Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-22 / 275. szám

1972. november 22., szerda 5. oldal Fiatal anyák - könnyebb munkakörben törvény az ifjúságért * »* v. úvsükai { 1043/1971, számú kormány-! határozat az ifjúságról szó-1 ló 1971. évi IV. számú tör­vény végrehajtásáról (9) „A munkahelyek vezetői gon­doskodjanak arról, hogy a munkahelyükről gyerme­kük gondozása céljából igénybe vett fizetésnélküli szabadság miatt ideiglenes távollevők továbbra is él­vezzék a munkahelyük tá­mogatását, biztosítsák mun­kába lépésük zavartalansá­gát és azt, hogy távollétük miatt ne kerüljenek hátrá­nyos helyzetbe.*’ Tanuló felnőttek a dunavecsei Uj Elet Termelőszövetkezetben NÉGY ÉVVEL _____________ ezelőtt, 1 96b. január 1-én lépett hatályba a gyermekgondo­zási segélyről szóló kor­mányrendelet, amelynek lényege — mint ismeretes —, hogy az öt hónapig tar­tó szülési szabadság lejár­ta után a fiatal anya há­roméves fizetésnélküli sza­badságra jogosult. Ameny- nyiben az illető a szülést megelőzően tizenkét hó­napig folyamatos munka- viszonyban állt, a három­éves fizetésnélküli szabad­ság alatt havonta 600 fo­rint, ha termelőszövet­kezeti tag, 500 forint gyer­mekgondozási segélyt kap. A tapasztalatok szerint a gyermek harmadik élet­évének betöltéséig járó fi­zetésnélküli szabadságot a kis keresetű nők veszik igénybe. Érthető ez, hiszen a gyermekét nevelő fiatal anyának ezzel lényegesen lecsökkennek az egyéb ki­adásai — bölcsődei, óvo­dai, utazási kiadások —, ugyanakkor majdnem a fele fizetésének megfelelő összeget havonta megkap­ja. Három év nagy idő. A fiatal anya kizökken meg­szokott életritmusából, el­idegenedik a munkahelyé­től. A három év eltelte után nehéz megszokni a munkahelyi légkört. A munkahelyek vezetői, a kollégák hogyan fogadják a hároméves íizetésnélkü- li szabadságról ismét mun­kára jelentkező női dol­gozókat? Vajon éreztetik velük, bizonyos szempon­tokból fennálló hátrányos helyzetüket? Vagy segítik, támogatják őket, hogy tá­vollétük miatt ne kerülje­nek hátrányos helyzetbe? Villamosberendezés- és Készülék Művek kalocsai gyára. Meskó Csaba igaz­gató a gyárban dolgozó nők helyzetéről tájékozta­tott. Hét évvel ezelőtt még csupán százhetvenen — csaknem százötven nő! — dolgoztak a műhelyekben. A gyár megalakulásának első évében 42 millió fo­rint termelési értéket ér­tek el. S, ahogy nőtt álét­szám, egyre emelkedett a termelési érték Is, amely például tavaly 350 millió forint volt. A hatszázötven dolgozó közül négyszáz nő. Jelenleg százan szülési szabadságon vannak. — A fiatal anyák álta­lában kiveszik a három­éves fizetésnélküli szabad­ságot — mondta az igaz­gató. — De szívesen jönnek vissza, ugyanis ugyanab­ban a munkakörben alkal­mazzuk őket, mint azelőtt. Ezt a szabályt szigorúan betartjuk. Gyakran az is előfordul, hogy a béreme­lések következtében a szü­lési szabadság alatt 100— 200 forinttal emelkedik a távollevő női dolgozó fi­zetése. A viszonylag nehezebb fizikai munkát végző nő­ket, amint bejelentik ter­hességüket, könnyebb mun­kakörbe helyezzük át. A lakatosműhelyben dolgozó kismamák például a sze­reidébe, vagy a csomago- lóba kerülnek. Busa Sándomi öt éve dolgozik az EKA kalocsai gyárában. Adminisztrátor. 1450 forint a fizetése. A kislánya nemrég múlt két­éves. — 1967-ben a kalocsai I. István Gimnáziumban érettségiztem — mondta. — Ide, az EKA kalocsai gyá­rába jelentkeztem. A sze­relő műhelybe vettek fel, 5,50-es órabérrel. 1969-ben, amikor terhes lettem, az előkészítő részlegbe he­lyeztek át Itt lényegesen könnyebb munkát végez­tem. Az alkatrészeket kel­lett a szalagra előkészíte­ni. Négy-öt hónap múlva pedig adminisztrátorként alkalmaztak. Szülési sza­badságom alatt nagyon sokszor meglátogattak a kollégáim. Virágot, aján­dékokat hoztak a kis Zsu­zsinak. Szeretem a mun­kahelyemet vezetőimet, kollégáimat. A szülési sza­badság után, mikor ismét dolgozni kezdtem, minden­ki segített, törődött velem. Megbecsülik a fiatal anyá­kat BALÁZS FERENCNÉ 1968 óta dolgozik a kalocsai gyárban. Betanított segéd­munkás. Azelőtt a Kalo­csai Paprikafeldolgozó Vál­lalatnál, aztán a bátyai Pi­rospaprika Termelőszövet­kezetben dolgozott 1969. október elején jelentette be a művezetőjének, hogy kisbabát vár. Péntektől látható November 24-én nyílik meg Budapesten, a MABE- OSZ-teremben az I. orszá­gos parafilatéliai kiállítás, amely 58 gyűjtőnek — a bélyeggyűjtéssel rokon — B4 gyűjteményét mutatja be. Ä legelterjedtebb gyűj­tési ág egyben a legna­gyobb csoporttal is képvi­selteti magát: a carte- maximum hívei 25 gyűjte­ményt mutatnak be, látvá­nyos összeállításokban. Kü­lön tanulmányozásra érde­mes az. amely a gyűjtési Eorma kezdeti próbálkozá­sait ismerteti, s amelyik fővárosunkat mutatia be a nézőknek. A különféle al­kalmi bélyegzések kedvelői 14 nagy gyűjteménycso­porttal jelentkeznek a ki­állításon. Az okmány, és illeték­bélyegek csoportjában Bu­dapest illetékbélyegeinek egészíves ritkaságai, to­vábbá Szombathely, Ka­posvár, Székesfehérvár, Mezőtúr illetékbélyegei lát­hatók. A tárlat színfoltjá­nak ígérkezik az úgyneve­zett szignetták 1686—1854. közötti, a maga nemében páratlan gyűjteménye és egy 1802-ig visszanyúló „recepiss” gyűjtemény. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége által szervezett I. országos pa­rafilatéliai kiállítás meg­nyitója november 24-én lesz a Vörösmarty utca 65. szám alatti MABEOSZ ki­állítási teremben. — Kevesen voltunk, nem tettek át könnyebb mun­kára — mondta Balázs Fe- rencné. — A szalagon ek­kor még úgynevezett per­gőt használtunk. Ennek a szerkezetnek az egyik fe­lét erősen magunkhoz kel­lett szorítani, s így dol­goztunk. Nehéz volt. Gyor­san kifáradtam. Egyre sű­rűbben rosszul lettem, s a terhességemről kértem egy orvosi igazolást. Balázsnét másnap az előkészítő üzembe helyez­ték át. Az árukat, alkatré­szeket csomagolta. Szülé­séig egy műszakban dol­gozott. — Szülési szabadságom után három évig otthon maradtam a kislányom­mal Ágnessel — folytatta. — 1972. augusztus 8-án jöttem vissza dolgozni. Ugyanazt a munkát vég­zem, mint azelőtt: a sza­lagon a lámpákat csoma­golom. A fizetésem 1300 forint. Fizetésnélküli sza­badságom alatt 60 fillérrel emelkedett az órabérem. JEGYZETEMBEN visz- szalapozok. Hogyan jelle­mezhetném a Villamosbe­rendezés- és Készülék Mű­vek kalocsai gyárában az ifjúsági törvény végrehaj­tásával kapcsolatos intéz­kedéseket? Talán röviden így: Példamutatőak ... Tárnái László-. ek óta átgondoltan jAtivezlk a politikai és szakmai képzést a dunave- csei Üi Élet Termelőszö­vetkezetben. A jelenlegi oktatási évtől különösen sokat várnak a pártszer­vezet és a közös gazdaság vezetői, s természetesen mindazok, akik a képzés valamely fokán személye­sen is érdekeltek. A várakozás érthető: az idén 128 szövetkezeti dol­gozó tanulmányozza a po­litikai és szakirodalmat — mintegy tízféle tanfolyam, illetve egyéb speciális képzési forma keretében. Nem csekély munkával jár a szervezés és irányí­tás. Aki mindezt kézben tartja: Németh János, a szövetkezet oárttitkára. Íróasztalát szinte telje- j sen elborítják a kitöltött ! jelenkezési lapok, a TIT | helyi szervezetével (kötött J megállapodások példányai. I Németh János mosolyogva mutat a papírhalmazra: — ezek a mi ..szellemi beru-1 házásaink” dokumentumai. Beszélgetésünk témája is j ehhez kapcsolódik. Hogyan sikerült közüggyé tenni a tanulást, a művelődést? Mindezt milyen módsze­rek alkalmazásával irá­nyítja a pártszervezet? — A pártoktatással kezdjük. Hárman — a főkönyvelőnő és két mun­katársa — a marxista kö­zépiskola hallgatói, Hor­váth György főagranómus a marxista esti egyetemen tanul. A magyar forra­dalmi munkásmozgalom történetét tizenketten ta­nulmányozzák, főként azok, akik egy-két év múltán valószínűleg esti egyetemen folytatják majd tanulmányaikat Szóba kerülnek az „öregdiákok”, akik már j megszerezték a magasabb j színtű politikai képzettsé­get: Némedi Miklós tsz-el- nök. Kovács István főál- lattenyésztő, Szalai Péter brigádvezető és beszélge­tő partnerem: a szövetke­zet párttitkára is. Szán­dékuk megalapozott Sze­retnék mielőbb elérni, hogy a párt- és gazdasági vezetés minden tagja, sőt a középvezetők többsége is elsajátítsa a szükséges po­litikai műveltséget. Példa- mutatásban nincs hiány. Előadók: a legjobb szakemberek A szakmai jellegű elő­adássorozatok közül a tsz- akadémia a legnépesebb, Művelődési otthon Dusnokon December közepére ké­szül le a dusnoki művelő­dési otthon. Az év végén előreláthatóan a lakosság rendelkezésére áll a mint­egy 150 négyzetméteres alapterületű klubhelyiség, a presszó, a Népfront­klub, a tanácskozó terem, több szakköri szoba. Az épületben kap helyet a községi pártszervezet és a KISZ irodája. A művelődési otthon alapozását 1969-ben kezd­ték és eddig hozzávetőle­gesen 4,5 millió forintot használtak fel. Az összeg kétharmada felsőbb szer­vek támogatása. A társa­dalmi munka értéke 120 ezer forint. Mozi- (színházterem) egyenlőre nem lesz, de az elkövetkező években a községi tanács bővíteni kí­vánja a kulturális közpon­tot. Ezért „háromszaka­szos” terv készült és így az építkezés folytatása ki­zárólag a rendelkezésre álló anyagiaktól függ. ■g í hallgatói brigádvezetők és a választott testületek tag­jai. A témák és az előadók megválasztása külön is figyelmet érdemel. — Elhatároztuk, hogy a. szakmai kérdésekről nem olyan előadásokat kérünk a jövőben, melyek az általánosság szintjén mo­zognak. A legkorszerűbb mezőgazdasági technológi­ákkal szeretnénk megis­merkedni, kiváló szekem- berek tolmácsolásában. A szóban forgó akadémia programját nézegetjük, Íme néhány téma: a tej­termelés élettani kérdései­ről az Alcsiszigeti Mér­nöktovábbképzőtől, a ga­bonafélék vegyszeres gyomirtásáról a Szegedi Mezőgazdasági Kutatóinté­zettől, a korszerű kukori­catermesztési módszerek­ről pedig a Bajai Állami Gazdaságból kértek fel szakelőadókat Hasonló módszert alkal­maztak a többi szakmai tanfolyam programjának összeállításakor is. A két ágazatban működő szocia­lista brigádok tagjai a ta­nulás önkéntes vállalásé-, val példát mutattak má­soknak is. A közös gazdaság lehe­tőséget nyújt a hiányzó általános iskolai végzett­ség pótlására. Tavaly öten, idén szeptemberben pedig tizenketten iratkoztak be a dolgozók általános Iskolájá­ba. Számottevő anyagi tá­mogatást kapnak a szö­vetkezet fiatal ösztöndíja­sai, szakmunkástanulói is. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal közösen — A szövetkezet asszo­nyai és lányai hol tanul­nak? — Valamennyi oktatási formában „jelen vannak”, de kérésükre már évek óta külön tanfolyamot is szervezünk. Negyven nö részvételével 12 előadásból álló sorozat kezdődött. A témák vegyesek. Megismer­kednek a megyében élő írók, költők munkásságá­val. előadást hallgatnak az átlagjövedelem és a fo­gyasztás összefüggéseinek kérdéseiről, művészeti, történeti és egészségügyi témákról. — Szemléltetés? —' Nemcsak a nők számára tartott előadásokon, vala­mennyin vetítenek kes- kenyfilmeket, diaképeket. Télen nem ritka, hogy he­tenként 2—3 film érkezik a termelőszövetkezetbe. Sokan tréfálkoznak emiatt — mondván — akár mozit is nyithatnának a szövet­kezeti klubban. Könyv, színház Áttérünk a „szellemi be­ruházások” más területére. Elsőként az olvasásról. Több száz kötetes szakmai és szépirodalmi könyvállo­mányuk van. Minden év­ben további 50 kötet ke­rül a polcokra — a több­sége Kossuth kiadvány. A klub asztalain folyóiratok, képeslapok és napilapok. Hozzávetőleges számítás szerint százhúszan fizet­nek elő valamelyik napi­vagy hetilapra. A nyom­tatott szó a tagság többsé­géhez eljut. Színház. A termelőszö­vetkezet ötven bérletet vá­sárolt tagjai részére a Dé­ryné Színház 6 előadásból álló műsorára. Igaz, néha egy-két szék még üresen marad a művelődési ház­ban. .. Szóba kerülnek a kirán­dulások. Ebben az évben mintegy százan mehettek el kétnapos Balaton környéki utazásra, s félszázan kap­tak a szövetkezettől lehe­tőséget egyhetes üdülésre. Hatékony szellemi beruházás f ?// J A ' ': -í m A v &ÍiÍiÍh, ..'...T1 Háromszor mutatták be Szakonyi Károly Ha itthon maradnál című cgyfclvonásosát a kecskeméti stúdió- színházban. A tervek szerint a jövő évben újra mű­sorra tűzik a kétszemélyes színművet. Képünkön: Dé- vay Camilla és Fekete Tibor. (Tóth Sándor felvétele) Rövid számvetést készí­tünk Németh Jánossal. Az eredmény: 90 ezer forint jut az idén előadások költ­ségeire, a tanfolyamokra is mintegy 80 ezer forint könyvre, újságra, színházra és kirándulásokra. A kul­turális alapot teljesen fel­használják — így az ösz­töndíjasokat már a része­sedési alapból támogatják. Az ilyen jellegű beruhá­zások hatékonyságát, meg­térülésének Idejét, jóval nehezebb nyomon követni, mint a gazdasági jellegűe- két. Hosszabb távra vonat­koznak, a jövő megalapo­zását szolgálják. A duna­vecsei Oi Élet Termelőszö­vetkezetben ezért nem sajnálják a művelődésre szánt forintokat. Szabó Attila Példányáéban nincs hiány

Next

/
Thumbnails
Contents