Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-19 / 91. szám
é * Üj típusú mezőgazdasági tárolótorony PETŐFI NÉPE A Kenderíonó és Szövőipari Vállalat jutaárugyára a Mező- gazdasági Kísérleti Intézet mérnöki irodájának tervei alapján új típusú mezőgazdasági tároló „tornyokat” gyárt — ponyvaanyagból. A negyven köbméter befogadóképességű ponyvatartályt tíz méter magas vasszerkezetre, illetve lábakra rögzítik, s szivattyú, vagy szállítószalag segítségével töltik meg. Kiürítésekor a tehergépkocsi alá állhat, s a termény a saját súlyánál fogva ömlik a szállítókocsiba. Egyelőre tíz ilyen tárolótoronyra kaptak megrendelést. Elsőként a Komáromi Állami Gazdaságnak szállítanak. Ifjú elsősegélynyújtók A kecskeméti járás ifjú vöröskereszteseinek elsősegélynyújtó versenyét rendezte meg tegnap Kecskeméten, a Katona József Gimnázium dísztermében a Vöröskereszt járási szervezete. A három órán át zajló versenyben tizenegy csapat tagjai részesítették elsősegélyben a feltételezett helyeken balesetet szenvedetteket. A „sérülések” között akadt nyílt lábszártörés, áramütés, orrvérzés, kulcscsonttörés, légmell stb. A teljesítményt az egészség- ügyi szakiskolai hallgatói pontozták, a bíráló bizottság elnöke pedig Mészáros István, a kecskeméti mentőállomás szolgálatvezetője volt. A verseny résztvevői fegyelmezetten látták el feladatukat, s jó felkészültségről adtak számot. A zsűri külön pontokkal jutalmazta egy-egy csapat összehangolt munkáját, s hasonlóképp előnyösen értékelte a szakszerűség mellett a segítségnyújtás gyors elvégzését is. Végeredményben a vetélkedő győztese Bugac csapata lett. A második helyen a lakitelekiek végeztek, a harmadik helyezett pedig a hetényegyházi csapat. Valamennyi résztvevő ajándékkal, — könyvvel, játékokkal, csokoládéval — távozott a „küzdelem” színhelyéről. Minden jutalomnál értékesebb azonban az a tudás, amelyet embertársaik javára, a felkészülés és a verseny során a vöröskeresztes fiatalok elsajátítottak. Az első helyezett bugaci csapat képviseli majd a kecskeméti járást a május elején rendezendő megyei versenyen. J. T. • Faragó Istvánná játékvezető a sok jelentkező közül alig győzi kiválasztani: kinek a válaszát kérje számon. • Jobboldali képünkön: A második helyezett Lakitelek csapatának tagjai kerékpárbaleset következtében előálott fejsérülést és ütőeres vérzést gyógykezelnek. (Tóth Sándor felvételei.) Japán művész Kecskeméten Brahms d-moll hegedű-zongora szonátájának előadása után a szünetben a hangverseny egyik hallgatója azt mondotta: „Mennyi szív és mennyi szín van e fiatal művész muzsikálásában!” — Magam,is úgy éreztem, hogy e szavakkal Takayoshi Wanami hegedűművész előadásának leglényegesebb momentumait ragadta meg a lelkes zenebarát. Rokonszenves és bámulatos az a technikai fölény, amellyel Wanami a hangszerét kezeli. A legnehezebb művekben — a belga Ysaye Ballada-szonátájában, Ravel Tzigane című darabjának virtuóz képleteiben — is megőrzi nyugodt biztonságát, könnyedségét. Játékának ritmikus tartásáról a modern zene iránti érzékenységéről egy mai japán szerző, Irino darabjának előadásával győzött meg. A legmaradandóbb élményt Wanami muzsikálásának nemes egyszerűsége szerezte. Az a szeretet, amellyel a muzsikához, általában, s a konkrét művekhez is közeledik. Már a műsort nyitó Schubert Á-dur duóban is ezt érezhettük. Ez csendült ki a ráadásként játszott Bartók Román táncokból, s különösen Ravel visszafogottságában is rendkívül intenzív, Wanami hegedűjén fantasztikus színgazdagsággal és lágyan felhangzó Habanerájából. E darab előadása arról győzött meg, hogy a japán művész — megfosztva a látható világ forma- és színélményeitől — teljes értékű világot formált magában a lehető legmuzikálisabb módon és eszközökkel. Művészi eredményeiben bizonyára jelentős része van tehetségén és akaratán túl, azoknak a kiváló mestereknek, (többek között Ojsztrahnak és Szigeti Józsefnek), akiknél tanult. Hepke Péter zongoraművész érzékeny és muzikális kísérőnek bizonyult. Érthetetlen, hogy a Koncertigazgatóság vagy a Filharmónia nem lépteti fel a jó felkészültségű és tehetséges hegedűművészt. Éppen ezért hálásak lehetünk a Kecskeméti Városi Művelődési Központnak, hogy lehetővé tette a vele való megismerkedést, s a művészeknek, hogy szívességből is vállalták a szereplést. A hallgatóság számára maradandó élményt szerzett Wanami és Hepke Péter hangversenye, s szívébe zárta a rokonszenves muzsikusokat. Ittzés Mihály LÁTNI ÉS LÁTSZANI A 26 napos közlekedési ellenőrzés tapasztalatai Művelődési munkaközösségek Értékelték a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál: szerte az országban hogyan alakult az V. népfrontkongresszus óta eltelt időszakban a mozgalom művelődéspolitikai tevékenysége, miként dolgoznak a népfront- munka új „műhelyei”-ként megalakult művelődési munkaközösségek. Már 71 ilyen munkaközösség dolgozik, ebből 4 megyei, 19 járási, 19 városi, 28 pedig községi szinten. A legtöbb munkaközösség terv szerint dolgozik, a kollektívában megvitatják a tennivalókat, és azt is tervbe vették, hogy időnként újból fel is mérik a feladatokat. Képes rejtvénytotó Lapunknál hagyományossá vált, hogy időnként nagyszabású rejtvénysorozatot indítunk, amelyen nemcsak értékes díjakat lehet nyerni, hanem jó szórakozást is találnak olvasóink. A hét különböző napjain közlünk majd rejtvényeket, amelyek rendkívül változatos tárgyúak és témájúak lesznek. Találnak majd benne keresztrejtvényt, képrejtvényt, rejtvényiskolát, főleg azonban képekkel ábrázolt fejtörőt. Rejtvényeink javarészét a totóban szokásos 1, x, vagy 2 beírással kell majd megfejteni. Tavaszi rejtvénysorozatunk során több mint 10 ezer forintos jutalmat nyerhetnek. A KÉPES REJTVÉNYTOTÓ pályázati feltételeit lapunk húsvéti számában közöljük és a sorozat első rejtvényét is ekkor tesszük közzé. FIGYELJE LAPSZÁMAINKAT! Köztudomású, hogy a Belügyminisztérium március 20-tól április 15-ig országos akciót szervezett a járművek kivilágításának ellenőrzése céljából. Megyénkben ez idő alatt tizenhat alkalommal egész napon át vizsgálták a járműveket világítási, műszaki és közlekedésbiztonsági szempontból. A megyében 56 ellenőrző ponton és szakaszon, valamint tíz közlekedési útvonalon rendőrök, önkéntes rendőrök, a Volán szakemberei igazoltatták a járművezetőket, s mintegy egy hónap alatt 22 ezer 585 gépjárművet, 7294 kerékpárt és 1155 lovas kocsit ellenőriztek. Milyen hibákkal, hiányosságokkal találkoztak a rendőrjárőrök? A gépjárművek közül 333- nál tapasztaltak súlyos műszaki hiányosságot — rossz volt a kormánymű, fékberendezés, világítás —, s vezetőik többnyire szabálytalanul előztek, kanyarodtak, vagy nem volt vezetői igazolványuk. E veszélyes szabály- sértésekért 5 ezer forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki a szabálysértési hatóság. Kerékpároknál a legtöbb műszaki problémát a világító eszközök hiánya jelentette. Nem kevesebb, mint 488 olyan kerékpárt állítottak le, amelyről teljesen hiányzott a világító berendezés, 757 kétkerekűn hiányos volt a világítás, s 578 kerékpáron egyáltalán nem volt hátsó piros égő. A fogatolt járművek 10 százaléka nem rendelkezett kellő világító berendezéssel. E nagyszámú jármű átvizsgálása során tapasztalt hiányosságok, szabálytalanságok differenciált intézkedést követeltek meg rendőri szerveinktől. Ennek tulajdonítható, hogy 1434 kerékpárost és lovaskocsihajtót figyelmeztettek, felszólítottak, hogy vásárolják meg a világító berendezéseket, s azokat már másnap mutassák be az illetékes rendőrőrsön. A figyelmeztetésben részesülők többsége megértette az intézkedés fontosságát, s eleget is tett a felszólításnak. Néhá- nyan azonban nem vették komolyan ezt a humánus, egyben a közlekedés biztonságát szolgáló intézkedést, ezért 805 szabálysértési feljelentést, 1996 helyszíni bírságot kellett kiszabni a kivilágítás hiányossága miatt. A látni és látszani ellenőrzés keretében nemcsak a világítást ellenőrizték a járőrök, hanem az egyéb szabálysértéseket is felderítették. Ennek sorén 37 gépjárművet rendellek műszaki felülvizsgálatra, s 36 gépjárműről szereltették le a hatósági jelzéseket, vonták be a forgalmi engedélyt. Dávid József rendőr őrnagyot, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetőjét arra kértük, foglalja össze azokat az általários tapasztalatokat, amelyeket ez idő alatt szereztek. Mint elmondta, jelentős változás történt a járművek kivilágításában, de sajnos, még mindig sok a kivilágítatlan lovas kocsi, kerékpár. Ennek az akciónak a befejezése természetesen nem jelenti az ellenőrzések beszüntetését, sőt, ezután még nagyobb szigorral ellenőrzik, vizsgálják át a járműveket. Tulajdonképpen helyes a rendőrségnek ez az álláspontja, ugyanis a kerékpárosoknak, lo- vaskocsihajtóknak meg kell érteniök, hogy a járművek szabályszerű kivilágítása elsősorban az ő érdekük, az ő testi épségüket óvja, mert általában ők a szenvedő alanyai a közúti baleseteknek. Egyébként a kereskedelem alaposan felkészült erre az országos akcióra, ugyanis megfelelő mennyiségben, minőségben állt és áll rendelkezésre kerékpár-, lovaskocsilámpa, s minden típusú gépjárműhöz kaphatók a világító berendezések. A látni és látszani akció mint a statisztikai adatokból és a tapasztalatokból látszik, eredményes volt, amelyet úgy véljük —, s ez a rendőrség álláspontja is — tovább kell folytatni, meg kell szüntetni a szürkületben, a sötétedésben rejlő baleseti veszélyeket, a kivilágítatlanul közlekedő járműveket. . Gémes Gábor • Az ellenőrzéskor fényszóró beállító készülékkel • Rossz a világítás, a gépkocsi műszaki állapota, vizsgálták át a gépjárművek fényerejét. Le kellett szerelni a rendszámtáblát. • Andrej Gromikő fogadta a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Mohamed Maszmudi tunéziai külügyminisztert. (Telei oto — TASZSZ—MTI—KS.) • Péter János Moszkvában. Szerdán Moszkvába érkezett Péter János, magyar külügyminiszter. Péter János Japánban és a Mongol Népköztársaságban tett hivatalos látogatásáról utazik haza Budapestre. • Belgium tiltakozik. A brit kormány után szerdán Belgium is tiltakozott Izraelnél, amiatt, hogy a Libanon elleni legutóbbi kommandó-akcióban részt vett ügynökei hamisított belga útlevelet is használtak. • Tiltakozás az atomrobbantás miatt. Hét csendes-óceáni nemzet képviselői nyilatkozatban tiltakoztak amiatt, hogy Francaiország nem- hajlandó abba hagyni nukleáris kísérleteit a Mururoa-szigeteknél.- A nyilatkozat a Dél-Csendes-óceáni Fórum elnevezésű regionális csoport tagjai (Nyugat Szamoa) évi ülésszakán fogadták el. Ausztrália és Űj Zéland hamarosan miniszteri szintű tárgyalásokat kezd Párizsban az üggyel kapcsolatban. • Párizsi tanácskozás. A francia főváros melletti La Celle-St. Cloud-ban szerdán megtartották a dél-vietnami felek 7. tanácskozását. Mint ismeretes, a DIFK és a saigoni rezsim képviselőinek párizsi tárgyalásain kell kidolgozni a Del-Vietnam. politikai rendezés jövendő kereteit. • Szovjet—angol megállapodás. Szerdán a szovjet fővárosban véget ért a szovjet—angol állandó kormányközi bizottság második ülésszaka. Az ülésszak részvevői javasolták a két ország illetékes szerveinek, hogy indítsanak előzetes tárgyalásokat a két ország gazdasági, tudományos, műszaki és ipari együttműködésének fejlesztéséről. • Magyar—algériai együttműködés. Bégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és Mohamed Arbaui, az algériai vízi- erőművek ügyeinek államtitkára, Algírban jegyzőkönyvet írt alá a két ország együttműködéséről hidrotechnikai létesítmények építésében és az öntözés területén. A jegyzőkönyv előiiányozza az Algériában dolgozó magyar szakemberek számának növelését, információk cseréjét és algériai szakemberek magyarországi képzését. • Nyugatnémet maoisták. A szélsőséges maoista diákszervezet, a „kommunista diákszövetség” rendbontásai nyomán szerdán egy hétre bezárták a bonni egyetemet. Az egyetem bezárása húszezer hallgatót kényszerít „tanulmányi szabadságra”. Korszerűsítik a tejgyűjtő hálózatot Egy évvel ezelőtt 54 és fél ezer tehenet tartottak Bács-Kiskun megye mezőgazdasági üzemeiben, háztáji gazdaságaiban. Július végén megjelent a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését szolgáló kormányhatározat. Decemberre az állami gazdaságokban és a szövetkezetekben több, mint ezerrel növekedett a tehén- állomány, és igen számottevő a háztáji gazdaságok állatállományának emelkedése is. Mindennek következményeként március végén már 10 százalékkal magasabb volt az áru- tej-kínálat, mint 1972. tavaszán. Ezek az adatok a Bács-Kiskun megyei tejforgalmazási operatív bizottság tegnap Kecskeméten megtartott ülésén hangzottak el, amelyen a Közép-magyarországi és a Csongrád megyei Tejipari Vállalat vezetői ismertették, hogy a nagyobb mennyiségű tej átvételére, szakszerű tárolására, feldolgozására és értékesítésére milyen intézkedésekre van szükség. A megye nagyobbik felén működő Közép-magyarországi Tejipari Vállalatnak a körzetében 47 csarnokot, a megye déli részén a Csongrád megyei vállalat területén hét tejgyűjtőt kell korszerűsíteni. Mindkét körzetben több új, a mai követelményeknek megfelelő átvevőhely létesítésére van szükség ahhoz, hogy e fontos népélelmezési cikk forgalmazása zökkenőmentes Legyen. Az operatív bizottság az egy hónapnál hosszabb ideig tartó felmérés adatairól a megyei és az országos vezető szerveket .tájékoztatja, miután a tejgyűjtő hálózat korszerűsítéséhez, több, mint 20 millió forintra lesz szükség. Ezt az összeget csak megfelelő összefogás árán lehet előteremteni. K. A. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsháza Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 11-709 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI ;215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065