Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-03 / 128. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Hűtőházban Holnap összeül a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Végrehajtó Bizottsága holnapra összehívta a megyei pártbizottságot. A végre­hajtó bizottság napirendként javasolja megtárgyalni a pártszerveze­tek pártépítő munkájáról szóló politikai bizottsági határozat végre­hajtásának helyzetét és a végrehajtó bizottság első félévben végzett munkáját. Megkezdődött a szezon a Bajai Hűtőházban. A környékbeli gaz­daságok közül jelenleg a legna­gyobb szállító a Hosszúhegyi Álla­mi Gazdaság. Eddig 50 vagon pa­raj került a mélyhűtőbe és meg­kezdték a szamóca feldolgozását is. A kellemes ízű gyümölcsből je­lentős exportot bonyolít le a hű­tőhöz. Az idén Svédországba 13 vagon dobozolt és két vagon öm­lesztett szamócát szállítanak. Ké­pünkön csumázzák a szamócát, amely mosás és válogatás után a mélyfagyasztóba kerül. Harminckétmillió forint a zöldségprogramra Tompán A tavaszi és az őszi csúcsm un­kák. idején majdnem háromszá­zan járnak vissza idénymunkára dolgozni a tompái Kossuth Ter­melőszövetkezetbe, hogy segítse­nek a 321 szövetkezeti gazdának vetni, ültetni a palántákat, vagy éppen szedni a termést. Mind- annyiuk számára kifizetődő, mert az említett esztendőben egy dol­gozó 30 600 forintot keresett, egy szövetkezeti gazdára pedig több mint 37 ezer forint évi jövedelem jutott. A 3300 holdas közös gaz­daság kristálytiszta mezőgazdasá­gi tevékenységgel 85 és félmillió forint bruttó termelési értéket ért el. Jövedelmük 28,6, tiszta nyereségük 10,8 millió forint volt — ebből kétmillió nyolcszázezer forintot tartalékolnak. A termelőszövetkezetbe látoga­tók számára mór év közben is valószínűnek látszott, hogy kima­gasló eredmények születnek, ha megnézte a hatalmas sárgarépá­kat, amelyből végül is holdan­ként 240 mázsát szedtek fel, a rengeteg egészséges fehér- és pri- taminpaprikát, az első szedés után is terméstől roskadozó al­mafákat, vagy a csemegeszőlő­tőkéket. Az állattenyésztő ágaza­tukra legalább ennyire büszkék lehetnek, hiszen a magyartarka állományú tehenészetben 3690 li­ter tej volt az átlag és nagyon szépen fejlődtek) a sertések is. Az állatállomány ellátására búzát, kukoricát és lucernát termesztet­tek — mindegyik kiváló hoza­mokkal fizetett. A kimagasló terméseredménv a nagyon gondos tápanyag-utánpót­lásnak, a jólképzett szakember gárda tudásának és a szövetkeze­ti gazdák szorgalmának köszön­hető. A Kossuth Tsz nemcsak a már említettekben tűnik ki, ha­nem abban is, hogy reálisan fel­mérve a lehetőségeket, azonnal kapcsolódott a zöldségtermesztés fejlesztésének programjához. A megvalósítást 1972-ben kezdték meg és a tervidőszak végére feje­zik be. A bekerülési költség 32 • A vázakról már leszedték a fóliasátrat, a palánták a szántókra kerültek. A felvétel május 28-án készült, amikor a tsz-ben befejezték a paradicsom palántázását. (Kovács János felvételei) / millió forint, ebből 11 milliót tesz ki az állami támogatás, a -többi saját erő és öt év alatt vissza­térítendő hitel. Mit hoznak létre mindebből? Komplex fóliatelepet építenek — összesen 75 ezer négyzetmé­teren — automata öntöző- és fűtőberendezéssel, kialakítják a raktárteret, a szociális létesít­ményeket, másfél kilométer hosszú üzemi utat építenek. Tel­jesen gépesítik a paradicsom termesztését, az ágyás előkészí­téstől a paradicsomlé előállítá­sáig. A hatalmas fóliás területen azonban nemcsak a zöldségker­tészet palántaszükségletét terme­lik, hanem elő- és utó-hasznosí­tással primőrként — salátát, karalábét, retket, uborkát, pap­rikát és paradicsomot is. A prog­ram befejeztével a tavalyi hat- száz helyett 1000—1100 vagon zöldségfélét adnak a népgazda­ságnak. Az ágazgt termelési ér­téke — elő- és utóhasznosítás nélkül — 26 millió forint lesz. A tompái Kossuth Termelőszö­vetkezet így nemcsak a konzerv­ipar zöldségtermesztő bázisgaz­daságává, hanem bemutató és kísérleti gazdasággá válik. Az eddig három kormányki­tüntetéssel, két oklevéllel . ren­delkező gazdaságban pénteken kapták meg a Kiváló Szövetke­zet kitüntetést ismét. Erre a napra már elvégezték az összes időszerű szántóföldi munkát, tel­jes területen földbe kerültek a zöldségnövények magvai, palán­tái is. Nyugodtan ünnepelhettek hát a Kossuth Szövetkezet gaz­dái, időszakos dolgozói, akikről még azt is el kell mondani, hogy több mint háromszázan 30 éven aluliak. D. É. • A 75 ezer négyzetméter terü­letű fóliaváros gazdája Hal- mágyi Sándorné kertészmér­nök, akinek feladata a para­dicsomtövek fejlődésének ön­tözéses és szárazmőveléses kö­rülmények közötti megfigye­lése is. W' »AZ ÜNNEP JÓ ÍZÉT A VÉGZETT MUNKA ADJA MEG« Pedagógusnapi ünnepségek • Magyar Ilona emléktábláját Gyapai József ta- • Gelencsér György soltszentimrei igazgató^ átveszi nácselnök-helyettes avatta fel. az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést dr. , Gajdócsi Istvántól. A megye valamennyi iskolájában friss, üde virágcsokrokkal díszítették tegnap a katedrákat. így fejezték ki a diákok ta­nítóik, tanáraik áldozatos munkájáért köszönetüket. A járá­si székhelyeken, a nagyobb községekben politikai, társadalmi, kulturális, tömegszervezeti vezetők részvételével rendeztek ünnepséget a pedagógusnap alkalmából. Ezeket mindenütt a meghitt hangulat jellemezte. Kecskeméten, délelőtt 9 óra­kor, az Óvónőképző Intézetben Gyapai József, a városi tanács elnökhelyettese üdvözölte a dísz­termet zsúfolásig megtöltő ne­velőket és méltatta az esemény jelentőségét, majd Mészáros Sándor osztályvezető 24 törzs- gárdajelvényt adott át olyan pedagógusoknak, akik 30, 20, il­letve 15 esztendeje a megye­székhelyen tanítanak. Az Óvónő­képző Intézet irodalmi színpa­dának és a Pedagógus kórusnak (karnagy: Vörös János) a fellé­pése is hozzájárult a bensősé­ges légkör kialakulásához. Tegnap délelőtt avatták fel a hajdani Tanítóképző Intézet falán Magyar Ilonának, a megye első Kossuth-díjasának, a kiváló tanítónak a munkásságát meg­örökítő emléktáblát. A már­ványtábla leleplezésén megje­lent az öt esztendeje elhunyt nevelő több rokona és hajdani pályatársa. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium kórusa, Érsek Éva vezényletével a szép muzsika szavaival kö­szöntötte a megyei ünnepség résztvevőit, majd Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályának a vezetője méltatta a XXIII. pedagógusnapot és felkérte ü megyei tanács elnö­két beszédének elmondására. Dr. Gajdócsi István bevezetés­ként hangsúlyozta, hogy ezt a napot jó érzéssel soroljuk ünne­peink közé és ennek az ünnep­nek a jó ízét a végzett munka adja meg. Megállapította, hogy idén különös figyelem övezi ezt a napot, mert most emlékezünk az iskolák államosításának ne­gyedszázados évfordulójára. Tör­ténelmi jelentőségűnek bizo­nyult a Magyar Dolgozók Párt­ja IV. kongresszusán kidolgo­zott, elfogadott és a magyar nép túlnyomó többségének egyetér­tésével találkozó tervezet, mely a korszerű nevelés alapfeltéte­lének tekintette az egyházak ta­nítási kiváltságainak a megszün­tetését. A döntés helyességét az azóta eltelt időszak eredményei igazolták. A megyei tanács el­nöke ezt követően az MSZMP tavalyi oktatáspolitikai határo­zatának végrehajtása érdekében tett intézkedéseket ismertette. Beszámolt a művelődéspolitikai tevékenység gondiairól, a megye sajátos helyzetéből adódó nehéz­ségekről. Őrömmel közölte, hogy 1980-ra valamennyi tanyai diák osztott rendszerű oktatásban ré­szesül. Az eredmények, sikerek a pedagógusok jó munkáján, a társadalmi összefogáson kívül a párt által kijelölt nagyszerű cé­loknak is köszönhetők. Bodor Jenő — a megyei tanács elnökének beszédét követően — bejelentette, hogy az iskolák ál­lamosítása 25. évfordulója alkal­mából az államosításban és a szocialista oktatás-nevelés meg­valósításában végzett fáradha­tatlan munkásságukért sokan kapnak kitüntetést. Többen pén­teken a Parlamentben vették át kiváló munkájuk elismerését bi­zonyító érdemérmeket, oklevele­ket, a Kiváló Tanár és Kiváló Tanító kitüntetéseket. (Tegnapi lapszámunkban közöltük nevei­ket.) A művelődésügyi minisz­ter megbízásából dr. Gajdócsi István 24 pedagógusnak adta át az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést. Tizenhatan részesül­tek miniszteri dicséretben. A 'Ki­váló Dolgozó címet tizenöten ér­demelték ki. Terbe Dezső, a megyei KÍSZ- bizottság első titkára négy pe­dagógusnak az Ifjúságért ér­demérmet, tizenkét tanítónak, illetve tanárnak az Űttörővezető érdemérmet adta át. Több ne­velő vette át ez alkalommal a Szakszervezeti munkáért arany, illetve ezüst fokozatát. A Hosszú utcai óvoda aprósá­gai kedves műsorral köszöntöt­ték az egybegyűlteket, majd dr. Eszik Sándor a kitüntetettek ne­vében köszönte meg az elisme­rést. A XXIII. pedagógusnapi ünnepség elnökségében helyet foglalt Gera Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Madarász László, a megyei tar nács elnökhelyettese és Szűcs Sándor, a Pedagógus Szakszer­vezet megyei titkára i». A déli órákban a megyei ta­nács elnöke fogadáson látta vendégül az ünnepség résztve­vőit. H. N. MEGNYÍLT AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT Szombaton megkezdődött az ol­vasókultúra hagyományos ' — évenként ismétlődő — eseménye: az ünnepi könyvhét. Budapesten Ady Endre szobránál — a Liszt Ferenc téren — volt az országos megnyitó ünnepség, amelyen részt vett Aczél György, az MSZMP politikai bizottságának tagja, a közporíti bizottság titká­ra, dr. Orbán László a művelő­désügyi miniszter első helyettese, jelen volt a magyar írótársada­lom, s a könyvszakma népes kép­viselete is. Darvas József Kossuth-díjas író, a Magyar írók Szövetségének elnöke mondott megnyitó beszé­det. Rámutatott arra, hogy könyv­kiadásunk gazdagon, méltó módon készült erre a jubileumi könyv­hétre: a több mint száz új könyv összetételében is színesebb, vál­tozatosabb. színvonalasabb, mint a múlt években. A könyvhét alkalmából — immár hagyományosán — a Liszt Ferenc téri könyvklubban dr. Marczali László, a Művelő­désügyi Minisztérium Kiadói Fő- igazgatóságának vezetője átnyúj­totta az okleveleket a Szép ma­gyar könyv 1972. évi versenyé­ben jól szerepelt kiadók képvi­selőinek. Képünk az ünnepi megnyitón készült. , \ V *

Next

/
Thumbnails
Contents