Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-05 / 129. szám

1973. Június 5. • PETŐFI NÉPE • 3 KÉPERNYŐ MAGA? ÖN? ELVTARS? URAM? A BALESET UTÁN .. . A gép járműkár ok rendezéséről Akik egyszer is próbálkoztak színdarab írásával tudják, hogy milyen nehéz dolog egy szerep­lőt behozni a színpadra, vagy kivinni a pódiumról. A televízió riportereinek is hasonló fejtörő feladatokat kell megoldaniok az egyenes közvetítések során. Egy- egy ember bemutatására pilla­natok állnak rendelkezésükre. A nyilvános szerepléshez nem szo­kott emberek gyakorta zavarba jönnek, nem tartják be az ere­deti megállapodásokat. Örömmel tapasztaljuk, hogy a riporterek többsége megfelelő módon „bá­nik” a riportalannyal. Általá­ban megtalálják egy-egy újabb beszélgető partner bekapcsolá­sához a kellő apropót. Ügyelnek arra, hogy a közreműködésre felkért (férfiak, nők, ifjak, idő­sebbek kifejthessék mondandójuk lényegét. Különösen Vitray Ta­más, Sugár András, vagy a fia­tal Horvát János találja meg a jó légkör kialakításához szüksé­ges hangnemet. (Néhány barát­ságos szóval feloldják a nagy nyilvánosság elé citált alkalmi szereplő szorongását.) Tudjuk, hogy az újságíró tan­folyamokon tanítják, miként kell foglalkozni az interjú-alannyal. Mint a fentiekből nyilvánvaló, nem is eredménytelenül. Olykor mégis bosszantó ügyetlensé­geknek, idegesítő bizalmaskodás­nak, lekezelésnek, sértő kiokta­tásnak vagy kritikátlan hajbó­kolásnak is — akaratlan — ta­núja a képernyő előtt ülő több- százezer néző. Néhány példa. A megszólítás. Ha „egyszerű” embertől kérnek nyilatkozatot többnyire a maga vagy néni, bácsi megszólítást használják. íróasztalos embernek az elvtárs, vagy az uram meg­szólítás dukál. Egyik kollégám figyelt fel arra, hogy a titulus gyakran a helyszín függvénye. Bízunk abban, hogy ezek a hi­bák ügyetlenségnek a következ­ményei és nem szemléletbeli fo­gyatékosságokat tükröznek. Akár így van, akár úgy, — egységes gyakorlatot kellene kialakítani. A 10x10 a tizedikre ... legutób­bi közvetítésekor együtt szé­gyenkeztünk a műsorban sze­replő kitűnő művészekkel. Még a rutinos színészek is alig tud­ták leplezni zavarukat. Mivel a riporter elfelejtett tőlük elbú­csúzni, úgy sompolyogtak ki — érezvén fölösleges voltukat — a pódiumról. Vitray Tamás írja: a ripor­ternek úgy kell viselkedni, hogy amikor elvált emberétől, abban egy újabb hívet szerezzen a ív­nek és bizony önmagának is. Mindent összegezve úgy érzem, hogy a televízió növekvő nép­szerűségéhez a felkészült ripor­terek is hozzájárulnak. JÖT ÉS JÓL A kritikus abban a kellemes és kellemetlen helyzetben van, hogy több kitűnő, hétvégi mű­sort dicsérhet. De csak felso­rolásszerűen említheti meg a most is rendkívül izgalmas Jo­gi eseteket, a telitalálat — a látvány és a hang ellentétét nagyszerűen alkalmazó — Kom- lós-műsort, a csodálatos Keresz­tül Etiópián sorozatot, a' „Hát én imiViár kit válasszak ... ?” do­kumentumfilmet és a sok Bács- Kiskun megyei helyszínt, több tanyai pedagógust, a bajai Éber Sándor tanárt bemutató Együtt indultak című filmet. Heltai Nándor Közúti baleset után — akár sérüléssel jár, akár nem — a járművekben általában ron­gálódás, anyagi kár keletke­zik. Nem ritka az olyan eset, amikor egy-egy személy­vagy tehergépkocsi ronccsá, használhatatlanná válik. A tu­lajdonos — akár magánsze­mély, akár vállalat — amikor kiheverte sérüléseit (a gya­korlatban már ezt megelőző­en) megpróbálja visszaköve­telni, megszerezni a károko­zótól a jármű rongálódásának ellenértékét, s ezért az Álla­mi Biztosítóhoz fordul. Eb­ben az ügyben kerestük mi is fel az Állami Biztosító me­gyei igazgatóságát, s tájékoz­tatást kértünk a gépjárműká­rok rendezésének körülmé­nyeiről. Először a Casco biztosítással rendelkező, balesetet szenvedett járművektől beszélgettünk, hi­szen ezeknél a kárrendezés a legegyszerűbb. Ebben az esz­tendőben 431 ilyen esetet jelen­tettek be, közülük 371-et fizet­tek ki. Ez az Állami Biztosító­nak 2 millió 480 ezer forintjá­ba került. S mi van azzal a hat­van gépkocsi-tulajdonossal, aki­nek a kárát még nem fizették ki? -Nem fizethették ki a kár összegét, mert a gépjárművek­ben 10 ezer forintnál nagyobb roncsolódás keletkezett, vagy várják annak bizonyítását, hogy vajon az illető gépjárművezető alkoholos állapotban volt-e vagy sem. Köztudomású, hogy a Cas­co biztosítást nem fizetik ki an­nak, aki részegen vezet, s így okoz kárt saját járművében. Mint megtudtuk, a Casco bizto­sítással rendelkező gépjármű­tulajdonosok a 10 ezer forint alat­ti kár összegét számla nélkül is felvehetik, s már folynak olyan tárgyalások, amely szerint ezt az összeget a duplájára emelik. Hasonló a helyzet a felelős­ség — (ezt a járművezetők „kö- telező”-nek ismerik) biztosítás­nál is. Tulajdonképpen, ha va­laki 10 ezer forint alatti kórt okoz másik járműben, vagy köz­úti létesítményben, s ezt beje­lenti, vagy kitölti a helyszíni nyilatkozatot, akkor ezt számla nélkül kifizetik. S ha már itt tartunk, ejtsünk néhány szót a helyszíni nyilatkozatról. Azon túl, hogy ennek kitöltése rend­kívül bonyolult — sokszor a teljesen vétlen járművezető alá­írással felelősséget vállal a bal­esetért — mégis célravezető, kü­lönösen magánszemélyek eseté­ben. A károk gyors rendezését van hivatva betölteni, meg­könnyítve az Állami Biztosító munkáját és az anyagi eszkö­zök megszerzését. Ebben az év­ben 1009 ilyen káresetet jelen­tettek be, amelyből 654-ét fi­zettek ki. A hiányzó 355 kár­esetben azért nem történt meg a kifizetés, mert a jogalap még nem tisztázódott. Lefordít­va ezt a köznapi nyelvre, hi­ányzik a rendőri határozat, vagy a jogerős bírói ítélet, eset­leg a baleset másik részesének kárbejelentése, vagy nem érke­zett meg a 10 ezer forinton fe­lüli számla. Előfordul természe­• Roncs Jármű az országúton. • Ki fizeti meg a kárt? tesen az is, hogy az utas vagy a gyalogos sérülése nem gyó­gyult meg, betegállományban van. A legnagyobb gondot az Ál­lami Biztosítónak — de tegyük hozzá, a balesetet szenvedőnek is — az okozza, hogy ha magán ' és vállalati, állami gépjárművek ütköznek. Hogy miért? Elmon­dunk egy esetet. Az SB—14-89 forgalmi rendszámú gépjármű vezetője a vezetői igazolvány betétlapján egyértelműen vállal­ta a felelősséget a CU—28-91 forgalmi rendszámú személygép­kocsiban okozott kárért. Az SB—14-89 rendszámú gépjármű üzemben tartója azonban a kár bejelentésére vonatkozó felhí­vásra közölte, hogy miután al­kalmazottja, a gépkocsivezető a kárt még nem jelentette, ezért nem tudják kitölteni a kárbeje­lentő ívet. Így a CU—28-91 rendszámú gépkocsi tulajdonosa „futhat” a pénze után, s a bizto­sító sem segíthet. A másik eset még ennél is ké­zenfekvőbben bizonyítja -milyen nehéz a vállalat és magánsze­mély között a kárt rendezni. A CY—87-36 forgalmi rendszámú gépkocsiban,az YC—22-91 rend­számú tehergépkocsi okozott kárt. A teherautó, sofőrje a bal­esetet követően vállalta a fele­lősséget, de az üzemben tartó — feltehetően a gépkocsivezető előadására hivatkozva — a sze­mélygépkocsi vezetőjét és a bal­esetben teljesen vétlen gyalo­gost, okolja a kárért. Ide kíván­kozik, hogy a vétkes vállalat­nak, ez anyagi kiadást, megter­helést nem jelent, mégis oktala­nul húzódozik a károkozás el­ismerésétől. Érdekes, hogy két magánsze­mély járművének ütközése ese­tén az Állami Biztosító elfogad­ja a helyszíni nyilatkozatot, s ezen az alapon rendezi a kárt. Ugyanezt magán és vállalati gépkocsi karamboljánál már nem fogadja el. Szükséges mellé be­szerezni az illető vállalat igazo­lását. Erre magyarázatot az Ál­lami Biztosító megyei igazgató­ságán sem tudtak adni, sőt ki­jelentették, az ügyintézést meg­gyorsítaná, könnyebbé tenné a helyszíni nyilatkozat, különösen akkor, hogy ha azt és a kárje­lentő nyomtatványt átfogalmaz­nák, „lefordítanák” magyar nyelvre. Olykor előadódik a gépjármű­károk rendezésénél az úgyneve­zett pótszemle is. A gépjármű- vezetők tudják,, hogy a jármű­ben keletkezett kár esetén a járművet be kell mutatni az Állami Biztosító szakemberei­nek, akik megállapítják az anya­gi kár összegét. Előfordul azon­ban, hogy egy-egy ilyen szemle alkalmával bizonyos rongálódá­sok, törések nem kerülnek kár­becslésre, mert azok csak a sze­relőműhelyben derülnek ki. Ilyenkor az a teendő, hogy a tulajdonos vagy a javítást végző bejelenti az Állami Biztosítónak ezt a bizonyos rongálódást, hogy az összeg kifizetésénél a biztosító ezzel is számoljon. Visszatérve a bejelentett és kifizetett káresetekre, megálla­píthatjuk: a gépjárműben ke­letkezett károkat a lehetőségek határain belül gyorsan és zök­kenőmentesen rendezi az Álla­mi Biztosító. Munkájukat azon­ban nehezíti, s a gépjármű­tulajdonosok körében elégedet­lenséget vált iki a már említett kárelismerés, amelyen úgy vél­jük a magán és a vállalati gép­járművekben történt károk gyors rendezése ügyében sürgő­sen változtatni kell. Gémes Gábor Gterások Balotaszálláson A népművészetnek adott ott­hont vasárnap délelőtt a balota- szállási Kossuth Termelőszövet­kezet művelődési otthona. Már hagyományossá válnak Bács-Kis­kun megyében a népzenei bemu­tatók. Április elején Sükösdön rendezték meg a népdalkörök fesztiválját, június 3-án, vasár­nap pedig a megye tizenegy ci- terazenekara találkozott Balota­szálláson. Az áprilisi bemutató­hoz hasonlóan most is láthatták az érdeklődők á népi díszítőmű­vész-szakkörök kiállítását. A művelődési ház zsúfolásig megtelt nézőtere előtt az orszá­gos hírű kiskunfélegyházi citera- zenekar muzsikájával kezdődött meg a találkozó, amely Balota- szállás eddigi legkiemelkedőbb kulturális eseménye volit. A balotaszállási, a kiskunfél­egyházi, tiszakécskei, akasztói, kisszállási, helvéciai, jászszent- lászlói, nyárlőrinci, lakiteleki, és dunaegyházi csoport szí­nes népdalcsokrokat adott elő. A zenekarok mellett szólóéneke­sek, és hangszeres szólisták (oka­rina, köcsögcitera) szerepeltek a műsorban. Gazdag repertoár, sokszínű hangzás, igényes kifejezési mód jellemezte az előadást. Meg kell említeni, hogy külö­nösen sok táj hagyományt őrzött a nyárlőrinci, a dunaegyházi és az akasztói együttes. Külön ér­dekessége volt a programnak, a dunaegvháziak öttagú zenekará­nak és énekkarának szlovák nép­dalcsokra, valamint a matkó- pusztai népi énekes, Tánczos Pé­ter ízes, eredeti éneklése. A rendezés, a megyei népmű­velési tanácsadó és főként a ba­lotaszállási Kossuth Termelőszö­vetkezet munkáját dicséri. A Csaknem ezer főnyi közönség re­mekül szórakozott. Ami a legfon­tosabb a vasárnapi műsor kiváló „hírverése” volt megyénk nép­zenei életének. K. Gy. Nem a légnyomás . . . Valami nem stimmel a levegő­ben! Ereztem én már az ébredé­sem pillanatában, mert szokat­lanul hosszúra nyúlt. Akkor kez­dődött, amikor a mutatóujjam gépies beidegződöttséggel szólás­ra bírta az ágyamat őrző rádiót. A Kossuth-induló akkordjai ép­pen a hajnali műsorkezdést je­lezték. Es — jézusmária! A fél­hetes hírek! — ekkor ért véget a pillanat... Nem óhajtom részletezni, mi minden követkézéit még ezután. Elég az hozzá, hogy valami csak­ugyan lehetett a levegőben. Kü­lönben nem indultam volna visszájára fordított ruhában a munkába. Még jó, hogy a szom­széd Horváth bácsi észrevette! Szó, ami szó, beérek a szer­kesztőségbe és belémhasít: te, jó ég! A kertszomszédék Csoki nevű, korcs, tyúkőr kiskutyájá­nak szánt csontporció meg ott maradt a konyha asztalán ... ö, talán csak nem feltételezi az éle­tem párja, hogy azt is az ő reg­gelijének szántam?!... Es az a szegény kis dög mekkorát csa­lódhatott, hisz, hogy várja reg­gelenként a „szendvicsét’’... — vilióztak■ gondolataim, amikor megcsörrent a telefon. S a drót túlsó végéről máris hallom Cs. Nagy Pálnak, a KPM megyei Közúti Igazgatósága vezetőjének szokatlan invitálását: — Szeretném meghívni ku­tyakoncertre . .. No, ugye, hogy jól éreztem! Ezek a bizonyos légnyomás-dif­ferenciák! — jutott eszembe rögvest, s őszintén: arra gondci­tam, hogy akadhatnak emberek, akik kedélyének kifejezetten használ, ha „van valami a leve­gőben”. Sajnos, azonban csatol­nom kellett. Mert az igazgató elvtárs nem kis bosszúsággal a hangjában, megmagyarázta a furcsa meghívás okát: — Százötven ember kényszerül eltűrni azt a naphosszat tartó ugató-vonyító koncertet, amelyet az igazgatóságunk Bocskai utcai központjával szemközti épület el­ső emeleti erkélyére kilakoltatott kutyaóvodások — hét kutyakö- lök, meg az anyakutya — ren­deznek. Ez valami idegtépő! Elmentem, megnéztem, s való igaz. Ennek oka azonban csak­ugyan nem a légnyomásban ke­resendő. Mint ahogyan annak a meglett korú, deres bajúszú mélykúti parasztembernek a bosszúsága sem, akivel ugyan­csak tegnap a színház közelében hozott össze a véletlen. — Mondja kedves, miért já­ratják az emberrel a bolondját Kecskeméten? — állított meg az öreg, majd értetlenségemet lát­va, így folytatta a jogos szem­rehányást: — Két jóasszonyt is megkér­deztem már, hogy merre találom a megyeházát. Oda küldött, mind a kettő, abba a nagy sárga ház­ba. Ott meg éppen, hogy ki nem nevették az embert. Mert hiva­tal annyi van ott, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük, csak­hogy egyik se az, amelyiket én keresem. Minek áll akkor a há­zon a kiírás, hogy: „Bács-Kiskun Megyei Tanács”?!... —y —n KECSKEMÉT VAROS BELTERÜLETÉN NAGYOBB ÜZLETHELYISÉGET VAGY RAKTÁRT bérbe keres Az UNTVER Szövetkezet kereskedelmi főosztálya, Kecskemét, Katona József tér 14. 2512 KEREKES IMRE kisregénye: (5.) Téliesre fordult az idő Ilyenkor aztán szorul az éjjeli­őr. Vág a hó, csap a szél, egy lucsok az egész világ. Legfel­jebb arra lehet számítani, hogy ilyen időben, amikor a kutyát se verik ki, az ember se vállal­kozik tolvajlásra. Vagy annál inkább?­A gyár négyszögalakban fek­szik. Szabályosan, mint egy tég­la. Ha már az ember éjjeliőr, annyiszor körüljárja, hogy a végén behunyt szemmel is el­menne a kerítés mellett. Akár a vak. De itt egy szemhunyásnyira se lehet megvakulni. Ha ez meg­történne, az éjjeliőr már nyug­díjba is mehet. Vagy kérje át magát nappalra portásnak. Az viszont nem mesterség. Mire kell vigyázni nappal? Semmire. Nappal vigyázzon a tolvaj. De ki nem tudja, hogyan kell kijátszani a portást? Meg különben, annak a szemét is ki­lophatják, ha úgy esik. Az nem akkora szégyen. A portás éppen mondhatja, hogy hívták a tele­fonhoz, meg mit tudom én és már kész a helyzet. Ha tolvaj vagy, sétálhatsz kifelé a kapun, tömött zsebbel. A jó szajré kis helyen is elfér. Az az igazi. A tolvajok pedig nagy zsebbel jár-' nak. Az éjjeliőr az más. Éjjel nincs forgalom, lehervad az élet, egye­dül maradsz. De legalább ura vagy a gyárnak. Igaz, nagyobb a rizikó. Ha leütnek, nincs se­gítség, de ha nem, te vagy a császár. Beosztott nincs, de ne­ked se paranosolnak. Ha baj nélkül megvirrad, visszanézel a gyárra, meg az éjszakára. Va­lamit végeztél. Valamit kiálltál. Mikor a pusztaság felőli olda­lon járok, felhajtom a gallért, meghúzom a nadrágszíjat, szí­vom az orrom. A hideg még így is mar. Iyenkor jó gondolni azokra, akik most állig felhúz­zák a meleg paplant, meg a gé­pekre, a védett munkahelyen, míg kinn hull a hó, és veri a kerítés falát. A sötét ilyenkor már olyan sűrű, mintha felszáll- na az elolvadt hótól fénylő po­csolya. Az ilyen sötét a legrosszabb. A sár miatt ugyanis meg kell gyújtani a zseblámpát. Külön­ben nem tudod, mire lépsz. Szóval, az ilyen idő a tolva­jok paradicsoma. Hajtom magam előre, bokáig a sárban, fél kézzel a falat -tá­masztom, a másikkal tartom a zseblámpát. Nincs isten, aki ilyenkor arra tud figyelni, ki lapul a sötétben. De ha senki sincs, aki ilyen­kor éppen itt lapul, valahol a vastag sötétség közepén, vagy a túl oldalán, már biztosan ké­szül. Mát éles a halef, nyitva a bicska. A tolvaj valahol már készül, figyeli a zseblámpát, nincs annál jobb céltábla. A tolvajnak könnyű, annak társa az éjszaka. Az éjjeliőrnek még ennyi sincs. Ha ezt az es­tét megússza, holnap úgyis elkapja a gépszíj. — Most gyere, pajtás! — mondom. — Ilyenkor mutasd meg ki vagy. Semmi. Az ember pocsolyából pocsolyába lép, a csizmaszáron is befolyik a hóié, a vastag ha­risnya beszívja a nedvességet. — Tetvesek! — mondom, mert nincs, aki válaszoljon. Mire be- dilizik az ember, rájön, hogy kár a szóért. Hát ennyire lehet vinni. Felbuktam. A zseblámpa ki­lódul a kezemből, de tovább ég. Felkapom a földről, rá a fényt a csapdára. Mert csapdát rak­tak, az nem vitás. Egy gerenda fekszik keresztben az úton. Hogy lehet ezt megfejteni? Szóval, így állunk. Ott a nyom a kerítés tetején, a-tég­lák éle letörve. Ott dobták át a gerendát. Még jó, hogy csak ezt az egy szálat. De ki hiszi ezt el? Egy gerendára nem pályázik senki. Vissza a gyárkapuhoz, éjnek idején a sötét udvaron át irány a kerítés. Ott a nyom, ahol át­dobálták a gerendákat. Csak­hogy nem most, hanem fényes nappal. Szóval, megint a gyári­ak működtek. De ki hiszi el ezt az éjjeliőrnek? * — Tolvajlás — jelentem a te­lefonba a rendészeti vezetőnek. — Elcsípted őket, Gáspár? — Napközben dobálták át a gerendát, sötétedéskor megfúj­ták. — Az öreganyád! Nem kép­zeled, hogy fényes nappal, a rendészek orra előtt, ki lehet do­bálni a gyárból 15 gerendát? — Pedig így volt. — Térjünk a tárgyra. Szóval, nem csípted el őket? — Nem. — Fenyegetve érzed magad? — Mitől? Az ellopott geren­dáktól? — Akkor jó. Ráérünk reggel felvenni a jegyzőkönyvet. Reggel meg kell várnom a rendészeti vezetőt. Jelentem majd újra az esetet. Fel is Ve­szik a jegyzőkönyvet, de a vé­gén ott lesz a megjegyzés: „Az elmondottakkal ellentétben éj­szakai betörők hatoltak be a nyíláson és kijátszva az éjjeli­őrt, 10—15 gerendát elvittek. A kár kb. ezer forint”. Leoltom a villanyt a portás­fülkében. Még meg se meleg­szem, csöng a telefon. Mi a fe­ne, mondom, ki lehet az, hacsak a Nelli nem hív. Röhögés a vo­nalban. Rögtön leesik a húszfil­lér, huligánok szórakoznak. — Szeretnélek látni... — mondom. Aztán melléteszem a kagylót. A technikához érteni kell. A közelembe viszont nem merészkednek. Tudják, hogy stukker van a farzsebben. Meg aztán már nem is vagyok egye-: dűl, mert a talponállóból kilép a Lipták. úr. Szaporán halad, mert nyomában a huligánok, de az is lehet, hogy a szeszgőz hajt­ja. Mégis utolérik, váltanak is vele néhány szót, de az igazság kedvéért, egy ujjal nem nyúl­tak hozzá. Slezáknét viszont a falhoz nyomták, és csak akkor engedték tovább, amikor meg­bizonyosodtak, hogy nem érde­mes. Viszont megkínálták egy szivarral. Vesztükre. Slezákné ugyanis Csongort szív az utóbbi időben. Mire kis kofferjával megjött Richter úr, a csapos, már az egész társaság elpucolt. Vajda úr, a KÖZÉRT-vezető, vi­szont bekopogott hozzám, nem tudnék-e egy százast váltani, a taxisnak nincs aprója. Ma éj­szaka ismét Erdélyi úr, a fesitő, vitte el a pálmát. A tinédzser mucusok tolták haza a hóna alatt támogatva. Még szerencse, mert ha ez nincs, a vállalati da­rusnak kellett volna telefonál­nom, hogy emelje be a második emeletre. Így legalább n család­jának megvolt a napi öröme. Szóval, helyreállt a rend.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents