Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-29 / 176. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1973. július 29. Tisztesség és jövedelem • Miért futtatják ezt az embert? — súgtak össze néhányan az egyik vállalatvezető háta mögött, a megyei tanácskozáson. Az igazgatót nemrég egy miniszteri értekezleten dicsérték, most meg a megye gazdasági vezetői előtt említették oéldaként. Nem a legnagyobb, nem is a legjövedelmezőbb vállalatot irányítja, s a gyár — a hírek szerint — lehetne jövedelmezőbb is. Mit értékelnek ilyen feltűnően a munkájában? A tisztességet! Tavaly tavasszal az említett igazgató utasítására az értékesítési osztály közölte a rendelőkkel, hogy olcsóbb nyersanyagot kaptak, ezért csökkentik néhány termékük árát. A meglepett kereskedők egynémelyike nem nagyon örült a váratlan árváltozásnak, mert ilyenkor csökkenteni kell a kiskereskedelmi árat kisebb lesz a vállalati haszon, és ugyanannyi áru eladásakor kevesebb lesz a bolti forgalom és az eladói jutalék is. Az egyik kereskedő meg is mondta az igazgatónak, hogy nem érdemes a nyersanyagárak sűrű változásait az árcédulákon minduntalan jelezni, mert az árleszállítás ugyan népszerű dolog, de kényelmetlen lesz. ha ismét emelni kell az árat a nyersanyag drágulása miatt. S egyébként is. ha az egyik terméken valamivel több haszon van, az pótolja a másik termék kisebb jövedelmét. Az ol- -csóbban szerzett nyersanyag pedig a vállalat ügyességét dicséri, tehát megérdemlik a több hasznot is. • Az igazgató nem fogadta el az érveket, mert tisztességtelennek tartotta, hogy a vállalat vágja zsebre az árkülönbözetet. Ha a vevővel mindig — jogosan és szükségszerűen — megfizettetjük a nemzetközi piac áremelkedéseit, akkor most érezze a kedvező ármódosulásokat is. S mi lesz a vállalat és a népgazdaság tervezett bevételével? — berzenkedett a másik, arról már megfeledkezve, hogy a népgazdaság nem tart igényt olyan bevételekre, amelyeket a társadalmi érdekeket és a szocialista gazdálkodás elveit sértő módszerekkel érték el. Hiszen ezer és ezer módja van annak, hogy tisztességes munkával megfelelő jövedelemhez jusson a vállalat. S ahol ez semmiképpen nem megy, ott az állam segít, támogatást ad. A mi igazgatónk egyik legközvetlenebb munkatársa az utókalkuláciő vezetője. Órákig tudnak meditálni, majd másokkal vitatkozni egy-egy termék, vagy az egyes munkafázisok önköltségén. s az ilyen elemzésekre behívják az érintett műhelyfőnököket, sőt sokszor a brigádvezetőket is. • A tények megismerése sokszor szenvedélyes vitákat vált ki. Ám ha ilyenkor az derül ki, hogy nem az emberekben, hanem a technikában, a szervezésben, vagy éppen az anyagellátásban van a hiba, akkor az üzemszervezőkkel, az újítókkal folytatják a töprengést, a megoldás keresését. Az üzemi lapban, üzemi és brigádgyűléseiken közük a dolgozókkal a következő negyedév újítási feladatterveit, s azt, hogy a megoldásért mennyit fizetnek. A rendszeres analízis, a seleit csökkentése, a normaórák ezreinek megtakarítása, az ismét hasznosított hulladék tonnái és a termelékeny célgépek tucatjai milliókat hoztak, s hoznak ezután is a vállalatnak, a népgazdaságnak. A mindennapi célkitűzéseknek megfelelően ösztönzött szocialista munkaverseny ugyancsak tetemesen megnövelte a vállalat nyereségét. A tisztességes munka követelménye hozzászoktatta a kollektívát a leggazdaságosabb módszerek állandó kutatásához és gyakorlásához. Az ilyen üzemben nincs szükség olyan tisztességtelen üzleti ügyeskedésekre, amelyeket a Minisztertanács közelműltban született határozata is büntetendőnek nyilvánított, ha a monopolhelyzetben levő vállalat csökkenti a választékot és a haszon könnyű növelésének szándékával csak drágább termékeket hoz forgalomba, mások meg változatlan áron, de gyengébb minőséggel, olcsóbb nyersanyaggal és csomagolással, hamis árvetéssel növelik a bevételüket. A mi igazgatónkat — több társával együtt — mostanában azért dicsérik, mert rendeletek nélkül is már gyek óta arra törekszik, hogy biztosítsa a társadalmi és csoportérdekek összhangját, s a gazdálkodás egyes területein nem tűri el az egyéni érdekek közösségellenes érvényesítését. • Ezért érdemes őket dicsérni, biztatni, s ez nem „futtatás”, hanem további bátorítás a tisztességes úton való boldogulásra. Az ilyen gazdasági, vezetői magatartásnak még nagyobb becsületet kell adni, ám aki nem így dolgozik, azt ne csak a törvény sújtsa, hanem a társadalmi közhangulat bírálata is. f R. J. I. Mindössze egy vagon üzemanyag A Leningrád mellett épülő atomerőmű az első olyan szovjet nukleáris energetikai létesítmény, amely gazdaságosságát tekintve felveszi a versenyt a hőerőművekkel. Az általa előállított villamosenergia önköltsége már a kezdetben sem haladja meg a hőerőművekét, és később még csökken. A 2 millió kilowattos atomerőmű kis területet igényel. Nincs szükség külön vasútvonalak, üzemanyagraktárak létesítésére. Egy évi üzemeltetéséhez egy vagon urán elegendő. 1975-ig 6—8 millió kilowatt összteljesítményű atomerőművet szándékoznak üzembe állítani. KINCSÜNK A VADKERTI-TÓ Ha a Nagyalföld az ország közepe, úgy a Soltvadkerttől 3,5 kilométerre — északkeletre — elterülő Vadkerti-tó hazánk legkö- zepe. Mert a 265 kh területű tó •- annak is a közepén fekszik. A vízfelület nagysága kereken 100 kh, a többi a hozzá tartozó nádas, íásított és parkosított, valamint az üdülőterület. Lesznek netán, akik neve — Vadkerti-tó — után nem nagyon ismernek még rá. Ez abból adódik, hogy régmúlt idők óta Nagy-Büdöstó néven ismerték, és használták nemcsak fürdőzésre, hanem gyógyításra is. Idők során több tanulmányt írtak róla. Az Orvostudományi Közlemények 1941. évi TX. számában a víz vegyi összetételét is szerepeltették — gyógyhatásának bizonyítására. Egv liter vízben 6.385 g a különféle sók menv- nyisége. Bizonyára jódtartalma miatt keresztelték el valamikor Naev-Büdöstónak. Mivel azonban mostanában már sokan idegenkedtek a „büdös” szótól — 1967-ben — a MÉM Földügyi és Térképészeti Hivatala a tó nevét Vadkerti-tóra változtatta. Lehet, ez is belejátszott, hogv azóta meredeken ível fölfelé a tó karrierje. Hétvégi üdülőterületté kiépítését 1960-ban határozta el a községi tanács vb. Tíz év alatt; csaknem 8 millió forintot költött rá saját fejlesztési alapjából. A legtöbb pénzt, az úgynevezett tanácsi üdülő kisajátítása, felújítása. bővítése, a villanvhálózat megépítése, s az önálló vízmű létesítése emésztette fel 1970- ben már 5 km hosszú vízvezeték-hálózatot táplált a 12 köbméteres hidroglóbusz. 6 km volt a kisfeszültségű villanyhálózat hossza, s a közvilágítási Iámnak száma 58. Igen jól sikerült á tó környékének fásítása, parkosítása. amelvnek nagysága már akkor meghaladta a 20 holdat. Száznyolcvan — 78—78 négyszögöl nagyságú — hétvégi házhely kialakítása 1964-ben. értékesítésük eev esztendővel később kezdődött. Beépítésük azonban még 1966-ban is eléggé vontatottan ment. Ma már? Eddig 380 magános 18 vállalati telket értékesített a tanács. Ebből majdnem 300-on házak állnak már, a többin is építkeznek, Egv-két éven belül telítődés várható. — S utána? Erre és a további kérdésekre Nagy Károly tanácselnök és Hódos József vb-titkár válaszol. Nagy Károly: — Erre már előre megterveztük a II. ütemet. Az úgynevezett Meskó-tanyától a kiskőrösi határ felé eső területeket osztjuk ki, ahol további 120 magán- és 50 földszintes, plusz 1 emeletes vállalati üdülő építhető. — Hogyan fejlődött az utóbbi években az üdülőterület? Mit talál ma a hétvégiház-tulajdonos és az odautazó vendég? Nagy Károly: — Ezerkilenc- százbatvannyolcban kempinget létesítettünk. A tábor olyan szépen fásított terület, hogy a Balaton mentén sincs különb. Mosdó, zuhanyozó van. Minden kedvező adottság sátrak, autók elhelyezésére. A V. ötéves terv végére állítottunk be 500-as létszámot, de gondolom, már ma is tábort üthet itt ennyi ember. — Mennyi most a tó — az üdülőterület látogatottsága? Hodos József: — Szombat— vasárnap felmegy 3—5 ezerre. — S hogy közelíthető meg ma? Nagy Károly: — Hatvankilencben kezdtük az utak korszerűsítését. szilárd burkolattal való ellátását. A tanácsi üdülő bekötőútja hetvenre teljesen elkészült, másik két bekötőutat alapköveztünk. Hodos József: — A községből odavezető út. sajnos, már túl keskeny a mai forgalomnak. Két autó alig fér el, s mivel az útpadka is lekopott, bizony sokszor van fékcsikorgás. A KPM- nek felajánlottuk, hogy átvesz- szük saját, kezelésbe, ha korszerűsítik. „Talán 1974-ben sor kerülhet rá” — ez volt a válasz. Nagy Károly: — De folytassuk meglevő értékeinkkel. 1969- hen korszerű öltözőépülettel gyarapodtunk. Hetven tavaszán mintegy 12 holdas strandterületet alakítottunk ki. Megépült a partmenti sétány és egy szilárd burkolatú autóparkoló. — A fővárosi XIV. kerületi tanács olyan úttörőtábort alakított ki 2 holdnyi területen, ahol évente több ezer pesti gyerek üdülhet. 5 szilárd anyagú épület van, modern nagyüzemi konyha, étkezde, sportpályák. Június 8-tól augusztus 20-ig telt ház van. Egy-egy turnusban 300 gyerek üdül tíz napig... Ieazán gondolhatnának hasonló tábor megépítésére a megyei szervek is, hiszen közvetlen emellett hasonló terület áll rendelkezésre. Szívesen adjuk — és • Járdát építenek az üdülőtelep Orgona utcájában, a Soltvadkerti Nagyközségi Tanács mélyépítő részlegének dolgozói. (Pásztor Zoltán felvételei) ingyen. A megyei úttörőknek. — Van KISZ-tábor is — megfelelő épületekkel. Riporter: — Horgászat? Nagy Károly: — Paradicsom! önálló horgászegyesületünk van. Hodos József: — Korábban a nádra az állami gazdaság tartott igényt. A bajai halászati szövetkezet pedig heti 2—3 alkalommal vetett ki hálót. Még azért is harcolni kellett, hogy a halat — legalább egy részét — itt értékesítsék. Vadkertre máshonnan kellett halat hozni. Nagy Károly: — Most már a mi kezelésünkben van ez is. Évente több mázsa ivadékot tesznek a tóba, egy-egy fordulóban 15 mázsát. Ponty, amur, csuka, sügér, keszeg a legtöbb. — Van csónakkölcsönzés. A magáncsónakokkal együtt mintegy 100 vízi alkalmatosság. Riporter: — De most már ideje a vendéglátásról, üzlet- hálózatról is szólni. Nagy Károly: — Van a Tóvendéglő, bent és kint . cirka 100—100 személynek. De ha esős az idő... 1967-ben építették, azóta alig, vagy talán nem is fejlődött. Következik a Tóbisztró — a strandon. Majd a vegyes élelmiszerbolt, s vele a zöldségpavilon, aztán ... mintha elvágták volna. Mindez kevés már. Kellene bolt a hétvégi üdülőterületnek... — S mennyi minden kell! Mélyfúrású kút, ivóvízhálózat- bővítés, villanyvezeték-fejlesztés, feltöltési, partrendezési munkák, tófenéktisztítás... Amit eddig fejlődött, saját erőnkből produkáltuk. Továbbfejleszteni, sőt fenntartani se tudjuk már önerőnkből. Eddig egy ízben kaptunk támogatást ... Mivel az üdülőtelep értéke 90 millió forint, fejlesztésére rendezési tervet kellett készíteni. Ezt június 26-án hagyta jóvá a tanács. Eszerint az V. ötéves terv végére ilyen lélekszámúnál kell számot vetni: 500 üdülő 50 üdülő vállalati kemping úttörőtábor KISZ-tábor 2000 ember 500 ember 500 ember 300 ember 100 ember motel 100 ember Ez összesen 3500 személy, akikhez hozzájön 5500 hétvégi látogató. Ami azt jelenti, hogy hétvégeken a Vadkerti-tón üdülők lélekszáma — 9000 — meghaladja a nagyközség lakosságáét, amely ma 7900. A Vadkerti-tó egyik kincse a megyének. Közkincs, amelynek jövőjéért — no és jelenéért —- nem szabad sajnálni az áldozatot. 0 Házsor a Vadkerti-tónál. 0 Az „üzlethálózat”. Tóth István (12.) A szél orkánba csapott át. Lehajtottam a fejemet, így próbáltam áttörni az egyre nyomasztóbb, láthatatlan akadályt. De már egyetlen lépést sem tudtam tenni. Nikola elesett, négykézláb mászott tovább. Követtem példáját. De ez sem segített. Hihetetlen erőfeszítéssel kapaszkodtunk kézzel-lábbal a földbe, de a szél irgalmatlanul tolt visszafelé. Tüdőnk úgy megtelt levegővel, akár egy léggömb. Szédültünk, a halántékunk lüktetett. De még nem adtuk meg magunkat. Csak a feltöltött rész széléig eljutnánk ... De már nem is láttuk. A szél megfordított, és a porfelhőben észrevettem Ivánt. Az orkán úgy pörgette, dobálta, repítette a csatorna szája felé. mint az ördögszekeret. Valami puha ütődött a fejemnek; nem tudtam megfordulni, hogy megnézzem, csak sejtettem, hogy Nikola. Fuldokoltam. minden összefolyt a szemem előtt. Hiábavaló volt tovább küzdeni... Izmaim elernyedtek. karom erőtlenül lebegett a szélben, amely visszafelé sodort a csatornába. Elájultam. „Mr. Fátum” A csatornában tértem magamhoz, a bejárati ajtó közelében. Nikola és Iván mellettem feküdt Ezúttal jóformán semmim sem fájt. Bizonyára kikapcsolták a ventillátort, amint beértünk a csatornába, és az összesűrűsödött levegő fékezte repülésünket. Megráztam Nikola vállát. — Erősen, erősen fújt — sóhajtozott szinte félálomban. Hamarosan Iván is magához tért. Beléptünk az ajtón. Iván fejét csóválva elbúcsúzott tőlünk, s folytatta az őrködést, mi pedig visszamentünk a szobánkba. Senkivel sem találkoztunk, mindenki aludt. Elkeseredetten dőltem le az ágyra, le sem vetkőztem, vártam, hogy mindjárt jönnek és letartóztatnak a szökési kísérletért. De múltak az órák. senki nem háborgatott bennünket. „Talán nem is vették észre szökési kísérletünket? A ventillátor automatikusan is működhet, a zúgást pedig úgy megszokták már a föld alatti telep lakói, hogy valószínűleg észre sem veszik” — nyugtal- gattam magamat, s közben elaludtam. A csengő a szokott időben, hat órakor ébresztett. Nikola korábban indult, csukott szemmel hallgattam, amint öltözködés közben szuszogott és dúdol- gatott. Irigyeltem a nyugalmát. Aztán tovább aludtam a második csöngetésig. vagyis fél nyolcig. Felhörpintettem egy- csésze kávét, bekaptam néhány kétszersültet és mentem a laboratóriumba. — Ma valahogy sápadt — nézett rám Eleonóra. — Nem aludtam ki magamat — válaszoltam. — Závarta valami? — A gondolataim. Nem tudok beletörődni a fogságba, és soha nem is fogok beletörődni. Eleonóra elkomorodott, s ezt a magam módján értelmeztem. Talán tetszem neki, és elkeseríti, hogy a szabadságot többre tartom a társaságánál. De hamarosan kiderült, hogy más járt az eszében. — Bele kell törődnie a sors akaratába — sóhajtott fel, mintha ő is olyan helyzetben lenne, mint én. Ez meglepett, és kíváncsivá tett. — Miért kell beletörődni? Ez a Mr. Bayley, aki meglehetősen gyanús dolgokkal kereskedik, ez a külföldi, aki önkényesen tartózodik a földünkön, egyáltalán nem hasonlít a fá- tumra. És ha maga ilyen fatalista ... — kezdtem kissé ingerülten. — Nem vagyok fatalista — vágott közbe. — Nem kell fatalistának lenni, hogy az ember megértse azt az egyszerű tényt, hogy olykor a körülmények erősebbek nálunk. — Tehát mi vagyunk a gyöngébbek — csattantam fel, s éreztem, hogy fájó pontot érintettem. — Maga ezt nem érti! —sóhajtott nagyot és belemerült a munkájába. Én azonban nem akartam elszalasztani az alkalmat. A lány szemlátomást olyan hangulatban volt, hogy ha kicsit erőszakosabb vagyok, elmondja talán azt is. amit máskor nem mondana el. — Megértem, ha megmagyarázza! A szavaiból csak az derül ki, hogy maga is fogoly, akárcsak én. — Téved — válaszolta. — Éppen ma reggel akart rávenni az apám, hogy menjek el innen és ... Mr. Bayley sem ellenezné... — Maga mégsem utazik. Valami tehát visszatartja. Fogoly tehát, talán nem Mr. Bayley foglya, hanem azoké a körülményeké, amelyek lehetetlenné teszik, hogy elmenjen. Bocsásson meg, de azt hiszem, értem. Az apja rá akarta venni, hogy menjen el? Együtt mennének vagy'’ csak maga? Eleonóra zavarba jött. — Csak én — válaszolta halkan. — Akkor félig-meddig értem már. Maga nem akar nélküle menni, az édesapja pedig vagy nem tud, vagy nem akar elmenni. Valószínűbb persze, hogy „Mr. Fátum” nem engedi. Kényszeredetten elmosolyodott és nem válaszolt. — Egyik alkalommal elmondta, hogy a családja nagyon híres Svédországban — folytattam lelkesen —, jóllehet nem olyan értelemben, ahogy hangzatos nevük után gondolná az ember. Maga azt mondta, hogy egyik őse, Engelbrekt bánvatulájdonos vezette a tizenötödik században a Pomerániai Erik király elleni népi felkelést. [Engelbrekt (En- gelbrektsson) — legyőzte Eriket, Dánia, Svédország és Norvégia királyát; a parasztok kormányzónak jelölték, de a nemességnek sikerült a maga jelöltjét győzelemre segíteni. Néhány év múlva az arisztokrácia meggyilkoltatta Engelbrektet] Tiszteletreméltó ős!... ötszáz év alatt kihalt volna az Engelbrektekből dicső elődjük szabadságvágya, és már csak arra képesek, hogy fejet hajtsanak az előtt, aki fogva tartja őket? Elvetettem a sulykot. Nem gondoltam, hogy ez ilyen érzékenyen érinti Eleonórát. Többször említette lázadó ősét, láthatóan büszke volt rá. S most felháborodott ezen az utódokra nézve nem hízelgő összehasonlításon. Felpattant, kihúzta magát, felvetette fejét. Elsápadt, a szeme szikrázott. Sohasem láttam még ilyennek. — Maga ... Maga ... — elfulladt a lélegzete. — Maga nem tud semmit — fejezte be halkan, majd tenyerébe temette az arcát és sírvafakadt. Zavarban voltam. Eszem ágában sem volt megbántani, csupán arra szerettem volna rábírni, hogy legyen hozzám őszinte. Nagyon elkeserített, hogy megharagudott rám. — Bocsásson meg — könyörögtem olyan szívhez szólóan, hogy még a kő is meglágyult volna tőle. Hamar visszanyerte önuralmát. —• Bocsásson meg, nem akartam megbántani... Kényszeredetten elmosolyodott. — Felejtsük el... rosszak az idegeim ... Óvatosabban! — kiáltott fel, látva, hogy egy vasdarabot dobok az asztalra az üvegszerű, szilárd alkoholtömb mellé (épp az imént fagyasztottunk lisztaszeszt cseppfolyós levegőben). — Már elfelejtette, hogy a szilárd alkohol nem ég, de ütéstől felrobban? — „Az éter kristályos tömbbé fagy — utánoztam tréfálkozva tanítós hangját —, a káucsukcső a cseppfolyós levegő hatására kemény, törékeny és porítható lesz, az élő virág porcelánszerűvé válik, a nemezkalapot darabokra lehet törni, akár a porcelánt.” (Folytatjuk)
