Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-30 / 306. szám

tm. december W„ mambók S. oldal 'Svejk a hátországban Különböző kívánalmak­nak kell eleget tenni a re­gényeknek és a színdara­boknak. Az irodalmi alko­tásokat olvassuk, a drá­mákat, vígjátékokat néz­zük. A legnagyobb ritka­ság, hogy egy jó regény a színpadon is azonos hatást érjen el. Mégsem múlik el egyetlen évad dramatizált művek bemutatása nélkül. Megpróbálkoztak már a világirodalom szinte vala­mennyi kimagasló alkotá­sának az „átültetésével”. A Svejk sem maradha­tott ki a sorból. És úgy látszott, hogy ama ritka ki­vételek közé tartozik, ami­kor sikerül a „fából vas­karika”. Négy évvel a teljes Svejk megjelenése után az újrealista Ervin Piscator saját színházában, nem sokkal a Theater am Nollendorfplatz megnyitása után tűzte műsorra. A dra- matizálásra is maga vál­lalkozott. A hatás leírha­tatlan volt. Százas soroza­tokban futott a darab, át­vették külföldi együttesek. Mi váltotta ki a közön­ség érdeklődését, tetszését? A harcos politikai színház ben különféle jellegű ele­meket (operettsablonoktól burleszk ötletekig) ötvözött a nagyobb hatás reményé­ben. Ezért nem álltak ösz- sze egységes egésszé a re­gényből kiemelt mozaikok. És még egy bökkenő van. Tudott, hogy Hasek egy évtizedig dolgozott a Svejk különböző változatain. A világháború előtt a kicsit együgyű, a polgári világ rendjét elvető kutyapecér akaratlanul leplezi le, teszi nevetségessé az urak vilá­gát. A harmadik részben már tudatosan küzd a pusztulásra ítélt rendszer ostobaságai ellen, harcos forradalmár — mint egyik méltatója írja — „hülyesé­ge csak álarc”, mondhat­nánk fegyver. Hasek sze­rint ő környezetében a leg­okosabb, a legmesszebbre és legmélyebbre látó, ha­zug konvenciók leleplezője. Orbán Tibor rendező — dicséretesen — ezt a Svej- ket akarta a kecskeméti közönségnek bemutatni, de sajnos, nem tudta mindig leküzdeni a Bodrogi-féle átdolgozás következetlensé­geit. Az eszmei mondani­Mojzes Mária József és Sas Svejk kénytelen helyettesíteni gazdáját... (Sas Jó­zsef és Magyar Mária.) megszervezője nagyon nép­szerű volt A porosz mili- tarizmus fellegvárában sza­tirikus előadásokon tette nevetségessé a kasztrend­szert, a bigott képmuta­tást, á trottyos tábornoko­kat így támogatta a hala­dó erőket az akkori kiéle­zett küzdelemben. Piscator az elsők között ismerte föl és alkalmazta a mozgófilm újításait — a gyors, moz­gás, helyváltoztatás, kü­lönféle tér- és időkombi­nációk — a színpadon. A formát is forradalmasítot­ta. (Bevezette a nyíltszíni díszletváltásokat, a futó­szőnyeget stb.) És Pallen- bergre, az operettekért ra­jongó közönség hajdani kedvencére, bízta a 'fősze­repet. Az osztrák szárma­zású, a K. und. ’ K. világát saját bőrén is megtapasz­taló művész Reinhardt ré­vén éppen tragikomikus szerepekben nőtt a legjob­bak sorába. Legnagyobb érdeme: elsőként formálta meg Svejket. A derék katona megje­lent a mozivásznakon, báb­színpadokon és tavaly Bod­rogi Gyula valamint Aldo- bolyi Nagy György jóvol­tából mint zenés játék (mu­sical) hőse is. Igaz, a fő­városi előadást ^kritika — envbén szólva — nem fo­gadta örömujjongással. Bodrogi biztosra akart menni és a siker érdeké; való — ha úgy tetszik — esetenként idegen test ma­radt az előadás szövetében. Érződött, hogy a színész­rendező mindent beleadott. Kitűnő ötletekkel „dobta föl” időről időre az elő­adást — gondoljunk csak a kórházjelenet harsány humorára —, de nem bírta végig szusszal. Dicséretére mondjuk: pompás figurák születésénél bábáskodott. (Müllemé, a három orvos, Felcser, Kraus ezredes stb.) A színészek többsége jól támogatta elképzeléseit, de nem minden szerepre akadt alkatilag és a műfaj sok­oldalú követelményeinek megfelelő művész. Hadd emeljük ki Sas Józsefet, aki Svejk kíméletlen őszin­teségét, becsületességét hangsúlyozta szépívű alakí­tásában. Ha vállalkozását most nem is kísérte teljes siker; biztatjuk ne veszítse el kísérletező kedvét és minél többször lépjen ki a táncos-komikus szerepkör- bőL Ez a színház és a kö­zönség érdeke is. A Katz lelkészt formáló Orbán Ti­boron nem látszott, hogy az utolsó pillanatban vette át Sárosi Gábor szerepét. Major Pál, Ribór Éva, Juhász Tibor és Horváth József egyaránt három­három figurát személyesí­tett meg. Élvezték a ritka alkalmat, Jókedvűen mó­káztak. Szeretnénk a népes szereplőgárdából külön is megemlíteni az alakításait mindig gondosan kidolgozó Baranyi Lászlót, a most előírásszerűén korlátolt és elegáns Lukas főhadnagyot, ifj. Tatár Endrét, a méltán népszerű Balogh Rózsát és a musicalban is helytálló Magyar Máriát. Hálás fel­adatot kaoott Kölgyesi György, Torma István, Szalma Sándor. Jó volt pa­rányi szerenében B oross István. Felfigyeltünk Bu­dai László, Mojzes Mária epizód-alakításaira. Rimanóczy Yvonne Já- szai-díias jelmeztervező és Csinády István díszletter­vező egyaránt szellemesen tett eleget a darab által támasztott követelmények­nek. A vendég koreográ­fusnak már nehezebb dol­ga volt, mert a társulat mozgáskultúrája — tiszte­let a kivételeknek — sür­gős javítást igényel. A Kerny Kálmán betanításá­ban és irányításával dolgo­zó. több fúvóssal megerő­sített zenekar szokott szín vonalon szerepelt. A Svejk a hátországban január 12-ig marad műso ron. Heltal Nándor Tizenöt éves a munkásőr- zenekar Csütörtökön este benső­séges ünnepségen emlékez­tek meg a munkásőrség megyei zenekarának közel­gő 15 éves évfordulójáról a Fegyveres Erők Klubjá­ban. A közelgő évforduló al­kalmából Bálint Sándor, a munkásőrség megyei pa­rancsnokának helyettese méltatta a zenekar tagjai­nak tevékenységét, majd Mészáros Sándor, a városi tanács művelődési osztá­lyának vezetője arról be­szélt, hogy milyen fejlesz­tési célkitűzéseket szeret­nének végrehajtani. Meg­ítélése szerint a zenekar jelenlegi tagjaira építve kialakítható egy városi fú­vós, illetve szimfonikus együttes. Lehetőség nyílik arra is, hogy anyagilag és erkölcsileg több elismerést kapjanak. A zenekar nevében Jám­bor Pál, nyugalmazott me­gyei munkásőr parancsnok, és Prepszent Aurél a zene­kar művészeti bizottságá­nak tagja mondott köszö­netét az elismerő szava­kért, a jutalmakért. Az ün­nepségen ott volt Tóth Im­re, a városi pártbizottság osztályvezetője is, aki hosz- szasan elbeszélgetett a munkásőr-zenekar tagjai­val. Távirat Szimferopolba N. K. KIR1CSENKO Elvtársnak, az Ukrán Kommunista Párt Krím Területi Bizottsága első titkárának, T. N. CSEMODUROV Elvtársnak, Krím Terület Tanácsa V. B. elnökének SZIMFEROPOL Kedves Elvtársak! A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége meg­alakulásának 50. évfordulója alkalmából az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága, a megyei tanács és a megye lakossága nevében forró üdvözletünket küld­jük önöknek, a testvéri Krím terület minden dol­gozójának. Az egyenjogú szovjet köztársaságok önkéntes szö­vetségének, az első soknemzetiségű szocialista állam- nak a létrehozása a szovjet nép világtörténelmi je­lentőségű vívmánya. A fél évszázados évfordulón önökkel együtt, őszintén örülünk a szovjet nép nagy eredményeinek, amelyeket a kommunizmus anyagi­technikai bázisának megteremtésében, az ország gaz­dasági és védelmi erejének növelésében, a nép jólé­tének emelésében értek el, A nagy ünnepen teljes szívből újabb sikereket kí­vánunk önöknek, a Krim terület minden dolgozójá­nak az SZKP XXIV. kongresszusa határozatainak vég­rehajtásában, a szovjet társadalom további gazdasági, kulturális fejlesztésében végzett munkájukhoz. Felhasználva az alkalmat, kellemes ünnepeket és eredményes, boldog új esztendőt kívánunk. DR. GAJDÖCSI ISTVÁN DR. ROMANY PAL a megyei tanács elnöke a megyei pártbizottság első titkára Jó minősítést kaptak az idei élelmiszer-újdonságok A vidéki és a fővárosi élelmiszer-ellenőrző és mi­nőségvizsgáló intézetek munkatársai az elmúlt he­tekben az idén forgalomba hozott újfajta élelmiszerek minőségét ellenőrizték, és megállapították: a válasz­tékot bővítő áruk többsé­gét a vásárlók kedvezően Másfél milliárd forint termelési érték Küldöttértekezlet Baján Fogadás, tisztejegjl Infanterist Svejk, Lnkas, Kraus ezredes ée e legénység. (Sas József, 14 Tatár Sodr* üajor PáU A Bácskai Mezőgazda- sági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége pénte­ken a bajai járási hivatal nagytermében tartotta meg küldöttközgyűlését. A tsz-ek képviselői megvitatták azt a szövetség elnöksége által készített jelentést, amely a szövetkezetek gazdálkodá­sával, működésével foglal­kozik. A bácskai körzet gazda­ságai legnagyobb területen szántóföldi növénytermesz­téssel foglalkoznak. Az idén 22 ezer hektáron aratták a kalászosokat. 6 ezer hektár kapás és egyéb ipari nö­vényt takarítottak be, 23 ezer hektárról törték le a kukoricát. Az őszi munka­csúcs a termés késői be- érése és a nagy hozamok miatt a szokásosnál is több gondot okozott, a tsz-ek csak összefogással tudták biztonságba helyezni a ter­mést és előkészíteni a ta­vasziak magágyát. Az ez évi tapasztalatok figyel­meztették a gazdaságokat a gépesítés fokozásának szük­ségességére, a magasabb színvonalú üzem- és mun­kaszervezés kialakítására, az üzemi összhang megte­remtésére. Mindez már az 1973-ban elvégzendő fel­adatok közé tartozik és így a tervek készítésénél feltét­lenül figyelembe kell venni. A növénytermesztés mel­lett a szarvasmarha- és a sertéstartás is jelentős nagyságú a Bácskában. A szövetséghez tartozó üze­mekben az elmúlt év so­rán az ágazat fejlődött, növekedett a szarvasmar­ha- és tehénlétszám, javult a munka minősége is. A tsz-ek a tavalyinál 21,3 szá­zalékkal több. összesen 82 600 hízott sertést adtak át a feldolgozó vállalatnak, összességében a szövetke­zetek jó munkát végeztek az idén. termelési értékük várhatóan meghaladja a másfél milliárd forintot. Az idei eredmények ösz- szegezését követően a zár­számadással. a jövő évi ter­vek készítéséveL a szövet­kezetek személyzeti munká­jával és a vezetők javadal­mazásával kapcsolatos ten­nivalókat vitatták meg a küldöttek. D. S. fogadták, s a termékek mi­nősége az átlagosnál jobb. A laboratóriumi ellenőr­zések szerint a szeszipar által előállított üdítőital, nemrégen az üzletekbe ke­rült feketeribizli szörp a szénsavtartalom tekinteté­ben felveszi a versenyt a különböző Colákkal és szá­razanyag-tartalma is ked­vező. Az ellenőrök szerint arra lenne szükség, hogy további gyümölcsszörpök­kel teremtsen az ipar ve- télytársat a külföldi alap­anyagokból készített cola- féléknek. A nemrégen for­galomba hozott paradi- csompor összetételét meg­felelőnek találták, a gyár­tók figyelmét azonban fel­hívták néhány kisebb mi­nőségi hibára, ezeken rö­videsen változtatnak is az üzemek. A szövetkezeti ipar tu­busokban egész sor új étel­ízesítőt hozott forgalomba. Ezek, a tubusos mártás­krémekkel együtt, jól ki­egészítik a választékot. lz- és zamatanyagaik elsőren­dűéit A hűtőipar az idén öt új terméket .hozott ki, ezeket is megvizsgálták és úgy találták, hogy minősé­gük kifogástalan. Az új mélyhűtött tésztákat és a hasábburgonyát nemcsak a háziasszonyok keresik, ha­nem nagyobb tételeket szál­lítanak az éttermekbe és az üzemi konyhákra is. A szállítmányokat „nagyban’’ is ellenőrizték és ezek a tételek is kifo°ástalanok. A konzervinar jól élt az idei húsbőség-adta lehető­séggel, és 10—12 féle új sertéshús-készítményt állí­tott elő. Az új kongzervhú- sok megfelelnek a minősé­gi előírásoknak. Érdi s :eti brigádvezetők tanácskozása Pénteken tartották meg Kecskeméten az óesztendő munkaértékelő tanácskozá­sát a Kiskunsági Állatni Erdő- és Fagazdaság szo­cialista brigádjai. A válla­lat huszonöt brigádjának képviseletében harmincán jelentek meg. A felszólalók javasolták, hogy a zökke­nőmentes fakitermelés ér­dekében az erdőgazdaság az eddiginél több helyen létesítsen pótalkatrész-lera- katot Elismerően nyilat­koztak a szabadban dolgo­zó brigádok munkakörül- ményeinek javítására tett intézkedésekről. Kérték, hogy vásároljanak még több étkezőkocsit a lakó­helyüktől távol levő mun­kacsoportok számára. Az •erdészetekhez eddig kihe­lyezett hat étkezőkocsi be­váltotta a hozzáfűzött re* jnényekg*.

Next

/
Thumbnails
Contents