Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-29 / 74. szám

1973. március 29. • PETŐFI NÉPE • 5 A Denevér Strauss nagyoperettje a kecskeméti színházban T°mpa László Merre menjek? Lakiteleken J Egy évvel a századforduló be­köszöntése előtt távozott az élők sorából a csodálatos tehetségű keringőkirály, a töretlen élet­kedv, a gazdag kedély, az azóta is utolérhetetlen dallaminvenció mestere, az egész világ számára a bécsi muzsika megtestesítője Johann Strauss. Hatalmas ívű pályafutása alatt keringők, pol­kák megszámlálhatatlan sorát ál­modta meg és nincs két hasonló dallama. (Legnagyobb örömére a harmincas évek magyar sláger­szerzőinek, akik bőven merítet­tek akkortájt Strauss kevéssé is­mert műveinek kincstárából.) Ds amilyen könnyen futottak ki az ujjái alól a fülbemászó dallamok, 'olyan kevés szerencsével válasz­totta ki az operettlibrettistákat, akikkel együtt dolgozott. Talán az egy Cigánybárót nem számít­va» alig-alig találunk hibátlan, vagy legalább közepesen sikerült szövegkönyveket a Strauss élet­műben. A Denevér is azok közé a,librettók közé tartozik, amelyek eléggé egyenetlen értékűek. Emellett csak hatalmas színpadi apparátus megmozgatásával te­remthetők meg a méltó külsősé­gek, amelyek az előadást kiemel­hetik a középszerűségből. Külö­nösén a második felvonás jelent npgy problémát a nem túl nagy személyzetű vidéki színházak szá­mára, ahal zenekari gondokkal küzdenek, s a tánckar sem elég népes ahhoz, hogy valóban illú­ziót keltő felújítást hozzanak lét­re. A kecskeméti színház, — ha egy ideális értelemben vett Strauss-tolrnácsoláshoz. viszonyít­ják a vállalkozásukat — tulaj­donképpen erejét meghaladó fel­adatot állított maga elé, amikor a Denevért műsorra tűzte. Meg kellett hát alkudnia a lehetősé­gekkel és hála Gyökössy Zsolt rendezői tapintatának és hála Kerny Kálmán karmesternek, a kompromisszum a lehető legjobb megoldás irányában született meg. A kecskeméti előadást el­sősorban egy szélesebbre tágított, zenei szempontból teljes és sike­res operett-keresztmetszetnek kell tekintenünk, még akkor is, hogy­ha látványos, szép, könnyen va­riálható, habkönnyű díszleteket tervezett Csinády István és kitű­nően sikerült Rimanóczy Yvon­ne jelmeztervei. A legnagyobb gondot így tehát természetesen a zenei tolmácso­lásra fordították, még egy ma­gyaros ízlésű palotással meg is toldották a muzsikát. (Ez egyéb­ként a legjobban sikerült tánc­betét!) Megszólal a teljes zenei anygg és a közönség boldog örömmel elmerül Strauss csodá­latosan áradó dallamainak tenge­rében, az operai felkészültséget kívánó, áriaszerű magánszámok­ban, duettekben és elfelejti a librettó összes gyengéit, magával ragadja az elpusztíthatatlan élet­kedv, életigenlés, mely a keringő­király minden dallamából olyan spontán közvetlenséggel árad. A zenekar kitűnően teljesítette hivatását. Lendületben gazdag, a hangzások tisztaságát tekintve is kiérlelt és a rövid előkészületi időt meghazudtoló színvonalú produkciót nyújtott. A darab énekes követelményei­nek is bőségesen megfelelt a fel­újítás; a premieren Juhász Tibor játszotta Eisensteint gazdag hu­morérzékkel, ízléses karikírozó kedvvel és zeneileg is szép telje­sítményt nyújtott. Gyólay Viktó­ria mint Rosalindá, most is ott­honosan mozgott a klasszikus operett játékstílusában, különö­sen az első felvonásban remek tükörképét adta a kikapós bácsi szépasszonynak, akinek a lele­ményessége, ötletessége alapos leckét ad a körülötte magukat kellető férfiaknak. A tőle meg­szokott magas színvonalon tol-. mácsolta Strauss dallamait, töké­letes biztonsággal dolgozott ki minden részletet. Ribár Éva Adél szobalány ne­héz szerepét egyszerűen termé­szetes játékstílussal, s kitűnő fel- készültséggel alakította. A világ­híres kacagószámot hibátlanul formálta meg. Végig meg tudta tartani azt a kezdeti lendüleíet, amivel az előadás indult. Dr. Falke szerepében Peczkay Endre személyében kitűnő felkészültsé­gű, ötletes, rokonszenves színészt ismertünk meg. De meg kell di­csérnünk Alfréd tenorista alakí­tóját Györfi Józsefet is és külön kell szólni Éaranyi László játé­káról, aki Frosch klasszikus figu­rájának jólismert vonásaihoz öt­letes újításokkal, a saját kellék­tárából is hozzá tudott tenni va­lamit. Meg kell jegyeznünk, hogy azért itt-ott kissé túljátszottá a darab adta lehetőségeket. Ifjú Tatár Endre eléggé színtelen Őr-, lofszky herceg volt, kitűnő epi­zódalakítást nyújtott, viszont az ügyvéd szerepében Kölgyesi György és sajnos, a harmadik felvonásban adódó dramaturgiai és szerepbeli nehézségekkel nem tudott megbirkózni a Frank fog­házigazgatót alakító Torma Ist­ván. Kedves színfolt volt az elő­adásban Zilahy Kati, aki Adél barátnőjét alakította. A Strauss-muzsika tolmácsolá­sa szempontjából tehát igen jól sikerült a felújítás és azt a biz­tatást adja a nézőnek, hogy he­lyeselje a klasszikus bécsi ope­rett többi nagy alkotásainak kecskeméti színpadra vitelét is. Cs. L. Kecskeméti hárangok és harangozók „Konduljanak meg a vészha­rangok” — riasztotta 18-18 őszén Petőfi Sándor a nemzetet. Ha­rangzúgás köszöntötte az elő­nyomuló honvédsereget. Törté­nelmünkben hányszor kongattak gyászt, riadót, veszélyt, tüzet, áradó vizét. És ritkábban örö­met, biztatást az alkotó mun­kához. A bronz hangszer szavára fe­lekezeti különbség nélkül figyel­tek az emberek. Reggelenként szavára indultak munkába, ebé­deltek d.élben és tették le este a kaszát-kapát, kalapácsot. Év­századokig. 1944 őszén üresen tátongó há­zak fogadták a szovjet csapa­tokat. A lakosság a környező tanyavilágban dermedten szem­lélte az eseményeket, A város­ban az új életet megindító fér­fiakra, nőkre lett volna szükség. Valahogyan értesíteni kellett a kintrekedteket, a tétovázókat; jöjjenek, jobb világ várja őket. A szovjet városparancsnok ta­nácsolta végül is a polgármes­ternek: „Harangoztasson” így üzent a születő új világ a kecs­kemétiek ezreinek, akik meg­hallották a hívó szót, a haran­gokra bízott hívást. A XVI. század elején itt lakó elődeink már ismerték a haran­got — tanúsítják régi jegyző­könyvek. Feltehetően szüleik és nagyszüleik is. Az Árpád-kor vé­gétől az egyház alkalmazta a keleti eredetű, másfél ezer éves ütőhangszert. (Többnyire bronz­ból öntik és hangjának magas- sága-mélysége, ereje belső átmé­rőjétől, súlyától függ.) A török időkben a harangok­ra vonatkozó ügyek a városi közösségre tartoztak. 1642-ben a kecskemétiek kénytelenek a bu­dai vezír-basától kérni a meg­roggyant harangtorony megerő­sítésének az engedélyezését. Két évtized múltán maga a nagy tekintélyű Martezán ága járja a vidéket, hogy elkobozza a harangokat. f Nyilván ágyúkat akartak anyagukból önttetni. A hírős város diplomatái megint addig ügyeskedtek (tömték Al­lah hívének a zsebeit) míg meg­engedte, hogy maradhatnak a harangok. Csak az köttetétt ki, hogy ezek időnként az agg vezér leikéért megveressenek. „Harang felkötésére való cédulát” is őriznek a , levéltárban. Müszli budai fődefterdár Kamarás Ambrus főbíró uramnak címez­te az okiratot. Nehezebb ügy volt a leégett református templom újjáépítése. A császári- főhatóságok a dön­tés előtt kikérték-a Seik ul isz­lámnak, azaz ■ a birodalom leg­főbb papi méltóságának a véle­ményét- A csengő aranyak az ő elméjét is. megvilágították és a kecskemétiek számára kedvező­en foglalt állást. Felépíthették „az gyaurok” a templomot. Ké­sőbb I. Rákóczi György erdélyi fejedelemhez fordultak a hívek méltó harangért. Gyorsan telje­sítette kérésüket. Selymes János prédikátor jegyezte fel az ese­ményeket és méltatta a hangszer szép hangját. A Levéltárban tallózva, Hor- nyik János köteteit lapozva sű­rűn találkozunk harangozókra vonatkozó bejegyzésekkel. A Deák céh 1661-ben kelt szabály­zata szerint „ha a céh népének halottya esik, fele bért vegyen” — és viszonzásként némi köny- nyebbséget kapott a zenei mun­kákban. Tekintély ide, tisztelet oda, ember kellett ehhez a munká­hoz. Naponta többször fölbak­tatni a toronyba, önmagában is nagy fáradság. De helyesbíteni kell magamat, mert a Nagytemp­lom nagyharangjának a megszó­laltatásához két emberre volt szükség. Ma már úri dolga van a leg­több harangozónak. Alig akarok hinni szemeimnek, amikor be­mutatkozik a Nagytemplom ha- rangozója. Fiatal, alacsony em­ber. Az ő karjainak, izmainak engedelmeskedik' a 2483 kilós nagy harang? Kérdezem, hányszor kell rángatni a kötélen, amíg megszólal az ősi* hangszer? Mo­solyog, pár perc türelmet kér, az órájára néz, megnyom egy gombot. Zöld lámpa villan és 30—40 másodperc múltán már hallom is: bimm-bamm. Másfél lóerős motor dolgozik, ott fent, mozgatja ritmikusan a bronztes­tet. A harangozó elektromos áram segítségével továbbítja kívánsá­gait. a földszintről fel a ma­gasba. Naponta többször is. A nyári hajnali kongatást a közeli lakóházak miatt megszüntették, hat órakor kezdődik a harangozó munkája. A református temp­lomban is modernizálták a ha­rangozás technikáját, másutt még a régi módi a divat. Igaz, Kecs­keméten nincs különleges méretű harang, a szegedi, esztergomi vagy a váci „rekorderek” három­szor, négyszer nagyobbak, mint az a 25 mázsás, amelynek a hang­ja kihalllatszik a pusztára. A Fe­rences templom négy harangja közül a legnagyobb 15 mázsás, a legkisebb 130 kilós, mindegyik É hangot ad. A másik kettő G, illetve H hangon szólal meg. A legkisebbek közé tartozik a múlt században Bécsien öntött Czoll- ner téri harang; súlya mind­össze 230 kilogramm. Ileltai Nándor Egyik előadóestjének bevezető­jében mondotta róla az irodalom- történész, Czine Mihály: „Mint­egy négyszáz esztendőn skandál végig. Adyra a zsoltárok komor szava felel, a székelyföldi Körös­ről Göttingára vált a szem, Gaál Gábor harcos programjára Áp- rily szelíd vallomása a válasz, így az egymással olykor vitatko­zó szólamokból válik vitathatat­lanná Tompa László igazsága: ez a hagyomány éltető örökség.” Romániában két és fél millió ma­gyar anyanyelvű él. Irodalmunk, képzőművészetük, múltjuk és je­lenük egyre hozzáférhetőbbé vá­lik a hazai olvasóközönség szá­mára. Az erdélyi kultúra megis­merésében és elterjedésében nagy érdeme van Tofnpa Lászlónak, aki a székelyföldi Kovásznán szü­letett, s negyedéves közgazdász egyetemista volt, amikor rádöb­bent ritka adottságára: tud bán­ni a szavakkal, tud gondolatokat közvetíteni; ápolni és "terjeszteni. Színész lett. járta a falvakat, vá­rosokat. Megismerte az erdélyi nép életét, tanította őket a köl­tők, írók gondolataival. Aztán merészet gondolt, s Magyaror­szágra jött, ahol példátlan sikere van. A Minálunk vannak feny­vesek című előadóestjével négy- százkilencvenhétszer, a Virrasz­tókkal 'közel háromszázszor állt közönség elé. ötödik éve él ná­lunk, állampolgársága: román. — Hogyan szerkeszti műsorát? — Napilapok apróhirdetéseit, úgynevezett „kisfiúéit” olvasom, a tömeg igénye, gondja és öröme ott jelentkezik. Amikor egy ilyen napihír glosszává izmosodik, ak­kor már érzem, hogy ez két év múlva párthatározat, vagy nép­frontprogram lesz. Ebben az er­jedő időszakban van az én tenni­valóm. A ma kérdéseire évszá­zadok értékeivel válaszolok. Ezért lehet példádl Apáczai ürügyéri ifjúsági, tanügyi reformra ser­kenteni. Így kötődik hozzánk a múlt és épül a jövőbe. Amit ed­dig csináltam, az pódium! publi­cisztika. Most már az értékeket kell fölrakni a koordinátára. — Milyen tervei vannak? — ötvenesztendős koromig be vagyok táblázva programmal. Ta­mási Áron. Németh László, Ve­res Péter, alakját, akarom még felidézni, tudatosítani. A lakiteleki vastaps után az emberek ülve maradtak helyü­kön és vártak még. Vége van, mondta és tárta szét a kezét mo­solyogva Tompa László. Nincs vége. A Tamási Áron emlékére szerkesztett emlékmű­sorát, az ösvigasztalót a napok­ban mutatta be Székesfehérvá­rott. Mi is visszavárjuk. L. S. ^ \Qj nagy gyakorlattal, elektromos hálózatok szerelési munkálatai­nak végzéséhez, változó munkahellyel felveszünk. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. Gépészeti Osztály. 364 • Fiatalember kopogtat a szer­kesztőség ajtaján. Szerényen és illemtudóan az iránt érdeklődik, hogyan lehetne belőle újságíró. Kérdésünkre elmondja, hogy most fog érettségizni, majd sze­retne továob tanulni, dé ahova jelentkezni akart, olyan szak most nem indul az egyetemen. * — Tulajdonképpen mi akart lenni ? y — Filozófus. — Ügy látszik egyelőre van elegendő filozófus Magyarorszá­gon. És most úgy gondolta, Jmgy újságíró lesz? — Igen. — Miért éppen újságíró? Érez ehhez valamilyen hajlamot? Bizonytalan válaszokat ad, ami­ből az derül ki, -hogy nagyon kö­dös fogalmai vannak a filozófus pályáról, épp úgy, mint az új­ságíró mesterségről. Kiderül még róla. hogy kollégista, a szülei külterületen élnek, paraszt fiú, okos, értelmes, jó tanuló. De fo­galma sincs, hogy mihez kezd­jen a pár hónap múlva megszer­zett érettségivel. Sokat olvasott, ismeri a nagy gondolkodókat, s úgy érzi, hogy ő is legszíveseb­ben filozófus lenne. De .most a bölcsészkaron nem indul filozó­fiai, szak... S ettől megállt a tudománya. Éveken át csak erre koncentrált, hogy filozófus lesz, és senki sem mondta neki, hogy erre a szakra eddig is évente csak tíz jelentkezőt vettek fel, tehát nagyon nehéz a bejutás, s nem is tanári szakként tanítják, más tárgyakkal párosítva. Ö Egyébként is számolnia kel­lett volna azzal, hogy esetleg nem veszik fel a választott szakra, vagy éppen a bölcsészettudomá­nyi karra, s akkor mi lesz? Gon­dolnia kellett volna valami más­ra is — vagy másra elsősorban —, valami egészen kézzelfogható és konkrét mesterségre, hivatás­ra, pályára, melyen elindulhat, ha az álmai mégsem válnak valóra. De ismerte-e valaki ezeket az ál­mokat ? Lehet, hogy ezekről is kiderült volna, hogy tétova út­keresések csupán? Volt persze beszélgetés az is­kolában a pályaválasztásról, meg­kérdezték ki hova szeretne be­jutni, ki akar tovább tanulni, ki­nek mi az elképzelése. De úgy, egyénileg senki sem beszélt vele az élet realitásairól, a jövő lehe­tőségeiről, melyet ő egyedül — elszakadva á hazai környezet vonzásától — úgy látszik nem tudott felmérni. • Megdöbbentett bennünket ennek a fiúnak az esete. Lehet, hogy teljesen egyedi dolog, és csak kevés akad hozzá hasonló, de akkor is jelez valamit a szá­munkra. ■ Valami nyugtalanítót. Hogy miközben államunk jelen­tős összegeket költ az úgyneve­zett pályaválasztási tanácsadásra, a valóságban ott a helyszínen, az iskolában esetleg tanács nélkül maradnak a leginkább rászorulók. S ahhoz, hogy útbaigazítást kap­janak, nem is kellene külön in­tézmény és pszichológiai képzett­ség sem. Csak egy kis időráfor­dítás, egy baráti, józan beszélge­tés, de ez elkelne mindenkinek, hogy mielőtt kilép az életbe, ne maradjon támasz és kapaszkodó nélkül. S azon is lehet egy kicsit töp­rengeni, hogy miért nem kap egy parasztfiú olyan' indítást a ma középiskolájától, hogy esetleg itt helyben maradion a kertészeti fő­iskolán, s itt keresse a maga és családja jövendő boldogulását. Vagy annyira csak a rosszul ér­telmezett humán érdeklődésre ne­veljük őket? De hiszen már ős­idők óta a legteljesebb humánum képzete kapcsolódik ezekhez a foglalkozásokhoz, hogy kertész, szőlész... Sőt, ha úgy tetszik még „filozófia” is, amikor a gon­dolkodó embert értjük alatta. Ta­lán .a foglalkozások — a tudo­mányos élet. az agronómia, a technika különböző ága — humá­numát is meg kellene magya­rázni az érettségi előtt) állóknak, s el is vinni őket a „tett szín­helyére”. S befolyásolni őket — az ő-érdekükben —, hogy a föl­dön járjanak, s a való világ von­zásában éljenek, amikor életük nagy döntésére kerül a sor. Sajnos, az újságírói pályáról is le kellett beszélnünk a fiatal­embert. hiszen újságíró is csak úgy akart lenni, mint „filozófus” — véletlenül. , • S azóta is nyugtalanok va­gyunk. Vajoi> az utolsó percek­ben megtalálhatja-e valaki a neki való és „testreszabott” élethiva­tást? F. Tóth Pál ! H VtJI (íVZI i A munkásosztály a paradicsomba megy I Egy kivételesen nagy színész — Gian Maria Volonte — magával- ragadó játéka -és egy rendkívül érdekes politikai, majdhogynem agitációs téma erőteljes, művészi összetalálkozása a filmvásznon. A rendező: Eljo Petri arra ad bá­tor és meghökkentően eredeti vá­laszt: hogyan is él" az olasz'mun­kás a kapitalista paradicsomban? Gondolom, ez a film nemcsak magukat az olasz tőkéseket lepte meg, hanem azokat is, akikben egészen másfajta kép alakult ki a mai Itáliáról. magukról az ola­szokról. Mindarról, ami olasz, és aminek többnyire az a végső ki­csengése nálunk: „Ott bezzeg mennyivel olcsóbbak a pulóve- ' rek .. " Sajnos, az olasz valóság felszínén előforduló magyarok is' ritkán jutnak tovább az úgyne­vezett kirakat-kapitalizmusnál. Nem tudom, mit szólnak majd Elio Petri filmjéhez, mennyit hisznek el belőle? Pedig(ő iga­zán nem mondható turistának a saját társadalmában, mindig is arról volt híres, hdgy nem kita­lált. hanem valós, nagyon is „ége­tő” kérdésekhez nyúlt kíméletle­nül és- őszintén. Ilyen volt a Vizs­gálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében — című filmje is. Elio Petri ugyanis legalább olyan szenvedélyesen jó filmes, mint amilyen szenvedélyesen el­kötelezett és jó agitátor. Mostani filmjében a régi munkásgyülések izzó légkörét, tőkésellenes osz­tálygyűlöletét érezzük újjáéledni egészen más, megváltozott viszo-. nyok között. Egyedül a munka­viszony változatlan: a fokozódó, egyre embertelenebb kizsákmá­nyolás. Hiába érhető el az úgy­nevezett jóléti társadalom modern rabszolgáinak — a mun­kásoknak sok minden, ami az­előtt nem volt és nem is lehetett: kocsi, modern lakás, modern bú­torok, modern giccsek — ha en­nek az ára: fokozódó hajsza, ro­botélet. sivár és lélektelen elgé- piésedés. A film főhősei Lulu Mássá, egy szép napon erre jön rá. De magányos lázadása nem változtat a helyzeten: marad is minden a régiben azzal a különbséggel, hogy a kizsákmányolás, a robot még embertelenebb lesz, mint va­laha volt. Amit a film sürget, amire fi­gyelmeztet, az a munkásosztály szervezettségének megerősítése, belső konfliktusainak felszámo­lása. Másként nem lesz ereje a hosszabb távú. de lankadatlan és ideológiailag is szilárdan átgon­dolt harchoz. A réndező nagyszerű jelenetek­ben szembesíti a nézőt a modern munkásosztály uniformizált „jó­létének” szegényes és nevetséges kisszerűségeivel. Ilyen például az a jelenet, amikor Lulu mindenből kiábrándultán „leltárt” készít a kemény rpunkával megszerzett „javairól”. Mit kapott elhasznált munkaerejéért, felőrölt, megfá­radt életéért? Olcsó műanyagálla­tokat. felesleges és ízléstelen'mo­dern lakásdíszeket, giccsét, kaca- tot minden mennyiségben, futó­szalagon. Vagy a szűk kocsiban lejátszódó találka abszurd reali­tása ! Társadalmi keresztmetszet ez is: éppen anyira erotikus, ép­pen annyira nevetnivaló, mint amennyire kiábrándítóan szomo­rú. Gépies és örömtelen lett a szerelem is, akár a munka ebben a társadalomban. Nagyszerű. magával ragadó filmalkotás. Megérdemelten kanta a tavalyi Cannes-i fesztivál nagy­díját. V. Zs. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents