Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
Szilveszteri nyeremény a MINI Tiszai László, a Füles főszerkesztője átadja a szilveszteri nyereményt Pálfi Sándornak. Totó A TOTÖ hivatalos credx, 1, 1, 2. x, x, 1. A lottóigazgatóság tájékoztatása szerint az 52. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 33 fogadó ért el, nyereményük egyenként 126 665 forint. Hármas találata 4412 fogadónak volt, nyereményük egyenként 474 forint A két találatos szelvények száma 154 886 darab, ezekre 17 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lottó-jutalomsorsolással kezdi az új esztendőt. A hagyományoktól eltérően ezúttal nem hétfőn, hanem január 2-án, kedden húzzák a decembert tárgynyereményeket az igazgatóság Münnich Ferenc utcai székházában. A húzáson a 48. játékhét szelvényei között összesen 1162 nyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: kétszobás öröklakás garázzsal az I. kerületi Hunyadi János utcában, egy Zsiguli és két Moszkvics személygépkocsi, valamint nyolc 80 000 forintos vásárlási utalvány. Az igazgatóság összeállította sorsolási naptárát az újév első hónapjára. Eszerint január 5-én Újpesten, 12-én Angyalföldön, 19-én Érden, 26-án pedig Pest- Iőrincen húzzák az esedékes heti nyerőszámokat Távirat — Szimferopolból Szerkesztősé gfmk táviratot Kapott a testvéri Krím területen megjelenő napilap, a Krimszkaja Pravda kollektívájától: „A Krimszkaja Pravda forró üdvözletét küldi önöknek és olvasóiknak. Az új évben jó erőt és boldogságot, s további munkasikereket kívánunk a népi Magyarország javára”. A Petőfi Népe szerkesztősége szintén táviratban köszöntötte a krími tcstvérlapot az új év alkalmából. — Az idén több mint háromezer káreseményt mértek fel a kalocsai járásban az Állami Biztosító szakértői. A megállapításuk alapján folyósított kártérítés összege megközelíti a 21 millió forintot, amely csaknem ötmillióval több, mint az elmúlt évben kifizetett térítés. A pénz zömét a mezőgazdasági nagyüzemek kapták, igen jelentős azonban a háztartási és vagyonbiztosítással. illetve a CSÉB-tagsággal rendelkezőknek kiutalt összeg is. — Megijedt a teherautótól Orgovány határában Csorba István helyi lakos lova, s a mögéje fogott kocsit a teherautónak rántotta. Csorba József ás felesége könnyebben megsérültek. A lovas kocsi ha’tója szabálytalanságot követett el, mert nem jelezte, hogy lova fél a gépkocsitól. — Rendszeresen gondoskodik dolgozói szociális támogatásáról a KPM. Bács- Kiskun megyei Közúti Igazgatósága, amely a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, illetve a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak összesen 36 ezer forint segélyt utalt ki ebben az esztendőben. Az ilyen célra előirányzott összeget jövőre tovább növeli a munkahelyi szakszervezeti bizottság. M A P T A B 1972. december 31., vasárnap Névnap: Szilveszter Napkelte: 7 óra 32 perc. Napnyugta: l<6 óra 02 perc. Holdkelte: 3 óra 57 perc. Holdnyugta: 12 óra 38 perc. Évvége Galambos Szilveszter humoristával, vagyis önmagámmal évvégi beszélgetésen vettem részt. Hellyel kínálom magam, aztán felteszem az első kérdési: mi a véleménye az 1972-es esztendőről? — Takarékos év volt, ezért engedje meg, hogy rövid legyek. A „fentről” vidékre látogató hivatalos embereket még mindig túl nagy eszem ászommal fogadták odalent. — És a vidékről Pestre látogatókat? — Sok parasztembert láttam a Keleti és Nyugati pályaudvaron aludni, mert nem kaptak szállodai szobát. — A váróterem van olyan kényelmes, mint sok szállodánk elhanyagolt szobája. — Ugyan, ne vicceljen! Egyéb észrevétel? — Ebben az esztendőben már szép számmal mentek orvosok vidékre. — Dolgozni? — Nyaralni. Ezért vidéken sokhelyütt kitűnő az egészségügyi statisztika. — Hogyhogy? — Ilyen körülmények között senki sem mer beteg lenni. — Milyen volt 1972-ben a parasztfiatalok Pestre vándorlása? — Erre csak egy rövid példát. Jártam egy Zala megyei tsz-ben. Ott hetvenéves volt a KISZ-titkár. — Csakugyan? — Kit választottak volna meg? ö volt a legfiatalabb a tsz-ben! — Ugyan, maguk humoristák mindent eltúloznak. Búcsúzóul: mit kíván az olvasóknak 1973-ra? — Bort, búzát, békességet, s mindehhez jó egészséget! — Még csak annyit, hol tölti a nevenapját? — Szilveszterkor a sógoroméknál leszek vendégségben. Tíz percet késik az órájuk. — Ez mire jó? — Tíz perccel később lesz náluk éjfél, s így az ember tovább marad fiatalt Galambos Szilveszter Ünnepi csúcsforgalom •v/ vf . 'túr Petőfire emlékeznek A kecskeméti úttörőház elől január l-én este 6 órakor félezer úttörő fáklyásmenetben indul a városi tanács épületéhez, a Petőfi-emléktáblát megkoszorúzni. A meghívottakon — a megyeszékhely úttörő- csapatainak legjobbjain — kívül minden érdeklődő úttörőt szívesen látnak az ünnepi esemény rendezői. — A Néva Velencéjében, Leningrádban, a Gaszta- nyica Mir (Béke Szálló) éttermében tölti a szilvesztert az a Bács-Kiskun megyei 35 fős turistacsoport, amelynek tagjai karácsony első napján indultak útnak a szovjet fővárosba. A tíznapos moszkva—leningrádi utat az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda megyei kirendeltsége szervezte. Évfordulók DECEMBER 31, VASÁRNAP Ma »5 ér* 1377. xn. hó 31-én halt meg Gustav» Cour bei (ejtsd: Kúp* bé) franci® festő, svájci emigráció, ban, ahová ® párizsi kom- münben vitt szerepe miatt kellett távoznia. Az egyszerű emberek ábrázolója volt, főműve a „Kőtörők” című. A Budapesti Szépművészeti Múzeumban a „Birkózók” c. festménye iá iható. Képünk önarcképéről készült. 1973. JANUAR 1, HÉTFŐ Országszerte ünnepük megyénk szülöttének, Pe'öfi Sándornak 150. születési évfordulóját. A világiioda* lom együ. legnagyobb lírikusa voit művészete nyomán vált a magyar ura nemzetivé és európaivá. JANUAR 2, KEDD UiCiesebb 185 éve 1708. L fcó 2-án született Étienne Cabet íejtsd: Kábé) francia utópista szocialista, Marx szerint „a kommunizmus legnépszerűbb, bár képviselője”. Várható időjárás vasárnap estig: Általában kevés felhő, száraz hideg idő. Éj“ szaka gyenge légmozgás, napközben mérsékelt változó irányú szél, a hajnali és a reggeli órákban egykét helyen ködképződés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 8—mínusz 13 fok között, északkeleten mínusz 15 fok körül. Á legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap plusz 1 —mínusz 4 fok között. Utazás Ikáriában c. utópisztikus államregényében egy osztály nélküli társadalmat fest* melyben az emberek egyen- lőek, ismeretien a magántulajdon és a pénz fogalma. 1848— ban az USA Illionis államában közösségi telepet alapított. Eszméinek az 1843-as márciusi if* júságra nagy hatása volt. JANUAR 3, SZERDA Ma tölti be 75. életévét Luis Carlos Pres" tes, , a Brazil Kommunista Párt főtitkára, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő vezetője. Cellájának ajtaja csak a U. világháború befejezésével tárult föl. jelenlegi posztját 1945 óta tölti be. Az 1964-es katonai puccs óta illegalitásban dolgozik. JANUÁR 4, CSÜTÖRTÖK 20 esztendeje 1958. I. hó 4-én halt meg a híres Afrika-kutató, ál- latgyüjtő és népszerű-tudományos íróg Kittenbcrger Kálmán. Kelet- és Közép-Afrikában tett utazásairól a Megváltozott Afrika, Vadász- és g.yűitőúton Kelet-Afrikában stb. könyveiben számolt be. Ajánljuk még olvasásra Fekete István Kittenberger Kálmán élete c. művét. JANUAR 5, PÉNTEK 2185 éve ie. 212-ben halt meg Archimedesz görög fizikus és matematikus. A róla elnevezett törvény a folyadékba vagy gázba merülő testek súlyvesztesé- gére vonatkozik. Mintegy 40 gépet szerkesztett, melyek közül képünk a vízemelő gépét ábrázolja. 0 1 •-------- —1 O b 00 ( oa NOK férfiak stb-i D 1 J I*» "i M - «'••t /;/ ||-* - « _ sr Szilveszteri látomás gr JANUAR 8, SZOMBAT mmmmfrm no «S7ten* 1863-ban szn- letett Le/* Hendrik Baekeland b« u származás ’ amerikai vegyész, a fenő- plasztok családjába tartozó műanyag, a bakelit feltalálója. A rendkívül sokoldalúan használható anyagot főleg elektromos berendezések szigetelésére a rádiótechnikában és a vegyiparban használják. Képünk: az első. a feltaláló által készített, bakelit-berendezés. wTdó °píeis*mger A n d^á ÍÜÍTtÍni ** tapl®. - Főszerkesztő: dr Weither Dániel. - Kiadja a Rács mesve Lapkiadó Vállalat. - Feieiős Koeskamct. Szabadság tér 1/a tSÍÍ-h ÍS - w Váro*t Tanácsház. - Szer kesztősegi teiefonközpont: 12-619. 12-316 - Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadóhivaptil-8. tér l/* Telefon. ll-TQg Terj—gtl a Magyar Posta - Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél - Eiőf»ze;ési díj: 20 - Ft. Posta utaívdoyao. tnlamia* a IUU. 1U—M M pénsiotgaUnl ISüOMamái*. pctMt Nyomda Kecskemét. Telelőn; M-72». «■ ixnlCX'. 25 06$ — Uramisten, mit csináljunk ezzel a kismalaccal — mondta első csodálkozásában Pálfi Sándor, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium első osztályos tanulója, amikor az Ady Endre utca 22. szám alatti lakásukban Tiszai László, a Füles főszerkesztője átadta neki a nyereményt. A rózsaszínű minima- tacért „csak” egy mondatot kellett levelezőlapra írni: „Hol malacot ígérnek, ott zsákkal forgolódjál, ha városon malacot kapsz, disznóért ne menj falura’’. A Füles szerkesztőségének szilveszteri keresztrejtvény- pályázatára több mint IS ezren küldték el a megfejtést. A szerkesztőség három élő kismalacot sorsolt ki, az egyiket Pálfi Sanyi, a másikat egy Veszprém megyei néni, a harmadikat pedig egy budapesti lány kapta. A kecskeméti gimnazista fiú már évek óta rendszeresen fejti a Füles kereszt- rejtvényeit, most azonban nem kis fejtörést okoz neki: hol szilveszterezzen a kismalac? Egyelőre a nagyapa oldotta meg ideiglenesen a kérdést, ugyanis Minit könyörtelenül bedugta egy régi hátizsákba, s leszállította a pincébe ... Tárnái — Tóth Olvasóink figyelmébe! Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy lapunk legközelebbi száma január 3-án jelenik meg. Mint korábban már jeleztük, ez időtől kezdve a Petőfi Népe rendszeresen új, nagyobb formátumban, gazdag képanyaggal, színes oldalakkal készül. A lap előfizetési ára változatlanul havi 20 forint, a példányonkénti ár hétköznap és vasárnap egyöntetűen 90 fillér. — FÖLT AM ADOTT A TENGER címmel irodalmi műsort rendeznek január 2-án, kedden IS órai kezdettel Kecskeméten, a városi művelődési központ Rákóczi úti nagytermében. Udvaros Béla színházi rendező tart előadást Petőfi forradalmi költészetéről. Az esten közreműködnek a kecskeméti Katona József Színház művészei. Küiönszámla a X. VIT-re A világ haladó fiatalságának legjelentősebb nemzetközi seregszemléjén, az 1973-ban sorra kerülő X. Világifjúsági Találkozón hazánk fiatalságának delegációja is részt vesz. A VIT-en való részvétel pénzügyi fedezetének részbeni megteremtésére a magyar nemzeti előkészítő bizottság különszámlát nyitott. A vállalatok, intézmények KISZ-szervezetei e számlára fizethetik be a VIT tiszteletére rendezett társadalmi munkaakciók bevételéből és más forrásokból származó felajánlásaikat, s az önkéntes adományok is erre a számra érkezhetnek. A VIT-alap különszámlájának száma: 235—90172—0007.