Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-28 / 73. szám

Árverés, közös haszonnal Gázvezeték Alpáron • A Zalka Máté utcában a mint­* egy 200 méter gázvezeték le­fektetéséhez a lakosság anya­gilag is hozzájárult, valamint vállalta az- árok kiásását és betemetését. Lapunk több számában is ol­vashattuk az elmúlt napokban a „bontási ajánlat” jeligéjű hirdet­ményt, amelyben a Kecskeméti Városi Tanács több, szanálásra kerülő lakóház építőanyagára hir­detett árverést. Hétfőn, a reggeli órákban már legalább negyvenen gyülekeztek a tanácsháza tervosztálya 'előtti folyosón. Érdeklődésünkre Gyulai Tibor osztályvezető elmondotta, hogy az épületek anyagát az anyagértéket megközelítő áron adják el a legtöbbet ígérőnek. Mind a tanács, mind a vevők számára hasznos megoldás ez, hi­szen egyrészt így szabályozható, gyorsítható a szanálások üteme, gyarapszik a fejlesztési alap be­vétele, másrészt pedig egy lépés­sel az építkezők is közelebb jut­hatnak a ..házavatáshoz” ... A közelmúltban egyébként a megyei tanács is helyesnek ta­lálta ezt a gyakorlatot, s a ver­senytárgyalások megtartását me- gyészerte elrendelte. A konkrétan, a házszámok meg­nevezésével beérkezett írásos ajánlatok közül a legmagasabb összegű az alap, erre lehet majd felülígérni. Van. aki a bontásra csupán az anyag ellenében vál­lalkoznék, A Hunyadiváros 81 a. számú lakóépületért például „pam'ron” tízezer forintot kínáltak. Az 500 forintonként növekvő licitek után a bontási anyag végül is Kokovai Józsefé lesz, 13 ezerért. A Hunya­diváros 123. számú házra ajánlat egyáltalán nem érkezett. Nyúl Dávid két és fél ezerért kapta meg a jogot a bontáshoz és az anyaghoz. A felkínált ár három­szorosáért talált vevőre a Külső- nyír 33. számú ház. s nyolcezer helyett tizenegyezerért kelt el a Kada Elek utca 14. A legizgalmasabb árverés a Simon István utca 6. számú nagy épülethez fűződik. Ennek az anya­gáért hárman is 20 ezret kínáltak. Azután kezdetét Veszi § ráígérés. Van, aki nem 500, hanem 5 ezer forinttal is „hajazza” az előtte szólót. Itt is már a háromszoros árnál tartunk, de a terem sarká­ból innen is, onnan is újabb han­gok hallatszanak. A „megfelleb­bezhetetlen” végső vételár: 69 500 forint! ötezer forintnál többre senki sem értékelte a Damjanich utca 4. számú házat, sőt olyan is akadt, aki aá anyag fejében pályázott rá. Kovács István 14 ezer forin­tért viheti haza az építőanyagot. — Kész a falam, már csak a tető hiányzik — magyarázza, s örömmel nyugtázza, hogy a bon­táshoz egy hónapon belül hozzá­foghat. Ezen a délelőttön, egyetlen röp­ke óra leforgása alatt, nyolc ház anyagát árusították ki a tervosz­tályon, összesen csaknem 125 ezer forint értékben. Mindenki jóljárt, a közület, csakúgy, mint a vá­sárlók. Szépül, korszerűsödik Kecskemét, s a jövő a magas épületeké. De lám, a „halálra ítélt” házak sem tűnnek el nyom­talanul. A téglák, a tetőgerendák új szerepet kapnak majji a szor­gos, leleményes építkezők kis csa­ládi házaiban ... —a —r Országos szolgáltatás Kiskunmajsán A közelmúltban nyugatnémet építőipari kisgépeket 'vonultatott fel az AEG Telefunken cég ma­gyar képviselete Kecskeméten. Tegnap délelőtt pedig a készlete­zéssel és értékesítéssel foglalkozó Építőipari Gépesítő Vállalat adott tájékoztatót a beszerzési lehető­ségekről a „hírős város” műve­lődési központjában a szakembe­reknek. A vállalat tavalyi gép- és al­katrészforgalma elérte a 820 mil­lió forintot. Az idei év újdonsá­gaként Stark Antal gépkereske­delmi csoportvezető megemlítette, hogy az igényelt berendezések­nek 75 százalékát azonnal leszál­lítják a megrendelőknek. Elké­szült ugyanis a hatalmas, 70 millió forintba kerülő — nagyobb készletezést lehetővé tevő — rak­tárcsarnokuk egy része, amelynek a kivitelezését a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat végzi. Ugyanakkor országos szerviz- hálózat alakul ki, ami szintén a zökkenőmentesebb munkát, s ez­által a lakásprogram megvalósu­lását szolgálja. A MEZŐGÉP kis- kunmajsai gyáregysége például berendezkedett az NDK-ból-szár­mazó építőipari gépek zömének a javítására. A garanciális és egyéb javításokkal. 