Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-17 / 165. szám
1973. Július M. • I*ETÖF1 NÉPE • 5 NYELVŐR »Menet közben kapaszkodni tessék!« „Menet közben kapaszkodni tessék!” A buszokban olvashatjuk ezt a nagyon bölcs intelmet, hiszen ha nem kapaszkodnánk, sokszor megsérülnénk _ gyors fékezés vagy kanyarodás esetén. De úgy érezzük, bármilyen fontos . tanácsot ad is az utasoknak, a közlés megfogalmazása merev, szokatlan. „Menet közben tessék kapaszkodni!” — így már jobban hangzik. „Tessék kapaszkodni menetközben!” — talán így adnánk valakinek tanácsot, ha mindenáron ezekhez a szavakhoz ragaszkodnánk. De cserélgessük tovább a szavakat, hiszen még nem vettünk figyelembe minden lehetőséget. „Kapaszkodni menet közben tessék!” — így sem rossz, csak nyomatékót érzünk benne, hang- .úlyozzuk a menet közben hatá rozót. Mindebből azt látjuk, hogy a szavak sorrendje nem közömbös. Figyelembe kell vennünk, hogy nyomatéktalanul közlünk-e vaI lamiit, • vagy valamit ki akarunk emelni. Vegyünk egy másik példát! Ha äz előző napon BudaI pestre utaztunk, és este hazajöttünk, ezt a tényt így közölhetjük másokkal: „Tegnap Buda‘ pesten voltunk”. De bármely !| mondatrészt kiemelhetjük a szórend megváltoztatásával. Tegnap í voltunk Budapesten. Budapesten voltunk tegnap. Voltunk tegnap i Budapesten. Nem volt szándékunk a ma- ; gyár nyelv szórendi szabályainak részletes ismertetése, csak | arra hívtuk . fel . a figyelmet, hogy a szavak sorrendje milyen i[ fontos kifejezési eszköz. Ha ezt, I i nem vesszük figyelembe, köziélj sünk nehezen érthető, .esetlég homályos lesz. Ilyenkor szórendi változtatás oldhatja fel a ne- ' hézfeeséget. Egy cikkben pl. ezt olvastuk: „Az ''múlt esztendőben — ez a szán -tatja, hogy milyen óriási szükség volt már erre az autószervizre — összesen 15 ezer 700 személygépkocsit javítottak az üzemben”. A mondat szórendi hibája az, hogy a számadatok közlése előtt vontak’ le következtést. Ha a gondolatjelek közötti részt a mondat után új mondatként közöljük, értelmesen fejezzük ki magunkat. A következő mondat is kony- nyebben érthető szórendi változtatással: „A vállalat vezetői arra törekedjek (vagy inkább törekszenek), 1 hogy valóban mindent megkaphassanak vásárlóik üzleteikben”. A mellékmondat alanyát a hogy kötőszó után kell tenni (hogy vásárlók valóban mindent megkaphassanak ...). A felsőoktatási intézményekbe való felvétel módosított szabályainak ismertetésében található ez az esti vagy levelező tagozatot végzettekre yonatkozó mondat: „Ezek a jelentkezők matematikából is írásbeli felvételi vizsgát a felsőoktatási intézményben teszik le”. Ezt a csikorgó mondatot a dőlt betűvel szedett rész szórendi változtatásával és a hiányzó határozott névelő betoldásával lehet javítani (... az írásbeli vizsgát matematikából is ...). Nehezebben javítható a következő mondat: „Napközi otthonos óvodát adót át Baja-Szentistvá- non, szombaton délután a Bajai Városi Tanács és a Városgazdálkodási Vállalat május elseje tiszteletére, a körzet lakóinak”. A közlés darabosságát a szükségtelenül kitett vesszők is elősegítik. Több megoldási lehetőség közül talán ez fejezi ki legpontosabban a közlő szándékát: „Május elseje tiszteletére a bajai Városi Tanács és a Városgazdálkodási Vállalat napközi otthonos óvodát adott át Baja- Szentistvánon, a körzet lakóinak”. Kiss István Bugaci életkép „Italia, Italia” olvasgatom a Bugac felé kanyargó autóbusz farán a feliratot, s néha intek a leehátsó ülésen könyöklő szőke hölgynek, aki szemmel láthatóan unatkozik, s engem biz- tatgat, hogy hajtsak szorosabban a jármű mögött. A számat így is szorosan össze kell zárni a motoron, mert fogaim alatt ropog a por. A falu utcáin kerékpározó vagy gyalogosan baktató embe-' rek rá se hederítenek az idegenekre, csak a kisgyerekek éS,e kamaszok integetnek nagy hév*, vei. Bugac megszokta már a halkan surranó nyugati autócsodákat, de a néhány éve tartó európai népvándorlás ide még nem hozta el sem a nagy hajat, sem a szakállakat a fiatalok fejére, arcára. Csak azt az egy igazi Chevroletét, amiről még az öregemberek is beszélnek, s én is találkoztam vele az úton. NL jelzésű ezüstszürke Ford húz el mellettem néhány centire. ösztönösen a gödrös útpadkára térek le. Orrom, szám ismét tele lesz porral. Szívem kicsit erősebben kalapál. Keskeny és rossz az út, de a- Ford két kerékkel az árok legszélén haladva is megelőzi az olasz autóbuszt. A rossz érzés a csárda előtti gyönyörű fák alatt elszáll belőlem. Nyugodt, békés a környezet. A „betjár” ostora Árvalányhajas fekete kalap, pitykés mente, gyolcsing a paje- szos fiatalemberen — és csíkos trapéznadrág- Kezében karikásostor, és rendkívüli szorgalommal durrogtat. Az olasz turisták nagyokat nevetnek, harsány hangon elárasztják kérdésekkel az idegenvezetőt — „betjár, betjár" hallom — majd az egyik férfi elkéri az ostort (öt forint ellenében), neki a nyakára tekeredik, ezért másnak adja át, de annak sem sikerült hangot kicsalni a raffiasudárból. A csárda bejárata mellett két hatalmas asztal. Az egyiken festett korsók, tányérok, poharak, vázák — népművészetet utánzó háziiparunk t.ucattermékei —, egy asszony őrzi őket. A másik asztalon vasalók, gyertyatartók, petróleumlámpák, mozsarak — szépen kisubickolva — tűnnek elő letűnt időkből. — Mennyiért adja ezt a vasalót? — kérdezem az egyfolytában mosolygó tulajdonosától. — Kétszáz, uram, de ez a másik százötven. Ezt a kis rézlámpát ötszáznál alább nem adom; ez a rézbogrács kétszáz, a lópatkót hatvanért adom, mi érdekli még? Az olaszok felülnek a fák alatt várakozó fogatokra. A vasalói fölött mosolygó tulajdonost kinevetik. Nem vesznek semmit, mert drága. A fogatok eltűnnek a fák között, elcsendesedik a csárda előtti tisztás. A „betjárnak” titulált fiatalembertől megkérdezem: PARKOSÍTJÁK A VÁR KÖRNYÉKÉT £ A Fővárost Kertészeti Váltalat a Vár tatarozásával cgyidőben parkosítja a már helyreállított területeket. Gondos előkészítés után gyepteglával ültetik be a nyugati bástyafal alatti területet. Képünkön: Bontják a regi várfalat. (MTI-foto — Horváth Péter felv. — KS) • Vágtat a ménes. — Magának ez a foglalkozása? — Ez. A 1 durrogtatás bent van a programban. Amikor beállnak a buszok, elkezdem, s amikor kihajtanak a pusztára, abbahagyom. (Ezenkívül ő is árul — másodállásban — úgynevezett antik tárgyakat: kávédarálót, petróleumlámpát stb.) Később megállít egy német fiatalembert, akitől a víz alatt is használható szuperkaróráját próbálja - elkunyerálni. ötszáz forintot ajánl érte, mutatja is a bankjegyet. A német csak mosolyog, tagadóan rázza a fejét. Mivel nem értik egymás nyelvét, a turista belenyúl a nadrágja zsebébe, elővesz egy köteg ötszáz forintost, nyolcat leszámol és mutatja, hogy annyiért odaadja az órát. A karikásostoros legyint egyet és visszakullog rézmozsaraihoz, kávédarálóihoz. A pásztorkunyhóban A süppedő homokban többször kiugrik alólam a motor. Lassan haladok, de azért sikerül utolérnem a kocsisort. Amint az első fogat a négyzetkilométernyi puszta szélére ér, a csikósok kurjongatni kezdenek és karikásaikkal vágtára ösztönzik a ménest. A gyönyörű állattestek szinte úsznak a levegőben. Durrog és csattog az ostor, lobognak a fehér gatyák, egy-egy nyerítés hasít a paták monoton robajába. Toldi Miklós csikós pedig a híres ötössel kering köröttük. Két hátsó lovának a tomporán áll biztosan — gatyája lobog a szélben. x \ A magyar gulya és a rackanyáj mellett megállnak a fogatok. Néhányan szállnak csak le a kocsikról. Ez nem túlságosan érdekes. Közben megered az eső. Bemenekülők az egyik pásztor-, kunyhóba. Az olaszok az istállókhoz hajtanak, mert a program ott folytatódik. A fiatal gulyás is ott hagyja állatait, és leül velem szemben a kunyhóban. Megismerkedünk. Kovács Illés tizennyolc éves, az általános iskolát közepesen végezte el, tanulni nem nagyon szeretett és saját bevallása szerint most sem szeret. Korábban a Béke Termelőszövetkezet gépműhelyében dolgozott mint segédmunkás. Most csikós a beosztása, de jelenleg a gulyához kellett „beugrania”, mert a gulyás szabadságra ment. Miután megegyeztünk, hogy a kérdések miatt nem lesz köztünk harag, folytatjuk a beszélgetést: Szereted magad mutogatni? — Szeretem — válaszolja. — Mindig bőgatyában, csizmában és kalapban dolgozol? — Nem, csak a program idejére veszem fel. — Mennyit keresel? — Kétezer, meg a borravaló. Néha adnak egy húszast, vagy ötvenest. — Édesapádnak mennyi a keresete? — Az erdőgazdaságnál fűrészel — annyi -mint az enyém. __ Mit akarsz venni a megtakarított pénzedből? — Egy autót, azt veszek majd! — Meddig akarsz itt dolgozni? — Nem tudom — válaszolja bizonytalanul. Epilógus Miután megtörtént a lófektetés, az olasz turisták ismét felülnek a fogatra és visszaindulnak a csárdába. Toldi Miklós, a csoportvezető utasítására még- egyszer bemutatja az állva lovaglást, de arra már nem igen figyelnek. A csikósok közül néhá- nyan dünnyögnek, mert kevés pénz gyűlt össze a kalapozással. „Elég smucigok voltak az olaszok !” A teljes bugaci programot az Idegenforgalmi Hivatalban érdeklődtem meg: Fogadás a Kecskeméti Városi Tanács dísztermében. Bugacon fogatos utazás. (Helyi kísérővel.) Lovasbemutató: Ménesmeghajtás. Állva lovaglás. Lófektetés karikásostorral- Lovaglás nyereg nélkül (aki akar). Ebéd és fél liter bor. Mindez személyenként 190 forintba kerül, a ménest 700 forintért hajtják meg egy-egy alkalommal. — Az ebéd jobban érdekli a külföldieket, mint a ménes, mert olcsó, nagyon olcsó __— mondja az egyik idegenvezető. Csató Károly * A mai naptői kezdődően folytatásokban közöljük lapunkban Beljajev A levegőkereskedő című fantasztikus regényét. Alekszandr Beljajev 1884. március 4-én született Szmolenszk- ben. A szovjet tudományos-fantasztikus irodalom egyik elismert klasszikusa. Kaland és tudományos-fantasztikum együtt vannak műveiben, s ezekhez még társadalmi mondanivaló is járul. Az utolsó atlantiszi című műve nálunk is nagy sikert ért meg. A kétéltű ember címűt filmre is vitték. Alekszandr Beljajev 1942. január 6-án halt meg. Most közölt műve, A levegőkereskedő egyik legjobb munkája. Elátkozott vidék „Elátkozott vidék” — mondta V. G. Koroleriko író a Turuhan vidékéről. Nos,, ez az elnevezés tökéletesen ráillik Jakutföldre is. Amerre néz az ember, satnya növényzet szomorkodik .mindenütt: a szélvédett helyeken cse- nevész cédrusok, topolyák, gö- csörtio nyírfák; északabbra beer A.-'íő cserje, kúszó nyír árva; és hanga görnyed a íőld felé; még távolabb a mocsarak és mohák világa. A csenevész, szomorú fák, cserjék láttán olyan érzése támad az embernek, mintha a szerencsétlen növények a fagyos szelek elől a föld alá akarnának bújni, hogy ne is lássák ezt az „elátkozott vidéket”, ahová rossz sorsuk vetette őket. Ha tehetnék, kihúznák gyökérzetüket az örökké fagyott földből, s délebbre kúsznának, oda, ahol áldott a nap és cirógatóan meleg a szél... De a fáknak ott kell elpusztul- niok, ahol világra nőttek; egyebet nem tehetnek, mint hogy meggörnyedve fogadják a végzet gzélrohamait és beletörődnek sorsukba. Nem így az ember! ö maga választja meg útját és sorsát, otthagyja a napot, a meleget, a kényelmet, mint ismeretlent, barátságtalan országokba _ hajtja harci kedve, hogy legyőzze a természetet vagy a csenevész, gö- osörtös nyírfák alatt, a hideg földön hajtsa le örökre a fejét... Ezek a kissé borongós gondolatok jártak a fejemben, amikor a jakut Nikolával, kísérőmmel és segitőtársammal a Jana folyó mentén haladtunk. Expedíciónk Verhojanszkban, a „jakut fővárosban” állomásozott, melynek egész lakossága elfért volna egy közepes nagyságú moszkvai házban. Verhojanszk külsőleg mit sem változott az évek alatt. Néhány tucatnyi faház, ugyanannyi jurta rendetlen - összevisszaságban a Jana két partján, a nagyobb tavakkal tarkázott, mély fekvésű mocsaras vidéken. Jószerivel mindegyik háznak volt egy „saját" tava, de zavaros vizük ihatatlan volt, így a helybeliek kénytelenek voltak egész évre jeget vermelni. Első pillantásra csak a szovjet kormányhivatalok, a szövetkezet és a jakut kereskedelmi tröszt boltjainak cégtáblái utaltak a jelenkorra. Kényes és drága műszereimet, a Richard-barográfokat, mikroba- rográfokat, anemométereket (Ba- rográf — a légnyomás értékének folyamatos feljegyzésére szolgáló műszer. Anemométer — szélsebességmérő) és barométereket Verhojanszkban hagytam. Csak egy kisebb barométert, egy termométert vittem magammal és a meglehetősen kezdetleges szélzsákot, amely szörnyen tetszett Nikolá- nak. Neki épp olyan szórakoztató apróság volt, mint a játékszélmalom. A vezetésem alatt álló expedíciót azért szervezték, hogy tanulmányozza a Verhojanszk környékén elterülő hidegöv meteorológiai viszonyait, főleg pedig azért, hogy derítse ki a szélirányok megváltozásának okait. Egy idő óta ugyanis különös jelenséget észleltek a meteorológusok. A passzát és monszun szelek iránya ugyanis fokozatosan megváltozott. Az egyenlítői zónában uralkodó szelek rendszerint keletről fújtak az egyenlítő felé, most azonban északi irányba tértek el, s ez az eltérés északabbra egyre észrevehetőbb volt. A szinoptikus térképek kimutatták, hogy Verhojanszk térségében valamiféle centfum alakult ki, mely úgy gyűjti össze a szeleket, mint egy óriási lencse a fénysugarakat. Ennek következtében (egylőre még alig észrevehetően) megváltozott az átlagos hőmérséklet: az egyenlítőnél valamelyest csökkent, északon viszont emelkedett. A jelenség érthető, ha tekintetbe vesz- szük, hogy a Déli-sarkról a hideg szelek az egyenlítő felé, az egyenlítői meleg szelek viszont észak felé fújnak. Észleltek egyéb furcsaságokat is, bár ezeket még csak a pontos fizikai műszerek és a pneumatikus gépek munkáját figyelemmel kísérő mérnökök fedezték fel. Azt tapasztalták, hogy némileg süly- lyedt a légnyomás. Kimutatható volt ez a hangerő vizsgálatakor is, különösen nagyobb magasságokban (a pilóták is panaszkodtak, hogy a repülőgépmotorok már kétezer méteren kihagynak). • Áz emberek még egyáltalán nem érzékelték, nem vették észre e meteorológiai változások káros és veszélyes voltál de a műszereik mellett virrasztó tudósok aggodalmaskodtak. Egyelőre nem akarták nyugtalanítani a közvéleményt, de igyekeztek kideríteni a furcsa jelenségek okalt. Az a megtiszteltetés ért, hogy én is részt vehettem ebben a munkában. S míg az expedíció gazdasági vezetője Verhojanszkban befejezte az utolsó előkészületeket, lovakat meg kutyákat vásárolt, addig én felszerelés nélkül előre mentem) hogy pontosabban meghatározzam útvonalunkat. Ezen a földrajzi szélességen erős és egyenletes nyugat-kelet irányú szél fújt, még egyszerű műszereimmel is elég pontosan tudtam tájékozódni. Utunk a verhojansz- ki hegygerinc nyúlványa felé vezetett. Társam és kísérőm jellegzetes jakut férfi volt — keskeny, hosz- szúkás kezű, rövid, görbe lábú, mozgása lassú és nehézkes. Ni- kola életideáija így hangzott: keveset dolgozni, sokat enni és meghízni. „Ideálja” ellénére remek, megbízható munkatárs és fáradhatatlan gyalogló volt. A természet jókora életkedvvel ajándékozta meg, enélkül aligha élhetett volna ezen az „elál- sághoz tartozik, hogy Nikola sze- kozott vidéken”. Ámbár az igaz- mében ez a vidék korántsem volt elátkozott: a Jakutföldet a világ legszebb vidékének tartotta és moháit, göcsörtös nyírfáit fel nem cserélte volna a pompázatos délvidéki pálmákkal. Nikola. vagy a fapipáját szívta, vagy dúdolgatott a napról, mely soha nem nyugszik le, a folyóról, a kőről, a repülő madárról, egyszóval mindenről, ami a szeme elé került Márpedig kissé ferde vágású, sötét szeme sok mindent meglátott, ami az én figyelmemet elkerülte, jóllehet bizonyos színeket nem tudott megkülönböztetni: túl szegényesek voltak szülőföldjének színei, s Nikola majdnem olyan szürkének látta a világot, amilyennek mi a moziban. y — Erősen jó nyár — mondta ; és köpött egy dohánysárgát. — y Erősen meleg. (Folytatjuk)
