Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-28 / 175. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1973. július 28.

Nem »nagy üzlet« már a pesti piac

Soltvadkert nagyközségre is illik a szólás, hogy a „szóló szőlő, csengő barack és mosolygó alma” hazája.

Gyümölcséből, borából régtől fogva bőségesen jut a fővárosiak asztalára is.

Csakhogy más ezeknek a termékeknek az útja a pesti piacra m a, mint volt mondjuk a hatvanas években. Mit tud a helybeliek, s a főváros piaci kapcsolatáról a közel 8000 lélekszámú helység két vezetője, Nagy Károly tanácsenök és Hódos József titkár? Nem is olyan régen — mint más mezőgazdasági tájakon — itt is eleven fogalom volt a „piacolás” — budapesti „viszonylatban” is.

Titkár: — A napokban ismerőssel utaztam a vonaton. Újságolta, hogy látta X-et az egyik budapesti piacon. Beszélt is vele. Bosszankodott az illető, hogy hallomásnak úgy beugrott. Valaki felbiztatta, hogy jobban jár, ha a meggyet feí- viszi eladni, mert ott megadják érte a 20 forintot, itthon meg csak 12—13 forint az ára. Azt hitte, rögtön kapnak a portékáján, és délután már teli bukszával jöhet hSzafelé. De bizony még ebéd után is csak les- kelődött a kosarai mellől, jön-c vevő. A meggyből jócskán volt még, pedig — hogy elszállt a 20 forintos, álom V—annyiért árulta már, amennyiért idehaza is eladhatta volna. Másnapra is Pesten maradt, hogy ne kelljen visszahoznia semmit.

Hódos József kishíján másfél évtizeden át dolgozott a földművesszövetkezetnél, illetve ÁFÉSZ- nél. Emlékszik, hogy a hatvanas években heti két .alkalommal gyülekeztek a felvevőhelyeken szakszövetkezeti tagok és egyéni gazdák. Hozták az almát, barackot, meggyet, cseresznyét, egyéb szezonárut.

Tanácselnök: — De mennyit kellett várakozni egy rakomány gyümölcs átvételénél? Órákat, de nemegyszer napokat! Az átye- vőhely is kevés volt. öt-hat éve még azt is csak sorszámmal érte el a kistermelő, hogy a pincészetnél legalább rákövetkező napon vegyék át a „mustocská- ját”. így járt a szőlővel, borral is ... Ebbe nagyon beleuntak az emberek. Ezért vitték sokan inkább Pestre eladni gyümölcsüket. No, meg -a bort. Akkor jött divatba a kishordó- zás... Többet hozott így a „bolt”, mintha a kereskedelemnek adják el. Akkor még a pincegazdaságnak is gondot okozott nemegyszer a piac. Nem volt könnyű „elhelyezni” a bort. Túlságosan is „válogatott” az átvételnél .. .

Titkár: — Ma már a jó minőségű árut helyben is jól el lehet adni.

Tanácselnök: — Jók a felvásárlási árak. El lehet adni a termést pincegazdaságnak, szakszövetkezetnek. ÁFÉSZ-nek. Válogatni tud a szakszövetkezeti gazda az átvevőhelyek közt is.

Riporter: — Két ízben is megütötte a* fülemet ez a kitétel: „a jó minőségű 'gyümölcsöt helyben is jól el lehet adni”.

— meg, hogy „a jó minőségű termést ma már nem viszi),' fel Pestre”. Hogy értsem ezt?

Tanácselnök — titkár — csaknem egyszerre: — Úgy, hogy nem jellemző, különösen a borra nem. — Nem az a jellemző, hogy azt, tehát a legjobbat viszik fel.

Riporter: — Tehát — például Pestre csak a gyengébb minőségűt?

Titkár: — Ügy is mondhatjuk. Persze, nem selejtes gyümölcsre kell gondolni. A felvásárlószervek a legtökéletesebb termést veszik meg, hiszen nekik export- követelményekre is gondolni kell. Meg arra, hogy a belső forgalmazásnál, szállításnál, tárolásnál is törődik- a gyümölcs. Tehát a minden tekintetben hibátlan árut fizetik meg jól. Amit nem vesznek át, a gazda maga értékesíti.

Riporter: — Tehát azért csal, visznek így Pestre is?

Tanácselnök: — Meg a környező nagyközségekbe, városokba.

Riporter: — „Természetesen”

többen saját személygépkocsijukon szállítanak. Ami talán nem is olyan luxus itt, mint ahogy...

Tanácselnök — közben már ingatja fejét, mintegy * megerősítve szavaimat: — Sajnos — és ebben ludas volt némely előző hely; vezető kérkedése is —, Soltvadkertről az ment a köztudatba, hogy ez az „autós, a gazdag” község. Tény, hogy szép számmal vannak jómódúak is. Gépkocsi dolgában — biztos, hogy jópár helység jár már ott a megyében, ahol mi.

Riporter — csak gondolatban: Az egyéni értékesítés divatjakor, nyilvánvalóan ügyeskedtek a gazdák, hogy személygépkocsi beszerzésével is gyorsabbá, rázó- *dá-mentesebbé tegyék a gvü- mölcsszállítást. S ma is jóval kisebb értékcsökkenéssel tudják így piacra vinni az át nem vett, kissé sérült vagy érettségük foka miatt hosszabb utaztatásra nem alkalmas gyümölcsöt. Ahogy tehát a régebbi huzavonás, kedvezőtlenebb felvásárlások időszaka is „belesegített” a gépkocsik elterjedésébe, az autók haszna a mai, kisebb mérvű „piacolások- nál” is érvényesül. Hát még hol?

Tanácselnök: — Nézzen körül a határban. Ma a szőlők végén láthatja a gazdák autóit. Nemcsak maguk járnak vele a földekre dolgozni, hanem olyan nagy munkáknál, mint a nyitás metszés, szüret, a segítséget — rokont, ismerőst, szakszövetkezeti társat, napszámost is gépkocsin viszik-hozzák. Akinek 2— 3 hold szőlője van, egymaga képtelen lenne elvégezni ezeket a nagy idénymunkákat. De aki megállapodott a szakszövetkezeti gazdával az itt szokásos 120— 140 forint napszámban, ma már azt is kiköti: „Ha autóval visz ki és hoz haza, vállalom.”

... Ez igen. Életünk aránytalanságait így koptatják olyan „szabályozók”, mint például az okos kereskedelempolitika, s a kétkezi ember öntudata, meg önérzete.

Tóth István

Kecskemét — Széchenyiváros

V. A kiteljesedés tervei

Alig öt év alatt 1420 lakás — csalinem ötezer ember otthona

— a megyeszékhelynek csupán

ezen az új lakótelepén. (Mert ha nem is ilyen nagyméretű, de lakásépítés a város más területein is folyik.) Bárhogy nézzük is: tisztes eredmény. S vegyük hozzá a legközelebbi jövőt: a

tervidőszak végére 1896-ra gyarapodik itt a lakásállomány.

Sőt jóval többel. Hiszen ugyancsak 1975. végéig elkészül

— a szegedi házgyár elemeiből

— 630 OTP-s lakás, s minden ""valószínűség szerint további 150

a kecskeméti házgyár termékeiből.' Ez azonban az Akadémia körúton túli területen folytatódó, ott kiteljesedő Széchenyivá- roshoz kapcsolódik.

Mielőtt a jövőbe pillantanánk, néhány gondolat erejéig érdemes még a jelenben elidőznünk.

Megbizonyosodtunk róla: a mai Széchenyivárosban általában jó a közérzet. Lakói kisebb vagy nagyobb napi gondjaik mellett, s azok ellenére — szeretik szű- kebb hazájukat. Tudják és mondják is: sok minden nincs még megoldva. Tágasabb mozgástér, például grund kellene a nagyobb gyerekeknek, s a felnőtteknek is. Jó lenne, ha már állna a nagy ABC-áruház, ha már nem kellene egy spulni cérnáért a városközpontba, vagy este egy csomag cigarettáért valamely távoli szórakozóhelyre menni. Kellene egy-egy közösségi helyiség, bisztró, vagy éppen egy meghitt, kis presszó. És így tovább, sok minden jó lenne.

Mert mindezek óhajok. Idővel meg is oldódó, jogos óhajok. De akivel csak beszélgettünk, követelőzőén senki nem vetette fel. Annál inkább „fület ütött” az áthidaló megoldásokat kutató, cselekvőkész töprengés. Arról például, miként lehetne „nyélbe ütni” a szárításra alig- alig használt helyiségben a házibüfét. (Egy ilyen példa ugyanis létezik már a lakótelepen.) És olyan természetesen hangzottak a közösségért tenni kész ajánl- kozások is. (Például a rokonszenves, fiatal keramikusművész, Probstner János: „... a gyerekeknek jó lenne játszótéri szökőkút, létrehozásában szívesen segítenék ... Szakkör-vezetést a

KECSKEMÉT SZÉCHENYI VAROS

.a

t a '' ü U _ D U“ul ff ff ff ! • ^ “ éP éP ép éP lp

]*» «= !*». F

ar =

..J %

or a ff 1 ff ~~i h

crJ* ff ,, J

tPéPtP

lJ- -i 4. i 4 i-•v”’ -ÁTri.rsí

____

.

.pcfJ

nagyobbaknak, örömmel vállalnám ... Segíteni, amiben tudok, boldogan! Csak szóljon a népfront . ..”)

Egy valami azonban nyomasztó. A garzonok — két-három gyerekkel! Igaz: a garzon is egy lakás. De négy-, vagy öttagú család számára még csak nem is félmegoldás. Újabb, szorongató gond. S ezt bizony — odaítélés előtt — mulaszthatat- lan az eddiginél alaposabban megfontolni. Mert annyira megsokasodik a nagyobbra, a cserére várók tábora, hogy belátható ideig nem jutunk el a megoldásig.

És ezekután — a városi tanács vb tervosztályának főmérnöke, Veliczky Istvánná segítségével — tekintsünk 7—12 évre előre, a jövőbe. Miként is fest majd kiteljesedetten a Széchenyiváros?

A főmérnökasszon*,- jókora tervrajzot hajtogat szét mondandója érzékeltetésére.

— Itt, ahol véget ér a jelenlegi lakótelep, túl a külső' körúton, s annak a Nyíri út felőli részén százszemélyes óvoda épül. Terveit épp a napokban rendeltük meg, kivitelezésének kezdete: 1975. Azért kezdem ezzel, mert jelentősnek tartom. Mert arról van szó, hogy ellentétben az eddigi gyakorlattal, a járulékos létesítmények a lakásépítéssel párhuzamosan jönnek

létre. A következő a bölcsődé tervének megrendelése lesz ...

Veliczkyné mutatóujja tova- siklik, szinte cikázik a tervrajzon, s minden érintett ponthoz tömör magyarázat: a szolgáltatótömb, a postahivatal, gyógyszer- tár, orvosi rendelő, üzletek, 16 tantermes iskola, sportpályák ..

Aztán a tervről feltekintve megjegyzi:

— A részletezés helyett alighanem többet mondok ezzel: a Széchenyivárosnak ez az Akadémia körúton túli része bizonyos mértékig a lakótelep középfokú ellátási szerepkörét tölti majd be. Jellemzésül a Széchenyiváros kiteljesedésének méreteire talán elegendő megemlíteni: függően a megyeszékhelynek jutó lakáskeretszámtól, 1980-ig, vagy 1985-ig még körülbelül 3600— 4000 lakás épül meg ezen a területen. Tehát 12—13 ezres lélekszámú lakónegyed!

— Végezetül egyetlen, tömör kérdés: zöldterület?

— Az új megyei kórháztól egészen Hetényegyházáig mintegy 300 holdas parkerdő formálódik majd; tekintélyes térség a mozgásra, felüdülésre. A másik ilyen nagyobb terület a jelenlegi temető szanálásával alakul ki. Egyébként — mint.a tervrajz is érzékelteti — a körúton túli terület némileg még szellősebben, lazábban épül be.

Perny Irén

(Vége)

Lengyel pedagógusok megyénkben

A Pedagógus Szakszervezet kecskeméti bizottsága három év óta baráti kapcsolatban áll az egyik lengyel város: Katowice pedagógus szakszervezetével. Küldöttségek cseréjével, kölcsönös látogatásokkal igyekeznek a barátságot elmélyíteni.

Legutóbb — július első felében — huszonegy kecskeméti pedagógus: óvónő, tanító és tanár látogatott el a lengyel városba. Ottlétük alatt megnézték többek között az auschwitzi fasiszta haláltábort. a második világháború

elrettentő és figyelmeztető emlékét. Közelebbről megismerkedtek a lengyel kollegákkal, az ottani élettel.

Ezt a látogatást adja most visz- sza egy ugyancsak huszonegy pedagógusból álló lengyel csoport: ma délután érkeznek a hírős városba. s két hetet töltenek el itt. A Pedagógus Szakszervezet, városi bizottsága gazdag progaram- mal várja őket; ellátogatnak többek között a Tőserdőbe. a Vadkerti-tóhoz, és megismerkednek Kecskemét nevezetességeivel.

)*11 Hl.>!** ■‘»»niklfc

Ismét árusítható két bútorfajta

A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet márciusban ideiglenesen megtiltotta a jugoszláv Dragana kárpitozott bútorgarnitúra és a‘ Szombat- helyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban készült gyermekágyak árusítását. A szükséges minőségvizsgálatok, illetve a hibák kijavítása után a / KERMI most bizonyos megkötésekkel engedélyezte árusításukat. A Dragana garnitúrát a heverő konstrukciós hibája miatt csak ülőbútorként, a minőséghiba megjelölésével és ennek megfelelően alacsonyabb áron lehet forgalomba hozni. A gyermekágyakat csak védőhálóval .és az annak felszereléséhez szükséges útmutatóval a régi áron szabad árusítani.

CIKKÜNK.

NYOMÁN

Lapunk június 7-i számában, a Telekvásárlás apróhirdetések útján című megjegyzésünkben a „házépítésre alkalmas” megjelöléssel hirdetett külterületi telkek {megosztott öregszőlők) megvásárlásának — utólag gondot okozó — következményére hívtuk fel a figyelmet, utalással az engedély nélküli építkezésre, illetve annak jogi következményeire. Megjegyzésünk tartalmazott egy, a szocialista ügyvéd jogpropaganda kötelességére utaló kitételt is. Erre válaszolt dr. Juhász Tibor, a Kecskeméti Ügyvédi Kamara elnöke a szerkesztőségünkhöz küldött, alábbi levelében :

„Az okiratszerkesztő ügyvédnek törvényből fakadó kötelessége ügyfelét az összes körülményről tájékoztatni és felvilágosítani. Az ügyvédi kamara elnökségéhez ilyen mulasztásból eredő panasz nem érkezett.

Az okiratszerkesztés fontosságával kapcsolatban — annak Ismételt ie- szögezése mellett, hogy a szocialista ügyvédnek e tekintetben mindenre kiterjedő lclvüágosítást kell adnia ügyfelének — hadd mutassak rá: nemegyszer az ügyfelek a vétellel kapcsolatosan építési szándékukról nem is beszélnek, sőt, éppen azért hallgatnak, mert maguk is tudják, hogy az építésre nincs lehetőség.

Az ügyvédi kamara elnökségének vizsgálata szerint a telekszerződéseknek számottevő, mondhatni, hogy túlnyomó részét nem ügyvédek, nem közjegyző, ennélfogva tehát nem az okiratszerkesztésre törvény szerint jogosultak végzik, hanem megyénkben rendkívül nagy a felelőtlen zug- irászat.

Az ügyvédi kamara elnöksége :í)T2- ben a fiatal ügyvédeknek és ügyvédjelölteknek a szocialista ügyvéd okiratszerkesztésével kapcsolatosan külön értekezletet tartott. A szegedi oktatási közponí pedig 197.1. július 23-án három megye ügyvédj“’.öUjel- nek bevonásával éppen az okiratszerkesztéssel kapcsolatosan szervezett konzultációt.

Miután a cikk konkrét adatat r.em tartalmaz, - a rendelkezésünkre álló adatokból arra következtetek, hogy nem ügyvédi szerződés során elkövetett mulasztással, hanem legtöbb esetben az ügyfelek rosszhiszemű építkezésével állunk szemben.

Egyébként az Ijrgyvédi kamara jogpropaganda-előadások keretében arról is gondoskodni kíván, hogy alapvető jogismereteket- mind-az általános iskola Vili. osztályában, raliul a gimnázium utolsó évében osztályfőnöki órák keretében, jogászok bevonásával tartsanak az Ifjúság számára. Ezek az előadások és tájékoztatások lennének hivatva arra, hogy az állampolgárok figyelmét felhívjuk az építkezésekkel kapcsolatos tudnivalókra is. Moha — több évtizedes ügyvédi gyakorlatomra hivatkozással megjegyzem — ezzel az állampolgárok tisztában is vannak.

Inkább az a tapasztalatom, hogy hangsúlyozottabban kellene a sajtó útján is propagálni az építkezéssel kapcsolatos ismereteket - és azt a tényt, hogy a mai államigazgatási gyakorlat mellett az építési jogszabályokat semmibe vevők Joggal számíthatnak az építmény lebontására.

Még annyit szeretnék leszögezni, hogy az állompolgárok sokszor egymással, egymás között nem is megfelelő okirati formák mellett szerződnek és a vásárlási lázban nem törődnek a törvényes rendelkezések betartásával.

Az ügyvédi kamara elnöksége eddigi gyakorlatával egyezően, továbbra is teljes és lelkiismeretes tájékoztatást követel meg ellenőrzései során az okiratszerkesztő ügyvédektől."

M

(11) — Ez nem az én részlegem — felelte Eleonóra, mikor erről faggattam.

„Ebben a gyárban túl sok termelési titok van... — gondoltam. — Nem elég, hogy Bayley megfosztott szabadságomtól és rabszolgájává tett, s talán arra kényszerít, hogy az angol tőkéseknek dolgozzak... De mi lesz, ha a folyékony levegő iszonyú erejű fegyverré válik a kezuk- ' ben, amelyet majd ellenünk használnak fel? Minél előbb meg kell szöknöm, hogy figyelr meztessem a kormányt a veszélyre.”

Nikolával többször is a lehető legrészletesebben elmondattam, milyen a csatorna felépítése, ugyanis a tervrajz nagyon vázlatos volt. Nikola szerint a csatorna legalább két kilométer hosszú. Régebben feltehetően ott volt a szakadék széle, ahol a csatorna végződött, de a kihordott szemét fokozatosan feltöl- tötte a csatorna előtti területét, most már fél kilométer hosszú

lehet ez a feltöltött rész. Vágány vezet rajta, csilléken szállítják a szakadék széléhez a szemetet. A szemétdomb oldala meglehetősen meredek, a szakadék íala még meredekebb, de Nikola szerint azért ki lehet jutni belőle. Másfelé nem szökhettünk.

Megint odaáíltam a tervrajz elé 'és alaposan szemügyre vettem a csatornát. Most tűnt csak fel, hogy valaki körömmel vagy gyufaszállal nyilakat rajzolt a tervrajzon a csatorna külső végére, amelyek a belső torkolat felé mutattak. A nyilak fölött felkiáltójelek álltak.

Vajon mit jelentenek ezek a jelek? Ki rajzolhatta őkét? Talán valamelyik elődöm, aki hozzám hasonlóan fogoly volt ebben a szobában, s így figyelmeztet, hogy ne menjek ezen az úton, ahol valamilyen veszély leselkedik rám... A nyilak a szél irányát jelenthetik. De a szél a csatornából fújt. a szemetet vitte ki. Kívülről csak a központi kürtő szívta be a levegőt. Nikola azt mondta, hogy szemételtakarításkor és éjszaka egyáltalán nem fúj a szél a csatornában. Akárhogy, akármi nt, csak errefelé próbálkozhatunk kijutni, és nem késlekedhettünk, hiszen figyelmeztetnem kellett a kormányt a fenyegető veszélyre.

Nem halogattuk a dolgot, eldöntöttük, hogy már másnap éjszaka útnak indulunk, amint a többiek elalszanak.

„Vajon őrködnek-e^ éjjel?” — töprengtem. Tudtam, hogy a folyosókon éjjel-nappal égnek a lámpák, nemigen lehet elrejtőzni. Ezenkívül kockázatos lett volna széllelbélelt öltönyeinkben elindulni. Időközben beköszöntött az ősz, éjszakánként már fagyokra számíthattunk. Ezen a vidéken egykettőre megjön a tél. Az élelem kevésbé nyugtalanított. Nem volt ugyan fegyverünk, de velem jött Nikola, aki íjat, nyilat, sőt a saját hajából még hurkot is tudott mesterkedni. Mellette nem fenyegetett az éhhalál, ezerféle módját ismerte a madár-. Vad- és halfogásnak.

Csöndesen üldögéltünk a szobában. figyeltük a távolról beszűrődő zajokat. Valahol, mélyen a föld alatt zúgtak a motorok, fölöttünk a körtőn süvített a szél. De hamarosan minden elcsendesedett: éjszaka nem dolgoztak a laboratóriumokban ... ,

Éjfél volt. Intettem Nikolának és elindultunk, ö ment elöl. Végigosontunk a folyosón, szerencsénkre senkivel sem találkoztunk, lementünk az ötödik emeletre, majd egy kisebb lépcsőn feljutottunk abba a csöpp szobába (nem volt nagyobb egy liftfülkénél), ahonnan a csatornába lehetett jutni. Az őr a fülkében aludt. Visszahőköltem, de Nikola egyszer csak halkan megszólalt jakutul. Az idősebb Iván volt az őr. Ügy láttam, hogy Nikola győzködi valamiről, de az csak rázza a fejét, sóhajtozik és gyér szakállót simogatja.

— Nem akar engedni — tájékoztatott Nikola. — Erősen fél, és nekünk se engedi. Haláltól fél.

Majd újra kezdte a rábeszélést. Iván lassan beadta a derekát. Végül legyintett, kinyitotta az ajtót és előttünk belépett.

— Velünk jön együtt pusztulni — magyarázta Nikola.

A csatorna akkora volt, mint egy vasúti alagút. Mihelyt becsukódott mögöttünk az ajtó. koromsötét lett. Bármily halkan osontunk, a vaslemezekkel burkolt alagút felerősítve verte visz- sza • lépteink zaját. A vége lejtősen elkanyarodott kissé, s ahogy befordultunk, megpillan- tottatn a sápadt holdfényt... Izgalomba jöttem: ez a fény a

szabadságot jelképezte számomra. Meg néhány lépés, aztán kiszabadulunk börtönünkből! Szinte már éreztem az avar, a moha illatát. .

A nyílás egyre tágult. A hold megvilágította a csatorna falát. S akkor észrevettem néhány vaslemezt, amelyek mint kis híd keresztezték a csatornát. Nikola már majdnem rálépett, de megragadtam a karját és visszatartottam. Arra gondoltam, hogy ez a hidacska talán automatikus jelzőberendezés. Bár keskeny volt, aligha tudtuk volna átugrani. Töprengni kezdtem, hogyan jutunk tovább. Nikola nem értette, miért nem igyekszünk. Elmondtam aggályaimat.

, Tanácskozni kezdtünk. Nikola azt ajánlotta, hogy ketten emeljük fel és dobjuk át a hídon Ivánt, mert ő a legkisebb és a legkönnyebb. Aztán Iván hoz deszkákat vagy fadarabokat, „hidat építünk a híd fölé” és ezen megyünk át, anélkül, hogy avaslemezeket érintenénk. Iván azonban nem vállalkozott a rövidke repülésre, félt, hogy összetöri magát.

— Én így” is átfutok — mondta. — Oldalt, oldalt...

S mielőtt bármit is szólhattunk volna, visszahátrált, nekifutott és szaladni kezdett a híd mellett, a lejtős csatornafalon. Néhány lépést sikerült is tennie, de a végén megcsúszott a sima, nyirkos lejtőn és rázuhant a vashídra ... Ha netán össze volt kötve a jelzőberendezéssel, akkor már javában működik!

Mást nem tehettünk, minthogy nem törődve a híddal, Iván után rohanjunk. Két ugrással kint voltam a csatornából, Nikola követett. Rohantunk a talpfákon, kerülgettük a csilléket. Két-három perc alatt megtettük a Meredek falú szakadékig hátralevő távolság felét.

Teljes erőmből rohantan. A görbe lábú Nikola nem maradt

el mögöttem, Iván azonban régen gyakorolhatta a futást, mert leszakadt. Megálltam, hogy bevárjuk, de Nikola rám ordított.

— Utolér! Fussál! és már csörtetett előre.

Futottam megint, hogy Niko- lát utolérjem. Már látszott a fel- töltött rész vége. A szakadék túlfelén komor sziklák nyúltak a magasba.

S akkor egyszerre valami zajt hallottam a hátam mögött. Lassan erősödött, majd egyenletes zúgássá fokozódott. Éreztem, hogy hirtelen ellenszél kerekedett.

„Talán megindult a központi ventillátor” — gondoltam, de még korán volt. A munkanap hatkor kezdődött, most legfeljebb éjjel egy lehetett.

A zaj fokozódott, az ellenszél pedig olyan erős lett, hogy előre kellett dőlnöm. Futásom egyre jobban lelassult. Sűrűsödött a levegő, fuldokoltam. Értettem már mindent: a hátunk mögött kapcsolták be a ventillátort. Nem tudtam, hogy a csatorna nemcsak kifelé fújhatja, de be is szívhatja a levegőt...

„Ezt jelentették hát a tervrajzon a nyilak mag a felkiáltójelek!” — villant át az agyamon. Ebben a pillanatban felsüvöltött a szél. mint egy dühös szörnyeteg, amely látja, hogy a zsákmány kicsúszik a mancsából.

(Folytatjuk)