Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET

Weöres Sándor gyermekversei

Weöres Sándor lírájának sok húron zengő, széles skáláján talán legismertebbek és legnépszerűbbek gyermekversei. A gyümölcskosár (1946) megjelenése óta már több nemzedék ízlelgette a költészet szépségét, képzeletmozditó erejét. A legkisebbeknek szánt első kötetét követte a Bóbita (1955), a feleségével,, Károlyi Amyval írt Tarka forgó (1958), majd a Zirr.zizim (1969) kiadása.

A verseket a költő maga válogatta össze, hogy megszerettesse a költészetet a gyermekekkel, hogy ismerkedjenek meg annak játékosságával és nyelvünk gazdagságával „Fontosnak érzem, hogy, a gyermekek olyan ritmikai, zenei és strukturális anyagot kapjanak, ami lelkűkben osztódni sarjad- zani kezd. Azért iparkodom minél zártabbá és dallamosabbá formálni gyermekverseimet, hogy a későbbi felnőtt lelkét megmentsem a formatlanság- tól” — vallja egyik nyilatkozatában gyermeklírájáról.

Az óvodai és családi tapasztalatok szerint Weöres Sándor verseit szívesen tanulják a gyermekek, mert a ritmus, a gondolatritmus, a rím változatos alkalmazásával kielégíti a kisgyermekben megnyilatkozó ösztönös ismétlés vágyat. De e formai tényezők mellett jelentős a versek érzelmekre gyakorolt hatása is. A hangok és hangulatok, színek és formák, örömök és bánatok, érzések és benyomások élményszerű megfogalmazást kapnak Weöres

Napsugár a levegőben Biztatás

Sándor verseiben. A képzelet szárnyalása a megkapó és vonzó ebben a költészetben. Olyan mozgásba tudja hozni a természeti jelenségeket, amelyben még a locs-pocs, az olvadás is esztétikai élménnyé válik. (Olvadás című verse.)

A megszemélyesítés, a hangutánzás eszközeivel élővé varázsolja a szél mozgását: tekereg, kanyarog, fúj, morog, fut, nyakában a lába, sosem érsz nyomába. (Kis versek a szélről.)

Hangokat hallat, mozgást láttat, ízeket éreztet: Szántogatók dala száll, égig evez a madár, mézillatú libegéssel közeleg a nyár. (Napsugár a levegőben.) De kifejezi az országépítés feletti örömét is az Épül az ország, az Építők, Az Erzsébet-híd télen című versekben.

A népdalok és népmondák, falusi helyzetképek adnak indító élményt a Tavaszköszöntő, a Plety- kázó asszonyok, a Paripám csodaszép pejkó, a Csimpi-limpi hova mész?, az Aranyágon ül a sármány című verseknek. S mindegyikben csodálatos tömörséggel szólaltatja meg az igényes költői nyelvet.

Szívből kívánjuk, hogy még sok szép derűs hangulatú, vidám verssel ajándékozza meg a gyermekeket. akik a felnőtt olvasókkal együtt őszinte tisztelői Weöres Sándornak, s mindig meg-meg- újuló költészetének.

Dr. I.osonoz Mihály né

Napsugár a levegőben.

Tündököl a rét.

Kincseit az ifjú tavasz Bőrén önti szét.

i

Szántogatók dala száll,

Égig evez a madár,

Méz-illatú libegéssel Közeleg a nyár.

Fényes idő lelke jár,

Belepezsdül a határ,

Lengjünk, mint a harang nyelve, Énekelve már!

Hét-púpú zivatar. Felüssük a, kertet.

Ki dolgozni nem akar. Gyümölcsöt se nyelhet.

Hét-karú zivatar. Felmossuk a konyhát. Ki dolgqzni nem akar. Meghúzzuk a kontyát.

Hét-fejű zivatar, Tanuljuk a leckét.

Ki tanulni nem akar. Vegyen más fejecskét.

A tündér

Bóbita, Bóbita táncol, Körben az angyalok ülnek. Béka-hadak fuvoláznak. Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik. Szárnyat igéz a malacra. Ráül, ígér neki csókot. Köpteti és kikacagja,

Bóbita, Bóbita épít.

Hajnali köd-fal a vára, Termeiben sok a vendég. Törpe-király fia-lánya.

Bóbita, Bóbita álmos, Kipihen őszi levélen.

Két csiga őrzi az álmát. Szunnyad az ág sűrűjében.

Galagonya

Őszi éjjel

Izzik i galagonya,

Izzik a galagonya

Ruhája.

Zúg a tüske.

Szél szalad ide-oda. Reszket a galagonya Magába.

Hogyha a hold rá Fátylat ereszt: Lánnyá válik.

Sírni kezd. őszi éjjel

Izzik a galagonya. Izzik a galagonya. Ruháin.

így meg úgy

Furcsa ember az irigy. Torkán mérges a mirigy. Egyszer úgy, egyszer így. Az irigynek sohse higgy.

Furcsa ember a hazug. Nyelve csípős, mint a lúg. Egyszer úgy, egyszer így, Hogy igazat sose tudj.

Bakóczi Antal új érdekes könyve: Vadorzók

Izgalmas történetek, nem várt íordulatok. halálos összecsapások jellemzik Bakóczi Antal könyvét, amelyet most jelentetett meg a Mezőgazdasági Kiadó. A színtér az erdő. A szereplők vadorzók, akik ezerféle furfanggal, eszközzel törnek a vad életére, valamim vadászok, vadőrök, akik nem egyszer életük kockáztatásával akadályozzák meg e bűnös elemek tevékenységét. A krimibe illő történetek azonban nem fantázia szülöttei: a szerző több száz bírósági ügy közül válogatta ki a legjellemzőbb, legtipikusabb eseteket, s ezeket írta le könyvében. A könyv mindenkit rá akar döbbenteni, hogy a vad nemzeti kincsünk, a természet egv része, mellyel gazdálkodnunk kell. Vadorzó az, aki csak a hasznot, a megszerzendő húst néBEMUTATJUK BODOR MIKLÓST

»Míg az életből rajz lesz«

Falusi származású, de a város régen magába fogadta. Gyermekkori élményei ma is éltetik; művészetét motiválják. Kezdetben festett is, de egy évtizede már, hogy kizárólag csak rajzban fejezi ki önmagát. Eddig ötször rendeztek kiállítást műveiből; Tisza-parti szülőfalujában, s Kiskunfélegyházán, ahol él, meg Kecskeméten. A legutóbbit éppen most láthatja a közönség ugyanott, a Városi Moziban. Csoportos tárlaton is sokszor bemutatkozott.

— Mióta rajzol?

— Kisgyermekkorom óta. Témáimat kezdettől közvetlen környezetemből vettem. Apám használati tárgyal, a havas mahónia bokor, pajtásaim, rokonaim, s a virágok, madaraik, fák, meg mélység, súlyosság és lebegés: mind megannyi lehetőség volt a megjelenítésre.

— A rajzolás kizárólagos műfaja?

— 1963-ban önálló kiállításon mutattam be festményeimet. Azóta csak rajzolok. Nem gondolkozom sokat azon, miért? Lehet, hogy egy idő után ismét előveszem az ecsetet.

— Mit akar elmondani műveivel?

— A magam belső küzdelmét. Ezért elsősorban befelé figyelek, ismerni, érteni akarom a saját lényemet, hogy ezen keresztül a minket kerülvevő világot jobban értsem.

— Nehezen, kínlódva alkot, vagy könnyedén?

— A feloldódásért, a kifejezésért meg kell szenvedni. Hosszú az út odáig, míg az életből rajz lesz.

— Hogyan sűrítené néhány mondatban művészi törekvéseit?

— Tágabb értelemben a környezetben legfontosabb a társadalom maga. Elsősorban közösségi emberek vagyunk. Ebben a 'közösségben nyer igaz tartalmat és értelmet minden, ami emberi. Ennek teljes felismerése is alkotásra ösztönöz.

— Mi a véleménye a művész közéleti szerepéről ?

— A szocializmusban az egyén felszabadítására, ugyanakkor közösségivé alakítására való törekvést tartom legfontosabbnak. Ha a művész ezt sajátos eszközeivel segíti, részesé lesz a közéletnek.

— Városban él. de járja a falusi utcákat, a tanyák világát. Miért teszi ezt?

— Ismerni akarom az életei, az embereket. A lehetőségekhez képest mindent látni, minél többet átélni abból, ami körülvesz. Szeretem a hagyományokat is, elkalandozom néha a múló időben. Tavaly például Petőfi nyomait kutattam azokon a helyeken, ahol ő megfordult. Ezeket az élményeket egy rajzsorozatban megörökítettem.

Persze, mindazt, amit idáig mondtam, bennem elsősorban képekben var. meg. Az én belső képeim alkotóelemeit szűkebb hazámból, a Kiskunságból vettem. Művekké alakulva fejeznek ki engeni. Ez

köt a tájhoz, városhoz. V. M.

DBMENY OTTO

MESE

zi. s a vadban nem az élőt látja, amelynek elpusztításával évtizedek munkáját teszi tönkre aki nem törődik a kárral, akiben nem szólalnak meg emberi érzések, mielőtt fegyverét vemhes kocára, vagy gidát vezető sutára emeli. Talán egy lépéssel ahhoz is közelebb segít e könyv, hogy megszűnjön az orvvadászokat helyenként még mindig övező ál- romantikus dicsfény.

Meri kenyerét jó szívvel odaadta, Árgirus végül célhoz ért.

Hasznos barát manó. boszorka. Ez nem példabeszéd.

Táltosló parazsat eszik, az óriás követ- Akin a jóság vértje fénylett — mindenki segített.

Átröptetett a hegyeken.

A föld mélyébe szállt. » Szétszórt tagjai egybeforrtak, legyőzte a halált.

övé lett Tündér Ilona; szép mini a Hold, a Nap. Uralkodnak, míg a világ nem lehet boldogabb.

Bozsó János: Kiskőrösi díilőút.

Süss

HEINRICH BÖLL:

Nyomozati jelentés

L eresek egy tízéves, való- színűleg sápadt, sötét hajú. szomorúságra hajlamos, nagy barna szemű kislányt. Okom van feltételezni, hogy szép. Ismerem születési idejét,, gyermek- és ifjúkora tartózkodási helyeit: Dii- ' ren, Heisenberg, esetleg Palen- berg, Aachen.

Egy pontosan meghatározott évből, 1887-ből keresem. Ütőn van a Düren és Golzheim közötti országúton, Golzheimba igyekezvén, esetleg onnan jövet, nem tudom. Ha Golzheimbe megyen, egv üres tálal cipel, ha onnan jön, egy répalevéllel teli edényt..

A Düren—Golzheim közötti távolság hét kilométer, a kislány teljes útja tizennégy kilométer. Nem tudom, mennyi időre van szüksége egy tízéves kislánynak ahhoz, hogy ezt az útszakaszt megtegye, egy olyan úton, amelyről nem tudom, vajon már akkor is kopár, fasor nélküli volt-e.

Tételezzük fel, hogy legalább három, esetleg hat óra? Azt is elképzelhetjük, hogy odafelé és vissza az úton az üres és a teli tálat esetleg le kellett tennie, hogy vékonyka karjait megpihentesse. Nem tudom, hány kiló répalevelet hozott a rokonoktól vagy ismerősöktől, azt sem, ajándékozták vagy csak olcsóbban adták neki.

Három óra? Négy vagy hat? Nyolc kilogramm, tíz, esetleg hét? Nem tudom.

Azt sem tudom, mennyi pénzt •takarított meg az üzleten. Tíz pfenninget? Harmincat vagy csak hetet? Nem tudom. A lányka úton van és én keresem. Máriának hívják és néhány évtizeddel később az édesanyám lett.

Az édesanyámról sok mindent tudok, erről a kislányról semmit.

IV yolcvanöt éve gyakran át- utazom Golzheimon, Golzheim előtt gyorsan. Golzheimban a megengedettnél gyorsabban, Golzheim után ismét viszonylag csökkentve a sebességet gépkocsimmal. Tételezzük fel. százkilométeres sebeséggel megyek. A hét kilométert három, négy, esetleg hat perc alatt robogom végig. Persze, minden attól függ. mennyi mezőgazdasági jármű csoszog az úton, miként lehetséges őket megelőznöm, s milyen a szembejövő forgalom.

Hat percnél több időre semmiképpen nincs szükségem. Ha egész idő alatt, amíg a kislány úton van, gépkocsival mennék, három alatt Darmstadban lennék, hat óra alatt valahol Augsburg és München között, ezalatt a lányka még mindig az úton po- roszkálna.

És milyen sűrűn tette meg a kislány ezt az utat. Egyszer? Többször? Minden évben? Miként hívják azokat az embereket. akiktől a répalevelet hozta, hogy hét vagy harminc pfenninget félretehessen?

Mindezt nem tudom. Ha a kislány nyolcvanöt évvel később látná az országúton a gépkocsikat és az egyikben a. fiát? Lát engem vajon? Én nem látom öt, habár mindig is őt keresem. Semmit nem tudok róla. legalábbis nem sokat.

Szigorú édesanyja van. ot leány testvére és két fiú. egy, enyhén szólva könnyelmű apja. aki sokat szeret, inni. Vajon mibe kerül egy pohár sör, egy konyak? Biztosan többe, mint amennyit a tízéves kislány a háromtól hat óráig tartó ballagással az üres és teli edénnyel megtakaríthat. Szeretnék beszélni vele, megkísérelném, hogy mindenről kikérdezzem. Hogy megtudjam, mire gondol. Két, három megfakult képről ismerem a kislány-édesanyának keserű kedvtelen arcocskáját. Néhány anekdotát is tudok róla. A ponyvaregények becsapott gyámoltalanja volt.

Látom a sok évtizedes fakó fényképen, hogy valamikor nagyon szép volt. Klasszikus gyámoltalan, klasszikus arccal. Katolikus. erős janzenista színezettel. Örömtelen puritán, egyházellenes, elkeseredett.

Afágynék a kislánnyal beszél- ” getni az országúton. Nem az édesanyámmal, vele sokszor beszélgettem, de a tízéves kislánnyal soha. Mii gondol vajon, mit érez, mit vall be önmagának, mit rejt el maga és mások elöl? Mit. gondol iszákos, könnyelmű apjáról, aki két perc alatt többet vedel, mint amennyit ez a lányka három- vagy hatórai szerzetesi gyaloglásával megkeres.

Most, nyolcvanöt évvel később szeretném izekre szedni és összezavarni a tovatűnő időt —. hogy

a lánykával szórakozzak. Magammal vinném, s bizonyára szívesebben . maradna kinn a sivár országúton, minthogy visszarnen- jen megkeseredett anyjához, kinek örökké takarékoskodnia kell, mert egy érzéketlen férfi mindent elherdál. Mesélnivaló is Lenne sok az öt leány testvérről, a két fiúcskáról, a családjával nem törődő apáról, a széttörő külsőségekről.

riehat végül is mindez érdek- télén számomra. Én azt a kislányt keresem szenvedélyesen, aki később az édesanyám lesz.

Mindaz, amire gondolhatnék, amit- elképzelhetnék, kinyomozhatnék. unalmas, mert tudom, miként bogozzák ki. Jól. Rosszul. Nem is annyira rosszul. Nem is oly kiválóan. Egy azonban biztos: a valószínűséggel megegyezően.

Egy kicsit kérdést intézve így vagy úgy a problémához: irodalom? Nem azt keresem. Tízéves lánykát keresek, akiről nem tudok semmit. Nyolcvanöl évvel később, ugyanazon az országúton robogok, és nem látom, nem hallom. semmit sem ismerek róla. Sok mindent elképzelek, majdnem mindent, de — mint említettem —. az engem nem érdekel. Keresek egy tízéves kislányt, sápadtat, sötét szeműt, szomorúságra hajlót, amely mindezek ellenére meglepően gazdag humorral van megáldva.

Nem az emlékét, a reá vonatkozó tárgyakat, hanem öt magát keresem.

És egy valószínűen vörös hajú, sovány, szeplős, tízéves kisfiút keresek, aki 1880-ban reggelenként az esseni Schwanenkamp utcából az iskolába fulkároz. Vic- lornak hívják, és számos évvel

később az apám lesz. Apámról is tudok néhány dolgot., de erről a tízéves fiúcskáról semmit. Tudok néhány történetet, elmondott emlékeiből is őrzök néhányat és mások is meséltek róla nekem, da őt nem ismerem.

Legszívesebben széttörném az idők rendjét.-^hogy apámat néhány percig élve látva lássam, mjelölt a róla szóló emlékezések hagyománnyá válnának. Látni szeretném iskolatábláját, könyveit, füzeteit, vékony karéjnyi kenyérkéjét. zsebkendőjét, s az is izgat, hordott-e már akkor is szemüveget. Néhány apró mozaik megmaradt róla, életéről melyekből összerakhat óvá válnék egy ember életútja. Nyomozni lehetne. kombinálni, elképzelni róla az igazságot. Zsánerkép keletkezne. a hagyomány szerint vörös hajú, sovány fiúról, aki reggelenként a Krupp gyár falai tövében iskolába megy.

Ismert a környezet, én nem a fiú emlékeit, hanem őt rpagát nyomozom. Szeretnék a szemébe nézni, látni a zsebkendőjét, a füzeteit, az iskolapadját. Vic- tornak hívják a fiút, 1880-ban i tízéves és később az apám lesz.

t* s saját magamat is kere- sem, tízévesen, kerékpárral. az iskolába baktatva. Nem az én emlékeimet, sem azt, amit. mások ismernek rólam. És feleségemet keresem tízévesen, gyerekeim, barátaim, testvéreim.

Szétrombolnám az átkozott, időt. Látni 1923-al, 1935-öt, 1917- et, az iskolába vezető utat, játszva az utcán, áhitatosan a templomban, a gyóntatószékben. Szeretném minden tízévesnek a gyónását hallani. Mindent elképzellek: tízévest egy maradék birtokon 1957-ben; tízévest 1958- ban egy gimnázium udvarán; tízévest 1960-ból egy parkban. Mesélnek róluk, emlékeznek rájuk,

fényképek tanúskodnak létükről. Minden kéznél van iskolai eszközök, katonakönyvek. imakönyvek, gyermek rajzok, levelek. naplók lapjai: felhasználhatnék őket.

Én ennél többet szeretnék. Szemeik nedvébe nézni, kezemet Szájuk- elé tartani, hogy erezzem lélegzetüket, látni akarom a kenyeret. melybe harapnak, az almát. melyet mások rágcsálnak. 1930 vagy 1935. labda a kézben, körvonalak az aszfalton: minták a tálon, amelyben Mária egykoron a répalevelet hordta az országúton. s a tízéves vörös hajú. sovány, szeplős kisfiú cipőjét keresem. akit Vietornak hívtak.

Nem akarom vissza a múltat, ami elmúlt; a jelent keresem. Nem azt. amit mesélnek, nemcsak az igazat, a megváltozhatatlan!. Az elmúlt idők jelenét aka rom. Be- és kiszállni, ahová és amikor én szeretnék. A Lipcse téri ugrókötelet keresem, és a kenyeret, amelyet a makadám” úton az iskolaudvaron ettek: lát- , ni Szeretném még egyszer a krétavonalakat a Teoburger utca járdáján; a szélmalmot a Schwanenkamp utca.*-házának az udvarán: a sört, melyet a Peltzerger utca aszfaltján kiöntötték. Korsóban hozták, hogy az öreg egyszer otthon maradjon; a fényes üveggolyókat a Kreuzmacher utcából. És az almát, melybe egy lány 1940-ben beleharapott, vagy a másikat, melyet egy másik lány 1935-ben szedett kosarába.

IVem emlékként, nem anek^ ' dotának, nem vitrinben őrzött talizmánként, nem azért, mert az akkor volt, többé nincs és soha nem is lesz. A hajat akarom vissza, amely leesett fe- :emröl.

Révész Tibor fordítása