Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! ‘PETOFIUEPB A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT 3 Á'C S: R I SK U N M 3G Y EV piíöiT S UARli a PJ A XXVII. évf., 297. szám 1972. december 17., VASÁRNAP Ara i 1 formt A népgazdaság A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács megtárgyalta és jó­váhagyta az 1973. évi népgazdasági tér­1973. évi terve 6 százalékkal nőtt A nemzeti jövedelem belföldi felhasználása azonos volt a ta­valyival a termelés és az elosztás fér szültsége feloldódott Erdei Fereiac nevét vette fel Ünnepi tsz-kösgyűlés Hartdn vet, amelyet a IV. ötéves tervben meg" határozott gazdaságpolitikai célok és az 1972. évi gazdasági fejlődés tapasztala­tainak figyelembe vételével dolgoztak ki. A Minisztertanács megállapította, hogy 1972-ben a népgazdaság a tervben kije­lölt irányban fejlődött. A gazdálkodás­ban az 1971. évi szinthez mérten ked­vező változások következtek be. A nem­zeti jövedelem a tervezett ütemben, 5— Ez döntően annak köszönhető, hogy a felhalmozás, a beruházások és a kész­letek növekedése nem éri el az 1971-es szintet. A fogyasztás közel a tervezett­nek megfelelő ütemben, 4—4,5 százalék­kal növekszik. A felhalmozás és a fo­gyasztás aránya az utóbbi javára válto­zott összességében kiegyensúlyozott a külkereskedelmi forgalom. (Folytatás a S. odalon) Tegnap délelőtt a hartai művelő­dési házban ün­nepi közgyűlést tartottak a hely­beli Béke Ter­melőszövetkezet tagjai. A feldíszí­tett termet tíz órára már zsúfo­lásig megtöltötték a szövetkezeti gazdák, a község lakót Élelmiszerbolttól a kertészeti ABC-szaküzletig Fejlődik Kecskemét kereskedelmi hálózata Mit tartalmaznak, illetve módosulnak-e az eredeti tö­rekvésekhez képest Kecske­mét jövő évi kereskedelem­fejlesztési tervei? Milyen új üzletek létrehozásával és kinyitásával számolhat a helyi és a környékbeli la­kosság? — e kérdésekkel kerestük fel a napokban ár. Mező Mihályt, a városi tanács elnökhelyettesét. — Tanácsunk felelőssége igen nagy a lakosság keres­kedelmi ellátásában, az üz­lethálózat fejlesztésében pe­dig sok a tennivaló. Éppen ezért fontos, hogy a legész- szerűbben gazdálkodjunk az adott és a menetközben kí­nálkozó újabb lehetőségek­kel is — hangzott beveze­tőül a tanács elnökhelyet­tesének tájékoztatója. Azután a lényeget ille­tően először is megtudtuk, hogy a Műkertvárosban eredetileg 1973. januári megnyitásra tervezett, 450 négyzetméteres ABC-áru_ ház még most, a karácsony előtti napokban a vásárló- közönség szolgálatába lép. Elismerés az ilyen határidő­módosulásért, az építőknek, 3 a kiskereskedelmi válla­latnak egyaránt! Az élelmiszer szakmánál maradva: a peremkerületi lakosság ellátását javítja a Kadafalván épülő szövetke­zeti vegyes élelmiszer-üz- letház. melynek megnyitása — ha a vontatott kezdetet jó ütemű munka követi — a jövő nyár elején várható. A Kéttemolom közi bőráru bolt helyén viszont a jövő év első negyedében foglalja el új helyét a Kossuth té­ren megszűnő, jóhírű élel­miszerüzlet. Ugyanitt érdemel emlí­tést, hogy az Arany János utcában az Állami Biztosító volt fiókjának helyén — ahol pár hónapja megfelelő körülményekhez jutott a rö­vidáruüzlet —. a még sza­bad helyiségben, ugyancsak januárban dohányáru-, le­velezőlap-, ajándékbolt nyí­lik. Méltó rendeltetéshez jut végre a Magyar Nemzeti Bank Rákóczi úti volt fi ók­helyisége is, ahol az Ipar­cikk-Kiskereskedelmi Vál­lalat nyitja meg várhatóan 1973. április 4-re — a Sza­badság téri helyet — nagy KERAVILL-szaküzletét. Párhuzamosan az új üzlet kialakításával a megyei gyógyszertári központ már­is készítteti a patika bőví­tésének, berendezésének terveit. Ez annál is fonto­sabb, mert a gyógyszertár­ban az átalakítás idején is zavartalannak kell lennie a kiszolgálásnak. Itt említ­jük meg, hogy 1973. no­vember 7-ig — az orvosi rendelővel egyidejűleg — megnyílik a hunyadivárosi gyógyszertár is. A jövő év első negyedé­ben megkezdi működését a Műkertvárosban létesített új pb-gázcseretelep. A fel­szabaduló Szegedi úti zsú­folt telephelyén közületi vas- és műszaki áruk üzle­tét nyitja meg a tulajdonos kiskereskedelmi vállalat. Ezzel egyidejűleg megszű­nik a közületek nagybani kiszolgálása a városköz­pontban levő vas- és mű­szaki üzletekben, aminek hasznát a kifogástalanabb kiszolgálásban látja majd a lakosság. Ugyancsak jő hír, hogy a Városföldi Állami Gaz­daság pavilont nyit a jövő év tavaszán a kecskeméti piacon. Méghozzá a Budai, illetve Erdősi István utca felőli részen, ahol a piactól és zárása után az utca fe­lől történik maid a kiszol­gálás. A Széchenyivárosban a nemrég átadott kis üzlet­ház mellett viszont a Ma­gyar—Szovjet Barátság Tsz nyit kis virágboltot, várha­tóan a nyár elején. A továbbiakban megtud­tuk, hogy határozott lépést tett a városi tanács a Pl ÉRT Vállalat Hornyik János utcai — üzlettér szá­mára kiválóan alkalmas — raktárának a városköz­pontból való elhelyezésére. A Kurucz tér 3. szám alat­ti, korábban az AGROKER Vállalat által használt rak­tárát kínálta fel a papír­éi irodaszerek tárolójára.-A Hornyik utcai épületben pedig — Tarián Istvánnal, a Centrum Áruházak ve­zérigazgatójával folytatott tárgyalás értelmében — kis áruházat alakítanak ki, a városközponti nagy forgal­mú áruház zsúfoltságának enyhítésére. A PIÉRT Vál­lalat mihamarabbi elhatá­rozásán a sor, hogy ebből, a lakosság érdekét szolgá­ló tervből jövőre valóság legyen! Végezetül még egy élet­revaló, s megvalósítani szintén jövőre tervezett cél: az úgynevezett kertészeti ABC-szaküzlet megnyitása, ahol a facsemetéktől a sző­lővesszőig, s a növényvédő­szerektől a kisgépekig min­den egy helyen beszerezhe­tő. Ennek helyéül a ho­mokbányái Autóscsárda melletti területet kínálta fel a közreműködő cégek­nek a városi tanács. E szak­üzlet létrehozásának költ­ségeit a MÉSZÖV, illetve az UNIVER Szövetkezet vállalta, a forgóeszközöket pedig a Mezőgazdasági El­látó Vállalat, valamint a Szikrai Állami Gazdaság adja hozzá. P. I. A termelőszö­vetkezeti mozga­lom és általában a magyar pa­rasztság érdeké­ben végzett ki­emelkedő mun­kásságának elis­meréseként — a Béke Szövetkezet tagságának ez év szeptember 30-án hozott határozata szerint — felvet­ték Erdei Ferenc akadémikus meg­tisztelő nevét. Az ünnepi alkalom­ból ellátogatott Hartára Erdei Ferenc testvér- öccse: Erdei Sán­dor és leánya: Erdei Sarolta is. Az elnökségben helyet foglalt Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, dr. Ro­many Pál, az MSZMP KB tag­ja, a párt megyei bizottságának el­ső titkára, ár, Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke, ár. Láng István, a Magyar Tu­dományos Akadémia főtit­kár-helyettese, dr. Soós Gá­bor, mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyet­tes. Eljöttek Erdei Ferenc tisztelői, munkatársai, a ku­tatóintézetek, az egyetemek i a megyei, járási, községi Az ünnepi közgyűlés szónoka, Nyers Rezső elvlárs, beszédét mondja. párt- és tanáesl szervek ve­zetői, a társ-termelőszövet­kezetek elnökei. A közgyűlést Deák Adolf, a Béke Termelőszövetkezet elnöke nyitotta meg. El­mondta, hogy milyen hiva­talos és baráti kapcsolat fűzte a tsz vezetőit és tag­ságát Erdei Ferenc akadé­A Béke Szövetkezet tagsága figyelmesen * Érdéi Fcreucről »ülő előadást '•••"annyink által tisztelt U ásrtor Zolién felvételei) mikushoz, akt sok országos gondja mellett mindig szí­vesen szakított számukra időt és a felmerülő problé­mákra mindig adott a fej­lődést elősegítő javaslato­kat, Az elnök hangsúlyoz­ta, hogy a megtisztelő név viselése felelősséget és kö­telezettséget jelent majd a szövetkezet számára. Mél­tóak csak akkor lesznek hozzá, ha azzal az akarat­tal, nagyfokú politikai és szakmai felkészültséggel végzik munkájukat, mint amilyenre. Erdei Ferenc egész életével példát muta­tott. A bevezető után Nyers Rezső, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára emelkedett szólásra. — Több mint másfél éve, hogy Erdei Ferenc elvtárs elhagyott bennünket. A ha­lála okozta fájdalom eltű­nőben van. de nera múlik az emlék, az életmű hatása népünkre, országunkra. Er­dei Ferenc emberi nagysá­ga, vonzó, színes egyénisé­ge, sok-sok tanítása bevés­te nevét a szocialiamus'tör- ténetébe. Nyers dP.wsuS eirtács rásw- Iftfcjsps"' btfcartr*'* Erdei liefen^ bál oefr.kását, a szö­vetkezeti és a munkásmoz­galomban, a tudományos ás a politikád életben bétől ­(F oly tatás a 2. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents