Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-04 / 79. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET

Jevgenyij Jevtusenko:

SÉTA A FIAMMAL

Mily pezsdítő a hócsikorgás az aprócska csizmák alatt, az önfeledt gyermeksikoltás mikor a fán mókus szalad.

A nap, ha fénytisztán felizzik midőn veled lép gyermeked, kék árnya, hol előresiklik, hol a hó fokán megreked.

A gyermek más, mint a felnőttek.

A természet nem tékozol.

Gyermek nélkül — nyomor az élet. « Vele — gyermekké változol.

A gyermek szeme úgy ragyog — jövőbe vágott ablakok.

Szavai frissek, üde-tiszták, mintha nem is lenne hazugság.

A gyermekben a lázadó él.

Teljessége az életé, arcán kiüt a játszódó szél, úgy fut a nap, a tél elé.

A gyermek arca illatos, gyaluforgácsot illatoz, s mint a zelnicemeggy virága, vérszínű dinnye félbevágva,

mint a pásztorsajt, tejvirág, mint az egész, örök világ, hol méz és méreg ízt kapott, s ki nem gyermek — már rég hatott.

Fordította: Havas Ervin

Kiskunmajsai művészek

Mostanában egyre többet — és egyre többen — hallatnak magukról azok a pedagógus képzőművészek, akik a községekben, sokszor bizony nehéz körülmények között végzik pedagógiai, s művészi nevelőmunkájukat.

Vaskút, Solt- vadkert, Kecel mellett Kis- , kunmajsán is szép eredményekről számolhatnak be azok, akik rajzolni, lesteni, s korszerűen látni tanítják a gyerekeket, a fiatalokat.

Most két kis- I kunmajsai művész — Paizs I Éva és Sers I Sándor — egy- I egy művét mutatjuk be olva- I sóinknak.

Huszonhét esztendő

A Budapesti Kertészeti Egyetem zöldségtermesztési tanszékének 27 év óta vezetője, az egyetem rektora Somos András akadémikus.

Egyszerűen, halkan, világosan beszél tudományos eredményeiről. Olyan egyszerűen, amilyen természetes ma már, hogy a paradicsomot nem karó mellett termesztik, vagy hogy óriási fóliasátrak alatt fejlődik a primőr paprika és a paradicsom.

Ezek a látszatra egyszerű és kézenfekvő dolgok hosszú évtizedek kemény munkájának eredményei. s az egész zöldségtermesztés forradalmasítását jelentik. Ennek a változásnak alap- feltételeit a nagyüzemi gazdálkodás lehetőségeit, tudományos elméleti hátterét pedig a Somos András irányításával, szervezésével és közvetlen részvételével végzett közel három évtizedes kutatómunka ádta.

Először a zöldségtermesztés biológiai alapjait kellett megteremtenie, összegyűjteni, elemezni mindazokat a tényezőket, amelyek hazánkban a növény fejlődését. hozamát befolyásolják. Pontosan meghatározta a zöldségfélék fény-, hő,- víz- és tápanyagigényeit, hazai talajtípusonként, fajtánként, ezek ismeretében szakítani kellett azokkal az évszázados szokásokkal, amelyek a többtermelés gátjává váltak. Nehéz volt meggyőzni a termelőket, sokszor a szakembereket is. Még szűkebb hazájában, a Békés megyei kertészekkel is sokat vitatkozott. Az első sikerek után újabb igények jelentkeztek. A hazai és külföldi piac egyre több primőrt vár a termelőktől, ugyanakkor a fejlődő vegyipar megjelent a fóliával, amely új lehetőséget teremtett a koraiak termesztésében. A szükségletből és a keresletből a tudomány közreműködésével lett korai paprika, paradicsom, ubor- ' ka. Somos András 1957-ben kezdte meg a fólia alatti zöldségtermesztés hazai módszerének kiTasnádi Varga Éva:

Búcsú Kiievtől .

H BCIfíIOt

dolgozását. 1967-re már üzemi

tapasztalatok, eljárások, s erre a célra megfelelő fajták várták a nagyüzemi megvalósítást. A fólia alatti termesztést 1969-ben már számos gazdaságban alkalmazták. Ez már nemcsak a jó módszert. hanem a kiváló szervezést is dicséri. Somos professzor szinkronmódszernek nevezi ezt az oktató, szaktanácsadó munkát. A termelőket a kertészeti munkák főbb mozzanatai idején ösz- szehívják néhány napra, és a kísérleti fóliasátrak alatt a szakemberekkel közösen palántáz- nak, gondozzák a növényeket, s pár nap múlva a saját gazdaságaikban már szakavatott kézzel ismételik meg ugyanazt. Ezeket a tanfolyamokat minden évben megszervezik, jelenleg- is 180 hallgatóval.

A fólia alatti termesztés eljárása után most annak korszerűsítése, továbbfejlesztése, gépesítései szükséges.' Rövidesen már széles körben alkalmazzák új módszerét a széndioxldos trágyázást, amelynek lényege, hogy a levegő természetes széndioxidtartalmát 8—10-szeresére növelik. s ezáltal fokozzák az asz- szimilációt és a növény. 14—40

A póstakocsis dala röpköd repülőgép bőgő morajában, a szijjak felcsatolva és szájamban cukor olvadó izei, a hatalmas téren csöpp pontként látszik már csak Alexander, még integet, de szeme nézését nem érzem én már soha többé. — Az a régi póstakocsis gyűrűt küldött vissza annak a lánynak, ahogy az orosz nóta meséli, én pedig most azon tűnődöm, micsoda érzés bujkált ott tört szavaink zavart csetlése közben, milyen erő húzott egymáshoz Kijev napfényes temetőjében, hol örökké égő kandeláber emlékszik hősi halottaikra.

Kern adtam én neki gyűrűt, csak pillantásunk kereste meg

egymást,

s a Dnyeper folyó zöldes szalagja kötötte át a horizontot.

Most pedig indul a szürke madár és itt marad ő, Alexander, Kijev szerető házai őrzik majd későbbi léptei hosszát, nem intek most már vissza, hiszen ujjaink búcsút váltottak

régen,

emelkedik a gép és a póstakocsis legendás jeggyűrüje fel-felvillan, s ott karikázik fehérkabátos felhők tetején.

mérlege

százalékkal többet terem. A tápanyaggazdálkodás mellett Somos András a jövőben legfőbb feladatának a zöldségtermesztés gépesítését tartja, amely nemcsak műszaki tennivalókat vet fel, hanem erre alkalmas zöldségfajták nemésitését, agrotechnikák kidolgozását is. A gépesítés, mint mondotta — az egyre kevesebb munkaerővel rendelkező kertészetben már létkérdés.

Többféleképpen összegezhetnénk Somos András munkásságát —. amelyért most Állami Díjat kapott. A paprika, a paradicsomtermesztéséről megjelent szakkönyvei, a zöldségtermesztés kézikönyve rendkívül jelentősek. Legtöbbet mégis az eredmények mondanak: a 14 millió négyzet- méternyi fólia alatti zöldségtermesztés, évente 1 milliárd forint termelési értékben. A 27 év alatt négyezer kertészmérnököt, oktatott, megismertette velük a zöldségtermesztés hagyományos és legújabb ismereteit.

Somos András akadémikus szoros kapcsolatban van a megyével. Több mint tíz éve, az ö kezdeményezésére is szocialista együttműködési szerződést kötött az egyetem tanácsa a megye vezetőivel. Ennek alapján a tanács minden évben Bács-Kiskun megyében tartja ülését tapasztalat- cserével egybekötve, amelynek célja, hogy megvitassák a kertészeti ágazatok fejlesztésével kapcsolatos soron levő feladatokat.

Elnöke az egyetem kertészeti munkaközösségének, mely a Kecskeméten működő kertészeti főiskolai karral együttműködve, megszervezte Kecskeméten a háztáji termelők és kiskerttulajdonosok kertészeti tanfolyamát.

A Magyar Tudományos Akadémia Kertészeti Bizottságának is elnöke. Néhány éve ez a bizottság Kecskeméten tartotta ülését, segítve 'a megye kertészeti ágazatainak fejlesztésével kapcsolatos tennivalók megvalósítását.

B. É.

Simon Lajos:

Öregek tél után_

Köszönthetjük levett kalappal, megint a jó, meleg napot, ó, fényözön, élet-rügy, hurrá: még itt vagyunk, megadatott

nézni, hogy a gyökér-szakító tél után mint éled a fa, s a léglökéses szárnyú, bátor madarak, hogy húznak haza.

Milyen a boldogító zápor, hogy száll a felhő messzire, s már életünktől olyan távol hogy zeng a gép erős szíve.

Dióért nyögve lehajolni doronggal tépett fák alatt, s megint csak eletet remélni, ha szürke lombok hullanak.

Sz. Lukács Imre:

Három rohamsisak

S

óért, cukorért álltak sorban az asszonyok. A piactéren a bolt nyitva tartott. Délelőtt csapódott be az első lövedék és a templom mellett kicsavart egy fát. Aztán kis ideig csend lett. Pillanatok alatt elnéptelenedett a piactér. Az emberek kulcsra zárták a kapukat.

— Gyorsan jöttek — mondta nagyapám —, miközben párnákat és dunyhát vittünk a Zsigmon- dék pincéjébe. Odahúzódott az utca.

A közelben lövedék találta Gönczi Bálint házát. Azt hittük, ennyi volt az egész, vége a háborúnak.

Hajnalban apró szekerek zörögtek, lovasok vonultak a Tisza felé.

— Kozákok — mutatott feléjük nagyapám.

Mentünk a piactérre. Rézpiku, Stuka, s én. Majdhogy egyidősek voltunk. iskolások és nagyon rosszak. Akkor már feltörtek néhány üzletet, hordták az árut, kinek mi jutott. A szomszéd Gecse Jóska hatalmas órát hozott. Nem maradhattunk ki az eseményekből. Rézpiku három boxert, zsebceruzát, sapkacukrot, Stuka láda lekvárt, két szíjostort szerzett. Jómagam gyertyákat, gyertyatartókat és boxereket. Dicsőségesen elvonultunk a kiserdőbe, alkudozni egymással, csereberéltünk, majd szokás szerint összeverekedtünk.

M

ásnap odamerészkedtünk a kozákokhoz. A vásártéren rengeteg ló, kocsi várakozott. Kényelmesen sétálgattunk a katonák között, hosszabb ideig vizsgálgattunk egy- egy szebb lovat.

— Az a kis fekete megfelelne — jelentette ki határozottan Stuka.

— Nekem sárga kék. Az ni — mutatta Rézpiku.

Magas katona állt meg mellettünk. Nézett, nézett, magyarázott, de nem értettük. Aztán kezembe nyomott egy csomagot és elment. Kétszersült volt. Eszegettük. Amikor elfogyott, zsebre dugtuk kezünket. bámészkodtunk tovább.

— Mit csavarogtok itt? — kiáltott ránk egyik egyenruhás magyarul. — Mit akartok?

— Lovagolni.

— Méghogy lovagolni? — nevetett jóízűen. •

Nem mozdultunk. Talán mérgesek, haragosak is lehettünk.

— A lovakat viszik itatni, menjetek. De létrát nem szerzek... — nevetett újra.

Szerencsére alacsony, szelíd lovacskák, fáradt lovacskák voltak. Végül is hátukra kerültünk. Sarkantyú helyett kopott bakancsomat használtam, eredménytelenül. Három napig tartott a gyöngyélet. Aztán tovább vonult a tábor. Amikor az utolsó kocsi is megindult, a tolmács odajött hozzánk.

Menjetek haza — dugott mindegyikünk markába csokoládét. — Ha visszajövök, hozok nektek igazi lovat. — S elmentek.

Később Stuka felkiáltott.

—' Nem mondtuk meg, hogy a Porcsiny utcában lakunk!

Elszomorodtunk. Aznap mégcsak össze se verekedtünk ...

D

e hiába, a szerencse akkor mosolyog az emberre, amikor nem is várja, ültünk Stu- káéknál az eperfa alatt. Szóváltás se támadt közöttünk. Egyszercsak oda szaladt Erdei Micu.

— Fogtam igazi lovat.

— Hol?

— Zsigmondék előtt.

Én voltam a leggyorsabb. Mire Micu odaért, a kerítésen csüngtünk és figyeltük a legelő állatot.

— Ne nyúljatok hozzá, az enyém!

Apró, agyonranyűtt pára roskadozott előttünk. Legelgetett a gyér füvön. Fejét felemelte néha, ránkcsodálkozott, ennyire futott^ még erejéből. Biztat- gattuk, hajtottuk volna, de nem ment.

— Akkor is az enyém — sírt Micu.

Nagyapám erősen csóválta a fejét, amikor megnézte a lovacskát.

— Kisfiam, játsszatok mással. Ebből soha többé nem lesz ló. Tönkretette a háború.

— Hiszen legel.

— Nem segít már az se.

Következő nap tűvé tettük érte a falut. Nem találtuk.

Este német tankok jöttek a Tisza felől. A temető mellett lőtték ki az acélszörnyeket. Egyik belefordult az árokba a kövesút- ról és megkopasztva, leszerelve. még évek múlva is ott pihent. Amikor odaengedtek. már nem találtunk valami nagy zsákmányt* Alaposan végigkutattunk mindent, s a temetőárokban két rohamsisakot fedeztünk fel. Bemásztunk a tankba. Végül három rohamsisakkal győzelmi mámorba távoztunk. Micunak semmi se jutott. Végigbőgte az utat.

A Stukáék udvarán rendeztük a hadállásokat. Két bunkert ástunk, összehord- tunk jó csomó cserépdarabokat. felraktuk a rohamsisakot és dobáltuk egymást. Micunak nem volt sisakja, beszakadt a feje.

— A háborúban vesztes is van — röhögött Rézpiku és hazaszaladt.

M

icu meglepett bennünket. Vigyorogva jött és elénk dobott egy gránátot. Megijedtünk. — Nem jó. Kipróbáltam. Alkudoztunk. Nem adta. összejártuk kétszer a Kun- pálék nagy kertjét, hátha szerencsénk lesz.

— Bolond lennék cserélni. Sisak három van, gránát csak egy.

Dulakodtunk. Megcsúsztam, ő hazaszaladt. Kis idő múlva robbanás hallatszott.

A gránát.

Szaladtunk. Micujék kapujában már emberek álltak. Nem engedtek bennünket az udvarra Megjött az orvos is. Asszonyok hangosan sírtak.

— Szegény Ági, férje odamaradt a háborúban, most Micu.

Később hordágyon vitték letakarva.

— A kezét szakította le, nem bírja ki, elvérzik — nagyapám alaposan megpofozott. — Adok nektek háborúsdit, rohamsisakot.

Hallgattam konokul. A temetésre nem engedtek. Negyednap mehettem az utcára.

— Micunak adom a sisakot — mondtam.

Kimentünk hozzá. Fejfájára tettük az egyik sisakot. a másik kettőt a sir- dombra. Attól kezdve soha se játszottunk háborút.

N

agyapám meghúzta a fülemet.

— Megyünk a földre. Egyél valamit, későn jövünk haza.

— Nincs földünk.

— Mától kezdve lesz.

' Két görhét dugtam a zsebembe. trappoltam nagyapám után. Tomajra mentünk, gróf Nemes János birtokára.

— Látod, az ott a Kápolna.

Bólintottam.

Megálltunk. Nagyapám kézfejével megtörölte bajuszát. Végignézett a táblán, nagy komolyan kijelentette.

— Itt lesz a földed fiam.

Egykedvűen vettem tudomásul. Föld. föld. Ha adják, legyen. Ö nem mozdult. Belerugdosott bakancsával a földbe, nézegette a színét, morzsolgatta ujjai között.

— Tiéd lesz. Már nem sok hasznát veszem, neked bővem terem.

A Kápolnánál tolongott az egész falu. Rézpiku, Stuka is. Vártunk. Kis asztalt hoztak, olvasták a neveket, kinek, hány hold föld jár. Később mérni kezdték. Ügyefogyottan álltak az emberek, fényesen csillogott a szemük. Amikor ránk került a sor, nagyapám levette kucsmáját. Fából csinált karókat vertek a földbe. Az emberek tovább haladtak. Nagyapám elővette bicskáját.

Odalépett a karóhoz és jó darabot lefaragott belőle. Tintaceruzát halászott zsebéből, nagy ákom-bákom betűkkel írta: Petrás Áron.

— Jegyezd meg. fiam. A mi földünk.

Megszámolta, hányat lép a másik karóig. Fénylett az arca.

— Tegyél zsebre egy marékkai — parancsolt.

— Minek?

— Hazavisszük.

Rézpikuék is abban a

táblában kapták a földet. Együtt indultunk a faluba.

— A földhöz ló is kell — súgta nekem — honnan vesztek?

— Nekünk még sohasem volt lovunk — mondtam.

O

tthon az asztalra kellett tennem a földet. Nagyanyám odajött.

— Jó föld.

— Megélünk belőle. Éhes voltam. Megrántottam a szoknyáját.

— Éhes vagyok.

— Hallgass, mihaszna — förmédt rám nagyapám.

Később bögrét hozott. Belesöpörte tenyerével a földet. A szekrény aljából papírba csavart magokat vett elő. Néhányat beledug- gott a bögrébe, vizet öntött rá. Az ablakba tette.

— Ebből még lesz vala- 'mi.

Az új földben megragadt a mag. virágot eresztett. Szép pirosat, mint Micu sírján ...