Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-27 / 122. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODA LOM • MŰVÉSZET KÖNYVESPOLC Móricz: Elbeszélések I.—II. A Szépirodalmi Könyvkiadó új, 18 kötetesre tervezett életmű sorozatának első két kötete a század első negyedében írt Mó- ricz-novellákat tartalmazza. Az első kötet írásai 1900 és 1914 között keletkeztek. A korai elbe­szélések egyaránt kötődnek Jó­kai romanticizmusához és Mik­száth anekdotázó kedélyességé­hez, de nélkülözik az első fantá­ziagazdagságát, a második mély­ségét, humorát. Az irodalomtörténet a ma már érzelgösnek tűnő Hét krajcár-t (1908) tartja vízválasztónak, s ta­lán túlságosan egyszerűsítve, et­től számítja Móricz önálló hang­jának kialakulását. Novellái egy­re inkább a rideg, magyar való­ságot tárják fel, a parasztság és a hozzájuk hasonlóan gazdasági és érzelmi függésben levő „kis- urak" éleiét ábrázolja egyre egyénibb stílusban, la magyar pró­zában addig szokatlan őszinte­séggel. A szegényekkel, elnyo­mottakkal való tilthatatlan azono­sulás teszi olyan drámaian fe­szültté a Judith és Eszter, a Tragédia és a hozzájuk hason­lóan „nagy témákat" boncolgató elbeszéléseket. A novellák egyik­másik csoportja — közöttük olyan remekelés, mint a Mese a zöld fii vön — a magyar múl­tat idéző, s a legutolsó már a világháború emberi drámáit dol­gozza fel! Szerelmi történetei is hiteles társadalmi motivációjúnk — például Kis szép, ki jó —, s érzelgősség nélkül érzelmesek, például a Szerelem. A második kötet az 1915—1925 között íródott elbeszéléseket gyűjti egybe. A háborús temati­kájú írások közül még jó né­hány katonaanekdótát dolgoz fel, sokszor riporteri eszközökkel. Azonban egyre jobban felhagy a felszínes megfigyelésekkel, egyre őszintébben, megrázóbban mutat­ja be a háború iszonyát (Szegény emberek) és a háborúba hajszol­tak lövészárkokat betemető em­berségét (Kis Samu Jóska). Egy­re nagyobb erővel ábrázolja a magyar falu nyomorát, az erköl­csi-szellemi elmaradottságot (A birkaitató válú). Gyönyörű el­beszélések egész sorában hirdeti a szerelem mindenhatóságát (Égi madár). Az elvesztett háború és a bukott forradalmak után Mó­ricz csak nehezen 'ocsúdott. Té­máit a falusi szegények és a kisvárosi polgárok életéből meríti. A köteteket az író novellás- kötetei borítóinak fakszimiléje díszíti. • Bodri Ferenc rajza. A NÉPI EGYÜTTES ELSŐ KARNAGYA — TALÁLKOZÁSOK KODÁLY ZOLTÁNNAL — A CIGÁNYOK BEMUTATÓJÁRÓL Látogatóban Csenki Imrénél Tavaly ünnepelte 60. születés­napját. Gazdag, sokrétű zenei münkássága országszerte ismere­tes. Másfél évtizedig volt az Ál­lami Népi Együttes énekkarának karnagya, művészeti vezetője. Azt megelőzően, a „boldog ama­tőr korszakban” — ahogyan maga nevezi — Mezőtúron és Debre­cenben működött középiskolai énektanárként és karvezetőként. Különösen a felszabadulás utáni időben végzett úttörő munkát a Hajdúság fővárosában, amikor megszervezte a Kollégiumi kó­rust. Ez az ifjúsági vegyeskar Kodály legnagyobb kompozíció­jával szerzett magának elismerést, hallgatóságának pedig — a ko­rabeli újságcikkek, kritikák ta­núsága szerint — sok-sok örömet, élményt. Ezek az eredmények hívták föl Csenki Imre személyére és mun­kájára a felelős vezetők figyel­mét, mely a Népi Együttes kó­rusvezetői megbízatásához juttat­ta. — Nálunk ez a fogalom: népi együttes akkoriban. 1950. táján még nem volt ismeretes. Nem tudtuk, hogy három részből áll. ének-, zene- és tánckarból. A szokatlan feladat miatt is, meg hogy Debrecenhez kötött sok minden, húzódoztam egy kicsit az üj munkakörtől. Végűi aztán megszerettem, mert kitűnő hang­anyagú kórust sikerült összever­buválni. A nagy vizsgára, a bemutatko­zásra 1951. április 4-én az Opera­házban került sor. Nagy megle­petést keltett a szereplésünk! Azért is, mert volt egy Irányzat, hogy — a Pjatnvickiij együttes mintájára — vezénylés nélkül énekeljen a kórus. Én megtaní­tottam a Mátrai képeket és Bárdos Magos a rutafa című da­rabját, bár az volt a vélemé­nyem. hogy az ilyen polifonikus műveket nem lehet így jól éne­kelni, szükség van a karnagyra. Nos, a kórus kiválóan működött vezénylés nélkül is! Révai József, a művelődési miniszter megle­petten mondta: — Nem így gon­doltam, ez félelmetes volt! Ezen a hangversenyen mutat­tuk be a Kállai kettőst is! — Szerettünk volna — folytatja beszámolóját Csenki Imre — Ko­dálytól előadni valamit, amely­ben a teljes együttes közremű­ködik. Mivel nem volt ilyen mű elmentem Kodály tanár úrhoz. Kérésemre azt válaszolta, hogy: — Hát, ha majd eszembe jut valami, akkor írok! (Ezt egyéb­ként ő sokszor mondta, ha konk­• Kodály Zoltán és Csenki Imre. rét kéréssel mentek hozzá.) — Egyet tudnék, tette hozzá némi gondolkodás után. a Kállai ket­tőst... Ezt én már egyszer meg­csináltam. Meg is jelent a Pesti Hírlap vasárnapi mellékletében. Nem ismeri? Rövidesen elkészült a kompo­zíció. Amikor elviilem megmu­tatni a minisztériumba, mindenki lelkesedett, hogy egy újabb Ko­dály-mű kerül nyilvánosságra. Azért is örültek, mert akkor már évek óta nem volt Kodály- bemutató. meg mindentől függet­lenül is nagy esemény volt egy újabb Kodálv-alkotás. — Kedves emlékem, hogy ké­sőbb egy alkalommal Luganóban vezénj’eltem a Kállai kettőst. Az ottani rádió együttesében nem volt cimbalmos, ezért Zürichből hívtak meg egy évek óta külföl­dön élő cigány muzsikust. Amikor megnézte a szólamát, akkor meg­kérdezte. hogy játszhat-e inkább mást. azt amit ö gondol. Nem en­gedtem persze, hiszen Kodály mégiscsak tudta, hogy mit akart írni, legföljebb szokatlan volt a cigányzenekari közhelyeket is­merő. játszó embernek. Ami­kor elmeséltem az esetet a Ta­nár úrnak jót derült rajta ... — A Népi Együtteshez egyéb­ként sok új magyar folklór ih­letésű mű bemutatása fűződik, de mi mutattuk be Szervánszky Petőfi-kórusait is és Kodály Zol­tán Békesség óhajtás című mű­vét. — Csenki Imrét nemcsak kó- rusvezétőként ismerik országszer­te és külföldön is. hanem 1öbb kompozíciója elhangzott hangver­senyeken. rádióban, sőt a A ba­jusz című — Arany költeménye nyomán készüli — operáját is előadták 1959-ben Debrecenben. Most miiven munkával foglalko­zik? — Egy kicsit messzebbről kell kezdenem: én zongoristának in­dultam, aztán az iskolai zene­karban játszottam különböző hangszereken: később kórusban énekeltem, majd karmesterked­tem. A komponáláshoz a népdal- gyűjtés (főleg cigánydalokat gyűjtöttem), a Népi Együttes műsorszükséglete, s nem utolsó­sorban a belső kényszer vezetett el. Ami muzsikát írok az szük­ségszerűen „konzervatív", hisz főként népzenei anv'aggal dolgo­zom. azon alapulnak műveim. Most befejezett operám is ebbe a kategóriába tartozik. Puskin „Cigányok" című elbeszélő köl­teménye alapján írta a szöveg­könyvet Szabó Miklós, az ismert operaénekes és zenei műfordító. Nagy örömömre a közeli jövő­ben, július 4-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon közönség elé kerül a darab. Amilyen nagy öröm volt szá­momra” annak idején karnagyi munkám elismerése Kodály Zol­tán szájából és írásban is, egy ajánlásban, olyan nagy öröm most, hogy operám elkészült és színpadra kerül. . Ittzés Mihály » 4» O i’l- - . . . *4* A* A . Y A*A V 4*4 *4* 4't *4* 4*4 *4* 4*4 *4’ 4*4 '4* 4*4 4*4 *4*. 4*4 r4*i 4*4 Kiss Dénes: Anyanyelvűnk Szavak törzsét kifordítom ezredévek mélységéből szakadnak fényre gyökerek Anyanyelvűnk gyümölcs az ágon ragyog gazdag lombkoronákon szókincsünk mint az ékszerek De törvény hegy a gyümölcsmagban múlt és jelen is halhatatlan csirában hordjon életet Egy pontba sűrítve az agat a törzset s a lombkoronákat eget földet és gyéreket Ténagy Sándor: Ragyogás Szerelmet ad a szó, ahogy kimondlak, tudod-e, bizsergést reggelizem és lángolást kortyolok rá részegen szállók akkora fényben, akkora nyárban akárha szemed vizében, anyám sóhajában, érdes és édes nyelv: ízlellek, só és vía kitárt ege-íöldje, falánk hullámzás: átölellek s magamba zárlak, ragyogás lázas porszeme, szállók, tudod-e akkora magányban, akárha sejtmag száll időtlen plazma-árban, nem láthatsz te sem, hunyt szemhéjam beborít, csak hiszed, hogy megtalálsz, s én is, hogy élek, keringlek csak, gyökerem, csöppként az aszályban keringetlek. parányi Földem, újra-még sugárban, megszületnék rr)ár, gondoltam, megszületnék, a fény pirkadó bőrét áttörve, kihasítva, esakhát mihez kezdjek a csontjaimmal, gyönyörű, nehéz csontjaimmal . . . 4*4< »4*1 4*4’ »4*. .»4*, ,*»' »4*. 4*4' *4*. 4*4' *4*. 4*4’ »4* 4**’ *4*. •V V Könyvheti kézfogások Döntenem kell, ma már halaszthatatlanul döntenem kell, mert sür­get az idő. Nyomja a lelkem két megválaszolatlan levél, amelyek szinte betű szerint is egyeznek, pedig az egyik ott íródott, „ahonnan mesze kell utazni, míg az ember hegyet láthat’’, a másikat pedig on­nan röpítette a posta, ahol az Alpok lába elé borul a vidék. Egyik táj sem a szülőföldemde mégis, mind a két levél, mintha haza hívna. Tisztelettel meghívjuk — írják—, a könyvhét alkalmából rendezett író—olvasó találkozóra, a községünk kultúrhazába. Tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki a napokban ilyen örömteli gonddal viaskodik. Szokás lett, országos szokás, szinte gyönyörű új népszokás, hogy az írók időnként-alkalmankénl személyesen is talál­koznak az olvasókkal. Mi haszna ezeknek a találkozásoknak? Van valami gyakorlati haszna, vagy pedig csak azért történik, hogy emelje a könyvünnep pompáját? Nem én kérdezem ezt, hanem egyszer egy döbbenetesen éleseszü csátaljai, szövetkezei kocsis kérdezte, persze, csak amolyan szónokian, szinte önmagától. És a kérdés egyik oldalára ő maga meg­felelt: azt én jól tudom — mondta —, hogy nekünk egy-egy ilyen találkozóból mi a hasznunk. Én jómagam például úgy tekintek a versre, a novellára, a regényre, mint valami csodára. A csodákat pe­dig nem szeretem. Én. kérem, érteni akarok mindent, amivel szem­betalálom magam. Mondol: talán egy példát. Van egy városban lakó kisunokám, akinek el kellett magyaráznom, hogy miként születik a kenyér. Hogy a búzát elültetik a földbe. az olt a nedvességtől meg­dagad, csírái hajt, a kis sápadt csira áttöri a talajt, aztán a napfé­nyén úgy megizmosodik. mint a parkban a fú. azután szárba szök­ken, kalászt terem, magot terem, beérik, learatjuk, megörüljük és a lisztből végülis kenyeret süt a pék. Mi pedig azt szeretnénk tudni miként kerül az a picike kis rerxmagocska a költő leikébe, s milyen folya­matokon megy át a gondolat, mig megszületik a költemény. És olyan dolgokat is tudni szeretnénk, hogy az elbeszélésből, vagy a regény­ből mennyi a valóság és mennyi a költés. És kíváncsink vagyunk ar­ra is, miként látják az írók a mi életünket. Ha választ kapunk ezek­re a kérdésekre, jobban megértjük, jobban szeretjük, és még inkább tiszteljük az alkotást. Hát nekünk ezért kedvesek ezek a találkozások De az irodalomnak mi a haszna belőle? Akkor is elmondtam most is elmondom: cn felfrissülök tőlük. Kü­lönösen, ha falusi olvasókkal találkozom, ha velük beszélgetek, ha ve­lük fogofc kezet, úgy érzem magamat utána, mintha a tarisznyámat újra töltötték volna hamuba' siilt pogácsával. Szeretem a nekem szegzett kérdéseket, még az angyalian naiv kérdéseket is szeretem; jó érzés tudni, hogy az ember munkájának szemmel is látható ér­telme van. És olykor még müvekhez is segítettek ezek a meghitt ta­lálkozások. Itt-ott olyan történeteket hallottam, amelyek szinte só­hajtva könyörögtek a toliért. Riportok, tárcák, karcolatok születtek így. Sőt. versek is. Az egyik találkozó után, búcsúzásként büszkén mutogatták a szé­pen gondozott határt. Hintóra ültettek, s meri tudták honnan in­dultam el egykor, kezembe tették a gyeplőt, es engedték, hogy ked­vem szerint nyargaltassam a szövetkezet szilaj lovait. Simon Lajos I • Csorba Tibor (Varsó): Kecskeméti malom. AKÁCZ LÁSZLÓ: Tarhonyaleves D eggeltől egészen mostanáig zuhogott. Az eper- fák ágai könnyeznek, s tócsa, tócsa minde­nütt; mintha belőlük párologna föl ez a hideg nyú­lós este. Még mozdulni is alig lehet: hiába húzom a gumicsizmámat két marokra fogja a vizes föld. Igen, minden úgy van, ahogy anyámék mondták. Megjöttek az esők, és ameddig csak látni, minde­nütt sár, sár, sár .,. Menni, ilyenkor menni'' Reggelenkint kúttól-kú- tig széthord bennünket a terepjáró, s így estefelé, mikor hazaérünk, hova is indulhatnék el. A falu szép időben autóval is jó félóra, s annak a telepfélé­nek, ahol feltört a gáz, nincs egyebe egy ócska bódénál. Egy savanyú fröccsért elbotorkálni óda? Egy langyos savanyú fröccsért? Dehát, még csak öt óra. Egy fél nap. amíg ki le­het nyúlni a piszkos vaságyon. Fölnézek; egy kövér csepp hull az arcomba. Föl­tépem a csizmámat, s bemegyek az öreg tanyába, ahol lassacskán már három hete lakunk. Vándorélet, egyszer itt. máskor ott — kellett ez nekem! Ki az, aki a pipáját piszkálgatja ott. a petróle­umlámpánál’ Skerlec, a bicskás gépész? Na, ráa­dásul még ez is! Csak aztán nehogy nekem is föl kelljen futnom a fára, mint annak az embernek Zalában ... A legjobb lesz lefeküdni, hátha ebben a pocsék időben hamarabb visz el naposabb vidékekre az álom. A fene. de éhes vagyok! Persze, már hét óra is eimúlt. Otthon ilyenkor már javában vacsoráznak. Szalonnás rántotta, hagymával, rajta szép dísznek a piros paprika Dehát a csomag, amit anyám kül­dött.. . Nincs már abból semmi- semmi, csak tán valami zacskó. Tényleg, az a barna zacskó: Előkotrom, tarhonya van benne. Szép, sárga sze­mű tarhonya, háromtojásos. Nagyot nyelek, s a kis szemek megpuhulva, kike­rekedve ugrálnak előttem: a fényes lében hasábra szelt sárgarépák. Először is valami edény kell. Tornyai, az egyik fúrómester néha főz, a? ő polcán kell lenni egy lábasnak. Na. ez már megvan Tornyai az eresz alatt kotyvasztja a vacsoráit; a két kormos derekú téglarakás is ott emeli a vállát. Rozsét lehet tördel­ni a kerítésből — már csak főzni kell. No. de hogyan is készül tarhonyaleves? Előbb a víz forr. s abba teszi bele a tésztát édesanya, vagy mindjárt együtt, az egészet? Kérdezzem meg ettől a Zalából szalasztott bics- kástól? Ha tudná, akkor sem mondaná meg... — Előbb pirítani kell! Tényleg, pirítani. Tehát zsír. valahonnan kell egy kis zsír ... — Szalonnát tegyen bele; azzal jobb! Meg egy kis hagymát az aljára. Szallonát végül is a részeges Gál polcán találok, s szerencsére egy félbevágott hagyma is ott szaglik mellette. No, innen már tudom. Előbb, ahogy anyám szokta, szép kis darabkákat szabni a szalonnából, majd rászelni a hagymát is. Aztán a zsírt kisütni, a tarhonyát megpirítani. Dehát ez a gally nemigen gyullad. Már alig van néhány szál gyufám, és még mindig csak kis ködök röpködnek a lábas alatt. — Petróleumos papírral próbálja; az majd segít! Skerlec áll ott a tanyaajtóban, furcsa vékony ujjói közt egy gondosan összehajtogatott csomagoló­papír. A tűz szapora csapdosásától a szalonna hamaro­san sercegni kezd, maid lassacskán a hagyma is sárgul, íonnyadozik. Egv nagyobbacska ágért nyú­lok, hogy megkavarjam. — Ezzel — mondja a másik, és felém nyújtja a maga faragta fakanalát. — Jó. azzal! A hagymaszelet kék hamarosan összezsugorodva remegnek: lassacskán következhet a tarhonya. Teszek a tűzre. Ahogy felcsap a láng. most vala­hogy nem tűnnek olyan durvának Skerlec ráncai. Várok egy ideig, aztán újra a ráncokra nézek, és azt mondom: — Kavargatná? Amaz nem szól, de a hagymás zsírba hulló sze­meket pontos mozdulatokkal kezdi igazgatni. Amikor a tarhonya megbámult, kihozom a kan­nát, s mig a vizet csorgatom, újra odaszólok a fér­finak: — Egy kis rozsét is ... . legyen szíves .. . Skerlec leguggol. Mégílikúbb elereszti a ráncait; a törődött arcot most mintha rács helyett, háló borítaná. Amikor beviszem a kannát, a részeges Gál pol­cáról két tányért veszek le. Egv papírdarabbal ki- törlőm, majd odaigazítom őket a foltos asztalra. Ahogy a leves gőzt vet. a lábast a törülközőmmel derékon kapom, s odacsúsztatom a két tányér közé. — Tessék — mondom Skerlecnek. aki most me­gint a tanyaajtót támasztja. — Tessék, vegyen! Szó nélkül eszünk. Az utolsó kanál után felállók, elöblítem a tányérokat. Aztán visszaülök az asztal­hoz. Skerlec odanyújtja a cigarettás dobozát. Ami­kor egyforma tüzes mindkét parázs, megkérdezem: — Honnan érti ennyire a módját? Csendesen válaszol: — Két évig főztem az. asszonyra. Beteg volt. ne­kem kellett helyt állni. — És az a bicskázás . .. amit mesélnek magáról'' Egy pillanatra megmered, de lassan elengedi ma­gát megint. — Igaz. Az asszony meggyógyult, aztán odébbáll egy technikussal. Azt kergettem föl a fára. Mikor a többiek úgy fél kilenc tájban párás sze­mekkel megjönnek a telep bódéjától, csodálkozva nézik, ahogy az asztalnál elörehajolva. csendesen beszélgetünk. A következő estéken aztán méginkább megütköz­ve figyelik, amint összetanult, ügyes mozdulatokkal együtt főzzük meg a vacsoránkat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents