Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-16 / 296. szám

Tanácstagok együttes beszámolója Kerületi népfrontbizottság alakult Csütörtökön este kettős — és ugyanakkor kivételes — esemény színhelye volt a kecskeméti Széchenyi vá- rosi Molnár Erik Általános Iskola nagyterme. Ezért is töltötte meg zsúfolásig a hallgatóság, amely 1634 vá­lasztó, illetve az új város­rész 6500 lakója képvise­letében jelent meg. A program első részében a terület tanácstagjai, dr. Sánta László, dr. Csűri Fe~ rencné, Kanyó Miklós és Lovas József tartottak együttes beszámolót a városi tanács, a végrehaj­tó bizottság és a maguk 1972. évi munkájáról, 1973. évi feladataikról, a város és még közelebbről a ke­rület további fejlesztéséről. A Széchenyivárosban eb­ben az évben elért ered­mények sorában ilyenek­ről adhattak számot, mint a beszámoló színhelyéül választott, 16 tantermes, 15 millió forintból épült új iskola, a 200 négyzet­méter alapterületű ABC- áruház, a MÉK és a Ma­gyar—Szovjet Barátság Tsz összefogásával létesí­tett élelmiszerüzlet, az AGROKONZUM, vagy a Széchenyivárost az E—5"ös úttal összekötő külső körút elkészülte. S hátra van még ez évben 140 OTP- lakás átadása. A jövő évi társadalom- politikai program jelentős része lesz a terület ifjúsá­ga helyzetének, s a város­negyed egészségügyi viszo­nyainak vizsgálata, a fel­mérés alapján kívánatos intézkedések megtétele. Másik fontos akció 1973- ban annak helyszíni szám­bavétele, mi és hogyan va­lósult meg a negyedik öt­éves terv célkitűzéseiből — eddig és mik a további te­endők. A tanácstagok beszámoló­it számos hozzászólás kö­vette. Ezekben köszönet, javaslat éppúgy helyet ka­pott, mint néhány jogos észrevétel. Az eszmecsere tartalma is igazolta a vá­rosi népfrontbizottság tes­tületi ülésein már jó ideje hangoztatott igény jogos­ságát: a tanáccsal a város- vezetéssel való elevenebb kapcsolat céljából elenged­hetetlenül időszerű ebben a folyton terebélyesedő új városrészben is népfront­bizottság életrehívása. Ez­zel mind a városi, mind a III. kerületi pártalapszer- vezet egyetértett. Dr. Sánta László indít­ványára, dr. Csűri Ferenc- né városi népfronttitkár javaslatára így válasz­tották meg csütörtök este a 39 tagú széchenyivárosi —máriavárosi kerületi nép­frontbizottságot. A 9 tagú elnökség vezetőjéül Újvári Lajost, az iskola igazgató­ját választották. Alelnő- kök: Medgyesi Pál. Cserny Kálmán, Köpöczi Lajos, a titkár Terecskei Jánosné. —th —n Játék és muzsika 11 percben A Ki nyer ma? — Kecs­keméten háromtagú stábja pénteken délelőtt 10 óra­kor indult a stúdió elől. Mire megérkeztek már szinte valamennyi helyet elfoglalták az érdeklődők az Aranyhomok presszó­ban. Eddig háromszor hangzott fel a „hírős vá­rosban” a Ki nyer ma? szignálja, és háromszor bánkódtak a későnjövők: az előtérből vagy az utcá­ra néző hatalmas üvegab­lakoknál hallgathatták, néz­hették a műsort. Ószer Imre ügyelő irá­nyította az előkészületeket és ő sorsolt a jelentkezők közül. Mészáros Ágnes el­sős gimnazista és Horváth Judit ülhetett a mikrofon­hoz. 12 óra 20 perckor Czi- gánv György köszöntötte néhány kedves, a hangu­lathoz illő, bátorító szóval a fiatal versenyzőt, a Ko­dály Zoltán énekes iskola növendékét. Esv kézmoz- dúlat és Litvánvi Károlv technikus közreműködésé­vel máris felhangzik az el­ső kérdés. Mindenki a ki­csit megilletődött diáklány arcvonásait ficveli. néhánv taktusból felismeri-e a művet. A feleletre nem kell várakozni: halk uevan mintha egv apró kérdőiéi is kunkorodna a vénén, de jó. nontos a válasz. Kodálv Zoltán Gaiántai táncok cí­mű alkotásából hallhatott a Ki nver ma? sokszázez­res tábora egy kisebb részt. A továbbiakban is jól szerepeltek a kecskemétiek és mind hárman, Ági, Hor­váth Judit, az OTP dolgo­zója és Juhász Teréz, a Kodály iskola diákja meg­érdemelten vették át a ju­talmakat köztük az Arany- homok szálló különdíját Aki kérdez: Czlgány György (kétszemélyes vacsoraje­gyet szilveszterre). 12 óra 31'kor ismét a Bródy Sándor utcai stú- J dióé a szó és amíg a tech­nikus kolléga összecsoma­golja a kellékeket, Czigány György szívesen válaszol kérdéseinkre. — Harmadszor járok ez ügyben Kecskeméten, szí­vesen jövök, jó a hangulat és megfelelő az érdeklődés. — A Ki nyer ma? — túlzás nélkül — a rádió egyik legnépszerűbb mű­sora, hamarosan, kará­csonykor ünnepeljük az ezredik közvetítést. Rend- hagyóan, négy helyszínről jelentkezünk: Sopronból Koncz Zsuzsa, Dunaújvá­rosból Boros Anikó, Haj­dúszoboszlóról Zsoldos Pé­ter jelentkezik, míg én An­tal Imre barátommal az Astoria halijában dolgo­zom. — Igen, a költészet régi vonzalom. Örülök, hogy az itt megjelenő Forrás is kö­zölte egyik versemet. Ter­veimről nem szívesen be­szélek. Annyit azonban el­árulhatok, hogy a Magvető elhatározta verseskötetem kiadását. Búcsúznunk kell, mert neves vendégeket vár a ki­lenckor kezdődő „Házimu­zsikára”. Addig még akad tennivalója, hiszen az adás „egyenesbe megy”. Szom­baton is jelentkezik a Pe­tőfin, méghozzá csúcsidő­ben: Sztankay Istvánnal kalandozik a művészetek, a muzsika birodalmában. Czigány Györgynél avatot- tabb idegenvezetőt nehéz elképzelni. Ezért kedvelik műsorait. H. N. Segesvárra látogatnak Petőfi Sándor születése 150. évfordulójának méltó megünneplésére lelkesen készülnek a kiskunfélegy­házi általános iskolások is, akik az idei tanév kezdete óta szorgoskodnak a For­radalmi elődök a néppel tűzön-vizén át akció fel­adatainak megvalósításán. A diák honismereti szak­körök olyan térképeket raj­zolnak, amelyek a költő vándorlásának útvonalait és tartózkodási helyeit tün­tetik fel. Sok pajtás levél­lel kereste fel azokat a vá­rosokat és községeket, ahol Petőfi járt. Több helység­ből már megérkeztek a vá­laszok, a képeslapokat, fényképeket, valamint a kevésbé ismert Petöfi-do- kumentumokat tartalmazó Tudományos konferencia a Hadtörténelmi Intézetben A Hadtörténelmi Intézet | és Múzeum a Zrínyi Mik­lós Katonai Akadémiával közösen december 18—19- én tudományos konferenci- , át rendez, amelyen megem­lékeznek Petőfi Sándor szü­letésének 150., valamint az 1948—49-es forradalom és szabadságharc közelgő 125. í évfordulójáról. A tanácskozás második napján délben a Hadtörté­neti Múzeumban ünnepé­lyesen megnyitják a „Petőfi Sándor a népszabadság hal­hatatlan költője” című do­kumentációs kiállítást, ame­lyet később a néphadsereg különböző alakulatainál is bemutatnak. küldemények. Ez utóbbiak­ból kiállítást rendeznek az úttörők, akiknek egy cso­portja jövő nyáron romá­niai kiránduláson vesz részt, s ennek során ellá­togat a segesvári csatatér­re. a költő tragikus halálá­nak színhelyére is. Postagalambsport Lakifeleken MA IS REJTÉLY a tu­dósok számára, hogyan ta­lál haza a több száz kilo­méteres távolból a posta­galamb. Ez a csodálatos tá­jékozódási képesség, a te­nyésztés lehetőségei, a ver- senyröptetés feszült izgal­ma töltik meg tartalommal ezt a sokak előtt ismeret­len sportágat. KISS DEZSŐ, a lakitele­ki Postagalamb Sportegye­sület elnöke 1962-ben kez­dett el versenyszerűen fog­lalkozni a szárnyas hírnö­HÉT VÉGI sportműsor SZOMBATON kosárlabda NB I-es női mérkőzés: Kecs­keméti Dózsa—Szolnoki Vörös Meteor, Kecskemét, Katonai te­rem, M.30. Városi serdülő bajnokság: Fiú mérkőzések, piarista Gim­názium, 1® órától. trszAs A Kecskeméti Vízmű és a Budapesti KSI országos kor- osztályos minősítő úszóverse­nye, Kecskemét, fedett uszoda, 15.30-tól. birkózás Vasas Kupa, felnőtt, ifjúsági és serdülő verseny, Budapest, felnőttek a Kőbányai úton. ser­dülők és ifjúságiak a Golgota utcai teremben, 14 órátóL ELMEN YBESZAMOLO Baján a Finomposztó Vállalat munkásklubjában 17.30 kezdet­tel Dunai n. Antal válogatott labdarúgó tart olimpiai él­ménybeszámolót. VASÄRNAP ÜSZAS A Kecskeméti Vízmű és a KSI országos minősítő úszóver­senyének második napja, Kecs­kemét, fedett uszoda, 9.30 és 15.30. CSELGÁNCS Pajtás Kupa országos úttörő eselgáncsverseny Baján a sport­csarnokban 9 órától. KOSÁRLABDA NB I-es női mérkőzés: Szi­getvári ÁFÉSZ—Kecskeméti Dózsa, Szigetvár, U óra. VIVAS Kecskeméti Dózsa, országos ül. o. női tőrversenye, Kecske­mét, Béke téri általános iskola, 9 órától. ASZTALITENISZ Országos HL o. egyéni baj­nokság: Budapest, 8.30. BIRKÓZÁS A Vasas Kupa felnőtt, ifjú­sági és serdülő verseny folyta­tása 10 órától. A szombat nagyobb eseményei Három kiemelkedő ese­ményt találunk a megye szombati sportműsorában. Kecskeméten délelőtt fél 11-kor kezdődik a katonai teremben az év utolsó ha­zai kosárlabda-mérkőzés a K. Dózsa—Szolnoki VM ta­lálkozó. A fedett uszodá­ban délután fél 4-kor kez­dődő országos úszóverseny számai: 800 m fiú gyors­úszás, 400 és 100 fiú hát, 200 és 400 fiú mell, 400 fiú vegyesúszás. Lányoknál 400 vegyes, 200 hát, 100 mell és 100 m béka mell­úszás szerepel a szombáti programban. Baján fél 6-kor a Fi­nomposztó Vállalat klub­jában a sokszoros váloga­tott Dunai II. Antal tart olimpiai élménybeszámolót. kökkel. Az időtöltésből szenvedély lett, s az idei jubileumi évet szép sike­rekkel zárta. A Délkerület által meghirdetett 12-es csapatversenyen, ahol 40 egyesület, 456 versenyzője 40 354 galambbal indult, Kiss Dezső lett az első és I. osztályú minősítést kapott. — Melyik volt a legered­ményesebb galamb? — Egy kék kovácsolt- csapos hím. Kilenc verse­nyen indult, összesen 4300 kilométert repült, minden alkalommal helyezést ért el, s megnyerte az egyéni bajnokságot is. — Mennyibe kerül egy postagalamb? — Külföldön vagyonok- ba. Nálunk egy befutott galamb ivadéka kb. 300 fo­rint. Persze lehet kapni 10 forintért is. de akadt mái olyan versenygalamb, ame­lyikért ötezret is elkértek. — Mi történik a dúcokba berepült idegen galambok­kal? — Bejelentjük a szövet­ségnek, megjelenik a szak­lapban, gazdája jelentke­zik érte. Vannak, akik be­zárják a talált postagalam­bokat, „nevelni” akarják.. Egy tavalyi versenyen 744 kilométer távolságról vár­tam haza a galambokat, s az egyik elmaradt. Már le­mondtam róla. amikor az idén tavasszal, héthónapi távoliét után hazaérkezett. Valahol becsukhatták, szár­nyát megvagdosták, a gu­migyűrűket lehúzták róla, lába eltörött... De haza­jött. — Kik lehetnek tagjai az egyesületnek? — Bárki, aki kedvet érez hozzá és vállalja a fárad­ságot. Csak a 14 éven aluli gyermekeknek kell szülői beleegyezés. Itt Lakiteleken is egyre nő az érdeklődés. KÖRÜLMÉNYEIK na­gyon mostohák. Egyedül vannak, sehonnan sem kap­nak anyagi támogatást, s így bizony nagyon nehéz, de ez a szenvedélyük. Etet­ni, gondozni, nevelni a fió­kákat. rendben tartani a dúcokat, lesni az első szárnypróbálgatásokat, röp- tetnl. versenyre szállítani és várni, hogy haza szán­janak. L. S. Az NB II. Keleti csoport tavaszi sorsolása I. FORDULÓ. MÁRCIUS 18.: Kiskunhalas—DEAC, Sz. MÁV-MGM, SZVSE— Láng, Szegedi D.—KIS- TEXT, FÖSPED—Bcsabai VTSK. Budafok—Gyula, Cegléd—III. k. TTVE, Haj­dúböszörmény—Bp. Építők. II. FORDULÓ. MÁR­CIUS 25.: Bp. Építők—III. k. TTVE. Gyula—Cegléd, Bcsabai VTSK—Budafok, KISTEXT—FÖSPED, Láng —Szegedi D., MGM— SZVSE. DEAC—Sz. MÁV, Hajdúböszörmény—Kiskun­halas. III. FORDULÓ. ÁPRILIS l. : SZVSE—DEAC. Szegedi D.—MGM. FÖSPED—Láng, Budafok—KISTEXT, Ceg­léd—Bcsabai VTSK, III. k. TTVE—Gyula, Sz. MÁV— Hajdúböszörmény, Kiskun­halas—Bp. Építők. IV. FORDULÓ. ÁPRILIS 8.: Bp. Építők—Gyula, Bcsabai VTSK—III. k. TTVE. KISTEXT—Cegléd, Láng—Budafok, MGM— FÖSPED. DEAC—Szegedi D„ Hajdúböszörmény—Sze­gedi VSE, Kiskunhalas— Sz. MÁV. V. FORDULÓ. ÁPRILIS 15.: FÖSPED—DEAC, Bu­dafok—MGM, Cegléd— Láng, III. k. TTVE—KIS­TEXT, Gyula—Bcsabai VTSK. SZVSE—Kiskunha­las, Szegedi D.—Hajdúbö­szörmény, Sz. MÁV—Bp. Építők. VI. FORDULÓ. ÁPRILIS 22.: Bp. Építők—Bcsabai VTSK. KISTEXT—Gyula, Láng—III. k. TTVE, MGM —Cegléd, DEAC—Budafok, Haj dúböszörmény—FÖS­PED. Kiskunhalas—Szege­di D„ Sz. MÁV—SVSE. VII. FORDULÓ, ÁPRI­LIS 29: Cegléd—DEAC, III. k. TTVE—MGM. Gyula- Láng, Bcsabai VTSK— KISTEXT, Szegedi D.—Sz. MÁV. FÖSPED—Kiskunha­las, Budafok—Hajdúböször­mény, SZVSE—Bp. Építők. VIII. FORDULÓ. MÁJUS 6.: Bp. Építők—KISTEXT. Láng—Bcsabai VTSK, , MGM—Gyula, DEAC—III., k. TTVE, Hajdúböszörmény i —Cegléd, Kiskunhalas— Budafok, Sz. MÁV—FÖS­PED, SZVSE—Szegedi D. IX. FORDULÖ. MÁJUS 13.: Gyula—Debreceni EAC, Bcsabai VTSK—MGM, KISTEXT—Láng, FÖSPED —SZVSE. Budafok—Sz. MÁV. Cegléd—Kiskunha­las, III. k. TTVE—Hajdú- böszörmény, Szegedi D.— Bp. Építők. X. FORDULÓ. MÁJUS 20.: Bp. Építők—Láng, MGM—KISTEXT. DEAC— Bcsabai VTSK. Hajdúbö­szörmény—Gyula, Kiskun­halas—HL kér. TTVE, Sz. MÁV—Cegléd, SZVSE— Budafok. Szegedi D.— FÖSPED. XX. FORDULÖ. MÁJUS 27.: KISTEXT—DEAC, Láng—MGM, Budafok— Szegedi D., Cegléd—SZVSE, III. k. TTVE—Sz. MÁV, Gyula—Kiskunhalas, Bcsa­bai VTSK—Hajdúböször­mény, FÖSPED—Bp. Épí­tők. XII. FORDULÓ. JÚNIUS 3.: Bp. Építők—MGM, DEAC—Láng, Hajdúböször­mény—KISTEXT, Kiskun­halas—Bcsabai VTSK, Sz. MÁV—Gyula. SZVSE—III. k. TTVE, Szegedi D.—Ceg­léd. FÖSPED—Budafok. XIII. FORDULÖ, JÚ­NIUS . 10.: MGM—DEAC, Cegléd—FÖSPED. III. k. TTVE—Szegedi D„ Gyula— SZVSE. Bcsabai VTSK— Sz. MÁV. KISTEXT—Kis­kunhalas, Láng—Hajdúbö­szörmény, Budafok—Bp. Építők. XIV. FORDULÓ, JÚ­NIUS 17.: Bp. Építők— DEAC, Hajdúböszörmény— MGM. Kiskunhalas—Láng, Sz. MÁV—KISTEXT, SZVSE—Bcsabai VTSK, Szegedi D.—Gyula, FÖS­PED—III. k. TTVE, Buda­fok—Cegléd. XV. FORDULÖ. JÚNIUS 24.: III. k. TTVE—Budafok, Gyula—FÖSPED, Bcsabai VTSK—Szegedi D., KIS­TEXT—SZVSE, Láng—Sz. MÁV, MGM—Kiskunhalas, DEAC—Hajdúböszörmény, Cegléd—Bp. Építők.

Next

/
Thumbnails
Contents