Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-03 / 101. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1973. május 3.

»DE ÁMULNI LEHET . . .«

Másoknak örömet szerezni

• Vajon, milyen lesz Kerekdomb, mire felnőnek a tsz-óvoda apróságai? (Fotó: Tóth Sándor.)

Meg kell tanulnunk lassan, hogy az a falu, amelyik fehér falú kis házakból, sárba süly- lyedt utcákból, disznótorok kolbászkerítéseiből, lovak befogásának szertartásából, asz- tagrakók verejtékéből, görcsös kapanyelekből, kézi kasfák magányos villanásaiból, földhöz ragasztó takarékosságból, rongyos életű öregszülék meggörbült hátából rakódott össze képzeletünkben:

nincs többé!

Ezt hajtogatom magamban, egyre lelkesebben és egyre nagyobb meggyőződéssel, Kerekdombon. Még - nevetek is nagy nekibuzdulásomon, igyekszem józan kis takaréklángra állítani érzelmeimet, mondván: könnyű annak lelkendezni, aki városból jött és átfutó vendégként bámulja meg a csempézett bocióvoda, a fóliasátrak kupolája alatt üdezölden fodrozódó salátatenger a falusi élet új divatú, nagyüzemi szépségeit. De hogyan latja, érzi az, aki .itt él, igaz, már szinte városias kényelemben, de mégis egy leszűkített, kis körben, esténként nem bámulhat áruktól roskadó kirakatokat, nem ülhet be egy moziba, színházba, s Tiszakécskére, Kecskemétre kell „átugrania” tíz deka parizerért, felvágottért? Az idősebbek már megszokták ezt, sőt sokan közülük nem is nézik jó szemmel, hogy a fiatalok mozgást, változást, társaságot pezsgőbb életet kívánnak maguknak. Nem érik be a régivel sem a termelőmunkában, sem az életmódjukban. De hogyan tudnak „kitörni”, tudnak-e egyáltalán másként, új módon élni éppen Kerekdombon, amely még csak nem is falu: — tanyaközpont, hivatalos nevén : külterületi lakotthely ...

— őszinte legyek? Nem tudnék másutt, nagyobb helyen élni Itt nálunk nem olyan irigyek és önzők az emberek, mint — nagyvárosban, közelebb is kerülnek egymáshoz, szóval nyu- godtabb, talán emberségesebb is a légkör.

Hinkel Péter gépesítési agro- nómusból őszintén buggyan ki a vallomás. Érzem, nagyon szeret itt! s az is rendre tisztázódik: miért? Apátlanul nőtt fel, Mezőtúrról vetette ide a sorsa, 10 esztendeje. Itt kapott munkát, bizalmat, felelősséggel teli vezető beosztást, két szoba összkomfortos modern lakást is, — vagyis otthont, — az egykori dinnyeföldre épített emeletes tsz-társasházak egyikében. Két szép gyereke van, kocsija, tekintélye. És tegyük hozzá: legvonzóbb tulajdonsága éppen a soha, egyetlen percre sem „szabadságolt” felelősség. Másokért. Talán, mert gyerekkorában annyira hiányzott a megbízható, apai támasz, ezt pótolja most. A törődés élteti: akkor is, ha egy bonyolult szakmai feladatot kell jól megoldania, akkor is, ha „szívességből” segít valakin.

Sándor Zsolt főállattenyésztő, a kerekdombi Oj Élet Mg. Tsz KlSZ-tilikára. Az ő érdeme is, hogy sikerült kialakítani a fiatalokból egy összetartó, erős kis közösséget. Esténként átszaladnak egymáshoz, beszélgetnek, zenét hallgatnak, eldöntik hová kirándulnak, mit néznek meg legközelebb. Sándorék is az új tsz- házban laknak.

— Amit nálunk lát — (szépen berendezett, kétszobás lakás, motor, autó) — ezt mind a saját erőnkből vettük, — mondja

nem kis büszkeséggel. — A szüléink eleinte nehezen is akarták megérteni: miattunk ne spóroljanak. ök már így szokták meg. Takarékosan, beosztóan éltek világéletükben, s most, hogy meg volna mindenük, tovább sanyargatnák magukat a gyerekekért. Az anyósom azt kérdezte: mit csináljon a pénzzel?

Mondtam: költse el magára, vásároljon szép ruhát, utazzon, lásson. Egészen addig nem értette meg, hogy mi jó van ezekben, amíg kocsival fel nem vittük Pestre és nem hallgatott végig egy Kodály-hangversenyt. Hazafelé bevallotta: sose gondolta volna, hogy ez ilyen szép lehet...

Beszéltem másokkal is. Sok mindenben különböznek egymástól, de egyben hasonlítanak: élnek-halnak a saját szakterületükért. Virágzik is a gazdaság a kezük alatt, s amilyen mérészen» látványosan gazdálkodnak a homokon, akkora fantáziával, igyekezettel szépítik, gazdagítják az életüket. Nem vitás köny- nyebb helyzetben vannak, mint a városi fiatalok. Mindegyik lakástulajdonos 15 ezer forintot kapott a tsz-tői, örökbe, és 300 négyszögöl telket hozzá. A háztáji is a „fizetségükbe” tartozik, de a fiatalság inkább megváltja — holdanként 4400 forintért. Ebédet az üzemi konyhán esz- nak, szórakozni oda mennek, ahová éppen kedvük tartja: Budapestre, a Kékestetőre, vagy a Balaton mellé, de a külföldi víkend sem ritkaság. Nem sajnálják rá a pénzt. Szépen, értelmesen akarnak élni abból, amit keresnek.

Vincze Lajos a tsz elnöke, nem hiába volt pedagógus, tud bánni az emberekkel. Jól tudta, hogy a lakással csak oda lehet csalogatni, a felelősségteljes' munkakörrel meg is lehet tartani a fiatalokat. Azt mondta, amikor a fiatalokról faggattam: „Az is vélemény, hogy ennyien vannak. És a kép, amit lát, ami úgy fellelkesíti, az ő művük is.” Igaz, még beletartoznak ebbe a

képbe a távolról, összehúzott szemmel figyelő tanyák is, meg a dinnyeföldön sorakozó emeletes épületek. A szélben táncoló nyughatatlan homok és a fóliasátrak, a saláta-, retek-, paprika-, paradicsomhangárok szabályos félkörei, a patyolattisztaságú, „palotatehenészet” csempézett borjúövodái. A múlt szokásait görcsösen őrző öregek és a merészen tervező, nagyüzemi módon gazdálkodó, mai ritmusban élő, lélegző fiatalok. Akik már most lelkendezve festege- tik elém a „nagyszerű” kerekdombi jövőt: öt év múlva valamennyi tanyát lebontanak, megépül talán a szálló is, a „kerekdombi Hilton” s mert egy kis egészséges patriotizmus is beléjük oltódott a nagy „újjáépítésben” úgy számolják: „Ha így fejlődünk az életmóddal tíz év alatt túlszárnyaljuk Tiszakécs- ^ét!”

Mestérházi Lajos írta az Űj írásban: „A magyar nép életében I. István király óta nem volt olyan jelentőségű változás, mint amit ez a mi nemzedékünk hajt végre.” Ezekhez a, szavakhoz nem is az egyetlen, még csak nem is a legnagyobb bizonyíték a kerekdombi megújulás. Persze, az is igaz, hogy a vendég többnyire a lendület felfelé ívelését látja, a görbületeit, alig. Mert az is van. Mindenütt van, éppen itt ne lenne?

Erről is beszélgettünk, s meg kell mondanom, éppen a nyíltságuk, őszinteségük volt az, ami megint csak fellelkesített. Menynyi nagyszerű kísérlet, megvalósított álom, mennyi nagyszerű anyagból gyúrt fiatal egyetlen parányi, „külterületi lakotthelyen”. Milyen gazdagok is vagyunk és sokszor, hogy szégyelljük mégis bevallani! Félünk megfogadni Ady tanácsát: „... az élet nem nagy vigalom. Sehol. De ámulni lehet”.

És nem csak Rómában, vagy Velencében, hanem néha szűkebb hazánkban is ...

Vadas Zsuzsa

• Hinkel Péter büszkén mutatja feleségének a műszaki tervrajzokat.

vm Kxa Kxa kxb mm ixa mxx bor mxx mm mset mos kxb bdoi w<s m

KENYER ES ELET

A mosogatólány

A riportalany ezúttal névtelen. E sorokhoz kép sem készülhetett. A mosogatólány szégyelli foglalkozását, nem akarja, hogy megismerjék az utcán: „ö a mosogatólány, akiről az újság írt.” Mutogatnának rá az emberek, s ezt nem akarja: ez a valóság. Névtelenül is nehéz volt szóra bírni.

Megértettem. Mindezt leírtam azért, mert érzékelteti azt a társadalmi előítéletet, amely arra kényszerít egy tizenhét éves lányt, hogy róla senki se tudja meg közvetlen környezetén kívül, hogy milyen munkával keresi kenyerét.

— Ha elmegy táncolni egy fiúval, s az megkérdezi, hogy mi a foglalkozása, mit mond?

— Azt, hogy a vendéglátó- iparban dolgozom.

— Ez tág fogalom.

— Nem mondom meg, hogy mosogatólány vagyok, értse már meg.

— Miért?

— Mert lenéznek, megkülönböztetnek és erre semmi szükségem nincs. Nem tudja milyenek az emberek?

— Nem mindenki ilyen, ezt nem mondhatja — érvelek.

— Van aki nagyon udvariasan eltitkolja véleményét, még is érezteti velem, hogy alantasabb munkát végzek, mint más ... megkülönböztetnek...

Elmondta, hogy korábban orvosi Rendelőben dolgozott és azért jött el mosogatólánynak, hogy a vendéglátó szakmával szorosabb kapcsolatba kerülhessen. Megígérték neki a vállalatnál, hogy egy év után átminősítik eladónak, ha jól dolgozik, és eredményesen elvégzi a kötelező szakmai tanfolyamot. Különben nem vállalta volna el a mosogatást semmi pénzért sem. Az a véleménye, hogy ez olyan munka, amely nem fizikai értelemben nehéz, hanem emberi értelemben, mert megbecsülése a nullával egyenlő..

Bernáth Lászlóné, a kecskeméti Mackó bisztró üzletvezetője, közvetlenül ismeri a mosogatással és takarítással kapcsolatos munkaerőgondokat:

— Hogy miért szégyellik az emberek ezt a foglalkozást? Elsősorban azért, mert az ilyen munka elvégzéséhez semmiféle, társadalmi szempontból értékes plusz nem kell. Elég hozzá egy elemi is, vagy még az se. Ez távol tarja a munkavállalókat, s még a magasabb kereseti lehetőség sem ösztönző. Nálunk a mosogató fizetése 1200 alap, és forgalom nagyságától függően a jutalék. Az eladó alapfizetése 1000—1100 forint, mindenképpen kevesebb, mint az övék. A fiatalok azért nem ' vállalnak ilyen

munkát, mert többet akarnak — hozzáteszem, nagyon helyesen — és átmeneti megoldásként is csak nagyon ritka esetben kényszerülnek rá. Pedig kell a mosogató! Hol vagyunk ma még attól, hogy mindenütt gép helyettesítse az embei't?

Itt álljunk meg egy pillanatra. \A mosogatást tehát embernek kell elvégezni, más megoldás ma még nagyon kevés helyen akad. A komplex gépsorok drágák, kis étteremben nem kifizetődők, stb. Sok helyen gond ez, s hallottam már azt is, hogy a mosogató személyzet hiánya a higiénia rovására ment. Kétes tisztaságú tányérból pedig nem szeretünk enni. Mindezekből a leglényegesebb, hogy a nagybetűvel írt MUNKA megbecsülése — hisz mi, is másért, más is miértünk dolgozik a társadalom nagy műhelyében — az életünk megbecsülése. A torzító köznapi előítéletek értünk dolgozó emberek életét keserítik meg, mint a mosogatólányét, aki keserű véleményét névtelenül Inondta el.

Csató Károly

(Következik: Az úttisztító.)

— „Persze, hogy elfáradok néha. Olyankor elkezdek takarítani; jó érzés, ha szebb, tisztább lesz egy-egy sarok a szobában. Szívesen leülök a zongorához is, meg kimegyek a kertbe, gyomlálni, tenni-venni. Alapjában vidám természetű vagyok, gyorsan elvonul a rosszkedv. mint ahogy a szél elfújja a felhőt. Be kell osztani az időt; bizony, elszalad, ha akarjuk, ha nem. És mindig sok az elvégeznivaló. Hatéves kis-' lányom, Anikó mondja néha: Anyu, ilyen sokáig vizsgáztak a nénik?”

*

Róka Istvánná harmincéves. Érettségi után került a bácsalmási ruhaüzembe; Akkor száznyolcvanán dolgoztak ott. ma csaknem hétszázan. Kezdetben KISZ-tit- kár volt, azután sorra jött a többi megbízatás is a szakszervezetben, a községi pártalapszervezet vezetőségében, a járási oktatási bizottságban. 1964 óta párttag. Az üzem személyzeti és oktatási vezetője. Tanfolyamokat szervez, előadó a marxizmus—leninizmus középiskolában. Azt tartja, változnak az emberek, ha rendszeresen foglalkoznak velük. Arra a legbüszkébb, hogy sikerrel szervezett egy üzemi szakmunkásképző iskolát. Harmincegy nő szerezhetett így szakmunkás-bizonyítványt. Olyanok, .akik a mezőgazdaságból és a háztartásból jöttek. Most ők is/ örülnek, és hálásak Rókáménak — Ildikónak — amiért idejét-erejét nem kímélve törődött velük. Legutóbb megkapta „a Könnyűipar kiváló dolgozója” kitüntetést, és a Lenin-emlékpla- kettet. Ez utóbbit mint kiváló propagandista

♦

„— Nagyon örültem mindkét kitüntetésnek. Bizonyára más is boldog, ha elismerik a munkáját. Szeretet vesz körül. Gondolkoztam: mi kell ahhoz, hogy szeressék az embert? Talán, hogy érezzék : érdekel a sorsuk, mindennapjaik? Ha segítünk apróbb-na- .gyobb ügyeikben? Hisz annyi a baj, gond az életükben, kell, hogy állandóan meghallgassák őket. törődjenek velük. Lehet, hogy kicsit önzés is ez. mert tulajdonképpen nekem jó. Nagyon tudok örülni, ha másoknak örömet szerzek.”

*

Róka Istvánná tovább akart tanulni érettségi után. Ám két dolog is közbejött. Odahelyezték a férjét, aki néhány hetet szándékozott Bácsalmáson maradni. Tgenám: az élet útjai kifürkész- hetetlenek — így szól a mondás. Egymásra leltek, s ottragadt Bácsalmáson Róka István. Azóta is a gépjavító üzemben dolgozik.

A másik: elkapta az élet szele- forgataga, egyre több örömet lelt a munkájában. Nem nézte, hogy sokan körülötte anyagilag jobban

boldogulnak, neki meg elfogadható lakása sincs. (Mert ma sincsen; pedig hányszor, de hányszor ígérték. Egyszobás, mellék- épületből átalakított szükséglakás az otthona. Sietek leírni: nem ő panaszkodott.) Nevetve mondta, s egyáltalán nem kesergőn, hogyan is lehetne jó lakása neki, amikor a fizetésükből nem tudnak előteremteni nyolcvan-százezer forintot családi házra? Szövetkezetit meg ott nem építenek. (Bár az ahhoz szükséges húsz- harmincezer forint megszerzése is nagy gondot okozna.)

A hároméves esti egyetemet elvégezte és néhány év szünet után az idén jelentkezett a közgazda- sági egyetemre.

*

„— Sokat kell utaznom. Kecskemétre, Bajára, és Katymárra, Madarasra, ahol előadásokat tartok a marxizmus—leninizmus középiskolában.. Sok az esti elfoglaltság itthon is. Községi, járási értekezletekre. megbeszélésekre járni: fárasztó. Fel kell készülni az előadásokra. S mi tagadás: egy nőnek még nehezebb. Jobban fel kell készülnie, hogy elismerjék; ráadásul ha az a nő még fiatal is.

Ne értse félre: nem panaszkodom. Ezek tények. Csak magyarázni akarom, eddig miért halasztottam az egyetemi tanulást. De nem tudok — és nem is akarok — lemondani!

*

A beszélgetésünkkor kértem: mondja el három kívánságát. Ezé- , két mondta: „ — Legyen egy kétszobás lakásunk; végezhessem el az egyetemet, és Tehessek többet a kislányommal. Anikóval.

— Ez utóbbi elsősorban magán áll — mondtam neki.

„— Ne higgye! Az életen is áll, melyben élünk, s mely áldozatokat követel tőlünk.”

S tréfásan hozzátette még:

„— Egyébként is: ez a harmadik kívánságom önmagamhoz szól!” V. M.

Film a leninói ütközetről

Az idén lesz 30 éve, hogy megalakult a lengyel néphadsereg, amely harci útvonalát 1943 októberében, a leninói csatában kezdte meg. Ezt a történelmi eseményt fogja bemutatni a „Czolówka” Katonai Filmgyárban készülő középhosszúságú dokumentumfilm, amelyet Leonard Ordo rendez.

A leninói ütközetről szóló film forgatása — mondja Ordo rendező — elképzelhetetlen lenne a szovjet filmesek segítsége nélkül. Nézőinknek szeretnénk új anyagokat, szalagokat és felvételeket bemutatni, amelyeket lengyel közönségnek eddig még nem mutattak be. Tavaly nyáron Ryszaíd Zgórecki forgatókönyv-íróval együtt a Szovjetunióban jártam, ahol rendelkezésünkre bocsátották a moszkvai és a minszki filmarchivum anyagát.

Utunkről igen sok felvételt hoztunk haza, s a * további egyedülálló érdekességű anyagok postán érkeznek majd a „Czolówka” Filmgyár címére, ősszel Andrzej Galínski operatőrrel együtt filmeztük a Lenino alatti csatateret, amelyen még ma is fellelhetők a háború nyomai. A Szovjetunióban rendkívül szívélyes fogadtatásra találtunk, munkánkban hathatós segítséget nyújtott a Szovjet Hadsereg Múzeuma, a Háború Veteránjainak Szövetsége és ennek elnöke, Pavel Batov tábornok, a Szovjetunió Hőse.

Ordo rendezőnek a „Moszfilm” már megküldte az eredeti hadijelentések hangfelvételeit tartalmazó szalagot. Rajta van a „Tadeusz Kosciuszko” Első Hadosztály megalakításáról szóló közlemény, amelyet Levitán, a híres bemondó olvasott fel. A film készítői nemrégen színes filmszalagon megörökítették az ütközet egykori résztvevőinek beszámolóit.

A „Czolówka” filmgyárnak az elmúlt évben közzétett felhívása spontán visszhangra talált a csata volt résztvevőinek és családjaiknak körében. A filmgyár címére számos egyedülálló fénykép, Leninóból címzett katonalevél, a csata tüzében ceruzával papírdarabkára firkantott eredeti parancsok érkeztek.

A film anyagát képező sokféle felvétel között ikonográfiái anyagok is találhatók, így például térképek, és grafikonok, amelyek nem csupán a Lenino alatt harcoló felek helyzetét tüntetik fel, hanem a keleti front általános helyzetét is ábrázolják a nagy háborúnak ebben a szakaszában.

A Ryszard Zgórecki forgatókönyve alapján készülő film az alkotók szándéka szerint azonban nemcsak a hadviselő felek operatőrjei által megörökített ütközet csatakép-panorámája lesz, hanem mélyebbre ható társadalmi—politikai szintézisre is kísérletet tesz. (Zhitut)

A képen a leninői ütközet. A lengyel katonák rohamra indulnak.

I