Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-22 / 275. szám
A hét NB lll-as válogatottja Igazi őszi labdarúgó-fordulót hozott az elmúlt hétvége. Valamennyi csapatunk irreális időjárási viszonyok között vehette fel a küzdelmet a bajnoki pontokért A Mezőfi SE együttese Budapesten mérkőzött a Postás SE ellen, s a csúszós, sáros pályán nehéz körülmények között hozta haza az egyik bajnoki pontot Kis szerencsével a győzelmet is megszerezhették volna. A Kecskeméti Fémmunkás változatos küzdelmet vívott a Szarvasi Főiskola Spartacussal. Az első félidő kiegyenlített játéka után a Fémmunkás védelmének vblt két megingása, amelyből mindkétszer gólt kapott a csapat Ez szerencsés ébresztőnek bizonyult, mert utána beszorították ellenfelüket és akár a győzelmet is megszerezhették volna. A döntetlen így is értékes pontot jelent a váltakozó tormában szereplő kecskeméti csapat számára. Kellemetlen meglepetést akozott a Kecskeméti TE nagyarányú orosházi veresége. Bár ebben nyilvánvaló nagy szerepe volt a KTE számára szokatlan kisméretű, sáros edzőpályának is, ahol a találkozót játszották. Ez azonban aligha lehet mentaég az NB II-es jelölt csapat védelmének ingatag játékára. A Kiskőrösi Petőfi Spartacus Ercsiben „vérzett el” — mégpedig igen nagy arányban. A gondokkal küzdő kiskőrösi együttesnek az ellenfélen kívül a játékvezetővel is fel kellett venni a '„harcot”. Az eredmény ismeretes ... A Bajai Vasas MTE együttese kemény, helyenként durva mérkőzésen szerzett értékes bajnoki pontot a Ganz-Villany csapata ellen. A Kiskunfélegyházi Vasas ezúttal sem bírt a Csongrádi SC-vel. A Va-- sasból mindössze néhány játékos egyéni teljesítménye emelkedett az átlagos fölé — ez kevés volt a pontszerzésre. A Jánoshalmi Spartacus felázott, mély talajú pályán győzte le fővárosi ellenfelét A jánoshalmiak ezzel megerősítették helyüket a középmezőny élén. A HÉT VÁLOGATOTTJAI I. csapat: Bende III. (K. Fémmunkás) — Tormási (KTE), Viszmeg (BVMTE), Márity (BVMTE) — Fábián (Mezófi SE), Adám II. (Jánoshalma) — Szlovák I. (Kiskőrös), Angeli (Mezőfi SE), Maraczi (Jánoshalma), Pálmai II. (BVMTE), Fenyvesi III. (Jánoshalma). Tartalékcsapat: Magó (Mezőfi SE) — Pásztor (Jánoshalma) Zsíros (Mezőfi SE), Dorogi (K. Fémmunkás) — Czár (Kiskőrös), Pecznyik (Kiskőrös) — Kovács (KTE), Bende II (K. Fémmunkás), Kemény (BVMTE), Márkli (K. Fémmunkás), tíódis (Mezőfi SE). AZ NB III-AS GÓLLÖVŐLISTA 11 gólos: Bánhidi (KTE), Kémény (BVMTE). 10 gólos: Porhanda (KTE). 8 gólos: Maróczi (Jánoshalma). 7. gólos: Németh II. (Jánoshalma), Gerber (Kkfh. Vasas). 6 gólos: Mányoki (KTE). 5 gólos: Boruzs (Mezőfi SE), Bende IL (K. Fémmunkás), Kovács (BVMTE) 4 gólos: Fenyvesi IU, Csermák (Jánoshalma), Dobó (KTE), Sahin (Kkfh. Vasas), Magyar II. (Mezőfi SE) (3 gólt a KTE-ben lőtt), Bó- dis, Kuracsai (Mezőfi SE). 3 gólos: Csordás (Mezőfi SE), Pálmai IL (BVMTE), Linka (Kkfh. Vasas). 2 gólos: Márkli, Kállai II. (K. Fémmunkás), Varga II, Faragó, Kókai (Kkfh. Vasas), Szlovák I, Kállai II., Lengyel, Bartek (Kiskőrös). 1 gólos: Adám L, Adám II. (Jánoshalma), Tormási, Kovács (KTE), Angeli, Komáromi (Mezőfi SE), Magó, Csillag (K. Fémmunkás), Laki, Bartulov, Rónai (BVMTE), Farkas, Pajtás (Kkfh. Vasas), Fábián, Ko- lozmán, Szlovák IL (Kiskő- rös). MB OX. KOZEFCSOPOR L EOSZOV M M 2 2 24-11 21 X. Baja 14 • 4 2 22-12 20 X. Ikarus 16 • 9 2 26-U 12 4. D.ÚjV. X. lri • 9 st-ia 1« 5. Bem 16 • 2 4 12-4 12 4. J-Uattna 16 • 2 4 26-12 16 T. KOM 16 T a » 26-17 16 s. Posta. 16 6 9 2 16-12 12 t. Mezőit 16 * 9 6 20-L7 1a 10- Csőszer. 14 9 l 1 16-16 12 U. Ganz-Vili. 14 9 9 4 16-24 U 11. Magnezit M 4 1 T 26-20 U U. Kiskőrös 36 4 1 t 11-22 • 14. Apr. 4. U S 4 1 10-26 I IS. Brest 16 1 • 2 12-26 7 16. Vecsés 16 NB 2 HL 1 10 U-M S dblkkura csoport U KTE 16 10 2 2 27-21 22 2. H ötig ép 14 • 2 2 29-4 21 3. Orosháza 14 • 2 1 21-14 12 4. Sarkad 14 f 4 2 22-16 16 5. B. Agyag. 14 6 7 2 22-10 17 í. Sz. AK 16 5 7 2 16-16 17 7. Szarvas 16 5 6 4 29-21 16 8. T.íöldvár 14 4 6 6 14-14 19 ». Gyónna 14 2 • 9 16-W 19 W. Kkíiiáza 14 5 2 7 22-28 12 11. Metripond 14 2 C 5 19-22 12 12. Szentes 14 4 2 1 16-16 10 13. Csongrád 14 4 2 2 U-16 10 14. B. MÁV 14 2 » 7 12-16 9 15. K. Fém. 14 1 7 6 12-21 9 15. Makó 14 1 9 • 7-27 7 Élménybeszámoló Lajosmizsén November 24-én, pénteken, Bíró Mihálynak, az MTS OI elnökhelyettesének társaságában Lajosmi- zsére érkezik Bulczó András olimpiai és ötszörös világbajnok öttusázó, valamint Hegedűs Csaba olimpiai és világbajnok birkózó. A minden bizonnyal nagy érdeklődésre számot tarló találkozón Bíró Mihály elvtárs a testneveléssel és sporttal kapcsolatos aktuális kérdésekre ad választ az érdeklődőknek, míg világhírű sportolóink olimpiai élménybeszámolót tartanak. Az élménybeszámolót sportfilmek vetítésével teszik szemléletesebbé. Az élménybeszámolóra a művelődési otthonban kerül sor, 18 órai kezdettel. A rendezőség szívesen lát minden sportkedvelőt. Apostagon hagyta a pontokat a Kecel A Kinizsi SE súlyos vereséget mért a Bácshokodra ÉSZAKI CSOPORT Klsknnf élegyházi Vörös Cs.— Knnszentmiklósl VAV Vasas 1:1 (1:1) Kiskunfélegyháza, 150 néző. vezette: Baán. Alacsony színvonalú, helyenként ]ó iramú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A döntetlen eredmény megfelel a játék képének. Góllövók: Hegedűs. illetve Bérezés. Jók: Garai. Illetve Bérezés. Ifjúsági eredmény: 52 a Kkfh. Vörös Csillag javára. Laki telek—Dunavecse «2 (12) Lakitelek. 150 néző, vezette: Nyári. A 43. percben Parádi I. 11-esből szerzett góljával jutott előnyhöz a lakiteleki csapat 1:0. A 62. percben Balta beadását Sütő fejelte a hálóba. 2:0. A 65. percben Parádi II. lőtt gólt 3:0. A 70. percben Hankovszki talált a hálóba. 4:0. A 78. percben Bartha 5:0-ra alakította az eredményt A 84. percben Fekete fejesgólja állította be a 6:0-ás végeredményt Jók: Bartha. Fekete, Sütő, Parádi II.. illetve Bújdosó, Pandúr. Bíró. Ifjúsági eredmény: 2:1 Dunavecse javára. Kecskeméti MAY— Klapka SE 1:0 (1:0) Izsák, 50 néző, vezette: Csonka. Jó iramú mérkőzésen a veszélyesebben támadó MÁV. a 20. percben 0. Kovács szabadrúgás-góljával jutott vezetéshez. 1:0. A 42. percben lesgólt értek el a kecskemétiek. Szünet után a MÁV védekezett, míg a Klapka SE támadásokkal kísérletezett, de nem tudta áttörni a kecskemétiek védelmét. Jók: ö. Kovács. Simon, Bartha, Illetve Márkli, Katona. Ifjúsági eredmény: 2:0a Kecskeméti MÁV javára Solt—Helvécia 12 (12) Solt, 100 néző, vezette: Ferró. Változatos iramú mérkőzésen. helyzetei alapján a Solti csapat állt közelebb a győzelemhez. Góllövők: Obornyik. illetve Bacsa. Jók: Peczurka. Obornyik, Tóth. illetve Tímár, Botka. Ifjúsági eredmény: 2:1 Helvécia javára. Szánk—Csengőd 1:0 (0:0) Szánk, 100 néző, vezette: Almási. Jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. A csengődlek jól védő kapusuknak köszönhetik, hogy nem szenvedtek nagy arányú vereséget. Góllövő: Megy- gyes. Jók: László, Fekete, illetve Csila (a mezőny legjobbja), dr. Kurucz. Ifjúsági eredmény: 4:2 Csengőd javára. Kerekegyháza— Kiskunfélegyházi Reménység 4:0 (2:0) V Kerekegyháza, 150 néző, vezette: Vargacz. Az ötí'"te'ebben játszó és helyzeteit kihasználó kerekegyházi csapat Ilyen arányban Is megérdemelten szerezte meg a győzelmet. A 35. percben Csörgő, a kerekegyházi kapus súlyos sérülést szenvedett Gólok... A megyei EL osztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában 55 gól esett. Az Északi csoportban 22, míg a Déli csoportban 33 alkalommal voltak eredményesek a labdarúgók. Tíz mérkőzésen a pályaválasztók otthon tartották a pontokat, négy találkozón pontosztozkodásra került sor, míg egy mérkőzésen a vondégegyüttesek bizonyultak jobbnak. ...és góllövők ÉSZAKI CSOPORT: 17 gólos: Balogh (Dunavecse). 13 gólos: Szélest (Kerekegyháza). 12 gólos: Bérezés (Kszmiklós), Parádi L (Lakitelek), Kovács K. (Helvécia). H gólos: Gogolák (Kerekegyháza). 8 gólos: Patay (Kszmiklós). Szvetnyik (Kecel). 7 gólos: Bcnse (Kkfh. V. Cs.), Papp CL (Szánk), Tomyi (Helvécia). 6 gólos: Kratofill (Kkfh. Reménység), Ágoston (Hetény- cgyháza), Kiss (Kecel). 5 gólos: Hegedűs (Kkfh. V. Cs.), Sólymos! (Kkfh. Reménység), Kovács (Kernét! MÁV). 4 gólos: Szappanos L (Kerekegyháza), Bíró (Dunavecse), Kiss (Helvécia), Káplár (Hetényegyháza), Szabd (Kecel). DELI CSOPORT: 18 gólos: Ispán-ovics (Katymár), 16 gólos: GeigeT (Ersekcsanád), 14 gólos: Tényi (Gara), Juhász (Kinizsi SE), Biros (Kkh. MÁV). 13 gólos: Mészáros (Bácsbokod), Horváth (Kinizsi SE), 9 gólos: Tüske (Ersekcsanád). 8 gólos: Varga (Ersekcsanád), Ferenc/! (Kelebia), Glavatlty (Kinizsi SE), 7 gólos: Takács (G^ra), Páncslcs (Sükősd), Szekulity (Csávó! v). ß gólos; Horx’áth (Kelebia!, Németh Török (Császártöltés), Andrási n. (S7akmár), Vargacz (Szakmár), Keszi I. fCsávoiv). 5 gólos: Csfnesák fKis«7áUás!, Lak- ner. Lei (Császártöltés), Kovács (Kkh. MÁV). 4 gólos: Hársch (Báesbokod). Duna! rKatvmár). Finszki (Mélykút), Taknbács, Szelt/ /Csá«7.*rtöi*^«), pe--'nc (Szakmár), Tóth (Kkh. MÁV). Góllövők: Gogolák, 2, Szappanos I., Szabó. Jók: Pólyák (a mezőny legjobbja), Gogolák, Szabó, illetve Kratofil, Sólymos. Ifjúsági eredmény: 2:0 Kerekegyháza Javára. Apostag—Kecel 2:1 (0:0) Apostag, 150 néző, ve7pftp* ífirál V Gólnélküli első félidőben hatalmas küzdelmet láthatott a kis számú közönség. Ebben a játékrészben két keceli és egy apostag! játékos részesült sárgalapos figyelmeztetésben. Szünet után beszorult a keceli csapat. Az 52. percben Farkas 20 méteres szabadrúgásból szerzett vezetést. 1:0. A 63. percben Csillag- hegyi egyenlített. 1:1. A 70. percben Komáromi szerezte az apost.agiak győztes gólját. 2:1. A 89. percben Búzást (Apostag) kiállította a játékvezető. Jók: Somogyi (a mezőny legjobbja), Király, Farkas, illetve Csillaghegyi, Villányi. Ifjúsági eredmény: 5:2 Kecel javára. Kecskeméti Dózsa II.— Hetényegyháza 2:1 (1:1) Kecskemét. vezette: Tóth F. Ifjúsági eredmény: 13:0 a Kecskeméti Dózsa javára. DÉLI CSOPORT Csávoly—Mélykút 5:2 (3:0) Csávoly. 100 néző, vezette: Martines. Nagy Iramban kezdődött a mérkőzés, A 3. percben Mándity 20 méteres lövésével szerzett vezetést a csávolyi csapat 1:0. A 8. percben Füle fejelt a hálóba. 2:0. A 14. percben Sze- kulity talált a kapuba. 3:0. Az 56. percben Keszi 4:0- ra növelte a csávolyiak előnyét A 60. percben 11 -es- hez jutottak a mélykútiak, amit Bíró kihasználatlanul hagyott A 63. percben Szabó, a 70. percben Bényi törlesztett 4:2. A 83. percben Keszi I. állította be az 5:2-es végeredményt Jók: Rausch. Keszi I., illetve Bényi, Szabó. Ifjúsági eredmény: 4:1 Csávoly javára. Kiskunhalasi MÄV— Kunbaja 1:1 (1:0) Kiskunhalas, 100 néző, vezette: Kürtösi. Szeles időben, a felázott pályán nem alakulhatott ki jó játék. A 25. percben Csizmadia góljával jutott előnyhöz a MÁV. 1:0. Szünet után a vendégek támadtak többet, és a 65. percben Hebők góljával egyenlítettek. 1:1. Jók: Pacsa, Csizmadia, illetve Pásztor, Ördög. Ifjúsági eredmény: 3:0 a Kiskunhalasi MÁV javára. Szakmár—Bátya 5:0 (3:0) Szakmár. 100 néző, vezette: Klein. Az 5. percben András II. ugrott ki a védők közül és a hálóba lőtt. 1:0. öt perccel később Ferenczi növelte az előnyt. 2:0. A 34. percben Pétiké lőtt gólt. 3:0. A 49. percben Vargacz majd 10 perccel később András II. volt eredményes. 5:0. Jók: Tóth. Bende. Andrási II.. András I., Pétiké. Ifjúsági eredmény: 4:1 Szakmár javára. Katymár—Kelebia 7:3(32) Katymár, 400 néző, vezette: ifj. Molnár. A katymári csapat mindvégig jobban játszott és helyzeteit kihasználva ilyen arányban is megérdemelte a győzelmét. Góllövők: Is- pánovics 4, Keresztes 2, Dunai. Jók: Balogh, Ispánovics, Dunai. Ifjúsági eredmény: 0:0. Ersekcsanád—Sükösd 0:0 Érsekcsanád. 500 néző, vezette: Czenczik. A többet támadó érsek- csanádi együttes közelebb állt a győzelemhez. Csatáraik két biztos gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. A sükösdiek jól védekeztek és megérdemelten vitték el az egyik bajnoki pontot. Jók: Felső, Geiger, illetve Csordás. Ifjúsági eredmény: 2:2. Kinizsi SE—Bácsbokod 7:2 (3:1) Baja, 100 néző, vezette: Vágó. Változatos játék után, a nagyobb fölényben játszó Kinizsi SE biztosan szerezte meg a győzelmet! Góllövők: Juhász 3, Horváth 2, Glavatity 2, illetve Mészáros 2. Jók: Szenté, Juhász, Glavatity, Német, illetve Mészáros. Kiskunhalasi MEDOSZ II. —Császártöltés 2:1 (2:0) Kiskunhalas. 100 néző, vezette: Mester. Ifjúsági eredmény: 5:4 a Kiskunhalasi MEDOSZ javára. • A Kisszállás—Gara mérkőzés elmaradt, mert a járási testnevelési és sporttanács a kisszállási csapat játékjogát felfüggesztette. Megyeválogatott II. osztályú bajnokság Északi csoport: Somogyi (Apostag) — Tímár (Helvé_ cia), Fekete (Lakitelek), Pólyák (Kerekegyháza) — Barbacz (Szánk), Csillag- hegyi (Kecel) — Bérezés (Kszmiklós), 0. Kovács (Kecskeméti MÁV), Kratofill (Kkfh. Reménység), Gogolák (Kerekegyháza), Bartha (Lakitelek). Déli csoport: Szente (Kinizsi SE) — Pásztor II. (Kunbaja), Buczvig (Csávoly), Balogh (Katymár) — Rausch (Csávoly), Bende (Szakmár) — Andrási II. (Szakmár), Juhász (Kinizsi SE), Ispánovics (Katymár), Glavatity (Kinizsi SE), Csizmadia (Kkh. MÁV). Tudós ti ól nk Csepregi Imre (Szánk), Kovács István (Kerekegyháza), Bolvári József (Apostag), Gyöngyösi György (Lakáé.ek), Pálfi József (Kiskunfélegyháza), Joó Sándor (Solt). Horváth Károly (Izsák), Kurucz János (Kecskemét), Páncsics István (Katymár), Szalai László (Kkhalas), dr. Kolozsvári Elek (Ersekcsanád), Borsodi József (Baja), Pálfia Mihály (Csávoly), Farkas András (Szakmár). A MEGYEI II. OSZTÁLYÉT labdarcgó-bajnoksag Állasa ÉSZAKI CSOPORT 1. Kereke. 13 922 37-20 20 2. Lakitelek 13 ő 2 2 29-14 20 3. Helvécia 13 832 29-14 19 4. Kecel 14 824 39-18 18 5. Kszmikl. 13 652 25-10 17 6. Kkfh. V. 13 733 T3-10 17 7. Heténye.’ 13 6 2 5 2t-r0 14 8. K. MÁV 1? 625 22-?2 14 9. Kkfh. Re. 13 355 2*-2* 11 10. Szánk 13 4 2 7 18-26 10 11. Duna ve. 13 4 18 9 12. Solt 13 3 2 8 0 19. Csengőd 12 2 3 7 r-*>2 14. Klapka 13 3—10 15-85 6 1*5. Apostag 13 2 2 9 12-n fi K. Dózsa II. 14 14-----65-L2 2 0 DELI CSOPORT 1. Császárt. 13 9 2 2 ‘’Í-IO 79 2. Gara 12 9 1 2 28-7 Ili 3. Ersekcs. 13 8 3 3 37-M 39 4. Kinizsi 13 823 44-"9 18 5. Katymár ll 8 1 4 36-18 17 8. Szakmár 13 6 4 9 •»'•-if 7. Sükösd 13 6 3 4 2’-14 Kh. MÁV 13 8 3 4 *>" -• 9. Kisszállás 12 3 fi 3 ’8 ’2 10. Báesbok. 13 3 3 7 11. Kunbaia 13 337 16-7S 12. Kelebia 13 328 19-42 13. Csávoly 13 3 1 p M. Mélykút 14 239 14-41 ifi. Rá+va 13 1 1 11 7-51 Kíl. ME. IL 14 5 3 6 21-33 12