Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-13 / 86. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1973. április 13. Iparág, iparcsoport Sokféle jelentés hordozója e szavunk- ipar. Iparos a kézműves, ipari foglalkozás az üvegfúvás és a számítógép-készítés, ipari szervezet a kisipari szövetkezet, s a több ezer embert foglalkoztató nagy- vállalat, ipari irányító tisztség betöltője a művezető és a vezérigazgató. A sokféle jelentés, s az annál is változatosabb értelmezés, Zavarokat okozhat, ezért — 1970 óta — a népgazdaság egységes ágazati osztályozási rendszere pontosan meghatározza, mi értendő egy-egy fogalom alatt E rendszer a nyolc népgazdasági ág egyikeként jelöli meg az ipart. Amely azután további — kisebb — részekre bontható. Három ipari főcsoportra — ezt az újságolvasó ember gyorsan elsorolja: nehéz-, köny- nyű-, élelmiszeripar — majd húsz iparcsoportra, s végül 65 iparágra. A választó vonalak jelentősége A hatvanöt iparág egyike a szénbányászat. Rokon vele, de önálló iparág az érc- és ásványbányászat, ahogy az olaj- és földgázkitermelés szintén. Ha ezekhez még a tőzegbányászatot is hozzátesszük, akkor máris eljutottunk a húsz iparcsoport egyikéhez, a bányászathoz. Hasonló szálak fűzik össze az építőanyagipar egyes területeit, a mész- és cementipartól az üvegiparig. A szervezeti elrendezés tehát figyelemmel van a termék rendeltetésére, a termelés technológiájára, a feldolgozásra kerülő nyersanyag azonosságára. Mindez természetesen nem azért fontos, hogy papíron könnyű legyen a rendteremtés. Az iparági, iparcsoporti, választó vonalaknak nagy jelentősége van a tervezésben, az ipar- és területfejlesztési programok kialakításában. Ez utóbbira utalva, s érzékeltetésül: öt év alatt vízigényes iparágak 24 új telephelyet létesítettek vízszegény városokban, s 30 ezer fővel növelték foglalkoztatottjaik létszámát ... Azaz nem rubrikákról van szó, hanem az ipar élő, változó, állandó mozgásban levő szervezetének hathatósabb befolyásolásáról. Tervezéssel, ösztönzéssel, az iparági elhatárolások rugalmas, vagy éppen merev betartásával, kezelésével. Csökkenve növekszik? A textilipar — iparcsoportonként — felöleli a pamut-, a gyapjú-, a rostkészítő-, a len-, kenderés juta-, a selyem-, a rövidáru-, a kötszövőipart. A textilipari dolgozók létszáma 1965. és 1970 között 141,2 ezerről 146,4 ezerre növekedett, de... Ügy, hogy a fővárosban tízezerrel csökkent, ugyanakkor Győr-Sopron megyében 3100, Békés megyében -1900, Bács-Kiskunban 1800 fővel bővült a textiliparban foglalkoztatottak tábora. Ezen belül megtnt más képet kapunk, ha a gyapjú-, vagy a kötszövőipart helyezzük nagyító alá, azaz, a nép- gazdasági tervjelentésekbe, tervekbe bekerülő adatok területileg mást és mást fednek. Pedig föntebb csak egy jellemzőt — a létszámot — ragadtunk ki. Szólhatnánk a termelési értékről, a gépesítettségről, a vállalatnagyságról ... de talán ennyi is elég ahhoz, hogy megérezzük: az elsietett általánosítások lévútra vezethetnek. Mert például a villamosenergia-ipar — amely sajátos terület, lévén egyszerre iparág és iparcsoport is — 1966. és 1972. között a létszámot nem, de a termelést évente hét-kilenc százalékkal növelte! Sokféle rangsor Egy-egy iparcsoport szerepét, népgazdasági súlyát — fentiek ismeretében — aligha lehet kiragadott jellemzők alapján megítélni. 1972 decemberében a legtöbb foglalkoztatott — 192 000 — az élelmiszer- iparban volt, majd a gépek és gépi berendezések gyártása — 148 000 — és a textilipar következett. Legkevesebben a papíriparban — 17 000 — és a nyomdaiparban tevékenykedtek. Ha most azt nézzük, a foglalkoztatottak keresete hol volt a legnagyobb, akkor a bányászat kerül az élre, — 1972. decemberi átlag 3420 forint —, majd a kohászat foglalja el a második helyet. A sor végén a textil- ruházati ipar, valamint a kézmű- éi háziipar lelhető. A termelésnövekedés üteme megint más sorrendet állít fel — első a híradás és vákuumtechnikai ipar—, ahogy az egyes foglalkoztatottra jutó termelésbővülés szintén. Átrendeződnek a sorok, ha a termelési költségek megoszlását, a száz forint lekötött eszközre jutó tiszta jövedelmet, vagy nyereséget vizsgáljuk, s megint új rangsort állíthatunk fel, ha az állóeszközök értékét, a gyártmányok korát stb. tanulmányozzuk. Az iparágak tevékenységének összefonódása az iparcsoportok működésének lehetséges összehangolása, fejlődésük tervezése, az ágazati kapcsolatok tökéletesítése elválaszthatatlan azoktól az adatsoroktól, amelyeket — csupán jelzésnyi erővel — érintettünk. A népgazdasági terv egyetlen számadata, célkitűzése ezernyi tény és összefüggés elemzése után jöhet csak létre. S ebben az ipar minden alkotóelemének meg van a maga, feladata. Ennek becsületes elvégzése teszi lehetővé, hogy a párt Központi Bizottsága 1972. novemberi határozatának a tervezés megjavítására vonatkozó része, s nem kevésbé a tervezésről szóló törvény mielőbb gyakorlattá váljék. M. O. • A Dunai Vasmű spirálrsőgyár egységében megkezdték a „Testvériség” gáztávvezeték csöveinek gyártását. A különlegesen erős acéllemezből hajlított nyolcvanegy centiméter átmérőjű csőből naponta négyszáz méter készül. Képünkön: A Testvériség-vezeték kész csövei a csarnokban. (MTI-foto — Jászai Csaba — KS.) A zöldségtermesztés időszerű kérdései A utóbbi időben egyre több szó esik a zöldségtermelés fejlesztéséről — különösen az idevonatkozó kormányhatározat megjelenése óta — annál is inkább mert az e téren várt eredmények korábban elmaradtak. Ennek közvetlen oka: a jövedelmezőség csökkenése, a mind nagyobb mértékű munkaerőhiány, valamint az, hogy más növény- termelési ágazatokban gyorsabban javultak a hatékonyabb termelés lehetőségei. Meg kell állapítanunk, hogy a megyében a zöldségtermelés nagy része nem azon a termőterületen zajlott, amelyen optimális eredmények lettek volna elérhetők, s ebben az ágazatban lényeges elmaradás mutatkozik a koncentráció és a specializáció tekintetében. Műszaki és közgazdasági szempontból sem voltak meg az ösztönzők nagyobb specializált üzemek kialakítására, kivéve azt az egy-két zöldségfajtát (borsó, hagyma), amelyele termelési technológiáját már korszerűsítették. A koncentráció elmaradása nemcsak következménye, hanem oka is a műszaki fejlődésben tapasztalható egy helyben topo- gásnnk. A nagy teljesítményű korszerű gépek, valamint vegyszerek hiánya miatt továbbra is sok munkaerőre van szükség, ami inkább akadályozza, mint. előmozdítja a koncentrációt. Az elaprózott termelésben pedig a már meglevő korszerű technika sem alkalmazható gazdaságosan, mivel a legtöbb esetben csak a komplex műszaki fejlesztés hoz megfelelő eredményt. A zöldségtermelés lassú, részleges, kisüzemi jellegű fejlődése mellett ugyanakkor kialakult egy jelentős teljesítményre képes tartósító nagyipar. Ez pedig az ipar, a mezőgazdaság és a fogyasztás között elkerülhetetlenül feszültséghez vezetett. Jelentősebb előrelépés csak komplex műszaki fejlesztéssel érhető el. ennek megvalósítását célozza a kormány zöldségtermelést fejlesztő programja. A komplex műszaki fejlesztés a zöldségtermesztésben lényegesen nagyobb anyagi forrásokat igényel, mint a szántóföldi növények termelésénél, s ez nemzetközi viszonylatban sincs még kielégítően megoldva. Bonyolítja a zöldségtermelés eredményességének értékelését, hogy nemcsak a termelés mennyisége és annak minősége játszik szerepet, hanem a termésérés időpontja is, mivel gyorsan romló, idényjellegű élelmiszerről van szó. A vertikális kapcsolatok következtében ugyanis az idényszerűség hatással van az ipar kapacitásának kihasználására, termelésének gazdaságosságára. A tapasztalatok egyértelműen azt igazolják, hogy a hatékonyság növelése a nagy tömegben termelt zöldségfajoknál — mennyiség, minőség és idényjelleg tekintetébert — csak szakosítással és nagyobb területen történő termeléssel érhető el. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet számításai szerint például a paradicsom jövedelmezősége a szakosított gazdaságokban nyereséges, más gazdaságokban általában veszteséges volt. Feltétlenül tekintetbe kell venni, hogy míg a zömmel élő munkára alapozott zöldségtermelésnél a rendelkezésre álló munkaerő mennyisége határozza meg a maximális üzemi méretet, addig a gépesített gazdaságokban a technológiai sorban szereplő leg-* nagyobb teljesítőképességű gép szabja meg a leggazdaságosabb üzemi méret alsó határát. Amikor a műszaki fejlesztés nem komplex módon történik, az üzemen belül kétfelé húzó erők lépnek fel. A kézzel végzett művelőiek miatt ugyanis csökkenteni, a géppel, vegyszerrel végzett műveletek miatt pedig növelni kellene az üzemi méreteket. A legritkább esetben sikerül ilyenkor optimális megoldást találni, mert vagy nem jut elegendő idő a kézzel végzett munkák befejezésére, vagy nem tudják a rendelkezésre álló technikai kapacitást kihasználni. A fő feladat tehát a termelést és a hozzá tartozó technológiát úgy szervezni, hogy maximális hatásfokkal működjön a termelés minden tényezője. Miután a termelőkapacitás maximális kihasználása az egész zöldségtermelési-forgalmazásifeldolgozási-tartósítási vertikumra vonatkozik, igen fontos összehangolni valamennyi kooperáló partner termelését, spe- cializációját, beruházását, műszaki fejlesztését és anyagi érdekeltséget. Közösen kell meghatározni a termelési egységek méretét, a termesztő üzemek számát, a termelés szervezését és tervezését, az egységek közötti kooperációt, a gazdasági ösztönzőket és a gazdasági szankciókat, időpontokra, mennyiségekre és minőségekre egyaránt. Mivel egyre eszközigényesebb a zöldségvertikum minden fázisa, hosszú lejáratú együttműködésre van szükség, amit ma már csak tudományosan megalapozott tervezési és szervezési módszerekkel lehet eredményesen létrehozni. Minden vonalon a legtermelékenyebb technológiára van szükség, ami azonban csak úgy oldható meg, ha minden partner érdeke érvényesül. A közösen megoldásra; váró részfeladatok közül csak néhányat említek. Ilyen a helyi adottságok jobb kihasználása, a gépesítés hatékonyságának fokozása, a vegyszeres gyomirtás kiterjesztése, az eddiginél lényegesen pontosabb, jobb tervezés, valamint üzem- és munkaszervezés. Az egyes üzemek önmagukban nem képesek a korszerű technika gazdaságos kihasználására. Vonatkozik ez az iparra, a mezőgazdaságra és a kereskedelemre1 egyaránt. Szükség van ezért egyrészt a mezőgazdasági üzemek egymás közötti, másrészt pedig az ipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem egymás közötti együttműködésére. Amit felvázoltam, az véleményem szerint a jövő útja, ám a jelenlegi, anyagi, műszaki ellátottság mellett is jelentős tartalékok vannak az eszközök jobb kihasználására, a munkák időben és megfelelő minőségben való elvégzésére, s ezzel a zöldség- termelés hatékonyságának növelésére. Dr. Filius István a mezőgazdasági tudományok kandidátusa Az erő a lakosságban van Közel két hete véget értek a jelölő gyűlések, ahol a jelölitek beszámoltak az eltelt két esztendő tanácsi munkájáról és azokról a feladatokról, amelyeket a következő ciklusban a lakosság segítségével szeretnének megvalósítani. Némely helyen a megszokottnál sokkal nagyobb hangsúlyt kapott ez a mondat: „a lakosság segítségével”. Az öntevékenységnek, a lelkesedésnek, a helyi kezdeményezésnek felbecsülhetetlen az értéke, s ott ahol a lakosság ezt át- érzi a lelkesedés közös cselekvésben nyilvánul meg. Így volt ez például Kömpöcön, a jelölő gyűlésen, ahol a terveket a lakosság nyomban saját munkájával toldotta meg és felajánlották — mivel nagy szükségük van helybeli orvosra — 500 téglával járulnak családonként az orvosi lakás megépítéséhez mondván: miért járjon Kiskunmajsá- ról Kömpöcre az orvos, inkább járjon Kömpöcről Kiskunmajsá- ra. Kunfehértón a jelölő gyűlésen családonként 300 forintot ajánlottak fel a választópolgárok, hogy a községben felépülhessen a régóta nélkülözött gyógyszer- tár. Jászszentlászlón a helybeli kisiparosok megígérték a jelölő gyűlésen, hogy a sportpálya ■ kiszolgáló helyiségeinek építését társadalmi munkában elvégzik. Nem kevesebb értékű volt a harkakötönyi választópolgárok hozzájárulása sem, amikor bejelentették, hogy a szükséges 2000 négyzetméter járdaépítés földmunkáját társadalmi munkában elvégzik. Biztos ami biztos — mondták a jászszentlászlói 23-as körzet választói, amikor Muzsik Tibor- né, tanácselnök jelölésére öszszejöttek. A körzetnek körülbelül 60 választásra jogosult lakója van, s ha mindannyian eljöttek volna, százszázalékos lett volna a megjelenés. A jelölő bizottság legnagyobb csodálkozására azonban hatvan helyett, 150-en jelentek meg, sígy ajelölő gyűlés valóságos választógyűléssé alakult. Még a másik körzet lakói is eljöttek, hiszen akit jelöltek szereti az egész község, s ezzel is ki akarták fejezni, hogy munkájára továbbra is számítanak. A tanácstagok iránti megbecsülés megannyi jele megmutatkozott a jelölő gyűléseken, s ez a néhány példa, amit felsoroltunk bizonyítja, hogy sok-sok lehetőség rejlik a lakosság ' összefogásában. Gyorsabban, eredményesebben teljesülnek a kívánságok, ha a lakosság saját erejével is hozzájárul azok megvalósításához. Sz. F. SZANÁLÁS UTÁN Vergődés a homokon Műtrágya és növényvédő szer kis adagban A kiskertek művelői és a háztáji gazdaságok tulajdonosai egyre nagyobb mennyiséget igényelnek a vegyipari gyárak termékeiből, növényvédő szerekből és műtrágyákból. Az elmúlt esztendőben már megkezdték a kis csomagolású adagok árusítását, a műtrágyagyárak összesen 4000 tonna szuperfoszfátot, 3000 tonna ammóniumnitrátot és 80 ezer liter Wuxal műtrágyát adtak át a kisfogyasztóknak. Ebben az évben újabb gépek, berendezések munkába állításával tovább növelhették a kis adagú kiszerelést a vegyigyárak. Elsősorban komplex műtrágyákat csomagolnak a háztáji gazdaságok részére, olyan vegyitermékeket, amelyek egyaránt tartalmazzák a nitrogén, a kálium és a foszfor hatóanyagot. Tervek szerint a .kiskertek tulajdonosai 15 ezer tonnányi kiscsomagolású műtrágyához juthatnak. Ugyanakkor 90 ezer liter egy-, két- és ötkilogrammos csomagolású Wuxal műtrágyát is átadnak a kereskedelemnek. Az utóbbi években rendkívül népszerűvé vált a magas nitrogéntartalmú karbamid műtrágya, amelyből szintén egy kilogam- mos csomagokat készítenek a kisfogyasztók részére. Teljes egészében megoldott ebben az évben már a kiskerttulajdonosok növényvédőszer-el- látása, a kevésbé mérgező fajtákból főleg gombaölő szerekből, az erősebb hatóanyagok azonban a megfelelő csomagolóanyagok hiánya miatt még mindig nehezebben szerezhetők be. Ércbányák »virágai« A bányákban, ahol pirít fordul elő, kéndioxid válik ki. s a jelenlevő vízzel kénsavvá egyesül. Az erős sav a környező kőzeteket, érceket feloldja és bonyolult összetételű vizenyős ásványok keletkeznek. Ezek beható vizsgálatával ez ideig nem foglalkoztáik. A gyöngyösoroszi ércbányában rendkívül gazdagon borítják a bányafákat a cseppkőszerű fürtökben lógó különleges képződmények. Vizsgálat céljaira most szakértők (a Magyarhoni Földtani Társulat ásvány klubjának tagjai) gyűjtöttek innen mintákat. (MTI-foto: Kunkovács László felvétele—KS.) A veszteséges homoki gazdaságok között alighanem a bugaci Béke Tsz helyzete a legremény- telenebb. A tsz-szövetség egyik szakembere útbaigazításként ilyen jellemzést ad: „Hatékonyság nincs, nem is vártható. Kipusztult az üzemi szőlőtelepítés, a beton támrendszer ottmaradt a sovány kukoricásban, a saját szememmel láttam. Máshol minden befektetett fillér ötször annyit hoz, mint Bugacon. Oda, igazából nem volna szabad invesztálni...” „Zsugorított” területen Az bizonyos, hogy ,a szövetke- kezet történetét az alakulástól kezdve a veszteségek szegélyezik. Maguk az adottságok sem nyújtanak alkalmat a kibontakozásra. A szántóföld aranykorona-értéke 3,8-as — földadó alá nem eső terület. Négy év óta az „összezsugorodott” területen folyik a gazdálkodás. A pusztát eladták a félegyházi Lenin Tsz-nek, s a szőlőtelep egyik részétől is megszabadultak: a szomszédos szak- szövetkezet nevére íratták. A Béke Tsz-nek mindössze 150 hold üzemi szőlője maradt. A lépés megtételére az 1967-es szüret tapasztalatai késztették a vezetőket: akkor történt, hogy jakab- szállási „vendégmunkások” szed- ’ ték le a szőlőt, 40 százalékos részesedés ellenében. Maradt összesen ezer hold szántó, legalábbis névleg, mert a fele olyan, hogy semmiféle növény nem termeszthető meg rajta eredményesen. Erdősíteni kellene, a lehető legigénytelenebb fafajtával. Van még 150 hold legelő, továbbá néhány hold teljesen hasznavehetetlen lapos, zsombé- kos terület, ahol a nád is ■ csak térdmagasságig nő meg. Halmozódó hiányok — Négy évig nem volt mérleghiányunk — adja tudtomra Fazekas László elnök, (akit pár nappal ezelőtt felfüggesztett tisztségéből a járás.). — Ha itt egyáltalán lehet csodát művelni, akkor azt mi megkíséreltük.. . Van egy mély fúrású kutunk, megvolt már akikor is, s gondoltuk, jó lenne pritaminpapri- kát termeszteni. Harminc holdon. De egyszer sem volt vele szerencsénk. évente elfagyott, s évente vitt el hat-hétszázezer forintot. Ezzel most már fel is hagyunk. A szőlő is betette ránk az ajtót, még 1970-ben, amikor- ,is hiába voltak be;nne éjjel-nappal a permetező gépek, a termést elvitte a „peronosz”, s másfél- millió megint odalett. Tavaly pedig a termés egy része fagyott el, s ez okozott egymilliós kiesést. Mert ilyen kárra a biztosító sem vállal kockázatot. No és a lakatosipaii segédüzem .. . Azzal a céllal hívták életre, hogy az itt képződő nyereséghányadot fordítják a gazdálkodás feltételeinek javítására. Sajnos az ilyen kezdeményezéseket fenyegető „gigantomániás” vállalások itt sem kerülték él. Igaz, hogy ez az 1970-es szőlőtermés pusztulása okozta kétségbeesés hatására történt: a Tisza- sülyi Állami Gazdaság részére vállaltak el egy nagyszabású építkezést, amely nyereséget nem hozott, csak tetemes veszteséget. A bevételnél kétmillióval volt több a kiadás. Ezt nem ellensúlyozta a segédüzemnek az a kisebb, tízfős csoportja sem, amely igazán eredményesen fun- gált, tavaly is 700 ezer forint tiszta nyereséget hozott a kasz- szába. A segédüzemi létszám húsz főre apadt összesen. Bár ‘ csak olyan munkát vállalnak, amelyhez anyagot a megrendelő ad, a vállalkozás sorsa, léte bizonytalan. Négy évig nem volt mérleghiány, de négy év alatt nagy veszteségek halmozódtak fel. A terméskiesésből eredő hiány megközelítőleg 2,8 millió, a fejlesztés rovására írandó alaphiány további 1,6 millió forint. Ismét eljött egy olyan időszak, amikor a hiányokat már nem lehet egyik évről a másikra „átmenteni”., Csak egy kiút látszik... És még van 5,5 millió forint hosszú lejáratú hiteltartozás is. Fejlesztésben itt is csak azt lehetett tenni, amit Gátéron: gépeket vásároltak. Tavaly 900 ezer forintot fordítottak erre a célra. A 130 tsz-tagból 50 a nyugdíjas. Szántóföldi gyalogmunkára jut összesen 10 ember. A szőlőművelésre és a szüretre idénymunkásokat fogadnak fel. A helyzet, amivel most a vezetésnek szembe kell néznie, jóformán áthidalhatatlan. A részesedés eddig is meglehetősen ála- csony volt, az állatgondozók — egyedül szarvasmarhatartással foglalkoznak —, 1500—1600 forintot kerestek havonta. Most ennek is csak a 80 százalékát lehet kifizetni. Ugyanakkor az állami gazdaságban, de az erdő- gazdaságban is, keresik a munkásokat. Ha a tíz traktoros fele elmegy, leáll a munka. S ez még nem minden. Tizenöttizenhat millió forint termelési értéknél többre nem lehet számítani. Optimális esetben, ha egyszer lenne egy olyan év, amikor „minden bevág”, talán elérnének 10 százalékos nyereséghányadot. Nagyjából ez volna az az összeg, amelyet mint szanálási hitelt nyomban vissza is kellene fizetniük. Világos tehát, hogy a bugaci Béke Tsz-en a szanálási hitel — nem segít. Segítene a vissza nem térítendő állami támogat^ — egy pár évre megint. Úgy hiszem, a bugaci Béke Tsz helyzetéből merészebb konzekvenciát kellene levonni. A tsz területe alig 2000 hold — egy nagyobbfajta csepp a bugaci határ 32 ezer holdas tengerében. A 80 dolgozó tag sem számottevő közösség a bugaci nagyközségi társadálomban. Ez a gazdasági képződmény akár a Városföldi Állami Gazdaság bugaci kerületének részeként, akár szakszövetkezetként jobban érvényesülne. Különben csak a kilátástalan- ság bővített újfatermelésére lehet számítani. Hatvani Dániel (Folytatjuk.)
