Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-22 / 301. szám

I91S. december S2„ péntek 5. oldal // Minta iskola" Fülöpházán A megyei tanács végre­hajtó bizottsága nemrégen határozta el, hogy folyama­tosan bevezetik a kísérleti audio-vizuális oktatást a külterületi osztatlan isko­lákban. Az új módszer cél­ja: az eddiginél sokkal job­ban kihasználni az úgyne­vezett önálló órákat. Jelen­leg négy tanyai iskolában folyik ilyen kísérleti okta­tás, köztük a fülöpházi IV. számú általános iskolában. Társadalmi segítség Akár egy villa, olyan ez az iskola. Balaton-parti üdü­lősoron is megállná a he­lyét. Szinte friss szagú a parketta, kellemes látvány a fehér falak és a zöld táb­la kontrasztja. Hálózati vil­lany, törpe vízmű, összkom­fort. Az iskola mellett újonnan épült kétszobás pedagóguslakás. Ezeket a körülményeket az Észak-Bács-Kiskun me­gyei Vízmű Vállalat dolgo­zóinak mintegy 350 ezer fo­rintra becsülhető önzetlen társadalmi munkája terem­tette meg. Ez az iskola, az itt folyó oktatási kísérlet a pedagó­gusok továbbképzését, ta­pasztalatcseréjét is szolgál­ja. December kilencedikén volt az első bemutató, még­pedig az országos tanyai tanácskozás vendégei szá­mára. Kis ürhaiósok Zsúfolásig megtelt az egyik tanterem. Előttünk két televíziókészülék, a má­sik tanteremben folyt a ta­nítás. S a képernyőn egyszerre csak láttuk a fehér köpe­nyes tanító nénit, a feszül­ten figyelő, füzeteik fölé hajoló kis nebulókat. Zárt­láncú televízión kaptuk a képet, amit a szomszéd te­remben elhelyezett két ka­mera vett fel. — Ci-ca — mondta a ta­nító néni, s az első osztá­lyosok kórusban utána. Tőlük balra, a másodiko­Az első bemutató sok önállóan töltötték ki feladatlapjukat, a harmadi­kosok diafilmet néztek. Mindannyiuk fülén ott vol­tak a fejhallgatók, azon hallhatták a magnetofonra felvett tanítói utasításokat, irányítást. — Mintha kis asztronau­ták lennének — jegyezte meg mellettem valaki. Naponta egy óra Egyelőre még csak egy ilyen órájuk van naponta a gyerekeknek, hogy ne ter­heljék meg őket túlságosan. — Sok munkával jár ez a módszer, de megéri... — mondja a tanító néni, Sö­rös Józsefné. — Néha ké­ső estig készülünk a fér­jemmel a másnapi órákra, megcsináljuk a magneto­fonfelvételeket, kidolgoz* zuk a percre pontos óra­vázlatot. Hogy minél több gyer­mek kapcsolódhasson be az új oktatási formába, s a pedagógusokat se terheljék meg túlságosan, központi oktatási stúdió alakul nem­sokára Kecskeméten. Itt gyakorlott nevelők és tech­nikai szakemberek dolgoz­zák ki az új típusú órákhoz szükséges anyagot, és kül­dik az iskolákba. A még hosszabb ideig működő osztatlan iskolák­ban 1975 végéig folyamato­san vezetik be ezt a hasz­nos módszert. K. Gy. Litvániától Tatároméig Magyar tévések három szovjet köztársaságban A Szabadság, szerelem — Floridában Új Petőfi-kötet angolul Frank Szörny nem tud­ja, hogy angolul vagy magyarul tanult meg elő­ször, pedig hazánktól távol, Floridában született, a két világháború között. Szülgi már negyedszázada Ame­rikában éltek, de a szívük visszavágyott. Az apa asz­talossegéd volt, a nincste- lenség űzte el a Dunán­túlról és a Horthy-rend- szer tartotta távol Ma­gyarországtól. Fia műszaki végzettséget szerzett, s mérnöki diplomával több fontos tisztséget töltött be. Egy ideig az VSA űr­programjában is dolgozott, jelenleg a Boca-Raton nevű városban működő egyetem fizikai intézeté­nek az igazgatója. Érde­kes hírt kaptunk róla a napokban. Lefordította angol nyelvre és 750 oldalas könyvben kiadta Petőfi Sándor verseit. Három esztendeje kezdett mun­kához. Véleménye szerint Petőfi élete és költészete különös varázserővel bír a mai fiatalok számára is. Frank Szörny közben Ma­gyarországon is járt és el­látogatott Kiskőrösre is, ahol a múzeum vezető­jével hasznos eszmecserét folytatott. A magyar származású tudós-mérnököt a közelgő jubileum is buzdította nagy vállalkozásának mi­előbbi befejezésére. Arra törekedett, hogy az angol nyelvű Petőfi a költő szü­letésének 150. évforduló­jára elkészüljön. Az At­lantic Sun című újság ok­tóber 26-i száma — már arról tudósít, hogy „ezen a héten jelent meg Frank Szörny Petőfi-fordítása”, A lap közli a mérnök nyilatkozatát is. „Reméli, hogy ez a munka külön­böző képzettségű és nem­zetiségű emberek körében fog érdeklődést kelteni.” A kiadványról nagy el­ismeréssel írt a The Miami Herald is, H. N. Ami egy filmből kima­rad. azt az ember önma­gában raktározza el, hogy alkalomadtán, majd egy másik filmben éljen to­vább. Vagy jegyzeteiben őrzi meg... Most ezek alapján villantom fel há­rom szovjet köztársaság­ban szerzett élményeimet. FRUNZE Egykori nevén Pispek. Mai nevét a hadvezérről kapta. Az Ala-Too hósip- kás vonulata alatt épült, a múlt század elején egy kir­giz kán parancsára. Tehát Közép-Ázsiában vagyok. Furcsa érzés. Hat és fél órás repülés, a téli­es Moszkva után, virág­csokorral várnak leendő munkatársaink könnyű, nyári ruhában. Szép met­szésű, japános arcok, kes­keny mongolos szemek. A repülőtér előtt Valerij Cskalov, híres szovjet­orosz pilóta szobra. Filmezünk. fényképe­zünk. A betonon egymás után landolnak a külön­féle méretű gépek, a 15 személyestől a 100 szemé­lyesig. A távolban hava­sok ... „Csúcsával érve Sugár András a vllniusi utcán. Ezúttal lengyelül kérdez. Kazány. Tatár minaret. felhőt- csillagot / nagy Ala- Tau hegy bő fényben ra­gyog.” A TTEN-SAN /555-ben repülő lándzsának hívták Rakéta a középkorban A Román Szocialista Köztársaság tudományos akadémiája történettudo­mányi folyóiratában Doru Todericiu professzor tollá­ból megjelent egy „hihe­tetlen” közlemény — a nagyszebeni (ma: Sibiu) rakétáról. 1961-ben a professzor a nagyszebeni könyvtárban nevezetes kézi^itot talált. A kézirat harmadik részé­nek a szerzője 1550—1570 között írta a művét. A kézirat befejező része pontos leírást ad egy 1555­ben sikeresen elindított több fokozatú rakétáról és egy nagy hatótávolságú „repülő lándzsáról”. Szó esik egy „házacskáról” is, amelyet a rakétának kel­lett volna a magasba lő­nie, de ezt — úgy látszik — sohasem építették meg. A „házacska” nyilván századunk asztronautái űr­kabinjainak az őse. De ma­radjunk a rakétánál.,, A vázlatos ábrák közül az első kettő azt mutatja, hogy Conrad Haasnak két­féle, különböző átmérőjű kétfokozatos hajtóműve volt. Volt azonban három­fokozatos modellje is, — ezt próbálták ki 1555-ben. Mindkét típust szilárd hajtóanyag mozgatta: ethil- acetát, ammóniák, ecetsav és egyéb vegyületek por­alakban. A kézirat utal ar­ra, hogy az ethilacetátot ecetből és alkoholból, a szalmiákszeszt pedig vize­letből nyerték. A tűzmesternek sikerült megoldania a stabilizálás problémáját is: deltaszár­nyakat alkalmazott. A kézirat tüzetes átta­nulmányozása megmutatja az abban a korban bámu­latos felfedezések időbeli sorrendjét: 1529: kétfokozatú rakéta (kétféle hajtóműve); 1529: háromfokozatú rakéta; 1536: „a repülő házacska” ötlete; 1555; a fokozatos gyújtás* kipróbálása a több- fokozatú rakétán; 1555: a deltaszámyak alkalmazá­sa. ... Az utóbbi néhány év­tizedben sok száz munka foglalkozott a repülés és a világűr meghódításának az előzményeivel, de ezt a ra­kétát senki sem említi. Mi minden rejtözhetik még a régi könyvtárak kéziratai­ban, ritka nyomtatványai­ban ...!? S mire gondoljunk, mi­kor erről a nagyszebeni ra­kétáról olvasunk? Arra-e, hogy semmi sincs új a nap alatt — vagy arra-e, hogy a hatás—ellenhatás fizikai elve — ezen az elven mű­ködik minden rakéta — „el­vileg” egyszerűbb, mint á forgó-gördülő mozgás el­ve!? Azaz: „elvileg” köny- nyebb feltalálni egy raké­tát, mint — mondjuk — egy nyugvó tengelyen for­gó keréken tovagördülő gé­pezetet ... ! ? Bognár András HEGYSÉGBEN Félnapja utazunk fel­felé. Egyre hidegebb van és egyre sűrűbb a köd. Azt hiszem már mind­annyian szívesen lemon­danánk erről az útról. Csak a sofőrünk nem. ö nyugodtan, megfontoltan vezeti a frunzei televízió kis autóbuszát. Hogy mit lát, az rejtély, de hala­dunk. Már egy hegyi pa­takban hajtunk. Ugrálunk a köveken, gyalog me- I gyünk tovább, kézben a ! felvevőgép, magnó, fény­képezőgépek, nyersanyag. Sűrű köd. Hirtelen a ködből egy jurta tűnik elő. Már jön­nek elénk, kezünkből ki­kapkodják a felszerelést. Máris a jurtában ülünk, és isszuk a forró kirgiz teát, sóval, tejjel. Filme- ; sek között vagyunk. A I kirgiz film munkatársait | is jurtába kergette a hir- ] télén leszállt köd. Már otthon vagyunk, a „szak- ^ máról” van szó. KtT.ENCOKÁS ffFPÜLfi- ÜTTAU KÉSŐBB Itt már késő őszi ködök I ülnek a két fo’vó. a i és Vilnelé találkozásánál épült város. Vilnius felett. Litvánia, a borostyánor­szág fővárosa. Műemlékhá­zak, templomok, ősi egye­tem, körülöttünk litvánul, lengyelül és oroszul be­szélnek az utcán, és aki vásárol, attól három nyel­ven kérdik: mit óhajt? Mindenki ért mindenkit. Történelmi levegője van a városnak, a magasban Gediminas XIV. sz.-i nagy fejedelemről elnevezett vártorony piros-fehér- zöld zászló. Litvánia, a miénktől eltérő sávozású lobogója, a völgyben a folyó. Neris. A falon fénykép. Salo- mea Neris költőnő arcképe, dedikációval. A polcokon rengeteg könyv. Az író­asztalon három írógép. Egy cirill betűs, két latin betűs. Egyik litván, a má­sik német írásjelekkel. A 74 éves költő, államférfi Justas Paleckisz szobájá­ban forgatunk. Az 1940-es népfront-kormány elnöke, majd a szovjet parlament egyik házának, a Nemzeti­ségi Tanácsnak elnöke. A VOLGA 1277. FOLYAM- KILOMETERENEL A ház falán tábla: „Itt állt egykor a Szemjonov pékség”. A kis térre szo­borportré néz: M. Peskov, a kazányi péklegény — Maxim Gorkij. Fejét ma­gasra emeli, haja lobog, hiába is nézne lefelé, a pince, az egykori pékmű­hely, a földszintes ház, a szűk utcák eltűntek. A történelmi hangulat meg­érint. Gorkij: „Az én egye­temeim” városa — Kazany. Gorkij itt érlelődött íróvá, Uljanov, vagyis Lenin itt járt egyetemre. A város falai, tornyai alatt állunk. Behunyom a szemem. Rettegett Iván alakját látom Eizenstein filmjéből, amint a várra mutat és meglódul a sereg. Hatalmas fapajzsok mögött 30—30 ember, vágtató lo­vakon az asztrah-ínvi cá- revicsek; 1552-őt írtak. mintha Kunszentmiklós környékén járnék és lép- ten-nyomon igazi kun ar­cok néznek rám. Tessék csak meggyőződni róla a fi Imben. És még egy apróság. A Tudományos Akadémia előtti parkban, Lobacsevsz- kij szobra mellett, tatár fiatalasszony ült gyermeké­vel. összenéztünk a opera­tőrrel: „ez lesz csak jó a filmben!” És máris közelít a felvevőgép. A mama hirte­len elfordul, eltakarja a gyermekét, talán muzul­mán asszonyőseitől örökölt ösztönös mozdulattal. Hon­nan jöttek? — kérdezi a pádon üldögélő tatár bá­csika. „Vengrija” — mon­dom neki. „Anglia?” — ér­ti el az országot. „Dehogy Anglia, Vengrija!”, „Ven- ger!” — válaszolom. „Ö” — mondja a bácsi — „ma­gyarok ezek, a mi baráta­ink. Mutasd meg nekik a gyerekedet, hadd lássák otthon is, hogy milyen a kicsi tatár”. Ezek azok a „sztorik”, emlékek, amelyek egy-egy filmből kimaradnak. És, ha a kedves olvasó két órára kedves nézővé vál­tozik, kérem, felejtse el e sorokat és majd csak a film után emlékezzék rá, amelynek munkatársai szí­MTLYENEK TS MA A TATÁROK? Ezt kifürkészte kame­ránk az utcai járókelők arcán és ezt kérdeztük öregektől, fiata* 1 októl. .......ebben a félig tatár városban”— ahogy Gorkij írta. Valóban? Milyenek? Nem tudom elhíszi-e ne­kem a kedves Olvasó, Ka- zánvban a Tatár Autonom Ks»t h-'-oság fővárosában ágy éfeziem magamat, Musza Dzslail tatár költő szobra. (A szerző felvételei) vés figyelmébe ajánlják . Szúz nép uniója — című alkotást. tAdás december 27-én és 28 án.) Badő Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents