Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-10 / 265. szám

Császártöltés súlyos vereséget szenvedett Katymáron Nem csalódtak azok, akik kemény küzdelrrit vártak az NB III. kecskeméti ha­zai rangadójától. Kemény, néha bizony durva bele- menéseket, otthagyott lá­bakat, szikrázó összecsa­pást láthattunk eleget. Já­tékot viszont annál keve­sebbet. A máskor oly ötle­tesen játszó KTE-támadó- sor most nem villogott. Erőtlenül, sok hibával ját­szottak és féltek az össze­csapásoktól. A két csere közül is csak az egyik volt szerencsés, mert a beállt Tormási II. rúgta az egyen­lítő gólt. Többször nem is nagyon találkozott a lab­dával. A Fémmunkás a szokott csapkodó játékát játszotta, ami itt eredményesnek tűnt. A végén, 2:l-es veze­tésnél biztos győztesnek lát­szott a Fémmunkás és az is lett volna, ha fegyelme­zettebbek. Kezdődött ez Bende II. kiállításával, pe­dig különben a Fémmunkás legjobb embere vo^t. Nem okos dolog a szembetűnő időhúzás sem, mert ezt egyetlen játékvezető sem tűri el. , Ami az egyenlítő gól utáni vitát illeti: a játék­vezető feladata, hogy el­döntse, bent volt-e a lab­da vagy sem. A nézőtéren is megoszlottak a vélemé­nyek. Mi úgy láttuk, hogy bent volt a labda, s a já­tékvezető is így döntött. Kár, hogy Koltai még min­dig nem tanulta meg — pedig nem ma kezdett fut­ballozni —, hogy ha a já­tékvezetőt sértegeti, attól a gól még gól marad, legfel­jebb előbb mehet zuha­nyozni. A döntetlen vég­eredményben megfelelt a játék képének, csak a já­ték nem hasonlított a sportszerű és szép labda­rúgáshoz, pedig ezt min­denki szívesebben nézte volna. A kiskprösi csapat meg­szerezte a fontos két baj­noki pontot az Április 4. Vasastól, és idegenben nyert a Baja és a János­halma is. Mindhárom győ­zelem ragyogó teljesít­mény. A Mezőfi SE is ha­zahozta idegenből a már „megszokott” pontot, ök csak hazai pályán tudnak veszteni. Végül a Kiskun­félegyházi Vasas veresége nem volt meglepetés. A hét válogatottjai: I. csapat: Bende III. (Fémmunkás) — Tormási I. (KTE), Sahin (Vasas), Má- rity (Baja), Dobó (KTE), Adám II. (Jánoshalma), Bartek (Kiskőrös), Angeli (Mezőfi SE), Kemény (Baja), Pálmai II. (Baja), Fenyvesi III. (Jánoshalma). Tartalékcsapat: Magó II. (Mezőfi SE) — Paplan os (Kiskőrös), Franczkó (KTE), Maráczi (Jánoshalma), Fá­bián (Mezőfi SE), Bartulov (Baja), Kovács (Baja), Má- nyoki (KTE), Márkli (Fém­munkás), Bánhidi (KTE), Kállai II. (Fémmunkás). Kiemelkedő teljesítményi nyújtott mgg: Tímár, Linka, Gerber (Kkfházi Vasas), ölvedi, Kislőrincz, Palin- csár (Fémmunkás), Csordás (Mezőfi SE), Czár, Izsák (Kiskőrös). NB III-as góllövőlista 11 gólos: Bánhidi (KTE) 10 gólos: Porhanda (KTE). 9 gólos: Kemény (Baja). 7 gólos: Németh II. (Já­noshalma). 6 gólos: Maráczi (János­halma), Gerber (Kkfházi Vasas). 5 gólos: Boruzs (Mezőfi SE), Kovács (Baja). 4 gólos: Csermák (János­halma), Mányoki, Dobó (KTE), Bódis (Mezőfi SE), Bende II. (Fémmunkás), Sahin (Kkfházi Vasas). 3 gólos: Fenyvesi III (Jánoshalma), Magyar II. (KTE — Mezőfi SE), Pál­mai II. (Baja), Kurucsai, Csordás (Mezőfi SE), Linka (Kkfházi Vasas). 2 gólos: Kállai II. (Fém­munkás), Varga II., Faragó, Kókai (Kkfházi Vasas), Szovák I., Kállai II., Len­gye, Bartek (Kiskőrös). 1 gólos: Ádám I., Ádám II. (Jánoshalma), Tormási II. (KTE), Angeli, Komá­romi (Mezőfi SE), Magó I., Csillag, Márkli (Fémmun­kás), Laki, Bartulov, Ró­nai (Baja), Farkas, Pajtás (Kkfházi Vasas), Fábián, Korozmán (Kiskőrös). Szabó Zoltán NB m. KÖZÉPCSOPORT 1. EGSZÜV 12 9 2 1 23-8 20 2. Ikarus 12 7 3 2 25-10 17 3. Baja 12 7 3 2 20-11 17 4. D.újv. E. 12 8 — 4 24-10 16 5. J. halma 12 7 2 3 22-15 16 6. MOM 12 6 2 4 23-14 14 7. Bem SE 12 6 2 4 10-5 14 8. Postás SE 12 6 2 4 13-9 14 9. Csőszere. 12 5 1 6 15-15 11 1-0. Mezőfi 12 4 2 6 17-17 10 11. Ganz-Vill. 12 3 4 5 17-21 10 12. Magnezit 12 4 2 6 15-25 10 13. Kiskőrös 12 4 1 7 10-19 9 14. Apr. 4. 12 1 3 8 9-22 5 15. Ercsi 12 — 5 7 10-27 5 16. Vecsés 12 1 2 9 9-34 4 NB HL DÉLKELETI CSOPORT 1. KTE 12 9 2 1 34-18 20 2. Hódgép 12 8 2 2 21-8 18 3. Sarkad 12 6 4 2 20-14 16 4. Orosháza 12 7 2 3 17-13 16 5. Szeged 12 5 5 2 16-13 15 6. B. Agyag. 12 3 7 2 14-9 13 7. Szarvas 12 5 3 4 20-18 13 8. Gyoma 12 2 7 3 12-14 11 9. T. földvár 12 3 5 4 9-13 11 10. Metripond 12 3 5 4 13-20 11 U. Kkfháza 12 4 2 6 21-26 10 12. Bős. MA, 12 2 5 5 11-13 9 13. Szentes 12 3 2 7 13-17 8 14. K. Fém. 12 1 6 5 10-15 8 15. Csongrád 12 3 1 8 9-15 7 I16. Makó 12 1 4 7 7-22 6 BEK-KEK eredmények A labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájában magyar idő szerint csütörtökre ért véget Lisszabonban a Benfica és a Derby County visszavágója. Benfica—Derby County 0:0. 75 000 néző. Hiába rohamozott a Benfi­ca, angliai három gólos hát­rányából semmit sem tudott ledolgozni. Így a korábbi BEK-védő portugál bajnokcsa­pat kiesett. A BEK-ben a legjobb nyolc között már csak két hely ki­adó. A Real Madrid és az Ar­ges Pitesti csütörtökön este vívta a visszavágóját a spa­nyol fővárosban, az Ajax és a CSZK Szófia pedig no­vember 29-én játszik újra Amszterdamban. A továbbjutott csapatok: Bayern München, Szpartak Trnava, Derby County, O. Dó­zsa, Dinamo Kijev és Juven­tus. a A labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupájában a Milan hazai pályán csak hosszabbí­tásban tudta kiharcolni a Legia Varsó ellen a győzel­met és ezzel a továbbjutást. Mil^n—Legia Varsó 2:1 (1:1, 1:1) 15 000 néző. Varsóban 1 :l-re játszottak, 00 perc alatt Milanóban is ez lett az eredmény. A kétszer 15 perces hosszabbítás vége előtt 2 perccel lőtte a Milan a döntő gólt. A KEK-ben a legjobb nyolc közé jutott csapatok: Leeds United, Rapid Bukarest, Haj­dúk, Schalke 04, . Szpartak Moszkva. Hibernian Edinburgh, Sbárta Prága és Milan. (MTI) ÉSZAKI CSOPORT Kiskunfélegyházi Vörös Csillag—Kecel 0:0 Kiskunfélegyháza, 150 néző, vezette: Simovits. A két csapat rangadója unalmas, csapkodó játékot hozott. Így kiemelkedő egyéni teljesítmény egyik csapatban sem akadt. Ifjúsági eredmény: 5:0 a Kkfh. Vörös Csillag javára. Solt—Dunavecse 3:1 (1:0) Solt, 100 néző, vezette: Daubner. Az első félidőben Obor- nyik góljával szereztek ve­zetést a Soltiak. 1:0. Szü­net után Bujdosó egyenlí­tett, majd Vitek és Tóth góljaival szerezték meg a győzelmet a soltiak. Jók: Obornyik, Kara II., Vitek, Végi, illetve Pintér, Búj- dosó. Ifjúsági eredmény: 3:2 Solt javára. Kunszentmiklósi VAV Vasas—Szánk 1:0 (0:0) Szánk, 300 néző, vezette: Szabó. A szerencsésebb kun­szentmiklósi csapat kapus­hibából szerezte meg a győzelmet jelentő gólt. Gól­lövő: Patay. Jók: Patay, Bérezés, illetve Varbócz, Tóth. Ifjúsági eredmény: 3:3. Lakitelek—Hetényegyháza 3:1 (2:0) Lakitelek. 150 néző, ve­zette: Tóth Sz. Jó iramú, változatos mér­kőzésen Parádi I. góljaival 2:0-ás előnyre tett szert a lakiteleki csapat. A 60. percben Ágoston szépített. 2:1. A 83. percben Sinkó állította be a 3:l-es vég­eredményt. Jók: Tóth (a mezőny legjobbja), Parádi II., Fekete, Sinkó, illetve Fábián, Káplár, Ágoston. Ifjúsági eredmény: 2:0 Lakitelek javára. Kerekegyháza—Klapka SE 3:2 (1:0) Izsák, 50 néző, vezette: Fekete. Közepes iramú mérkőzé­sen a szerencsésebb kerek­egyházi csapat szerezte meg a két bajnoki pontot. A 35. percben Szappanos II. jut­tatta előnyhöz a kerekegy­háziakat, majd az 52. perc­ben Nagy egyenlített. 1:1. A 60. percben Molnár volt eredményes. 1:2 A 70. perc­ben Mihala öngólt vétett. 2:2. A 73. percben Gogolák lőtt a kapuba. 3:2. A mér­kőzés során Polaznik (Klap­ka SE) a kiállítás sorsára jutott. Jók: Szappanos II., Gogolák, illetve Terecskei. Apostag—Kiskunfélegyházi Reménység 2:0 (2:0) Apostag, 100 néző, vezet­te: Bélák. A 6. percben Andriska révén értek el gólt azapos- taglak. 1:0 A 14. percben Komáromi 2:0-ra növelte az apostagiak előnyét. A 16. percben Farkas a felső ka­pufát találta el. Jók: So­mogyi, Király, Gyurcsó, il­letve Kratofil, Fekete. Ifjúsági eredmény: 2:1 Apostag javára. Helvécia—Csengőd 1:0 (0:0) Csengőd, 100 néző, vezet­te: Dukai. Kiegyenlített első félidő után Tornyi szerezte meg a helvéciai csapat győzel­mét jelentő gólját. Kecskeméti Dózsa II.— Kecskeméti MÁV 1:0 (1:0) Kecskemét, vezette: Lódi. Gólok,,. A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság 12. forduló­jában 51 gól esett. Az Északi csoportban 18, míg a Déliben 33 alkalommal voltak eredmé­nyesek a labdarúgók. Nyolc mérkőzés a pályaválasztók győzelmével ért véget, négj találkozón megosztoztak a pontokon, négy mérkőzésen a vendégegyüttesek bizonyultak jobbnak. ...és góllövők Északi csoport: 14 gólos: Kovács (Helvécia) 13 gólos; Szélesi (Kerekegyháza), Balogh (Dunavecse). 11 gólos: Bérezés (Kszmiklós), Parádi I. (Laki­telek). 7 gólos: Gogolák (Ke­rekegyháza), Bense (Kkfh. Vö-* rös Csillag), Papp II. (Szánk), Tornyi (Helvécia), Szvetnyik (Kecel). 6 gólos: Kratofil (Kkfh. Reménység), Kiss (Ke­cel). 5 gólos: Patay (Kszmik­lós), Solymosi (Kkfh. Re­ménység), Ágoston (Hetény­egyháza). 4 gólos: Hegedűs (Kkfh. V. Cs.) Szabó (Kecel). öngólos: Mihala (Klapka SE). Déli csoport: 13 gólos: is- pánovics (Katymár). 