Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-17 / 89. szám
AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI fclZOTTS AG AN AK NAPILAPJA XXVIII. évi., 89. szám Ara: 90 fillér 1973. április 17., kedd Világ proletárjai, egyesüljetek! # A minisztériumi vezetők a Széchenyivárossal ismerkednek. (Tóth Sándor felvétele.) Dr. Szabó János miniszterhelyettes Kecskeméten A minisztériumok képviselői, illetve a megye párt- és tanácsi vezetői immár hagyományosan találkoznak egymással, hogy együttesen tárgyalják meg Bács-Kiskun legégetőbb gondjait, s megállapodjanak a közös teendőkben; Hétfőn délelőtt dr. Szabó János, az építésügyi és városfejlesztési miniszter első helyettese érkezett munkatársaival Kecskemétre. Az egyeztető megbeszélést —, amelyen részt vett Erdélyi Ignác, a megyei pártbizottság titkára is — dr. Gajdócsi István, Bács-Kiskun megye tanácselhöke nyitotta meg, majd Sándor Béla, az építési, közlekedési és vízügyi osztály vezetője adott tájékoztatást. : ' V:';';- ..:. ■' ::í DO BD<a KKH KKS A beszámoló, s az utána következő eszmecsere kölcsönös információkkal szolgált és több kérdésben közös állásfoglaláshoz vezetett. Az elmúlt év eredményeként könyvelhetjük el például, hogy lényegesen csökkentek az építőipari piac feszültségei. Ez egyebek között a kivitelezői kapacitás átlagosnál gyorsabb bővítésének köszönhető. A soron következő ötéves tervben ugyancsak az országos szintet meghaladó mértékben fokozódik az építőipar teljesítőképessége a megyében. (Folytatás a 2. oldalon.) MXM MXM KX3 Ünnepélyesen, jó hangulatban szavazott a megye lakossága Az Országos Választási Elnökség közleménye a választások eredményéről Aprilis 15-én a helyi tanácstagok általános választása, valamint két országgyűlési választókerületben az időközi képviselőválasztás a választási törvény előírásai szerint törvényesen és rendben lefolyt. A névjegyzékbe 7 459 030 választójogosultat vettek fel. Szavazati jogával 7 319 436 választójogosult állampolgár (98,1 százalék) élt. Nem szavazott 139 594 választójogosult (1,9 százalék). A leadott szavazatok közül érvényes: 7 281 505 (az összes szavazat 99,5 százaléka). Az érvényes szavazatok közül a tanácstagjelöltekre adott szavazatok száma összesen: 7 222 838 (99,2 százalék). A megválasztott helyi tanácstagok száma: 67 087, közülük 58 517 községi 6 326 városi, 2244 fővárosi kerületi tanácstag, összesen 27 helyi tanácsi választókerületben (23 községi, 2 városi, 2 fővárosi kerületi) nem választották meg a tanácstagjelöltet. Ezekben a választó- kerületekben a pótválasztást április 30-ig kell megtartani. Bács-Kiskun ntegyében a községi tanácstagok választásának eredménye: A választó jogosultak száma: 262 210, a leadott szavazatok száma: 259 280, (98,9 százalék). Az érvényes szavazatokból a jelöltre (jelöltekre) leadott szavazatok száma: 257 296 (99,5 százalék), a jelölt (jelöltek) ellen leadott szavazatok száma: 1170 (0,5 százalék), érvénytelen szavazatok száma: 814. A megválasztott tanácstagok száma: 3685. A megye városaiban az érvényes szavazatokból a jelöltre (jelöltekre) leadott szavazatok száma: 146 835 (99,3 százalék), a jelölt (jelöltek) ellen leadott szavazatok száma: 1036 (0,7 százalék), érvénytelen szavazatok száma: 722. A megválasztott tanácstagok száma: 473. A helyi tanácstagok választásának összesített eredménye: Választójogosultak száma: 414 406. A leadott szavazatok száma: 407 873 (98,4 százalék), az érvényes szavazatokból a jelöltre (jelöltekre) leadott szavazatok száma: 404 131 (99,5 százalék), a jelölt (jelöltek) ellen leadott szavazatok száma 2206 (0,5 százalék), az érvénytelen szavazatok száma: 1536. A megválasztott tanácstagok száma: 4158. Bács-Kiskun megyében valamennyi községi és városi választókerületben megválasztották a tanácstagot, pótválasztás nem lesz. Jelképesnek is érezhettük, hogy az iskola névadójának dr. Molnár Eriknek, a munkásmozgalom kiemelkedő harcosának az előcsarnokban elhelyezett emléktáblája előtt haladtak el a választók, sok esetben egész családok: nagyszülők, gyerekek, unokák ünneplőbe öltözve, ezzel is családias hangulatot kölcsönözve az eseménynek. A megjelent választók között 136 volt olyan, aki első alkalommal élhetett állampolgári jogával. A városi tanács egyik termében, ahol a választási elnökség rendezkedett be, a szavazóhelyiségeket kis zászlók jelezték. Gyakran csengett a telefon, s érkeztek a jelentések: a 14-es körzetben a déli harangszó előtt fél órával az utolsó szavazó is leadta a voksot. Kalocsa Ünneplőruhás emberek, zászlódíszbe öltözött szavazóhelyiségek. Az egyéb vasárnapokhoz képest egészen más hangulatot árasztott 1973. április 15. Ezen a napon valamennyiünknek érezni kellett, hogy egy nagy közösség tagjai vagyunk. A, szocializmust építő munkára, elkövetkező békés korszakokra szavazott e napon az ország. kémét 18., 19. és 20. számú választókerületeinek 2278 szavazója járult az urnához, délelőtt tíz óráig már ezerháromszáznál többen megjelentek. A világhírű paprika és a sajátos népművészet fővárosában viszonylag jó idő volt vasárnap délelőtt. Az emberek az utcákon sétálnak, de meg lehet különböztetni őket aszerint, hogy szavaztak már, vagy most vannak útban az urna felé. Az előbbiek ugyanis kényelmesen, beszélgetve járkálnak, az utóbbiak pedig sietős léptekkel igyekeznek céljukhoz. Nem lehet különbséget tenni viszont a szavazóhelyiségek között olyan értelemben, hogy melyikben nagyobb a forgalom. Délelőtt fél tizenegy van, s mindenhol egymásnak adják a kilincset. A városi választási elnökség- (Folytatás a 3. oldalon.) Jó hangulatban, az eseményhez méltó ünnepélyességgel vette kezdetét megyeszerte a szavazás, és a szavazőhelyiségek megnyitása után a választók tömegesen éltek szavazati jogukkal. Többhelyütt már jóvá] a nyitás előtt is ott gyülekeztek az állampolgárok. Kecskeméten, a Mátyás téri iskolában levő szavazóhelyiség első látogatója az élete nyolcadik évtiJÍfedében járó özvegy Monostori Sándomé volt, aki türelmetlenül várta a szavazás kezdetét. Egyébként a megye tíz községe kapott engedélyt arra, hogy — mivel onnét sokan ingáznak, s indulnak vasárnaponként távoli munkahelyekre — már reggel 5 órakor megnyithassák a szavazóhelyiségeket. A megyei választási irodához, amelynek székhelye az új tanácsi székház volt, hat óra után néhány perccel futottak be az első jelentések arról, hogy rendben kezdetét vette a szavazás. Alig néhány órával később. 9 óra 10 perckor a kalocsai járás egyik községe, Drágszél jelentkezik: választóik mindegyike leszavazott. Röviddel ezután Kun- peszérről, majd BácsSzentgyörgy- ről, Mátételkéről érkezik hasonló tartalmú jelentés. Kunbaján is ebben az időpontban fogtak hozzá a szavazatok összeszámlá- lásához. Délelőtt 10 órára a megye településeinek 62 százalékában éltek már alkotmányos jogukkal a választópolgárok. Rá egy órával az arány 75 százalékos. Ekkor Katymárról és Tabdiról is szavazás befejeztéről érkezik a hír. Délután 2 órakor a bajai és a kalocsai járás 19—19, a kiskunhalasi járás 14, a kiskőrösi járás 6 és a kecskeméti járás 4 községében ért véget a választás. 15.50-kor a bajai járásban már minden választó leszavazott! Fél ötre jár az idő. Künn vigasztalanul szakad az eső, itt benn az iroda telefonjai pedig szinte percenként csöngenek. Számológépek segítségével folyik az összesítés, amelynek eredményét azután az írógépek rögzítik: a megye 106 községéből 97-ben már leszavaztak, öt óra előtt néhány perccel Kecskemét város jelent: a szavazás aránya 96 százalék. Üjabb 30 perc múltán Soltvadkertről érkezik-a hír: a választók 98,9 százaléka élt jogával, az 1-es körzetben pedig — amelynek jelöltje dr. Csenki Ferenc, a megyei tanács vb-tit- kára — az utolsó szavazólapot is bedobták az urnába. Délután 6 órakor az egész megyében lezárták a szavazást, s a bizottságok hozzáfogtak az eredmény megállapitásához. Legifjabb városunk, Kiskőrös tanácsi vezetői érkeznek elsőként, 19.15-kor a választás adatait tartalmazó összesítő jelentésekkel. őket negyedóra múltán követik a bajai járás megbízottai, majd Baja város, s a kalocsai járás eredményeit hozzák. Rendre meleg, baráti kézfogás köszönti a megye többi közigazgatási egységének kissé fáradt, de lelkesen csillogó szemű munkatársait is. A sort a megye- székhely zárja. S még 23 óra sincs, amikor Bács-Kiskun megye választási adataival útnak indul a fürge gépkocsi a főváros felé, az Országos Választási Elnökséghez. Kecskemét A megyeszékhely egyre bővülő, új lakónegyedében, a Szé- chenyivárosban a szeles, esős ’ idő ellenére is ünnepi hangulat uralkodott. Zászlódíszben várta az új iskola a választópolgárokat. A választási elnökség, dr. Ács László vezetésével már hat óra előtt elfoglalta helyét a szavazásra kijelölt, szépen berendezett teremben. Ettől kezdve folyamatosan jöttek a választópolgárok, az új városrész lakói, hogy éljenek az Alkotmányban rögzített jogukkal. A Széchenyivárosban, a 7. számú szavazókörben, ahol Kecs• Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, feleségével, a Kertészeti Egyetem diákotthonában berendezett szavazóhelyiségbe leadja szavazatit. (MTI-foto: Vigovszky Ferenc felvétele — KS.) • Szorgos munkában a megyei választási Iroda munkatársai. Az ország legnagyobb megyéjének minden készéből befutó friss jelentéseket rögzítik; összesítik. • Dr. Romány Pál, az MSZMP megyei bizottságának első titkára és felesége átveszik a szavazólapokat a körzeti szavazatszedő-blzottság elnökétől. 0 Dr. Gajdócsi István, a Bács-Ktskun megyei Tanács elnöke a Közúti üzemi VállaUl Bocskai utcai központjában, a 40. számú körzet szavazóhelyiségében adta le szavazatát. • 109. számú választókerület jelöltjére szavaztak a kecskeméti honvédkórházban az orvosok, az egészségügyi intézmény polgári dolgozói az Itt ápolt katonabetegek. 6 Kalocsán a 2. számú szavazóhelyiségben találkoztunk Völgy esi Kamillával, aki szüleivel jött szavazni. Először járult az urnához Kamillába Fém- és Vlilamosipari Vállalat szerelője.