Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-25 / 71. szám

1973. március 25. • PETŐFI NÉPE • 3 Kunpeszéri leleményesség A 900* évforduló előtt '1 ' _ . .'1 lnne „Art.". 1, lrXr»A*>«4sn1.>-«% r»*.AK1Amóí lót* CDOltvP hA árm Szép, szinte kivétel nélkül új­nak tűnő családi házak, s a hely­beliek rendszeretetéről árulkodó porták. Az utcák mentén fris­sen ültetett gömbakáccsemeték. Valahogy üdeséget áraszt az egész kis település. Pedig az ég ugyancsak borús. De hát a hó­záporral fenyegetőző felhők, a hajdani uradalmi majorságból 21 évvel ezelőtt közigazgatási egységgé önállósodott Kunpeszér tavaszias, nagytakarítás utáni hangulatát nem befolyásolják. — A járási hivatalban hallot­tam a napokban, hogy aki az itteni tanácsházára látogat, a pedáns rend és tisztaság láttán szinte alig mer ide belépni — mondom tréfásan Kancsár Fe- rencné főelőadónak, s egyben a Hazafias Népfront községi nőbi­zottsága titkárának, aki a meg­jegyzésemet ezzel nyugtázza: — Hát még milyen szép itt nálunk, gyöngyvirág-nyíláskor! Virágszőnyeg az egész kör­nyék ... Aztán röpke szabadkozás, hogy Saiga Mihályné vb-titkár bizo­nyára sok figyelemre méltó in­formációval szolgálna, de most éppen külterületen, az egyik je­lölő gyűlésen van ... Majd szót szó követ, s máris a kis falu hétköznapjainál időzünk. — Tizenöt tagú a helyi taná­csi testület, ennyi jelölő gyűlés­re kerül sor nálunk. A népfront helyi bizottsága kivétel nélkül a mostani tanácstagokat java­solja jelölni. Az eddigi gyűlése­ken a lakosság teljes egyetérté­sét tapasztaltuk — magyarázza Kancsárné, majd hozzáteszi, hogy a legjobbkor folynak a választási előkészületek, mert ahány gyűlés, megannyi jó alka­lom a szó értésre a lakossággal. Most éppen abban kell egyetér­tésre jutni, ki hány fácska elül­tetését vállalja a kecskeméti Ál­lami Erdőgazdaságtól kapott két­ezer nyárfacsemetéből. — Vajon hány házat számlál a község? — tudakolom, s a leg­utóbbi népszámlálás néhány adata ulárr — például,' hogy 1970- ben 23ö lakásban 724-en „ laktak itt — azt is megtudom: 1971- ben 14 új házzal gyarapo­dott Kunpeszér, tavaly négybe költöztek, hétnek az építése ez évre húzódott el, az idén pedig eddig 11 építkezéshez fogtak hozzá — zömmel a helyi fiata­lok, akik szeretettel kötődnek kis falujukhoz. — Talán ha harminc olyan ház maradt a Kossuth utcában, amely még „emlékszik” a felsza­badulás előtti múltra. De vala­mennyi fel van újítva, bővítve — magyarázza Kancsár Ferenc- né. Majd megemlíti, hogy a gyenge termőadottságú telepü­nknek a vízzel szerencséje van. Kitűnő az ivóvize, amelyet igen­csak valamennyi házban villany- motor csal a vezetékbe. — Gyenge termőadottságú te­rület ... Honnan mégis az épít­kezésekhez, a mind igényesebb életvitelhez szükséges anyagi javak? Hol találnak megélhetést a peszériek? — kérdem. — Olyan formán van nálunk, hogy „egy falu. egy nóta”. Ter­melőszövetkezetünk. a Paraszt- becsület elég sokat küszködött az évek folyamán, de sikerült egyenesbe vergődnie. Bátran, de megfontoltan próbálkozik az új­jal, s az eredménye nem marad el. Hasznos vállalkozása például a nagyüzemi csirkenevelés, amely sokat lendít a gazdaságon. De a nőknek nem tudott munkát ad­ni. Tizennégyen a szomszédos Tatárszentgyörgyre jártak át na­ponta. Ennek azonban vége már­cius 1. óta! A tanács és a tsz összefogásával felépült az új varrodánk, melyet az exportra dolgozó Budapesti Minta Ktsz tart fenn. Már megindult a pró­batermelés. Az 1 483 204 forintos beruházásból csaknek 970 ezer forintos érték készült el tavaly. Lényegében csak a külső vakolás és a kisüzem környékének par­kosítása van hátra — újságolja felvillanyozottan Kancsárné. — Honnan vette a kis falu a beruházáshoz szükséges pénzt? Évente mekkora fejlesztési alap­pal gazdálkodnak? — A tanács 300 ezret, s pénz­ben ugyanennyit adott a terme­lőszövetkezetünk, amely saját ki­vitelezésben végezte az építést. Hogy mennyi a fejlesztési ala­punk? Mindössze 143 ezer, en­nek is sok helye lenne. Csak­hogy tudatosan tartalékoltunk egy-egy keveset és a lehető leg­jobbkor jött az a 150 ezer fo­rint, amit az 1971. évi település- fejlesztési verseny egyik győzte­seként kapott községünk. De az idei eredményhirdetéskor az adacsiak alighanem kiütnek ben­nünket a nyeregből, mert a varro­dánk létrehozása csak a jövő évi értékelésbe számít. Kunadacson pedig 94 új ház épült tavaly... A telekértékesítés jó bevétel a tanácsnak! De nem baj, örülünk a szomszéd sikerének és gratulá­lunk neki, hiszen a verseny ’tart és jövőre is lesz értékelés. Egyébként megint rakosgatjuk a forintjainkat, mert jövőre a tsz­szel közösen az. orvosi rendelő és az „orvosunknak” szolgálati lakás építéséhez szeretnénk hoz­záfogni ... Már-már azt hittem, hogy a kis Kunpeszérnek saját orvosa van. Hamar megtudom azonban: KÉPERNYŐ Budapest változó időben Középkori paloták csodálatos vonulata, hulló vakolatú bérházak tömbje; Vivaldi muzsikájába feledkező arcok, a Népstadion betontek­nőjében az izgalom szenvedélyétől hevült emberek; a világra csodál­kozó újszülöttek tüdőtágító sírása, csoszogó öregek komótos terefe- réje; a hajnali utcák néptelensége és csúcsforgalmi emberóceán; nyá­ri napkelte sugaraiban felfénylő háztetők szeszélyes zenéje, dermedt téli táj csöndje — íme, Szülővárosunk, Budapest. Jó és szép filmmel köszöntötte a Televízió a százéves fővárost. Az alkotók kerülték az ünnepélyességet. A négyrészes film így lehetett méltó az alkalomhoz. Kamerával bolyongtak — látszólag minden cél nélkül — a hétköznapi és ritkán a vasárnapi -fővárosban, múltjá­ban, jelenében és cellulózszalagra rögzítették amit érdekesnek, kife­jezőnek, jellemzőnek éreztek. A felhalmozott óriási képanyagot négy témára bontották. Mind­egyik a változó Budapestet mutatta. A Budapest évezredei a város keletkezésétől, az emberi élet első nyomaitól vezette ia nézőket szinte a közelmúlt eseményeiig. Az évszakok a modern főváros egyetlen esztendejét érzékeltette. A Nemzedékek képsorai láttán arra gon­doltunk, hogy a kövek, a fák, laz évezredes település utcái, terei túl­élik az egyes embereket, de a város arculatát, sorsát mégis a múlan­dó, egymást követő generációk akaratja határozza meg. A negyedik, a befejező részben is a változó idő fűzte, tartottá össze a képer­nyőn látottakat. A mához érkeztünk. Évezredek, évszakok helyett egyetlen nap tükrében idézték minden hetedik magyar ember lakó­helyét, hazánk fővárosát. Kiss József, a forgatókönyv írója és a film rendezője hitt/ a képek kifejező erejében, láttató szépségében és ezért mellőzte a „szöveget”, a zászlólobogtató pátoszt. Zöldi István operatőr az ismerős Budapes­ten is felfedezte a szokatlant, a rejtett szépségeket, beállításokat. A stáb kitűnően élt az egyidejű tér- és időhatás lehetőségeivel. (A mú­landó idő nemcsak az ember legmélyebb élménye és „poézisének örök témájla”, hanem egy világváros fejlődésének is egyik lényeges eleme.) PIRX J A számítógépek, a robotok, „mindent tudnak”, de azt hiszem, hogy ők sem fejthetnék meg, hogy miért mutatta be a Televízió a Pirx kalandjai című, csak a felvétel technikáját tekintve színes filmet. Zűrös volt ez az űrfilm. (Az utolsó folytatás vetítése előtt néhány képsort láttunk a budapesti Központi Fizikai Kísérleti Intézetből. Ebben a néhány percben több fantasztikum, tudomány volt, mint a Pirx 240 percében.) Maguk az alkotók sem vették komolyan a gép­embereket, hiszen a mélyhangú Terminuszt (a koronatanút), még a pelyhedző állú Pirx is tegezte. A fordulatokat, -■ ötleteket a leg­igénytelenebb krimiszerzők is megmosolyogják, annyira ósdiak vol­tak. Az emberek úgy viselkedtek, mint a legrosszabb detektívfil- mekben. És a szöveg: szegény magyar nyelv. Ebben a műfajban már jobb alkotásokat is láttunk. Nem is egyet. a „doktor” hetenként kétszer, kétórás időtartamra Kunszent- miklósról látogat Peszérre, nem más, mint Bíró Katalin, sokévi gyakorlattal rendelkező ápolónő, aki bár csak három esztendeje van itt, máris szinte bennszülött. Akit elkeresztel a falu, az már igazán családtagnak számít. Bíró Katalint pedig mindenki csak így emlegeti: „majd a Beteg Ka­ti” megmondja, „Beteg Kati segít...” — mondja jólesőn Kancsárné, akinek személyes ér­deme a jó káderkiválasztás és Kunpeszérre telepítése. Pár éve ugyanis, hogy a budapesti egyik kórházban ápolt nővérét látogat­ta meg, s onnan a Bíró Katival való ismeretsége. — Éveken át töprengtünk, mennyire kellene nekünk egy szakképzett, községi ápolónő, és aztán egy véletlen beszélgetéssel sikerült megtalálnunk — emlé­kezik vissza. — A doktor úr, tu­domásom szerint, nagyorí elége­dett a munkájával, s a tsz ugyancsak. Nem szólva a lakos­ságról. Ma is két beteget vitt fel Pestre kórházba, a régi főnöké­hez. Pedig az illető legutóbb már megkérdezte tőle, maradt-e még egyáltalán valaki Kunpeszé- ren, akit ne ismerne — meséli derűsen Kancsár Ferencné. Jóllehet, a külterületi válasz­tókörzetben tart még a jelölő gyűlés, s lám a vb-titkárasszony távollétében is mennyi értesü­léssel gyarapodtunk Kunpeszér hétköznapjait illetően. Már tá­vozóban a rokonszenves faluból, csábító az egyelőre homoktenger­rel körülvett új varróüzem épü­lete. Ha csak egy pillanatra is, illik megtekinteni. Vadonatúj, modern villany­varrógépek két hosszú sora, mö­göttük huszonkét délelőtti mű­szakos, kipirult asszony tüstén­kedik a tarka kelméjű otthonkák készítésén. Kedves arcú, nyúlánk pesti kislány, Nemes Katalin, az új üzem ifjú részlegvezetője sze­gődik segítségemre a következő magyarázattal: — Ugyanennyien dolgoznak a délutános műszakban is. ök csu­pa fiatalok. De még várjuk a je­lentkezőket, teljes elkészülte után ugyanis 150 munkahelyes lesz az üzem. Avatására április 4-én kerül sor. Az itt dolgozó lányok, asszonyok három hóna­pig 5,50 forintos órabér mellett dolgoznak, gyakorolják be a szakmát. De három év múlva szakmunkás-bizonyítványt is sze­rezhetnek. S hogy jó-e itt? Na­gyon megszerettem máris ezt a kis falut. Talán vissza se me­gyek Pestre ... Perny Irén Két év múlva 1975-ben ünnep­li Alpár alapításának 900. év­fordulóját. Addig azonban még lesz egv nevezetes fordulópont, alig néhány hét múlva, április 15-én megkapják a nagyközségi rangot. Tiszaújfalu községei egyesülve Tiszaalpár néven kez­dik meg ettől kezdve lakhelyük fejlesztését az itteniek. Nem tétlenkedtek a korábbi években sem. Március 22-én tartották az utolsó jelölő gyűléseket és a község lakóinak érdeklődését bizonyítja az, hogy több mint 170-en szólaltak fel, nagy több- Népfront hívására, s közülük 170-en szólaltak fel, nagy több­ségük közérdekű problémát tár­va a gyűlés elé._ A gyűlések előadói elismerően szóltak a község lakóinak szor­galmáról, s arról, hogy mennyi­re segítették a közös célok meg­valósítását. A községi tanács is mindent megtett a lehetőségekhez mérten hogy a lakosság jogos igényeit kielégítse. Az elmúlt két évben például 400 ezer fo­rintért felépült a szolgálati la­kással ellátott korszerű orvosi rendelő, 178 ezer forintért az igényeket kielégítő és szabályok­nak megfelelő gázcseretelepet építettek. A kiskunfélegyházi ÁFÉSZ, a nők otthoni gondjait segítve, bő áruválasztékkal ren­delkező, háztartási boltot alakí­tott ki, a Búzakalász Termelő- szövetkezet húsboltot nyitott. Az á/pádtelepiek új kutat kaptak és a közvilágítást 18 új lámpa­hellyel bővítették. Jelentős fej­lődésnek számít az is, hogy az utóbbi két év alatt 5,5 kilométer­rel növelték a szilárd burkolatú járdák hosszát. A község vízel­látása már megoldott, néhány kisebb új utca kivételével már mindenütt egészséges ivóvízhez lehet jutni. Alábbi képeink íze­lítőt adnak a most még „naw- község-jelölt” fejlődéséről. O. L. A 400 ezer forintos költséggel létesített orvosi rendelő. 9 A gézcseretelep kielégíti a község több száz pa­lacktulajdonosának igényeit. Halló, itt Kecskemét SZÍNÉSZ ÉS KÖZÖNSÉGE Dísztávirat dísz nélkül A Mr ar Nyelv Értelmező Szótára a következőket írja a dísztávirat címszó alatt: „Ün­nepélyes alkalomkor küldött díszes lapon, rendszerint sze­rencsét kívánó, illetve örömet vagy együttérzést kifejező távi­rat.” Ügy látszik, a kecskeméti posta alkalmazottait nem kellő­képpen oktatták ki a dísztávirat fogalmáról, ugyanis névnapju­kat, születésnapjukat, házassági évfordulójukat ünneplők a kö­vetkezőképpen kapják megasze- renosekívánatokat üres díszávirati blankettát virággal, virágcsend­élettel díszítve, s melléje tűzve rozsdás gombostűvel a szöveget, amelynek helyét a dísztáviraton már előre nyomtatták — a gyen­gébbek kedvéért — azzal a cél­zattal, hogy ide ragasszák be a szerencsét kívánó mondatokat: Az ünnepeltnek vagy ünnepei­teknek ez a táviratban küldött jókívánság a posta hanyagsága miatt inkább bosszúságot, mint örömet okoz. Nem is beszélve a feladatáról, aki esetleg viszont látja szavait egy fityegő cédu­lán, díszes távirati nyomtat­vány mellett. A feladó ugyanis Jo, kifizette a szöveget, sőt a ra­gasztás árát is amelyet a pos­ta dolgozója megtakarított. Tulajdonképpen igazuk van a postás dolgozóknak, amiért íey küldik el a címzettnek a díszt í- viratot, hiszen nem a forma, hanem a lényeg fontos, s a lényeg akármilyen papíron is lényeg marad. Örüljön címzett egyébként, hogy egyáltalán el­küldik lakására a jókívánságo­kat. Mert mi a sorsa ezeknek a dísztáviratoknak kézbesítés után? A fiók mélyére vagy esetleg a papírkosárba kerülnek, miért vacakoljanak még a szöveg fel­ragasztásával is. Csupán arról felejtkezik meg a posta szóban- forgó dolgozója, hogy a dísztá­viratot feladó azért küld díszes küldeményt, hogy ezzel a cím­zettnek örömet szerezzen, s eb­ben a forma is nagyon fontos. S hogy nem a levegőbe be­széltünk, arra álljon itt egy pél­da. A képen látható dísztávi­ratot Budapestről adták fel, s Kecskeméten így kézbesítették. Érdemes tehát dísztáviratot kül­deni? G. G. Jánoshalmán a Fegyveres Erők Klubjában a község irodalmi színpadának tagjai és a Petőfi Termelőszövetkezet KlSZ-fiatal- jai kötetlen beszélgetésen láttak vendégül Piróth Gyulát a Kecs­keméti Katona József Színház művészét. A színház műsoráról nemrég lekerült III. Richard címszereplője a darabról és szín­házéletünk mai gondjairól tájé­koztatta fiatal hallgatóit. Életmentő album Derűs színfoltot jelentenek Kecskemét utcáin, terein a tet­szetős formájú új telefonfülkék. Nemcsak a szabad ég alatt, ha­nem több közintézményben, ven­déglátó egységben is jó néhány nyilvános automata működik sok régi jogos panaszt és sérel­met ellensúlyozva. (Tóth Sándor felvétele) Húz kifelé a szegedi személy a kecskeméti állomásról. Az utolsó kocsik már-már a bejárat előtt haladnak. Alaposan rákapcsolt a Diesel. Az ellenvonatra várók még a peronon is hátrább húzódnak, akkora szele van már az eldübör- gő kocsisornak. Hirtelen „szétfröccsen” egy vá­rakozó csoport. Mint a megszál­lott, kidülledő szemmel, nekivörö­södve, lihegve könyökű át magát rajta egy szőke fiatalember. Ha­ját szétzilálta a rohanásban, salja is zászlóként lobog nyitott kabát­ja vitorláját verdesve. Rohan, lökdösődik, átugrana az első vágányon, hogy a távolodó vonat után vesse magát. De már három irányból is erélyes kiáltás tartóztatja fel. — Azonnal álljon meg! — Visz- sza! — Meg ne próbálja, szeren­csétlen ! ö még fut pár lépést, már a te­hetetlenségi erő folytán is, aztán dühösen legyint. Mikor visszafor­dul, úgy döf a szeme mindenkit, mintha apját-anyját megölték volna. — Jöjjön csak velem! — szól rá szigorúan az állomásfőnök, s a fiú meglepő engedelmességgel követi. Pár lépéssel mögöttük a vasútőrség karszalagos embere ballag. Elkíséri őket a főnöki iro­da ajtajáig. Az utasok helyeslő morajjal fi­gyelik a jelenetet. Odabent pedig már egy nyitott képes album előtt ül a fiatalem­ber. Láthatólag megszeppent, hi­szen két vasúti tiszt is közrevette. Egyikük segít neki az albumlapok hajtogatásában. „Érdemes?!” — Ez a nagybetűkkel rajzolt szó ve­zeti be az oldalakra egyenként, vagy kettesével-hármasával be­ragasztott fényképek sorát. Valamennyi megborzaszt, elret­tent. — Magának szerencséje van ... Tőlük — kocogtatja meg mu­tatóujjával a szerencsétlenül jár­tak képeit az ügyeletes tiszt — s megismétli —, tőlük már hiába kérdezzük meg, „érdemes volt-e?” — Nézegesse csak tovább — ösztökéli a fiatalembert, akinek arckifejezéséről, lapozó kezének vonakodó mozdulatairól lerí, hogy legszívesebben becsukná az albu­mot. Mintha sápadtabb is lenne, hogy a sérült, rokkant, szétron- csolódott, s elhunyt áldozatok fényképeit ilyen „sorozatban” lát­ja. Legtöbbjük a vágányon, a sí­nek között vagy mellett fekszik, félelmetesen eltorzult testtel, el­formátlanodott fejjel, csonka vég­tagokkal. Letakarva is némelyik, akinél olyan iszonyatos következ­ményekkel tetézte a halált a köny- nyelműség, hogy még az album­ban sem lenne elviselhető a köz­vetlen látvány. —- Ez lett a vége, hogy mozgó vonatról ugrottak le, ellenkező ol­dalon szálltak le, s pont a másik vonat elé, meg alá, tiltott helyen akartak átmenni és, mint maga, megpróbáltak a mozgó szerel­vényre felugrani... — Jaj, kérem, nem tudom to­vább nézni... ! — kérleli szinte a vasutasokat a fiatalember, akit sikerült könnyen végzetessé vál­ható meggondolatlanságtól vissza­tartani. A tisztek nem is erőltetik tovább. Látják, érzik, emlékeze­tes marad a lecke. Azért még beszélgetnek egy da­rabig a fiúval. Felírják a nevét, legfontosabb személyi adatait. — Ezt azért tesszük, hogy ha legközelebb megint kísérletezik, bírság nélkül nem fogja megúszni. Azt már rendőr intézi. . . . Körülbelül fél esztendeje él­nek a baleset-megelőzésnek ezzel a különleges módszerével a kecs­keméti vasútállomáson. S még egy sor csomóponton a szegedi vasútigazgatóság területén. Jíz év­vel ezelőtt dicséretes kezdeménye­zésbe fogott az igazgatóság for­galmi osztályán dolgozó Lehoczky János főintéző. Kérésére a BM Csongrád megyei Rendőr-főkapi­tányság közlekedési alosztálya rendelkezésre bocsátotta a vasút­állomásokon önmaguk veszélyez­tetésével szerencsétlenül jártak, elhunytak fényképeit. Novák And­rás békéscsabai vasutas ugyancsak társadalmi munkában lemásolta a megdöbbentő képanyagot. Eze­ket aztán szétküldték azokra az állomásokra — mintegy 600 pél­dányban, 30 szolgálati helyre —, ahol a balesetek történtek. Az emberek könnyelműségét megdöbbentő hatással bizonyító felvételeket azóta változatos mód­szerekkel — baleset-elhárítási ok­tatásokon, hirdetményeken, fali­újságokon —, de elsősorban a fent szemléltetett módon használják fel. Lőrincz Antal, a kecskeméti ál­lomás főnöke az emberséges, ugyanakkor atyai szigorral adott tanácsok, s az altoumszemléltetés után elbocsátja a fiatalembert. — Sokszor került sor ilyen bal­esetvédelmi beszélgetésre, mióta itt is megvan az album? — Mintegy harminc esetben ... A fényképes balesetvédelmi kez­deményezést a Csongrád megyei után a Bács-Kiskun és Békés me­gyei rendőrkapitányságok is se­gítik. Befejezésül még megemlíti. — Furcsa, de vannak notórius felugrálók, illetve ezzel kísérlete­zők. Néhányukra szinte már „szá­mítani” lehet. Rendszerint az utol­só pillanatban rohannak ki a vo­nathoz, a vasúti őrség azonban szemmel tartja a peront, s láttuk- ra a mindig későnjövők lemonda­nak a veszélyes könnyelműség­ről... Bár — vasútőrök nélkül is be­nőne már a notórius kockáztatók fejelágya. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents