Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-14 / 61. szám
IDŐJÁRÁS , Várható időjárás szerda estig: túl- I nyomóan felhős idő, elsősorban délen — szórványosan kisebb 'havazás, havasesfl, eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő keleti, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz X, mínusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 5—10 fok között. Vályi Péter nyilatkozata kanadai tárgyalásairól Méltó előkészületek a forradalmi évforduló köszöntésére VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA ' % XXVIII. évi., 61. szám Ara: 90 fillér 1973. március 14., szerda Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese hétfőn, ottawai tartózkodásának utolsó napján, nyilatkozott a CTV kanadai országos televízió-hálózat és a Rádió Canada International munkatársainak Mitchell Sharp külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseiről. Elmondotta, hogy a vendéglátó külügyminiszterrel, aki Trudeau miniszterelnök távollétében az ügyvivő miniszterelnöki feladatkört is ellátja, áttekintették a kétoldalú kapcsolatok kedvező alakulását és megvitattak közös érdekű nemzetközi témákat is, így az európai biztonsági értekezletet előkészítő helsinki tanácskozás és az európai fegyverzetcsökkentésről fplyó bécsi konzultáció menetét, valamint a vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság munkájának problémakörét. Vályi Péter a kanadai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseiről az MTI tudósítójának adott nyilatkozatában rámutatott: — Amint ez a megbeszéléseken is hangot kapott, kanadai r Tavaszváró pultok, standok Bár a kalendárium szerint még egy jó hét van hátra a tavaszig, mi már a legvonzóbb, legkedvesebb évszak csalhatatlan jelei' kutattuk a kereskedelem „házalóján”. • Idényeleji piac. Legelőször a keddi kecskeméti piacon, ahol a primőrök .felhozatalában, mondhatni száz százalékosan az őstermelők. az egyéni árusítók jeleskedtek. Valljuk be mindjárt, hogy — mivel a tavasz még épp csak, hogy a küszöbön van — meglehetősen gyenge volt* a kínálat a primőrárukból. Háromezer hegyes zöldpaprikából válogathattak e havasesős nap vásárlói, amelyek darabja 1,5— 3 forint között kelt el. A 300 fej salálát 2—4 forintért kínálták. Csomónként 4 forint volt a pifos hónapos retek ára. amelyből az eladók 400 csomóval raktak ' ki. A 600 csomó zöldhagyma 1,20— 1,60-ért talált vevőre. Változó áron — kilónként 16—25 forintért — fogyott a 30 kilónyi paraj, s általában 30 forintot kértek a félmázsányi mennyiségben piacra érkezett sóska kilójáért. 0 Árubőség, sok vevő. A piactól nem messzire, a Nagykőrösi utcában találjuk a MEZÖTERMÉK 12. számú boltját. Páhán Dezső boltvezető elégedett: a2 ' üzlet ellátása kielégítő, folyamatos, s a kereslet is ezzel arányosan nagyfokú. Az árak hol alatta maradnak a piacinak, hol pedig meghaladják azt. A saláta napi ára 4,80. a reteké 3,80 forint. A hegyes zöldpaprika legalacsonyabb • darabonkénti ára 3,30, s az osztályon felüli minőségűért 4,80-at is elkérnek. Ebben a boltban primőr paradicsomot is árulnak. 54 forintért kilóját. A zöldhagyma 1,50, a paraj 15, a sóska 40 forintért kapható. A lényeg az, hogy szinte minden van, és mindenre vevő is akad. • Virágmagtól az oltókésig. Mozdulni sem lehet az UNJ VER Budai utcai vetőmagboltjában. És ahogyan később Bányai Sándor- né boltvezetőtől megtudjuk, ez nemcsak a piaci napokra jellemző. zsúfoltság. — December óta tart nálunk* a szezon. Azóta naponta átlagosan 30 ezer forint a forgalmunk, s a boltban legkevesebb félezer vevő fordul meg. Kedden egyébként* a zöldségfélék. a hüvelyesek, a lucerna, a takarmányrépa és a dinnyemag volt a legkelendőbb árucikk. Idős néni lép a boltba: répavető kisgépet, keres. Sajnos, már elfogyott. Metszőollótól a szemző- és oltókésen át a kultivátorig megannyi kerti eszköz, kisgép is kapható lenne itt. Azért csak feltételes módban, mert, mint halljuk, szinte az érkezés napján már viszik is a vevők. A boltvezetőről el kell mondanunk, hogy komoly szaktudással felvértezve, nemcsak kereskedik, hanem árut kínál, ajánl, szaktanácsot is ad. Jó pár külföldi partnerrel is kapcsolatban állnak. A napokban például Hollandiából kaktuszdália-gumók érkezését várják. —a —r Megfiatalodik az 50 éves üzem Fél évszázaddal ezelőtt, 1923. tavaszán kezdett folyamatosan termelni az akkor 300 munkást foglalkoztató Bajai Posztó- és Ta- karógyár. Ebből az üzemből nőtt ki az erős munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező, több mint 2300 dolgozót foglalkoztató mai. Finomposztó Vállalat. A jubileumra nagy becsvággyal készülnek mind a bajai központban, mind a bácsalmási telephelyen. Az ünnepi program már kialakult, amely tudományos tanácskozást, gyártörténeti és szakmai kiállítást, divatbemutatót foglal magában. A szövők, fonók és a többiek emellett — a szocialista brigádokkal az élen — felajánlásokat tettek ..a termelési eredmények megjavítására. A vállalások egyik része arra irányúi, hogy mielőbb befejeződjön, s így a lehető legrövidebb időn belül kamatozódjon -a százkilencven millió forintos értéket kitevő rekonstrukció. A finomposztó ugyanis szinte teljesen megújul az idén és jövőre. A beruházáshoz fölhasználható öszegből 157,5 millió forintot fordítanak arra, hogy moaern gépekkel cseréljék ki a régi berendezéseket, ami előfeltétele a vállalati termékek további verseny- képességének A többi között nyolc korszerű, olasz gyártmányú szövőgépet állítanak munkába, amelyek közül kettő már működik, a többit most szerelik a helyükre. Majd a megfelelő festőberendezések felállítása«és a fonoda megújulása következik. A rekonstrukció hatására jellemző, hogy a szövődében és a szövőelőkészítőben megháromszorozódik a termelékenység, azonos erőkifejtéssel, jobb munkakörülmények között háromszorosára növekszik az előállított szövetmennyiség. Mindez a jobb minőségű anyagok gyártására, ugyanakkor az olcsóbb ruházkodási igények kielégítésére teszi képessé az 50 éves Finomposztó Vállalatot. H. F. részről komolyan mérlegelik a vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban való további részvételük kérdését. Mint rámutattak, a kanadai közvélemény és a kormány erős kétségeket táplál a nemzetközi bizottság küldetésének hasznosságát illetően. A magyar miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban elmondotta: a megbeszéléseken hangsúlyozta, hogy a magyar kormány mélyen átérzi a nemzetközi bizottságban vállalt feladattal járó nagy felelősséget. Felhívta a figyelmet arra, hogy Kanada felelőssége szintén igen nagy és annak a nézetének adott kifejezést, hogy Kanada esetleges kivonulása a nemzetközi bizottságból ártana a vietnami béke ügyének és kiszámíthatatlan következményekkel járhatna? A kétoldalú kapcsolatokról szólva Válvi Péter megállapította: — Gazdasági és politikai kapcsolataink Kanadával az elmúlt években igen gyorsan fejlődtek. (Folytatás a 2. oldalon) Rejtvény kecskeméti módra 3. oldal Zsugorodik a tanyavilág Zsanán 4. oldal Alap és arányok 5. oldal Ma és holnap országszerte megünneplik az 1848-as forradalom 125. évfordulóját. Bács- Kiskun megyében — melyet Petőfi révén igen erős szálak fűznek a márciusi napokhoz — minden községben és városban megemlékezésekre kerül sor. Kecskeméten már javában készülődnek a Kossuth téren holnap délelőtt 10 órakor kezdődő Forradalmi Ifjúsági Napok országos megnyitójára. A Czollner téri Általános Iskola hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulói ma délelőtt felvonulási próbát tartanak az iskola udvarán. Március 15-én reggel nyolcas sorokban innen indulnak a főtérre. Kezükben a maguk készítette zászlókkal vonulnak a raj- és őrsi zászlók mögött, s közben 48-as dalokat énekelnek. • Fischer István, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatója elmondta, hogy az osztályfőnöki órákon a 48-as eseményekkel kapcsolatban a diákok már több alkalommal beszélgettek napjaink forradalmi- ságáról. A múlt héten iskolagyűlést tartottak, melyen az igazgató részletesen ismertette a március 15-i felvonulás „menetrendjét”. — Mind a hatszázhetven hallgatónk részt vesz a március 15-i ünnepségen — mondta Kádasi László, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola főigazgató-helyettese. Petőfi-képekkel, transzparensekkel indulunk az iskola udvaráról. A felvonulók élén egy diák az iskolazászlót viszi majd. Országos esemény színhelye lesz ma este 7 órától a Kiskör rösi Művelődési Központ: a nagy tetemben kerül sor az amatőr színjátszók és irodalmi színpadok „Szóljatok szép szavak Petőfi Sándorról” elnevezésű fesztiváljának döntőjére. Az érdeklődéssel várt műsort egyenes adásban közvetíti a rádió, a televízióban pedig holnap este láthatják a nézők milliói. Tizenötödikén délelőtt az ország minden részéből több ezer vendég vesz részt a kiskőrösi koszorú-' zási ünnepségen a Petőfi téren. Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központban ma délután rendezik meg a fiatalok szavalóversenyét, amelyen a város tizenöt legjobb versmondója szerepel. Másnap délután 2 órakor tíz meghívott úttörőcsapat száz pajtásának részvételével szellemi vetélkedőt rendeznek ugyancsak a művelődési központban. Este 7-kor kezdődik az ifjúság lampionos felvonulása és a koszorúzás; a Petőfi-szobornál háromszáz tagú énekkar, ünnepi beszéd, szavalat köszönti az évfordulót. A dunavecsei megemlékezés holnap reggel lesz a Petőfi-szobornál, este vetélkedőt rendeznek a művelődési házban. Szalkszent- mártonbam ma délután 4-kor tartják a koszorúzást, ekkor nyújtják át a kecskeméti küldöttségnek a Forradalmi Ifjúsági Napok zászlaját is. Ezután a kalocsai Fórum Ifjúsági Klub irodalmi színoada ad műsort a Petőfi- házban. Lakiteleken is megemlékeznek az évfordulóról. A művelődési házban holnap este Illésy István tanár, a Katona József Társaság tagja tart előadást Pe- . tőfiről, az irodalmi színpad közreműködésével. Ekkor nyílik meg Goór Imre festőművész -Petőfi „ illusztrációkból összeállított grafikai kiállítása is. Baján, a* Duna Fotóklub a középiskolások legjobb felvételeiből rendez tárlatot, ma délután 2 órakor a Tóth Kálmánról elnevezett gimnáziumban. Zsaluzólapok exportra Idei termék a Mélykúti Vegyesipari Szövetkezetben a zsaluzólap. A faipari részleg januárban látott hozzá a sorozatgyártáshoz. Az ugyancsak újnak számító műhelycsarnokban 130 ezer négyzet- méternyit készítenek a zsaluzólapokból, amelyeket az építkezéseknél használnak fel-.az NSZK- ban. A megrendelés ugyanis — amely 60 ‘vagonos mennyiséget tesz ki — teljes egészében exportra szól. Képeink a fontosabb gyártási műveleteket ábrázolják. • A fa alapanyagot szabja méretre Cscrger János 0 Gép végzi a gyalulást. és Poska Tibor. (Tóth Sándor felvételei) A kelebiai ezüstkincs-lelet Az ikontól a konstruktív festményig A bajai múzeum új kiállítása 0 Nagy teljesít mén nyel dolgozik a bajai gyár legújabb. Olaszországból vásárolt szövőgépe. A bajai Türr István Múzeumban utoljára 1962-ben rendeztek állandó kiállítást, amelyet csaknem tíz évig tekinthettek meg az érdeklődők. A múzeum gazdag anyaga időközben újabb értékes tárgyakkal gyarapodott, s ezek természetesen szintén a nagyközönség elé kívánkoztak. De a mostani állandó kiállítás rendezését nemcsak ez tetté szükségessé. A helyiségek felújítása, átformálása és a tárgyaknak a régebbitől eltérő csoportosítása új fényt adhat a már ismert kincseknek is. A megnyitó előtt beszélgettünk dr. Sólymos Ede kandidátussal, a Türr István Múzeum igazgatójával. — Mennyiben „frissebb” az előzőnél az ÚJ kiállítás anyaga? ’ — Az utóbbi évek régészeti kutatásai során értékes dolgok kerültek napvilágra, gondolok elsősorban a madarasi szarmata sírokból előkerült ékszerekre, fegyverekre vagy a kilencvenhét darabból álló kelebiai ezüstkincs- leletre. A sikeres ásatásoknak köszönhető, hogy a régészeti anyag a bronzkori rész kivételével szinte teljesen új. Elmondható ez a népviseletekről is: nemcsak újabbak láthatók, hanem a kiállítási szempontokon is változtattunk; igyekeztünk a környék nemzetiségeinek és vallási feleke- zeteinek változatos ruházatát a látogatók elé tárni. Bár a körülmények miatt a „kikívánkozó” tárgyaknak csak mintegy negyedrészét lehetett a termekben elhelyezni, úgy érezzük, a lehetőségekhez mérten sikerült bemutatni a környék régészetének, néprajzának és helytörténetének sokrétűségét. — Ez utóbbi mondatával már utalt Is a kiállítás hármas tagozódására. — Tulajdonképpen négyes, sőt ötös. tagoltságról beszélhetünk. Az említetteken kívül ugyanis rövid áttekintést adunk a város képzőművészetének történetéről. Miskolczy. Ferenc, bajai festőművész — a múzeum egyik alapítója és ma is lelkes munkátársa — évtizedek óta gyűjti a helyi alkotóművészek munkáit, Kardos Gyula, Teles Ede, Józsa Károly, az Éber család, Rudnáy Gyula és mások alkotásait. Az ikontól a konstruktivista festményig — ezt a címet is adhatnánk ennek a képtári résznek. Az ötödik kiállítási teremben kapott helyet a város neves embereit képekben, szobrokban ábrázoló „Bajai Pantheon”. Csak néhány nevet említek közülük: Jelky András, Tóth Kálmán, Déri Frigyes, Balassa József ... Kiállítottuk Türr István tábornoki díszöltözetét is, és Mészáros Lázárnak, a Batthyány- kormány hadügyminiszterének portréját, amelyet Miskolczy Ferenc festett korabeli metszet alapján. Természetesen a rendelkezésre álló hely itt is megszabja a terjedelmet. — Megkérem, néhány mondattal ve. zesse végig az olvasókat az új állandó kiállításon. — A régészeti tárlókban a már említett madarasi és kelebiai leleteken kívül többek között láthatják a sükösdi és a mélykúti avar temetőből előkerült, rendkívül értékes kincseket is. Mivel a dunai halászat igen jelentős a város történetében, igyekeztünk gaz.* dagon bemutatni ezt a foglalkozást, amely életforma is volt egyben. Az elmúlt korok mesterségeinek, például a gyertyaöntőknek, a rézműveseknek, a kötélverőknek szerszámaiból, termékeiből is kap ízelítőt a látogató. A népviseletek és a népi szőttesek a katolikus és a református magyarság, a sokac, bunyevác és sváb nemzetiségek gazdag kultúráját ábrázolják, akárcsak a kiállított berendezési tárgyak, mun. kaeszközök is. A Türr István Múzeum új állandó kiállítását ma délután öt órakor nyitja men dr. Ortutay Gyula akadémikus, országgyűlési képviselő. Kontra György