Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-15 / 88. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET Művésztelepiek a mozitárlaton PONTOSAN SZÓLNI A magyar nyelv hete JfTfZfv v '" m,' Az utóbbi években a kecskeméti alkotóház — a művésztelep — lakói egyre gyakrabban mutatkoznak be a megyeszékhely közönsége előtt. Ennek a törekvésnek egyik bizonyítéka lesz az a kiállítás is, amelyet holnap nyitnak meg á Városi mozi előcsarnokában, a mozitárlat keretén beiül. Ezúttal a negyvenéves — miskoloi származású — Tóth Sándor szobrász és a kecskeméti Goór Imre egy-egy alkotását mutatjuk be olvasóinknak. i KÖNYVESPOLC Kemsei István: Arc „Hitem szerint a költészet, minden műfajában, árányzatossá- ígában, s Trányzatnélküliségében az ember egyik legkomolyabb vállalkozása, s ezért van az, hogy művelőjének felelőssége minden időben — ma is — határtalan” írja első kötete elé Kemsei István. Huszonkilenc éves, tehát fiatal költő. S a versek? Valla- nak-e írójuk életkorára? „a cápák harmadik napja / nem ettek belőlem” — állapítja meg a Hajótöröttben. Borzongató kép. A Korall-oiklus fő motívuma a tenger. Bezártság, süllyedés, hajótörés, fuldoklás. Súlyos gondolatok, mintha a huszonkilenc év máris ráncokba szalajtotta volna a költő arcát. Éppen ezért költő az elsőkötetes Kemsei István. Kemény szembenézés a tényekkel, sehol egy könnyed „kibúvó” — minden fontos, hiszen „húsunkat küldjük minden levélben”, s a hazatérő túlélők, Dózsa parasztjai is azt vallják: „hidd el, megszólal egykor e föld / a mi hangunkon”. Személyes líra? Közéleti „töltés”? Az élet egységes, egész, a versek is ezt az egységet tükrözik: itt vagyok én, közietek, így látom magunkat. A kötet hatvanhat verse sokféle hatást mutat, a filozofikus képépítéstől kezdve a modern ellenpontozásig. A formák is sok színűek: szonett, ölelkező négysoros szakaszok, szabad versmondatok. Igaz hát a „fülszöveg”: „nagyon sok igazü művésztől tanultam". ígéretes költő Kemsei? Az első bemutatkozás szerint igen. A kötet a Kozmosz Könyvek-soro- zatban jelent meg, Kormos István szerkesztésében. K. Gy. Európa költői — egymás között. Láttam őket, köztük forgolódtam magam is a majd két év előtti macedón nyárban, a sziklákat és a félmediterrán városkákat álomszerűén visszatükröző Ohridi-tó partján. S most, az elmúlt héten megint összehozott velük a sors, méghozzá hazai földön, jobban mondva köveken: a budai várnegyedben, az akadémiai levéltár épületkolosszusában. Tudom, évek múltán a két találkozó emlékképei, epizódjai mindinkább összemosódnak, mint mikor kétszer exponálunk ugyanarra a filmkockára, s képtelenek vagyunk eldönteni, ezt vagy azt az arcot melyik felvétel is rögzítette. Annál is inkább előadódhat az emléktévesztés, mert a költők egynémelyike meghívottként szerepelt Sztrugában is, Budapesten iis. Ez a „kettős expozíció” hozza számomra közel, már-már ismerősként a francia Jean Rousse- lot-t a román Marin Soréscu-t és a görög Costas Assima- copoulos-t. S gondolom, némelyikük között az ismeretség barátsággá érlelődik. A nemzetközi konferenciáknak az a legfőbb értelme és érdeme, hogy egyáltalán lehetővé teszik a közeledést. Függetlenül attól, ki hányszor teszi fejére a tolmács-fülhallgatót. Közeledés — elsősorban egymás között. Még akkor is, ha az ilyen találkozókon, mint amilyen a budapesti, örömmel fedezzük fel, a legkülönbözőbb nyelven elhangzó megnyilatkozások mondandói, gondolati „sorvégei” mennyire egymásra rímelnek. Egymást egészítik ki, mint egy jól sikerült író olvasó találkozó kérdései és válaszai. Elgondolkodtató, hogy a költők, akik oly sokat acjnak eredetiségükre, másokéval össze nem téveszthető hangnemükre, mennyire áhítják a párbeszédre érdemes partnert, akitől gondolataik, megsejtéseik felerősítő visszhangját várják. A nyelv különböző, a nyelvezet — a forma, a kifejezés — mégin- kább, a szándék azonban mindenképp rokon. Nem is lehet ez másképp. A költő, ha igazán méltó e rangra, ha komolyan veszi hivatását, nemzeti hovatartozásától és pártállásától függetlenül is az emberi haladás elkötelezettje. Más kérdés az, hogy ezt milyen érvénnyel, mekkora intenzitással juttatja kifejezésre. A budapesti konferenciát a Pe- tőíi-év jegyében rendezték meg. A témához való kötődés sugallja a kérdésfeltevést: Petőfi költői magatartása milyen tanulságokat hordoz kontinensünk jelenlegi költői számára. Olyan horderejű kérdés ez, amelynek összefüggő megválaszolására sem Fekete Sándor irodalomtörténész vitaindítója, sem a huszonöt felszólalás —, s ekképpen maga az egész konferencia sem — vállalkozhatott. De nyilván nem is ez volt a cél. Hanem inkább annak — bár szavakban ki nem mondott — deklarálása, hogy Petőfi költészete máig erősítő kapocs a soknyelvű európai kultúra pillérei között. Ez a kapocs kikezdhetetlen, s az idő múltával egyre fényesebb. Gianni Toti olasz költő is azért üdvözölte a tárgyilagos hangvételű vitaindítót, mert mint mondotta, Petőfinek nincs szüksége mítoszra, versei éltetik, amíg emberi szó lesz a földön. Petőfi tolmácsolása más nyelveken — műfordítói rangot jelent. Lengyelországban legutóbb éppen Petőfiből versenyeztek a műfordítók. Maga ez a vállalkozás is eseményszámba ment. Sorsos költői volt Petőfi, tehát küldetéses — állapította meg Juhász Ferenc. Itt is „csak” annyi NAGY ISTVÁN EMLÉKKIÁLLÍTÁSA a Magyár Nemzeti Galériában Pár nappal a megnyitás után sokasodnak a bejegyzések az emlékkönyvben: a közönség örömének ad itt hangot, hogy Budapesten is tárlattal emlékeztek meg Nagy István születésének 100. évfordulójáról. A Magyar Nemzeti Galériában hat évvel ezelőtt — 1967 őszén — rendeztek emlékkiállítást nemzeti képzőművészetünk egyik kimagasló alakjának műveiből, a mostani ugyan néhány eddig még nem látott képpel gazdagabb lett, de egészében szűkebb válogatásban gyönyörködhetünk. A kiállítás rendezője: Solymár István utal is erre a katalógusban: „az idei országos emlékünnepségeknek Baja ad otthont, ahol a művész hosszú vándorlásai után letelepedett. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság területén ismert képeivel a szabadkai Magyar Galéria is Baja múzeumával létesített kulturális cserét. A Román Szocialista Köztársaságban levő müveiből pedig májusban Marosvásárhely képtára rendez emlékkiállítást.” A kiállítás látogatottsága mindenesetre arról győzhet meg mindenkit, hogy nem kell félnünk az évfordulók gyarapodó számától. Egyáltalán nem szégyellni- való az, hogy van mivel büszkélkednünk, van mire emlékeznünk. Az ünnepléssel együttjáró szélesebb körű nyilvánosság sok érdeklődőt vonz. V. Zs. •;«! Kálnoki László: ^ISMERETLEN HATALMAK «► 4» • 4» 4 “ v* l’Á kV . Ha dől a fal, a már vállal nem tartható, megmentenek a legbenső világ homályában lakó kis őrszemek. Tárnáim éjjelén nyüzsögnek tettre kész alakjaik, , s öblítik szüntelen vérpályám gyülevész salakjait. i > •: i» í >»: :♦ >: ;< ►::«►::«►: Az arc nélküli rém, ha ők lépnek elő, nem oly merész, s megáll az idegen arcokról rám törő hullámverés. Lelket belém, mikor föladnám a csatái, türelmük önt. Gyümölcsharangjukat így kongatják a fák, ha tűz dühöng. a» <► «4 a példa, hogy ma is minden költőnek a saját küldetését kell vállalnia. Elsősorban a versekben — ezt nyilván így kell értenünk. Mert végül is csak a mű számít. Pontosan kell szólni és nem szépen — ma leginkább ezt kellene megtanulnunk Petőfitől. Ügy értve, pontosság nélkül nincs szépség, legfeljebb hamis, múlékony csillogás. Pontosan szólni — csakugyan itt lehet valahol a lényeg. E felismerés tükrében nyomban mellékessé válik, hogy a költő tartozik-e valamilyen irányzathoz, követei-e ezt vagy azt a stílusdivatot, „egyszerűen” ír, vagy pedig „bonyolultan”, kötött formában fejezi ki magát vagy netalán szabad verset ír. Hivatásának akkor tesz eleget, ha minél teljesebb emberi igazságokat fogalmaz meg. Hóizátehetnénk, hogy hatásosan, de ez csak szószaporítás volna. Igazán hatni — vagyis tartósan — csak a pontossággal lehet. Valójában ez az igény kölcsönöz jelentőséget a költői találkozónak — túl a Petőfi-évfordu- lón. Mert a párbeszéd nemcsak a költők között zajlik, hanem a költők és a versolvasók között is. Az utóbbiak tábora koronként és országonként változik, kétségtelen viszont, hogy a ma költője számára az eszményi versolvasókat nem a hívők, még csak nem is a hívek, hanem a vitapartnerek jelentik. A költőnek nem ünneplésre van szüksége — még a költészet ünnepén sem —, ' hanem megértésre, mások gondolatainak fényében való kiteljesedésre. És bizonyosságra, hogy amit csinál, az hasznos és megbecsülésre érdemes tevékenység. H. D. . 0 Minden évben megrendezzük a magyar nyelv hetét. Jó alkalom ez arra, hogy felmérjük a nyelművelésben elért eredményeinket. Az újságok, a folyóiratok, a rádió és a televízió egyaránt teret szentelnek a nyelvi kérdésekkel való behatóbb foglalkozásra. Az előző években e rovatban idéztük íróink, költőink verseit, megnyilatkozásait a magyar nyelvről. Közöltük az idegenek véleményét a magyar nyelv szépségéről, kifejező erejérőL Szó volt nyelvünk magyarságáról is. Mindezek arról győzhetik meg az anyanyelvűnkkel tudatosan és behatóan foglalkozókat, hogy nyelvünkkel törődni kell. Nyelvünknek több. mint kétezer éves múltja van, így a görög nyelvvel együtt a legrégibb Európában. A honfoglalás előtti korban nem voltak ugyan írásos emlékeink, nyelvészeink mégis sok mindent megtudtak nyelvünk alapján a magyarság vándorlásáról, és más népekkel való kapcsolatairól. Honfoglaló őseink ezt a nyelvet beszélve telepedtek le mai hazánkban. Az írásbeliség kialakulása óta nyomon követhetjük nyelvünk fejlődését, gazdagodását. Nyelvünk mégmaradt a történelem viharaiban is, ennek köszönhetjük nemzeti létünket is. Tudósaink az elmúlt évszázadokban összeírták nyelvünk szókincsét, lejegyezték szabályait, de egyúttal véleményt is alkottak az új jelenségekről, szinte irányították nyelvünk fejlődését. 0 Minden kor adott valami újat, néha el is hagyott már meghaladott nyelvi elemeket. Amikor nyelvünk elmaradt a fejlődésben, tudatos nyelvújítással gazdagították. Így válhatott a magyar lelkiség páratlanul gazdag kifejezőjévé. Költőink. íróink lelkesedtek érte, nyelvészeink pedig megállapították törvényszerűségeit. Tévedés lenne azt gondolni, hogy minden új nyelvi változás fejlődés is egyben. Hasonlattal élve, ha nyelvünk egy szép virágos kert, nem hagyhatjuk magára, mert a legszebb kertet is felveri a gyom. Gyomlálni kell a gazt. hogy a virágok minél pompásadban fejlődhessenek. ♦ Ahogy a kert is állandó gondozásra szorul, nyelvünket is ugyanúgy kell gondoznunk, művelnünk. A nyelvművelés feladata az, hogy irtsuk nyelvünk vadhajtásait és óvjuk szép virágait. De mint ahogy a jó kertész meg tudja különböztetni a gazt a virágtól, úgy kell nekünk is felismernünk nyelvünkben azt, ami nyelvileg helyes és magyaros. Ebben ráhagyatkozhatunk jó íróink nyelvérzékére és nyelv- szeretetére, valamint nyelvészeinkre, akik a nyelv fejlődésének ismeretében meg tudják állapítani, hogy egy új nyelvi jelenség nyelvfej- lődés-e vagy nyelvrontás. 0 Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ma már mind többen vannak olyanok, akik nem közömbösek anyanyelvűnk fejlődése iránt. De sajnos, sokan vannak még olyanok is, akik részint műveletlenségből, részint közömbösségből, nemtörődömségből rontják nyelvünket. Ezek ellen szívósan, következetesen, minden lehetséges eszközt felhasználva harcolnunk kell, hogy olyan nyelvi közvéleményt alakítsunk ki, amely elősegíti a nyelv fejlődését, és ellene van minden nyelvrontásnak. Kiss István SZEREPEK ÉS SZÍNÉSZEK Bánk bán a tragédia hőse? Száznegyvenhárom esztendeje, 1830. április 16-án végzett a szívroham Katona Józseffel. Életében nem láthatta a színpadon fő művét, a Bánk bánt. 1833 óta több ezerszer adták elő legnagyobb nemzeti tragédiánkat, de a rendezők,'szakemberek, irodalomtörténészek még ma is eltérően értelmezik a mű egyes szerepeit, mondandóját. Éppen ez bizonyítja tartalmi gazdagságát, állandósult időszerűségét. A legutóbbi nagysikerű kecskeméti Bánk bán-előadáson megoszlottak a vélemények Dévay Camilla Gertrudis alakításáról. A kiváló művésznő színészi kvalitásait mindenki mesz- szemenően elismerte, de a királynőt többen másnak képzelték el. Megkértük, hogy — a Katona József-évforduló kapcsán — elemezze olvasóink számára Gertrudist, hiszen éppen az ő megítélésében különböznek leginkább a vélemények. Lehetetlen Gertrudis jellemzését 25—30 sorban megfogalmazni. Még felvázolni is csak viszonylataiban lehet, összefüggéseiben. Mindennek alapja a megismerés. A műveket kell ** tanulmányozni, nem a róluk szóló kommentárokat. Senki sem tudja jobban, hogy miről szól a darab, mint maga a szerző. Kezdjük az elején. Gertrudis fiatal, nem több 30 évesnél. Ez váltotta ki tán alakításomban a legnagyobb vitát. Nem tehetek róla, hogy mindig koros tragikák játszották, kotornusosan. Igenis fiatal! Két kis gyermeke van. Ha egy kissé belegondolunk: nem igen szoktak hajdanán 40 éves korban szülni az asszonyok. II. Endre is fiatal. Háborúzik, karddal, lóháton, talpig vértben. 50— 60 éves királyok már inkább a hideg, köves palotákban szerzett csúzukat ápolgatták. A dráma két főpillére Gertrudis és Petur! Figyeljük meg, hogy mennyire rokonaikat ez a két tehetséges, nagy szenvedélyű egyéniség. Mindkettő szereti a hazáját. honfitársait. Pompakedvelők és nagyravágyók. Gertrudis, aki nyugatról jött, természetszerűleg hozott magával eleganciát, s egy kis fölényességet, öccsét végtelenül szereti. Ráhagyja Melinda meghódítását.' de elátkozza, amikor becsületét, hazáját sérti viselkedése. erőszakossága, hebehurgya gyilkossága. Gertrudist a Melinda-ügyben fel kell menteni, Ismereteim szerint a mindenkori királyi udvarok, mindenkori fő foglalatossága a szerelmi cselszövés volt. Melindát, ha tudja, hódítsa meg Ottó. S Melinda akaratlanul is tápot ad Ottó szenvedélyének. Belépve az udvarba, rácsodálkozik annak harsogó pompájára, s ösztönös nőiességgel jólesően nyugtázza a felé irányuló- hódolatot. Csak Ottó féktelen bír- niakarásától retten vissza — későn. A felajzott férfivágy már mindenáron beteljesülést kíván. Gertrudis nem tudott a Bibe- rach-féle italokról, ö tulajdonképpen .negatív tragikus hős. Erényei a vétkei, övéi iránt érzett túlzott és elfogult szeretete már meg nem engedhető a királyi székben. Nagyszerűen mondatja el Katona Bánkkal a Gertrudis- képben jellemzését. Azt kell eljátszani. Idézni itt helyhiány miatt nem lehet. Gertrudis magyargyűlölete nem volt egészen alaptalan. Ahány főúr. annyi kiskirály. Ez is az igazsághoz tartozik. A németekkel szemben nagy honfiak voltak, de a népet, a magyar népet nyomorgatták. Gertrudis mindezt jól látta. Kihasználta a magyarok teremtette lehetőségeket. Lehetett volna — talán — jó királynő. De társak nélkül? Endre is rossz király volt. S még Bánk is csak akkor vállalja a lázadókkal a közösséget. amikor rajta esik sérelem. Elgondolkoztató, hogy a népe iránt érzett szánalom nem volt olyan erős. tettrekész, minta férfiúi hiúságán esett csorba. Olvassuk el újra a színművet. Nem Bánk a hőse. ö csak sodródik az események forgatagában. Petur és Gertrudis között ível, feszül a dráma csodás izzásban, figyelmeztetőül, tanulságul. Dcvay Camilla MÚZEUMAINK KINCSEI Pásztor készítette borotvátok Egy 1845-ben készített, kivételesen szép díszítésű borotvatokot mutatunk be a Kiskun Múzeum népi fafaragás-gyűjteményéből. A tárgy funkcióját a népi díszítőművészet mindmáig legavatottabb ismerője, Malonyai Dezső szavaival jellemezhetjük: „A pásztor borotváját nem boltban vett, holmi bádogskatulyában, hanem magakészítette tokban tartja. A borotva kényes szerszám, nem szabad mindenkinek hozzá nyúlódozni. A borotvatartót tehát úgy kell csinálni, hogy a gyermek valahogyan hozzá ne férhessen. A borotvatartók legnagyobb részén ezért elmés, furfangos kitalálások, födelek és zárak vannak.” Nehéz Mihály borotvatartójának fedele sem könnyen nyílt meg a fotoriporter kíváncsian gyors mozdulatára. Fazekas István (Tóth Sándor felvétele)