12 gólos: Tényi (Gara), Geiger (Érsek­csanád). 11 gólos: Mészáros (Bácsbokod), Horváth (Kinizsi SE), Biros (Kkh. MÁV), 10 gólos: Juhász (Kinizsi SE). 9 gólos: Tüske (Érsekcsanád). 8 gólos: Varga (Érsekcsanád), Ferenczi (Kelebia). 7 gólos: Takács (Gara), Páncsics (Sü- kösd). 6 gólos: Glavatity (Ki­nizsi SE), Szekulity (Csávoly). 5 gólos: Horváth (Kelebia), Németh (Sükösd), Csincsák (Kisszállás), Lakner, Lei (Csá­szártöltés), Vargacz (Szakmár). 4 gólos: Hársch (Bácsbokod), Török, Jakubács, Szeitz (Csá­szártöltés), Andrási II. (Szak­már), Keszi I. (Csávoly). öngólos: Putnik (Csávoly). DÉLI CSOPORT Katymár—Császártöltés 8:0 (1:0) Katymár, 100 néző, ve­zette: Ihos. A katymári csapat táma­dásaival kezdődött a mér­kőzés. A 4. percben Ispá- novics, a 8. percben Dunai és a 12. percben Kereszte­si lövése csattant a császár­töltési kapufán. A 24. perc­ben végül is Keresztesi ta­lált a hálóba. 1:0. Az 50. percben Ispánoviccsal szemben szabálytalankod­tak a büntetőterületen be­lül. A megítélt 11-est Mák értékesítette. 2:0. A meg­lepett császártöltési játéko­sok kemény, helyenként durva játékkal próbálták ellensúlyozni hátrányukat. Ennek eredményeként a 60. percben újabb 11-eshez ju­tottak a katymáriak, amit Ispánovics értékesített. 4:0. A 65. percben újra Ispáno­vics talált a hálóba. 5:0. Közben piros és sárga la­pok röpködtek. Három csá­szártöltési és két katymári j játékos a kiállítás sorsára jutott, és hárman kaptak sárga lapot — közülük ket­ten esászártöltésiek. A 80. percben Besir volt ered­ményes, majd 6 perccel ké­sőbb Ispánovics állította be a 8:0nás végeredményt. Jók; Ispánovics, Dunai, Janity, Balogh. Ifjúsági eredmény: 3:0 Császártöltés javára. Kinizsi SE—Kunbaja 4:0 (2:0) Baja, vezette: Horváth. A Kinizsi SE mindvégig nagy fölényben játszott, és helyzeteinek kihasználásá­val ilyen arányban is meg­érdemelten nyerte a talál­kozót. Góllövők: Glavatity 2, Horváth, Juhász. Ifjúsági eredmény: 12:0 a BVMTE javára. Érsekcsanád—Bátya 5:0 (2:0) Érsekcsanád, 100 néző, vezette: Molnár K. Az érsekcsanádi együttes mindvégig nagy fölényben játszott — két 11-est is ki­hagyott —, és biztosan nyerte a találkozót. Góllö­vők: Tüske 2, Varga 2, Kiss. Jók: Tüske, Varga, Kiss. Ifjúsági eredmény: 10:0 Érsekcsanád javára. Mélykút—Kelebia 2:1 (0:0) Kelebia, 50 néző, vezette: Klein. A 48. percben Berényi góljával a mélykútiak sze­reztek vezetést. 1:0. A 74. percben Ferenczi egyenlí­tett. 1:1. Két perccel ké­sőbb Kárász lőtte a mély­kútiak győztes gólját. 2:1. Jók: Kárász, illetve Beré­nyi. Ifjúsági eredmény: 4:3 Kelebia javára. Gara—Csávoly 2:1 (0:1) Csávoly, vezette: Veisz. Változatos, jó iramú mér­kőzést vívott a két csapat. Czobor révén a csávolyiak szereztek előnyt. 0:1. A 78. percben Putnik öngólt vé­tett. 1:1. A 80. percben Bá- bity góljával nyertek aga- raiak. 2:1. Jók: Miklós, il­letve Czobor. Ifjúsági eredmény: 3:1 Csávoly javára. Szakmár— Kiskunhalasi MÁV 3:3 (2:1) Szakmár, 100 néző, vezet­te: Szalai. A 11. percben 30 méteres szabadrúgáshoz jutott a MÁV. A középre ívelt lab­dát Biros fejelte a hálóba. 0:1. A 30. percben Bende 16 méteres lövéssel egyen­lített. 1:1. A 41. percben András II. beadásából Var­gacz lőtt a hálóba. 2:1. Az 57. percben ismét Vargacz volt eredményes. 3:1. A 77. percben Laczkovics szépí­tett. 3:2. A 85. percben Laczkovics lövését a kapus Biros elé ütötte, aki nem hibázott 3:3. Jók: Bende, András II., Vargacz, illetve Zsidai, Földi. Laczkovics. Ifjúsági eredmény: 2:2. Sükösd—Kisszállás 1:1 (1:0) Kisszállás. 100 néző, ve­zette: Sólymos. Az első félidőben Németh góljával a sükösdiek jutot­tak előnyhöz. 1:0. Szünet után sorozatos támadásokat és Csincsák révén megsze­rezte az egyenlítést. 1/1. Ifjúsági eredmény: 5:0 Sükösd javára. Bácsbokod*— Kiskunhalasi MF DOSZ II. 1:1 (1:0) Kiskunhalas. vezette: Ferró. Ifjúsági eredmény: 2:0 Bácsbokod javára. Megyeválo gátolt l’í. oszt. bajnokság Északi csoport: Somogyi (Apostag) — Fábián (He- , -tény egy háza), Fekete (La­kitelek), Tóth (Lakitelek) — Szappanos II. (Kerek­egyháza), Kara II. (Solt) — Sütő (Lakitelek), Kovács (Helvécia), Ágoston (Apos­tag), Gogolák (Kerekegyhá­za), Patay (Kunszentmik- lós). Déli csoport: Zsidai (Kkh. MÁV) — Bende (Szákmár), Földi (Kkh. MÁV), Laczkovics (Kkh. MÁV) — Varga (Érsekesa- nád), Kiss (Érsekcsanád) — Andrási II. (Szalon ár), Csincsák (Kisszállás), Ispá­novi c.s (Katymár), Tüske (Érsekcsanád), Horváth (Kinizsi SE). 'Tudósítóink Csepregi Imre (Szánk), Gyu­lai István (Csengőd), Bolvári József (Apostag), Gyöngyösi György (Lakitelek), Pálfi Jó­zsef (Kiskunfélegyháza), Joó Sándor (Solt), Horváth Károly (Izsák). Páncsis István (Katy­már), Kovács Szilveszter (Ke­lebia) , dr. Kolozsvári Elek (Érsekcsanád), Borsodi József (Baja), Maros Vince (Kisszál­lás), Szalai László (Kiskunha­las), Pálfia Mihály (Csávoly), Farkas András (Szakmár). A MEGYEI n. OSZTÁLYÚ labdarúgó-bajnokság Állasa ÉSZAKI CSOPORT 1. Lakitelek 11 8 2 1 23-13 18 2. Kkfh. V. 11 7 2 2 20-5 16 3. Helvécia 11 7 2 2 26-13 16 4u Kecel 12 7 2 3 28-16 16 Kereke. 11 7 2 2 29-17 16 6. Kszmikl. 11 5 4 2 21-9 14 7. Heténye. 12 5 2 5 20-20 12 K. MÁV 11 5 2 4 18-18 12 9. Kkfh. Re. 12 3 5 4 21-20 U 10. Szánk 11 3 2 6 15-24 8 1L Dunave. 11 3 1 7 22-28 7 12. Solt 11 3 1 7 13-24 7 13. Klapfca 11 3 — 8 15-30 6 14. Csengőd 10 1 3 6 7-21 5 15. Apostag 11 1 2 8 10-26 4 K. Dózsa n. 12 12 — 56-9“ 24 DÉLI CSOPORT 2 28-7 19 2 29-18 18 2 32-9 17 3 28-15 15 3 35-17 14 3 20-12 14 2 20-16 14 4 25-23 12 3 15-21 11 6 22-22 8 6 13-19 8 7 17-34 6 8 19-31 5 9-35 5 9 6-39 3 5 22-31 U 11 6 11 6 11 5 1. Gara 12 9 2. Cs.töltés 12 8 3. Érsekcs. 11 7 4. Katymár 11 7 5. Kinizsi 6. Sükösd 7. Szakmár 8. Kh. MÁV 11 5 9. Kisszállás 11 3 10. Bácsbok. 11 11. Kunbaja 12. Kelebia 13. Csávói,, 14. Mélykút 15. Bátya 11 1 vezetett a kisszállást csapat Kh- ms ii. 12 í í 11 11 11 12 A list NB lll-as válogatottja Apostag megszerezte első győzelmét

Next

/
Thumbnails
Contents