Petőfi Népe, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-05 / 3. szám
1973. január 5. 0 PETŐFI NÉPE 0 5 Múzeumaink kincsei A közművelődés fontos tényezői a múzeumok. Tudományos műhelyek: gyűjtik, feldolgozzák, rendszerezik az elmúlt időkre jellemző tárgyakat, hagyományokat. A régészet, a néprajz, a művészettörténet, a növénytan, hely- történet stb. kutatásának újabb eredményeiről kiállításokon, kiadványokon tájékoztatják a közönséget. Vagyis: az iskoiánkívüli ismeretterjesztés hatékony intézményei. Napjainkban, különösen a szocialista országokban mind jobban előtérbe kerül a népművelő tevékenység. örvendetes, helyes' tendencia. Növekedett a kiállítások iránti érdeklődés is. Az emberek kíváncsiak a múzeumok tulajdonában levő ritkaságokra, dokumentumokra, a hajdanvolt napokat idéző, híres emberekkel, nevezetes eseményekkel kapcsolatos emlékekre. Sokan szeretnék tudni, hogy milyen volt egy város, ország élete a történelem egy meghatározott időszakában. Hogyan győzött az új, és tűnt a korszerűtlen. A múzeumok igyekeznek körültekintően összeállított — a gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődés okait érzékeltető — bemutatókkal ezt az igényt kielégíteni.. A kiállításokat elsősorban a megye közgyűjteményeiben őrzött dokumentumok felhasználásával rendezik. Valamikor a megóvás, a megőrzés volt a múzeumok fő, szíté kizárólagos feladata. Az ott dolgozó tudósokat, tisztviselőket, szakembereket — jellemző módon — múzeumőröknek nevezték. E közintézmények ma is nagy gondot fordítanak a köztulajdonba került értékek megóvására. A felhalmozott tárgyak rendszeres karbantartása sok időt, energiát kíván. A megye múzeumaiban összesen — mintegy — 120 ezer leltározott tárgyra vigyáznak. A legnagyobb a kecskeméti gyűjtemény : 48 500 db, de a bajai is igen tekintélyes: 33 400 db. Félegyházán 18100, Kiskunhalason 12 000, Kalocsán 6500 a nyilvántartott dokumentumok száma. Az emlékhelyeken — Dunave- csén, Szalkszentmártonban és Kiskőrösön — hozzávetőlegesen összesen ezer relikvia található az ottani kiállításokon. A régészeti anyag a leggazdagabb: minden harmadik leltári tárgy ebbe a kategóriává tartozik. A néprajzi tárgyak száma — a hét közgyűjteményben: — 25 000. Irtunk arról, hogy szinte mindegyik múzeum helyiséggondokkal küszködik. A „raktári készletnek” csak egy töredékét tudják egyszerre a közönségnek bemutatni. Amikor elhatároztuk, hogy sorozatban .ismertetjük, a megye múzeumaiban levő különlegesen érdekes dokumentumokat, az intézmények féltett kincseit, tulajdonképpen nyilvánosságot teremtünk sok tudományos értékű tárgynak. Természtesen a kiállításokon rendszeresen szereplő ritkaságok fényképét és rövid műleírását is közöljük. Reméljük, hogy ezzel is kedvet csinálunk a múzeumok gyakoribb látogatásához. Miklós püspök szobra Az 1739/40-es pestisjárvány során bezárták a két központi kecskeméti temetőt és helyettük a/'várostól délre nyitottak újat. Itt ekkor építették a Szentháromságkápolnát (jelenleg városi fiók- könyvtár). Ebben állt a Szent Miklóst ábrázoló szobor. Festése és stukkó-bevonata elpusztult, ragasztással összeerősített tartozékai elvesztek. Faanyaga erősen behasadozott, a kevéssé szakszerű, inkább állagmegóvás jellegű restaurálás ellenére faragásának. könnyedsége, művészi értéke megmaradt és őrzi "az ismeretlen barokk mester kezenyomát. Az értékes szobor Szabó Kálmán gyűjtéseként került a múzeumba. Megjegyzendő, hogy a város legrégebbi pecsétjén is Miklós püspök látható. H. N. A Forrás új száma Gazdag versanyaggal jelentkezett a Forrás hatodik száma. Illyés Gyula 1962-ben írt Kodály- köszöntőjén kívül megtalálhatjuk Buda Ferenc finn és cseremisz népköltészeti műfordításait, Gál Farkas, Goór Imre, Kalász László, Káldi János, Ószabó István, Raffai Sarolta és Serföző Simon költeményeit, valamint Matej Bor szlovén költő „Átkelt a vándor az atomkoron” című poémáját, Csuka Zoltán fordításában és bevezetőjével. Veres Péter kiadatlan jegyze-- leit, Pap Károlyné, Tornai József és Temesi Ferenc írásait közli még a folyóirat szépirodalmi rovata. Pap Géza fordításában olvashatunk részleteket Sztyepán Scsipacsov önéletírásából. A „Hazai tükör”-ben Zoltán Zoltán tizenhárom magyar tájegység demográfiai, szociális, foglalkoztatottsági és művelődési adatait hasonlítja össze. Vekerdi József összegező jellegű tanulmányának címe: „Eltérő vélemények a cigánykérdésben”. A. Tanácsköztársaság leverése utáni fehérterrortól követi a Kiskunság sorsát Kunszabó Ferenc szociográfiájának harmadik, befejező része, az „Idevalósiak vagyunk”. A nyelvészkedö Veres Péterről ír a kiváló nyelvművelő, Lőrmeze Lajos. A közületi gépkocsik használatát szabályozó múlt évi kormány- és miniszteri rendelet okait, és várható kedvező hatását elemzi Czakó Gábor tanulmánya, az „Egy kitűnő jogszabályról”. Kodály és az irodalom kapcsolatáról közöl jegyzeteket Szabolcsi Bence. Kilencven éve alapították a gyomai Kner Nyomdát. A két . fivér, Kner Izidor és Imre munkásságát, jelentőségét foglalja össze Szíj Rezső tanulmánya. A „Szemlé”-ben Bata Imre, Bessenyei György, CynoTier Károly. Honffy Pál és Kristó Nagy István írásait olvashatjuk Németh László drámáiról, Nagy László, Ladányi Mihály és Csorba Győző verseskötetéröl, valamint Gerő János két regényéről. Gergely Mihály: „Röpirat az öngyilkosságról” című, nagy figyelmet keltett 1969-es riportja- kapcsán ír jegyzetet Horpácsi Sándor. A Forrás hatodik számát Diószegi Balázs festményei, Ábrahám Rafael ■ grafikája, Baán Lajos metszetei, valamint Apáti Tót Sándor és Pásztor Zoltán fotói illusztrálják. Petőfi nyomában — a filmgyárban Kell-e az ifjúságnak Petőfi? Mostanában sokan vitáznak erről. S miközben az országos méretű nézetháborúság dühöng, a fiatalok sorra tesznek igen látványos vizsgát „Petőfiből”. Azért fogalmaztam így, mert nemcsak arról van szó, hogy szépen, hibátlanul elszavalják a költő verseit, sokkal többről: bekopogtatnak érte a múlt századba, vállukra veszik, belebújnak a bőrébe, és rátalálnak a közös vonásokra: a srácos szertelenségre, a nagy elhatározások halálos komolyságára. Január 11-én mutatják be filmszínházaink a Petőfi ’73. c. új magyar filmet. Rendezője: Kardos Ferenc. A forgatókönyvet Kardos István és Kardos Ferenc irta, operatőr: Kende János. Valamennyi szereplője középiskolás diák. — Róluk, vagy Petőfiről szól a film? — kérdezem a rendezőtök — Arról, hogyan látják ezek a fiatalok Petőfit, hogyan ítélik meg a múlt századi eseményeket. — Általában mindenki őriz valamilyen képet Petőfiről. Eltér az általános fogalmaktól, vagy hasonlít hozzájuk az a kép, amelyet a film szereplői és alkotói megfogalmaztak ? — A filmben egy igen sajátos Petőfi-kép bontakozik ki, az a kép, amelyet egész stábunk közösen érzett a magáénak. Valószínű, hogy ez bizonyos helyeken elter a kóztüdatban jól ismert képtől. Ha a közönség a miénket is elfogadja és a sajátjának érzi, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki jól végezte a dolgát. — Nem volt túl nehéz összefogni és mozgatni, irányítani több száz kamasz gyereket? — Nagyon élvezetes és jó hangulatú, intenzív munka folyt a forgatás öt hetében, bár az is igaz, hogy ennyi időn át 600 gyerekkel együtt dolgozni — ez meglehetősen felemészti az ember fizikai és szellemi energiáit. Ami majd a vásznon látható Tesz, az részben több annál, mint amire számítottam, részben kevesebb, mert bizonyos jeleneteket el kellett hagynunk. Nem lehetett őket megvalósítani. Tény, hogy a diákok a maguk kollektív létét adták hozzá igen elevenen a filmhez, s azon túl, hogy dinamikusan azonosultak szerepükkel, az eszüket', az értelmüket is mozgósították. Megrendezni és színészekkel eljátszatni azt, hogy hat- százan egyszerre legyenek teljes lelkesedéssel Petőfik, Bem apók, Kossuthok és közben mai 18 évesek is — lehetlen. Márpedig a film lényegében egy ma játszódó reprodukció, de a reprodukciós betétek feltámasztása teljesen mai gesztusokkal, mai indulatokkal történik... — Mit tudtak a gyerekek a forgatás előtt Petőfiről? — Amennyit egy tisztességes gimnazista az iskola padban megtanulhat. A filmnek nem is az volt a célja, hogy az elméleti felkészültségükről adjon számot, hanem lehetőségét kínáljon számukra a cselekvésre. Arra, hogy teljesen életszerű helyzetekben újraéljék, s megközelítsék a történelmet. Hogy ez mennyire sikerült? A választ a filmben látható gyerekek talán nem mindig ügyes, de mindig őszinte játéka, azonosulásuk magas hőfoka adja meg. Tanulságként érdemes volna megszívlelni azt, amire mi is forgatás közben jöttünk rá: a kollektív játék és a közös gondolkodás lehetősége jóval közelebb hozza a fiatalokat egy bizonyos anyag megismeréséhez, mintha ugyanazt szorgalmasan bemagolják. Beszélgetés közben belelapozunk a fotóalbumba és a szavak, képek segítségével egy izgalmas, nyári vakáció elevenedik meg, a Dunántúl egyik patinás kisvárosában, Pápán, ahol a felvevőgép szeme előtt, de arról teljesen megfeledkezve Petőfit, „szabadságharcosdit” játszottak a gyerekek. Jelmez nélkül, saját ruháikban, farmerben, pulóverben, a maguk gyártotta kellékek között. Ez a 600 gyerek aggastyán korában is élete legszebb emlékeként őrzi mgjd, a forgatás színes epizódjait. Engem viszont az is érdekelne, hogy azok a lehetőségek, amelyeket egy film- forgatás teremt a játékra, önál- ' ló gondolkodtatásra —. hogyan menthetők át az iskola, az élet valóságába? Kardos Ferenc bevallja, hogy ez a téma őt is foglalkoztatja. Véleménye szerint: — A társadalomnak kötelessége, hogy több alkalmat adjon a pozitív cselekvésre. Ami jelenleg adott, az úgy látszik, hogy kevés. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mai fiatalok nagyon aktívak, egyrészt életkoruk miatt, másrészt pedig nincsenek 0 Petőfi Sándor alakítója: Kovács Mihály budapesti közép- iskolás. megélhetési gondjaik, szinte nincs más dolguk, mint a tanulás, ezért is annyira fogékony és értelmes ez a nemzedék. — Sokan azzal vádolják őket, hogy az érzelmi életük annál sivárabb ... — Ez nem igaz. Az viszont igen, hogy érzelmeik más formában nyilatkoznak meg, mint az előző nemzedékeké. Az sem igaz, hogy nincsenek ideáljaik, vannak, sőt három hónaponként teremtenek maguknak új ideálokat. A mai fiatalság — ez korunk életritmusával is magyarázható — csak a gyors, önmagát hirtelen1 kifejező érzelmekkel tud azonosulni. Egy kicsit ezért is nem idegen tőlük Petőfi, akit szinte kortársuknak éreznek. Valószínűleg a maga korában olyan is lehetett, mint a mostaniak. Hevességét, az egész világra szomjas kíváncsiságát, szókimondását?, lendületét, lobbanékonyságát érthetően nem nézte mindenki jó szemmel akkoriban sem. Milyen is volt igazából Petőfi? Eszményien fiatal és megmagyarázhatatlanul zseniális. Ezért nem lehet és felesleges is, bölcs szavakkal ízekre szedni, aztán újból összerakni: íme, a költő! Petőfi nem elsősorban az arcát, alkatát, szemének színét hagyta ránk, hanem a szellemét, gondolatainak márciusi fiatalságát, idővel birkózó?--folytonosan- megújuló nyugtalanságát. Mit, láttak meg, mit éreztek ki mindebből a film tizenévesei? Majd elválik. Remélhetőleg az „ő Petőfijük” tovább gazdagítja azt a sok-sok más, egyéni képet, amelyből végül is összeáll majd a „mi Petőfink.” Vadas Zsuzsa A művelődés újszerű formái Nem könnyű egy város egész évi művelődési tevékenységéből kiválasztani a legsikeresebb, legvonzóbb rendezvényeket. Arra válaszolni. melyek voltak a népművelés újszerű,, most terjedő formái 1972-ben — már nem olyan nehéz. — Az irodalmi ismeretterjesztés egyik újszerű vonása volt a múlt évben a modern kamara- drámaesték-sorozat — mondja dr. Tapasztó Istvánné, a Kecskeméti Városi Tanács népművelési felügyelője. — Udvaros Béla, a Katona József Színház rendezője kezdeményezte, és a városi művelődési központ szervezte ezeket az igazán érdekes, él- ményszerű színházi estéket. A színház művészei teljes darabokat mutattak be. Jó néhány üzemben is tartottak előadást. Azt hiszem, sokáig emlékeznek majd a nézők például az Arthur Miller- és Csurka István-estre, hogy csak ezeket említsem. A Kiskunfélegyházi Városi Tanács népművelési Jelügyelője, Sajtos Géza a Fiatalok a pódiumon című sorozatot tartja a tavalyi rendezvények közül a „legkedvesebbnek”. — Bodor Miklós, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója kezdeményezte az „egyszemélyes színház” meghonosítását. Az első előadás előtt sokat vívódtunk. vajon felnő-e, lesz-e sorozat belőle? Most már úgy érezzük, otthonra talált ez a forma Kiskunfélegyházán. 1972-ben Gyürki Istváné, Halász Judité, Kézdy Györgyé, Márgittay Ágié, Üjlaky Károlyé. Markaly Gáboré, Márai Enikőé és Kovács P. Józsefé volt a pódium. Az idén láthatja a közönség — többek között — Bürüs Gyöngyit, Vallai Pétert és Fodor Tamást is. K. Gy. A szovjet—francia űrkutatás nagyszabású programja AZ ELMÚLT évtizedben kezdődött szovjet—francia világűr- kutatási együttműködés tovább folytatódik.- A hetvenes évtized talán legérdekesebb közös kísérletére 1975-ben kerül sor. Ebben az évben az Indiaióceánban fekvő Kerguelen-szige- ten kiépített rakéta-indítóállomásról francia gyártmányú ERIDAN rakétával szovjet tervezésű elektrongyorsítót küldenek fel a magnetoszférába. A közös kísérlet során gyorsított elektronrészecskéket lőnek be a magnetoszférába, hogy ezáltal ott olyan jelenségeket provokáljanak ki mesterséges úton, amelyek abban a régióban természetes módon is végbemennek. A kísérlet során tehát az ember mesterségesen rekonstruálja a mágneses és atmoszférikus visszaszórás jelenségét, a sarkifényt és a hullámrészecskék egymásra hatását. Ismeretes, hogy magnetoszféra a Föld légkörének legkülső része, ahol az elektromosan- töltött' részecskék mozgását a Föld mágneses erőtere határozza meg. A geofizikusok remélik, hogy az 1975-ös kísérlet után jobban meg fogják érteni azokat a fizikai jelenségeket, amelyek a magne- loszféra dinamikájára hatnak. PLAZMAFIZIKUSOK is érdeklődéssel várják majd az 1975- ös kísérlet lefolyását; plazmaállapotú anyag ugyanis a magne- toszférában is előfordul, de ezt laboratóriumi szinten nem tudják előállítani. A geofizikusok másfél évtizede kutatják a magnet'oszféra mágneses és' elektromos mezejének struktúráját, az" itteni plazma jellegét és a napszélnek a plazma állapotú anyagra gyakorolt hatását. Remélik, hogy az elektrongyorsító bevetése a magnetoszférában ezt a kutató munkát is elősegíti. Az ARAKS nevű közös szovjet—francia kísérlet során a felgyorsított elektronokat megfelelő intenzitással küldik be a magnetoszférába, mégpedig különböző irányszögekbe történik a belövés. Az Egyenlítőhöz viszonyítva 0, 60 és 120 fokos szögben belőtt elektronok a magne- toszférában különböző fizikai jelenségeket provokálnak: A megfelelő intenzitást a gyorsítóhoz kapcsolt elektronágyú segítségével érik el. Az ágyú különböző szögben lövi az elektronsorozatokat. NEMCSAK a kilövés technikája bonyolult művelet, de természetesen megfelelő detektorokat is fel kell küldeni a magnetoszférába, hogy a kísérlet során kiváltott fizikai jelenségeket mérni tudják. Á detektorok egy részét a rakéta fedélzetére telepítik. A detektorok segítségével az elektronrészecskék egymásra- hatását vizsgálják á magnetoszfé- rában. A rakéta előtt 2—3 kilométerre egy előreküldött orrrész halad, amelybe nagy érzékenységű rádióvevőt szerelnek. Ez a rádiót érzékelő, a plazma és- az elektronsugárzás egymás- rahatását méri. ■Hasonló jellegű kísérleteket eddig csak az amerikaiak és a szovjetek végeztek a világűrben. 1969- ben amerikai űrkutatók mesterséges sarki fényt keltettek. 1970- ben pedig Wallops Island- ról kutató rakétát lőttek fel, amely az elektronsugarak és a plazma egymásrahatását vizsgálta. ILYEN nagyszabású magne- toszféra-kutafási tervet mint az ARAKS, eddig még nem hajtottak végre az űrkutató hatalmak.
