Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-26 / 147. szám

1973. június 26. • PETŐFI NÉPE • 5 ÉRDEMES MEGNÉZNI Fegyver és ecset Dél-vietnami grafikai kiállítás Budapesten Meghalnál-e, na kell a sza­badságért, amely annyira a sa­játod, hogy nem is tulajdonítasz neki különösebb jelentőséget, a földért, amelyben mindennapi kenyered, kalácsod megterem, a fákért, amelyeknek árnyékában családostól sétálsz vasárnapon­ként, a szomszédodért, akinek ugyanúgy nincsenek személyes élményei és fogalmai nyomorú­ságról, halálról, kínzásokról, megaláztatásokról, és más népek élet-halál küzdelmeiről a sza­badságukért, mint neked? Ezek a kérdések ötlöttek fel bennem, a Kulturális Kapcsola­tok Intézetének Dorottya utcai kiállítótermében, ahol dél-viet­nami grafikusművészek mutat­koztak be, a felszabadító harcok, idején készült műveikkel. A csaknem száz alkotás témája közös: a felszabadulásért küz­dők hősiességét, a vietnami nép háborús mindennapjait ábrázol­ják rendkívül színesen, vázlato­san, de igen erőteljes művészi eszközökkel. A fényképekből, híradófilmekből ismerős jelene­tek itt valahogy más megvilágí­tást kapnak, á néző azon kapja rajt magát, hogy valósággal gyö­nyörködik az akvarellek gyön­géd tónusaiban, a hajszálfinom tollrajzok ősi hagyományokból táplálkozó egyszerű szépségében, csodálatos alakú fák kompozí- ciós remeklésében, — s csak ak­kor döbben rá, hogy a termé­szet nem dekoráció: biztonság, menedék, otthon, ház, haza,\ — minden azoknak, akik itt szület­tek. Ezért fonódik egységbe eze­ken a rajzokon a harcoló ember és az őt elrejtő természet. Az ellenség lerombolhatta a háza­kat, feldúlhatta volna a falva­kat, de a barlangok és a föld mélye befogadta ennek a föld­nek a fiait és megóvta a leper­zselt koronájú fák gyökérzetét: a vietnami táj együtt harcolt, szenvedett, született újjá és együtt is örült a vietnami em­berrel. Fényképészek, filmesek, újság­írók és írók serege tartotta ébren hosszú éveken át, a világ lelki­ismeretét. A háború minden ir- tózatáról szemléletesen tudósí t<j felvételek után, szinte szokatlan, de mindenképpen új, és lenyű­göző élmény: megismerni a há­ború csendéletét. Mit mondanak nekünk ezek a művészileg is rendkívül figye­lemreméltó alkotások? Keveseb­bet talán, mint a döbbenetes ke- gyetlenségű dokumentumfotók? Nem kevesebbet, hanem mást, ugyanarról a témáról. Nem em­berfölötti küzdelmeknek és szen­vedéseknek lehetünk tanúi, ha­nem az emberi nagyság olyan fi­nom rajzolatú kis megnyilvánu­lásának, mint az öröm, a szép­ség iránti fogékonyság, egy gyen­géden felröppenő mosoly, vagy dal két támadás, vagy bombá­zás között. Az élet nagyobb ha­talmasság mint a halál — ez ol­vasható ezekről a képekről, s ez a kulcsa annak a különös, a legnehezebb helyzetekben js megcsodált harmóniának, amely egyik fő jellemzője a vietnami­aknak és sajátja költészetüknek, festészetüknek is. V. Zs. Amikor a nézőtéren hálás tapssal köszönjük meg a színé­szeknek, hogy jól játszottak nekünk, kinek jutna eszébe azon tűnődni: mi marad majd meg ebből a pillanatból? Hol marad nyoma egy arcnak, egy mozdulatnak, egy rendkívüli színész­egyéniségnek, még napjainkban is, amikor fényképek, magnó- és filmszalagok rögzíthetik azt, amit a legmúlandóbb művészet képviselői életre hívtak? A régiekkel, a magyar színészet hős­korának egykori nágyjaival még mostohábban bánt a sors. Né­hány sárguló fénykép maradt utánuk, s kétséges, hogy a sok­szor mesterkéltén beállított póz visszaadhatja-e művészetük igazi fényét, mélységét, teljes ragyogását? De a fénykép is több a sem­minél, s ezért kerestem feil a Magyar Színházi Intézetben dr. Cenner Mihály színháztörténészt, segítsen felkutatni a kecskeméti színjátszás őseit, emlékezetes ré­gi sikerek vezéralakjait, azokat is, akiknek a neve ma már csak a színházi szakemberek számára ismert, de korukban sok él­ménnyel gazdagították a közönsé­get. Dr. Cenner Mihály lelkes pár­tolója és őrizője a színházi ha­gyományoknak, rendkívül sokat tett és tesz azért, hogy aZ inté­zet értékes emlékei ne porosod­janak elhagyottan fiókok, dosszi­ék mélyén; lelkes szervezője azoknak a kiállításoknak, ame­lyeken a ma nézője találkozhat, ismerkedhet a tegnap színészei­vel. Ez a tegnap, a megöregedett plakátok, fényképek láttán olyan távolinak tűnik, pedig valójában még száz év sem telt el azóta, hogy Kecskeméten megépült az első kőszínház. A színház 75 éves születésnapját 1971 októberében tartották, az évfordulóra a Bács megyei Filmstúdió filmet ás készí­tett, s a gazdag dokumentum­anyagot dr. Cenner Mihály gyűj­tötte össze nagy színházszeretet­tel és szakételemmel. Most, hogy újból megbolygat­juk a rég halott színészek borí­tékokba, fiókokba elhantolt, va­lójában szegényes hagyatékát, új­ból szívembe markol a felisme­rés: milyen elenyészően kevés maradt belőlük! És egy adáskö­telezvényen kívüli semmi abból az időből, amikor Petőfi híres kecskeméti jutalomjátéká­ban Lear király bolondját ját­szotta. Petőfi 1843 elején színé- szeskedett a városban, ahová 1869-ben fiát, Zoltánt is elvetette színészsors. És milyen a véletlen! Petőfi Zoltánt a következő évek­ben a PrieUe—Szerdahelyi házas­pár váltotta a színháznál, ugyan­az a PrieUe Kornélia, akinek a költő megkérte a kezét Debre­cenben, s házasságuk szinte csak a véletlenen hiúsult meg. De menjünk még besszebbre! Ma, amikor divatos dolog a szín­ház válságáról beszélni, ki gon­dol arra, milyen embertelen gon­dokkal kellett megküzdenie Ke­lemen Lászlónak, az első hivatá­sos magyar színházigazgatónak? Kecskeméten születeitt — Joós Ferenc talált rá a születési be­jegyzésére és azt könyvében köz­zé is tette — és mint elfelejtett kántortanító fejezte be pályafu­tását. Milyenek voltak a hőskorszak színészei? — Az átlagpolgárnál művel­tebbek — tájékoztat dr. Cenner Mihály. — Aki művészi rangjára és a társulásnál valló becsülteté- sére csak valamit is adott, igye­kezelt színészetünknek hasznára válni, nemcsak színpadi műkö­désével hanem darabok felkuta­tásával, fordításával, gyakran írásával is. A színésznek sok mindenhez kellett értenie akko­riban a színészmesterségen kívül: díszletfestés, szerepmásolás, kot­tamásolás, színpadberendezés, súgás, néha még a világításhoz szükséges mécseseket, vagy fagy- gyúgyertyákat is maguk készítet­ték. És a színésznék maguk varr­ták, tervezték, mosták, vasalták a ruhákat, sőt rendben tartották a színészférj ruhatárát is. Mind­ezen felül sokszor egész napi uta­zás után, nemegyszer éhesen korgó gyomorral, a vacsora lehe­tőségének alv kevés reményével kellett színpadra lépniük. A kezdetben megvetett színé­szet, akkor kap társadalmi ragot, polgárjogot, amikor divatba jön a magasabb szellem képviselői­nek találkozása a híres színész­nők szalonjaiban. Ilyen pezsdítő hatással volt a közvélemény ala­kítására a Jókai házaspár, vala­mint Bulyovszkyné Szilágyi Lilla társadalmi szereplése ,is. A szép, tehetséges és nagy társadalmi életet élő Bulyovszkyné vendég­ként játszott Kecskeméten az 1850-es években. A város színi életében találkoz­hatunk Miklóssy Gyula nevével is, kezdeményező képességével azonban nem Kecskeméten ha­nem Budapesten tűnt ki. ahol is megalapította a kis Népszínházát V. Zs. (Folytatjuk SZÚR-láz „SZŰR Kecskeméten” — „A SZŰR elé” — tízegynéhány na­pon belül ilyen címekkel haran­goztuk be azt a- kiemelkedő ese­ményt, amelynek július 8-án dél­előtt személyes résztvevője lehet minden élelmes, szemfüles kecs­keméti — és természetesen me­gyénkben — szurkolótársunk. Mármint az olyan drukkerok, akik a nívós futballon kívül a vidámságot is szeretik. Mint a magyar élfoci jelenlegi helyzeté­ből bárki kikövetkeztetheti, hu­morra is szükség van a jó játék­hoz. Megette a normáncs, ha a labdarúgást olyan komolyan vesz- szük, mint eddigelé. Mert..-. Lásd a VB-selejtezőkön mutatott ábrát. No de ne hatoljunk ilyen mély­re. Maradjunk a kecskeméti SZÜR-nál, amelyről nem kívá­nunk^ már-már unásig ismert té­nyezőket szájba rágni. Csupán csak annyit — emlékeztetőül —, hogy ez hajszálra a fővárosban, a Népstadionban telt nézőtér előtt megrendezett Színész—Üjságíró rangadó megismétlése — falu járó alapon. Mivelhogy a Népstadion­ban sorra került premierre óbe- kevés vidéki érdeklődő kapott elővételben is belépőjegyet. Már­pedig rég elmúltak azok az idők, hogy SZÜR-ból csak a pestiek részesüljenek. Óriási alkalom ez a neves szí­nészek, újságírók, táncdaléneke- sek számára is, hogy részint a futballmérkőzés, részint az azt megelőző vidám kabaré (azért tesszük ki a „vidám” jelzőt, hogy ezt a műsort garantáltan megkü­lönböztessük minden olyan lan­gyos, hasonló nevet viselő rendez­vénytől, amelynek láttán egészen más hangsúllyal állapítjuk meg: „Nahát, tiszta kabaré az egész!”), — tehát, hogy ezek során élő­ben mutathatják be —, ki mit tud. Mert szép, szép, hogy a Nép­stadionban nem fukarkodott a tet­szésnyilvánítással a közönség. De az igazi siker akkor következik el számukra, ha a kecskeméti Széktói Stadion gyepén is bele- siketülnek a tapsorkánba. Akkor elkönyvelhetik: most már elhisz- szük, hogy a fővárosi siker nem volt véletlen. Acélozza meg kedvenc színé­szeink, újságíróink, táncdaléneke- seink lábát, valamint torkát az a felemelő tudat hogy a kecske­méti stadion mezején nem ki­sebb nagyságok véreztek már el, mint a KSC aranvlábasai. S a tribünön nem egy jó hangú szur­koló hívta már fel a torkában rejlő kincsre a szakemberek fi­gyelmét. Volt rá eset, amikor a kiemelkedő tehetséget egyenesen kiemelték a nézők közül, hogy mint ritka műkincset vegyék őri­zetbe. Azért mondjuk, nem faluvégre jönnek a pesti SZÜR-osok, ami­kor július 8-án bennünket tarta­nak jól szóval, bolondozással, muzsikával. Várjuk is valameny- nyiüket szeretettel, a konzerv­gyár felől elébük lengetett hagy- maszgggal, az idegenforgalmat is megnemesítő barackillattal, s az öreg templom nagy harangjával, melynek giling-galangját ez alka­lommal a monostori zölderdő he­lyett a Széktói Stadion irányába tereli a közlekedésrendészet. SZŰR Kecskeméten! — Nem győzzük hangoztatni a banzáj je­lentőségét szépre, jóra érzékeny és éppen ezért szomjas kebelbé­lieteknek. Azért is húztuk alá kiáltványunk elején, hogy csak „élelmes, szemfüles” egyének le­hetnek részései a július 8-i vi­dám délelőttnek, mert — úgy le­het —, már annak' se jut majd jegy, aki teszem azt, előtte való napig fekszik a fülén, s halogatja a belépés megváltását. Ha valaki éppen ezekben a na­pokban lenne szűkében a jegyre- való bagatell pénznek, még bőven van ideje cselekvésre. Reprezen­tatív belsőséggel várja például a Bizományi Áruház, hogy egy kis hemme-hummi letétbe helyezése árán kihúzza a sárból. És miért van az OTP? Meg a vállalati kul­turális, szociális alap? Na és majd kifelejtettük: munkával is meg lehet keresni a rávalót. Kecskemétiek. kiskunságiak, bácskaiak! Tegyünk ki magun­kért július 8-án. Töltsük meg úgy a Széktói Stadiont, hogy jöjjön zavarba a rendezőség is: már meg hová tegye azt a kismillió- nyi kíváncsit?! De ha ilyen hely­zetbe kerül is, legyen helyén az esze. Ne mondja azt, hogy nincs több férőhely. Igazán szép pluszbevétel jön abból is, ha a futópályára is adnak helyjegyet. Még meg ülő! helyjegyet. Amibe bele van kalkulálva annak a szét­hajtott újságlapnak az ára, ame­lyet minden ilyen pótjegyhez mel­lékelnek. Ezen foglalnak majd helyet törökülésben, hagyományos egyetértésben a futópályára szo­rult nézők. S ha még mindig jön­nének, be lehet telepíteni közön­séggel a taccsvonalon kívüli gye­pes pályaszegélyt is, ugyancsak törökülésre, vagy túlmagasaknak — hasonfekvésre, hogy a futópá­lyások láthassanak tőlük. Tekin­tettel a fűpázsitra, esetleg „pár­názott” pótdíjat lehet felszámí­tani. SZŰR Kecskeméten. SZŰR-cik- kek a Petőfi Népében, SZŰR-pla- kátok szerte a városban, SZŰR- különkiadás újságmellékletként. Szóval: a kecskemétieknek most mindenütt SZŰR. Nem baj. A SZŰR-ás július 8-ával megszű­nik. Előtte a SZŰR-lázon át kell esni. Tóth István OKTATÁSÜGYÜNK ÚJ ERŐPRÓBÁJA Miért több a kevesebb? • Megvan az iskola új tanter­vi, rendtartási előírása, mely im­már elismeri az egyéni hajlam, a tehetség polgárjogát. Elismeri? Mi több: megteszi az első lépést a jövő iskolája felé, mely a di­áktól kevesebbet követel, hogy többet tudjon. Kevesebb tényis­meretet — mélyebb (a lényeghez közelítő) tudást; kevesebb lecke­felmondást — több gondolkodást, több önállóságot, aktivitást. Csak így válik a tanuló kezdeményező, alkotó személyiséggé. Pár éve mondogatják a peda­gógia vezető szakemberei: az egyéni képességet, a személyisé­get kell kibontakoztatnia az is­kolának diákjaiban. De volt-e rá lehetőség korábban? Az általános „jeles rendűség” törekvése, a fel­duzzadt tananyag nem nyomta-e agyon az ifjúban az egyéniséget? Hadd válaszoljunk AczéJ György szavaival: „...a minden- irányú túlterhelés éppen attóll foszt meg, ami a szocialista em­ber sajátja: a sokoldalú, kultu­rált, teljes emberi életre való felkészülés lehetőségétől '. Okta­táspolitikánk hangsúlyozza, hogy „a túlzott lexikalitás, az életben hasznosíthatatlan is'meretek fé­kezik az önálló gondolkodást, az ítéletalkotás képességének kibon­takozását”. A felesleges tényeknek és adatoknak a könyvekben a he­lyűit, a tanulónak s majd a fel­nőttnek e forrásokból meríteni, feldolgozni kell tudniuk. • A holnap iskolája valóban a tanuló személyiségét kívánja ki­bontakoztatni. A tananyagcsök­kentés és az új pedagógiai köve­telmények számolnak az egyéni hajlammái és képességgel már az általános .iskolában, de különösen a középiskolában. Az ősszel élet­be lépő új fanterv és rendtartás első lépés ahhoz, hogy majd .is­kolánk eljusson a fakultatív tan­tárgyak oktatásához. Az egyéni­ségnek, a tehetségnek ugyanis e? kínálja majd a kiteljesedés sza­badságát Oktatáspolitikánk vallja: A túl­terhelés csökkentésének egyik fontos tényezője a tanulók akti­vitása, érdeklődésük felkeltése. A diákok a tényeket ismerve önállóan vonjanak le következte­téseket, mintegy újból „felfedez­ve” az emberiség által már meg­szerzett tudást... Nos e „felfede­zés” gondol a munka élményével, a kíváncsiság felkeltésével. Világszerte vitatják, hogy az oktatásra jellemző tantárgyi szét­aprózottság gátol abban, hogy egyrészt a természeti jelensége­ket a maguk egységében (bioló­giai, fizikai, kémiai, vonatkozá­saiban) ismerjük meg; másrészt az így szerzett tudás kevésbé nyújtja a felfedezés örömét. Ar- szenyev szovjet tudós szerint a tárgyak mai felosztása a XIX. századi helyzetet tükrözi, vagyis a tudományok differenciálódásá­nak korát, míg ma már a tudo­mányok integrálódásának — va­gyunk tanúi. Az oktatás tartal­mát is ehhez kellenie igazítani. (Persze, ez bonyolult feladatot jelent a tanításban, hiszen egy- időben több szaktanár együttmű­ködését feltételezi.) • Jelenleg gyakran előfordul, hogy a gyermek ugyanazzal a problémával több tantárgy kere­tében találkozik, sőt a fizikai vagy kémiai jelenségek megérté­séhez szükséges matematikai is­mertek megtanulására a tanterv alapján később kerül sor, mint ahogy arra a jelenség megérté­séhez szükség volna. Äz integrált oktatás megszünteti ezt a helyze­tet. Oktatáspolitikánk törekvése, hogy az oktatás tananyaga­it egységes alapokon, egy­másra építve tervezze meg. Az állami oktatás fejlesztéséről szóló párthatározat hangoztatja: „Keresni kell a jelenlegi tantár­gyi szétaprózottság felszámolásá­nak útjait, a több tudomány ke­retébe tartozó és jelenleg külön tantárgyakban oktatott ismeret- anyag közös tantárgy keretében történő integrált oktatásának le­hetőségeit.'’ Persze, ez még a jövő felada­ta. Annak az útnak távolabbi ál­lomása, melyen oktatáspolitikánk most elindult. Kevesebb ismeretanyagot — a több tudásért? — kérdezheti két­kedve bárki. Kevesebbet ma, amikor a tudomány rohamosan fejlődik? Kérdéssel' válaszolunk: Az is­kola megtaníthat-e mindent? Nem. Nos, akkor a tanulás ké­pességét, készségét kell elsősor­ban megtanítani. • Lábon járó lexikon helyett — gondolkodó, ismereteit és ké­pességeit önmaga és a társada­lom javára hasznosító, szüntelen megújhodásra képes emberek ne­velése. Ez több, alkotóbb. Balogh Ödön NYELVŐR A megvesszőzött mondatok A vessző hasznos írásjelünk. Használatát helyesírási szabály­zatunk pontosan meghatározza, újabban mégis túlontúl alkal­mazzák. Erről győződhetünk meg a felsorolt példákból. Az egyszerű mondatokban fő­ként az egynemű mondatrésze­ket különítik el (pl. több alanyt, több tárgyat). De sokszor az egyes mondatrészeket is szétvá­lasztják vele. Igv szinte széthull a mondat. Az ÁFÉSZ Tölgyfa- csárdájáról van szó: „Hétfő ki­vételével, télen-nyáron várja vendégeit, tájjellegű ételkülön- legeisségeivel. " Vesszőt téve az alany után, szinte kirekesztik a mondatból. „Az egészséges otthon, a család­ban kezdődik.” „Művelődés, in­gatag gazdasági alapokon aligha volna lehetséges.” Sokszor a ha­tározót választják el a mondat­tól: „Az év elején, a járási párt- bizottság megvitatta a javasla­tot.'’ „Ehhez a kulturális szóra­kozáshoz, kulturáltabb környezet illenék.” Szinte mindig kiteszik a vesz- szőt az idő- és helyhatározó kö­zé, pedig ezek nem egyneműek. „Az agarak hétfőn, Bugacon álltak rajthoz.” „Az ünnepség 10 órakor, a híd előtti térségen kezdődik.” Hasonlóképpen a jel­zők közé is, amikor egymásnak alá vannak rendelve, tehát nem egyneműek. „A fiatal, amatőr képzőművészek.” „Az üzem gép­gyártó, szocialista brigádja.” „A rideg, magyar valóság.” A meny- nyiség- és minőségjelző közé is sokszor kerül vessző, pedig ezek sem egyneműek. „Kiskőrösön ta­lálkozik száz, matematikát ta­nító pedagógus.” „Sok, hasznos kezdeményezés.” Nagyon súlyos hiba, ha a jelző és a főnév közé kerül. „A burkolat alatti, kéreg­vasút.” Sok baj van az és és a vagy kötőszóval is. Az és elé akkor sem tesznek vesszőt ha monda­tot. kezd, pedig akkor kötelező lenne. Ha meg csak mondatré­szeket kapcsol, legtöbbször kite­szik. „Megbeszélést tartottak és fontos határozatokat hoztak.” „Az eddigieknél egyszerűbb, és zavartalanabb gazdálkodást elő­mozdító pénzügyi szabályozók.” Az első mondatból hiányzik, a másodikban felesleges. A vagy kötőszó elé sem kellene vessző az egynemű mondatrészek kö­zött. „Eladnám, vagy elcserél­ném lakásomat.” A rossz beidegződés néha vesszőt tesz a kötőszónak vélt szavak elé is. „Monostori, vagy tíz méterről adott haza” (kb. tíz méterről). „Milyen gazdagok va­gyunk, és sokszor, hogy szé­gyelljük mégis bevallani'’ (meny­nyire szégyelljük). A mint elé nem kell vesszői tenni, ha minőséget jelölő szó előtt áll. „Engem már ismertek, mint tanácstagot.” „A folklór, mint idegenforgalmi vonzerő.” A személynevekkel kapcsolat­ban meg kell jegyeznünk, hogy a különböző kitüntetések, foko­zatok, minősítések, beosztások megjelölésére használt kifejezé­sek elé csak akkor teszünk vesz- szőt, ha a kifejezés határozott névelővel kezdődik. Pl.: Nagy Tamás, a mezőgazdasági tudo­mányok doktora. A vessző ilyen esetekben annyira elterjedt, hogy személynevek után általában ki szokták tenni, mondani sem kell, hogy helytelenül. Egy kép aláírása: Molnár Lajos, gépé­vel a centrifuga fedelét gyártja. Kiragadott példák ezek, de ta­lán mégis figyelmeztetnek, hogy ne éljünk vissza a vessző hasz­nálatával. Ne tördeljük szét a mondatokat, mert a megértést akadályozzák. Kiss István mmmKt&mmmmi'xm* mmam mm 9 Kelemen László Az előadásnak meg nincs vege . . . 9 Miklóssy Gyula 9 Bulyovszkyné Szilágyi Lilla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents