Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-18 / 114. szám

T Folyóiratszemle A májusi folyóiratokban szép számmal találhatók olyan írások, melyekre szíves örömest hívjuk fel olvasóink figyelmét. Tiszatáj Tamási Áron eddig elveszettnek hitt drámája első részét közli a folyóirat. Simon István költő be­vezető írásával együtt. Ameriká­ban, a húszas években írta a da­rabot Tamási, s mindvégig elkal- lódottnak hitte ő maga is. Ám a mű két évvel ezelőtt előkerült Erdélyben. Az író egykor a ko­lozsvári színház pályázatára küldte. A Hazai Tükör rovatban elgon­dolkoztató írást ad közre Bakos István, a fiatal diplomások hely­zetéről, elhelyezkedési körülmé­nyeiről, fejlődési lehetőségeiről stb. A szerző veszélyes tendenciá­nak látja — jogosan —, hogy a fizikai dolgozók gyermekei közül az utóbbi években egyre keve­sebben vesznek részt a felső szin­tű — egyetemi, főiskolai — ok­tatásban. A megyénkben élő Raffai Sa­rolta aktuális problémákat fesze­get Egyszeri kaland című novel­lájában, mely egy tragédiával végződő szerelmi kiruccanás mű­vészien hiteles leírása. Az írónő kivételes éleslátása és leplezetlen őszintesége, szókimondása ebben az írásban is megmutatkozik. Serfőző Simon és Takács Imre szép versekkel szól hozzánk a fo. lyóirat. lapjairól. Üj Írás A" rangos orgánum mostani szá­mában irodalmunk két nagy öreg­je vall egy-egy klasszikus író­elődről. Féja Géza Krúdy és le­gendái című írásában szenvedé­lyesen — olykor dühös-indulato- san — polemizál azokkal a „csa- csogó-csacsenerekkel” és „kibi- cekkel”, akik Krúdy Gyula életét felszínesen ismerve. életrajzát meghamisították, emberi alakját beszennyezték. S akik közül egye­sek még az aljasságtól sem riad­tak vissza. A Krúdy züllötségéről, tivor­nyáiról, erőszakosságáról és pénz- hajhászásáról keringő legendákat igyekszik Féja Géza alapos tájé­kozottsággal. s az író-előd iránti mélységes szeretettel és tisztelet­tel eloszlatni, megsemmisíteni. írása meggyőző — s egyben él­vezetes olvasmány. Lengyel József Nagy Lajosról vall őszintén és elismerően. A tol­vaj macska című novella alapján amelyet remekműnek tart. Azt írja, hogy az írónak e remeke le­nyűgözte, s megrendítette őt. A folyóirat Vita rovatában színházművészetünk problémáiról közöl írásokat. V. M. Írók iskolája A különleges tanintézetet Mak- -szim Gorkij kezdeményezésére 40 évvel ezelőtt alapították Moszk­vában. Az Irodalmi Főiskolán végzett Konsztantyin Szimonov, Paszul Gamzatov, Alekszandr Tvar- dovszkij, Csengin Ajtmatov és több, ma már világszerte ismert szovjet író és költő. Most a köl­tészeti, prózai, dramaturgiai és kritikai karon a kezdő szovjet irodalmárok együtt tanulnak a bolgár, jugoszláv és mongol kol­légáikkal. Ebben az évben a fő­iskola lengyel nyelvről fordítókat is képez. Javasolják, hogy a to­vábbiakban a szocialista országok valamennyi nyelvére képezzenek műfordítókat. (APN — KS) 1073. május 18. • PETŐFI NÉPE • S *«•*«»*«* ••>. mdk'él á'iiJ'í'Á *­Akvárium rr Ősbemutató ____________ a kecskeméti színházban Élesszemű, a társadalmi jelen­ségek, a visszásságok, hibák embe­ri gyarlóságok iránt érzékeny színműíróval ismerkedtünk meg Dallos Szilvia személyében, akii eddig mint színész, színházi em­ber volt ismerős elsősorban a közvélemény előtt. Szatirikus já­téka, az Akvárium a törtetőkről, a hatalmukkal visszaélni hajlan­dó rossz vezetőkről rántja le a leplet. Mert a mű leleplező szán­dékú és utolsó mondataival mint­egy harcra hívja közönségét. Ép­pen azzal, hogy nem ad világos és dramaturgiailag szabályos, szokványos befejezést, azt sugall­ja' a nézőknek: vigyázat, a játék nem zárult le, a szereplők ártal­matlanná tételében mindenki a saját környezetében, vagy az ál­tala ismert hasonló visszásságok, igazságtalanságok körében lépjen fel, hogy a csalók, fezőrök és rosszindulatú hatalmi megszállot­tak kis csoportja ne altathassa el az emberek harckészségét, legyen mindenkinek ereje nemet mon­dani a csábításoknak, ha szembe találkozik velük. Ez a tiszteletre­méltó jobbítási szándék, ami ro- konszenvet kelt elsősorban és emellett a .biztos írói szerkeszté­si készség, a kitűnő színpadisme­ret. Lapunk hasábjain elmondotta már Dallos Szilvia, hogy műve eredetileg rádiójátéknak készült és egy rövid jelenet lehetőségeit bontotta ki szélesebb távlatok előtt az ötletes, pergő ritmusú, lendületes darabban. Nem érzik művén a téma erőszakolt felna­gyítása, ami az ilyen esetekben gyakran jelentkezik. Nincsenek fölöslegesen eltúlzott részletek, arányos, hangsúlyos szerkesztés jellemző a darabra. Tudatosan tö­rekszik arra, hogy a hétköznapi élőbeszéd ritmusát, stílusát vi­gye bele ebbe a nagyon is hét­köznapi történetbe. Dialógusai nincsenek kicsiszolva, de ez a csiszolatlanság adja meg a mű egy másik fajta jellegzetességét, néha-néha úgy érzi a néző, mint­ha dokumentumdrámát látna. A történet egyébként rendkívül egyszerű. * Adva van egy ügyes­kedő, pazarló életmódot folytató vállalati vezető, akinek a környe­zetében a világ legtermészetesebb módján a hozzá hasonló életstílu­sú és szemléletű emberek hason­lóképpen, a „vezérhez”, meg akar­ják sütni a maguk kis pecsenyé­jét és közben cseppet sem izgatja őket mi lesz a termeléssel, ho­gyan lehetne javítani az üzem aka­dozó gépezetét, hogyan lehetne feltárni rejtett tartalékokat, hogy ne csak ők, hanem a köz is bol­doguljon, erősödjék. Sásdi szá­mára egyetlen dolog fontos, hogy a felettes szervek ne láthassanak kártyái mögé, ne lepleződjenek le eléggé nemtelen szándékai. Az előadás második részében a vele szembekerülő fiatal mérnök ésszerűsítési javaslatának sorsa még világosabbá teszi a becsüle­tesen dolgozni szándékozók kis csoportjával szemben kibontakozó hatalmi csoport szándékait, de egyelőre nem tud győzni a jobb. Bár a darab végén érzi a közön­ség, hogy valami elkezdődött, va­lahol csatasorba rendeződnek azok az erők is, amelyek a kö­zösség, a társadalom jobbik fele nevében állnak majd a most még kudarcra ítélt becsületes szándé­kok mellé. A darab szereplői igyekeztek tudásuk legjavával segíteni a da­rab világos politikai mondaniva­lójának érvényesülését. Orbán Tibor rendező szándékai is a köz­érthető, sallangmentes játék irá­nyába terelték a népes szereplő- gárda tagjait. Igyekezett minden színész életet lehelni a nemegy­• A fiatal mérnök és felesége a méregdrága albérletben a gyár nagyjainak látogatását várja. (Piróth Gyula és Faluhelyi Magda.) (Tóth Sándor felvételei) szer eléggé egysíkú megvilágí­tásban jelentkező alakokba és a vázlatosan körvonalazott szerepe­ket egyéníteni, jellegzetessé, tel­jessé formálni. Sásdi szerepében Fekete Tibor felszabadult könnyedséggel for­málná meg ennek az udvarias, nagyvonalú, törtetőnek, ennek az ügyeskedő fezőrnek a figuráját* A főmérnököt játszó Kautzky Er­vinnek sikerült néhány vonással is világosan jellemeznie ezt az egyébként nem túlságosan rész­letezve megformált figurát. Egy­szerű, eszköztelen alakítással a nagy történelmi szerepek után tőről metszett modern embert játszik Piróth Gyula. Igazi kabi­net alakítást nyújt Kölgyesy György Kóródi szerepében. A ci­nikus, passzív Farkast jó eszkö­zökkel állítja a nézők elé Major Pál. Ragyogó epizódfigurát for­mál alakításából Koós Olga, de a többiek is: a csinos, mindenre hajlandó titkárnő szerepében Ko- petty Lia, az uszodai masszőr ala­kításában Juhász Tibor, a hiszté­rikus Szántónét játszó Dévay Camilla kitűnően illeszkednek az együttesbe. S ennek az a titka, hogy még a legkisebb néma sze­repeket is tökéletesen egységes stílusban tudta mozgatni Orbán Tibor, aki eddigi rendezői tel­jesítményei legjobbikát nyújtotta. A rendkívül hatásos, hangula­tos díszleteket Jánosa Lajos ter­vezte, Poós Éva kosztümjei stí­lusosak, szépek, modernek. Csáky Lajos VALÓSÁGOS KÖNYVVÁROS Felépült Alma-Ata új könyvtára Oktatógép vakoknak Üj oktatási rendszert vezettek be a vak gyermekek számára. A dort- mundi Bald professzor „Braillop- honé” elnevezésű gépet konstruált Az írógép nagyságú készülékben elhelyezett lehallgató műszerek, vagy Braille-írással készült sza­lagok segítségével ,a gyermekek pontosan tudják, mikor válaszol­tak helyesen egy feltett kérdésre vagy pedig — helytelen válasz esetén — mikor kell új választ fogalmazniuk. A Kazah Köztársaság Állami Puskin Könyvtára új helyiségbe költözött a fővárosban, Alma- Atában. Az új könyvtár a legmo­dernebb technikával épült. A raktárban — mely 4 millió kötet tárolására alkalmas — korszerű berendezéseit biztosítják a meg­felelő hőmérsékletet és a levegő nedvességtartalmát. A kívánt könyveket lift szállítja a raktár­ból az olvasóterembe, ahol az asztalokkal szemben elektromos •táblák jelzik a kérés teljesítését, A könyvtárban pneumatikus rendszerrel működő posta, mik­rofilm és elektromos véső-labora­tórium, nyomda, továbbá idegen nyelvű lemezek nagy választék áll rendelkezésre. A mintegy 40i főnyi személyzetből 160 mérnök, illetve technikus. i Sikeresen szerepel a Kecskeméti Városi Művelődési Központ arany' koszorús kamarakórusa, Sípos Károly karnagy vezetésével. .‘RESSZÓ HELYETT A KLUBBAN Kulturális »kínálat« (2.) Az Országos Közművelődési Tanács a decemberi és a márciu­si egy-egy hét szakköri, klub úgynevezett „kiscsoportos” foglal­kozásairól is ként adatokat. Ügy is mondhatnánk, a felmérés a művelődés „hétköznapjaira” is kíváncsi volt. összességében kedvező a kép. Bács-Kiskun megye majd minden városában, községében szép szám­mal találunk az említett két hé­ten különféle szakköri összejö­veteleket, irodalmi színpadi pró­bákat és hasonló rendezvényeket. Több helyről — sajnos — „öm­lesztve” küldték az adatokat, sok­szor csak „darabszámra”, az idő­pont és a csoportok megnevezése nélkül. Ezek a jelentések nem szolgálják a mélyreható vizsgálat célját. Elgondolkoztató az egyik bajai járási község művelődési otthon igazgatójának levele, he­lyesebben első mondata: „ ... je­lentem, hogy a jelzett időben az alábbi kulturális munkát hajtot­tuk végre” (!) ... , Nem akarok semmiféle követ­keztetést levonni ebből, és a me­gyei művelődésügyi osztály körle­velére érkezett hasonló megfogal­mazású válaszokból sem. De azt mindenképpen meg kell jegyezni, vannak helyek, ahol a művelő­dést külső kényszerként, végre­hajtandó dologként kezelik. Hadd említsek néhány példát. Megépí­tik az új művelődési otthont szín­házteremmel, kisebb foglalkozás­ra alkalmas helyiség nélkül, majd éveken át hivatkoznak a klubhe­lyiség hiányára, mint „objektív" tényezőre. A másik variáció: szo­ba van, szakkör nincs, mondván — nem igényli a lakosság. Két­ségtelen. senki sem születik azzal a vággyal hogy irodalmi színpad tagja akar lenni. Vannak maguk­ra hagyott, formálisan működő szakkörök, klubok is, de mielőtt tüzet kiáltanék, sietve leírom — ezek száma jóval kisebb, mint az igazi, tartalmas foglalkozásoké. Sajnos, a „küszködés” falusi mű­velődési otthonainkra a legjel­lemzőbb. Miért? Messze vezetne az okok elemzése, de biztos, hogy igen sok múlik a helyi vezetők szemléletén, támogatásán, s nem utolsósorban a művelődési ottho­nok igazgatóinak hozzáértésén, ügyszeretetén. Általában mindenhol van ifjú­sági klub, s bár a felmérés a tartalmi munkára nem tér ki, ismét személyes tapasztalataim­ra, élményeimre támaszkodva je­lentem ki, hogy az ifjúsági klu­bok többsége a falusi presszó he­lyett ad „otthont” a fiataloknak, ami tulajdonképpen örvendetes. Ezen a fokon azonban nem mind­egyik csoport lép túl. Talán ke­vés az ötlet, vagy netán óvakod­nak a mérce magasabbra emelé­sétől? Ezek után csak helyeselhető, jó dolgokról számolok be. Egyre több a népi díszítőművészeti és néptánc szakkör a megyében. Ugyanez áll az irodalmi színpa­dokra is. ígéretes lehetőséget rej­tenek magukban a könyvbarát, filmbarát körök, bár ezek egye­lőre még csak kevés helyen mű­ködnek. Az utóbbi években sok népdalkor alakult, s érthetetlen­nek tűnik, miént nem tüntették fel ezek hetenkénti próbáját a kiskunfélegyházi és Öregcsertői je­lentésben. Sükösdön, Hercegszán­tón, Izsákon, Tiszakécskén, Akasztón, Soltvadkerten és Har- tán van honismereti-helytörténe­ti szakkör. Jó lenne, ha más köz­ségekben is „polgárjogot” nyerné­nek, hiszen igen csekély anyagi ráfordítással is rendkívül hasznos foglalkozási formák az említett szakkörök. Egyre több művelődé­si intézményben ismerik fel a gyermekbábozás nevelési jelentő­ségét is. Természetes, hogy két hét kul­turális „kínálatának” elemzése nem adhat teljes képet megyénk közművelődésének egészéről. Bi­zonyos — jó és kevésbé jó — ten­denciákra azonban rávilágít az Országos Közművelődési Tanács részére készített felmérés. Kontra György Egyre több községben nyer „polgárjogot” a helytörténeti-honisme­reti szakkör. Képünkön a bátyaiak értékes gyűjteménye. aiExa Bdimraixi ra bgí bői ra ra m bői sa mmboi MBdranoiBaMKi (20.) Kicsi, amikor meglátta, hogy Kapelláró immár végérvé­nyesen a földre került, s Bika azt csinál vele, amit akar, el­kezdett szaladni. Ott bent, a má­sik épületben Marika erre a fu­tásra figyelt fel. Már hazafelé készült, dúdolós este hívta. A lányok friss énekével köszönt el ettől a hétköznaptól, amely egy az életéből. Az esti randevút már el is felejtette, egy vállrándítás­sal térve napirendre felette; ugyan már! Talál ő másmilyen Ferit is, ha épp randevúzmi akar, nem ilyen börtöntölteléket. Lát­szik az arcszínén, hogy be van zárva. Sápadt, nyűtt arc. Csak a szemei, lobogó barna szeme. Nem, azt nem lehet csak úgy egyszerűen elfelejteni. Tiszta a szeme és szomorú. Miért csukhat­ták le? Lopott? ölt? Nem, nem akart rá gondolni. Bánja is ő, javítóba került és kész. Sose lesz az ilyenből rendes ember. Aki egyszer a sárban hempergett... Be kellett vallania, ő nem ilyen­nek képzelte a bűnözőket. Azok­nak kiül az arcukra a gonosz­ság. Hiába akarnak jók lenni,, elhúzódik tőlük, akire rávetik a szemüket. Igen, ez biztosan így van, szemet vetett rá. Valami elkezdődött, ez. ellen hiába is tiltakozik. Csak a folytatás ma­rad el. Talán a legjobbkor jöitt az a másik, az a vadfekete. Nem lenne jó vele sötétben összetalál­kozni. Csókolni azt tudhat. Mi­lyen lehet a csókja? Haragudott magára ezért a kérdésért, s ugyanakkor borzongás futott át rajta. Jaj, csak ne lennének olyan unalmasak a helybéli fiúk. Aki számítana valamit, elment, odavan, eljáró lett, hetenként, kéthetenként járnak haza, akkor aztán, ha egyáltalán pillantásra méltatnak valakit a lányok kö­zül, adj uramisten, de rögtön. Sírhat utánuk, aki sírni tud még, hamar fölteszik az í-re a pontot viszi őket a vonat, legközelebb pedig már meg se nagyon lát­ják. Ez a Feri is ilyen? Többet kellene tudni róla. De érde­mes? Mindegy, nincs randevú. Nem kell mindjárt eilőszörre odá­ig jutni. Felöltözve és útraké­szen az ablakból, mielőtt be­csukta volna, arrafelé nézett, ahol a fiúk azóta már bizonyára nagyot haladtak a munkával. Az első, amit meglátott, Kicsi futása volt, áz a kétségbeesett; szaladás. A kislány kilépett az ajtón. Amint a fiú meglátta, üvöltve kiáltozott felé: — Tessék jönni! Tessék sza­ladni! Vérzik! Kapelláró vérzik! Nem tud a lábára állni! Segít­ség!!! Megölik Kapetlárót! Marika önkéntelenül szaladni kizdett Kicsivel együtt, a ve­rekedők felé. — Valami kötszert. Legalább egy fehér rongydarabot hozzon. Baj van kisasszony. Nagy baj történt. Mi lesz velünk, jaj ne­künk most már. A küzdelem, mire odaértek, már végétért. Kés akkor támo­gatta lábra Kapellárót. Bika az arcát törölgette. Morgott. Földa­gadt szájaszélén eltorzult a mo­solygás, hogy Marikái meglátta, aki rá se nézett. Kicsi Segített / Késnek. Nagynehezen a kút felé vonszolták Kapellárót, nem is volt teljesen magánál a fiú. A kútnál vigyázva leültették, hátá­val a vizeshordónak támasztva. Csúnyán elbántak vele. Nem bír­ta volna a kezét fölemelni. Kés vizet húzott. Kicsin most látszott, mennyire az anyja mellett lenne a helye. Sírt. Marika megmártotta a vízben a törülközőt, óvatosan csavart rajta egyet. Anyás mozdulattal kezdte letörölni Kapelláró pisz­kos-poros sebeit. Jó simogatással hajolt fölé, torkában a rémület szorításával, mégis valami vég­telen türelmű nyugalommal, mire azután Kapelláró lassan föl­nyitotta a szemét. Amint Marikát meglátta, fájdalma mélységei­ből áhitat sugárzott rá a sző­keségre, a kék szemekre, tekin­tetében hálával és röstellkedés- sel, olyan fölismerésekkel, ame­lyeknek szenvedés az áruk. Nem tudták még, ahhoz túl fiatalok voltak, hogy az élet már ilyen. Nagy ütéseket kell kibírni ahhoz, hogy a símogatás értékét fölfogja az ember, és illően megköszönje, nem a szavaival, hanem az életé­vel annak, aki ezt a simogatást úgy adja, mint lénye értelmét, szavak nélkül is mindegyre ért­hetőbben, azzal az érett jóság­gal, amit csak a szerelmesek oszthatnak meg egymással. — Eljössz velem, amerre én járok? — kérdezte Kapelláró. — Eljövök — hagyta rá Mari­ka a szánakozás forróságával. — Érted kellett verekedni. — Tudom. — De ha akarod, én minden­nap verekszek érted. — Tudom. — Kiszabadulok ám nemso­kára. Nem akartam én rosszat senkinek. Nem is akarok. — Tudom. — Igazán tudod ? — Igazán. (Vége.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents