Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-06 / 54. szám

1973. március 6. t PETŐFI NÉPE • 5 hon vannak. Ilyenkor elbeszél­getnek „közös dolgaikról”, a mama tanácsokat ad, kritizál, s örül lánya sikereinek. Talán ez az oka annak, hogy kettőjük f Mohács a busók városa volt vasárnap. Ezen a napon — mint az évszázados hagyomány előírja: a húsvét előtti hetedik vasárnapon — tartották meg a látványos, zenebonás farsangzá­ró népünnepélyt, a messzeföl- dön híres busójárást. A Baranya három nemzetisé­gét képviselő néptánccsoportok mellett fellépett a bulgáriai Jambol város álarcos együttese, valamint Jugoszláviából a du- bosevieai folklórcsoport, az eszéki tamburazenekar és a Hor­vátországi Magyarok Szövetsé­gének központi táncegyüttese is. A mohácsi farsang fő esemé­nye természetesen a busójárás volt. Az álarcos, bundás busók és elmaradhatatlan kísérőik — a jankelék: rongyos, ruhás, zsá­kot cipelő, kötekedő alakok — a Kóló téren gyülekeztek, az impozáns kolószobor körül, s innen vonultak végig a város utcáin a Duna-partig, majd vissza. A tréfás, játékos, táncos menetben részt vettek a Mohá­cson vendégszereplő hazai és külföldi együttesek is. Ez volt az eddigi legnépesebb farsang Mohácson. A busójárást és a hozzá csatlakozó esemé­nyeket csaknem húszezren néz­ték végig, szép számmal kül­földi vendégek is. Csak Jugo­szláviából legalább ezren láto­gattak el ebből az alkalomból Mohácsra. A vendégek között volt Ognyenovics Milán, a Ma­gyarországi Délszlávok Demok­ratikus Szövetségének főtitkára, Tröszt Sándor, a Horvátországi Magyarok Szövetségének titkára és dr. Sági Béla, Mohács jugo­szláviai testvérvárosának, Pél- monostomak a tanácselnöke, to­vábbá a budapesti jugoszláv nagykövetség képviselői. A Ma­gyar Televízión kívül a belga, a jugoszláv, a svéd és a szov­jet filmesek, illetve tv-sek ké­szítettek filmet a busók játékáról. stílusa szinte a megszólalásig hasonlít egymásra: ugyanaz a szárhú^ás, ugyanaz az előkontu- rozás. Nemrég Bordeaux csodálta meg művészetét, s most újra hosszú út előtt áll. Májusban a spanyolországi Valenciába uta­zik, hogy újabb barátokat sze­rezzen a sokszínű kalocsai nép­művészeten keresztül hazánk­nak is. Szvétek Antalné nem varázs­ló. Annál sokkal több: elége­dett, boldog ember. Mert igazán boldog és elégedett lehet az, aki olyan világot teremthet ma­gának, melyben a fák-füvek tiszta zöldje, rétek-mezők virá­gainak csodálatos kavalkádja boldogítja az embert, a művészt. Csapat Lajos A világifjúság seregszemléje Egy iskola öt épületben I. AZ ALBERT HALLTÓL SZÓFIÁIG Huszonnyolc évvel ezelőtt, 1945 november elején a londoni Albert Hallban több mint hatvan ország másfélezer kül­dötte vett részt a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség első kon­ferenciáján. A tanácskozáson a fiatalok egyebek között azt ja­vasolták, hogy a jövőben ne csak az ifjúsági szerveztek ve­zetői találkozzanak, hanem a világ különböző tájairól ezrek, tízezrek adjanak egymásnak randevút, hogy kicseréljék ta­pasztalataikat, beszámoljanak eredményeikről, megbeszéljék közös gondjaikat. A demokratikus ifjúság első világtalálkozójára 1947-ben Prá­gában került sor. A magyar fia­talok javaslatára a VIT előtt öt világrészből stafétát indítottak a csehSzlovák fővárosba. A nagy­szabású megnyitó ünnepségen hetvenkét ország 17 ezer fiatal­ja vonult fel. A tereken, par­kokban, utcákon, színházakban, sportpályákon reggeltől késő es­tig színpompás bemutatókat karneválokat, vetélkedőket ren­deztek. A prágai utcákon ezrek énekelték Novikov szovjet ze­neszerző Osar.yin szövegére írt békedalát, amely azóta a DÍVSZ himnusza lett: „Egy a jelszónk, a béke ...” A jól sikerült fesztivál után a DÍVSZ kongresszusa elhatároz­ta, hogy kétévenként, mindig más, városban rendezi meg a vi­lág ifjúságának nagyszabású se­regszemléjét. A második VIT megrendezését Budapest vállal­ta, melyre 1949. augusztusában került sor. Az újpesti stadion­ban tízezer fiatal vonult fel, s NYELVŐR 15 napón keresztül szinte non­stop műs.or szórakoztatta a résztvevőket, a Hősök terén megtartott zárógyűlésig. A harmadik Világifjúsági Ta­lálkozót az NDK fővárosában, Berlinben rendezték meg. Több mint száz ország 26 ezer fiatal­ja jelentette be résztvételét. Két év múlva a bukaresti VIT-re 111 ország küldte el képviselőit. A román fővárosban több baráti találkozóra került sor. Találkoz­tak egymással a vietnami és a francia fiatalok is, együtt éne­keltek Henry Martinról, a fran­cia nép fiáról akit börtönre ítéltek, mert a vietnami háború ellen tiltakozott. A szolidaritás még a fesztivál napjaiban meg­hátrálásra késztette a francia kormányt, s a VIT utolsó nap­ján megnyílt a börtönajtó, Bu­karest repülőterén százezrek kö­szöntötték Henry Martint és fe­leségét. 1955-ben az 'ötödik VIT részt­vevőit, mintegy 30 ezer fiatalt a fasizmustól sokat szenvedett lengyel főváros látta vendégül. A gazdag programra jellémző, hogy például a hatodik napon 270 különböző műsort bonyolí­tottak le. 1957. nyarán 131 ország ifjú­ságának képviseletében 34 ezer fiatal részvételével nyílt- meg a szovjet fővárosban a VIT-ek történetének eddigi legnagyobb, legszervezettebb találkozója. Né­pes delegációk érkeztek minden földrészről, különösen Ázsiából és Afrikából. A barátkozás a szórakozás mellett ezen a feszti­válon már sokfajta tartalmas tanácskozást is tartottak a fia­Leáldozik a nap Az áld, áldozat, áldomás átkoz szavakról megállapítottuk, hogy eredeti pogánykori szóból ered­nek és a kereszténység foga­lomkörébe kerülve jelentésük átalakult. De később kiszakad­tak az egyház fogalomköréből, és jelentésváltozással újabb fo­galmakat is kifejelnek. Az áld igének ma már olyan jelentése is van; hogy hálával emlegetünk valakit (haló porai­ban is áldjuk). Az áldás pedig ma már jóváhagyást kísérő jó­kívánságot is jelent (áldásunkat adjuk valamire). Bizalmas stí­lusban újabb jelentése is ala­kult: áldásom rá (legyen úgy, nem szólók bele). Sőt szidást is kifejezhet (hull az áldás, csős­tül jön az áldás). Az áldoz újabb jelentése: ál­dozatot hoz valami érdekében. Ezért szoktuk azt mondani: ál­doz a haza oltárán (nem pedig a haza oltárára). Az áídoít-nak „javakban gazdagon részesített” jelentése is lehet (áldott föld). Áldatlan állapotokat, helyzetet, körülményeket is emlegetünk (áldatlan az, amiből baj kelle­metlenség származik). Az áldozat is messze eltávó- dott eredeti jelentésétől, habár valami köze mégis van hozzá. Áldozat az, akit valamely baj, kellemetlenségi szerencsétlenség súlyt vagy elpusztít. Ezért be­szélünk a háború áldozatairól. Valaki áldozatul is eshet vala­minek: baleset áldozata lehet. De áldozatot is lehet hozni va­lamiért. Ezért mondjuk néha, hogy nem riadunk vissza sem­miféle áldozattól sem (ilyenkor főként anyagi, pénzbeli áldozat­ra gondolunk). Az áldomás is eltért eredeti jelentésétől. A hajdani Névte­len Jegyző nagyon elcsodálkoz­na, ha visszajöhetne és hallaná, hogy mit neveznek ma mag- num-áldomás- nak. Az áldomás szónak később kifejlődött po­hárürítés vásárkötéskor jelenté- tése is (ma is így mondjuk: ál­domást isznak). De jelent alkal­mi lakomát, valaminek a sikerét ünneplő evés-ivást is. Volt po- hárköszöntő, búcsúpohár jelen­tése is. Az átkoz jelentése a köz­nyelvben ma „átkot mondva rá szidalmaz valakit.” Ha indula­tosan átkozott kölyköt vagy tré­fásan átkozott kis termetést em­legetünk, nem gondolunk az egyházi átokra. Az átok ma már egyszerűen csak rossz kí­vánság, esetleg csapás szeren- ' csétlenség is, ezért beszélünk a múlt átkáról, de tréfásan-gú- nyosan a nagyság átkát is em­legetjük néha. Ezután igyekszünk megfejteni, honnan ered a leáldozik a nap vagy valakinek a csillaga kife­jezés. A szófejtés az ebben a kapcsolatban levő vitatott áldo- zik Szóra két magyarázatot is ad. Az áldozik lehet az alszik ige al- tövének -doz képzős származéka. Ugyanolyan szem­léletet fejez ki, mint a nap le-* nyugszik, napnyugta kifejezés. De a leáldozik később értelmet­lenné vált a beszélők tudatá­ban, azért kapcsolták az áldo­zik igéhez. Leáldozik, ennek van jelentése, ha nem is ugyanaz, mint az eretfeti leáldozik szóé. A másik magyarázat közvet­lenül az áldozik szóval hozza kapcsolatba. Magyarázatul a székelyek hasonló szemléletű napszentület szaváfc állítják mel­léje. Az áld szó származékai és jelentésváltozásaik jól mutatják a nyelv fejlődését és gazdago­dását. Kiss István talok. A munkás delegációk, diá­kok képviselői több közös sze­mináriumot, vitát rendeztek. Az 1959-es bécsi VlT után — melyen 18 ezer fiatal vett részt — a nemzetközi előkészítő bi­zottság úgy határozott, hogy há­romévenként rendezi meg a ta­lálkozókat. így került sor 1962- ben az ezer tó országának fő­városában, Helsinkiben a kö­vetkező világifjúsági seregszem­lére. A találkozó érdekessége volt, hogy az ünnepi esemé­nyek nem korlátozódtak a fő­városra, hanem több vidéki vá­rosban tartották meg a progra­mok jelentős részét. Ezután hat évig tartó szünet következett. A kilencedik Világ­ifjúsági Találkozót először Al­gírban, az akkor függelennévált afrikai országban akarták meg­rendezni. A belpolitikai problé­mák miatt azonban a fesztvált elhalasztották, majd a rendezés jogát egy másik afrikai ország, Ghana fővárosának, Accrának adták. Az ismert katonai puccs miatt azonban erre a fesztivál­ra sem kerülhetett sor. 1968-ban Szófia nyerte el a VIT rendezésének jogát. A bol­gár fővárosba 140 országból 20 ezer fiatal érkezett. A hagyo­mányos eseményeken túl itt az eddigieknél jóval több vitát, szemináriumot, nagygyűlést ren­deztek. A fiatalok megvitatták az európai biztonság és a világ­béke kérdéseit valamint a neo- fasizmus veszélyének -elhárítása szükségességét. Tárnái László (Folytatása következik) Külföldi utak szakembereknek Hétfőn elutaztak hazánkból azok a magyar szakemberek, akik az IBUSZ szervezésében részt vesznek a párizsi Nemzet­közi Mezőgazdasági Kiállításori. Az idegenforgalmi látnivalókon kívül megbeszéléseket is folytat­nak francia állattenyésztési és szőlőtermesztési szakemberek­kel és látogatást tesznek a Loire völgyének borpincéiben. Ugyancsak szakmai csoportot indít az IBUSZ Veronába, ahol Nemzetközi Mezőgazdasági és Állattenyésztési Vásárt rendez­nek március 9-től kezdődően. A Gépipari Tudományos Egyesület szakembereinek egy csoportja pedig Bécsben tartózkodik rViár- cius 5—11-e között. Egyebek között megtekintik a Nemzet­közi Gépipari Vásárt és a Tech­nikai Múzeumot. Az első hiteles feljegyzések — 1880-ból — Kisszállása né­ven említik ezt a kun-pusztát. A község 1924-ben alakult, nevét a mai falut is átszelő vízfolyásról, a Gát érről kapta. 1920-ban kezdődött meg a tanítás az egytantermes iskolában, ahol kilencvenhét nebulót okított a betűvetésre az első gátéri tanító, Gál Ferenc. Most száznyolcvan gyerek jár a gátéri iskolába. Egymás mellett a korok — ha nem is békésen — öt épület, ugyanannyi építészeti stílus. A községtől néhány kilo­méterre levő Rusz-majori iskolát jövőre bezárják, a tanító, Feren- csik József nyugdíjba megy, a gyerekek egy része a csongrádi diákotthonba költözik. A falutól nem messze húzódik a megyeha­tár, Félegyháza és Csongrád so­káig pereskedett annak idején a település hovatartozása miatt. Mostanra már nem maradt sem­mi ellentét, bár Gátér Bács^Kis- kun megyéhez tartozik, sok ta­nuló jár át nap mint nap a szom­széd határból, s az itt végzett nyolcadikosok közül is jó néhá- nyan Csongrádon tanulnak majd szakmát. Ez hát az egyik vonása ennek a helynek. A másik: a távolságok. Renge­teg a kerékpár az udvaron — a bejáróké. Tanítás után félútig elkísértem a hetedikes Lőrincz Mikit. Tömörkényen lakik, a fe­hértói tanyavilágban, onnan- ke­rékpározik naponta Gátérre, oda- vissza nyolc kilométert. Amíg az alsó tagozatba járt, közelebb volt az iskola. Most már harmadik éve karikázik az utakon, küsz­ködve a hol déli, hol északi szél­lel, ami csodálatos módon min­dig akkor fúj szembe, amikor sietni kell... Megkérdezem, sze­ret-e tanulni? Miki azt feleli: szeret, de olvasni még jobban. Sok könyve van otthon a Lőrincz családnak, megszokott esti elfog­laltság náluk a barátkozás az irodalommal. Petróleumlámpa mellett. És mégis, az idősebb Lő­rincz levelező tagozaton elvégez­te a 'kertészeti technikumot, fia is ezt tervezi. A nevelők között is vannak be­járók. Négyen Félegyházáról utaznak, busszal, vonattal. Még szerencse, hogy a vasútállomás csak három perc az iskolához, de a mindennapi bejárás így sem „leányálom”. Ráadásul négyük közül hárman főiskolára járnak, jelenleg képesítés nélküli neve­lők. S hadd tegyek egy kis kité­rőt, ismerve a Félegyháza kör­nyéki községeket, tanyai iskolá­kat. Rengeteg az „ingázó” peda­gógus, többségük nő. Alkalmaz­kodniuk kell buszhoz, vonathoz — de nemcsak nekik — a menet­rend órái, percei közé kell be­tervezni az iskolai oktatáson kí­vüli programjait is. S ha az idő eljön, mindenki siet haza ... Hazafelé, a vonaton beszélget­tem Rusz Valériával, aki ma­gyart, történelmet tanít a gátéri iskolában. Ö a könyvtáros is, a nem egészen hétszáz kötet „őre”. A múlt évben 15 könyvvel gya­rapodott az ifjúsági könyvtár. A legfontosabb olvasmányok több példányban is megvannak — csak éppen kölcsönzés nincs mos­tanában. A tanárnő „megnyug­tat”: félévi főiskolai vizsgái be­fejeződtek, hamarosan ismét jö­hetnek könyvekért a gyerekek ... Óvoda, napközi nincs a köz­ségben, a tanulók fele tanyán él, a szakköri és sportfoglalkozáso­kat közvetlenül a tanítás után kell megtartani; a téli tüzelőt az iskolaudvaron tárolják — helyi­ség hiányában. Viszont társadal­mi munkával úttörőszobát alakí­tanak ki, sportpályát is tervez­nek. A Kiskunfélegyházi Vegyi­pari Gépgyár salakot is adna, csak szállítóeszköz nincs — pa­naszolja az igazgatónő, J. Tóth Jánosné. Tavaly októberben a Televízióhoz fordultak segítségért, jó lenne, ha akadna egy üzem, amelyik segítene az iskola gond­jainak megoldásában. Sajnos, a levél válasz nélkül maradt. Kezemben a gátéri iskola 18 pontos feladatterve az oktatáspo­litikai párthatározat helyi meg­valósítására. Alapos terv, jó terv. Csak végre kell hajtani. Cse­lekvőén, öntevékenyen. Hogy el­tűnjenek az udvarról a szénku­pacok, hogy otthonosabbak le­gyenek az osztálytermek, hogy lehessen könyvet kölcsönözni, hogy legyen több kirándulás, hogy órák után is, egész nap is legyen élet az iskolában. Kontra György • A központi iskolaépületek A Rusz-majori iskolát jövőre bezárják A kalocsai „varázsló” Az ember azt hinné róla, hogy varázsló: keze nyomán tarka rétek pompáznak halo- vány parasztruzsákkal, szemér­mes liliomokkal, egyetlen moz­dulatára szirmot bont a búza­virág s a szelíd szarkaláb. A „varázslót”, a híres kalocsai pingálóasszonyt, Szvétekné Vén Margitot otthonában is munka közben találjuk. Hímestojást 99 fest, az aprócska ecset bravúros biztonsággal formázza egy nefe­lejcscsokor kontúrjait. — Exportra megy, sietni kelil vele, mert várják a megrende­lők — mondja, s közben egy percre sem nyugszik a keze. Aztán fényképek, újságok kerül­nek az asztalra, s együtt idéz­zük fel a híres népművész pá­lyafutásának egyes állomásait. — Szinte az lett volna a cso­da, ha nem lesz belőlem pingá- lóasszony — mosolyodik el —. Már nagyapánk, a szakmár- részteleki bognármester is szí­vesen készített faragott épület­díszeket. De az igazi indítást édesanyám, Vén Lajosné adta, aki már 1955-ben a „Népmű­vészet Mestere” lett O igazán világjáró, többször beutazta Eu­rópát, Ázsiát, Amerikát. Közhely jut az eszembe: az alma meg a’ fája. Szvétek An­talné is már 15 éves korában ecsetet fogott a kezébe, füzetbe rajzolgatta a „mamától” ellesett mintákat. A kalocsai Népművé­szeti és * Háziipari Szövetkezet­nek megalakulása óta tagja, itt dolgozik tervezőként, íróasszony­ként. Előtte is hamarosan kapu tárult a világra, s még elsorol­ni is hosszú, hol járt eddig: Bécs, Brüsszel, Helsinki, Párizs, Hamburg. Dortmund, Caracas, Bordeaux magyar rendezvényein mutatta be művészetét. Az él- mények-emlékek zuhatagán új­ra és újra előbukkan Párizs emléke: a metröpolis lüktető élete, a párizsi emberek túl­áradó kedvessége. Ritkaság, ha mindketten itt­Busójárás Mohácson

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents