Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

/ MI, HOL, MIKOR? Katona József Múzeum, Kecskemét: Nyári tárlat ’73 című kiállítás a Kö­zép-magyarországi képzőművészek szövetsége Területi Szervezetének rendezésében, valamint az István ki­rály pénzei című kiállítás megtekint­hető hétfő kivételével, naponta 10-től 18 óráig. Katona József-emlékház és Mura­közi János-emlékszoba, Kecskemét: Az emlékkiállítás nyitva hétfő kivé­telével naponta 10-től 13, illetve 16-tól 18 óráig. Református Könyvtár, Kecskemét: az Üjkollégium épületében (Szabad­ság tér) : Régi magyar könyvek a humanizmus és a reformáció korá­ból című kiállítás. Nyitva naponta 9- től 16 óráig. Szombaton 9-től 14 óráig. Vasárnap szünnap. Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza: A Budapest 100 éve című dokumen- tumkiállítás, amelyet Pest-Buda egyesítésének emlékére rendeztek, a börtönmúzeum, a szélmalom, az ál­landó helytörténeti kiállítás, a Pető­fi Sándor kiskunsága című kiállí­tás, valamint Holló László festmé­nyeinek gyűjteményes tárlata meg­tekinthető naponta 10-től 18 óráig. Ugyanebben az időpontban tart nyitva a Móra-emlékház és kiállí­tás. Visky Károly Múzeum, Kalocsa: A Kalocsa népművészete állandó kiál­lítás megtekinthető hétfő kivételével, naponta 9-től 12 óráig. Vasárnap 9-től 12, illetve 15-től 19 óráig. Thorma János Múzeum, Kiskun­halas: A Thorma-terem. az állandó helytörténeti kiállítás, valamint a Festészetünk a századfordulón című tárlat megtekinthető kedden, csü­törtökön és szombaton 15-től 18 óráig. Valamint szerdán, pénteken és vasárnap 10-től 13 óráig. Vasárnap délután 15-től 16 óráig is. Türr István Múzeum, Baja: Az ál­landó helytörténeti kiállítás megte­kinthető, hétfő kivételével naponta 10- től 18 óráig. Kiskőrösi Petőfi-emlékház és iro­dalmi múzeum: Nyitva hétfő kivéte­lével. naponta 9-től 17 óráig. Petőfi-emlékház és beálló fogadó, Szalkszentmárton: Nyitva, hétfő ki­vételével 9-től 12, illetve 15-től 17 óráig. Szombaton és vasárnap 13-től 18 óráig. Petőfi-emlékház, Dunavecse: Az irodalmi terem és a helytörténeti ki­állítás nyitva szombaton 14-től 15 óráig, vasárnap 9-től 13, illetve 14-től 18 óráig. A csoportos látogatók ér­kezését a helyi kollégiumban kell beielenteni Szalvai MIhály-emlékszoba, Kecs­kemét, Fegyveres Erők Klubja: (Lechner Ödön utca 3—5.): A ma­gyar munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének, Madrid védőjének irataiból, személyes emléktárgyaiból álló kiállítás megtekinthető, vasár­nap és kedd kivételével, naponta 10-től 18 óráig. Csoportos látogatá­sok előzetes bejelentését kérik. Patikamúzeum: Gyógyszerészettör­téneti szakgyűjtemény. (Kecskemét. Batthyány u. 7.) Hétköznap 8-tól 12 óráig. vagy előzetes bejelentéssel délután is. UZSONNACSOMAGOK Kecskeméttel • Már ismertek és sok boltban, büfében megtalálhatók az Ízléses mű- anyagtálcára rakott, zsugorfóliával borított primőrcsomagok. Pa­radicsomból, fehér- és zöldpaprikából állítják össze naponta a kis­kereskedelem igényeinek megfelelő mennyiségű árut a MEZÖTER- MÉK kecskeméti telepen. (Pásztor Zoltán felvétele.) ismerkedtek az olasz vendégek Rövid városnézéssel kezdődött a Kecskeméten tartózkodó olasz vendégek tegnapi programja. A belvárosban tett séta után dr. Kőrös Gáspár, a városi tanács elnöke fogadta hivatalában a héttagú delegációt, s a megye- székhely gazdasági, társadalmi és kulturális életéről, fejlődésé­ről tájékoztatta őket. A nap további részében a kül­döttség megtekintette a Kecske­méti Konzervgyárat, s a Ma­gyar—Szovjet Barátság Terme­lőszövetkezetet. Délután a Szik­rai Állami Gazdaság nyárlőrin­ci borpalackozójában Magyar Ferenc igazgató fogadta a Mo­dena tartományból érkezett de­legációt. Látogatásuk során meg­nézték a gazdaság új szőlőültet­vényeit és gyümölcsöseit, este Szikrába utaztak. A vendégek a mai napot Bu­dapesten töltik, s a főváros ne­vezetességeivel ismerkednek. Örsvezetőképző-tábor Űjbögön Kecskemét város és a kecske­méti járás százkilencven úttö­rője táborozik a Szikrai Állami Gazdaság újbögi építőtáborában. Június 18-án. hétfőn este ün­nepélyes zászlófelvonással és tá­bortűzzel kezdődött meg a kecs­keméti úttörőelnökség idei őrs- vezetőképző tanfolyama, melyen a negyedik-ötödik osztályt vég­zett őrsvezetőjelöltek vesdnek részt. A tanuláson, a vezetői pró­ba teljesítésén kívül vidám já­tékokkal, akadályversennyel, számháborúval töltik el a tábo­rozás kilenc napját a pajtások, akik közül jó néhányat a tanyai iskolák úttörőcsapatai javasoltak a tanfolyamon való részvételre. Réthey Zsuzsa táborvezető elé­gedett a gyerekek szorgalmával. Vasárnap a táborba látogató szülőket, vendégeket vidám mű­sorral, a „Tessék, a mikrofon” című összeállítással köszöntik az úttörők. Kedden „Édes hazám” cimmel irodalmi előadást ren­deznek, s a hangulatos, élmé­nyekben, . tapasztalatokban gaz­dag őrsvezetői tanfolyam tábor­tűzzel ér véget. K. Gy. • A pajtások ajándékokat készítenek a kirándu­láson gyűjtött virágokból, növényekből. Csábi Ilona és Lévai Márta, a hetényegyházi öreg iskola tanulói, elmélyülten fonják a fűszálakat. • „Grsvezetőképző tábor, vigyázz!” — parancs- hirdetés. (Pásztor Zoltán felvételei.) •Lapzártakor érkezett • Gáspár Sándort fogadta Szvoboda. Szvoboda köztársasági elnök, fogadta a csehszlovák szakszervezetek meghívására Prágában tar­tózkodó magyar SZOT-küldöttség vezetőjét Gáspár Sándort, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját. (Telefotó: CTK—MTI—KS.) • Emberfeletti küzdelem a komlói Kossuth-bányán. Csaknem ki­lenc venórás emberfeletti küzdelem ellenére szombat délután még alig változott a helyzet a komlói Kossuth-bányán: a tűz, ha valame­lyest mérséklődött is, de tartja magát és a két eltűnt embert mind ez ideig nem sikerült megtalálni. A hatodik szinten a bányamentők egymást követő csapatokban, megfeszített erővel keresik az eltűnt bányászokat. Eperjesi József vájárt és Agócs János csillést. A men­tőrajok lépésről lépésre haladnak előre a bejárható vágatokban, s ta­pasztalataikról feljegyzéseket készítenek. A gátak építése, amelyek elzárják a tüzet tápláló levegő útját, befejeződött. A védekezés és a mentés ma is teljes erővel folytatódik. • Diplomaosztás Szegeden. A Szegedi Tanárképző Főiskolán szom­baton tartották meg az 1972—73-as tanév diplomaosztó ünnepségét, mintegy 1000 hallgató és hozzátartozó részvételével. Hegedűs András főigazgató 269 végzős hallgatónak nyújtotta át a diplomát. Az új ta­nárok szeptemberben kezdik meg a tanítást, főként a dél-alföldi me­gyék általános iskoláiban. • Amerikába látogat a francia külügyminiszter. Michel Jobert fran­cia külügyminiszter, június 28-án San Clemente-be érkezik és 29-én a kaliforniai Fehér Házban megbeszélést tart Nixon, amerikai elnök­kel és Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadóval. • Keleti Márton temetése. Keleti Márton háromszoros Kossuth­díjas, kiváló művész, filmrendező temetése június 29-én 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. j • Aknamentesítés. Az amerikai haditengerészet hivatalosan beje­lentette, hogy a Haiphong kikötőjéhez vezető főcsatornát mentesí­tették az aknáktól, s így a VDK legnagyobb kikötője most már ve­szélytelenül megközelíthető a kereskedelmi hajók számára. • Gyarmati Andrea sikere. A kaliforniai Santa Clara-ban megkez­dődött a nemzetközi úszóverseny, melynek 250 fős mezőnyét 15 ország legjobbjai alkotják. Az első napon mindjárt szép magyar siker szüle­tett: a 100 méteres hátúszást Gyarmati Andrea nyerte 1:07,3 perccel, két tizeddel megelőzve az amerikai Belote-t 9 Elfogták a bűnözőt. A Kék fény szerda esti adásában a rendőrség a televíziónézők segítségét kérte Tamás József 50 éves alkalmi mun­kás, büntetett előéletű budapesti lakos elfogásához, aki alaposan gyanúsítható társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmény­nyel. Ä nézők bejelentései alapján a rendőrség Tamás Józsefet Ti­hanyban elfogta és őrizetbevétel mellett ügyében a vizsgálatot meg; indította. Gyermekeink védelmében A helyes közlekedés nemcsak iskolai tantárgy Szerkesztőségi szobámba izgatottan nyitott be egyik ba- • átom, s a következő kis történetet mondta el: „Kecskemét egyik forgalmas utcáján mintegy 40 kilométeres sebességgel közlekedtem Wartburgommal, Az úton egyetlen jármű nem volt, s akkor hirtelen, minthá csak a földből nőtt volna ki, két kisfiú bukkant fel az úttest jobb oldalán... Ha nem ilyen jók a reflexeim, s a fékem, már vádolhatnám magam két kisgyermek haláláért... Borzasztó érzés volt, talán so­hasem felejtem el.. Ilyen történettel, hasonló ve­szélyhelyzettel a nap szinte bár­mely órájában találkozhatunk, s akik járművet vezetnek, bőven tudnának még lélegzetelállítóbb esetről beszámolni. Hála az előre­látásnak, a legtöbb általános is­kola felső tagozatában néhány órában már oktatják a közleke­dési ismereteket. Eredménynek számít az is, hogy megyénkben a rendőr-főkapitányság közlekedés- rendészeti osztálya évenként négy alkalommal továbbképzést is tart éppen közlekedési ismeretekből a pedagógusoknak. Szerencsére jó néhány tanár, nevelő nem elége­dett meg az órarendben előírt foglalkozási anyag leadásával, a továbbképzéssel, hanem önmagát is képezte, sőt fillérekből, az is­kolában található anyagokból, a gyermekek segítségével KRESZ- parkot készítettek, hogy ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is megismerhessék, alkalmazhas­sák az életet védő szabályokat. Van tehát eredmény, lehetőség a közlekedési ismeretek elsajátí­tására annak ellenére, hogy még a kezdet kezdetén tartunk. Itt azonban a nyár, véget ért az is­kolai év, amikor szinte ugrássze­rűen növekszik a gyermekbalese­tek száma. Több éves tapasztalat szerint ez a következőkre vezet­hető vissza: a szülők dolgoznak, a gyermekek kikerülnek az isko­la fegyelme alól, s napjaikat az utcán, a játszótéren, vagy a par­kokban töltik. Hiányzik a fel­ügyelet, az intő szó, s az úttest­re kiguruló labda után fut a gyermek, vagy meggondolatlanul, körültekintés nélkül szalad át a féktávolságon belül levő jármű­vek előtt. Mindezek megelőzése érdekében sokat tehetnek a szü­lők, a járművezetők, akiknek fe­lelőssége a nyári hónapokban kü­lönösen megnő. A szülők — s ez számtalan előadásban hangzott már el — megtanítják gyermekeiket az ét­kezés, a tisztálkodás, a magatar­tás legfontosabb szabályaira. Igen kevés azonban az a szülő, aki ugyanilyen gonddal tanítja a gyermekét a helyes közlekedésre, a legegyszerűbb szabályokra. Pe­dig erre feltétlenül szükség van. Mit várunk a járművezetőktől? Mindenekelőtt azt, hogy betart­ják a városokban, helységekben az előírt sebességet, s az iskolai szünetben a parkok, játszóterek közelében még az eddiginél is óvatosabban vezetnek. A kerék­pározó gyermekek megelőzésénél célszerű nagyobb oldaltávolságot hagyni a szokásosnál, arra is fel­készülve, hogy a gyermek meg­gondolatlan. S talán még egyet; ne feledkezzenek meg arról, hogy minden járműre kürtöt sze­reltek fel. Használják ezt a be­rendezést. hiszen a kürtszó előre figyelmezteti a gyermeket árra, hogy jármű közeledik. A gyermekeink élete, egészsége nemcsak a család, de a társada­lom számára is nagyon fontos. Óvjuk tehát őket, előzzük meg a baleseteket. G. G. Nemzetközi képtárunk terve A napi sajtó már hírül adta, hogy elkészült a Budavári Palo­ta B-szárnya, s a Magyar Nem­zeti Galéria megkezdte felköl­tözését új otthonába. 1975 végé­re — a C- és D-szárnyák átvé­tele után — legnagyobb nemzeti képtárunk megnyithatja új ki­állításait a látogatók előtt. Az előkészületek több esztendővel ezelőtt kezdődtek meg. A Magyar Nemzeti Galéria elkészítette le­endő, állandó kiállításának terve­zetét, amelyet már eddig is több szakmai fórum, valamint a Mű­velődésügyi Minisztérium vezető testületében is megvitattak. A Magyar Nemzeti Galéria művészetpolitikai feladatai, a magyar képzőművészet múltjá­nak és jelenének megismerteté­sében vállalt szerepe egyaránt szükségessé teszik, hogy új ál­landó kiállításának tematikáját a szakemberek és a művészetet kedvelők nyilvánossága elé bo­csássuk. A Kritika című folyóirat júniusi számában — a művelő­désügy vezetőivel egyetértésben — közli a részletes tervezetet, re­mélve, hogy széles körű vita bontakozik ki majd a tervezet­ről. Szakemberek és műbarátok vitatkozó, javaslatokat tevő hoz­zászólásait várja a szerkesztőség, hiszen a kiállítás mintegy ezer év magyar művészeti emlékeit tárja majd a látogatók elé, s ilyen, az egész magyar művésze­tet átfogó kiállítás — néhány, nem túl nagy külföldi bemuta­tón kívül — eddig még nem ké­szült. A kiállítás végleges forgató- könyvét a Magyar Nemzeti Ga­léria munkatársai a — remél­hetően — nagy számban beér­kező hozzászólások figyelembe­vételével fogják összeállítani. Eleven vitára számít tehát a szerkesztőség, hogy minél több hasznos és okos javaslat segítse a kiállítás rendezőinek munká­ját. Mert hiszen nemzeti műkin­cseinknek nem csupán múltjáról, de jövőjéről is van szó. ENYHE TÉVEDÉS — ríe nézz hátra, azért kiabál, mert ki akar kez­deni veled! • A két életben iharadt kutató sajtóértekezlete. A floridai Verő Beach-ben sajtórétekezletet tar­tott a mini-tengeralattjáró élet­ben maradt két kutatója Archi- bald Menzies (balról) és Robert Meek. A múltheti szerencsétlen­ség két életben maradottja kije­lentette, hogy újból készek a mélybe szállni a mini-tenger­alattjáróval. (Telefotó AP—MTI —KS.) Amatőr színjátszók találkozója Rendkívül gazdag kulturális programmal ünnepli a főváros 100. születésnapját. A Fővárosi Tanács művelő­désügyi főosztályán elmondták az újságíróknak, hogy június 27— 30-a között tartják az országos Vándor Sándor kórusfesztivált, amelyen 27 vidéki és 29 budapes­ti énekkar szerepel. Rajtuk kívül szovjet, bolgár, lengyel, cseh, ja­pán, svéd, olasz angol és finn kó­rusok is részt vesznek a találko­zón. Június 27-én a Fővárosi Operettszínházban adnak kon­certet az országos szemléken leg­jobban szerepelt kórusok, 28—29- én pedig a Zeneakadémiát), illet­ve a Margitszigeten az ösz­szevont énekkarok műsorában gyönyörködhet a közönség. Érdekesnek ígérkezik a nem­zetközi amatőrszínjátszó-feszti- vál is, amelyet október 15—18-a között tartanak Budapesten. A nemzetközi rendezvényen vala­mennyi népi demokratikus or­szág képviselteti „színeit”, egy- egy jellegzetes amatőrszinjátszó- csoporttal. A hazai együttesek között ugyan nem szerepel Bács megyei, de miután minden me­gye színjátszó-szakfelelősét is meghívják tanácskozásra, fel­tehetően lehetőség nyílik jó öt­letek szerzésére a szakmai vitá­kon és az országos amatőrszínját­szás helyzetéről tartott konferen­ciákon. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, *^7909(1^0 fór 1/9 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11.709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-72? Igazgató: Ablaka István Index: 25065 HM j

Next

/
Thumbnails
Contents