Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-25 / 95. szám
2 J> PE^FJ NEPE • 1973. április 25. Nem lankad a harc A kambodzsai hazafiak sikerei HÍREK • HÍREK ESEMÉNYEK SOROKBAN Japán—olasz megállapodás Giulio Andreotti, olasz miniszterelnök kedden másfél órás megbeszélést folytatott Kakuei Tanaka, japán kormányfővel. Hivatalos körök szerint megállapodtak arról, hogy közös erőfeszítéseket tesznek közel-keleti ólai- és más nyersanyagok beszerzésére. A találkozó végén Andreotti olaszországi látogatásra hívta meg Ta- nakát, aki a meghívást elfogadta. Űj kormány Bolíviában Hétfőn a késő esti órákban lemondott a bolíviai kormány. Nem sokkal később, kedden hajnalban már az új kormány listáját tették közzé La Pázban. Az új névsorból kitűnik, hogy nem történt lényegi változás Hugo Banzer kabinetjében. Tíz tárcát a kormány eddigi tagjai kaptak, s hét bársonyszék kapott új gazdát. A belügyminiszter. Alfredo Arce Car- pio, volt államtitkár lett. Az új kormánynak öt katona tagja van, míg az előzőnek csak négy volt. Lengyel delegáció Kubában Dorticos köztársasági elnök meghívására kedden reggel lengyel párt- és kormányküldöttség .utazott Kubába Henryk Jablonski, az államtanács elnöke, a LEMP PB tagja vezetésével. A küldöttségben helyet kapott S. Olszowski külügy- és W. Jaruzelski nemzet- védelmi miniszter is. A gazdaságilag közepesen fejlett országok okulhatnak az előttük járók példájából. Szinte készen — ha nem is ingyen és áldozat. nélkül — megkaphatják mindazt, amit a tudomány és a technika fejlesztésében másutt elértek. Így egyebek között korszerű géprendszereket, kiforrott konstrukciós megoldásokat és gyártási eljárásokat vásárolhatnak. Okulhatnak az élenjárók kudarcaiból, hibáiból is, elkerülhetik a fogyasztás növekedésével járó torzulásokat, buktatókat. Kár volna tagadni, hogy a fejlett tőkés. világ „példája” a fogyasztói szokások alakulásában hátrányokkal is jár. ' Mostanában sokfelé bírálják a hazai fdgyasztás új jelenségeit, s gyakran a javak gyarapodásával, az igények fokozódásával hozzák "összefüggésbe á harácsolást, a kispolgárságot, az individualizmust. Van-e köztük valóban ösz- szefüggés? Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára ez év januárjában az országos ideológiai tanácskozáson ezeket mondotta: „Az, hogy az emberek örülnek az életnek, hogy örülnek megnövekedett anyagi lehetőségeiknek, és ezeket tovább . akarják növelni, nem kíspolgáriság. A veszély ott van, ahol a fogyasztás öncéllá válik, az anyagi javak hajszolásává, ami a közösségi aktivitás, az emberi élet teljességének rovására megy. Ez valóban a szocializmustól idegen kispolgári szemlélet”. Egyesek fényűző, pazarló életmódja különösen kihívó és kirívó napjainkban, amikor még nem is kevesen — főleg a nagycsaládosok és a régi nyugdíjasok — megélhetési gondokkal küszködnek. Ezért, bár az anyagi ösztönzésben a teljesítmények növelésére serkentő differenciálás változatlanul feladat, de közben. vele párhuzamosan, főleg szociálpolitikai intézkedésekkel a családi jövedelmek között meglevő különbségek felszámolására is törekednek. Ezért még a IV. ötéves terv időszakában családi pótlék-, és nyugdíjemelésre kerül sor. Vagyis, szemben egy koBarbie »elvei« Klaus Altmann—Barbie, aki a második világháború idején Lyon Gestapo-fönöke volt. s jelenleg Altmann néven egv La Paz-i börtön foglya, a brazil o Globo című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, „még ma is büszke vagyok arra. hogy übermenchek csoportját vezethettem, s ezerszer újra megtenném azt, amit ezelőtt 30 évvel cselekedtem.” A börtönében nyilatkozó Alt- mann-Barbie beismerte, hogy több ezer francia deportálásában és kivégzésében működött közre 1940 és 1945 között, de úgy véli, hogy ..az ilyesmi háború idején teljesen normális.” Mindamellett kategorikusan tagadja, hogy közvetlenül köze lett volna a zsidók kiirtásához, s tiltakozik az ellen, hogy Bormann- hoz, vagy Mengeléhez hasonlítsák. Amerikai repülőgépek, köztük B—52-es repülőerődök és F—111 típusú változtatható szárnyállású vadászbombázók már a 48. egymást követő napon támadják Kambodzsa felszabadított övezeteit és kedden hajnalban az eddigi egyik leghevesebb légitámadást intézték Phnom Penh főváros közvetlen környéke ellen. Bombaterhüket elsősorban a fővárostól mindössze 8 kilométerrel délre levő Takhmau város környékére szórták le. A népi felszabadító erők az összes frontszakaszokon támadják a Lón Nol-rezsim alakulatait, s ostromgyűrűt vontak Phnom Penh köré. Az Egyesült Államok arra készülődik, hogy a közeljövőben thaiföldi zsoldoscsapatokat vet be Kambodzsában. A VNA-hírügy- nökség tudósítása szerint a kambodzsai partok közelében, a Sziámi-öbölbe érkeztek az amerikai 7. flotta hadihajói. A Khmer hazafiak az elmúlt 24 órában úgyszólván az ország minden pontján sikeres támadásokat intéztek az ellenség állásai ellen. A Lón Nol-rezsim Phnom Penh körüli bázisain kívül tüzérségi támadást intéztek az ország délkeleti részében levő Takeo és Tram Khnar ellen is. Az Új-Kírábbí elképzeléssel, évről évre nem csökken, hanem növekszik a fizetési borítékon kívüli, tehát a munkateljesítményektől független, szociális jellegű juttatások aránya. A családi jövedelmek közötti különbségek mérséklését szolgálják, más oldalról a „csúcsok” nyesegetésével, a progresszív adópolitikával, az örökösödés az adásvétel „megdrágításával”, a személyes ingatlantulajdon mértékének korlátozásával. Kiket érintenek ezek? Számukat a közvélemény eltúlozza. 1970-ben például összesen 3136 kisiparos adózott 100 ezer forintnál magasabb évi jövedelem alapján. A havi 10 ezer forintos jövedelmet elérő, önálló szellemi foglalkozásúak, művészek száma ugyanebben az esztendőben nem érte el az ezer főt. És mindössze 16Ó0 vezető állású szakembernek (köztük a 750 vállalat, szövetkezet igazgatójának, elnökének és helyetteseinek) volt az 1970. évi jövedelme 100 ezer forint felett. Valószínűleg ennél nagyobb a magas jövedelmű újítók és feltalálók száma. A nagy jövedelemkülönbségek mérséklésére késztet a gazdaság adott szintje, csakúgy mint társadalmunk szocialista jellege. Ne feledjük, hogy az egy lakosra — tehát a 10 millió magyar állampolgárra — havonta átlagosan 1500 forint pénzjövedelem jut. Nem túl nagy összeg, de a gazdaság fejlettségéből ennyire futja. Számolni kell tehát azzal, hogyha egyes családokban a viszonylag szolid 1500-as átlag többszöröséhez jutnak, akkor más családokban kénytelenek kevesebbel beérni, esetleg a napi megélhetési gondokat is vállalva. Vagyis a meglevő különbségek további csökkentése kívánatos. A készülő 15 éves távlati terv már a gazdasági fejlettség magas szintjének elérését tűzi ki célul, mégis az éves, és az ötéves tervekhez viszonyítva kevésbé gazdasági, és sokkal inkább társadalmi jellegű. Nemcsak azért, mert a gazdaság ,ön- törvénye, belső logikája szoros na hírügynökség kedd reggeli tudósításából kitűnik, hogy a kambodzsai hazafiak ez év első három hónapjában 42 000 Phnom Penh-i katonát tettek harcképtelenné, és az amerikai légitámadások ellenére erőteljes offenzí- vát indítottak az 1.. a 2., a 3., a 4. és az 5. számú országút, a Mekong folyó mentén és a főváros közvetlen környéke ellen. Még nem teljes adatok szerint három hónap alatt lelőttek, illetve megrongáltak 31 ellenséges repülőgépet, elsüllyesztettek, vagy megrongáltak 141 hadihajót és fehérhajót. elpusztítottak, illetve zsákmányoltak 154 ellenséges katonai járművet. Halottakkal és sebesültekkel fedélzetén, erősen megtépázott állapotban érkezett Phnom Penh- be egy nyolc hajóból álló, utánpótlást szállító karaván. A délvietnami Tau Chau kikötőből elindult hat tartályhaió és két teherhajó a Mekong folyón hatórás útja során három alkalommal került a kambodzsai hazafiak tüzérségi tüzébe. Washingtonban Charles Bray szóvivő nem említette a felszabadított területek sorozatos amerikai bombázását, csak arról beszélt. hogy amerikai „felderítő repülőgépek” tevékenykednek Kambodzsában. pórázon tartja a tervezőket, rövid távon, hanem azért is, mert hosszú távon érvényesíthetők felmérhfctően a szocialista társadalom embercentrikus nagy célkitűzései. Mint például a létbiztonság és teljes foglalkoztatottság. Vagy a fokozott gondoskodás az öregekről, a gyerekekről, a társadalom elesettjeiről. De hosszabb távon lehet arra is igazán figyelni, hogy a növekvő hazai fogyasztás ne kövesse mindenben és mechanikusan a nyugati modellt. Különböző szabályozással (pl. ártámogatással, vagy adóztatással) bizonyos termékek fogyasztását ösztönözni, másokét visszafogni lehet, és szükséges is. Alapkérdés: milyen mértékben növekedjék hosszabb távon a reáljövedelem a személyes fogyasztás? Egyre többen határozottan állítják, hogy nem. Inkább növekedjék valamivel szerényebb mértékben a fogyasztás — 15 év alatt még így is megkétszereződhet —, de feltétlenül nagyobb összegeket kell, az úgynevezett fogyasztói infrastruktúra fejlesztésére költeni. Mert mindenekelőtt a lakáshely ■ zet és tömegközlekedés gyökeres megjavítása és részben az üzleti- és szolgáltató hálózat bővítése nélkül a jólét féloldalas, a magas fogyasztás is jogos elégedetlenséggel párosulhat. Napjaink fogyasztói körérzetét nem csupán a fejletlen infrastruktúra, hanem sok más feszültség és kielégületlenség is beárnyékolja. Az előrerohanó igényektől, a növekvő szükségletektől persze nem rémülhetünk meg. hiszen ezek szolgáltatják a társadalmi és gazdasági fejlődés fő hajtóenergiáját. De ettől nem lehet rossz a közérzet, ha el tudjuk jól helyezni hazánkat a világgazdaság térképén, a történelmi fejlődés folyamatában, ha munkánkat és annak eredményét összevetve igényes, reális mércével vizsgáljuk önmagunkat, csakúgy, mint szomszédainkat, s a nyugati világot. (Vége) Helyi tanácsi választások a VDK-ban Hanoiban már megtartották, a Vietnami Demokratikus Köztársaság többi részében április 30-ig bonyolítják le a helyi tanácsok megválasztását. A Pravda keddi számának kommentárja megállapítja, hogy a választás megtartása a VDK kormányának a Vietnamra vonatkozó párizsi békemegállapodás aláírása után elsőként meghozott, legfontosabb intézkedései közé tartozik. Még a háború legsúlyosabb időszakaiban is lebonyolították ezeket a választásokat és ez bizonyítja, hogy a VDK- ban következetesen tiszteletben tartják az alapvető polgári jogokat, a szocialista demokrácia elveit. Saigoni manőverek A két dél-vietnami fél képviselőiből álló kétoldalú katonai vegyes bizottság vezetői elhatározták: közös meghívást küldenek a kanadai és a lengyel Vöröskeresztnek, hogy megbízottai látogassanak el a két fél által őrzött polgári foglyok táboraiba — közölték kedden reggel saigoni katonai forrásból. A saigoni fél kedden azonban váratlanul újabb manőverezésbe kezdett. Jóllehet hitelt érdemlő források szerint a Thieu-rezsim börtöneiben több mint 200 000 politikai fogoly sínylődik, a saigoni kormányzat kedden kiadott közleményében azt állította, hogy csak 5081 polgári foglyot tart őrizetben. akik közül az „első szakaszban” hajlandó 750-et szabadon bocsátani. A saigoni fél egyidejűleg azzal a képtelen követeléssel ájlt előv,hogy, a DIFK adja át a fogságába esett több mint 60 000 Saigoni polgári személyt. A követelés annál is furcsább, mert a DIFK mindössze 637 saigoni polgári személyt tart fogva. A saigoni fél az elmúlt 24 órában 96 fegyveres incidenst provokált Dél-Vietnamban. Ez némi emelkedést jelent az,előző napi 66 összetűzéshez viszonyítva. Saigoni források szerint fegyveres összecsapások voltak Hűé, egykori császárváros térségében, a Saigontól 170 kilométerrel délnyugatra levő Kien Tuong tartományban, valamint a kambodzsai határ közelében fekvő Kien Phong tartományban. naptar 1973. április 25., szerda Névnap: Márk Napkelte: 4 óra 39 perc. Napnyugta: 18 óra 46 perc. Holdkelte: — óra 56 perc. Holdnyugta: 10 óra 17 perc. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA Április 25, este 7 óra: BEL AMI Bajor-bérlet MOZIMŰSOR Április 25: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A GÁTLÁSTALANSÁG LOVAGJA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A SVÉD ASSZONY Az időjárásról A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április 23-án a középhőmérséklet 0,9 (az ötvenéves átlag 12,4) a legmagasabb hőmérséklet 15,8 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 10. Aprilis 24-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 7,6, a délben 13 órakor mért 12,2, a legalacsonyabb 7,1 Celsius-fok volt. — KRESZ-vetélkedö iskolásoknak. Hatvan általános iskolás tanuló részvételével, járási-városi KRESZ-vetélkedőt tartanak április 27-én Kalocsán. A Csupó Imre Üttörőházban megrendezésre kerülő versenyen a kisdiákok számot adnak elméleti és gyakorlati közlekedési ismereteikről. — Filmankét. 26-án, csütörtökön, a kiskunfélegyházi Fegyveres Erők Klubjának vezetősége filmvetítéssel egybekötött előadást és vitát rendez az 1955 utáni szovjet és francia filmművészetről. —i Tervek városunk jövőjéről címmel dr. Kárpáti Antal tart előadást ma este 6 órakor Baján, a hűtőház nagytermében. A városunk Baja sorozatnak ez les? a 10. előadása. ■-» — Kézimunka-kiállítás. A szalk- szentmártoni Hunyadi Termelő- szövetkezet kézimunkaszakköre április 29-én és május 1-én a legjobban sikerült alkotásokat a szövetkezet irodahelyiségében kiállítja. A KALOCSAI KATONA ISTVÁN TÁRSASÁG április 27-én, pénteken este fél 8 órai kezdettel ülést tart a Nagy Lajos Járási Könyvtárban. Dr. Kanyó János elnök a 10 éves honismereti működést ismerteti. Kékesi János érseki könyvtáros az „Érseki könyvtár története" címmel tart székfoglalót, melynek értékelésére Fekete Dezső bácsalmási könyvtárigazgatót kérték fel. — Szövetkezeti áruház. Előre gyártott — úgynevezett nyéklád- házi elemekből — építenek az idén Kunszentmiklóson ABC- áruházat. A tervek elkészültek, kora ősszel hozzáfognak a kivitelezéshez. A 760 négyzetméteres élelmiszert, háztartási cikket, üveget, porcelánt, műszaki árut és kultúrcikket kínáló boltra 5 millió forintot szánnak az ÁFÉSZ vezető' — Klubest. Ma este Kunszentmiklóson, a TIT Herman Ottó Értelmiségi Klubjában Bodor Jenő, a megyei tanács vb művelődés- ügyi osztályvezetője tart előadást a megye közoktatási helyzetéről, különös tekintettel a kunszent- miklósi gimnázium jövőjére. — Szobatűz pusztított Kecskemét, Miklovics falu 1. szám alatt levő lakóépületben. A lángok tönkretették a szoba berendezését és a ruhaneműket. Az anyagi kár 8 ezer forint. A tűz keletkezési okát a tűzoltóság a rendőrséggel közösen vizsgálja. — Erdészet; Együttműködés. Négy bácskai község — Vaskút, Bát- monostor, Szeremle és Nagyba- racska — termelőszövetkezete társult legutóbb az erdőtelepítés és művelés feltételeinek célszerűbb megteremtése céljából/ A négy gazdaság ez évtől kezdve közösen foglalkoztat egy főállású erdészt, s az összehangolt fejlesztési programban több mint 500 hektár új erdő telepítése szerepel. — Facsemete. Az Ültetvény Tervező és Szaporítóanyag Forgalmazó Vállalat 16 lerakatában az idén 140 ezer gyümölcsfa csemetét értékesítettek. Legtöbb vevő őszibarack, illetve meggyese1 metét vásárolt. — A kéménybe épített gerenda okozott tüzet április 23-árx délben Csávolyon, az Árpád utca 76. szám alatt. A lángok elpusztították a 30 meter hosszú épület tetőzetét és 30 mázsa cső-1 veskukoricát. A tüzet a bajai állami és a csávolyi önkéntes tűzoltók oltották el, az anyagi kár így is meghaladja a 16 ezer forintot. — Műanyag kávás, modern vonalú lengyel gyártmányú rádió- készüléket vásároltak az ELEK- TROMETÁL .Kereskedelmi Vállalat szakemberei. Az olcsó rádiók a hazai táskarádiók választékát bővítik, hamarosan üzletbe kerülnek. — Az Országos Takarékpénztár egy hónap múlva, május 25-én, 26-án Salgótarjánban rendezi a gépkocsi nyereménybetétkönyvek idei második, sorrendben pedig a 48. sorsolását. A húzáson a január 31-ig váltott és az április 30-án még érvényes ötezer és tízezer forintos gépkocsi nyereménybetékönyvek vesznek részt. A kétnapos sorsoláson mintegy 590 nyereményautó talál gazdára. A következő, augusztusi húzásra április 30-ig válthatók ötezer, illetve tízezer forintos gépkocsi nyereménybetétkönyvek. Kovács József „Fémmunkás” Vállalat Kecskeméti Gyára 1973/74-es tanévre FELVESZ SZRKMUNKASTMIULÓKIIT szerkezetlakatos és hegesztőszakmákra Hegesztő szakmára lányok is jelentkezhetnek. Valamennyi tanuló részére munkaruhát, védőruhát, szabadságot, ösztöndíjat, kedvezményes ebédet biztosítunk. Vidékiek részére biztosítjuk a tanulóotthoni elhelyezést. A szakmunkásvizsga megszerzése után is kulturált körülmények és jó kereset» lehetőséget biztosítunk. Felvilágosítást személyesen vagy írásban adunk az érdeklődő szülőknek és tanulóknak. Címünk: „Fémmunkás” Vállalat Kecskeméti Gyára, Kecskemét, Izsáki út 2—6. Munkaügyi osztály. 1555 Felhívjuk a hétvégiház- építtetők figyelmét, hogy a tőserdei üdülőtelepen strand mellett a vevőszolgálat több típusú FA HÁZ bemutatót tart MEGTEKINTHETŐ: szombat-vasárnap 9-től 15 óráig. Faházakra és hagyományos építkezéshez szükséges anyagokra megrendeléseket felveszünk, szerződést kötünk. 1 Tanácsadás — tájékoztatás, Kecskeméti Tüzép Vállalat 1728 HELYÜNK A VILÁGBAN 5. A közepes fejlettség gondjai