Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-09 / 106. szám
« 1973. május 9. ® PETŐFI NÉPE ® 5 Mi kell a közönségnek? Népművelők örökös fejtörése, milyen kulturális programmal csalogassák-hívják a művelődési házakba az embereket? „Mézescukor” kell-e a kultúrafogyasztóknak, vagy a komoly művek nehezen élvezhető „ínyencfala taival” kell táplálni őket? A válasz látszólag egyszerű: inkább tápláljuk! Vagyis olyan művelődési programot kínáljunk, amitől az emberi szellem és lélek erői gyarapodnak. Könnyű ezt mondani. De ki dönti el, hogy egy adott közönségnek mi jó és hasznos? Hol az a küszöb, ahol a közművelődés kézen fogja emberét és a hely- lyel-közzel értékes szórakozástól elvezeti a szórakoztató valódi értékekig? Ki a műveltségideál? Kikiálthatja-e önmagát műveltségideálnak a népművelő, holott neki éppen az a feladata, hogy — akár a . képzett muzsikus — a népművelés mélyebb és magasabb „fekvéseiben” egyaránt tisztán játsszon ? Márpedig ha a műsorpolitikát egyszemélyién dolgozza ki, akaratlanul is önmaga válik a művelődés mércéjévé. ' Egy-'egy község vagy város műveltsége többszörösen rétegezett: ami az egyik ember számára magas kulturális követelmény, az a másik számára már alacsony. Az „egyfogásos” kínálat amazt elkedvetleníti (mivel meghaladja képességeit), emezt pedig visszafogja a szellemi továbblépésben. Az előbbit kirekeszti, az utóbbit 1 pedig megre- keszti. A művelődési házak programja tehát épp olyan sokarcú legyen, mint közönségük. S ennek megbeszélésére, kidolgozására — a népművelő helyismerete mellett — a legjobb fórum a helyi művelődési bizottság. Nem véletlenül szorgalmazzák ezek aktivitását a megyei művelődési központok. Mert elszomorító, ha ezek éppen csak léteznek, de nem szólnak bele alkotóan a köz- művelődésbe. Az érték „varázspálcája” A közművelődés értékrendje (hasznossága) nem azonos a művek, az ismeretek értékrendjével. Az előbbi maga az út, mely az embert elvezeti a magasabb műveltséghez; az utóbbi pedig e felfelé vivő útnak megannyi lépcsőfoka. Ha a népművelő nagy ugrással próbálja magaslatra vinni embereit, meglehet, magasságiszonyt kapnak. Képtelenek lesznek átélni, befogadni a kulturális érték szépségeit. A közművelődés értékét az határozza meg: mennyiben fogant meg az emberben a magvetés? Az előadás, a zene, a színdarab, a vers, a festmény élményét képes volt-e befogadni, s ez az átélés a jobbá, többé válás, önmaga változtatásának irányában hatott-e? A népművelő tevékenységében mindig azon kel! lemérnie műsorpolitikájának — ha úgy tetszik: művelődéspolitikájának — helyességét, hogy elsajátít- ható-e a közönség számára, s ez az elsajátítás valamivel gyarapí- totta-e emberét? Legszebb emberi szándék Már a művelődési konferencia hangoztatta a művelődés helyi jellegét, s a közművelődés eszményképéül a tettre képes embert állította. E gondolat magva a legszebb emberi szándék: a változtatás!... Az a marxi tétel, hogy a marxista filozófia nemcsak magyarázni akarja a világot, hanem megváltoztatni —, a kultúrára is érvényes. A köz- művelődés az ember változtatására — ismereteinek, képességeinek, jellemének, egész egyéniségének gazdagítására — törekszik, hogy olyan embereket neveljen-műveljen. akik — önmagukat változtatva — egyben az élet megváltoztatására képesek. Mi következik ebből? Az, hogy a népművelőnek fel kell ismernie: a kultúra nagy kincsestárából kinek, mire van szüksége ahhoz, hogy a maga alkotói (szakmai, emberi, társadalmi) tevékenységét jobban végezze? A kultúra terjesztésének hasznossága nem a közönségtoborzó feladatban van, hanem a személyi szükségletek szerinti kultúra kiválasztásában, valamint az elsajátítás, feldolgozás segítésében. A művelődés csak így lesz alkotó, a befogadás csak így lesz alkotó! Az ember így lesz több a művelődés által. Mi szórakoztat? Sok húrú hangszer a közművelődés: a szórakoztatástól a magas művészetekig hangolható. S mivel a szórakoztatás gyakran nem igényes — olykor igen olcsón szellemeskedő —, nehéz tetten érni: hol található a kultúra „öv alatti” területe? Pontosabban: honnan ismerhető fel az álkultúra? Az a „mű”, mely az alkotói elsajátítást nem teszi lehetővé — mivel nincs semmi mondanivalója az ember számára, s a közhelyeknél megreked — az íércmunka. Nem tartozik á kultúra nagy családjába. A tartalmasság és szórakozás nem mostohatestvérek. Ami valami érdekeset, hasznosat, nemeset közöl velünk — persze ki- nek-kinek az érthetőség nyelvén — az feltétlenül szórakoztató. Az élmény, a felfedezés újszerűsége, az ismeretgazdagítás öröme mindig szórakoztat. Ne idegenkedjenek tehát népművelőink a szórakozás közönségkívánságától. Csupán arra kell vigyázniok, hogy ez rejtse magában az elgondolkoztatás legalább parányi magvát. A műveltség bármely konkrét foka — akármily alacsony foka — sem akkora veszély, mintha valaki végleg megreked, megáll a művelődésben. Balogh Ödön VARIÁCIÓK — EGY TÉMÁRA János vitéz nyomában Itáliában Ügy látszik, János vitéznek szűk lett az Óperenciás tenger, a képzelet végtelen tündérbirodalma. Üj, ismeretlen utakra, kalandokra vágyik: egyre több helyen, egyre változatosabb formában támad új életre és szerez újabb dicsőséget megalkotójának, Petőfi Sándornak. Legutóbb Itáliában diadalmaskodott. Az Állami Bábszínház társulata Firenzében és Toscana más helységeiben szerepelt nagy sikerrel. Petőfi mesehősét a magyar gyerekek után az olasz apróságok is a szívükbe zárták: A hathetes vendégjáték alkalmával János vitéz túljutott a századik előadáson. Könyvek között — otthon Igazán otthon érzik magukat a ■fiatalok a bajai Ady Endre Könyvtár falai között. Igaz ugyan, hogy a helyiséghiánnyal küzködő intézményben még nem tudnak zavartalan körülmények közt olvasgatni és tanulni az ide járó könyvbarátok, ám ennek ellenére naponta átlagban százhú- szati felkeresik a kölcsönzőt, s legalább hatvanon a folyóiratolvasót. Az idei látogatók közt nagyon sok a fiatal; többen egyetemi, főiskolai felvételükre készülhetnek itt, a szívélyes könyvtárosok segítsége mellett. Képünkön a szabad polcos rendszerű könyvtárban válogatnak a fiatalok, s elmélyülten olvasgatnak a gazdag választékú könyvek között. (Tóth Sándor felvételei) Megmarad a Tretyakov A világ legnagyobb múzeumainak egyike épül Moszkvában. A Szovjetunió Állami Múzeuma lesz a neve, s kiállítótermeit alapterület tekintetében csak a Louvre és az Ermitázs haladja meg. A mérnökök, világítástechnikusok, művészettörténészek és építészek együttes erőfeszítéssel kidolgozták a képanyag megőrzésének optimális rendszerét. Külön megrendelésre kutatóintézetekben tervezték a speciális légkondicionáló berendezéseket, porelszívókat, az automatikus vészjelzőrendszert. A tervezők . a világos alaprajz és az egyszerűség követelményeit tartották szem előtt, amikoc a Tretyakov képtár utódját tervezték. De mi lesz a régi Tretyakov képtár épületével? Az orosz művészet tradicionális múzeumában marad a XX. század előtti festészet kincseinek zöme. Plasztov, a neves orosz festő így nyilatkozott: „A Tretyakov galéria a szivünk, a hely, ahol valamennyien nevelkedtünk, amely művészeket csinált belőlünk, tovább él és továbbra is bebocsátja a látogatók ezreit” .,. a moziban A Pannónia Filmstúdió első „nagyfilmjét” — amelynek munkálataiból a kecskeméti rajzfilm- stúdió munkatársai is kivették a részüket — május 1-én mutatták be Budapesten, a Puskin filmszínházban. A vidéki mozikba — néhány város, kivételével — majd csak szeptemberben jut el a film. De könnyen előfordulhat, hogy már a nyáron találkoznak vele azok, akik a Balaton partján töltik a szabadságukat. A Balaton menti nagyobb üdülőhelyek mozijainak műsorába ugyanis „beverekedte” magát a János vitéz. ...és könyvben És harmadszor álljon itt János vitéz alakja úgy, ahogyan legelőször elképzelte a rajzoló. Az első kiadás borítólapjáról készült másolat nem hiányzik egyetlen Petőfi-kiállítás anyagából sem, sőt helyet kapott abban a tanulmánykötetben is, amelyet a Corvina Kiadó jelentet meg Petőfiről, „Lázadó vagy forradalmár?” címmel. Hamarosan megjelenik a francia nyelvű kiadás, néhány hét múlva üzletekbe kerül a német, majd ezt követően az angol nyelvű válogatás is így hódít egyre több alakban János vitéz: bábszínpadon, rajzfilmen, kiállításon, magyar és idegen nyelvű kötetekben. Itthon és a világ minden részén. Most már igazán csak egy élelmes sci-fi-író hiányzik, aki papírra vetné — a tv pedig elkészítené! — János vitéz űrbéli kalandjait ... V. Zs. (12) A hosszúderekú műhely- épületbe besüt a nap. Bútorzata az udvaron, rissz-rossz szerszám- padok, szerszámok, zömük rozsdás, egy múltszázadbeli fúrógép, megannyi ócskavas. Kétágú létrák a falak mellett, középen a padló nylonnal letakarva, rajta papírzsákokban festék, mellette vödrök, ecsetek, meszelők, szőrük félig-meddik kihullva. Kapelláró, spaknival a kezében a mennyezetet kaparja, időnként leszól a létráról a másik háromnak, kiadja az utasítási, vagy egyszerűen csak magyarázatot fűz a ténykedéshez. Bika. Kicsi és Kés egyik cigarettáról a másikra gyújtanak. — Elég az örömökből, srácok. Segítsetek, egyedül nem győzöm — szól és Bikára néz. — Gyere, segíts! — Ne törd magad. Ráérünk — feleli Bika az invitálásra. Sok ám ez. Három nap legalább, ha reggeltől estig csináljuk, akkor is. Bika megfogja a spaknit. — Ne úgy fogd — tanítja Kapelláró —, az egész tenyereddel. Így. Nem fárad el annyira a kezed. — Na és, ha elfárad? Hosszú, egyenletes húzásai nyomán a nedves faltörmelék vastag szőnyeget terít a padlóra. Bika komótosan felkapaszkodik a létrára, önkéntelen mozdulattal megkapaszkodik a csúcsában, amikor a régi tákolmány meginog alatta. — Nagy a súly. Sokat zabálsz — szól fel Kicsi. * . — Kuss! Kapelláró Kicsinek is kiosztja a munkát, ne szövegeljen any- nyit. — Ott a malter. Kicsi. Elég a szájtátásból. Megkevered egy kis homokkal, vigyázz, oda legyen az eszed, amit csinálsz, szépen a réseket, finoman, mintha mindig ezt csináltad volna. Nem vagy te olyan süket, mint amilyennek kinézel. — Lejön a létráról, segít a habarcsot elkészíteni, meg is mutatja, hogyan fogjon hozzá. — Te meg mit bámulsz ott? Az üres vödrökbe vizet — nógatja Kést —, de előbb keverd meg a maltert, ott azt a darabot teljesen be kell vakolni, lehullott az egész. Egy idő után észreveszik, hogy ritmusban áll négyük munkája. Mindegyik tudja a dolgát, a mozdulataik is valamiképpen egymáshoz igazodnak, Kapelláró azon veszi észre magát, hogy fütyül, Kicsi dúdolva kíséri é.<^ hamisan persze, lépegetnek a létrákon, kimerevített nyakkal a mennyezetet figyelve, hol mutatkozik repedés, lyuk. Bika hamarabb elfárad, ez látnivaló, váratlan időközökben kacskaringós káromkodást ereszt meg, fájlalja a derekát, azt mondja, leszakad a karja, a combjában máris dühöng az izomláz, ki volt az, aki ezt a rohadt munkát rászabta, de azért a keze is jár közben, és Kapellárót ugratja azzal, ami éppen eszébe jut. — Hát szóval ez a tetű szakma a te szakmád. Jól nézel ki Ezt fogod csinálni életed végéig, amíg le nem fordulsz a létráról. Ki dumált rá, hogy ezt nevezed életnek? — Miért, a csövezés mennyivel jobb? — Ott úr vagyok. Nem fájdul meg a derekam. — Mindenkinek kell Valamihez érteni. Különben fölkopík az álla. — Tudod mit? Inkább kopjon -föl az állam. Inkább dögöljek meg, érted?! — És miből akarsz megélni? — Annyi jó buli van. — Jó buli. És utána a meseautó. Köszönöm szépen. — Az is jobb, mint a hülye- gyereket játszani — mondja, ha másért nem, ugratásból Biz- —> ki köszöni azt meg neked, ho« szívóskodsz, ide még egy kis v» kolatot, jaj, aztán fehér legyen a fehér fal, el ne csöppenjen, és ez így megy, hetvenkettőben, nyolcvankettőben, kilencvenket- tőben — hová beszélek, addigra rég elkaparnak. Alulról szagulod az ibolyát, közben nem is éltél. Nézted a falat, a falakat, amelyiken egyetlen változatosság a csík. A kék. meg a sárga, a lila, a hupikék, büszke lehetsz magadra, te kerested meg az igazgató villáját, kocsiját, meg a nőjét. Te mázoltad össze a hülye életed összes ecsetjeivel, amit szeret és amit utál. Mindent te csináltál, mégse te élvezed. Esküszöm, Kapelláró, te olyan hülye vagy, akit kár fölboncolni halála után. Mit találnak benned? Egy csomó bécsi fehéret, meg piktortéglát, mindenféle mintákat, amiket ráhengereztél a falra. , Kicsi odavágja a földhöz a spaknit: — Én ezt nem csiiiálom tovább! Menjetek a bús fenébe a szövegeitekkel. Nem elég. hogy itt gürcölünk, még ezt a sok süket dumát is hallgassam? Hál mi vagyok én? — Még ha meglenne a dohányunk, amit hazaviszünk, vagv kitapétázzuk vele a falat. Egy Kossuth, egy Ady lilában és a végtelenségig. De így? Én nem is értem, tényleg, miért szívóskodsz annyira, Kapelláró — mondja Kés, miután leteszi a tele vizesvödröt. — Mondd azt. >gy előbb akarsz szabadulni. Vagy felőlem akár azt is mond- natod, hogy neked ez a hobbyd. De ne játszd meg magad, könyörgöm, hát ki hiszi ezt el neked, hogy igazán kedved van ehhez a tetű munkához. Kapelláró válasz helyett újból eligazítja három beosztottját. Egy ideig csönd. Megint az a sajátságos harmónia a mozdulatokban, a kezek és izmok, az egész test külön-külön is együttesnek tetsző, okos összhatásában. Fütyülés, dúdolás. Kicsi táncoló lépésben megy oda a spaknival a habarcshoz, mire Kés a malteykeveröt fölkéri egy szolid tangóra: „Argentínában csókra vár a lány”.. . Igen, a pampákon, mindjárt balkéz felől ott ül egy hosszúhajú lány, meglátja Kicsit, hozzásimul forrón, közelebb, közelebb, s amikor már egészen közel van, visszaváltozik hosszú nyelű malterkeverővé, amit aláírásra bárki megkaphat a szerszámraktárban. Kapelláró mintha oda se figyelne, de látja azért minden mozdulatát, friss lépésekkel lejön a létra tetejéről, szólítja Bikát: „Gyere hamar, megtanítlak festéket keverni. Itt ez a vödör, látod? Most háromnegyedrész. vizet teszünk bele, így ni. Hol a festék. Kicsi? Ez az. Most beleöntjük szépen, uuugy, most föltűröd az inged ujját, egészen a válladig, hadd látsszon a tetovált csaj combja a muszklidon. nyúlj bele bátran, csak úgy. ahogy mutattam, mintha a kútágast fejnéd odahaza a nyárfalombos kis fa 4 ludban, - na látod, így. csak ütemesen, hogy. tűzbejött.” — Cigarettaszünet! Bika ott áll, merő egy kuli- mász völlig, rr\ind a két keze, karja. Káromkodik rettenetesen, kinevetik, őt senki se nevette ki soha büntetlenül, de ez most nem olyan szituáció, hogy ütni lehetne, még jobban nevelnének, elugranának, legalább egyet közülük bele kellene fojtani a vödörbe, vagy inkább ráönteni a festéket, marná ki a szemét, ordítana. mint akit nyúznak. Fölkapja a vödröt. — Oda is viszed? Kösz. Akkor már vidd is oda a létrához. Jó, leteheted. Klassz. Most majd figyeld, mit tud a legöregebb pemzli — mondja Kapelláró, mintha tudomást sem vett volna arról, mit forralt az imént Bika. Elszívja a cigarettát, majd nyugodtan fölballag a létrán, egészen a tetejére, ott a jobb lábát átveti és megáll a létra másik ágán, belemartja a rövidnyelű meszelőt a festékbe, kiemeli onnét. egy cseppet lerázza, s nagy, hosszú karlengetéssel elkezdi festeni a mennyezetet. — Látod, Bika? — fordul egész hajlékony testével, míg közben dolgozik, dühös tekintetű társa felé — így meszeld az eget is. ha egyszer eléred. Csak egyet el ne felejts: azt kékre szoktuk. Átveszed, vagy rágyújtasz előbb? Ott a staub. Munkásnak álcázott Kent. Vigyázz, ne szívd mellre, mert akkor csi- csogni kezd a tüdőd . (Folytatjuk)
