített le­vegőt tartalmazott. Ebben a bu­rokban normális hőmérsékleten sem párolgóit a levegő, veszély­telenül lehetett szállítani, csak a hőmérséklet hirtelen emelkedé­sekor robbant. Bayley lázasan készült a levegő exportálására, arra számítva, hogy hamarosan megkötik a békeszerződést az általa diktált feltételekkel. — Igen, a fejem ... — folytatta Bayley. — Nincs rendben.. Be­szélek, beszélek, és olykor osto­baságokat mondok. De majd el­múlik. Foglaljon helyet, sir ... — Engem nem kínált hellyel, a szeme sarkából rámnézett, de nem küldött ki. — Nem dolgozom tovább! Ezentúl ne számítson rám, nem vagyok többé az alkalmazottja — jelentette ki Engelbrekt és áll­va maradt. — Nem dolgozik?! Bayley ar­ca elsötétült. — Mit jelentsen ez? — Azt jelenti, amit mondtam. — Itt csak az jelent valamit, amit én mondok —^ kiáltott fel Bayley dühösen. — ön megfeled­kezik magáról, Mr. Engelbrekt! Ha azonnal nem ... — Elég volt! — ordított fel Engelbrekt. — Nem akarok to­vábbra is együttműködni ezzel a bandával! — Fellázad? Tudja, mi vár magára? — Gazember! — ordított fel Engelbrekt. — Megölted a lá­nyomat, borzalommal mételyez- zed meg a Földet, te... te... — Bayleyhoz ugrott és elkapta a torkát. Senki sem várta ezt a profesz- szortól. Bayley cinkosai döbben­ten ültek néhány percig, aztán egyszerre rávetették magukat a professzorra. A segítségére siet­tem. Engelberkt meglepően erős férfi volt. Én is szorgalmasan használtam az öklömet. Ellenfe­leink azonban többen voltak, le­győztek minket. Bayley az író­asztal mögé bujt, székekkel ba- rikádozta el magát, onnan irá­nyította a küzdelmet. Engelbrekt lerázta támadóit, Bayleynek akart nekirontani. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents