Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-23 / 69. szám
Kevés a taneszköz w » í vv XA v'XSSSS wmm A hazánkban tartózkodó híres jai fogadták. Az íróházaspár ezt olasz író, Alberto Moravia és fe- követően Bugacra látogatott, ahol lesége, Dacia Maraini írónő csü- a kiskunfélegyházi Egyesült Le- törtökön megyénkbe látogatott. nin és Rákóczi Tsz pusztai méne- A rangos vendégeket Kecskémé- ' sében gyönyörködtek. A délutáni ten a Forrás szerkesztői és a órákban utaztak vissza a fővá- Duna—Tisza közi Irócsoport tag- rosba. • .’Vendégségben a Forrás szerkesztőségében Az MHSZ jubileumi rendezvényei Leporelló Kecskemétről Nem szeretjük az idegen kifejezéseket, de ez esetben — a nemzetközi szóhasználatnak megfelelően t mégis igy nevezzük azt a látványos, színekben gazdag, valósághű és a megyeszékhelyt szépen bemutató, összehajtogatható, kétoldalas művet, amelyet a Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal nemrégiben juttatott el hozzánk és minden bizonnyal egyúttal az idelátogató bel- és külföldi turisták kezébe is. *" A leporelló (harmonikaszerű- en összehajtogatott nyomtatvány) a város érdekességeit tárja a látogató elé. Még a kecskeméti épületeket megszokott szemnek is kellemes látni a város látképét, régebbi vagy újabb épületeit, modern lakónegyedeit, a piarista templom barokk díszítésű bejáratát, az új uszodát és a vidék egyik legszebb színházának, a Katona József Színház nézőterét. A leporelló további előnye, hogy igen röviden, szűkszavúan és éppen ezért gyors információt tud nyújtani a város gazdag történeti - múltjáról, nagy személyiségeink szerepéről, a jelen és a jövő törekvéseiről. Tehát ismételjük; szívesen vettük kezünkbe ezt a rövid és nyomdatechnikailag is nagyon esztétikusán összeállított képsorozatot, és éppen ezért ajánljuk is mindazoknak, akik nem ismerve Kecskemétet, erre járnak. Bizonyos, hogy nemcsak az emlékezetünkben, de a „dokumentációjukban” is egy kellemes emléket őriznek meg. —r —1 A Magyar Honvédelmi Szövetség fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Szepiők György alezredestől, a2 MHSZ helyettes megyei titkárától arról érdeklődtünk, hogyan készülnek az MHSZ-alapszervezetek a jeles évforduló megünneplésére. — Megyei vezetőségünk március 31-én délelőtt 10 órakor Kecskeméten, az Árpád filmszínházban ünnepi aktívaértekezleten emlékezik meg a jubileumról. Itt részt vesznek a párt-, a tanácsszervek vezetői, a fegyveres testületek képviselői és olyan veteránok, akik a szövetség születésének bölcsőjénél báboskodtak. Ezt követően a megyei székházban nyílik meg a szövetség történetét bemutató kiállítás. Mint megtudtuk, a szövetség fennállásának negyedszázados jubileumát az álapszervezetben munkával köszöntik. Arra törekszenek az aktivisták, hogy minél több kiválóan felszerelt kiképzési bázist adjanak át a sorköteles fiataloknak, hogy eredményesebben sajátíthassák el mindazokat az általános és technikai ismereteket, amelyek nélkülözhetetlenek a haza szolgálatában. Ezzel párhuzamosan gyümölcsözőbbé teszik a KISZ és a szervezet közötti együttműködést, tovább mélyítik az oktaCsütörtökön ülést tartott a Pedagógusok Szakszervezetének Központi Vezetősége. A résztvevők első napirendi pontként meghallgatták a szervezet titkárának, Király Andrásnénak beszámolóját a Pedagógus Szakszervezet IX. kongresszusa határozatai végrehajtásának elmúlt évi tapasztalatairól. Ezután tájékoztató következett az iskolák taneszköz-ellátottságának helyzetéről és az ezzel kapcsolatos feladatokról. Az előterjesztés megállapítja: az elmúlt évtizedekben nagymértékben megnövekedett a taneszközök szerepe és jelentősége. Az iskolák ellátottsága szinte évek óta 50—60 százalékos. Az utóbbi 10 év során elsősorban a kémiai, földrajzi taneszközök hiánya volt zavaró. Szó volt az iskolai taneszközök fejlesztésének perspektíváiról is. Az általános iskolák fejlesztésére 125 millió forint ösz- szeget fordítanak. Ebből 65 millió forint a legrosszabb helyzetben levő hét megye — Bács, Borsod, Csongrád, Győr, Hajdú, Somogy és Szabolcs megye — oktatásügyi hálózatának fejlesztését — közöttük bizonyos részben eszközbeszerzését — is szolgálja, míg a másik 60 millió forint célhitelként az általános iskolák alap-taneszközhiányának pótlását. tási intézményekkel kialakult munkakapcsolataikat. Április 1- én Jánoshalmán ünnepi aktívaértekezleten emlékeznek meg az MHSZ jubileumáról, s lőteret avatnak,- amelyet társadalmi munkával építettek. Kiskunhalason olyan bázis épül, amely a gépjárműoktatást segíti, továbbá itt kap helyet a rádiós-, a területi lövész és tartalékos klub. Baján június második felében hasonló létesítményt adnak át, s Kunszentmiklóson ugyancsak elkészül egy minden igényt kielégítő klubhelyiség. Izsákon beépített lőteret adnak át, Kiskunfélegyházán pedig új székházat kap az MHSZ. G. G. iKedvező fogadtatás A múlt héten nyílt meg á baljai Türr István Múzeum új, állandó kiállítása. Az első hat nap alatt ezerháromszáznál többen tekintették meg a Duna menti város frissen átalakított, kibővített múzeumát. Az öt helyiségben a város és környéke régészeti, néprajzi-népművészeti és helytörténeti tárgyait, dokumentumait helyezték el. Már az első napokban nagy sikert aratott a kiállítás. Erről tanúskodik látogatási könyvük is. Sok más mellett ilyen sorokat olvashatunk benne: „A kiállítás nagyon tetszett”; „Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok szép értékes tárggyal rendelkezik a múzeum”; „Jó, hogy van ilyen kiállítás, jobban megismerhetjük belőle a városunkat”. Az állandó kiállítás előre láthatóan több éven keresztül gazdagítja majd a város kulturális életét. • Bronzkori urnák. Előrelépés a szakmunkásképzésben u A Kecskemét-Kisfái Szakmunkásképző Intézet 1927-től 1945-ig négyszáz kertmunkást képzett. Az elmúlt 25 évben pedig már több mint 2700 fiatal és felnőtt szerzett itt kertészeti ismereteket. Az előző években számos gondot okozott a gyakorlati képzés. A szakiskola Ugyanis nem rendelkezett saját tangazdasággal. Gyökeres változás csak az. idén következett be. mivel a megyei tanács támogatásával ma már önálló, csaknem 30 hektáros tangazdasággal rendelkezik az iskola. Most már tehát van lehetőség a gyakorlatokra a gyümölcs-, szőlő-, zöldség- és dísznövénytermesztés szakon. Négy termelőszövetkezettel és két állami gazdasággal tartunk szoros kapcsolatot. A Helvéciái Állami Gazdaságban szőlő és gyümölcstermesztéssel kapcsolatosan nyernek továbbképzést a tanulók. A gazdaság leendő szakmunkásait — akik nálunk szereznek képzést — külön társadalmi ösztöndíjjal jutalmazza. Napjainkban a zöldségtermesztés korszerű nagyüzemi gépsorai több millió forintot érnek. Ezek kezelésére és karbantartására csakis alaposan felkészült, képzett szakmunkásokat lehet beállítani. Ezért nagyfontosságú lesz majd a kertészgépész-képzés, amely ennek a gazdaságnak segítségével történik. A tiszakécskei Üj Élet Termelőszövetkezetben három hektáros fóliával borított területen a zöld- séghajtatást tanulják a diákok. A ceglédi Magyar—Szovjet Barátság, valamint a szentesi Termál Termelőszövetkezet növényházaiban pedig a dísznövény- termesztés üzemi fogásait sajátítják el az iskola szakmunkás- tanulói. Még annyit talán érdemes megemlíteni, hogy a csaknem 200 kertészeti szakmunkástanuló az intézet diákotthonában lakik. Ha. vi ösztöndíjuk elegendő ellátásuk fedezésére, így képzésük költségei nem terhelik a családot. Simon Sándor igazgató Halálra gázolták a megvadult lovak Tragikus szerencsétlenség történt szerdán a kora reggeli órákban Kalocsán. A Kossuth és a Bacsó Béla utca kereszteződésében Gáspár János 31 éves gépkocsivezető, Úszód, Kossuth utca 11. szám alatti lakos a rábízott tehergépkocsival meg akarta előzni Markó Ferenc, 67 éves, Kalocsa, 48-as házak 12. szám alatti lakos kétfogatú lovas kocsiját. i Markó ebben a pillanatban — szabálytalanul — balra kanyarodott, s a teherautó a lovas kocsi rakományának ütközött. A rakomány is szabálytalanul volt fekrakva, ugyanis a kocsi hátuljáról 3,25 méterre nyúlt ki. A kanyarodó lpvas kocsinak ütköző teherautó Markó Ferencet letaszította a bakról. A lovak megvadultak, s elvágtattak, a .rakomány szétszóródott. A fékevesztett állatok a Bacsó Béla utcáról a Petőfi utcára kanyarodtak, s a 42-es számú Ferenc, 55 éves nyugdíjas, Kalocsa, Dózsa György út 1. szám alatt lakó kerékpárost. A vágtató lovak ezután átrohantak a Malatin téren, s a 6-os számú lakóépület előtt Mátrai Tibor, 41 éves, Kiskőrös Tavasz utca 2. szám alatti lakos személygépkocsijának ütköztek. Markó Ferencet súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A szerencsétlenség ügyében a vizsgálat még tart. * Bélik László, 30 éves alkalmi munkás, Tompa, Táncsics utca 26. szám alatti lakost a rendőrség lopás bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette. Bélik március 5-én hajnalban behatolt a tompái ÁFÉSZ. 1-es számú kisvendéglőjébe, s onnan 5100 forint készpénzt, egy 5 literes műanyagkannában pálinkát, valamint 3 doboz cigarettát lopott el. A tolvaj ügyében még • Ersekcsanádi népviselet ház előtt halálra gázolták Illés folyik a vizsgálat. • Arab küldöttség hazánkban. Az MSZMP KB meghívására Budapestre érkezett az Arab Szocialista Újjászülétés Pártjának küldöttsége. Képünkön Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Abdullah Al-Ahmar főtitkárhelyettes, az arab pártküldöttség vezetője. (MTI-foto — Pálfi Gábor felv. — KS,) • Véget ért a BT-ülése. Véget ért a Biztonsági Tanács Panamába kihelyezett ülése. A Panama-csatornával kapcsolatos új szerződés haladéktalan megkötésére vonatkozó határozati javaslatot az USA BT-beli képviselője megvétózta. (Telefoto — AP—MTI—KS.) • Visszautasították a követelést. A volt vietnami hadviselő felek képviselőiből álló négyoldalú katonai vegyes bizottság VDK-tagozata, csütörtökön hivatalosan visszautasította az amerikaiaknak azt a képtelen követelését, hogy a VDK és a DIFK fogságába esett amerikaiakkal párhuzamosan bocsássák szabadon a laoszi hazafiak által őrizetben tartott amerikaiakat is. • Nehézipar. Dr. Kocsis József, a kohó- és gépipari miniszter első helyettese, csütörtökön Pozsonyba utazott, ahol Tibor Kurthával, a csehszlovák kohó- és gépipari miniszter első helyettesével, a két ország kohó- és gépiparának együttműködöséről tárgyal. • Kozmosz—552. Csütörtökön a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—552 jelzésű mesterséges holdat, hogy műszerei segítségével folytassák a szovjet űrkutatási-program végrehajtását. A szputnyik rátért pályájára. Kezdeti keringési ideje 89,7 perc. A szputnyik berendezése kifogástalanul működik. A földi koordinációs számítóközpontban folyamatosan feldolgozzák a beérkező adatokat. • Sztrájkra készülnek. A bérkorlátozások ellen tiltakozó országos munkásmegmozdulások napját május elsejére tűzte ki a TUC, az angol szakszervezetek központi tanácsa. Nagy-Britanniában a május elseje nem munkaszüneti nap. A TUC határozata „az országos méretű tiltakozás és munkabeszüntetések” megszervezését javasolja az összesen 10 millió tagot számláló brit-szakszervezetnek. A különböző szakszervezetek maguk határozzák meg, hogy néhány órás sztrájkra, vagy egész napos munkabeszüntetésre hívják fel tagjaikat, eset-, leg a tiltakozás más módszereihez folyamodnak. . * Lapzártakor érkezett • Felvétel a TF-re. A Magyar Testnevelési Főiskola felvételt hirdet az edzői szak nappali tagozatra. Érettségizett élvonalbeli sportolók jelentkezhetnek, akik 25. életévüket még nem töltötték be, és legalább I. osztályú minősítéssel rendelkeznek. A tagozaton atlétika, labdarúgás és úszás sportágakban indul képzés. A felvett hallgatók nem kötelesek a TFSE-ben sportolni. Részletes felvételi tájékoztató a tanulmányi osztályon kapható. A jelentkezési anyagokat május 2-ig lehet a főiskola tanulmányi osztályára leadni. • Vívók. Elutaztak New Yorkba a magyar vívók a hét végi nemzetközi viadalra. Kamuti Jenő dr. olimpiai ezüstérmes vezetésével Kamuti László, Marót, Kovács Tamás. Pézsa és Erdős Sándor repült a tengeren túlra. TV-SZERELEM. ■mm, BHi PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató 1 Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsháza Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadóhivatal: 6061 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 11-709 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6Ö01 Kecskemét, Telefon: 13-729 Igazgató;, Ablaka István Index: 25 065 ?