Petőfi Népe, 1973. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-04 / 29. szám
• Gina a fotós. A Jugoszláviába látogató világhírű olasz filmsztár és amatőr fotós, Gina Lollobridiga Brioni szigetén felvételt készít Joszip Broz Tito elnökről. (Telefoto—AP—MTI—KS) Kalocsa tiszta város • Dr. Gajdócsi István átnyújtja Barabás Jánosnénak a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést. (Tóth Sándor felvétele) Tegnap a Bács-Kiskun megyei Tanács székházában dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke a Munka Érdemrend aranyfokozata kitüntetést adta át Barabás Jánosné megyei vezető védőnőnek, nyugdíjba vonulása alkalmából. A kitüntetett három és fél évtizeden át dolgozott a megye egészségügyének különböző posztjain, s lelkiismeretes szakmai tevékenysége mellett a társadalmi munkákból is példásan kivette a részét Az ünnepélyes eseményen jelen volt a megyei tanács és a megyei egészségügy több vezető tisztségviselője is. Amint arról előzőleg már hírt adtunk, pénteken adta át dr. Fazekas Lajosnak, a kiskunfélegyházi városi kórház igazgatófőorvosának a Munka Érdemrend arany fokozatát — a megve, párt- és tanácsi képviselőinek jelenlétében — a megyei tanács elnöke. Pártbizottsági ülés Kiskunhalason A város oktatáspolitikai feladatairól határozott tegnap az MSZMP Kiskunhalasi Városi Bizottsága. A párt végrehajtó bizottságának — a Központi Bizottság, valamint a megyei pártbizottság vonatkozó határozata nyomán — a város oktatáspolitikai tennivalóiról előterjesztett feladattervezete a szubjektív és objektív feltételek javítása mellett külön is hangsúlyozza az alsófokú oktatás, valamint a szakmunkásképzés feltételei javításának szükségességét. Megállapította a pártbizottság, hogy az utóbbi másfél évben tett erőfeszítések, a társadalmi összefogás eredményeként 50 százalékkal növekedett az óvodai helyek száma Kiskunhalason. Jelentős eredmény az ötven személyes diákotthon létrehozása is. Ez utóbbit azonban ideiglenes megoldásnak tekintik, mert a város és a vonzáskörzete igényeit korántsem elégíti ki. Az iparitanuló-képzéssel kapcsolatban megállapította a pártbizottság, hogy mind a város, mind a környező nagyközségek munkaerőigénye fokozottan megköveteli a helyes munkaerőgazdálkodást és a megkülönböztetett figyelmet a bejáró ipari tanulók helyzetére. Ez utóbbiak között ugyanis nagy a lemorzsolódás. A pártbizottsági ülés élénk vitája során, a felszólalók többsége külön is hangsúlyozta az oktató-nevelő munka folyamatában az üzemi és az iskolai pártszervezetek kapcsolatának jelentőségét. Erre több figyelemre méltó példát is említettek, nevezetesen a Pamutipari Vállalat és a felsővárosi iskola, a Ganz- MÁVAG és a Fazekas Gábor utcai iskola, valamint a Fémmunkás Vállalat helyi üzeme és a Szűcs József Általános Iskola pártszervezetei között kialakult kapcsolatot. A pártbizottság — megfelelő határozatokat hozva — jóváhagyta a párt vb előterjesztését. A továbbiakban Sípos János első titkár számolt be a párt-végrehajtóbizottság 1972 második félévi munkájáról. Az MSZMP Kiskunhalasi Városi Bizottsága végül tudomásul vette Vincze Ferencnek, a pátbizottság tagjának, a városi tanács elnökének az idén esedékes tanácstagi választásokkal kapcsolatos feladatokról szóló tájékoztatóját. Könyvhónap ajánlatunk Antalfi Antal—Tőig István: NÖVÉNYEVŐ HALAK A növényevő halak meghonosításával új fejezet nyílt halgazdaságunkban. A két szerző úttörő munkája a teljesség igényével tárja az olvasó elé a halak tartásának technológiáját. tél derekán a BÉK boltokban Áz emberi szervezet számára minden bizonnyal az év leginkább próbára tevő szakaszát jelentik a télnek ezek a hetei. Még akkor is, ha igazi télről mindeddig alig-alig beszélhettünk. Élelmiszer-kereskedelmünk igyekezett az egészségügyi fórumok előírásaihoz igazodni. A Bács- Kiskun megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban citromból minden igényt kielégítő mennyiségben válogathatunk. A hét közepén 40—50 mázsányit tároltak a raktárakban. Nem ennyire rózsás a helyzet a narancsot illetően: e déligyümölcs szállítása nem mindig folyama•tos. Csipkeszörp és rajta kívül számos más, vitamindús készítmény elegendő található a boltokban. ' Megfelelő az ellátás almából is. A napokban a gyümölcs ötféle fajtájából — a Golden Delicious-tól a Rozmaringig — száz mázsával töltötték fel a készleteket, s már folynak a tárgyalások egy újabb mezőgazdasági nagyüzemmel, az egyenletes kínálat érdekében. Mától kezdve egyébként primőr zöldpaprika is kapható Kecskeméten, a városközpont csemegeüzleteiben és az ABC-boltokban. Hetenként emelőre 3 ezer darab kerül a vásárlókhoz. Ami a más években ilyenkor igen keresett disznótoros kellékeket — rizs, fűszeráruk, bél — illeti, az idén jóval mérsékeltebb irántuk az érdeklődés. A közeli napokban az eddiginél több üzletben juthat majd hozzá a lakosság az ízletes, puha. mind szélesebb vevőkört meghódító tffehér kenyérhez. A gyártási kapacitás nehézségei miatt olykor hiányszámba menő élesztőből az ellátást tasakban forgalomba hozott szárított áruval igyekeznek pótolni. Ezt 11 grammos adagokban árusítják, ami körülbelül 3 deka nyers élesztőnek felel meg. Tagadhatatlanul az évnek ez az a szakasza, amikor a friss táplálék hiányát a leginkább kell tartósított élelemmel ellensúlyozni. E tekintetben megnyugtató tájékoztatást kantunk: mind élelmiszerekből, mind gvümölcsből, befőttekből, ízekből bőséges a konzerv-választék. Végezetül a BÉK-nek egy nem is annyira távlati elképzeléséről számolhatunk be. Az önkiszolgáló rendszer rohamos térhódítása adta azt az ötletet, ho<rv rövidesen korszerűen és ízlésesen — nylonfólia, illetve műanyagtálcák alkalmazásával — előrecsomagolva hozzák majd forgalomba elsősorban a húsárut, a felvágottakat. • Le Dúc Tho hazaérkezett. Szombaton visszaérkezett Hanoiba Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, Központi Bizottságának titkára, aki a vietnami kérdésről Párizsban lezajlott négyoldalú tanácskozáson a VDK küldöttségének különleges tanácsadója volt, és Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Dolgozók Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a VDK miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere. • Kim ír Szén távirata. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke, Kim ír Szén, és Hvang Dzang Jop, a KNDK Legfelső Népi Gyűlés Állandó Tanácsának elnöke táviratban mondtak köszönetét a magyar -ezetőknek a megválasztásuk alkalmából küldött jókívánságokért. Köszönetét fejezte ki Ho Dani külügyminiszter is a magyar külügyminiszternek. • Jókívánságok Sri Lanka Köztársaságnak. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait William Cpallawa-nak, Sri Lanka Köztársaság elnökének, a Sri Lanka Köztársaság függetlensége kikiáltásának 25. évfordulóján. • Labdarúgó VB. A Paraguayi Labdarúgó Szövetség bejelentette, kéri a FIFA-tól az 1994-es világbajnokság megrendezését. »Oázis« — a járműveknek Szinte alig van a napnak olyan perce, hogy ne állna legalább egy-két jármű Soltvadkerten, a Jóreménység Szakszövetkezet benzinkútjánál. Az okos ötlet megvalósulásával mindenki jól járt: a beruházó mezőgazdasági üzerh csakúgy, mint a sűrűn sorjázó autók, motorkerékpárok tulajdonosai. Több, mint 3 millió forintba került az üzemanyag-töltőhely létrehozása, amely hasznossága mellett, a még hátralevő csempézés és a környezet parkosítása után üde színfoltja is lesz a vadkerti határnak. Az eddigi, mintegy másfél hónapos üzembentartás során a bekerülési összegnek hozzávetőleg az egyharmadát kitevő értékű üzemanyag jutott a megszámlálhatatlanul sok gépjármű tankjába. Több évvel ezelőtt, a Hazafias Népfront kongresszusára való készülődés napjaiban, és ennek jegyében hirdették meg Kalocsán a „Tiszta, virágos városért” mozgalmat. Az akció megszervezésében, gondozásában és lebonyolításában a népfront mellett a Vöröskereszt, a KISZ, a nőbizottság, valamint a munkahelyek, üzemek és tanintézetek kollektívái egyaránt részt vállaltak. Az akció történetében bizony gyakorta váltakoztak buktatók és sikerek, hullámhegyek és völgyek. Legutóbb azonban, a tavaly áprilisi tisztasági hónap olyan felbuzdulást váltott ki, s olyan lendületet adott az aktivisták, a tanácstagok szervezőmunkájának, amelynek eredményei nem maradhattak el. A tanács köztisztasági rendeletét például széles körben megismertették, tudatosították a lakossággal. Olyan formában is, hogy a rendelkezés legközérdekűbb részleteit röplapokon juttatták el a kalocsai polgárokhoz. Jelentős méretű fásítás, parkosítás is „belefért” a tisztasági mozgalom keretei közé. A vállalatok, intézmények KISZ- brigádjai lelkesen vállalták el egy-egy park rendbetételét. Az elmúlt év eredményeivel kiérdemelt „Tiszta, virágos városért” oklevelet Ágoston András, a Vöröskereszt megyei szervezetének titkára adta át a tanács, a népfront és a Vöröskereszt helyi vezetőinek. J. T. 0 Asztalitenisz. Szombat délben távirat érkezett Moszkvából: a szovjet magyar asztalitenisz-szövetség megegyezett, hogy áprilisban a szarajevói világbajnokságon Zója Rudnova és Magos Judit együtt szerepeljen a női párosban. * • Külkereskedelem. A Magyar Kereskedelmi Kamara meghívására szombaton egyhetes látogatásra Budapestre érkezett a francia gazdasági minisztérium külkereskedelmi igazgatóságának delegációja. A küldöttséget Jacques Pouchard, a regionális főosztály igazgatója vezeti. A delegációt elkísérte dr. Rédei Jenő, párizsi kereskedelmi tanácsos is. A francia vendégek a magyar külkereskedelem és a francia vidéki vállalatok kapcsolatainak kiépítéséről tárgyalnak. A Magyar Vöröskereszt Országos Központja a közelmúltban bírálta el a tisztasági mozgalom során Kalocsán tapasztaltakat. A város 4410 lakóházából 3970-nek a tisztaságát, csinosságát értékelték a versenyben, s ezek jórésze meg is felelt a feltételeknek. Emellett hangsúlyt kapott, hogy a középületek és a közterületek is példás rendről tanúskodnak, s általánosságban megfelelnek a közegészségügyi követelményeknek. • Üjabb őt kilométerrel gyarapodott Baku metró vonala, a kőolaj-feldolgozó üzemek közvetlen összeköttetésbe kerültek a városközponttal. Képünkön az Auróra nevű új metróállomás. (Telefoto—APN—MTI—KS) • Villámlátogatás. Spiro Agnew amerikai alelnök mindössze ötórás villámlátogatást tett szombaton a laoszi fővárosban, majd folytatta délkelet-ázsiai körútját, és Singapore-ba indult. Lapzártakor érkezett Petőfi NÉPE Kitüntetéseket adtak át VI ászt a Szmrzsbva: PÁLYÁVÁ LASZTA S — Nos, papa, mit mondtak a szülői értekezleten? — Jobb, ha nem is kérdezed. — Hogy-hogy „jobb, ha nem is kérdezed”?! Kötelességem érdeklődni egyetlen gyermekem előmeneteléről! — Nagyon rosszul állnak a dolgok .. . — Uramisten, mi lesz a mi fiacskánkból? — Lám éppen erről szerettem volna beszélgetni veled. — Mit gondolsz, jó lenne, ha vízvezeték-szerelőnek adnánk? —. A májra nagyon ártalmas. Májzsugorodás biztosítva. — Mi köze a vízvezetéknek a májhoz? — Az, hogy minden javításnál egy kis borravaló... Aztán az ital... — Ebben igazad van ... Lehel, hogy táncdalénekléssel kellene próbálkozni? — Fáj, hogy ezt kell mondanom, de fiunk nem énekel, hanem mekeg, mint egy fejetlen kecske. — De hiszen ez most nagy divat! Sokan énekelnek így ... — Éppen ezért nem fogja bírni magzatunk a konkurrenciaharcot. — Es mi lenne, ha írónak adnánk a fiút? — Idefigyelj, mama. Jól tudod, én szeretem az irodalmat, még munkaidő alatt is olvasok, de, sajnos, a gyermek rád ütött! Meg tudnád mondani, például, ki írta a „Csendes Don Jüant”? Ugye, hogy nem. Es a „Három testőr kunyhóját"? Nem tudod. Hát ez az. Még, hogy író! Hiszen olvasó se nagyon lenne belőle! — Szóval most én vagyok a hibás, mert nem tanul? — Hagyjuk ezt! Késő bánat... De ne térjünk el a tárgytól. Mi lenne, ha amatőr futballistának menne? Lakást kapna, jól hoz a konyhára is ... — Futballista! Csupa kettese van tornából! Azonkívül a futballistának mindkét lábbal egyformán jól kell játszania ... — Igaz, igaz ... Figyelj csak! Azt hiszem révésznek kellene adnunk. Mondják, így kezdte karrierjét Onassis, Jacqueline Kennedy férje is. — Ugyan, révész! Hiszen úszni sem tud ... — Akkor taxisofőr! Ott aztán kereshetne!... — Oh, hol van ő a taxisoförségtől, ha még számolni sem tud rendesen?! — Jól van. Minden világos. Menjen el bányásznak! Nagyszerű munka, magas kereset... — Ide figyelj, papa, te ettől a szülői értekezlettől teljesen becsavarodtál! Bánya! Hiszen ott dolgozni is kell. En jó helyet keresek a mi kis fiacskánknak. Fordította: Sávolt Béla Az 1972-es rés.zesedés • Bécsi konzultáció. Bécsben szombat estig nem dőlt el az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentésével foglalkozó előzetes konzultáció résztvevőinek kérdése, így vasárnap is folytatni kell a két- és több oldalú egyeztető megbeszéléseket. A Hofburgban berendezett sajtóközpontban az a vélemény fogalmazódott meg, hogy továbbra sem kizárt a hétfői plenáris ülés, csak „kevéssé valószínű”. felosztása A Figyelő ez évben is a kol rábbi évekhez hasonlóan, közli négy oldal terjedelemben a rél szesedés felosztásával és kifizel tésével kapcsolatos vállalati te| endőkről szóló anyagát. Rövidesen elkészülnek al 1972. évről a vállalati mérlel gek, s ezt követően ismét sof kerül a részesedés felosztására kifizetésére. A Figyelő február heti számában közli — ezúttal ij négy oldal terjedelemben — hagyományos forgatókönyvet! amely figyelembe veszi egye| jogszabályok módosítását és jelenleg érvényes szabályozással összhangban mutatja be — ipari vállalat példáján — a bérfejí lesztéssel és nyereséggel valq elszámolást, a részesedés felosz| tását. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsháza Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér i/a. Telefon: 11-709 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij: 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215-95162 Jelzőszámára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 8001 Kecskemét. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065