Petőfi Népe, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-06 / 4. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1973. január 0. Halott múzeum Hajoson Hideg, ködös téli napon járkálunk a hajósi pincéik között. Keressük a pincemúzeumot. Kérdezek egy járókelőt; merre találjuk. — Ott, a Szakadék-sor végén. — Volt már benne? — Voltam. — Mi van ott? — Hát ez az... — hangzik a bizonytalan válasz. öreg, kucsimás ember: — Kérem, ott szoktak mulatni. Pincepaprikást főznek, isznak, meg ilyesmi ... Egy fiatalember: — Kiállítási tárgyak vannak benne. Minden szombaton, vasárnap nyitva van ... — Járt már ott? Látta a múzeumot? Vállat von: — Nem én! Idős bácsi: — El van az már rontva. — A múzeum? — Az. * Egymásnak ellentmondó vélemények. Mi hát az igazság? Megfogadjuk az egyik ember tanácsát : megyünk a tanácshoz, ott a kulcs. A tanácstitkár elkísér bennünket. Útközben magyarázza: Hajóson ezerhatszáz pince van egyrakáson. 1968-ban, a tanács kezdeményezésére létesítették a múzeumot. A legnagyobb pincét szánták erre a célra; a KIS_Z- esek, úttörők segítettek a gyűjtésben. Az volt a cél, hogy a száz-kétszáz éves szőlőművelési eszközöket megmentsék, megőrizzék az utókornak. ízlésesen, szépen berendezték a két bejárati helyiséget, s a hatalmas pince egy részét. A még meglevő vendégkönyv tanúskodik róla. milyen sok látogatója volt a múzeumnak. Fedelén ez áll: „Megnyitva: 1968. VI. 23.” „Honismereti szakkör”. A pince, a ráépített tetszetős kis épülettel, egy dombom áll, a műút mellett. Most elhagyatottan, megfosztva néhány év előtti szépségétől, tisztaságától. Megtudjuk, miért lett semmivé ilyen gyorsan a szépen indult kis múzeum. Nem volt megfelelő szakember az élére, hiányzott a pénz a fejlesztéséhez, a fenntartásához. Nem kaptak elég támogatást a felsőbb szervektől. Ráadásul eluralkodott egy nem éppen dicséretes szokás: itt rendeztek hivatalos-félhivatalos ösz- szejöveteleket, s az ilyennek többször eszem-iszom lett a vége. így a múzeum lassan elhalt —, s lett helyette egy romantikus „tanya”, amit különböző szervek, szervezetek, csoportok kölcsönkaphattak egy-egy jóízű mulatozásra. (Ami nem bűn, ha nem a múzeum pusztulását okozza.) — Hová lettek az összegyűjtött tárgyak? — kérdezem a tanácstitkártól. — Elbontattuk az iskolába, hogy megmentsük őket. — Mi a további tervük a pincével ? — Szeretnénk újra berendezni. Ha bekapcsolnak Hajóst az idegenforgalomba, az lenne számunkra kedvező. Ezzel egyetértett Pétiké János is, a járási hivatal elnöke. Azt mondta, szakemberrel, megfelelő tanácsokkal támogatják a - községet ebben a törekvésben. És segítenek a szervező munkában, propagandában is. * Látva, hogy a jó ügy tekintélyén mit rontottak az elmúlt évek, nem könnyű optimistának lenni. Mégis: miután a község, a járás, sőt a megye illetékes vezetői is azt látják jónak, hogy feltámasszák a rövid életű pincemúzeumot, ez valamennyire reményt nyújthat. S az is, hogy ebben a községben az utóbbi időben a közművelődés különféle területein figyelemre méltó - eredményeket értek el. (Űj óvoda és pedagóguslakósok építése, néptáncosok találkozója stb.) Szép, romantikus környezet, érdekes települési együttes, gazdag hagyomány szokásokban és eszközökben: szükségessé teszi, hogy többen is törődjenek vele. És segítsenek is. Varga Mihály • A hajósi pincesor. Napjaink hősei Bemutatták a szovjet fővárosban a „Hidak és emberek” című dokumentumfilmet, melynek hőse Ivan Moszkalev mérnök. A kitűnő hídépítő szakember életének több mint negyven esztendejét áldozta szakmájának. A második világháború alatt egy hidászegységgel végigjárta az utat Moszkvától Berlinig. Segítette a szovjet csapatok átkelését a Dnyeperen, a Búgon, a Visztulán. A háború után a Volgán épített hidakat. A szovjet dokumentumfilmesek sok portréfilmet készítenek napjaink hőseiről. Bejárta a világ filmszínházait az Igor Kur- csatov akadémikusról, a Nyiko- laj Amoszov sebészről, az Andrej Tupoljev repülőgép-konstruktőrről, a Dmitrij Sosztakovics zeneszerzőről készített film. Petőfi szüleinek tulajdonságairól viszonylag sokat tudunk. Sándor fiuk is többször jellemezte őket írásaiban. „Fáradoz napestig, vasárnapja sincsen,/ Mindig későn fekszik, mindig idején kel;” — így örökíti meg édesapját. Még kegyes ámításokra is vállalkozik a „legszeretőbb anya” nyugtatására. Megszépítő valótlanságokkal oszlatja aggodalmait: „fiának kedvez a szerencse”, pedig, pedig... Aránylag kevés olyan tárgy maradt fenn, amelyről hitelesen állíthatjuk, hogy a szülők birtokában voltak. Ezek közé tartozik Petrovics István pipája, amelyet a kiskőrösi emlékmúzeumban őriznek. Petőfiről : képekben * Reklámpszichológia Az elmúlt év végén a MTESZ kezdeményezésére — első ízben tartottak hazánkban olyan tanfolyamot a reklámszakemberek számára, amelynek témája az alkalmazott pszichológia gyakorlati eredményeinek tapasztalatcseréjét célozta. A résztvevők a Duna-kanyar festői környezetében, Szentendrén — az ismeretközlés „hagyományos” kereteit mellőző továbbképzésen — már első este „formabontó” ismerkedési estet tartottak. A különböző vállalatok szakemberei saját munkájúit szépségeiről és számos nehézségéről „vallottak” magnótekercsre. Hozzászólásaik bizonyították: általánosságban sem 'tisztázott még, hogy munkakör szempontjából, szervezetileg és anyagilag hova tartozik a propagandista? Emellett széles skálájú sajátossága a szakmának, hogy a tevékenység tárgya valamely kézzelfogható dolog (alapvető és kiegészítő fogyasztási cikk), vagy elvontan értelmezett áru (film, könyv, tanszer stb.) eladására irányul. Ennek megfelelően kell változnia a munkának módszerben, eszközben és minőségben, s annak eldöntésére, mikor, hol, hogyan, mennyiért propagáljunk. Ezek a részfolyamatok végül is a gazdasági eredményességben realizálódnak, ami a reklámszakember működésének iránymutatója. Ha tehát a hatékonyság — ez esetben forgalom — emelkedése nem jelzi a munka sikerét, az azt mutatja: valahol valamin változtatni szükséges. A véletlen úgy hozta, hogy egy érdekes reklámtéma is szerepelt a tanfolyam tematikájában. Dr. Nemesi Konrád, a Posta Vezérigazgatóság propaganda osztályának vezetője, beszámolt egy speciális reklám-munkáról, az irányítószámok bevezetésével kapcsolatosan. Miután nem csupán egy. vállalat vagy intézmény, hanem az egész ország ügyéről volt szó, az elfogadtatás indoklásának hangja közérthető, valamint őszinte kellett, hogy legyen. A korábbi évek és a jelenlegi időszak postai munkájának egyes hiányosságai múlhatatlanul szükségessé teszik a postán belüli technikai változásokat, fejlesztést. Mindenkinek jólesik, hogy nem utasítanak, elrendelnek, hanem értelmünkre és érzelmeinkre hatva akarják a célt elérni. Miután a tervezés perspektivikus volt — az elkövetkező évtizedek fejlődését is figyelembe vette —, az előkészítés több mint három évet igényelt. Különleges szakmai bizottságok, kéthetenkénti üléseiken tárgyalták a részleteket. Tulajdonképpen másfél éve kezdődött a reklámozás belső tevékenysége, az ötletgyűjtemény szelektálása, a szakaszos fel- használásra megfelelőek kiválasztása. Ekkor kapcsolódott a munkába az a pszichológus munkacsoport is, Király József vezetésével, amelynek tagjai előzetes hatásvizsgálatok alapján, a várható reagálás előrejelzésével, gyakorlati segítséget nyújtottak a reklámeszközök, reklámszövegek megválasztásában, figyelemmel kísérték a sajtótájékoztatók, a rádió és tv-műsorok eredményességét. I A rendező bizottság titkára, Móricz Éva, az egyhetes továbbképzés záró összefoglalójában, a reklámmunkát végzők funkcióját a következőképpen határozta meg: részben a külső információkat kell értékelniük, továbbítaniuk vállalatuk vezetősége részére, ugyanakkor pedig megfelelő szinten tájékoztatni a közvéleményt a vállalat termékeiről, tevékenységéről. A siker alapja: mennyire sokoldalú a reklámszakember, hogyan tudja egyik ismeretanyagot átvinni a másikba, s ezáltal mások véleményét befolyásolni. Gimes Márta A Szovjetuniótól Peruig A Kecskeméti Ezermester Szövetkezetben Marton Ferenc elnöktől kértünk gyorsinterjút a múlt évről. — A készülő mérleg nem végleges adatai szerint jól zártuk a múlt évet, 45 millió forintos tervünket sikerült teljesíteni. Valószínű érdekes az is, hogy ebből 33,5 millió forint értékű volt az export-teljesítésünk. A tervezett ezer vegyifülke helyett 1270 hagyta el műhelyeinket és régi megrendelőnk, a Szovjetunió ■igényeinek kielégítése mellett jutott belőlük az új partnereknek is. Szállítottunk már 1972- ben Peruba, Kubába, Kongóba és más államokba is. Bízunk abban. hogy a mintapéldányok meghozzák a sikert, illetve az új megrendeléseket. Valószínűleg az idén sem panaszkodhatunk majd munkahiányra, mert már 800 vegyifülke gyártására kaptunk megrendelést. Változatlanul nagy sikere van az általunk gyártott alumínium elárusító pavilonoknak. A múlt évben például a fővárosi Örs vezér téren állítottunk fel egy 100 négyzetméteres pavilonsort. A 45 kisméretű, 2,6 négyzetméteres és a 27 nagyméretű. 9 négyzetméteres pavilönból jutott az ország sok más városába is. Nagy sikert aratott a múlt évben az a 200 Herbárium szekrény, amelyet a kijevi mezőgazdasági akadémia részére gyártottunk, illetve szállítottunk növényi preparátumok tárolására. — Az idei tervek? — Mint említettem, megrendelésünk máris van, s bízunk abban, hogy az év végéig a tavalyinál többet gyárthatunk. Ha minden jól megy, szeretnénk az idén egymillió forintot költeni központi telephelyünk fejlesztésére, s remélhetőleg ez majd további mennyiségi és minőségi javulást jelent1 munkánkban. O. L. ti a megkérdezünk egy hét- 11 éves kisfiút, hogy mi szeretne lenni, válasza között bizonyára az elsők között említi a mozdonyvezetőt, a pilótát, és a Hajóskapitányt A gyerek persze csak azt tudja, hogy ezek az emberek valami' nagyszerű életet élnek: suhannak a levegőben, száguldanak a végtelen sínen és hasítják az óceánok habját, ezer veszéllyel küzdenek meg férfiasán. Csillogó egyenruhában járnak és mindent láthatnak, amit érdemes megnézni a világon. Persze nem minden gyerekből lesz pilóta, mozdony- vezető, kapitány, aki hétévesen az szeretne lenni. A IIAJÓGÉPÉSZ FIA, Kevesen rud.iák azonban, hogy él Kecskeméten egy ember, akiből valóban hajóskapitány lett. Bejár- !a a világ nagy óceánjait, ka- !undokát, veszélyeket élt át. Most nyolcvan évén is túl befutott élete utolsó kikötőjébe, az öregség lecsendesedett öblébe. Vlasák Jenőnek hívják és a Szent István-város 25. szám alatt lakik. Vidám, kedélyes ember. — Apám hajógépész volt, nem egyszer hat-nyolc hónapig is távol élt a családtól. Ha mégis találkoztunk, én csodáltam és irigyeltem. Olthatatlan vágy ragadt meg bennem a tengerek, a hajósélet iránt. Gimnazista koromban minden nyáron hajón dolgoztam. S amikor 1911-ben letettem az érettségi vizsgát, már rég eldöntött kérdés volt, hogy hajós leszek. Három nyáAz utolsó ion szolgáltam hajókon, a kapitányoktól jó papírokat kaptam, s egyből felvettek hajóírnoknak. Első utam Bécs—Linz—Passau volt. — Egy hónapra 72 korona fizetést kaptam és természetesen ruhát, élelmezést, szállást a hajón. Ebben a minőségben nem sokáig, mindössze két hónapig dolgoztam — emlékezik vissza Jenő bácsi, s kissé feljebb tolja homlokáról a micisapkát, jelezvén, hogy most fordulat következik. AZ AFRIKAI PARTOKON. A fiatal Vlasák Jenő hajóimok J911. augusztusában kimenőt kapott Becsben, mert tisztították a ha- j ókazánt. Lehet, l\ogy éppen ezekben az órákban merült véglegesen hullámsírba a Titanic nevű óriáshajó, sok száz főnyi utasával. Ezt ő akkor még nem tudta. Ha tudja, talán nem társalog olyan szívélyesen egy úrral, aki a Radetzky-szobor mellett állította meg és bemutatkozott neki: — A Trieszt Lloyd Hajózási Társaság ügynöke vagyok! — Komoly ajánlatot tett az illető. Felvesznek hajóapródnak a társasághoz és mehetek az óceánokra, gyarmatárut szállítani. kereskedni. Rövidesen indultam is a Földközi-tengeren, a Szuezi-csatornán át a Vöröskikötőben tengerre, majd megnyílt előttünk az Indiai-óceán beláthatatlan vize. összesen tizenkét kikötőt jártunk végig az útvonalon, mindenhol megálltunk, kirakodtunk, berakodtunk, vizet, szenet, élelmiszert vételeztünk. A kikötőkben napokig tartott a munka, s addig mi jártuk az egzotikus városokat, csodáltuk a látnivalókat,.. Középtermetű, vékonydongájú ember volt akkor is Vlasák Jenő. Ügy gondolta, majd a hajósélettől megerősödik. De amikor kétévi tengerjárás után Sidneyből visszatért Triesztbe, ugyanúgy nézett ki, mint mikor elindultak, csak bőre volt barnább, cserzettebb, s egyenruhája már arról tudósított mindenkit, hogy nem apróddal, hanem hajós kadéttel állnak szemben. Triesztben egyenesen a táisaság tisztiorvosához ment. — Megvizsgált alaposan, majd közölte velem, hogy nem nekem való a tengerészélet. Ártalmas a sós levegő, s ha nem megyek vissza a folyami hajózáshoz, néhány év múlva leeresztenek valahol a Csendes-óceánba a matrózok. így aztán engednem kellett, visszamentem a folyókra — emlékezik vissza kissé kesernyésen Jenő bácsi. KAPITÁNYI VIZSGA Nem sokkal az orvosi vizsga után Bécsben, a Duna Gőzhajózási Társaság székházában jelentkezett. Ismerősként fogadták Vlasák Jenőt, akinek több elismerő papír volt a birtokában, alapos elméleti, gyakorlati felkészültséggel rendelkezett, beszélt németül, franciául. A háború kitörésekor hadiszolgálatba került és az óbudai hajógyárnál teljesített szolgálatot. 1916 szeptemberében aztán hívatták Bécsbe: le kell tennie a kapitányi vizsgát, mennyi felkészülési időt kér. Vlasák Jenő azt válaszolta, hogy egy félórát. — Két óra múlva, mint hajóskapitány hagytam el Bécset és egyenesen Orsovára utaztam, ahol már várt rám a hajó. Ma is emlékszem: Napsugár volt a neve. A háborút a Duna alsó szakaszán éltem át. Kegyetlen tél volt 1917-ben és hajóink befagytak. A partra nem mehettünk, mert kétoldalt száz és száz farkas csattogtatta a fogát. Hónapokig a jég fogságában éltünk, s mikor megindult a jég, egy hajónkat porrá törte. Én csak 1923-ban kerültem" vissza Magyarországra. ÉJSZAKA ZÚG A TENGER. A további évek már szinte zajtalanul futottak el. Itthon a Fleischmann Antal féle Duna- kotrási és Gőzhajózási Vállalathoz került, ugyancsak kapitányi rangban. Dolgozott a solti Duna- híd építésénél, a bajai hídnál és a csepeli szabadkikötő építésénél. Itt történt a balesete is, amely kis híján fél lábába került: megcsúszott egy vaslépcsőn és lezuhant. Kilenc és fél hónapig volt kórházban, de a jobb lába örökre nyomorék maradt. Nyugdíjba akart menni, nem engedték. Azt mondtak szükség van tapasztalatára, tudására. Kisebb hajókon kapitá- nyoskodott ezután, utolsó hajója a Bihar gőzös volt. 1946-ban nyugdíjazták. — Ha visszagondolok nem egészen így képzeltem el az életemet, amikor először léptem fedélzetre, s először ültem le a parancsnoki asztal mellé. De éppen a tenger parancsolt el magától. Igaz, veszélytelenebb vizeken hajóztam, s talán ennek köszönhetem, hogy már a nyolcvanadik évemen is túl vagyok. Most a kicsi szobában már csakis a múlt, a nagy hajózások ideje jár az eszében. Azt mondja, hogy amikor éjjel nem tud aludni úgy hallja, mintha a felette függő képen feltámadna a tenger, s olyankor bömböl, morajlik és félelmetesen zúg ... Gál Sándor
