Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! h MAGYAR SZOCIÁLIST MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK KELLEMES ÜNNEPET KÍVÁNUNK! XX\H. évf., 303. szám Ara: 1.20 Ft 1972. december 24. vasárnap EMBERI VILÁG S zinte elhinni is nehéz, mégis igaz, hogy éppen a karácsonyi ünnepek közeledtével az Amerikai Egyesült Államok, ahol a vezető politikusok is oly gyakran hivatkoznak békés keresztényi mivoltukra, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni agresszív háború teljes ki- terjesztését határozta el. A mi társadalmi rendszerünk körülményei között nem könnyű megérteni ennek a politikai képmutatásnak a lényegét. Hogy miközben az Apollo—17 nevű amerikai űrhajó utasai az emberiség békés jövőjét hangoztató emlékfeliratot hagytak a Holdon, s Nixon elnök sem mulasztja el egyetlen beszédében sem békeszólamainak emlegetését, a világ egyik nagyhatalmának bombái változatlan sűrűséggel hullanak egy kicsinyke földrészre, egy maroknyi nép békés otthonaira, gyárakra és iskolákra. Nem mi mondjuk, hanem VI. Pál pápa szavai ezek: „Az emberiségnek szánt karácsonyi ajándékként vártuk a vietnami békét. ez azonban nem következik be. Szomorúan vesszük ezt tudomásul.” Karácsony és Vietnam így vonult be az idei esztendő történetébe is — sajnos, nem a várakozásnak megfelelő előjellel. A vietnami nép harca immáron jelképpé magasodik előttünk, mint a szabadságért és függetlenségért küzdő emberek szimbóluma. S nem tudunk az emberiség békéjéről és boldogulásáról beszélni anélkül, hogy ne ennek a szabadságszerető népnek az élete és küzdelme jutna eszünkbe. Karácsonyt bevezető gondolataink is ezért váltak ezúttal egy távoli földrész fiaiért, leányaiért aggódó felkiáltássá. Mert úgy érezzük, hogy e nélkül nem beszélhetünk ma a saját boldogulásunkról sem. Nem azért, hogy komor és sötét függönyt húzzunk karácsonyfáink fényei elé, s nem azért, hogy bárhol is letöröltük a gyermekmosolyt és vidámságot az arcokról. Épven ellenkezőleg! Azért indítottuk e gondolatsorral ünneví cikkünket, hogy igazi távlatokat nyerjünk, hogv ne csak otthonunk szűk falait lássuk magunk előtt. E mberi világ — ezt irtuk fel címül és mottóul lapunk első oldalára, a havas fenyőfát ábrázoló kép mellé. De írhattuk volna azt is, hogy Békét, boldogságot! Írhattuk volna, hogy Békét a világnak! Az emberi világ azért jutott eszünkbe, mert akaratlanul is eltöprengjünk az emberi lény kettős természetén. Melyik hát az igazi? Amelyik bombázógépével repül a lakott falvak felé, s gondolkodás nélkül ledobja veszélyes terhét az utak, hidak, gyárak — vagy éppen kórházak fölött, vagy amelyik gyárakat és iskolákat, lakóházakat épít bizakodva, hogy azok majd megmaradnak az időnek. m zt mondják a lélek- búvárok, hogy az emberi lényben egyformán benne van az építés és a rombolás ösztöne is, és csak a külső körülményektől függ, hogy melyik kerekedik felül. Nyilván egyszerűsített változata ez a lbonyolult emberi természetről alkotott véleményeknek, de próbáljuk elfogadni, hogy így van. Akkor viszont az a bizonyos emberi világ, amit majd minden egyszerű honpolgár szeretne megalkotni magának, mégis csak létező valami, s nem elérhetetlen álomkép. Az emberi vüág, amiért a szocialista utópistáktól kezdve a Nagy Október tudatos forradalmáráig mindenki harcolt. Amelyért elpusztult annyi magyar mártír az elnyomatás éveiben, s melyért vérüket ontották a nemzetközi brigádok tagjai a spanyol és más csatatereken. Mert harc és harc között különbség van. Nem lehet együtt emlegetni a más népeket leigázni akaró imperialista háború katonaeszköz emberanyagát a hazáját védelmező vietnami sorkatonával vagy partizánnal. Aki védelmezi azt, amit verejtéke árán, nehéz munkával felépített, abban nyilván nem a rombolás ösztöne munkál, még ha kénytelen is az erőszak eszközeihez nyúlni akaratán kívül. B onyolult és mégis egyszerű összefüggések ezek, s csak a tudatos rosszakarat szokta ösz- szekeverni a frontokat, melyek a jó és a rossz, az építés és a pusztítás fogalmai között húzódnak. Az emberi világ sáncai — ne tagadjuk, hogy szükség van ezekre a védekező erővonalakra — ott húzódnak. ahol a társadalmi rendszereket céljaik és módszereik elválasztják egymástól. Ha hiszünk abban, hogy az emberi természet alapvetően se nem rossz, se nem agresszív, akkor azt is tudjuk, hogy amit ott Vietnamban cselekszenek egy kis nép ellen, az maga a hódító, pusztító imperializmus, amely kineveli, kitenyészti a maga eszközeit céljai végrehajtására. S amíg léteznek rendszerek, meltrk- nek mindegy, hoov miből származik a növekvő profífptk s jrteTiiny hes^^t húsnak a lezúduló bombákból, az elpusztuló hadianyagokból, gépekből és emberekből is — addig nem múlik el a háború veszélye az emberiség feje fölül. Valljuk be, a világ jobbik fele már kezdett reménykedni, kezdett hinni a remek hírveréssel galambnak álcázott nixoni „enyhülési” politikának, s most egy tollvonással, az elnök személyes utasítására elkezdett újabb eszkalációval hűtötték le a vérmes reményeket. Ne felejtsük el a dátumot: 1972 karácsonya küszöbén tudatták ezt velünk, ahogy a pápa is megírta. Mintha csak azt kürtölnék világgá ezek az intézkedések: Emberek, vigyázzatok! 1973-ban legyetek még éberebbek, hogy ne csalatkozhassatok reményeitekben. S építsetek, ne engedjétek lerombolni házaitokat, gyáraitokat, — a világ jobbulásába vetett hiteteket. j/ gy valahogy, ilyen ösz- szefüggések felismerése és meglátása után juthat csak el a gondolat a saját házunk tájára, hogy összegezze sikereinket, eredményeinket, az elmúlt karácsony óta átélt személyes örömeinket és gondjainkat. A mi emberi világunk építésének és harcainak apró kis ütközetei sokszor elfedik előlünk a nagyobb távlatokat, a megtett út nagyságát. s a jövő tiszta horizontját. Talán ezért is jó minden évben ez a karácsony ünnep, egy kis szusz- szántás az új év kezdete előtt, alkalmas a mérlegelésre, a tanulságok levonására, a korrekciók elvégzésére, kinek-kinek felelősségérzete és lelkiismerete szerint. Ügy lenne jó, ha a világ karácsonyát sehol sem felhoznék a jövő bizonytalanságáról árulkodó jelek. S talán azzal tehetünk legtöbbet ezeknek a felhőknek az eloszlatásáért, embertársainkért, ha a mi békére törekvő szocialista társadalmi rendszerünk szilárdságáért küzdünk még állhatatosakban az elkövetkező időkben. Ha győzünk a visszahúzó apró kis intrikák, gáncsoskodások és önmagunkat nyomorító emberi gyenneségek felett. Ha az a munka, amelyért felelősek vagyunk, a lehető legjobb lesz. s a belőle származó örömet sem szégyelljük menvallani embertársaink előtt. L egyen még emberibb világ — az egész földkerekségen, mindenütt! Hadd köszöntsük ezzel a jókívánsággal országunk népét, megyénk egész lakosságát az ünnepek alkalmával. I. P. Kincsek a föld alatt A villany, a víz és a gáz együtt a lakásban már összkomfortot teremthet. Jelenleg az or szág lakásainak több mint a felében van gáz. A felhasználás meghaladja hazánk földgáz- termelését, amelyben a szanki üzem jelentős szerepet játszik. Hogy mit jelent számunkra a megszelídített metán, mit terveznek a földgázprogram keretében, erről számol be cikkünk a negyedik oldalon. Nincsenek válaszfalak című írásunk az 5. oldalon az évről évre gazdagodó, fejlődő, városiasodó Vaskútról és annak derék lakóiról szól. Átextiítervező Érdekes, a Bajai Finomposztó Vállalatnál csak férfiak foglalkoznak textiltervezéssel. Munkatársunk felkereste egyiküket és a vele készített interjúban mutatja be az 5. oldalon tevékenységüket. Minden évben többen kerülnek fiataljaink közül az egyetemekre, ám sikeres felvételi vizsga után le kell tölteniük katonai szolgálati idejüket Az egyik, a megyében állomásozó lövész alakulathoz látogatott el munkatársunk és a 8. oldalon Egyetemisták között a hadseregben címmel beszámol a katonák életéről, tanulással, munkával töltött napjairól. Művelődés, irodalom, művészet Ebben az évben Petőfi Sándornak az „édes hazában”, a Kiskunságban született verseiből közöltünk mintegy félszázat. Most a sorozat befejezéseként ismét két költeményét találhatják a 9. oldalon. A következő oldalon Is közlünk verseket, mégpedig Buda Ferenc műfordításai közül a kirgiz. népköltészet gyöngysze-! meibőL
