Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-04 / 53. szám

7 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE ÉkM MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxviii. évi., 53. szám Ára: 90 fillér 1973. március 4., vasárnap Harmincmillió facsemete Megyeszerte minden előkészüle­tet megtettek a mezőgazdasági üzemek és a közületek a tavaszi fásításra, erdőtelepítésre. A kö­vetkező hetekben a szövetkezetek hatszáz. az állami gazdaságok négyszáz hektár cellulóznyárt, az erdőgazdaságok másfél ezer hek­tár fenyőt ültetnek el. A munkát egyedül a hűvös időjárás akadá­lyozta, a szaporító anyagot ugyanis minden telepítő beszerez­te és a helyszínre szállította. Az Idén van elegendő nyárfa, mert a hiányzó félmillió suhángot a sze­gedi erdőgazdaság ideszállította. A Kiskunsági Erdő- és Fafefl- dolgozó Gazdaság pedig harminc^ millió íenyőcsemetét nevelt a ta­vaszi telepítésre. A Szelidi-tónál a most telepítendő 35 hektárral száz hektárra növekszik a zöld­övezeti erdő területe. A megye- székhelyen 25. Kiskunhalason 17 hektár erdőt ültetnek a két vá­ros zöldövezetében. után Olaj \ Kelebiáról Javuló eredmények, kevesebb veszteség i Hovatovább megszokott lát­ványt nyújtanak á földgáz és kő­olaj után kutató fúrások tornyai Bács-Kiskun több területén. A bányászok a gazdag szanki szén­hidrogénmezőn kívül Kelebia ha­tárában is megjelentek, ahol to­vábbi feltáró fúrásokat mélyíte­nek. Az olajat innen az algyői gyűjtőállomásra szállítják a tar­tálykocsik. A MEGYÉBEN 173 termelőszö­vetkezet és 69 tagszövetkezet ké­szített zárszámadást az elmúlt évi gazdálkodás alapján, össze­foglaló adatok csak részben áll­nak rendelkezésre. Ezekben a na­pokban történnek az összesítések, azt azonban már az eddigiek alapján megállapíthatjuk, hogy a közös gazdaságok az elmúlt év­ben tovább erősödtek nemcsak gazdálkodásuk szilárdult, hanem a tagok élet- és munkakörülmé­nyei is javultak. Az előrehala­dást a mérleg- és alaphiányok csökkenése is bizonyítja. Az 1971-es évi gazdálkodás összesí­tése szerint 34 termelő- és szak- szövetkezet. 85 millió veszteség­gel zárt. A tavalyi mérlegek sze­rint viszont a 11 közös gazdaság zárta hiánnyal az esztendőt és együttesen 28 millió forint vesz­teséget mutatnak az összesítések. A megyei szanálási bizottság kedden tartja meg első ülését. Itt jelölik ki azokat a helyi bizott­ságokat. amelyek a veszteséges gazdaságokban megvizsgálják a hiányok okait és segítenek a gon­dok megszüntetésében. Előzőleg a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának Bács-Kiskun megyei hivatala pénzügyi ellenőr­zést végzett a veszteséggel zárt üzemekben. A revízió alapján kezdik meg a munkát a helyi bi­zottságok. Előreláthatólag már­cius végéig befejezik a vizsgála­tokat. A mezőgazdasági szövetkeze­tek területi szövetségétől érdek­lődtünk a zárszámadási eredmé­nyek felől. • A dávodi Augusztus 20. Termelőnövetkezet befejezés előtt álM sertéskomblnátja. A tervek szerint erről a telepről évente 10 ezer sertést értékesítenek. A HOMOKHATSÁGI termelé­si körzetben két mérleghiányoe termelőszövetkezet van a bugád Béke és a kecskeméti Vörös Csil­lag. 1971-ben öt termelőszövetke­zet került nehéz helyzetbe. A* összes veszteség a közös gazda­ságokban akkor elérte a 30 mil­lió forintot, a mostani összesíté­sek szerint alatta van a 10 mil­liónak. Több gazdaság felismer­te az anyagi és a szellemi erők összefogásának jelentőségét. Nem­rég mondta ki az egyesülést Kis­kunfélegyházán a Petőfi és a Mó­ra, valamint a Vörös Csillag és a Vörös Október. Kerekegyházán két, Bugacon szintén két szak- szövetkezet tagsága határozott hasonlóképpen. A KALOCSAI körzetben a te­rületi szövetséghez tartozó ter­melőszövetkezetek közül egy sem zárt mérleghiánnyal, alaphiány is csak egy gazdaságban van. Több szövetkezetben viszont csökkent a jövedelem és a nye­reség. A zárszámadási beszámo­lók kritikusan értékelték az el­múlt évi munkát. Szakítva a ko­rábbi években még többször ta­pasztalt helytelen gyakorlattal, (Folytatás a 2. oldalon.) AZ ÜZEMEKBŐL JELENTJÜK Készülünk a választásokra Parketta minden mennyiségben Az Épületasztalosipari Vállalat Kecskeméti Parkettagyára az el­múlt évben — folyóáron számít­va — 31 millió forinttal növelte termelési értékét. Míg 1971-ben 156, addig 1972-ben 187 millió fo­rint értékű terméket állított elő. A gyárban az egy munkásra jutó termelékenység 14 százalékkal emelkedett. Ennek . eredménye volt, hogy 7,6 millió forintról 9,9 millióra növekedett a vállalati nyereség. Ez természetesen hatás­sal volt a dolgozók jövedelmére is, mert a rnunkásbérek 7,2, az al­kalmazotti bérek 1,4 százalékkal emelkedtek. Érdekesen alakult a gyárt­mányösszetétel. Normál parkettá­ból 63 százalékkal növekedett a rendelésállomány. Az idén to­vább változik a termékek össze­tétele. Míg normál- és mozaik­parkettából jelentős bel- és kül­földi kereslet mutatkozik, hajó­padlóból 40 százalékkal csökkent a kereslet, az alágyújtógyártást pedig teljesen megszüntetik a ke­reslet hiánya ■ miatt. Ennek meg­felelően alakult már az év eleji termelés is. Tavaly januárban 31 ezer, 1973 első hónapjában pedig már 55 ezer négyzetméter normál parkettát gyártottak. Az üzem­ben jó a hangulat, mert március 1-től átlagban havi 152 forinttal növekednek a fizetések a köz­ponti bérintézkedések nyomán. N. O. • Képünk a mozaikparketta-gyártő gépsorról készült. (Pásztor Zoltán felvétele.) Dr. Papp Lajos államtitkár nyilatkozata Mint ismeretes, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsa április 15-re tűzte ki a helyi tanács­tagok általános választását. Az egész társadalmat átfogó belpo­litikai eseménysorozat előkészí­téséről kért tájékoztatást dr. Papp Lajos államitkártiól, az Országos Választási Elnökség elnökétől a Magyar Távirati Iroda főmunkatársa. — Mindenekelőtt áttekintet­tük az előkészületeket. Köztu­dott, hogy a Minisztertanács már az elmúlt év decemberé­ben elrendelte a választók ösz- szeírását. Ez a munka rendben megtörtént. Méreteire jellemző, hogy több mint 7 millió állam­polgár töltötte ki az összeírólapo­kat. A névjegyzékeket a helyi ta­nácsok végrehajtó bizottságai március 10-től 19-ig teszik köz­szemlére. A névjegyzékbe tör­tént felvételről ezenkívül min­den választó névreszóló írásbeli értesítést kap, ebből megtudja a lakóhelye szerinti választóke­rület és szavazókor számát, a szavazóhelyiség címét. — Az Országos Választási El­nökség munkájának alapját a választások politikai céljai és a törvényes előírások határozzák meg. Ennek megfelelően legfon­tosabb feladata: biztosítani a választások előkészítésének, le­bonyolításának törvényességét. A testület egyben felügyeletet gyakorol a helyi, valamint a fő­városi és a megyei választási elnökségek munkája felett is., — Az Országos Választási El­nökség hozza majd nyilvános­ságra a tanácstagok általános választásának országos, valamint a két országgyűlési kerület vá­lasztási eredményét, s a testület számol majd be a választások lefolyásáról. Az áprilisi választás sem po­litikai céljaiban, sem más alap­elvben nem tér el az előzőktől. Ugyanakkor a szocialista de­mokrácia további szélesítését, a választók még aktívabb részvé­telét szolgálja a választási tör? vény 1970-es módosításából ere­dő néhány új vonás. Újdonság, hogy 1954 óta első alkalommal választjuk meg a tanácsok tag­jait más időpontban, mint az országgyűlési képviselőket (nem számítva természetesen a két megüresedett képviselői hely betöltését). A választási törvény módosítása előírta, hogy a ta­nácstagok és a képviselők ed­dig négyévenként egyszerre tar­tott választásának időpontját el kell különíteni egymástól. Leg­utóbb 1971 tavaszán, a még együtt tartott választásokon a képviselők a szokásos négy év­re, tehát 1975-ig, a tanácsok tagjai pedig — kivételesen — csak két évre kapták megbíza­tásukat. Most tavasszal a ta­nácstagok már ismét négy esz­tendőre, 1977-ig kapnak man­dátumot. Az időpontok elkülönítése vá­lasztási rendszerünk továbbfej­lesztését szolgáló fontos célokat kíván elérni. Mind a képviselők, mind a tanácstagok választása iránt növekszik az érdeklődés, ■ a két aktus különválasztása le­hetővé teszi, hogy ez az érdeklő­dés és figyelem ne oszolojon meg. Ugyanakkor a jelöltek személye mellett fokozott jelentőséget kap­nak a megbízásuk tartalmával összefüggő kérdések. Április 15-én a helyi tanácsok tagjainak megválasztására kerül sor. A választási törvény sze­rint, a település nagyságától függően egy községi tanácstagot 50—500, egy városi tanácstagot pedig 150—700 lakosonként alakí­tott választókerületben válasz­tanak meg. Miután a tanácstag személyének megválasztásában és további tevékenységében a helyi lakosok a legérdekelteb- bek, a választás napján az ál­lampolgárok állandó lakóhelyü­kön szavaznak. Fel kell venni azonban a választói névjegyzék­be azokat is, akik — ideiglenes lakásbejelentővel — huzamosabb ideje tartózkodnak valamelyik községben vagy városban. Ilye­nek például a sorköteles kato­nai szolgálatot teljesítők, a tar­tósan munkásszálláson lakók, vagy a diákotthonok, kollégiu­mok tanévi vendégei. Követendő példa A szocialista brigádmozgalom első konkrét eredményei az el­múlt gazdasági évben értek be a jánoshalmi Petőfi Termelőszö­vetkezetben. A keltetőüzem tíz­személyes asszonybrigádja az éves tervet 599 ezer forinttal tel­jesítette túl, de ezenkívül ele­get tettek annak az igénynek is, hogy politikailag képezzék ma­gukat. A termelőszövetkezet párt- alapszervezete ezeket az eredmé­nyeket figyelembe vette és — a nőbizottság, valamint a KISZ- szervezet javaslatára — a közős gazdaság zárszámadó közgyűlésén a megtisztelő „Szocialista bri­gád” cím viselésére jogosította fel a kis koililektívát. Az okleve­let és a jutalmakat Bundzsák Lászlóné, a brigád vezetője vette át Bátyai József elnöktől. Ered­ményeikhez ezúton mi is gratu­lálunk. Ipar Katymáron A vidéki iparfejlesztés hatósu­gara ellérte az egyik legdélibb községünket, Katymárt is. Ko­rábban az Irodagéptechnikai Vál­lalat hozott itt létre egy kiren­deltséget. A műhelyben huszon­ötén javítják a különböző szá­mológépeket, most pedig a buda­pesti Üj Élet nevű ruházati szö­vetkezet letelepedését segítette elő a községi tanács. A szövetkezet mintegy három­száz fős létszámából 114-en dol­goznak a katymári üzemben. A helybeli asszonyok gyermekru­hákat, lányka- és fiúkabátokat varrnak külföldi megrendelésre. Az idén tovább bővül a műhely, s a nyár közepére a szociális lé­tesítmény is elkészül. Mind töb­ben találnak tehát állandó mun­kát és kereseti lehetőséget azok közül, akik szakmát akarnak ta­nulni, az iparban akarnak el­helyezkedni Katymáron. A SOLTVADKERTI ISKOLABUSZ Március elsején reggel, hét óra húszkor a sóit-*- vadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola elől a leg­első menetrendszerű útra indította Seres Dániel gépkocsivezető, a GB—31—21 rendszámú „iskola­buszt” .,. — Budapesti Közlekedési Vállalattól vettük a kocsit méltányos áron az elmúlt év őszén. S a városföldi Dózsa Termelőszövetkezet hasonló ked­vezményt nyújtva készítette elő a műszaki vizs­gára. Mondanom sem kell, milyen nagy öhönnnel fogadtuk mindannyian, tanulók és nevelők ezt az „igazi” iskolabuszt — tájékoztatott ígnácz István igazgató. Indokolt az öröm. Az autóbusz minden reggel csaknem ötven tanyán élő, alsó tagozatos gyerme­ket hoz a községi iskolába, ahol jobb körülmé­nyek között, eredményesebben tanulhatnak. Dél­ben, fél egykor indulnak haza a kicsik, s ha egy- egy osztálynak előbb befejeződik a tanítás, a hét­re levő időben segítő foglalkozásokat tartanak a tanítók a gyermekek számára. A selymesi, a kővágói és az úgynevezett tsz-is- kola csendjét már nem veri fel gyerekzsivaj. A megüresedett épületekben szakszövetkezeti művelő­dési termeket rendeznek be, hiszen mindegyikben van villany, televízió. A közeljövő tervei között szerepel a még működő, két soltvadkerti külterü­leti iskola — a szarvaskúti és a felsőcsábori kör­zetesítése, ehhez azonban újabb tantermekre van szükség a községben. K. Gy. Bugaci vendégvárás Áprilisban várják az idei első turistacsoportot Bugacpusztára. A vendégek fogadására már meg­kezdték az előkészületeket. Ren­dezik a püszta szabadtéri pász­tormúzeumát, s elkészül* egy újabb állandó múzeum terve is. Itt kapnak majd helyet a kis­kunsági juhászok tárgyi emlé­kei — göndörszőrű subák, juhász­botok, s a hajdani nomád élet egyéb kellékei. Gyarapszik Bu­gac ritka állatvilága is. Az idén már nagyobb számú ménest te­relgetnek, s szaporodott a pöd- rött szarvú rackanyáj is. A me­gyei idegenforgalmi hivatal idei programjában erdei séták, vízi kirándulások is szerepelnek. E programok szervezésére idegen- forgalmi kirendeltséget hoznak létre Baján.

Next

/
Thumbnails
Contents