Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-04 / 261. szám

B sm';et állam köszönt'se Az év hátralevő részében no­vemberben, decemberben egész sor irodaimi, zenei ifjúsági mű­sor köszönti a szovjet ál.ain megalapításának 50. évforduló­ját. A Szovjetunió jelenével foglalkozik Boros János és Rapes inyi László többrészes él­ménybeszámolója, amely az ál­lami közigazgatási egységek életével ismerteti meg a hall­gatót. A Falurádió novembei 6-tól sugározza Kispista István sorozatát, a szovjet mezőgazda­ságról. Moszkvába, és Jereván­ba látogathatnak az éter hullá­main azok, akik meghallgatják a „Jő reggelt, vasárnap” no­vember 12-i adását, amelvbon többek között helyszíni ripor­tok hangzanak el a szovjet fő­város kulturális újdonságairól. Az irodalmi főosztály rendezé­sében tartják a szovjet szép­próza heteit, amelvben többek között Akszionov Kollégák, Csakovszkil Távoli csiúagfény, Gorkij Foma Gorgyejev, Fa- jrv^tpv Ti7enkii«r»cpn chnü mű­veinek hangiáték-változatal ke­rülnek bemutatásra. Az Ifjúsági osztály szerkesz­tésében műsor hangzik el az 50 éves lenini nionfrszervezet tisz­teletére. ..A Szovjetunió köz­társaságaiban tartunk” címmel őssreáűftás idézi fel eddig a nvüv*nossá? előtt még el nem hangzott s^em^lves élmények Ir,o^t!TáizU0tá':ával a sok nem- zei?ségű állam feijőd^sét. ké­peinek egvpniogúsá"á.t. Neves m^g^ar kö-évti sz^m^lviséeek művészek Informálnak a md- s°rban M*nszk, Novo*z*b,rs~k, Tallinn. Taskent. S^emarkand, Rica, Odessza, lakóiról a váro­sok s*':'tns arculatáról. A moszkvai rádióval együtt­működésben „Ki tud többet a Szovjetunióról?” címmel szer­veznek vetélkedőt. A győztes me gyár gyermekeket a Szov­jetunió látja vendégöl a tervek szerint 1973 első felében. Ugyan­akkor a szoviet rádió is hason­ló feúörő-iá'ékot rendez ha­zunkról, ame vnek első helye­zettjeit meghívjuk magyaror­szági látogatásra. A híres egye­temek sorozatban közel egy­órás műsor mutatja be a Lo­monoszov Egyetemet, a neves intézmény múltját, jelenét, jö­vőjét. Négyrés os rádióváito^at késből a fiatalok számára A^ksz.el Tolsztoj Golgota rfm(í r**génv*bÓ!, s orv háromrészes folvta á'os h^ngtáték ned’g Fa- gveíev Tf?ú Gárda című regé­nyét választotta témájául. Heti műsorajánlatunk HÁROM SPORTFILM Kép a „Hazai tájakon” című filmsorozat ; eí ■ zo (O.) részébő1 A rádió zenei főosztálya Is részt vállalt a Szovjetunió fél­évszázados fennállásának meg­ünnepléséből. A tervek szerint novemberben és decemberben három ismert szovjet művész ad nyilvános hangversenyt a rádió stúdióiában. „Világhírű szoviet művészek Budapesten címmel hangverseny-sorozat formáiéban e^venítik fel az elmúlt évek hazánkban járt szovjet előadóinak, zenekarai­nak emlékezetes produkcióit. Jelenet a „Minden lében kanál” című angol tv-iilm sorozat „A nyitány emui epizódjából. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FOGFÁJÁS A Nyugat első generációjá­nak kiemelkedő alakja a ma­gyar novellairodalomban is sok maradandót alkotott. A televí­zió Oivasta-e? című sorozatá­ban olyan XX. századi magyar írók műveiből válogat, aKik mar nem tartoznak az élők kö­zé. Célja egy bizonyos figye­lemfelhívás az íróra, műveire, 6 ehhez képest nem feltétlenül a legjellemzőbb, a legismertebb darabok közül válogatnak a szerkesztők. Ezúttal Kosztolá­nyi egy derűs történetét dra­matizálták, a Fogfájás ugyanis egy nem „rendeltetésszerűen” lezajló nászéjszaka története. A főszerepeket Schütz Ila és Sztankay. István alakítja. (Szerda, 20.30) TAJAK, VAROSOK, EMBEREK A televízió filmje ezúttal két fejlődő afrikai köztársaságot, a Tanganyika és Zanzibar egye­süléséből létrejött, — hazánk­nál tízszer nagyobb területű Tanzániát és a vele északon határos, 236 000 négyzetkilomé­ter területű Ugandát mutatja be. Tanzániának éppen annyi lakosa van, mint hazánknak és iskolai emlékeink révén első­sorban úgy ismerjük, hogy: ebben az államban található a csaknem 6000 méter magas Ki­limandzsáró, továbbá a Ma­gyarország területénél alig ki­sebb Victória-tó egyik fele. Lakosságának 90 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik, s hogy ez az állam a fejlődés­nek még milyen alacsony fo­kán áll. mutatja, hogy a 10 millió lakosra alig több mint 500 orvos jut. Északi szomszéd­ja. Uganda, a fejlődés maga­sabb fokán tart, afrikai vi­szonylatokban a közepesen fejlett állmok közé számít. A filmből megismerhetjük a két ország lakóit, fővárosait, kul­túrájukat. (Féntek. 18.45) MINDEN LÉBEN KÉT KANAL Magyarul beszélő angol film­sorozat. Ezzel az adással kez­dődik az a 13 részes krimiso­rozat, amelyben viszontláthat­juk Roger Mooret, oldalán To­ny Curtisszal. A kerettörténet mindössze annyi, hogy egy nyugdíjazott bíró életét azok­nak a bűncselekményeknek a kiderítésére teszi fel, amelye­ket hivatali évei alatt nem si­került kinyomoznia. Megbízza két ismerősét, az aneol lordot és az amerikai aranyifjút, hogy járjanak az ügyek után. Tony Curtis belépése igen szerencsé­sen a humor irányába viszi ezeket a történeteket. A fősze­replők magyar hangjai: Láng József és Sztankay István. Az első rész címe: A nyitány. (Szombat, 20.05) JELENTÉS A VÖLGYBŐL Aprily Lajos születésének 85. évfordulóján. 1967-ben. 80 éves korában hunyt el Aprily La­jos Kossuth-díjas költő. Éle­tét. művészetét átszőtte az er­délyi táj szeretete, a termé­szet iránti érdeklődés és az ókori klasszikus kulti'irához való vonzódás. Versei a for­mai csiszoltság példái, s mű­fordítói tevékenysége is igen jelentős. Elsősorban németből és oroszból ültetett át magyar­ra. köztük: Gogol. Turgenyev, Lermontov műveit. Legismer­tebb műfordításai az Anyegin és a Peer Gvnt fordítása. Az Ő műveit 1s több európai nyel­vőr« 1H nrnr.A~----to "T\ M ünchen *72 a címe annak a 20 perces összeállításnak, amelyet Csőke József, Fehéri Tamás és Fifílina József ké­szített a XX. nyári játéko­kon. Igaz, több részlet már a heti híradókban megjelent, de összességében mégis nagyszerű élményt nyújtott. a nézők láthatják az olimpia legkima­gaslóbb tudású sportol it. a legizgalmasabb pillanatokat, betekinthetnek az ohm ólai fa­lu életébe, s ott érezhetik ma­gukat a megnyitón és záró­ünnepélven is. Mindössze egy név „Balc-ró1* a nnv. -nnak a negyedórás plkotásr.ak. rm-^lv r- a idők legkiváJóbb öttusázó ’á- r^k a pályafutásáról készült, Baicző András gyerekkorból egészen az olimpiai aranyére­mig vezet el Knoll Tstvén filmje, megható jei^netoir. :'»- gaimas versenvek, érdeke«? ké­pek váltogatták e"vmáct. ötkarikás rapszódia a ctms Csőke József, Fehéri Ta^á*« és Fifilina Józsep «^fnes - jénru*. amely kísérő szö”^ nélkül, zenei ai*fpqtAcqei veníti fel a müncheni napo­kat. Ismerteti me<» a nézőket az ötkarikás 1á+éVr«V: szerep­lőivel.

Next

/
Thumbnails
Contents