Petőfi Népe, 1973. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-25 / 47. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET

»CITAONICA« Krónika

a Kálmán király utcában

# Amikor legutóbb Baján jártam, régi szabadkai újságok után kutatva, eszembe jutott az az Ízlésesen berendezett Szabadság úti vendéglő, amelyben egyszer már vacsoráztam, és nem csupán az étlapon szereplő csevapcsicsáról és razsnyicsáról tartottam meg emlékezetemben, hanem a nevéről is. A cégtáblán ugyanis egy egészen furcsán megcsonkított szláv szó állt, ilyesformán: Csitanica vendéglő, emlékezésül egy régi olvasókörre, amely létezett valaha, s amely a környék bunyevácainak és magyarjainak közös olvasóköre volt. Mondom, eszembe jutott ez a Csitanica vendéglő, amelyről írtam is már egy régebbi riportomban, felkerekedtem hát újra, hogy felkeressem — és magyar földön harapjak valami jóféle csevapcsicsát. Hát ami azt illeti, a csevapcsicsával nem is volt baj. Ott volt az most is az étlapon, razsnyicsával és egy bizonyos, kétszemélyes „Csitanitos” tállal egyetemben, sőt még a két tambürásból. bőgősből és harmonikáiból álló zenekar is emlékeztetett most is bunyevác környezetre, hanem a vendéglő bejárata fölül eltűnt a furcsa Csitanica szó! Alvégi vendéglő lett a neve.

Bevallom, valamiképpen csalódottnak éreztem magam: a legendákat őrző Sugovicához valamiképpen Olyan jól illett ez a Csitanica név. Ugyan kinek volt szüksége, hogy így alattomosan elcsenje belső zsebemből ezt az értékként őrzött Csitanica nevet?

Másnap aztán nem mulasztottam el az alkalmat, hogy a tolvaj után nyomozzak. Megmosolyogtak, megértőén és egy kicsit büszkén: Igen, Csitanica eltűnt, de újraszületett az igazi Citaonica. Ott a környéken, rézsútosan szemben az Alvégi vendéglővel, a Kálmán király utcában, mindjárt az elején. Amikor elmentem, hoev bekukkantsak, mindjárt felfedeztem egy nagyobb keretes táblát a falon: Hazafias Népfront — Alsóvárosi kör. És aztán mellette két kisebb, fehér táblát is. A fölsőn ez állt:’ „Doniogradska Citaonica”. az alsón pedig: „Leserverein”.

' Nem, szó sincs semmiféle nemzetiségi elkülönülésről. A Citaonica egyáltalán nem valami külön bunyevác kört jelöl, és még kevésbé csupán német a Leservereint. Molnár József, a kör vezetőségi tagja és afféle mindenese, aki egyébként nyugalmazott határőr alezredes, felvilágosított arról, hogy ez közös külturális intézmény, amelyben megtalálják helyüket a bunyevácok is.

Molnár József tagja volt a régi olvasókörnek is. Még mint aktív katonatiszt eljárt oda szórakozni, biliárdozni. — no és olvasni is. Emlékszik, milyen rozoga volt már az épület. Maga az olvasókör képtelen lett volna helyre hozni. Így került sor ideiglenesen megszüntetésére. Így vette át annak idején a város vendéglátóipara — a körnek pedig hosszú időn át be kellett érnie azzal az ígérettel, hogy új otthont kap a régi, rozoga helyett.

• Ülünk a kis könyvtárszobában, és beszélgetünk. Molnár József teleíratná velem az egész noteszt. Mindent fontosnak tart. mindent élénk színekkel ecsetel, mindenről rajongással beszél. Mutatja a kör Eseménynaptárát, amelybe szorgalmasan bejegyezgetnek minden jelentős eseményt: az 1971. december .11-i indulást, a tagtoborzást, a bajai Duna Tsz közreműködésével szervezett tanfolyamot, a bálákat, köztük a bunyevác asszonybált, a jelentősebb politikusoknak a kőében tett látogatását stb.

Magát a taglétszámot tekintve nem is nagyon jelentősnek látszik ez az olvasókör, hiszen talán kétszáz fizető tagja sincs még, s ezeknek háromnegyed része magyar. 20—22 százaléka bunyevác, a többi pedig német. Igen, az a kétszáz ember talán nem is olyan jelentős, s engem mint szabadkait,

talán nem is túlságosan érdekelne ez a helyi vonatkozású kulturális megmozdulás. Igen ám, de én mostanában Szabadka sajtótörténetén dolgozom: egyelőre még az első világháború előtti részen, és ez a sajtótörténet, az egykori lapok hasábjai telidesteli vannak nemzetiségi harcokkal, nemzetiségi Öszeférhetetlenséggel. Ennek ellentétét érzem abban az újjáalakult bajai Donjogradska Citaonicában. ezért jegyzek olyan szorgalmasan Molnár József szavai nyomán — még akkor is, ha negyedrésze sem kerül be a cikkbe annak, amit feljegyeztem. Mert hát engem nem is az érdekel, hogy előbb 60 000 forintot ígért, s aztán 100 000 forintot adott a megye az olvasókör újjászületésének elősegítésére, még csak nem is az, hogy a kapott összeg lehetővé tette székek, fogasok, virágállványok, asztalok, fotelek, könyvállványok, függönyök, biliárdasztal, rádió, televízió beszerzését, egyszóval az újonnan megnyílt olvasókör berendezését. Talán még az is csak másodsorban érdekes számomra, hogy az olvasókör tagjai között vegyesen vannak tanítók, könyvelők, ipari munkások és egyszerű mezőgazdasági tsz-tagok is. Még talán az sem a legfontosabb számomra, hogy a szomszédos pártházban hogyan őrizték meg hosszú éveken át a felosztott régi olvasókör könyveit, s hogy bocsátott új könyveket rendelkezésére a városi könyvtár, s hogy jelenleg körülbelül 1200 könyv áll a nemrég megnyílt Donjogradska citaonica rendelkezésére. Engem valahogy együtt érdekel az egész.

• Molnár Józseftől hallottam azt is, hogy ellátogatott az új Citaonicába Daniló Urosevic, az országos délszláv ügyek referense is. s két történelmi témájú előadást is tartott a bunyevácok részére. Molnár József dicsekedett el azzal is, hogy a Magyarországi Délszlávok Szövetsége egy lemezjátszót ajánlott fel az olvasókör számára, lemezekkel együtt, no meg azzal, hogy járt a körben már Garamvölgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes is, s hogy a Citaonica mintegy száz szláv könyvet is kapott ajándékba Budapestről. Mert hát be kell vallani, egyelőre még nagyon szegényes a könyvállomány.

A miniszterhelyettes azonban arról beszélt, hogy ezt a Citaonicát és a Lesevereint afféle báziskönyvtárrá kell kibővíteni egész Baranya, Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megye délszláv és német könyvtárainak összefogása érdekében, persze nem zárva ki belőle a magvarokat sem.

Még egy éve sincs, hogy megnyílt az új Citaonica a Kálmán király utcában. Igaz, nem nagy, csupán egy nagyterme, könyvtárszobája, három raktárhelyisége van, no meg a büférész. De máris szükség mutatkozik kibővítésére. Máris hozzáépítésről beszélnek. Mert hát a fiataloknak külön helyiség kellene. A fiataloknak, akik közül a bunyevácok az idők folyamán meglehetősen el is távolodtak nemzetiségüktől. Most, hogy szó van arról, hogy Baján megnyíljon a délszláv gimnázium, ez a körülmény talán megváltoztatja némileg a fiatalok hangulatát is: nemcsak a beolvadásban látják érvényesülésük útját. Mert valljuk be, ez idő szerint még az a helyzet. Az újra megnyílt Citaonica bizonyára az úttörő szerepét vállalhatja ezen a téren is. ^ ,

• Ezért kellett levenni — a kör közbenjárására — ott a Szabadság úti vendéglő faláról a romantikusan hangzó Csitanica vendéglő feliratú táblát. Mert az igazi Citaonica nem romantika többé, hanem valóság. Olyan valóság, amelyről olyan sokat olvasok mostanában a régi szabadkai újságok hasábjain: a nemzetiségi torzsalkodások múltját.

Kolozsi Tibor

(Megjelent a .,7 NAP” című magyar nyelvű lap 1972. december 15-i számában. Szabadkán.)

A kecskeméti éjjeliőrök rigmusai 1775-ben

Magára valamit is adó város nem lehetett meg a középkorban éjjeli vigyázok nélkül, akik a garázdákat, lármázókat, duhajkodókat, „szömé- Iyöket” (éjjeli lepkéket) idejekorán hazatoloncolták, s közben a rettegett „pirostaréjú kakasra”, azaz a gyakran egész városokat elemésztő tűzre la felügyeltek. Ok figyelmeztették az idő múlására Is a város jámbor polgárait, s mondókájukba, melyet nyújtott és magas hangon recitáltak, különféle jótanácsokat szőttek. Néprajzi gyűjtések során több ilyennek sikerült már a nyomára bukkanni, de a kecskeméti levéltárban Őrzött teljes szöveg valamennyiükön túltesz:

Hallya minden háznak ura: Kilenczet ütött az óra.

A tűzre jól vigyázzatok,

Hogy károkat ne vallyatok, Melytül ménesén egek Ura Kilenczet ütött az óra.

Tizet ütött már az óra Vigyáz ember ezen szóra, Készüly a nyugodalomra Mert nincs felírva homlokodra Miként ébrecz fel holnapra, Imádkozzál tiz az óra.

Tizenedgyet vert az óra Cseléd mennyen az alomra, Hogy holnapi munkájára, Ebredgyen rendelt órára,

A vagy kellyen kakas szóra. Tizenedgyet vert az óra.

Éjfél után ütött edgyet Már egy nappal értünk többet Az uj várja térésünket Nem akarja mi vesztünket Meg bocsátya bűneinket Éjfél után ütött edgyet.

Éjfél után óra kettő Dicsértessék a Teremtő Mit használ a várat őrző » Ha az úr nem lészen segítő Mindenekben védelmező,

Éjfél után óra kettő.

Éjfél után óra három Hogy üssön többet is, váróin, Ha alusztok azt sem bánom, Én pedig a Várost járom, Szemeimet le sem zárom. Éjfél után óra három.

Négy az óra fel kellyetek Kakas szóra ébredgyetek Mingy ár Istent dicsérjétek, Imádságokkal kérjétek,

Az Ur nevét tisztellyétek Négy az óra fel kelly etek.

A művelődéstörténetileg rendkívül érdekes szöveget a Kecskemét város 1775,' évi körözvényelt tartalmazó kéziratos kötet utolsó lapján találtuk meg. További kutatás bizonyára hasonló értékeket tárna még fel.

kőhegyi Mihály

iÜVí*:

4» 4» 4»

GENCSO HRISZTOZOV két verse:

MAGYARORSZÁG

kV

'4*4

kV

»4*4

»*4»

»4*4

1*4*

ȇ*i

*4*

4*4

*4*.

4*4'

f4Tl

»**,

tT*’

»4»!

á*4*

.*4*

'4*4

.V

4*4

V

4*4

*4*

És újra itt az idő

lobbantom ugyanazt a lángot,

amelyben ifjúságom elparázslott.

S az ismerős kengyelben szállítom,

vágtatni át a szivárványon,

hogy szeles égi tűzben

ugyanazt a csillagos visszhangot űzzem:

a dicsőséget és a szabadságot.

Pogány ok és Dózsa parasztjai!

Szegény kurucok, bujdosó vezérek! Meghajolok, hogy földetekre térek! Fű-suttogás, gémeskutak jaja, nap, hold lovasainak robaja, szenvedélye hitvesen, véremben melegítem!

Büszke, szomorú dalaitok serkentsenek, ha felkelek.

Őrködjem

áhítattal

elmúlt s jövendő sorsotok felett!

ORPHEUS

*4*

4*4

1*4*

'4*4

Petőfiről képekben

Kik nevéMk Sándorkát kecskeméti kisdiák korában? 1828 májusában és Júniusában valószínűleg Hábel Józsefék kosztosdiákja. (így emlékezik a költő öccse, István is.) Nevezett 1825- toen még Petrovics félegyházi székállója volt, a kecskeméti háztulajdonosok Összeírásában csak 1831-ben található a neve.

Bizonyos, hogy a nyári szünet után özv. Kovácsay Istvánnénál lakott. Kovácsay tekintélyes szfirszabó volt, míg élt. Az egyik rokon így irta le — évtizedek múltán — a Petrovlcsnét és flát: ... középtermetű, inkább

alacsony nő volt. fekete, kis csipkefőkötőt viselt a fején és az akkor divatos szőrruha volt rajta. A fiút én akkor nyolc-kilenc évesnek néztem. Gyönge, vékonycsontú, kis barna fiú volt, csinos szabályos arccal, és göndör sötét hajjal.”

Kellemes esztendőt töltött náluk a Petrovlcs-gyerek. Közben özv. Kovácsayné Idősebb fia megnősült és a fiatal házasoknak kellett a hely. 1829-ben ezért néztek Petrovlcsék új kvártély után.

A Hrúz családról következő számunkban szólunk, most lakóházukról foglaljuk össze röviden ismereteinket. Kétszáz esztendeje épült a Hrúz család otthona, ott ahol ma az OTP modern szövetkezeti lakóháza áll. (Nagyköröst u. L). A XIX. század közepén nagy udvar Is tartoaott hozzá, itt szárazmalom és egy kis épület állt a család rendelkezésére. A „nagyháznak” négy szobája volt. Külseje is elárulta, hogy jómódú emberek lakják. Nem ártana egy márványtáblával emlékeztetni a Járókelőket arra, hogy csaknem két évig itt tanult. Játszott Petőfi Sándor, (hn)

V

»»»

V,

Vi

a»»’

'»»l

iV

Vl

Vi

»V

»4*4

1*4»

A

>5

,v '»V1

Itt élt

a rhodopei csúcsok között a fehér thrák földek között a sziklák máglyái között a hullám-sörények között; a földet énekelte vigalommal az embert sírta siralommal —

S olyan lett mint a csúcs olyan lett mint az ég olyan lett mint a szél olyan lett mint a tenger: minden magasztosságban fénylő minden szerelmeket ismerő minden fájdalmat átszenvedő, ki tud a kővel fűvel

hullámmal

csillaggal

azonosulni

, BEDE ANNA fordítása

v.

»»»•

»V

Ralf Wiener:

Ha megtenné a szívességet

Tlorothea Plier, a tizenhét " éves laboránsnő még soha életében — na, ne pont arra gondoljanak! De mivel már megpendítették a témát: úgy látszott, Dorothea még valóban sohasem csókolt meg férfit, és léha gyanúsításnak tartotta volna, ha szürkéskék szemében bárki egyebet fedez fel, mint a látás eszközét. Természettől piros szájának sem volt más rendeltetése, mint hogy kis tömlő segítségével kémlőcsőbe juttassa a beteg vérét. Ami pedig szép, formás kezét illeti, annak hivatása kimerült bizonyos folyadékok hevítésében, a mikroszkóp beállításában és táblázatok kitöltésében.

Dorotheának a kórházban, ahová enyhe lefolyású tüdőgyulladással kerültem, az volt a híre, hogy a legszebb, de a szerelem iránt legérzéktelenebb női lény. Ez annál sajnálatosabb volt, mert bájossága egészen más dolgokra tette volna érdemessé, s mert ha a szokásos vérvételnél megkarcolta a fülcimpámat, úgy éreztem hogy a szivemig hat.

Viselkedése valószínűleg sohasem változott volna meg, ha nem következik el március 21-e, a tavasz kezdetének napja. Langyos szellő fújdogáit, rejtett ösztönök mozdultak, és én mint lábadozó, a kis telefonközpontban ültem, hogy Willi barátomnak gratuláljak a születésnapjára.

„Nem tenne egy szívességet?” — kérdezte a beszélgetés után Ascher úr, a kórház telefonosa

„Szívesen”, válaszoltam, „miről lenne szó?”

Ascher úr elővett egy kisebb dobozt. „Az előbb hozták. Ruha Plier kisasszony számára Fent lakik a nővérotthon nyolcas számú szobájában. Én nehezen szalutok most innen. Ha megtenné...?”

Két perccel később a nyolcas számú ézoba előtt álltam. Mély lélegzetet vettem, azután kopogtattam.

Dorothea nyitott ajtót. „Jó estét! Mit óhajt?”

„Bocsánat”, mondtam és meghajoltam. „Megkértek, hogy adjam át önnek ezt a dobozt.”

„Ö, ez igazán kedves”, felelte Dorothea. „Kérem, jöjjön be.”

Ez több volt, mint amit reméltem. Kis szivdobogással beléptem a szobájába, letettem a dobozt az asztalra és máris indultam volna az ajtó felé.

Ebben a pillanatban hangok szűrődtek be a folyosóról.

„Kérem, ne menjen most”, suttogta Dorothea. „Ez a főnővér. Még azt gondolná, hogy férfilátogatóm volt, ami kínos lenne számomra.”

Beláttam, hogy igaza van, és leültem a felkínált székre. Elmúlt egy negyed óra. Ekkor hallottuk,

ahogy a főnővér elköszönt: „jó éjszakát"!”

Amikor felálltam, a folyosón újabb beszélgetés kezdődött.

„Dorothe kisasszony”, szólaltam meg egy idő múlva, „most igazán mennem kell. Biztosan keresnek már a kórteremben.”

„Hova gondol”, felelte izgatottan. Már egy fél órája is elmúlt, hogy bejött a szobámba. Senki sem fogja elhinni, hogy csak egy dobozt adott át."

Beláttam, hogy Dorotheának igaza van.

Közben a folyosón a kórház igazgatója is beleszólt a vitába és kevés remény volt rá, hogy egyhamar abbahagyják. Dorothea is mind idegesebb lett. Színházba akar menni, mondta, és még át sem öltözött.

„Tudja mit?” suttogtam, „öltözzön át nyugodtan, én majd hátat fordítok.”

És míg a folyosón a főnővér és az igazgató egyre jobban belemelegedett a beszélgetésbe, a hátam mögött csobogott a mosdóviz, Dorothea ruhát váltott, berúzsozta a száját, megfésülködött — és minden jól ment volna, ha nem áll előttem a tükör.

Először kikerültem a tekintetemmel, később lopva belepillantottam, azután már nem is néztem másfelé.

Végül Dorothea elkészült. Az órájára pillantott. „A színházat lekéstem”, jegyezte meg és először nézett figyelmesen rám ezen az estén. „Ma van a tavasz kezdete,” állapította meg. „Ne főzzünk magunknak egy kávét?”

Nem értettem ugyan, hogy mi köze a tavasznak a kávéjához — de amikor később a heverőn daráltam a kávét és ő olyan szorosan ült mellém, hogy a könyökömmel állandóan súroltam a derekát, nem kételkedtem benne, hogy ezt a március 21-ét nem fogom egyhamar elfelejteni.

„Először vagyok kettesben egy

férfival”, súgta a fülembe Dorothea.

Erre kicsúszott a kezemből a kávédaráló és amikor félórával később felvettük, Dorothea legyintett: „hagyd csak, inkább hozok egy pohár likőrt!” így történt. Dorothea a megközelíthetetlen kapitulált a tavasz ébredésének hatása alatt.

Arinál nagyobb volt a meglepetésem, mikor néhány nap múlva a telefonközpont előtt elhaladva hallottam, hogy Ascher úr így szól egy fiatalemberhez: „Az előbb hozták, ruha Plier kisaszszony számára. Fent lakik a nővérotthon nyolcas számú szobájába. Én nehezen szabadulok most innen. Ha megtenné... ?” „Sose mérgelődjön”, jegyezte meg egy arra sétáló őszes halántékú úr, alti észrevette, hogy a telefonfülke előtt hallgatózom. „Egyszer már én is felvittem a ruhát!”

Az esetről mindenkinek meg lehet a véleménye. De a magam részéről azóta sokkal óvatosabb vagyok azoknak a nőknek a megítélésében, akik a nyilvánosság előtt olyan tartózkodóan viselkednek, mint Dorothea Plier.

Boldog Balázs fordítása