24 szerelő foglalkozik, s hat gépkocsit is beállítottak, hogy eljussanak az ország bármelyik részére. Zeneiskolák kamarazene-találkozója Sugár Rezső zongorára és if­júsági vonószenekarra írott ron- dója hangjaival nyitotta meg a Kecskeméti Városi Művelődési Központ nagytermében az idei zeneiskolai kamarazenei találko­zót a helyi intézet együttese Lakó Sándor tanár vezetésével, Gémes Adrienn I. továbbképző osztályos növendék szólójával. Bodor Jenő a megyei művelő­désügyi osztály vezetője meg­nyitó és üdvözlő szavaiban a ze­neoktatás általános művelődés- politikai jelentőségéről szólt. A műsor végeztével a zsűri tagjai elmondották tapasztalatai­kat az egybeg 3Tűlt tanároknak, az iskolák vezetőinek. Péter Miklós, a Művelődésügyi Minisz­térium zeneiskolai főelőadója, a bíráló ' bizottság elnöke szavai szinte rímeltek a megnyitóban elhangzottakra. Megállapításával a hallgatóság is örömmel érthe­tett egyet: a megye zeneiskolái­nak munkája „magasabb osz­tályba lépett”. Ez a tény azon­ban nem jelentheti azt, hogy elégedettek lehetünk a rész- eredményekkel és az összképpel. Lássuk , előbb az eredménye­ket: kifejezetten gyengén sike­rült előadás nem zavarta a „fesztivál” jó átlagszínvonalát. Biztatóan fejlődött a szereplő tanulók technikai tudásai A re­pertoár a XX. századi magyar szerzők műveivel gazdagodott a még mindig nagy számú barokk alkotás mellett. Örömmel fedez­hettük fel, hogy a társas mu­zsika megszerettetésére nagy gondot fordítsanak minden isko­lában. Amikor a kedvezőtlen tapasz­talatokból készítünk „kataló­gust”, elsőként kell megemlíte­ni, hogy a jókor megkezdett ka­marazenélésnek nincs mindig megfelelő folytatása. Ebben per­sze, nemcsak a zeneiskolák hi­básak, nagyon sok esetben a szülők körében, a közismereti iskolákban és általában a tár­sadalomban fellelhető hibás szemlélet is elmarasztalható. Az tudniillik, hogy elegendő a ze­neiskola alapfokú osztályainak elvégzése az öntevékeny muzsi­káláshoz. Kétségtelen, hogy ezek után az osztályok után az átla­gos növendék is elég sokat tud ahhoz, hogy a maga és a má­sok örömére muzsikáljon. • Ehhez azonban meg kell teremteni a külső feltételeket is. Ezt a célt szolgálják a továbbképző osztá­lyok, a kamarazenei tanszak. Az igazi kamarazene, úgy mondhatnánk felnőtt műfaj. Itt kell tovább lépni, előbbre jutni. Ezzel függ össze a nagyobb lét­számú (3—6 fős) és a változa­tosabb hangszer-összeállítású cso­portok létrehozása. A műsorokat tovább kellene gazdagítani fő­ként a XX. század külföldi mes­tereinek műveivel, a múlt szá­zadiakról sem feledkezve meg. A mostani jó átlagos muzsi­kálás és a néhány kiugró telje­sítmény azt a reményt kelti, hogy a kulturált, de olykor még kissé egysíkú előadásmód, helyét az átélt és színes, felszabadult játék foglalja el. Nagyszerű dolog, hogy ünnepi alkalmakkor felcsendül a társas muzsika, örvendetes, hogy intéz­ményesen is áldozunk ezekre a kisebb-nagyobb zeneünnepekre pénzt, időt és munkát. Még szebb és hivatásának jobban megfelelő azonban, ha a nagy mesterek művészete a társada­lom, a közösségek egyéb ünne­peinek is valóságos része, sőt helyet kap a ^mindennapok lel­ket frissítő, embert nemesítő foglalatosságai között is. Végül is ezek a távlatok, lehetőségek adnak igazi jelentőséget és ér­telmet a mostanihoz hasonló egybesereglésnek. Kecskemét és zeneiskolája jó gazdája volt a találkozónak. Ittzés Mihály Tavaszi munkák a haletetőben • Dinnyésen, a Halászati Termelőszövetkezetek Szövetségének Iva- déknevelő Tógazdaságából tenyészpontyokat szállítanak az NSZK- ba. Az értékes példányokat rendkívül gondosan emelik ki és he­lyezik a speciális szállítótartályokba. (MTI-foto — Kunkovács László felv. — KS.) Négy helyen pusztított a tűz Hétfőn sajnálatos módon sok dolguk akadt a tűzoltóknak, dél­előtt tíz óra tájban kigyulladt a Magyar-Szovjet Barátság Tsz Törökfái 151. szám alatti tanyá­jának nádteteje. Mint később megállapították, a tüzet a ké­ményből kipattanó szikra idézte elő. A tüzet a kecskeméti álla­mi tűzoltók lokalizálták, az anyagi kár 20 ezer forint. Gyermekjátékból két tűz ke­letkezett. Délután Varga József Ladánybene, Mogyorós dűlő 17. szám alatti tanyája tetőzetét lob- bantotta lángra a tulajdonos gyufával játszadozó gyermeke. A lángok mintegy 35 négyzetméter­nyi tetőrészt pusztítottak el. A Az anyagi kár 12 ezer forint, an-, nak ellenére, hogy a kecskeméti állami és a ladánybenei önkéntes tűzoltók időben a helyszínre ér­keztek. A másik tűz nem sokkal később Ágasegyházán, a Sándor- telep 147. szám alatti ház udva­rán keletkezett. Danka István gyermeke a szénakazal tövében játszott a gyufával, amelytől a kazal lángra lobbant. Mire a kecskeméti állami tűzoltóknak si­került a lángokat eloltani, 25 mázsa takarmány ment veszen­dőbe. A kár meghaladja a há­rom és fái ezer forintot. . Hétfőn éjszaka Izsákon, a Ka­tona József utca 28. szám alatti szérűben három takarmánykazal lobbant lángra. A tüzet feltehe­tően egy felelőtlenül eldobott égő gyufa okozta. A tűz 1350 kéve kukoricaszárat, 60 mázsa szénát pusztított el, mire a kecskeméti állami és az izsáki önkéntes tűz­oltók elfojtották a lángokat. Súlyos közúti balesetek 4 Súlyos közlekedési balesetet vizsgálat megállapította, a bal­okozott Nyárlőrinc határában esetért kizárólag a motorost ter- Vantara János. Békéscsaba, Bocs- heli a felelősség, mert figyelmen kaj utca 5/1. szám álatti lakos, kívül hagyta a sebességkorlátozó Vantara személygépkocsijával jelzőtáblát. * Kecskemét felől nagy sebességgel A harmadik szerencsétlenséget haladt Lakitelek irányába, a is a gyorshajtás okozta. Kovács szembe jövő forgalom fényétől József, Heténvevvháza belterüle- későn vette észre az előtte kerék- tén 50 kilométerrel hajtotta mo- párját toló Faragó István, 57 éves torkerékpárját, s emiatt későn vet- segédmunkás, Nyárlőrinc, II. ke- te észre az úttest jobb oldalán rület 174. szám alatti lakost és álló Kasza János, Hetényegyháza, elütötte. Faragó Istvánt nyílt láb- Külsőnyír 36. szám alatti lakost töréssel szállították a kórházba, és fékezés nélkül nekiütközött. A gépkocsiban utazó Vantara Já- Kasza Jánost életveszélyes sérü- nosné 50 éves, pénzügyi előadó lésekkel, eszméletlen állapotban, könnyebben megsérült. Vantara Kovács Józsefet könnyű sérülés- Jánostól vezetői engedélyét el- sei a kórházba szállították, s el­vették. lene eljárást indítottak. Dunavecse belterületén, a Vö- * rös Hadsereg útja és a Madách A rendőrség előzetes letartózta- utca kereszteződésében mintegy tásba helyezte Molnár Sándor, 20 50 kilométeres sebességgel vezette éves. MÁV-alkalmazott, Kiskun- MZ típusú motorkerékpárját félegyháza, XV. kerület 86. szám Nagy Sándor érdi lakos. Az út- »alatti lakost. Molnár szombaton kereszteződésben fékezett, mert éjszaka ököllel leütötte, majd gyalogosokat látott. A balesetet több esetben fejbe rúgta A. elkerülendő. Nagy Sándor letért György kiskunfélegyházi lakost, az út jobb oldalára, nekiütközött akit súlyos sérülésekkel a kórház- az útszegélynek és elesett. A mo- ba szállítottak. A verekedés ügyé- torost súlyos sérüléssel a kórház- ben a rendőrség folytatja a vizs- ba szállították. Mint a rendőri gálatot. G. G. • Ez maradt a Magyar—Szovjet Barátság Tsz tanyájából a tűz el­oltása után. 1 * Lapzártakor érkezett HBH • Elutazott a Baath pártküldöttség. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága meghívására az Arab Szocialista Újjá­születés (Baath) Pártjának küldöttsége Abdullah Al-Ahmar iőtitkár,- helyettes vezetésével, március 22—27. között látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. A küldöttségben részt vettek: Szuheil Szukkarija, Dzsabr Al-Kafri, Kamal Khaldi, a Baath-párt vezetőségének tagjai. A küldöttséget fogadta Kádár János,, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára. A szíriai Baath-párt kül­döttsége tárgyalásokat folytatott Biszku Bélával, a Politikai Bizott­ság tagjával, a Központi Bizottság titkárával, Jakab Sándorral, a Központi Bizottság tagjával, a Központi Bizottság osztályvezetőjével. Az Arab Szocialista Újjászületés Pártjának küldöttsége március 27- én, kedden elutazott Budapestről. A küldöttséget a Ferihegyi repü­lőtéren Biszku Béla búcsúztatta. Jelen volt Abdul-Halim Kaddour, szíriai, valamint Frantisek Dvorsky, csehszlovák nagykövet. 9 Szovjet filmdelegáció érkezett hazánkba. A Magyar Film- . és Televízióművészek Szövetségének meghívására — Grigorij Csuhraj, világhírű filmrendező vezetésével — kedden szovjet filmdelegáció érkezett Budapestre. A küldöttség tagjai között van Batirov, Bara­nov, ITrabrovickij és Szeleznyeva filmrendező, Vagyim Juszov, az „Andrej Rubljov” című, nálunk is műsoron levő, világsikert aratott film operatőrje. • Tegnap este a Magyar Televízió az államosítás 25. évfordulójá­ról emlékezett meg ,’Itt most már a mi kezünk épít...” címmel. A közvetítőkocsi a Kecskeméti Konzervgyárat két alkalommal is be­kapcsolta az adásba. A riporter Balogh Mária volt. Képünkön bal­ról jobbra Agárdi Géza képvágó, Pintér Gyula rendező és Rumbold István hangmérnök — a közvetítőkocsiban. (Tóth Sándor felvétele.) • Nguyen Thl Binh Moszkvában. Gromiko, szovjet külügyminisz­ter és Nguyen Thi Binh, ä Dél-Vietnami Köztársaság külügyminisz­tere, aki hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik, kedden a testvéri barátság légkörében megbeszélést folytatott’1 Nguyen Thi Binh hálás köszönetét mondott az SZKP Központi Bizottságának, a szovjet kormánynak és a testvéri szovjet népnek, értékes segítsé­géért. Választási gyűlés Kalocsán Tegnap délután Kalocsán a Fűszerpaprika és Konzervipari Vállalatnál gyűlésen találkozott a kalocsai választópolgárokkal S. Hegedűs László, ia Hazafias Nép­front Országos Tanácsának ti t- kára. A gyűlés elnökségében ott volt többek között Farkas Jó­zsef, a népfront megyei titkára, valamint a város, a járás, a párt- és tanácsi vezetői, a Kalocsán működő szocialista brigádok ve­zetői. A mezőgazdasági szakközépis­kola tanulóinak rövid műsora után Végvári István, a vállalat igazgatója köszöntötte a gyűlés valamennyi résztvevőjét, az el­nökség tagjait, a vendégeket, majd átadta a szót S. Hegedűs Lászlónak. A népfront országos titkára többek között hangsú­lyozta azt a meggyőződését, hogy az elmúlt két hét alatt lezajlott jelölő gyűlések bizonyították: a tanácsválasztás hasznos közérde­kű megmozdulás. Ezt követően a szónok pártunk szövetségi po­litikáját, az elmúlt időszak gaz­dasági és politikai eredményeit elemezte. .Beszédét a következő szavakkal fejezte be: — Válasszanak olyan tánácsot arr\ely a következő években élé­re áll a közjó gyarapodásának, Kalocsa rohamos fejlődésének. A gyűlés Végvári István zársza­vával ért véget. Cs. L. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsháza Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/n Telefon: 11-709 ' ­Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postáhivataloknál és kézbesítőtníi Előfizetési díj: 20,- forint *«oesitoicnél Postautalványon, valamint átutalással KHI 215-95162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eliárá«.«i 6001 Kecskemét, Telefon: 13-729 euaras ai Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 ;

Next

/
Thumbnails
Contents