Petőfi Népe, 1973. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-18 / 41. szám
» A Szabadkán megjelenő „Életjel” sorozat 22. köteteként jelent meg ez a könyv. Több kecskeméti vonatkozása is van. Tones Gusztáv irodalomtörténész életét és életművét ismerteti a szerző. Számunkra azért is érdekes a kötet, mert a megírásához szükséges szinte valamennyi dokumentum, „nyersanyag” Kecskeméten van; Tones Lászlónál, az egykori irodalomtörténész, a „tudós tanár” itt élő fiánál. S azért is, — különösen most, a 150 évfordulókor — mert a hagyaték között amint a könyvben olvashatjuk is, két vaskos dossziéban Petőfiről szóló kéziratokat őriznek. Érdemes lenne éppen itt, Kecskeméten erre a tényre jobban odafigyelni. Tones Gusztáv Kosztolányi Dezső legkedvesebb tanára volt. Ezt bizonyítja többek között az a levél is, amit a költő a húszas években írt neki. Ebben azt olvashatjuk, hogy őt Tones indította el a költői pályán. A levelet is az irodalomtörténész fia őrzi Kecskeméten. A kötetből kiderül Tones sokoldalúsága és embersége, haladó gondolkodása. Pedagógus volt harminc évig tanár, igazgató, szerkesztő, a népművelés egyik úttörője, több irodalomtörténeti mű szerzője, tudománytörténész s ráadásul még gyümölcsészeti szakember is. A Kecskeméthez közeli Dabason saját telepítésű „gyümölcstanodában” oktatták a mezőgazdaság készülő szakembereit. Mikes Kelemenről írt könyve a zágoni remetéről szóló szakirodalomban jelentős helyet foglal el mindmáig. Amikor megjelent, nagy vitát kavart országosan. A csatározásokban tekintélyes emberek álltak ki mellette. Ezzel kapcsolatos Thaly Kálmán-levelet is őriznek a hagyatékban. A Madáchról, Széchenyiről, Shakespeare-ről szóló tanulmányai is erősítették tekintélyét. A Természettudományi Társulat mellett a Filozófiai Társaságba is beválasztották. A tanítás, az irodalomtörténeti búvárkodás mellett jutott ideje arra is, hogy szabad líceumot szervezzen. A kor égető társadalmi és művészeti, tudományos kérdéseiről előadásokat tartott. Szerkesztette a Tanügyi Lapok című újságot is. A minisztérium részére tervet készített az oktatás korszerűsítésére és az iskolán kívüli felnőttoktatásra. Dér Zoltán könyvéből megismerünk egy gazdag és tartalmasas sokoldalú életet, életművet. Erényei mellett azonban néhány kifogásunkat is felemlítjük. Figyelmen kívül hagyta a szerző, hogy a húszas évek elején megjelent cikkében (a címe: Új világ felé) szemléletében a marxizmusig eljutott a haladó polgári gondolkodású Tones. Pedagógiai működésének tárgyalásakor viszont azt hiányoltuk, hogy nem említette a Madách pedagógiai szemmel című tanulmányt. Keveset — és nem eléggé meggyőzően — szól a szerző Tones népművelési tevékenységéről. Pedagógiai munkásságának elemzésekor hangsúlyozni kellett volna jelentős könyvtárosi tevékenységét is: az általa vezetett iskolai könyvtárban valóságos „lelki klinikát” tartott diákjai között: erről több meglevő levél is tanúskodik S végezetül: Tones legfőbb életműve,”' a Tudományok rendszere, melyen húsz esztendőn át dolgozott, részletesebb ismetetést kívánt volna. Mindezek ellenére a könyv érdekes és hasznos, érdemes elolvasniuk azoknak, akik a múlt s a gazdag emberi életek iránt érdeklődnek. (-a - ly) PETŐFI NYOMÁBAN -A MUNKÁSSZÁLLÁSON Hová dugták A helység kalapácsát? Zsíros paprikáskrumli szag úszik a ping-pongozók orra alá. Ingujjra, atlétatrikóra vetkőzött, inas férfiak pattogtatják a labdát, döntögetik fáradhatatlanul a bábukat, szimatolgatják laktatóan a közös konyháról kiáramló „férfifőzte” vacsora hazai illatát. A MÁV budapesti Építési Főnökségének kelenföldi munkásszállójában 300 messziről jött ember talált közös otthonra. Modern épület, kényelmes lakószobákkal, tisztaság, meleg, kényelem várja a nehéz munkából hazatérőket. A lakók többsége pályamunkás. Amikor nagy hideg van odakint, a benti melegen összeesnek, mint tavasszal a hóember. Ültükben elnyomja őket az álom. Ezért hiába is adnak a kezükbe könyvet, hiába ültetik be őket egy-egy rendezvényre, a jószándék még csak meg volna, a fizikum nem képes megbirkózni a kétszeres terheléssel. Valamiről le kell mondani De nem is töri magát mindenki azért, hogy a könyvtárszobát bújja, vagy felmásszon a negyedik emeletre egy előadás kedvéért. Nem ezért jöttek Budapestre. Nem ezért választották családos létükre a nem kívánatos, muszáj-legényéi etet. Valamiről le kell mondani, ha azt akarják, gyűljön pénz házra, bútorra, gyarapodásra, s ez a „valami” leginkább a szórakozás és a kultúra. Nem nekik húzzák szét a színházak függönyeit, nem nekik világítják ki fényesre a kávézókat, éttermeket. Ilyen értelemben nem tartoznak sehová. Sem Budapesthez, sem ahhoz a városhoz, faluhoz, amelynek a közösségéből lényegében kiszorultak. Kevés dolog érdekli őket, az is csak akkor, ha nem kerül pénzbe és még házhoz is szállítják. Amikor ott jártam, éppen a Fővárosi Művelődési Ház Petőfi-emlékműsor sorozatából adták elő A helység kalapácsát. Az első mondatok még kevés emberhez szóltak, de aztán szép lassan betömődött az üres székek foghíja. Nagy flanc nem volt, papucsban, atlétatrikóban, munkától elnyűtt vasutas egyennadrágban verődött össze a publikum, de láthatóan élvezték az előadást. Hiába kerestem viszont közöttük azt a négy-öt férfit, aki ebben a szállóban Bács-Kiskun megyét képviseli, sőt egyikük még „földije” is volna a darab szerzőjének, Petőfi Sándornak. O. Pál vágánygépkocsi-vezető a MÁV-nál és már 16 év óta éli a vendégmunkások kétlaki életét. Hétköznapokon Budapesten dolgozik, a hét végén odahaza, Kiskőrösön. Mert otthon sem pihen. Amíg a házuk el nem készült, abba épültek bele a vasárnapjai, most a kis föld, szőlő termi meg a szabad időben végzett munka jövedelmező gyümölcseit. Hányszor volt moziban, színházban a 16 ép alatt? — Egyszer felhoztam a feleségemet és akkor elmentünk egy kiállításra. Moziban talán háromszor voltunk, de otthon. A három testőrt láttuk, meg a Királylány a feleségem-et, most legutóbb pedig a Kecskeszarv-ot. A helység kalapácsát először nem tudja hova tenni. Amikor tisztázzuk, hogy Petőfi írta, udvariasan elnézést kér, hogy erre nem is gondolt. Mit tud Petőfiről? — Amit az iskolában annak idején tanultunk és ami kötelező is volt. — Töri a fejét, szeretne a kedvemben járni, hátha mégis eszébe jut valami Petőfiről: „Valóban! — Az egy forradalmi ember volt. A szabadságot akarta kiharcolni a magyar nép részére. Azt is tudom, hogy ma is vita tárgyát képezi, nálunk született-e vagy sem?” Mérlegen: 16 esztendő A verseit már elfelejtette. Egyet tudott csak — a „Talpra magyar”-t. Mi van a 16 év serpenyőiben? Az egyikben három film és egy kiállítás, a másikban egy családi ház. Nagyon büszke rá. — Mindenem megvan — sorolja 16 évi munkával szerzett „kincseit”, — az, idén parkettáztam, festettem, van tévém, mindenfajta háztartási gépem, csak egy szobát kell még bebútoroznom, aztán „kész” ( vagyok. Most már, hogy túl van a nehezén, szeretné abbahagyni ezt az otthontalan, vándoréletet is. A régi barátok, megyebeli szállótársak már mind hazaköltöztek — ezért is vannak itt ilyen kevesen Bács-Kiskun megyéből —, de az ő szakmája otthon még nincs megfizetve. Talán, ha valamelyik gazdaság mint gépkezelőt alkalmazná? Most már nagyon belefáradt ebbe az életbe. Elég volt. Harsányi Lászlóné klubvezető szerint mostanában nagy mozgás indult meg. Sokan mennek haza végleg, persze jönnek újak is, akik még többet szeretnének keresni. Volt rá eset, hogy valaki 70 forinttal magasabb havi jövedelemért, állást változtatott és még azt sem bánta, hogy emiatt fűtetlen, elhanyagolt vasúti kocsiba költözött a kényelmes, modern munkásszállóból. Anyagi — vagy szellemi igények? Fillérre kiszámított fizetési igények és szinte teljes igénytelenség életmódban, szellemi javakban. Ez a' szomorú kettősség ma még nem ritka dolog a munkásszállók átmenő vendégeinél. Ezért nem koronázza mindig siker a klubvezető lelkes igyekezetét, hogy zenével, verssel, könyvvel is igyekezzen lekötni, kitölteni az itt lakók szabad idejét. Megnehezíti a dolgát, hogy ide, a nagyváros szélére, nem könnyű „apostolokat” találni, művészetet senki sem árusít ma már filléres gázsiért. Amikor megérkeztem a kelenföldi munkásszállóba és az előadásról érdeklődtem, többen összenéztek: nem tudták milyen kalapácsot keresek és főleg miért? Akik látták az előadást — már pedig szép számban összegyűltek — talán már jobban megjegyezték. Még O. Pál is, aki abban a városban született, amelyikben Petőfi Sándor. Csakhát ő 16 éve eljár Kiskőrösről. Így aztán nem csoda, hogy valahogyan „elkerülték” egymást... Vadas Zsuzsa • Kovács László rajza: Falu (Kalocsa) Két régi bunyevác újság Ötszáz éve született Kopernikusz A bunyevácok évszázadokig olyan viszonyok között éltek, amelyek nem engedték meg a nemzeti fejlődést. A kiegyezés előtt kialakult a magyarországi szerbeknél és horvátoknál egy olyan mozgalom, amely a bunyevácok kulturális és nemzeti újjászületését tűzte ki célul. Ennek érdekében Djordje Popovic, Bosko Vujic, Zmaj Jovan Jovanovic és az Egyesült Szerb Ifjúság, valamint Strossmayer Josip sokrétű és gyakorlati segítséget nyújtottak a bunyevácok kulturális fejlődéséhez. Az 1868. XLIV. nemzetiségi"törvény adta lehetőségek és a fenti segítséggel Bozo Sarcevic és Ivan Antunovic megkezdte a népművelési akciót, amelynek csak az első világháború kirobbanása tudott véget vetni. Elhatározták, hogy a bunyevácok és sokácok számára, akiknek eddig nem voltak anyanyelvükön írott könyveik, sem újságjaik — lapot fognak kiadni. Sok nehézség és kudarc után, az egyszerű bunyevác emberek támogatásával 1870. március 19- én Kalocsán megjelent a „Bunyevác és sokác újság” (Bunjevácke i sokácke novine) első száma. A lap célja az volt, hogy előmozdítsa és elősegítse a bunyevác nép önképzését. A lap az ismeretterjesztő tevékenységgel egyidőben egyre inkább hangsúlyozta a másik célját: a nemzeti egyenjogúságért való harcot. A múlt század 70-es éveiben nem volt könnyű dolog lapot kiadni. A hatóságok éberen figyelték Antunovicnak és, munkatársainak, de még a lap előfizetőinek is minden egyes lépését. Az állandó zaklatás és a felettes szervek — Trefort kultuszminiszter és Hajnald érsek — nyomására Antunovic kénytelen volt lapját 1872. december 26-án megszüntetni. Antunovic fiatalabb tanítványai és harcostársai nem nyugodtak bele abba, hogy a bunyevácok lap nélkül maradjanak. Ezért a „Vilá’-t, amely eddig az újság mellékleteként jelent meg, már 1873-ban megindítják önálló lapként, hasonló céllal és tartalommal. Jóllehet, létezett „a törvény által biztosított polgári szabadság” a „Viilá”-ra, különösen 1875 után egyre nagyobb nyomás nehezedett. Hajnald érsek szüntelenül figyelmeztette a szerkesztőt, hogy a magyar kormány nem nézi munkásságát jó szemmel. Ennek az lett a következménye, hogy Antunovic 1875. március 13-án kénytelen volt a „Vila”-t beszüntetni. Székhelyüket a bunyevác településektől távol eső Kalocsáról áttették Bajára, (illetve Bajaszentistvánra), mely Szabadkával együtt a bunyevácság központjának számított. Bajaszentistvánon Stjepan Grgic támogatásával a „Vila” november 10-én újból megjelent. A hatóságok szüntelenül akadályokat gördítettek a „Vila” szerkesztői és kiadói elé, ezért 1876 augusztusától a bunyevác újság nem jelent meg többé. Urascvics Danilo könyvtáros A lengyelországi Torun város lakóinak bizonyosan emlékezetes marad február 19-e; ekkor ünnepli a város nagy szülöttének, Kopernikusznak 500 éves születésnapját. Megünnepli ezt az évfordulót az egész lengyel nép is, emlékezett nagy fiára, aki a lengyel tudománynak halhatatlan érdemeket szerzett. De ez az évforduló nemcsak a lengyelek ünnepe: Nicolaus Copernicus emlékének adózik a tudományos világ, az UNESCO az 1973-as évet Kopernikusz-emlékévnek nyilvánította. Kopernikusz a csillagászat forradalmát indította el, a modern csillagászat első úttörője volt, olyan világkép megalapozója, mely végtelen távlatokat nyitott a kutatók előtt. Hatását érezte a gyakorlai élet éppúgy, mint például. a fizika fejlődése is. 1473. február 19-én Torunban született. Bolognában csillagászatot, Páduában orvostudományt, Ferrarában jogot tanult; kanonokként töltötte élete legnagyobb részét Frauenburgban, melyet a német lovagrend ellen meg kellett védelmeznie, s ezért foglalkozott hadügyi és közigazgatási kérdésekkel is. Szóval éppoly sokoldalú volt. mint kortárs nagyjai. Mégis legtöbbet a csillagászati kérdéseket tanulmányozta, mintegy harminc éven át. Üj nézeteiről barátait 1507-ben értesítette, de könyvben megjelentetni csak élete végén merte; 1543-ban halálos ágyán pillantotta meg művét. „Az égitestek forgásáról”. Ebben szakított mindazzal, amit eddig tanítottak, s az egyház magáénak vallott, tűzzel, máglyával védelmezett. A Kopernikusz-felállította világképben a Nap áll a világegyetem középpontjában, s körülötte köralakú pályákon keringenek együtt a bolygók (heliocentrikus világkép), s mindazt amit állított, számításokkal követte. De még ő sem tudott elszakadni teljesen a régiektől, s ezért beszél körpályákról, mert a régiek szerint a kör és a gömb a legtökéletesebb. A világegyetemet is zártnak tekinti igaz, hogy végtelen nagynak. Ezt mondja „A világegyetem nagysága olyannyira óriás, hogy a Föld távolsága a Naptól éppenséggel észrevehetetlen nagyságú az állócsillagok szférájához képest.” Kopernikusz alapján végzett navigációs számítások lényegesen pontosabbak voltak, mint az eddigiek. De nem is ez a közvetlen gyakorlati haszon adta elméletének jelentőségét. Űj utakon indította el a tudományt, mely a valósághoz közelebb vezetett. Letaszította a Földet trónusáról, s olyan közönséges bolygóvá tette, mint a többiek. Megszüntette az égi és földi anyag különbözőségébe vetett hitet, a világ anyagi egységére mutatott rá, s kitárta a végtelen mindenség kapuját. Kopernikusz nyomán indult el Kepler is, aki korrigálva állításait, kimutatta, hogy a körpályák helyett ellipszis pályákkal kell számolnunk. így Kopernikusz heliocentrikus világképének bizonyossága még mélyebbé vált. De sem Kopernikusz, sem Kepler nem tudott választ adni még a csillagmozgások miértjére. Hogy a csillagok miért éppen olyan pályán mozognak, mint ahogyan Kopernikusz és Kepler leírták, arra Newton adott választ erőtanával, gravitációs elméletének felállításával. Századunk elején azonban Einstein ismét csak visz szatért Kopernikusz és Kepler leíró-jellegű rendszeréhez, amikor kimondta, hogy nem is szükséges semmiféle erőhatást feltételezni a bolygópályák magyarázatához; ezek következményei a Nap körüli tér görbültségének. így mutatkozott meg Kopernikusz termékenyítő hatása még évszázadok távlatából is, s ezért méltó arra, hogy születésének kerek félévezredes évfordulóján a késői utódok megemlékezzenek róla. Napjainkban az égbe röppenő űrhajók, a kísérleti csillagászat, egyértelműen bizonyítják Kopernikusz nézeteinek igazát. Dala László • A kopernikuszi heliocentrikus világkép korabeli ábrázolása. Dér Zoltán: A tudós tanár F. Tóth Pál: Egy csöpp verőfény Nekik már nem is köszönnek, hiányukat nem érzi senki — révedeznek a kiskapuban s azt kérdezik: szabad-e bemenni? Vén totyakos — öreg bolond — rájuk a legszebb jelző ennyi, a szülémet, atyuskát, mamát végképpen el kellett feledni. Nem zúgolódnak, csendesen elindulnak egymást keresni — tán akad még egy csöpp verőfény az életüket beragyogni. Tasnádi Varga Éva: Nagykőrösi éjszaka „— Hajlik a jegenye...” cifrázza hegedű és brácsa. Sárga bor, rózsák az asztalon, nem gondolok az elmúlásra. Nagykőrös. Éjszaka. Barát most a göncölszekér is. Nincs korom. Vitázok, érvelek, s tizenhat éves vagyok mégis. Vesztettem már sokat. Három hegedű sirat most engem, s Páka Péter árnyéka szólít: — Voronyezsnél éjjel elestem ... „— Hajlik a jegenye ...” Kimentem én akkor a kertbe, hold-mécses virrasztotta ágyunk,' s nem. gondoltam tankra, seregre. Védtelen halálod bocsásd meg. hiszen gyerek voltam! Három hegedű sirat most téged, s erősebb vagy mindennél holtan.
