Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-13 / 86. szám

1973. április 13. • PETŐFI NÉPE • 5 A PETŐFISZÁLLÁSI »MÜVÉSZTELEPEN« A korszerű oktatás • Nagy figyelemmel formálják a z agyagot a kis „művészek”, Mor­vái László, Görög Anna, Sándor Etelka és Rózsa Sándor munka közben, Dobó Irma szakkörvezető irányításával. Vajon honnan tudná a látoga­tó, hogy ebben a műúttól több mint egy kilométerre levő tanyai iskolában „mást”, többet talál­hat, mint a többi ehhez hason­ló oktatási intézményben? A tan­termek sarkában, a szekrények tetején kerámia-vázák, hamu­tartók, tálak és más dísztárgyak. Nem egy közülük valamelyik vá­rosi népművészeti, vagy más bolt kirakatában is megállná a he­lyét. A kis folyosón egy külön szekrénykében műanyag festékes vödrök, felettük dísztárgyak sokasága. És amire a legbüsz­kébbek: a folyosón egy asztalon, ezüstszínre festett villanyke- mence... Dobó Irma, a Péteri-tói isko­la pedagógusa, szerényen vála- szolgat kérdéseimre. Ö a szakkör vezetője, ő honosította meg a petőfiszállási tanyavilágban ezt a szép foglalkozást. — Félegyházán jártam gimná­ziumba, — meséli — ott ismer­kedtem meg az agyaggal való bánásmóddal. Saját kedvtelésem­re készítettem különböző dísz­tárgyakat, persze, akkor még égetésre nem is gondoltam. A bajai tanítóképzőben azután ez a kedvtelés a háttérbe szorult. Csólyospáloson kezdtem a pályám és egy továbbképzésen Kiskun­halason megismerkedtem a bati­kolás technikájával. Iskolában meg is alakítottam a képzőmű­vész-szakkört, batikolásra taní­tottam a gyerekeket és ezenkí­vül üvegmozaikot és szalmaké- peket is készítettünk. Amikor 1969-ben ide kerültem Petőfi- szállásra, itt is nekiláttam a kis képzőművész-jelöltek toborzásá­nak. Kezdetben itt is foglalkoztunk a képzőművészet több ágával az én egyéni kedvtelésem viszont továbbra is az agyag maradt. 1971 nyarán jelentkeztem a ze- begényi kéthetes képzőművésze­ti szabadegyetemre, ahol azu­tán alaposan megismerkedtem a kerámiakészítéssel. Ősszel már meg is kezdtem a szervezést. Tetszett nagyon a gyerekeknek, szívesen „játszottak” az agyag­gal, formálták, alakítgatták s együtt örültünk a sikereknek. — Hol vették az agyagot eb­ben a homoktengerben? — Már korábban felvettem a kapcsolatot egy hódmezővásár­helyi népi iparművésszel és Mó- nus Sándor bácsi küldött nekünk megfelelő alapanyagot. Sőt, kap­csolatunk odáig fejlődött, hogy hozzá hordtuk égetni a kész dol­gainkat. — Innen ? — Voltam néhányszor magam is motorral, vittem-hoztam a vázákat, tálakat, de sokat segí­tett Csendes György kollégám, aki gépkocsival rendszeresen jár Vásárhelyre. Nagyon nehéz volt így dolgozni, annál is inkább, mert évente mindössze 200 fo­rintja volt az iskolának szakköri célokra. Mindenesetre a múlt ta­nítási év végére már saját ki­állítással vártuk a szülőket és a félegyházi vendégeket. Au­gusztus 20-án pedig a községi művelődési házban is bemutat­tuk munkánk eredményeit. A hetvenhármas tanév elsőkét hónapja nagy várakozással telt el, vártuk a villamosítás befe­jezését. Amikor november ele­jén a villanyavató-ünnepségen megjelent dr. Romány Pál elv­társ, a megyei pártbizottság el­ső titkára és dr. Qajdócsi Ist­ván elvtárs, a megyei tanács el­nöke, természetesen bemutattuk nekik is a szakkör munkáit. örültünk annak, hogy meg­nyerték a tetszésüket, de annak még jobban, hogy megígérték: segítenek a régen óhajtott vil­lanykemence megszerzésében, őszintén szólva, később már nem gondoltunk az ígéretre, hi­szen megyénk vezetőinek igen sok, ennél fontosabb dolga is van... Február közepén rövid értesí­tést kaptam: Jön a kemence. Amikor elmondtam a gyerekek­nek volt ám öröm! Március 8- án újabb értesítés: Másnap hoz­zák! És hozták. Tizedikén már be is tettük az első égetnivalót s boldogan vettük tudomásul, hogy saját, nagyon szépen dol­gozó kemencénk van, amellyel a Háziipari Szövetkezetek Orszá­gos Szövetsége ajándékozott meg bennünket. Már írjuk a köszöne­teket a segítségért — Iványi Márta, Mészáros István, Csendes Csilla, Fekete Árpád, Tóth Atti­la és a többi kis kerámikus is — aláírja a leveleket. Január­ban különben a községi műve­lődési házban újabb kör alakult s ■ most már harminc gyermek ismerkedik ezzel a képzőművé­szeti ággal. Mindnyájan nagyon igyekszünk, szeretnénk minél szebb, maradandóbb alkotáso­kat létrehozni és ezzel az új kemencével már sokkal köny- nyebb a dolgunk ... Opauszky László • Varga Klári berakja a kemencébe a vázákat. 9 Ezeket még Hódmezővásárhelyen égették. Az újra felfedezett város Néhány napja az IBUSZ Bács- Kiskun megyei, valamint helyi irodája és a Kalocsai Városi Ta­nács idegenforgalmi újságírók kis csoportját látta vendégül Ka­locsán. Az egynapos barátkozás és tapasztalatcsere lényege első­sorban a város nevezetességei­nek, idegenforgalmi látványossá­gainak bemutatása, azok megis­mertetése volt. Másrészt azonban ezzel egyenrangú törekvésként került előtérbe, hogy felhívják a figyelmet a hagyományos látni­valókon. a folklórkincseken túl­menő, azoknál többet, jobbat, gazdagabbat nyújtani szándéko­zó tervekre, elképzelésekre is. A zömmel városi lapok mun­katársait, fotósait, a rádió tudó­sítóit fogadó program mindkét vonatkozásban elérte célját. Hi­szen a városi tanácsházán ren­dezett bevezető fogadás — ame­lyen Geri István tanácselnök mu­tatta be értő kommentárban, s a lokálpatrióta érzelmektől fűtött szavaival a várost, ismertette múliját — sok mindent segített „helyretenni”. Percek alatt kide­rült egyebek közt. hogy az orszá­gos lapok legjelesebb munkatár­sainak egy része is csak felüle­tesen, „messziről”, hírből ismeri a patinás Duna menti települést, amely pedig még pár évszázada az ország ötödik városának szá­mított! Szó esett arról is, hogy a tör­ténelmi emlékekben és népi ha­gyományokban egyaránt gazdag Kalocsa és környéke mindeddig majdhogynem kívül esett a hi­vatalos idegenforgalom látókö­rén. Ezt a mulasztást igyekeznek most helyrehozni: a város, vala­mint az IBUSZ megyei és helyi irodája. Újszerű, vonzó, látvá­nyos, de korántsem felületes, és a giccsnek még a gyanúját is mindenképp messzire' kerülő programok közeli megvalósításá­val. A sajtó képviselőiből szinte egyszerre tört föl az érdeklődés: ugyan mi lesz a más. az újszerű, a tartósan vendégcsalogató és -marasztaló ezekben a progra­mokban? A válasz: szervezettebb vendéglátással, a nagyközönség­től korábban elzárt értékek be­mutatásával, újszerű rendezvé­nyekkel, s az eddiginél több szerv bevonásával igyekeznek az érdeklődést ráirányítani a város értékes múltjára, megváltozott jelenére, felvázolva egyúttal a jövő biztató távlatait. Hogy a konkrétumokról szól­junk: építészeti ritkaságszámba megy az Alföld egyetlen barokk stílusú városközpontja. A volt hittudományi főiskola épületé­ben alakítják majd ki az új vá­rosi-járási művelődési központot. A BNV-ről „örökölt” csaanokból előadó-, illetve kiállítótermet lé­tesítenek. A Duna menti folklór- fesztivál idején, már ebben az évben megrendezik a népművé­szeti és háziipari cikkek vásárát. Ezt később, a HUNGEXPO véd­nöksége mellett, kétévenként rendszeresen megtartandó nem­zetközi jellegű vásárrá, termék- bemutatóvá szándékoznak bőví­teni. A tervet a megye legfelsőbb fórumai máris lelkesen támogat­ják. A másik dédelgetett, bár ma még csak távlati elképzelés: felr tárni a Szabadság téren levő XI. századbeli templom és palota romjait. Néprajzi és természettu­dományi múzeumot létesítenek, amelyben helyet kap az Európá­ban páratlan kőzettár is, a világ valamennyi kőzetfajtájának fel­becsülhetetlen értékű gyűjtemé­nye. Hetenként több ízben is hozzáférhetővé kívánják tenni az érdeklődőknek az érseki palota ritkaságokban gazdag könyvtá­rát. A látnivalók sorából természe­tesen nem maradhat ki a népmű­vészeti ház sem. Megtekintésre méltó Kalocsa legújabb büszke­sége, a Finomkerámiaipari Mű­vek porcelánfestő üzeme is, amelynek kalocsai motívumokkal ékes készletei legutóbb Tokió ma­gyar éttermébe indultak útnak. ... De a bármily érdekes be­szélgetést is be kell fejezni egy­szer. Sürget a program. Indul a mikrobusz. Az első állomás az érseki könyvtár. Több száz éves ritkaságok, unikumok . .. Surrog a magnó orsója: készül a rádió­riport. Az érdeklődés akkora, hogy az előre megszabott prog­ramterv máris jó pár negyedórá­val csúszott. Népművészeti Ház. Csodálkozó szemnyitások a színek gazdagsá­gával. a formák kecsességével ámulatba ejtő motívumokra. Eg­ri Károlyné, a népművészet mes­tere nyilatkozik eddigi élményei­ről. s újabb pingálóút járói, amelynek végcélja Barcelona. Azt hittük, már nem fokozha­tó az az elragadtatott lelkesedés, amely e színkavalkádon az új­ságírókat eltöltötte. És mégis ... A Visky Károly Múzeumban vé­gigsorjázik előttünk a kalocsai nép életének megannyi haszná­lati tárgya, viselete. Vajon hová nézzünk, mit is csodáljunk? A szomorúpamukos menyecskevise- letet, a harmincas évek színes­rostás hímzéseit (— Micsoda al­kalmi viseletét lehetne teremte­ni ezekből napjainkban is! — hangzottak a sóhajszerű meg­jegyzések ...); a „bóhásvarrásos” női ingvállat, vagy a „kóbászvar- rásos” férfinget? ... A Fűszerpaprikaipari Vállalat­nál megismerkedhettünk a mű­szaki folyamatokkal, egészen ad­dig, amíg a csípős, vagy édes paprika a fogyasztóhoz kerül. Az idegenforgalom ezt a jóhírű üze­met is bevonja terveibe: a szán­dék szerint a vendégcsoportokat a termőterületre is elviszik majd. Akárcsak Hollandiában, a tuli­pánmezőkön. nálunk is a „piros arany” tábláin ismerheti meg az érdeklődő e növény mozgalmas „élettörténetének” első állomását. És amazzal bizonyára vetekedő látványt is nyújthat egy félezer holdas íajszi „paprikabirodalom”. Végeredményben az elképzelés az — és nem vitás, hogy az illeté­kesek meg is valósítják majd .— az idegen kísérhesse végig ter­mőföldtől a halászléig a termesz­tés, feldolgozás és felhasználás valamennyi mozzanatát. A záróakkord a Kalocsai Népi Együttes gyermekcsoportjának le- írhatatlanul gyönyörködtető mű­sora volt. Mosolyt fakaszt a csöppségek magabiztos ügyessé­ge, és meghatott könnyeket csal a szemekbe Kalocsa-környék da­lainak, táncainak eddig nem is­mert változatossága, szépsége. S elhisszük: nem csoda, hogy ilyen helységneveket tartalmaz a mű­sornaptárunk. mint Lahti, a pi­reneusi folklórfesztivál, jugoszláv, bolgár, dijoni turné, majd a ber­lini VIT .. . Búcsúséta az Érsek-kertben. Százados fák. üde levegő, az első tavaszi madárcsicsergés... És a kézfogásnál feltétlenül őszinte ígéretek a fővárosba visSzain- dulók részéről: segítenek ezt a sok-sok szépséget a világ elé tár­ni. a szó jobbik értelmében vett reklámot csinálni. Az IBUSZ és a város összefogása, meggyőződé­sünk szerint, elérte célját. Akik eddig évtizedenként egyszer jártak Kalocsán, sőt esetleg jószerével csak hallottak róla, most érdek­lődéssel fordulnak a város felé, híveivé szegődtek. A rövidesen valóra váló színpompás, érté­keinkre rádöbbentő programok nemes és hasznos hírverést jelen­tenek majd Kalocsa és környéke „újra felfedezésében” és megsze­rettetésében! I Jóba Tibor 2. Hang és kép Televízió vagy rádió? A magyar televíziózás tizenöt éves történetében számtalan felmérés, közvélemény-kutatás, újság­cikk, sőt tanulmány foglalkozott ezzel a kérdéssel: rádió vagy televízió mellett töltik szívesebben estéiket az emberek? A mérleg nyelve a tévé felé billen. Vajon miért? A válasz egy­szerű: a televízióban látjuk is és halljuk is a cselekményt, az élmény teljesebb, maradandóbb. A technika századában Egy tanuláslélektani vizsgálat bebizonyította, hogy az együttes hang és kép, a „látott és hallott” tananyag sokkal mélyebben „vé­sődik be” az emlékezetbe, mint a legkitűnőbb előadás. Ez felnőt­tek esetében is így van, de kü­lönösen a gyermekek számára „kamatozó” az ilyen oktatási for­ma, akikftek gondolkodásuk, fo­galmi világuk különbözik a fel­nőttekétől. Persze, az ötlet nem új. Már évszázadokkal ezelőtt is elképzelhetetlen volt például a növény részeit azoknak bemuta­tása. szemléltetése nélkül taní­tani. Igenám, a természet „érzék­letes” tárgyait könnyű volt az osztályteremben a tanulók elé tárni, de hogyan tehette óráit érdekesebbé, „hatékonyabbá” a múlt század nyelvtanára? Hiszen nem állhatott rendelkezésére magnetofon és filmvetítő, amik manapság az idegen beszéd taní­tásának szinte mindennapos i esz­közei. S -ezzel meg is érkeztünk a technika századába”. A hang­gal és képpel való — nehezen ki­ejthető, de elterjedt nevén audio­vizuális — oktatás széles körű elterjedését a legújabb kor tudo­mányos-technikai „forradalma” tette lehetővé. A segédtanár: a vetítő A ma már „klasszikusnak” szá­mító első audio-vizuális eszköz a diavetítő volt. Szinte minden tárgy tanításában eredményesen használható, s valószínűleg min­dig megtalálható lesz az iskolák­ban. Korszerűbb példányait 30— 40 diaképpel lehet „megtölteni”, s a gép automatikusan cseréli a képeket a vetítőlencse előtt. Van olyan berendezés, amely magne­tofont és diavetítőt „vezérel”, a hang és a kép „szinkronban” van, a be- és kikapcsoláson kívül hoz­zá sem kell nyúlni a „segédta­nárhoz”, képes az óra egy részét „önállóan” megtartani. A magnetofont és a lemezját­szót nem kell bemutatni. Persze, az iskolában nem tánczenét (al­kalomadtán természetesen azt is) hallgatnak róluk a tanulók, ha­nem idegen nyelvi szöveget, mű­vészek által előadott verseket, ré­gebbi századok muzsikáját, de még motorzúgást is. mint a bajai szakmunkásképző intézet gépsze­relő tanulói. Egy jó minőségű magnetofon ára hatezer forintnál is több. de még ennél is drágább a diavetítő két „ifjabb”, ám még­is fejlettebb „testvére”, a képve­títő (episzkóp) és az írásvetítő. Hadd említsek meg egy érdekes példát az episzkóp sokoldalúsá­gára. Egy iskolai ünnepély dísz­letéhez hatalmas kartonpapír- békegalambra volt szükség. Ki rajzolja meg? $.övid töprengés után „salamoni” megoldás szüle­tett. A tankönyv egyik képét be­helyezték a gyerekek az episz- kópba, a táblára felerősítették a kartonpapírt, egy ügyes kislány pedig pillanatok alatt körülraj­zolta a galamb megnagyított alakját. .. Földrajzórán térkép- vázlatot. külföldi tájakat ábrá­zoló képes levelezőlapot; rajz­órán színes reprodukciókat, nyelvtanórán pedig még helyes­írási hibáktól „tarkított” füzet­lapot is lehet vetíteni ezzel a ké­szülékkel. no persze nem „elret­tentő” példa gyanánt, hanem kö­zös javítás céljára. Trónfosztás? Sok pedagógus „álma” az írás­vetítő. Nagyméretű tárgylencséjé­re tett celluloidlapra pillanatok alatt felírható egy matematikai képlet, mértani ábra. vagy akár az újonnan tanulandó kisbetű — s a kép máris a megfelelő nagy­ságban látható a vetítővásznon. Vesszen a kréta és a fekete (né­hol már zöldre festett) tábla! A „trónfosztás” azért nem ilyen egyszerű... A tízezer forintos írásvetítő sok iskolábah egyelőre még valóban „álom”. Akárcsak a hangos mozgófilmvetítő, ami aztán egyesek szerint a korszerű oktatás „kánaánja”. Óriási elő­nye, hogy folyamatában, mozgá­sában mutatja be a jelenségeket legyen az a vasgyártás, a növé­nyek fejlődése („gyorsított” fel­vételen különösen szemléletes!), vagy éppen régi filmhíradórész­let a történelmi tananyaghoz. Nemcsak a gép ára teSzi „drága mulatsággá” a mozgófilmes taní­tást. hanem a filmek előállítási költsége és az ebből fakadó ma­gas kölcsönzési díj is. A televízióval kezdtem, s azzal is fejezem be a cikket. A felso­rolt audio-vizuális eszközök ösz- szes előnyeit egyesíti magában az iskolatelevízió-adás. Ma már a Bács-Kiskun megyei tanyai isko­lákban sincs olyan tanuló, aki­nek nem hangzik fel nap mint nap a „sulitévé!’ ismerős szig­nálja ... Kontra György (Következik: Egy óra = négy óra?) • írásvetítő az élővllágórán. (Tóth Sándor felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents