Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-23 / 118. szám
TAVASZ A VÍZEN (Foto: TASZSZ—MTI —KS — A. Zapara felv.) AZ ERKEL-DIÁKÜNNEPEK ESEMÉNYEI Eddig tizennégy érem Bács-Kiskun megyének A Kodály Zoltán Zeneegyesület koncertjei Kecskeméti muzsikusok korábbi vajdasági látogatásait viszonozta a három napig Bács- Kiskun megyében vendégszereplő kanizsai Kodály Zoltán Zeneegyesület. A mintegy hét éve alakult együttes amatőr muzsikusok társulása. Mivel az a céljuk, hogy minél több embernek elvigyék a jó muzsikát —, s közben maguk is aktívan ismerkedjenek a zenével — Kodály Zoltán nevét választották, mintegy jelképként A zeneegyesület voltaképpen egy zenekar, amelyből kiválik néhány személy kamaraművek előadására. Haydnt és Kodályt muzsikálnak, énekelnek. A klasszikusok mellett helyet adna|k az utóbbi évek népzenei ihletésű muzsikájának is. Amire vállalkoznak azt mindig odaadóan, lelkesen játsszák, feledtetve az olykor kiütköző technikai fogyatékosságokat. A Radács Mihály által feldolgozott kanizsai zenei hagyományokat elevenítette fel a zenekar magyarországi vendégszereplése során. Fegyelmezetten és odaadó figyelemmel muzsikálnak. Igen rokonszenves az a törekvésük, hogy a gyerekektől az idős emberékig mindenféle korosztályt összefognak a muzsikálásra. És az is: nem idegenkednek a modernebb hangvételű művektől sem. (Pl. Molcer: Concertino című alkotása.) Az egész muzsikáló társaság léTRe és motorja Szöllősy Vágó László, aki maga is ügyes muzsikus. Fontos szerep jut Rácz Szabó Annamáriának, »aki határozottan irányítja a zenekart. A vendégeket szeretettel és szép számú közönséggel fogadták Izsákon és Kiskunhalason. Kecskeméten is a dicséretes tö- ^rekvésnek és a művek hangulatos megszólaltatásának kijáró taps köszöntötte az est szereplőit. A közönség itt sajnos kis- létszámú volt. Ittzés Mihály Tanácsok vizsgázóknak A tizenévesek, de az idősebbek közül is ezekben a napokban, hetekben sokan készülnek különböző vizsgákra, érettségire. Régi tapasztalat, hogy ebben az időszakban igen sok. diák idegességről panaszkodik. Ennek oka nem más, mint az úgynevezett vizsgaláz, amely nemcsak pedagógiai, hanem egészségügyi szempontból is figyelmet érdemel. A vizsgaidőszakban célszerű figyelembe venni néhány jótanácsot. Ezek a következők: a vizsgát megelőző napokra ne az éjszakába nyúló. úgynevezett rohamtanulás legyen a jellemző, hanem ez az időszak lehetőleg a nyugodt felkészülés jegyében teljen el. Ajánlatos ilyenkor a szokottnál többet aludni, akár napi 8—9 órát is. Az alvással töltött órák ugyanis többszörösén megtérülnek a kipihent ember szellemi teljesítményében. Az álmatlanság fáradtságot idéz elő, gyengíti az emlékezetet. Az egészségügyi szakemberek javasolják a vizsga előtti fokozott vitaminfogyasztást. Már harmadik napja folyik Gyulán, az Erkel-Diákünnepek eseménysorozata. A zászlódíszbe öltöztetett Kőrös-parti városban tegnap délelőtt lelkes diákok osztogatták a találkozó rendezősége által kiadott „EDÜ ’73” című négyoldalas újságot. Ebben többek között Kiss Katalinnak, a Bács-Kiskun megyei KISZ Bizottság titkárának nyilatkozatát is közlik. A mintegy két és félezer középiskolás diák a város öt közművelődési intézményében méri össze tehetségét. A zeneiskolát, a két művelődési házat, az ifjúsági házat és a városi tanács dísztermét naponta zsúfolásig megtölti a közönség. A rendezvényekre összesen tízezernél több bérletet adtak el. A nagy érdeklődés egvjk bizonyítéka, hogy a környező és a távolabbi városokból — Békéscsabáról, Orosházáról és Sarkadról is több százan érkeztek Gyulára. Az első két nap több szép eredményt hozott a Bács-Kiskun me- * gyei versenyzőknek. Eddig összesen hat arany, öt ezüst és három bronzérmet szereztek a különböző művészeti ágakban megyénk fiataljai. Megjelent a Fáklya legújabb száma Képes riportban számol be Leonyid Brezsnyev legutóbbi varsói, illetve berlini látogatásár a Fáklya, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság lapja most megjelent számában. „A BNV szovjet-pavilonjában" címmel színesen illusztrálja a lap a Szovjetunió termékeinek gazdagságát az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron. Ifjúsági melléklet gazdagítja a lap legfrisebb számát. A mellékletben egyebek között „Mun- káskarrier" címei érdekes riport számol be arról, hogyan élnek a fiatal munkások a Szovjetunióban. Hogyan látják a Szovjetunióban az idősebbek a 70-es évek ifjú nemzedékét? Erre válaszolnak az idősebb generáció különböző hivatású képviselői „Az ifjú nemzedék" című összeállításban. Gazdag humorrovat, rejtvények, divatmelléklet teszi változatossá a Szovjet—Magyar Baráti Társaság lapjának most megjelent számát. A rejtvénykedvelők azt is megtudhatják, hány medve fér el a Volga-combi csomagterében? A .Gorkij Autógyár új hét személyes gépkocsiját a BNV szovjet pavilonjában láthatja a magyar közönség. Aranyérmet kapott színvonalas szerepléséért a Berkes Ferenc Irodalmi Színpad (Kecskemét), a kiskunhalasi Szilády Áron és a bajai Tóth Kálmán Gimnázium pol-beat együttese. Szintén arany fokozatot ért el a kalocsai Dózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskola és az I. István Gimnázium tánccsoportja, valamint Kővári Andrea, a bajai III. Béla Gimnázium tanulója, a szólóének kategóriában. Ezüstérmes lett a versmondásban Károlyi Júlia, a kecskeméti 623. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója, és a diákszínpadok közül a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gimnázium együttese. Ugyancsak ezüstérmet kapott a bajai Frankel Leó Gimnázium sextettje, Kávási Gabriella (szólóének, Kecskemét, Kodály Iskola). Bronzérmet kapott a zsűritől a bajai Loó Erzsébet—Sán- tha Jolán kettős (Tóth Kálmán Gimnázium), Kelemen Gábor, kecskeméti versmondó (Katona József Gimnázium), a bajai Frankel Leó Gimnázium néptánccsoportja. A versenyek az énekkarok és a kamarakórusok szereplésével folytatódnak. V. M. A FINOMMECHANIKA NAPJA A BNV-N Kiváló áru a kecskeméti »Lucullus« mustár és majonéz Kedden, a BNV-n a finommechanikai iparágak pavilonjában volt a legnagyobb a forgalom, ezúttal a műszeripar, a híradás- technika, az automatizálási, a számítástechnikai, az iroda- és ügyvitelgépesítési eszközöket gyártó vállalatok tartották szakmai napjukat. Kedden hirdették ki a Kiváló Áruk Fóruma élelmiszeripari pályázatának eredményeit is. A szigorú minőségi és esztétikai követelményeknek 19 vállalat 40 terméke felelt meg, ezeken a jövőben feltüntethetik a Kiváló Áruk Fóruma háromszögletes megkülönböztető jelét. Kiváló termékké minősítették a többi között a Fővárosi Sütőipari Vállalat 9 féle száraztésztáját, az Albert kekszet, az Aranybonbon díszdobozt, az Oázis gyümölcslevet, a tubusos Lucullus mustárt és majonézt. A két utóbbit a kecskeméti Univer Szövetkezet készíti. Kedden ismét sok hazai és külföldi vezető személyiség kereste fel a vásárt. A BNV-re látogatott Gerhard Nitzschke, az NDK külgazdasági miniszterhelyettese, aki budapesti látogatását felhasználva a Külkereskedelmi Minisztériumban a jövő évi árucsereforgalmi jegyzőkönyv előkészítéséről tárgyal. A vásár keddi vendégei között voltak a megyei pártbizottságok gazdaságpolitikai kérdésekké* foglalkozó titkárai is, akik Kőbányán a Magyar Tudományos Akadémia, az OMFB, a mezőgépipar, a járműipar, és az élelmiszeripar, a Városligetben pedig a könnyűipar, a kohó- és gépipar, a nehézipar kiállítását, végül a Szovjetunió pavilonját tekintették meg. A BNV-re látogatott Santiago Frayle, a Kubai Béketanács főtitkára is. A LÁDAÜZEM RÉSZÉRE • A KTM Közúti Igazgatóságával kötött megállapodás alapján a tiszakccskci Szabadság Termelőszövetkezet brigádja kitermeli a Kecskemét—Békéscsaba közötti. 14. számú útszakasz, egy részén a nyárfákat. A nyersanyagot a közös gazdaság ládaüzemébcn hasznosítják. (Tóth Sándor felvétele) Halálos baleset figyelmetlenségből Tragikus szerencsétlenség történt hétfőn délután Kunbábonv határában, a homokbánya földes dűlőútján. Morvái József 39 éves, vontatóvezető, Kunszetmiklós. Szondi György utca 10. szám alatti lakos a kunszentmiklósi ÁFÉSZ vontatójával a bányából egy homokkal megrakott pótkocsit vontatott ki, amelyet leállított a dűlőúton. Utána a vontatóval visszament a bányába, ahonnan egy másik pótkocsit vontatott ki. A rakodók ezt a pótkocsit leakasztották az erőgépről, azzal a szándékkal, hogy az elsőhöz csatolják. Morvái eközben az első pótkocsi elé hajtott. Zátrok Mihály 25 éves, Kunszenímiklós, Bacsó Béla utca 22. szám alatti lakos másodmagával felemelte a hátsó pótkocsi vonórúdját, hogy a csatlakoztatást elvégezzék. A vonó- rúd felemelésétől a hátsó pótkocsi a lejtős úton megindult, amelyet Zátrok Mihály igyekezett megállítani. Ez nem sikerült, s a szerencsétlen férfit az első pótkocsi hátuljának szorította. Zátrok Mihály olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset ügyében a vizsgálat még tart. Jogosítvány nélküli vezetésért súlyos pénzbüntetés Háromezer forint pénzbírsággal sújtották Sebestyén Sándor 20 éves, Szánk, Alsómóricgát 40 szám alatti lakost. Sebestyén Szánk határában vezetői engedély nélkül vett részt motorkerékpárjával a közúti forgalomban. Amikor a rendőr zseblámpájával Megállj! jelzést adott, Sebestyén nem állt meg, csak sebességét csökkentette, s amikor megközelítette a rendőri, kikerülte és elhajtott. Feltehető, hogy a jogerős büntetés elveszi a kedvéi hasonló szabálytalanság elkövetésétől. Kalas János 19 éves, Baja, Tóth Kálmán utca 40. szám alatti lakos bár még nem vizsgázott le motorvezetésből, ennek ellenére felült járművére, s a városban száguldozott. A rendőri igazoltatás után feljelentették. A szabálysértési hatóság 3 ezer forint kifizetésére kötelezte azért, mert hasonló szabálysértésért két hónapja 2500 forintra büntették meg. Háromszor büntették meg jogosítvány nélküli közlekedésért Valenczi János 19 éves. Kiskőrös, Felsőcebe 28. szám alatti lakost. A súlyos pénzbüntetésekből Valenczi nem tanult, mert Kaskantvún ismét elfogta a rendőr amint vezetői engedély nélkül motorozott. Büntetése 3900 forint. Ez talán elegendő lesz ahhoz, hogy Valenczi jobb belátásra térjen. G. G. «r Befejeződ litt Brezsnyev látogatása. J.eonyicl Brezsnyev. az SZKP főtitkára hazautazott az NSZK-ból. A búcsúzás a repülőgép ajtajában. (Telefoto — AP—MTI—KS) ® Helsinki konzultáció. A helsinki nagyköveti tanácskozás kedden a kompromisszum keresésének jegyében folytatta az európai biztonsági értekezlet 3. napirendi pontjának szerkesztését. Diplomáciai körökben úgy vélekednek, hogy 1—2 napon belül befejezheti a kulturális együttműködés egyik részterületének, a szervezetek és emberek érintkezésének témáját • Finn—osztrák megbeszélések. Kalevi Sorsa finn miniszterelnök, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Bécsben, kedden megbeszélést folytatott Kreisky kancellárral. A rendkívül szívélyes, baráti légkörben lefolyt találkozón a két kormányfő egyetértett abban, hogy az európai együttműködési és biztonsági értekezlet mielőbbi megtartása a kontinens békéjét szolgálja. • Szovjet—afgán kétoldalú kapcsolatok. Kedden Kabulban tárgyalásokra került sor Nyikolaj Podgornij. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Mohammed Zahir sah, afgán király között. A szovjet államfő és az afgán uralkodó kétoldalú kapcsolatok kérdéseiről, valamint a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról folytatott megbeszélést. A felek hangoztatták, hogy a két ország közötti jó együttműködést állandóan és sokoldalúan tovább kell fejleszteni. A külpolitikai problémák közül külön figyelmet szenteltek az ázsiai biztonság, valamint a világ más térségei biztonságának szilárdítására vonatkozó kérdéseknek. • A hadsereg és a rendőrség összetűzése. Több személy megsérült azokban az összetűzésekben, amelyekre a hadsereg és a rendőrség egységei között került sor kedden az indiai Uttar Prades államban fekvő Benares és Kanpur városokban. Az összetűzések akkor robbanlak ki. amikor a hadsereg egységei — a rendőrök zendiilési terveiről értesülve — elfoglallak több. a rendőrség tulajdonában levő fegyer- raktárt. • Péter János Smliában. Petői Jam» külügyminiszter bolgár kollégája. Petar Mludenov meghívására, kedden. Szófiába érkezett. (MTI- foto — KS) • Brandt júniusban látogat Izraelbe. Ä nyugatnémet külügyminisztériumban kedden megerősítették, hogy Brandt kancellár izraeli látogatására az előzetes terveknek megfelelően június 7-e és 11-e között kerül sor. • Le Dúc Tho—Kissinger. Le Dúc Tho és Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója kedden Párizsban rekordidőben — hat és egy negyed órán át tárgyalt. A VDK és az Egyesült Államok képviselői megállapodtak, hogy ma folytatják megbeszélésüket. • Heath hazautazott Párizsból. Heath angol miniszterelnök párizsi tárgyalásai befejeztével kedden különgépén hazautazott a francia fővárosból. PETŐFI NÉPE Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 a Telefónszámok (központi): 11-709, 11-122, 12-516. 12-619. Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20.— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 5. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065 I