Petőfi Népe, 1973. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-10 / 34. szám

• Kitüntetett növénynemesítők, A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter négy növénytermesztőnek adományozta a Fleischmann Ru­dolf Emlékplakettet a növény nemesítésben kifejtett eredményes mun­kájuk elismeréséül. A kitüntetéseket Váncsa Jenő miniszterhelyettes pénteken a MÉM-ben ünnepélyes keretek között adta át. A kitüntetett növénynemesítők: dr.-Jánossy Andor akadémiai levelező tag, a Tá­­piószelei Agrobotanikai Intézet igazgatója, dr. Kiss Árpád, a Kecske­méti Zöldségtermesztési Kutató Intézet igazgatóhelyettese, Barsy Sa­rolta Kossuth-díjas burgonyanemesítő, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem nyugalmazott tudományos főmunkatársa, és dr. Brózik Sán­dor, a Kertészeti Kutató Intézet tudományos főmunkatársa. (MTI) • A Vl)K elismerése. Megbízható források szerint a Tanaka-kor­­mány „lényegében elhatározta a Vietnami Demokratikus Köztársaság diplomáciai elismerését”. Tokiói politikai és diplomáciai körökben az a vélemény, hogy az elismerésre még ebben az évbén sor kerül. • Fock Jenő Csehszlovákiába látogat. Fock Jenő. a Minisztertanács elnöke Lubomir Strougalnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormánya elnökének meghívására a közeljövőben néhány napos hivatalos baráti látogatásra Csehszlovákiába utazik. • Közművelődési tanácskozás. Pénteken az Országházban dr. Ajtai Miklósnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, a tanács elnökének vezetésével ülést tartott az Országos Közművelődési Tanács. Tájékoz­tató hangzott el a párt Központi Bizottsága 1972. november 14—15-i határozata alapján a közművelésügy területén megindult elemzőmun­káról. A tanács elfogadta az OKT következő 3 évre szóló feladattervét. • Együttműködés, a mezőgazdaságban. Az országgyűlés mezőgazda­­sági bizottsága pénteken a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­riumban ülést tartott. A bizottság tagjai és a minisztérium vezetői elemezték a múlt esztendő együttműködésének tapasztalatait, a bi­zottság munkájához szükséges tájékoztatás további lehetőségeit, mód­szereit. Ezután dr. Dimény Imre miniszter ismertette a bizottsággal a mezőgazdaság és az élelmiszeripar időszerű feladatait, fejlesztési célkitűzéseit. • Diplomáciíi. Az NDK és Franciaország kormánya megállapodott abban, hogy nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatot létesit egy­mással. A kecskeméti vadaskertben Sajnos, kevesen keresik tel most a vadaskertet — mondja Garzó Sándor vad. őr. Pedig látnivaló van bő­ven. Közel száz vadállat, madár várja a vendégeket, köztük hatalmas vaddisz­nók, muflonok, dám- és gímszarvasok. A kellemes tavaszias időben vígan fut­­károznak, érdeklődve köve­tik a látogatókat. {Pásztor Zoltán felvételei) Hazánk legjelentősebb római kori ásatásának színhelyén, a tá­­ci Gorsiumban az idén felele­venítik az antik római ünnepe­ket. A sort a hagyományokról megfelelően április 28-án a Flo­­ralia, a tavasz ünnepe nyitja meg. Augusztus 25—26-án rendezik meg az antik ünnepi játékokat. Ebből az alkalomból a Madách Színház az Oidipusz király cí­mű drámát mutatja be. Szep­temberben ismét megrendezik a Ludi Roms nit. • Dél-"Vietnam. A dél-vietnami Hűé városban ülésezett a Nemzet­közi Felügyelő és Ellenőrző Bizottság egyik csoportja. Képünkön: egy amerikai és egy VDK-tiszt elhagyja a tanácskozás színhelyét. (Tele­­foto — AP—MTI—KS) Két szabálytalanságért 2500 forint bírság A közlekedési szabályok durva megsértését eddig is szigorúan büntették, de a közutakon tapasz­talható sok szabálytalanság arra készteti a rendőrséget, hogy sú­lyos pénzbírsággal bírja jobb be­látásra a magukról megfeledke­zett gépjárművezetőket. A napok­ban Hambalkó Ferenc 19 éves, Kunbaja, Damjanich utca 5. szám alatti lakos este 8 óra után Csi­­kéria és Bácsalmás között az OM—36—14 forgalmi rendszámú Pannónia motorkerékpárral úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy közvetlenül a vezetés előtt két kis üveg sört fogyasztott el, s a fénysorompóval ellátott vas­úti átjáróban, a tilos jelzés elle­nére áthajtott. A vasúti átjáró túlsó oldalán már várták a rend­őrök, akik igazoltatták, majd fel­jelentették. A szabálysértési ha­tóság Hambalkó Ferencet 2500 forint pénzbírsággal sújtotta. Érdemes elgondolkozni e fiatal­ember „vagánykodásán”. Az ittas állapotban való gépjárművezetés nemcsak a jármű vezetőjét ve­szélyezteti, hanem a közúton ha­ladó más járművek biztonságát is. A fénysorompóval ellátott vas­úti átjárón akkor áthaladni, ami­kor a két piros lámpa felváltva villog, egyenlő az életveszéllyel, hiszen a vonat bármelyik pilla­natban keresztezheti a közutat, s az ütközés elkerülhetetlen. Ham­balkó Ferenc ittasságával és sza­bálytalankodásával kétszeres ve­szélyhelyzetet teremtett. A fiatal­ember egyébként a kunbajai Bé­ke Csillaga Termelőszövetkezet­ben dolgozik, s havi keresete 2600 forint. Feltehető, máskor meg­gondolja. érdemes-e életét és egy­havi fizetését kockáztatni azért, hogy bebizonyítsa: nem veszi ko­molyan a közlekedési szabályo­kat. G. G. Hajtatóházak, ponyvák, zacskók, zsákok, minden méretben megrendelhetők Pécs-Nagypostavöígyi Műanyagüzemben. Telefon: 15-993. Csütörtökön délután riasztották a bajai állami tűzoltóságot, ugyanis ki­gyulladt a Bács-Kiskun megyei Me­zőgazdasági Gépjavító és Szolgáltató Vállalat 1. számú gyáregységének ud­varán felhalmozott műanyaghulladék. A tűzoltók a lángokat rövid idő alatt lokalizálták, s ennek köszönhető, hogy a kár minimális. Mint a vizsgá­lat megállapította, Györki József nyugdíjas, Baja II. kerület. Tanya 4S/B. szám alatti lakos a gyáregység közelében rágyújtott, az égő gyufát eldobta, s attól lobbant lángra a ki­száradt avar. az avartűz terjedt át a műanyaghulladékra. A tűzoltóság megyei parancsnoksá­ga e tűzeset kapcsán felhívja a la­kosságot, hogy tekintettel a hosszan tartó szárazságra, óvatosan bánjanak a’' tűzgyújtó eszközökkel. Tiltott és minden olyan helyen, ahol a nyílt láng használata veszéllyel jár, ne do­hányozzanak, ne gyújtsanak tüzet. Szükség esetén a tűz tovaterjedését megakadályozandó, megfelelő fel­ügyeletről gondoskodjanak. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsháza Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 11-709 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 9001 Kecskemét. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 Lapzártakor erkezett PETŐFI NÉPE Több ellenőrzés, kevesebb baleset Hatékonyabbá vált a munkavédelem A megyeszékhely energiaellátása A Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tegna­pi ülésén elsőként a DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatóságának Kecskemét villamosenergia-ellá­­tásáról készített beszámolóját vitatták meg. A beszámolóból kitűnt, hogy a városban 22 500 — ebből 20 550 háztartási — fogyasztót látnak el. Ami a közvilágítást illeti, a belvárosban a főközlekedési uta­kon fénycsöves és higanygőz­­lámpák szolgálnak az igények kielégítésére. A mellékutcák ha­gyományos közvilágítása ma már a minimális követelményeket sem elégíti ki. A külvárosokban mindenekelőtt a lámpahelyek számát kell szaporítani. A végrehajtó bizottság a vá­ros áramellátását sokoldalúan elemző jelentést elfogadta. Reile Géza, a városi tanács elnöke köszönetét mondott a DÉMÁSZ- nak a város áramellátása érde­kében végzett tevékenységéért, s a város villamosításának 75. évfordulója alkalmából Kecske­mét jubileumi emlékveretét nyújtotta át a DÉMÁSZ három vezető dolgozójának. Ezt követően a végrehajtó bi­zottság az 1973. évi költségveté­si- és fejlesztési al»p tervét vi­tatta meg és hagyta jóvá. Tegnap a Szakszervezetek Öács- Kiskun megyei Tanácsának el­nöksége ülést tartott, amelyen többek között részt vett Nagy Pálné, a SZOT munkavédelmi osztályának képviselője is. Elő­ször az elnökség elmúlt évi mun­kájáról szóló tanácsülési előter­jesztést vitatták meg, s hagyták jóvá, majd a megye üzemeinek munkavédelmi helyzetéről tár­gyaltak. Az SZMT Munkavédelmi Bi­zottságának beszámolója szerint az elmúlt évben az ipari és mező­­gazdasági üzemekben, valamint a kedeskedelemben tovább javultak a munkakörülmények. A beruhá­zások és rekonstrukciók kereté­ben nagy gondot fordítottak a gé­pek és segédeszközök balesetelhá­rító berendezésekkel való felsze­relésére, valamint az üzemi, szo­ciális ellátottság színvonalának emelésére. A Fémmunkás Válla­lat kecskeméti gyárában például a 10 ezer négyzetméteres csarnok felépítésével lényegében meg­szüntették az összes, eddig sza­bad ég alatt végzett termelési fo­lyamatot. Kulturált munkahelyen dolgoznak a munkások az új tej­üzemben és nyomdában. Az állami gazdaságokban és tsz-ekben is javult a műszaki el­látottság, a munkavédelmi neve­lés színvonala. A megye vala­mennyi termelőszövetkezete elké­szítette éves és távlati munkavé­delmi intézkedési tervét. Az SZMT Munkavédelmi Bi­zottságának felügyelői és a tár­sadalmi aktivisták 603 ellenőrzést tartottak az ipari és mezőgazda­­sági üzemekben. A hiányosságok megszüntetésére 543 esetben tet­tek intézkedést. A dolgozókat fe­nyegető veszély miatt 125 hibás berendezés leállítását rendelték el.. A mulasztókkal szemben ti­zenöt esetben pénzbírságot szab­tak ki, 42 ízben figyelmeztetést alkalmaztak. A súlyosabb balese­tek okozóival szemben 24 bünte­tő eljárás és 40 fegyelmi bünte­tés kiszabását kezdeményezték. A munkavédelmi bizottság bal­esetelhárítási kiállításait több mint ötezer látogató tekintette meg, s a munkavédelmi filmve­títéseken sokan vettek részt. A beszámoló megállapította, hogy 1972-ben 231-el csökkent a bal­esetek száma és ennek nyomán C ezerrel kevesebb munkanap esett ki a termelésből. Az idei feladatok közé tartozik a mun­kavédelmi oktatás színvonalának emelése, s alaposabbá kell tenni a biztonsági szemléket és a bal­esetek kivizsgálását. N. O. Tízmillió-négyszáztizenötezren vagyunk Magyarország lakosainak szá­ma 1972. december 31-én 10 millió 415 ezer volt, 34 ezerrel több rhint 1971-ben, — olvasha­tó a Népmozgalom elmúlt esz­tendőre vonatkozó összefoglaló adatai között, amelyeket most tett közzé havi közleményeinek idei első számában a Központi Statisztikai Hivatal. A számsorok összehasonlitó adataiból kitűnik, hogy az or­szág lakosságának természetes szaporodása messze meghaladja az 1971. évit, valamivel maga­sabb az 1970-esnél, alatta marad viszont az azt megelőző négy esztendeinek. 1972-ben 97 671-en kötöttek házasságot — 1966-tól számítva ez a legmagasabb. 152 909-en születtek, ennél vala­mivel többen — ugyancsak 1966- tól mérve — csak 1968-ban és 1969-ben. A halálozások száma az elmúlt egy-két év számait fi­gyel ve_ csökkent 1972-ben, s áz egy éven alul meghaltak száma is kevesebb, mint az azt megelő­ző hat esztendő bármelyikében. Statisztikai arányok: 1972-ben ezer lakosra 9,4 házasságkötés 14,7 élveszületés, 11,4 halálozás jutott. Az egészségügyi táblázat sze­rint a táppénzesek aránya az egész népgazdaságban összesen 5,2 százalék volt. A legmagasabb az iparban: 5,8 százalék, a lega­lacsonyabb pedig a mezőgazda­ságban: 4,5 százalék. Ebből a szempontból a május volt a leg­kedvezőbb hónap, amikor a táp­pénzesek a dolgozóknak csupán 4,8 százalékát tették ki. Szem­beszökő a bejelentett fontosabb heveny fertőző megbetegedések száma 1966-tal összevetve. Akkor 271 hastífusz esetet jegyeztek fel, tavaly mindössze 102-t. A két esztendő összehasonlított adatai a továbbiakban: dizenté­ria: 11166, illetve 9 819, fertőző májgyulladás: 11 454, illetve 9 925, járványos gyermekbénu­lás: 6, illetve 2, dif­téria: 31, illetve 9, vörheny: 14 559; illetve 9 875, kanyaró (!) : 48 599, illetve 6450, szamárköhögés: 2204, illetve 70. Az üzemi balesetek száma minden iparágban csökkent, a nehéziparban azonban még így is kishíján elérte a 40 ezret.

Next

/
Thumbnails
Contents